| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Legyen Isten a kincsem

Lukács evangéliuma 18. fejezet 18-27. vers

„¹⁸Akkor egy előkelő ember megkérdezte tőle: »Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?«

¹⁹Jézus ezt válaszolta neki: »Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, egyedül csak az Isten.

²⁰A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, tiszteld apádat és anyádat!«

²¹Ő pedig így szólt: »Ezt mind megtartottam ifjúságomtól fogva.«

²²Amikor Jézus ezt hallotta, így szólt hozzá: »Még egy fogyatkozás van benned: add el minden vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem.«

²³Az pedig, mikor ezt meghallotta, nagyon elszomorodott, mert igen gazdag volt.

²⁴Jézus ezt látva, így szólt: »Milyen nehezen mennek be az Isten országába azok, akiknek vagyonuk van.

Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.«

²⁶Akik pedig ezt hallották, megkérdezték: »Akkor ki üdvözülhet?«

²⁷Ő így felelt: »Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.«”

Imádkozzunk

Mindenható Atyánk! Köszönjük Neked, hogy ma is itt lehetünk a Te színed előtt. Köszönjük, hogy egybegyűjtöttél ma is bennünket. Te látod, hogy ki honnan érkezett, és milyen szívvel. Köszönjük azonban, hogy minden szívvel, és közösen is mondhatjuk azt, hogy Te vagy a mi Megváltónk, és elküldted Jézust, hogy általa örök életünk legyen. Uram bocsásd meg, hogyha néha mi is abba a hibába esünk, hogy önmagunkat próbáljuk megváltani, mint az olvasott igerészben a gazdag ifjú, aki a pénzén próbálta elnyerni az örök életet. Uram, ilyenkor különösen kérünk, hogy légy velünk, és adj erőt és bölcsességet, hogy átadjuk Neked az életünk mindenegyes percét, hiszen Te vagy az, aki mindig tudod, hogy mi nekünk a jó, és mindenben gondoskodsz rólunk, legyen bármire szükségünk, akár lelki vagy fizikai szükségletünk. Nem fontos az, hogy mi a saját pénzünkben, és a saját eszünkben, és helyzetünkben bízzunk, sokkal fontosabb az, hogy Neked adjuk mindenünket, és Rád bízzuk az életünk minden percét. Hiszen, ahogy itt az Igében is mondtad, Neked minden lehetséges. Uram kérünk, hogy nyisd meg a mi szívünket és lelkünket, ahogy hallgatjuk tovább a Te Igédet, és adj értő füleket az Igéd hallgatására, a Jézus nevében. Ámen.

Szeretett Testvérek! Nem felejtettem el, hogy ilyenkor igeolvasás szokott következni, az is lesz hamarosan. Először egy kérdést szeretnék föltenni, nevezetesen idézek valakitől. Nagyon rövid lesz az idézet, és vajon ki mondhatta ezt a bizonyos rövid mondatot? A mondat ismerős lesz szerintem sokaknak. Így hangzik: „Gyűjtsetek magatoknak kincseket”. Kitől származhat ez a mondat? Nos, az jó dolog, hogyha tudjuk a választ (és máris hallottam), de nem vagyok teljesen meggyőződve abban, vagy afelől, hogy mindnyájunkban ez olyan természetes módon megfogalmazódott, hogy Jézus mondta ezt. Mert legtöbbször azzal szoktam találkozni, hogy Jézus szavai közül inkább arra emlékeznek az emberek, hogy „ne gyűjtsetek kincseket”. Gyakran lehet találkozni azzal a véleménnyel is, miszerint: “Keresztyénnek lenni azt jelenti, hogy ezt sem szabad, azt sem szabad, amazt sem… – akkor majdnem minden tilos! Például azt mondta Jézus, hogy „ne gyűjtsetek kincseket”. Vagy ott van ez a Tízparancsolat – annyiszor benne van, hogy “ne!”. Hát akkor mi marad nekem?” Nos, úgy gondolom, nemcsak a kincsekkel kapcsolatos jézusi tanításnál, hanem még jó néhány tanításnál kísért bennünket az, hogy félrehangsúlyozzuk, hiszen mit is mondott Jézus a kincsekkel kapcsolatosan? – és akkor most olvasom a

Máté evangéliuma 6. fejezetéből a 19-20. és 21. verset:

„¹⁹Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, ²⁰hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el.

²¹Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.”

Valóban, egy mondaton belül Jézus elmondja azt, hogy ne gyűjtsetek, és azt is, hogy gyűjtsetek kincseket. Akkor hogy van ez? Sokan inkább csak arra emlékeznek, hogy a mondat így kezdődik: „Ne gyűjtsetek kincseket...”. Pedig a mondatnak nem ez a hangsúlyosabbik fele, hanem a második része: „…hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket…”.

Miért figyelmeztet Jézus arra, hogy „ne gyűjtsetek kincseket a földön”? A földi kincsekhez való ragaszkodás veszélyeit nagyon röviden, nagyon tömören, nagyon szemléletesen elmondja Jézus. Én három gondolatban foglalnám mindezt össze.

A földi kincsekhez való fölöttébb való ragaszkodás először is esztelen dolog, mert mindezek mulandóak. A rozsda, a moly, a tolvajok, az államosítás, az infláció… Vagyis, ha a mi életünknek ez az egyetlenegy célja, hogy itt jól bebiztosítsuk magunkat, akkor nagyon rossz befektetők vagyunk. Ez esztelen vállalkozás.

Másodszor: a földi kincsekhez való ragaszkodás veszélye éppen az, hogy veszélyes a földi kincsekben való felettébb bizakodásunk; s ez ártalmas lehet a szellemi tisztánlátásunkra. Az ítélőképességünket megzavarja. Nem véletlen mondja már a mózesi törvény is, vagy nem véletlen tanít az ószövetségi bölcsességirodalom, pl. a Példabeszédek könyve, vagy éppen a próféták is, hogy „az ítélethozatalban ajándékot ne fogadj el”, vagyis a megvesztegethetőség veszélyére figyelmeztet. Ne kísérletezz a megvesztegetéssel, mert akkor a szellemi tisztánlátását megzavarod, az ítélőképességét megzavarod a másik embernek, és ez nagyon veszélyes lehet.

És harmadszor pedig, ha a földi kincseket akarjuk gyűjteni mindenáron, akkor ez végzetes is lehet. Végzetes lehet azért, mert a halál a legnagyobb rabló. Hogy mondja ezt Jób? – aki megáldatott tisztességes vagyonnal, szép nagy családdal, jó egészségnek örvend, és szinte egyik napról a másikra sorban mindegyiket elveszíti. Ekkor ezt mondja, a könyv első fejezetében mindjárt találkozhatunk vele: „Mezítelen jöttem e világra, és mezítelen megyek el innen”. Az Újszövetségben ezt majd így olvashatjuk: „Semmit nem hoztunk ebbe a világba, és semmit nem viszünk ki ebből a világból, amikor innen el kell mennünk”. Tehát végzetes lehet ez a nagy tévedés, ha azt gondoljuk, hogy az életünket ez megtartja, a földi javak fölhalmozása megtartja. Ráadásul, végzetes lehet olyan vonatkozásban is, hogy itt tulajdonképpen fölvetődik a „két úrnak egyszerre nem lehet szolgálni”. Mert vagy ezekben bizakodunk, vagy az Úrban bizakodunk. A kettő együtt nem megy, de a kettő között mégis lehet kapcsolat. De erről majd később.

A földi kincsekhez való ragaszkodás, azok bálványozása veszélyes lehet, hiszen az önzés, a kapzsiság, vagy éppen a telhetetlenség rabjaivá tehet bennünket, vagy aggodalmaskodóvá tehet bennünket. Nagyon megdöbbentő, az Írás is figyelmeztet erre több helyen is, hogy nem csupán a szegénység tehet aggodalmaskodóvá, hanem a kincseket gyűjtő ember is aggodalmaskodó lesz. „Hova fektessem be, hogy nehogy tönkremenjen, hogy az infláció nehogy elvigye; milyen biztonsági rendszereket építsek ki, hogy nehogy meglopjanak…”? Vagyis, az aggodalom mindegyik oldalon megjelenik, mint veszély. Nem véletlen imádkozik így a Példabeszédek 30. részében Agur: – az Ószövetség egyik, számomra legcsodálatosabb rövid és tömör imádsága – „Uram, ne adj nekem nagy gazdagságot, nehogy elbizakodva azt mondjam, hogy kicsoda az Isten? És ne adj nekem nagy szegénységet, hogy lopni menjek, és így tagadjalak meg Téged és a Te törvényedet.” Merthogy mind a kettőre hajlamosak vagyunk. „Táplálj engem hozzám illendő eledellel…” – mondja egy másik fordításban. Hogy is tanított Jézus imádkozni? – „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma…”. Vagy szintén a Máté 6. részében, pár sorral később, Jézus az isteni gondviselésről beszél, tehát mielőtt félreértenénk, a Szentírás nem gazdagságellenes, hanem annak a veszélyeire figyelmeztet. Az anyagi javakat Isten áldásának tekinti, de Isten áldásának, és nem mindenáron a mi gyűjtésünknek. Mert ha bálványozó szándékkal gyűjtjük, veszedelmes úton indulunk el. A nagyon ismert bibliai szakasz tehát itt, a Máté evangéliuma következő részében arról szól: „Ne aggodalmaskodjatok a ti életetek felől, mit egyetek, mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek… Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van. Hanem keressétek először az Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.”

Hogy is van akkor? Sokan azt jegyezték meg, Jézus arról beszélt, hogy „ne gyűjtsetek kincseket”. Jézus arról beszél: „gyűjtsetek kincseket a mennyben!”. De ez kizárja azt, hogy a földi javak bálványozott értékek legyenek számunkra. A kettő együtt nem megy. Igenis, „gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben” – tanítja Jézus. Ezek nem érdemszerző jócselekedetek, nehogy félreértsük. „Itt egy kicsit rendes leszek, és akkor az Úr Isten majd ott, a patikamérlegen, hátha valahogy javamra tudja írni.” Ez teljesen bibliaellenes. Akkor az egész megváltásra semmi szükség nincs. Teljesen igeellenes, hiszen az Isten kegyelmét úgymond jócselekedetekkel akarja kicserélni. Akkor milyen kincsekről beszélünk? Az Ószövetségből szeretnék idézni egy nagyszerű zsoltárrészletet. A 73. zsoltár 25-26. verseiben olvashatjuk. Már az Ószövetség embere így imádkozik: „Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban. Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké!” Figyeljük meg az Ószövetség kegyesének imádságát. Legelőször is: elenyészik testem és szívem – itt minden érték múlandó érték. Porrá leszünk. Másik oldalról: te maradsz Istenem örökké – számomra kincs, érték; vagyis nincs senkim rajtad kívül a mennyben, és nem gyönyörködöm másban a Földön. Ószövetségi nyelven, de ugyanerről beszél. Ugyanezt tanítja aztán majd Jézus, amit a zsoltáros megfogalmazott: „Gyűjtsetek tehát magatoknak kincseket a mennyben”.

Akkor mit is mondhatnánk? Már a zsoltárossal együtt mondhatnánk azt, ha röviden szeretnénk megfogalmazni: a legnagyobb kincs az Isten legyen számomra. „Kincsem az Isten” – fogjuk énekelni a záróénekünk egyik sorában majd; az az Isten, aki kegyelmet kínál föl az eltévedt, eltávolodott bűnös embernek, és a fölkínált kegyelem által örök életet kínál föl mindnyájunknak. Kincsem az Isten. Az Istenben legyek gazdag, akkor jól tudok élni a rám bízott földi javakkal is.

De mennyei kincs? Igen, nem véletlen mondja Jézus, hogy „aki meg akarja tartani az ő életét, az el fogja veszíteni”. Merthogy földi eszközökkel akarja megtartani. De a földi eszközök mind változandók és múlandók. „Aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért – mondja Jézus – az megtalálja”. Nem akárhogy, vagy valahogy elveszíti! Hanem „énértem és az evangéliumért” – az megtalálja! Nem véletlen mondja Jézus a tanítványoknak is, hogy senki nincs, aki elhagyta apját, anyját, fitestvérét, nőtestvérét, házát, földjét, és ne kapna száz annyit, fitestvért, nőtestvért, anyát üldözésekkel együtt és örök életet.

Kincsem az Isten – ez azt is jelenti, hogy egyfajta mennyei kincs lehet, hogyha másokat az Úrhoz akarok, próbálok segíteni, hiszen az örök életre próbálom segíteni őket. Odasegítem őket, a teremtő és megváltó Istenhez. Nem véletlen mondja a szeretethimnusz utolsó sorában az apostol, hogy „Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” Az elején pedig arról beszél, hogy „ha angyalok nyelvén tudnék szólni is” – nem kis érték, nem kis kincs, ha valaki aranyszájú Szent János lehetne legalább –, „ha szeretet nincs bennem, semmi az egész”. Ha egész vagyonomat feláldozom, de szeretet nincs bennem, semmi az egész. Minden ismeretem itt töredékes és rész szerint való, viszont megmarad a szeretet. Mert Isten szeretet. Vagyis Jézus nagyon határozottan figyelmeztet, hogy gyűjtsetek kincseket a mennyben, és akkor jól tudtok viszonyulni a földi javakhoz is. Ha kincseket akarunk magunknak gyűjteni a földön, akkor nem tudunk jól viszonyulni az örök értékekhez. Nem véletlen fogalmazza meg tehát Jézus a nagyon ismert mondatot: „Ahol a kincsed, ott a szíved”. Ezekről mi szövegelhetünk, mondhatjuk mi a nagy hitünket, meg a nagy reformátusságunkat, vagy bármilyen felekezetiségünket, az nem sokat ér. Ahol a kincsed, ott a szíved. Nagyon rövid, kemény, de a lényeget nagyon pontosan fogalmazza meg Jézus. Vagyis, nem arról van itt szó, hogy melyik az értékesebb: a földi javak, vagy a mennyeiek. „Hátha talán az egy kicsit értékesebb, akkor oda fektessünk be.” Ennél sokkal értékesebb kérdésről beszél itt Jézus, nevezetesen arról, hogy melyik Urat választjuk. Mert vagy bálványozott földi javak, azok a kincseink, és abban akarunk meggazdagodni, vagy pedig az Úr az én kincsem? A kettő kizárja egymást. El kell döntenünk, hogy melyiket választjuk. Lehet, hogy azt mondjuk: ezt már eldöntöttem. Az Urat választottam, hála Istennek! De vigyázzunk, mert újra és újra jön a kísértés, hogy miközben az Urat választottuk, Őt nem tagadjuk meg, aközben a hétköznapok ilyen-olyan cselekedetében mégsem az Úrban, hanem a földi dolgokban bizakodunk. Ez a kísértés minden hívő embert megkísért. Az alapvető döntést meghoztam, nagyon jó; de azért naponként meg kell harcolni, amikor jönnek a kísértések, és el akarnak tántorítani, mert két Úrnak nem tudok szolgálni, nem lehet szolgálni. Ha az Urat választjuk, ha Istent választjuk, akkor a mennyeieknek rendeljük alá a földi értékeket.

Próbáljuk meg valahol egy kicsit összegezni. Hiszen a helyes kincsgyűjtés áldásaira érdemes odafigyelni. Mert Jézus nem arról beszél, hogy ne gyűjtsetek kincseket; arról beszél, hogy milyen kincset gyűjtsetek. A helyes kincsgyűjtés áldásáról beszél az Úr. Először is egy ellentétpárral fogalmazom meg. A mammon, ugye, a földi javak megtestesítője volt az ókorban, az ókor bizonyos népeinél. A mammon elrejti, hogy mi lesz a következmény. Szépeket ígér, de valójában elrejti a jövőt. Isten felfedi a jövőt; hogy annak a befektetésnek mi lesz az eredménye. Mit ígért a kísértő Jézusnak? „Az egész világot neked adom, ha leborulva imádsz engem.” Vagyis, nem az értékekről van itt szó, hanem a Gazdáról. Kit kell imádni? A mammon elrejti, Isten felfedi a jövőt. „Mert van olyan út – figyelmeztet a Példabeszédek könyve –, ami jónak látszik az ember szeme előtt, de a vége a halálba visz”; merthogy odáig nem látok. Isten föllebbenti a fátylat, és egészen az örökkévalóságig megmutatja, hogy a mennyei kincsgyűjtésünk hova vezet. A mammon csak pillanatnyilag ragyog és ragyogtat előttünk, de nem árulja el, hogy mibe fog ez nekünk kerülni. Ezt értettem az alatt, hogy a mammon elrejti, Isten felfedi a jövőt. A helyes kincsgyűjtésre bátorít bennünket Jézus, és annak áldása többek között éppen az, hogy szabaddá tesz. Ha az Urat választjuk – az ének szavával szólva, ha „Isten a kincsem” – ha Őt választjuk, akkor félelmektől megszabadít. Akkor aggodalmaktól megszabadít. Nem gondoktól, nem munkától, hanem a fölösleges félelmektől, a fölösleges aggodalmaktól megszabadít bennünket. Ha helyes döntést hozunk, és helyesen gyűjtünk kincset, igaz kincsünk lesz. A zsoltárossal szólva „Te maradsz Istenem örökké szívem kősziklája”. Akkor ez azt is jelenti, hogy ember voltunkban felemel, megtart emberségünkben az Isten. Ha helyes a kincsszemléletünk és gyűjtésünk, akkor ugye arról van szó, hogy ez hasznos az örök életre. A kegyességnek megvan a haszna a jelenvaló világban és az örök életben is – tanítja az apostol majd később. Hogy is olvastuk az előbb a nagyon ismert történetet, a gazdag ifjú történetét? Ő maga jött Jézushoz, kérdése van, foglalkoztatja: „Mester, mi jót cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem.” Érdekli, izgatja, foglalkoztatja az örök kincs. Jézus elmondja, a gazdag ifjú könnyen mondja a válaszokat. „Mindent megtartottam, nekem nem tudsz olyat mondani, amit én nem tartottam volna meg a parancsolatokból.” Jézus azt mondja: „oké, akkor gyere, kövess engem, csak én tudom, hogy egyetlenegy baj van, van egy nagyobb úr az életedben, mint én”. Ezért mondja, akkor „add el a vagyonodat, szabadulj meg, légy szabad tőle, és akkor gyere, kövess engem. Mert amíg nem tudsz szabad lenni a bálványozott dolgaidtól, addig nem tudsz engem követni.” És az ifjú megszomorodva elment. Vagyis kiderül, hogy nem tudott dönteni az Úr mellett, bár volt vágyakozás a szívében. Megmaradt a múlandó kincseinek rabjaként, azokat bálványozva.

Szeretett Testvérek! Hányszor vagyunk úgy, hogy az Isten Igéjének hangsúlyából csak az egyik felét jegyezzük meg, csak az egyik felére figyelünk oda, a másik fele kicsit elhalványul a tudatunkban. Jézus kincsgyűjtésre bátorít; mennyei kincs gyűjtésére. Ez viszont, ha tényleg ezt akarjuk, kizárja, hogy földi dolgokat, bálványozott kincsként tiszteljünk, és úgy rohanjunk azok után. Vagyis, az eszközökből ne csináljunk célt. Azok maradjanak meg eszközök. Eszközök a misszióra, eszközök a mindennapi életre. Az Újszövetség több helyen, az apostoli tanítás is több helyen bátorít arra, hogy igenis tisztességes munkával szerezzétek meg a szükséges javakat, hogy még a szegényeknek is tudjatok adni, de sehol sem tanít arról, hogy menj és bálványozd kezed munkáját. Viszont tanít arra, hogy örök kincsed legyen, amit nem fog a moly megemészteni, és a rozsda sem, amit nem tudnak a tolvajok kiásni, amit nem lehet elveszíteni, amit nem lehet elvenni tőled. Talán a zsoltárossal, talán más szavakkal, merjük kimondani a mai profitorientált világunkban is: „Nincs senkim rajtad kívül a mennyben Uram, nem gyönyörködöm másban a földön. Ha elenyészik testem és szívem, szívemnek kősziklája Te maradsz mindörökké Istenem”. Ámen.

Imádkozzunk

Hálát adunk Istenünk, hogy megáldottad kezünk munkáit. Köszönjük, hogy munkáinknak van eredménye. Köszönjük, hogy anyagi javakat bíztál ránk, hogy azokkal jól sáfárkodjunk szeretteink és a magunk javára, sőt a Te dicsőségedre. Bocsásd meg, hogy gyakran az anyagi javakat nem eszközként használtuk akaratod teljesítésére, hanem rabjaivá lettünk azoknak. Bocsásd meg, hogy földi mulandó kincsekhez olykor jobban ragaszkodtunk, mint Tehozzád, bár azt vallottuk, hogy a Te gyermekeid vagyunk. Bocsásd meg, hogy földi értékek bálványozásával megrontottuk gyakran még emberi kapcsolatainkat is. Bocsásd meg, hogy azok foglyai, rabjai lettünk. Segíts Istenünk, hogy földi kincsek bálványozásától megszabadulva teljes szívvel, teljes lélekkel, teljes erővel, teljes elmével Téged szolgáljunk, hogy az ideig való értékekért ne áldozzuk föl az örök életet. Segíts Urunk újra és újra kimondani, hogy Te vagy a mi kincsünk, és segíts újra és újra eszerint is élni. Könyörgünk földi javakat bálványozó felebarátainkért, hogy helyes ismeretre jutva meglássák, hogy azok eszközök, és bizodalmukat Beléd vessék, hogy Hozzád térjenek. Könyörgünk önmagunkért, hogy önzéstől, kapzsiságtól megszabadult életünk hirdesse a Krisztus-követés örömét, békességét, biztonságát, áldását ebben a világban. Könyörgünk a népekért, hogy a földi javakat igyekezzenek igazságosabban elosztani, és így egymást is segíteni. Könyörgünk mindazokért, akik a földi értékekben is veszteséget szenvedtek, betegeinkért, gyászoló szívekért. Kérünk, segítsd őket is, hogy amikor át kell élni, hogy megemésztetik testem és szívem, amikor át kell élni, hogy földi értékeink változók és múlandók, lassan elhagynak, vagy mi hagyjuk el azokat, akkor még inkább Hozzád forduljanak gyógyulásért, vigasztalásért, erőért. Urunk, Istenünk segíts bennünket is, hogy Téged válasszunk, mint legfőbb jót. Te légy a mi kincsünk, értékünk, gazdagságunk, hogy így a ránk bízott földi értékekkel, javakkal jól szolgálhassunk. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |