| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Szeretetet kívánok…”

Hóseás könyve 6. fejezet 1-6.

„¹Jöjjetek, térjünk meg az ÚRhoz, mert ő megsebez, de meg is gyógyít, megver, de be is kötöz bennünket.

²Két nap múltán életre kelt, harmadnapra föltámaszt bennünket, és élünk majd előtte.

³Ismerjük hát meg, törekedjünk megismerni az URat! Eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás, eljön hozzánk, mint az őszi eső, mint a tavaszi eső, mely megáztatja a földet.

⁴Mit csináljak veled, Efraim? Mit csináljak veled, Júda? Hűségetek csak olyan, mint a reggeli felhő, vagy mint a korán tűnő harmat.

⁵Ezért a próféták által ostoroztam őket, beszédeimmel gyilkoltam őket: ítéletem napvilágra jön.

⁶Mert szeretetet kívánok, és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égőáldozatokat.”

Imádkozzunk

Mennyei Atyánk! Örül a mi szívünk, hogy eljöhettünk a Te hajlékodba, és a Te gyülekezetedben dicsérhetjük Nevedet. Te ismered vágyakozásunkat utánad és a Te országod után. Ismered azt is, hogy milyen kicsi a mi hitünk, amellyel Beléd kapaszkodunk. Küzdelem van bennünk naponként a kézzel megfogható és az Általad ígért mennyei javak közötti választás idején. Megvalljuk, hogy sokszor döntöttünk rosszul, amikor olyan kincsek mellett döntöttünk, amelyek már életünkben is megavultak, értéktelenné lettek, és nem fordítottunk elég figyelmet a maradandó kincsek gyűjtésére. Köszönjük kegyelmedet, hogy újból szóltál hozzánk. Köszönjük, hogy gyarapítod országodat. Köszönjük, hogy megtartottad szeretteinket, és kérünk, segítsél, hogy alkalmas eszközök lehessünk arra, hogy őket és mindazokat, akiket ránk bíztál, segítsünk közelebb kerülni Hozzád. Hálát adunk kegyelmedért, és kérünk, hogy áldd meg istentiszteletünket. Légy közöttünk Szent Lelkeddel és szóljál hozzánk. Ámen.

Máté evangéliuma 9. fejezet 9-13.

„⁹Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert ülni a vámnál, akit Máténak hívtak, és így szólt hozzá: »Kövess engem!« Az felkelt, és követte őt.

¹⁰És történt, amikor Jézus asztalhoz telepedett a házban, sok vámszedő és bűnös jött oda, és letelepedtek Jézussal és az ő tanítványaival együtt.

¹¹Meglátták ezt a farizeusok, és szóltak tanítványainak: »Miért eszik a ti mesteretek vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?«

¹²Ő pedig, amikor ezt meghallotta, így szólt: »Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.

¹³Menjetek, és tanuljátok meg, mit jelent ez: Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot. Mert nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.«”

Szeretett Testvérek! Nem kell különösképpen bizonygatni, hogy körülvesz bennünket rengeteg szenny, rengeteg bűn, gonosz indulat. Jelen van a családban, jelen van mindez iskolákban, a közéletben és bizony gyakran az egyházban is. Mindannyian tapasztaljuk, mindannyian átéljük ezt. Tegnap erről a bibliai Igéről szolgáltam a Református Kollégium hétvégi esti istentiszteletén, az ún. préceszen, és föltettem ott is ezt a kérdést, de ott kértem látható választ is: Ki szeretne szentebb, tisztább életet? És az ifjúság, bár nem csináltam ellenpróbát, de megállapíthattam, látható többségként szinte egyöntetűen magasba emelte a kezét, hogy szeretne. De úgy gondolom, hogy itt is így vagyunk. Sőt, ha kimennénk az utcára, és ott kérdezgetnénk meg az embereket, hogy szeretne-e tisztább, normálisabb, szentebb életet, akkor ott is az emberek nagy többsége igennel válaszolna. Szép a cél, helyes a vágy, de hogyan? Innen kezdve már különbözőek a vélemények.

Hogyan lehet szentebb, tisztább, nemesebb életet? Ha egy röpke pillantást teszünk az emberiség történetére, akkor láthatjuk, hogy a különböző népek, a különböző civilizációk például törvényeket fogalmaztak meg. Megalkották a maguk alkotmányát, és megpróbálták törvényekkel visszaszorítani a gonoszt, és így egy kicsit erősíteni és bátorítani a jót. De tudjuk, hogy önmagában még törvényekkel nem oldható meg ez a kérdés. Lehet ugyan valamelyest kényszeríteni a külső erővel, vagy valamelyest segíteni, de igazán nem tudjuk megoldani. Vagy ha a történelem más vonulatára tekintünk, akkor azt is láthatjuk, hogy a művészetek is, azok nemes része, újra és újra foglalkozott a jó és a rossz kérdésével. Újra és újra szép, követendő, nemes példákat állított elénk – akár az irodalom különböző területére gondolunk vagy a képzőművészetekre is –, hogy ezeket a jó példákat kövessük. De ha a vallások területére nézünk, ott is azzal találkozunk, hogy a legkülönbözőbb vallási gondolatrendszerek is valamiféleképpen szembetalálták magukat a jó és a rossz kérdésével, próbálták a rosszat elítélni, a jót erősíteni. Az előbb olvasott evangéliumi történetünkben szereplő farizeusok is Izrael kegyességi életén belül egy szigorúbb kegyességi csoportot képviselve hasonlóképpen gondolkoztak. A jót, a nemeset, a tisztát erősíteni kellene, és valahogy háttérbe kellene szorítani a gonoszt, a szennyet. Ők valahogy úgy gondolták annak idején, hogy ha a Mózesi törvényeket komolyan veszi a nép, ha tiszteli a hagyományokat, ha a Mózesi törvények kialakult magyarázatát is, szabályrendszerét is tiszteletben tartja a nép, akkor ezek a törvények megtartják a jó úton a népet. Azonban szembe kellett nekik is találkozni azzal, amivel minden civilizáció találkozott – minden nemes művészeti szándék is szembe találja magát, minden vallásos elképzelés szembe találja magát –, az emberi bűnnel. Vagyis, minden ilyen emberi erőlködés és törekvés nemes, jó, szükséges, de kevés. Akkor mi legyen? Akkor adjuk föl ezt a törekvést? Akkor süllyedjünk bele a “valóságshow” mocsarába? “Hát ez van!” – fölösleges küzdeni valami nemesebbért, valami tisztábbért?

Nézzük most már szűkebben a fölolvasott evangéliumi szakaszunkat, különösképpen a kegyes istenfélő csoportot, a farizeusokat, hiszen a farizeusi jószándék torzulásaival találkozunk már itt. Mert az, hogy tisztább, szentebb életre törekedtek, ez helyes. Azonban ők maguk is rádöbbentek az évek, évtizedek folyamán, hogy emberi erőből nem sikerül igazán szent, és igazán tiszta életet megvalósítani. Kevés lesz az eredmény, éppen ezért könnyen sodródik minden nemes, tiszta, jó törekvés a képmutatás világa felé. Ha nem sikerül annyit megvalósítani, legyen egy kicsit több a látszat. Egy kicsit jobbnak, szentebbnek látszani. És ez már nem teljesen azonos azzal, ami meg is valósult. A farizeusi kegyesség így jut el – vagy legalábbis annak egy része – tulajdonképpen a képmutató kegyességig. Az egyik ilyen gondolat az volt, hogy hogy lehetne akkor szentebbnek, tisztábbnak lenni? Hát úgy, hogy tartsuk távol magunkat a világ söpredékétől, a látványos szennytől, gonosztól, a társadalom bizonyos rétegeitől, elkülönülni a cégéres bűnösöktől, magunkat megőrizni tisztának, szentebbnek. „A mi kis csoportunk, az, íme milyen nemes, azokhoz képest!” Emlékezzünk, Jézus nagyon szépen leírja ezt, amikor arról beszél, hogy két ember fölment a Jeruzsálemi templomba imádkozni: a farizeus és a vámszedő. A farizeus így imádkozott középre állva, hogy mindenki őt lássa: “Hálát adok Uram, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, mint ez a vámszedő is. Látod? Ha nem látod, mondom, hogy vedd észre, hogy különb vagyok, mint a többi!”

Aztán ilyen torzulásként jelentkezik, hogy a látszatok túlhangsúlyozása a formák túlhangsúlyozását hozza magával. Például a korabeli szertartások. Vallási szertartások – „Azok nagyon fontosak! Azokon ott vagyok!” Azt szépen csináljuk, hogy hétköznap mit csinálunk, azzal ne foglalkozzunk. Kettészakad az élet ilyen értelemben. A jó szándék, a nemesebbre való törekvés, de ugyanakkor a nagy eredménytelenség, olyan értelemben is torzulást okozott életükben, hogy az irgalmatlan ítélkezés bűnébe belesodródtak. „Nem vagyok olyan, mint egyéb emberek” – mondta a jézusi példa szerinti farizeus. Vagyis, szeretetlenül ítélkezni a másik fölött. Mert akkor azt hiszem, hogy én jobb vagyok. Ha a mások bűnéről beszélünk, akkor én már azt hiszem, jobb vagyok, vagy legalábbis jobbnak láthatnak. De a torzulások eredményeként, ez a fajta kegyesség – hiszen ezt éppen istenfélő emberek csinálták –, képtelen a befogadásra és így képtelen a misszióra. Ezek után azt mondhatnánk, hogy akkor ebben van valami jó is, vagy nem is olyan rossz ez, hogy képtelen a misszióra, hamarosan kihal ez a fajta, a képmutató kegyesek csoportja. Na ne bizakodjunk! – nem hal ki. Mindig újratermelődik. Nem azért, mert misszióra képes, hiszen az elkülönülő, bezárkózó, önmagát mutogató kegyesség, az nem vonzó kegyesség igazán, mégis újratermelődik. Ennek a magyarázata pedig egyszerű: a mi óemberi természetünk újratermeli. Mindig lesznek emberek, akik ebbe az irányba próbálnak szentebbek és jobbak lenni, így próbálnak szentebbnek látszani, jobbnak látszani.

Jézus, az előbb olvasott evangéliumi történetben odafordul a keményen támadó, ítélkező kegyesek felé. „Tanuljátok meg, mit jelent ez” – és idézi az Ószövetséget: – „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot.” Hallottuk az előbb Hóseás próféta könyvéből: „Szeretetet kívánok és nem áldozatot, Isten ismeretét, és nem égő áldozatokat”. De lapozhatnánk az Ószövetség más helyére is. Például, amikor engedetlenné válik Saul király Isten előtt, de az áldozati szertartáshoz ragaszkodik. Nem, mint a bűnvallásának, bűnbocsánatának jelképeként, hanem, mint kegyes cselekményhez. Itt Sámuel próféta ugyanezeket mondja szinte, amit Hóseás könyvéből is olvastunk, és amire Jézus emlékeztette saját kegyes ítélkező kortársait: „menjetek, tanuljátok meg, mit jelent ez, hogy irgalmasságot akarok”. Vagy Hóseás szavaival: „Szeretetet kívánok és kevésbé az áldozatot” – kevésbé a látványos, szertartásos külsőségeket. Azok is fontosak a maguk helyén, ha valós tartalmat fejeznek ki, de igazán, „szeretetet kívánok”.

Evangéliumi történetünkben Jézus erre ad példát. No, ezen háborodtak fel aztán, éppen az istenfélők egy része. Hiszen ez a szeretet, ez befogadásra kész. Ez oda tud fordulni, oda akar fordulni az emberek felé, a bűnösök felé. Befogadásra kész szeretet. Ez az, amit nem nagyon tud elviselni a képmutató vallásoskodás. Hogy az a másik valaki is fontos lehet az Istennek. Hogy az Isten minden embert szeret, és minden embert megtérésre hív. Emlékezzünk a jézusi példázatra, a Tékozló fiak példázatára. Az otthon maradt fiú ítélkező, szeretetlen magatartására. “Ez a te fiad hazajött…” – beszél a saját testvéréről így. “Én meg itthon voltam mindig, engedelmes voltam mindig, soha egy parancsolatodat át nem hágtam. Látod milyen rendes voltam, és nekem egy kis zsebpénzt sem adtál, hogy a barátaimmal vigadjak! Ez meg hazajött, és nagy vacsorát készítsz, örvendezel, tiszta ruhát adsz rá. Én mit fogok kapni?” Nem tud örülni. Nem tud örülni annak, hogy valakinek az élete megváltozik, elindul a megtisztulás útján, csak félti a maga látszatkegyességét: “Hát, ha még ezt is idefogadja, akkor én, a rendes!, ki fogok esni a kegyeiből?” Jézusi mintát látunk arra, hogy odajött, abba a házba, Máté házába, egy vámszedő házába, mert meghívta. Leült az asztalhoz, és amikor Máté meghívta a munkatársait, barátait, vagyis vámszedőket, akkor Jézus nem állt fel az asztaltól, és nem mondta, hogy “Na, ilyen társasággal nem vagyok hajlandó szóba állni!”. Hanem ottmaradt. De azt is tudjuk, hogy amikor farizeus hívta meg Jézust, elment hozzá is, ott pedig a farizeusi barátok voltak ott! Vagyis, kész a mi Urunk a befogadó szeretetre, mert ezeket a farizeusokat is, és a mindenkor kegyeskedő, de már-már inkább képmutató, vallásos embert, a törvénytől a törvényadóhoz, Istenhez akarja vezetni. Hiszen a korabeli farizeusok úgy gondolták, ha a nép megtartaná a törvényt, tisztelné a hagyományokat, akkor a törvény megtartaná, megmentené a népet. Jézus a törvénytől a törvényadóhoz akar vezetni, és ehhez nyitott szeretet szükséges, vagyis ez a Jézusi szeretet megváltoztató, életeket megváltoztató, misszionáló szeretet. Ez misszionál, mert tud, akar befogadni. Jézus fölvállalja, hogy bűnösök barátjának titulálják némelyek: félreértik a helyzetet, mert szóba állt a vámszedőkkel, sőt együtt evett velük. Mert nem a látszat miatt jött Jézus, és nem a látszatokat akarta fönntartani, mármint a szép látszatot, hanem valós változásokat akart munkálni, és ehhez szeretet kell. Az a szeretet, amellyel Jézus jött, nyitott arra, hogy embereket elfogadjon és befogadjon, és így megtérést munkál, megváltozást munkál.

Szeretett Testvérek! Melyik utat választjuk? Ez mindig nagy kérdése a hívő embernek, és mindig nagy kérdése a gyülekezetnek is, és mindig kérdése az egyháznak is. Melyik utat választjuk? Elkülönülő gőg útját, vagy a befogadó szeretet útját? Melyik utat választjuk? A mások múltjára néző és abban vájkáló, és csak mindig azt fölhánytorgató magatartást, vagy pedig a lehetséges jövőjére nézünk, hogy megtérhet és megváltozhat. Itt történt gyülekezetünkben évekkel ezelőtt, valaki, aki korábban nem járt ide, elkezdett járni a gyülekezetbe, és egyszer mondja nekem: „hát itt pártgyűlést lehetne tartani!”. És – mondom – mi a baj? Az, hogy vannak régi, ismerős arcok? Hogy lesz megváltozás? – ha farizeusi gőggel jövünk, és ide ne jöjjön más! – bizony, nagy kérdés. Csak a múltját látjuk az embereknek, és csak a körül forgunk? Mert ha a múltja egy kicsit szennyes valakinek, akkor hozzá képest, lehet, hogy én egy kicsit jobb vagyok? Vagy pedig azt látjuk, akarjuk látni, nézünk arra, hogy az Isten Igéje hogyan változtathat meg valakit – megváltoztathat. Vagyis a jövőjét látjuk-e, arra tekintünk-e? Melyik utat választjuk hívő emberként, gyülekezetként, egyházként? A látszatokat, tartsuk fönt a szép kegyesség látszatát? Nagy kísértés. Nagy kísértés szülőként is azt mondani, „na ide figyeljetek, most már rend legyen, hát mit fognak mondani a szomszédok?” Hát csak ezért, hogy a szomszédok mit mondanak? A gyülekezetben, az egyházban is, hát igyekezzünk egy kicsit rendesebbek lenni, mert mit mondanak majd a kívül valók? Csak ennyit szeretnénk tenni, elérni? Vagyis a látszatokat választjuk inkább, vagy a valós változásokat, tisztulásokat, a megszentelődésben való előrelépést választjuk? A vallásos szertartások szép, ünnepélyes megtartását, vagy pedig igazi Jézus-követést. Melyiket választjuk? Nagy kérdés, és állandó kísértés is a mindenkori keresztyénség számára. Áldozatokkal (ószövetségi szertartási formák), vagy pedig az Istentől kapott befogadó szeretet továbbadásával. Melyik utat választjuk?  Mit mondott jézus? Az a Jézus, aki befogadó szeretettel megszólít egy nem éppen köztiszteletben álló embert, egy vámszedőt? Azt mondja Jézus a kegyes, korabeli, istenfélő, de megbotránkozó, képmutató embereknek: „menjetek és tanuljátok meg, mit jelent ez…” – és idézi nekik a Bibliát. Akkor, ugye ez az Ószövetség volt. Idézi Hóseást, idézi Sámuel prófétát. „Irgalmasságot akarok” és nem üres szertartásokat. „Szeretetet kívánok” és nem formaságokat. Mindenkor kegyes nemzedékének újra és újra nagy kísértése tehát, hogy amikor rájövünk, hogy nem sikerül a gyülekezeti életet sem annyira szentre és jóra, amennyire mi szeretnénk, akkor próbáljuk egy kicsit a látszatokat erősíteni. Úgyis észreveszik az emberek a hiányosságokat! Válasszuk azt az utat…, vagyis fogadjunk szót kettős értelemben is Jézusnak: egyik oldalról tanuljuk meg az Igéből azt, amit tudni tudunk, csak tanuljuk meg cselekedni, hogy “szeretetet akarok”, mert az misszionál; másik oldalról pedig tanuljuk meg a példát követni, ahogyan Jézus cselekedett, mert szeretne mindenki tisztább, vonzóbb, szentebb életet. Vajon mi, akik az Isten kegyelmét elfogadva bocsánatot nyert bűnösök vagyunk, vajon merjük-e az Isten megbocsátó szeretetének, és így életeket megváltoztató, megtisztító szeretetének az útját járni? Van-e ehhez elég hitünk? Vagy megmaradunk, ahogy énekeltük, a felebarát iránti színlelt szeretetben? „Tanuljátok meg…” – mondja Jézus. Tanuljuk meg! – bár elméletben nagyjából ezt tudjuk, de tanuljuk meg a gyakorlatban is. Úgy, ahogyan Jézus tette. Ámen.

Imádkozzunk

Hálát adunk Teremtő Istenünk, hogy az egyszülött Fiút, Jézust adtad az egész világ megmentéséért. Hálát adunk, hogy Hozzád térhetünk, bocsánatot nyerhetünk Tőled. Magasztalunk Téged, hogy kegyelmedből gyermekeiddé lehettünk, hogy befogadtál, visszafogadtál minket, és hogy ezt a befogadó szeretetet, annak hirdetését bíztad reánk is. Bocsásd meg, hogy mégis gyakran szeretetlenek vagyunk, hogy könnyen ítélkezünk, kizárólagosak vagyunk. Bocsásd meg, hogy a szeretetet elhagyva, annak látszatát akarjuk csupán sokszor. Bocsásd meg nekünk, hogy így gyakran akadályozzuk életeket megváltoztató szereteted áradását. Segíts Urunk a bűnt utálni, de az embert, még ha bűnös is, szeretni. Segíts őszinte kegyességre, hogy őszinte kegyességünk vonzó lehessen. Segíts Urunk, hogy a Tőled kapott szeretetet tovább adjuk, és a Hozzád közeledőket befogadjuk. Mert Te is befogadtál minket. Könyörgünk gyülekezetünkben az őszinte szeretet áradásáért. Könyörgünk a felekezetek evangéliumi újulásáért, egymáshoz közeledéséért. Könyörgünk népünkben sokak megtéréséért. Kérünk gyermekeink lelki nevelésében bölcsességért, türelmes szeretetért. Könyörgünk, hogy ne gyarlóságaink, hanem megtérésre hívó szereteted győzedelmeskedjen. Könyörgünk Debrecenben is hitelesebb keresztyén életekért. Könyörgünk Debrecenben is hitelesebb gyülekezetekért, így magunkért is. Urunk segíts, hogy megtanuljuk a szeretet útját, és segíts, hogy a megváltoztató szeretet útján kövessük Mesterünket. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |