| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Ámde itt nagyobb van…”

Ézsaiás próféta könyve 53. fejezet

„¹Ki hitte volna el, amit hallottunk, ki előtt volt nyilvánvaló az ÚR hatalma?

²Mint vesszőszál, sarjadt ki előttünk, mint gyökér a szikkadt földből. Nem volt neki szép alakja, amiben gyönyörködhettünk volna, sem olyan külseje, amiért kedvelhettük volna.

³Megvetett volt, és emberektől elhagyatott, fájdalmak férfia, betegség ismerője. Eltakartuk arcunkat előle, megvetett volt, nem törődtünk vele.

⁴Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta.

⁵Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.

⁶Mindnyájan tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta. De az ÚR őt sújtotta mindnyájunk bűnéért.

⁷Amikor kínozták, alázatos maradt, száját sem nyitotta ki. Mint a bárány, ha vágóhídra viszik, vagy mint a juh, mely némán tűri, hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját.

⁸Fogság és ítélet nélkül hurcolták el, de kortársai közül ki törődött azzal, hogy amikor kiirtják a földön élők közül, népe vétke miatt éri a büntetés?!

⁹A bűnösök közt adtak sírt neki, a gazdagok közé jutott halála után, bár nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul.

¹⁰Az ÚR akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az ÚR akarata célhoz jut vele.

¹¹Lelki gyötrelmeitől megszabadulva látja őket, és megelégedett lesz. Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket.

¹²Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban, hiszen önként ment a halálba, hagyta, hogy a bűnösök közé sorolják, pedig sokak vétkét vállalta magára, és közbenjárt a bűnösökért.”

Imádkozzunk

Mindenható Istenünk!

Annyi szépet és jót adtál nekünk az elmúlt héten is. Bár mindannyiunk élete különböző, más és más dolgok foglalkoztatnak bennünket, egy szépséget biztosan mindannyian észrevettünk: a havas táj szépségét. Köszönjük, hogy törekedhetünk arra, hogy a mi életünk is ilyen tiszta és hófehér lehessen. Köszönjük, hogy felismertük a közösség szükségességét, hiszen egy havas fa szépsége nem ér fel egy fenyves szépségével. Így állunk most Előtted közösen, együtt, tiszta szívvel és lélekkel, kérve arra, hogy áldj meg bennünket, a mi életünket, együttlétünket. És kérlek Uram, hogy túlláthassunk minden gondjainkon, és együtt mondhassuk, hogy a zord tél virága is Te vagy, Istenünk. Ámen.

Jézus Krisztus, szép fényes hajnal,

Ki feltámadsz új világgal,

És megáldasz minden jókkal:

Te vagy nékünk egy reménységünk,

Isten előtt közbenjárónk,

Szép koronánk, ékességünk.

Világosítsd a mi szívünket:

Ismerhessünk meg Tégedet;

Tanulhassuk szent Igédet.

485. dicséret első három vers

Máté evangéliuma 12. fejezet 38-42. vers

„³⁸Akkor újra megszólították néhányan Jézust az írástudók és a farizeusok közül: »Mester, jelt akarunk látni tőled.«

³⁹Ő pedig így válaszolt nekik: »Ez a gonosz és parázna nemzedék jelt követel, de nem adatik neki más jel, csak a Jónás próféta jele.

⁴⁰Mert ahogyan Jónás három nap és három éjjel volt a hal gyomrában, úgy lesz az Emberfia is a föld belsejében három nap és három éjjel.

⁴¹A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására; ámde itt nagyobb van Jónásnál!

⁴²Dél királynője feltámad az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítéli ezt a nemzedéket, mert ő eljött a föld végső határairól, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét; ámde itt nagyobb van Salamonnál!«”

Láttad? Hallottad? Gyakran kezdődik így egy-egy beszélgetés, talán reggel az autóbuszon, vagy az utcán, vagy a munkahelyen, amikor ismerősök összetalálkoznak. És máris az előző esti hírekből, eseményekből, helyi vagy világ-eseményekből valami szóba kerül. Gyakran így kezdődik: láttad? Hallottad? Nem is volna ezzel túl nagy baj, ha… Ha lényeges dolgokról lenne szó, és nem túlságosan az elénk tárt, olykor szenzációsan csomagolt és hangsúlyozott, nem mindig nagyon fontos hírekről.

A múlt vasárnap olvasott bibliai szakaszunkban Jézus háromszor megkérdezte kortársait: Mit látni mentetek ki (tudniillik oda a Jordánhoz), ahol János, a Keresztelő prédikált? Mit látni mentetek ki? Szél ingatta nádszálat? Mit látni mentetek ki? Puha ruhába öltözött embert? Prófétát akartatok látni? Háromszor is elhangzik, hogy látni, látni, látni. Pedig Jánost hallani kellett volna. A János által hirdetett üzenetet, a prófétai üzenetet meghallani kell elsősorban, és nem látni. Már csak azért sem, mert Keresztelő János semmilyen jelt, semmilyen csodát nem tett. Mégis látni akartak, és kevésbé hallani. Tudniillik a megtérésre hívó, a keresztségre hívó üzenetet meghallani.

Jézus viszont tett jeleket. Ha a múlt vasárnapi Igét, és az azóta napi Igeként olvasható Máté-beszámolókat nézzük, akkor már ott is sorolhatjuk: Jézus meggyógyított némát, vakoknak szemeit megnyitotta, bénák jártak, sőt halottat támasztott föl – Jézus cselekedett jeleket. Vagyis nem csak tanított, hanem valóban látni is lehetett jeleket. Mégis Keresztelő Jánoshoz kitódultak, látni akartak, és nem hallani, ott, és amikor hallani kellett volna, meghallani kellett volna az isteni üzenetet. És kevésbé a szemeket legeltetni a teveszőr ruhán, vagy azon, hogy mézet és sáskát eszik csupán János.

Nos, Jézus gyógyított, láthattak jeleket, és mégis orcátlanul odamennek a nép kegyes vezetői közül többen ezzel: „Mester, jelt akarunk látni tőled.” És Jézus keményen válaszolt. Nagyon sokakban Jézusról nem teljesen bibliai kép van. Kicsit mézes-mázos szeretetű Jézus-kép él sok emberben. Ha egy-egy igehirdető így beszélne, ahogy Jézus beszélt itt ebben a szakaszban, és hogyha élne még, az a mondjuk kétszáz évvel ezelőtt a református egyházban meglévő gyakorlat, miszerint esztendőnként volt az úgynevezett „papmarasztás”, vagyis a gyülekezet nyilatkozott, hogy óhajtja-e tovább azon igehirdető szolgálatát vagy nem, én úgy gondolom, hogy Jézust az első esztendő után elzavarták volna. Hiszen mit mondott? Odamennek hozzá emberek: „jelt akarunk tőled látni.” És Jézus azt mondja, hogy „gonosz és parázna nemzedék vagytok”. Nem azt mondta, megsimogatva a kis buksijukat: „ti nagyon okos emberek vagytok; igaz, hogy már néhány jelt láttatok, talán jó lenne már, ha odafigyelnétek arra, amit mondok, de azért meg ne sértselek titeket… csak úgy szőrmentén, mégis… talán…” – hanem Jézus azt mondja, hogy „gonosz és parázna nemzedék”. És itt a parázna nem egyszerűen az, amit a magyar nyelv ért. A parázna az ószövetségi és újszövetségi szóhasználatban a szövetségtörő ember. A házasságban a házassági szövetséget törő, de általában az Istennel kötött szövetséget megtörő magatartást nevezi a Biblia parázna magatartásnak. Tiveletek az Isten szövetséget kötött, és ti ezt a szövetséget megtörtétek gonosz módon. És miután ilyen kedvesen megszólította őket, ezután két bibliai esetre hivatkozik. Az egyik dél királynője vagy Sába királynője, aki messziről eljött Salamonhoz, mert hallotta bölcsességének hírét. És szerette volna látni, szerette volna hallani, szeretett volna vele beszélni, szerette volna kipróbálni a kérdéseivel Salamon bölcsességét. Egy emberhez eljött sok száz kilométert megtéve. Nem röstellte magát, pedig ő is király volt. Eljött Salamonhoz, hogy Salamon bölcsességét hallhassa. És itt most nagyobb van Salamonnál! A királyok királya van itt közöttetek, és ti elutasítjátok. Szövetségszegők vagytok.

Azután emlékezteti őket Jónás történetére, jelére, és azt mondja: hacsak nem a Jónás jele, az adatik. De megértitek ti ezt? Jónás, akit elküld az Úr, hogy hirdesse meg egyik oldalról az ítéletet, de valójában a történetből nem tudjuk pontosan, majd kiderül, hogy Jónás kicsit a maga szája íze szerint hirdeti meg. Annyit hirdet meg belőle, ami neki tetszett, hogy tudniillik a pogány Ninive el fog pusztulni negyven nap múlva. De arról már elfelejtett beszélni, hogy ha megtértek, akkor nem pusztultok el. Jónást kivetették a hajóból, önként vállalta ezt, hogy a hajóban lévők életben maradjanak. Jézust kivetik, Izráel kiveti, önként vállalja a szenvedést és a halált, és ott van a három nap: Jézus a saját szenvedéséről beszél már, amikor azt mondja Jónásra hivatkozva: vajon megértitek-e, hogy lesz… egy nagy jel lesz. A többi: a vakok, a bénák, a sánták, a halottak föltámasztása – az semmi! Nem ez a lényeg. Egy jelet értsetek meg: Hogy „az Emberfia gonoszok kezére adatik, megölik, de harmadnapra feltámad”. Ezen áll vagy bukik az Istennel való megbékülésetek, bűneitek bocsánata és az örök élet. Jónásra hivatkozik, Salamonra hivatkozik Jézus, és arról beszél, hogy mindazok, akár dél királynője, akár mások a korábbi évszázadokban, akik akkor éltek és komolyan vették, azoknak jobb dolguk lesz, mint ennek a mai nemzedéknek, amelyik jön: jeleket látott, és jeleket követel. Azt hiszi, a cirkuszban van. Megyek, mert látni akarok. Egyébként közömbös marad. Jézus kétszer kimondja: „Ámde nagyobb van itt…”, nagyobb Salamonnál, az ő bölcsességénél, királyi hatalmánál, és nagyobb van itt Jónásnál, aki pedig elküldetett a népekhez, hogy az Isten üzenetét vigye.

Miért nagyobb Jézus? Hogyha valakivel beszélgetésbe keveredünk, vajon el tudjuk mondani: miért nagyobb Jézus? Kevés lesz, ha azt mondjuk: „hát én azért vagyok keresztyén, mert ilyen családba születtem”. Ez nem magyarázat arra, hogy Jézus miért nagyobb. Az kevés lesz, ha azt mondjuk: „én ebbe születtem és én már így halok meg”. Gyakran lehet emberektől hallani ilyen érvelést. Ez egy gyenge emberi érvelés. Miért nagyobb Jézus? Próbáljunk egy rövid, gyors összehasonlítást tenni, mondjuk a vallásalapítók és Jézus között. A vallásalapítók csak emberek voltak – míg Jézus Emberfia, Isten Fia nagyszerű kifejezéssel nevezhető. A vallásalapítók megváltandó bűnösök voltak és maradtak – míg Jézus bűn nélkül való volt. Ki a nagyobb? A vallásalapítók érkezéséről, küldetéséről nincsenek próféciák, ígéretek – míg Jézusban beteljesedik az Isten által megígért szabadító megjelenése. Vagyis, az isteni üdvözítő terv szól róla. Ki a nagyobb? Az, aki jött, mondott emberi nemes gondolatokat, vagy pedig az, aki az isteni kijelentést hozhatta, mert Ő maga a testté lett Ige. Ki a nagyobb? Nagyobb van itt Jónásnál, pedig Jónás próféta volt, nagyobb van itt Salamonnál, pedig isteni bölcsességgel megáldott ember volt Salamon is, mert Jézus van itt. A királyok királya van itt. A vallásalapítók meghaltak – az Emberfia meghalt, és a juhok nagy Pásztorát a mennyei Atya kihozta a halálból, sőt, az Atya jobbján ül. Míg a vallásalapítók érzékelve, tudva, hogy nagy baj van az emberrel, valamit tenni kellene, ezért különböző szép, nemes gondolatokat, vallási technikákat kigondoltak, szertartásokat és ehhez hasonlókat ajánlottak; ez mind önmegváltás, amikor a mocsárban lévő ember a saját haját rángatja, hogy kiemelje önmagát – ennyit ér. A szándék, a felismerés helyes, csak a megoldás erőtlen – addig Jézus megváltó.

Ha mondjuk éppen ott a buszon, vagy bárhol, valakivel találkoznánk, és szóba kerülnek hitbeli dolgok; el tudjuk mi mondani, hogy miért nagyobb Jézus? Amikor ő is szép vallásos gondolatokkal jön, mármint ez a másik ember. Tudjuk mi, vagy elbizonytalanodunk? Azt mondjuk, hogy „ezt tanultuk, mi így tanultuk, hát én ebben is halok már meg!” – ettől Jézus nem nagyobb. Jézus nem azért nagyobb, mert nekem ilyen vagy olyan véleményem van róla. De tudjam, hogy miért nagyobb. Magam szempontjából is fontos, és mások szempontjából is fontos mindez. „Itt nagyobb van…” – mondja Jézus. Jelt akartok látni, hát itt egy nagyobb van. Pedig Jónás sem volt akárki, és Salamon sem. Itt nagyobb van. És mindazt, amit Jézus tett, a megváltást, az előbb olvasott Ézsaiás könyve 53. fejezetének néhány kifejezésével szeretném újra felidézni és összefoglalni: „…tévelyegtünk, mint a juhok, mindenki a maga útját járta”; „Sokak vétkét vállalta magára”– tudniillik az Úr szenvedő szolgájaként Jézus –; „Az Úr őt sújtotta mindnyájunk vétkéért”. „Sebei árán gyógyultunk meg” – olvastuk Ézsaiásnál. „Közbenjárt a bűnösökért”, „sokakat tesz igazzá” – beszél már a prófétai kijelentés a megváltásról, hogy nekünk békességünk legyen. Ézsaiás szavaival fogalmaztam meg, próbáltam néhány mozaikot összerakni, hogy miért nagyobb, és ez a „nagyobb” mit tett? Benne és Általa, mit tett a Mindenható Isten a mi megváltásunkra.

Szeretett Testvérek! Kicsoda neked, kicsoda nekünk Jézus? Vagy mi is csak jeleket akarunk látni? És odaszaladgálunk, ahol valami szenzációsnak tűnő dolgot hirdetnek, …harangoznak be, mutogatnak? Legfeljebb aztán elkezdünk utólag vitatkozni, hogy „hát nem tudjuk, milyen technika van a háttérben, milyen pszichológiai manőver, vagy manipuláció is lehet a dologban?”. Hívő emberként, mi jeleket akarunk látni? Mert ha nem látunk jeleket, akkor már nem hiszünk?

Kicsoda neked, kicsoda nekem Jézus? Valóban Ő a legnagyobb? Mert nyilván attól függ a mi életünk, a mi értékrendünk, hogy számunkra kicsoda a legnagyobb. Eszerint rendezzük be életünket. Akit a legnagyobbnak tartunk, úgy annak rendeljük alá időnket, erőnket, pénzünket, kapcsolatrendszerünket, mindent. Vagyis beszélhet valaki arról, hogy ő mennyire istenfélő ember, az életéből nagyon hamar kiolvasható, hogy egyáltalán van-e köze ehhez az Istenhez – azon túl, hogy az életet Tőle kapta. Mert a cselekedeteink beszélnek arról, hogy valójában ki a legnagyobb számunkra. Mint, ahogy egy hölgy és egy férfiú egymásnak tesz nagy szerelmi vallomásokat. De ha közben az egyik mindig másfele is sántikál, és máshoz is szaladgál, akkor előbb-utóbb rá kell döbbenni, hogy ezek a nagy, szép szerelmi vallomások, ezek üres dumák. Ez csak megtévesztés. Vannak emberek, akik így beszélnek Istenről: „mekkora hitünk van!” – de az életük egészen mást mutat. Azt mutatja, hogy Istennél van nagyobb valaki, és ráhallgatnak, az értékrendjük olyan lesz, ami annak felel meg.

Ezek jelt akartak látni, Jézushoz jöttek. Hát nem szép dolog? Látszólag az. De nekik Jézus nem a legnagyobb! Vajon valóban a legnagyobb? Mert ha a legnagyobb, akkor Ő az én Uram, az én Gazdám. Ha nem Ő az én Uram, nem Ő az én Gazdám, akkor nem a legnagyobb. Hiába beszélek róla.

Kicsoda neked Jézus? Megváltód? Valóban? Hozzá tértem? Levettem a bűneimet? Bocsánatot kértem? Vagy még mindig a vallásos cselekedetek önmegváltó gondolataiban tetszelgek? Akkor Jézus nem megváltóm, de attól Ő még megváltó. Csak az én életemben nem lehet semmilyen hatása az Ő helyettem is tett szenvedésének.

Kicsoda nekem Jézus? Kicsoda neked Jézus? Mestered? Ha mester, akkor követni kellene. És ha Jézust követjük, akkor az életünk jellé lesz. Ne jeleket követeljünk, hanem a mi életünk legyen Jézusra mutató jellé. Emlékezzünk: egy Zákeus megtérve az életével Jézusra mutatott. Van valaki, aki nagyobb, aki a teljes korábbi, kapzsi, idegen hatalmat kiszolgáló, saját népét viszont nyúzó vámszedőt, Zákeust meg tudta változtatni. Mert nagyobb, és Zákeus akarta a nagyobbat követni! – nem korábbi kis bálványait.

Vagy gondoljunk egy nagyon vallásos istenfélő emberre, Saulra, akiből Pál apostol lett, amikor rájött, hogy az atyák vallásos hagyományánál, a magam vallásos elképzelésénél a Názáreti nagyobb, onnan kezdve a Názáretit követte. Sőt hirdette a Názáreti Jézust. Mert valóban nagyobbnak tartotta, mesterének tartotta, és így Jézusra mutató jellé lett, út-jel-ző táblává lett sokak számára.

Kicsoda neked Jézus? Az egyház Ura? Persze így tanuljuk, így mondja a Szentírás: a testnek Ő a Feje, az egyház Ura Jézus – de akkor tartozok én ehhez a testhez?

A napokban valakivel beszélgettünk, felnőtt-keresztelés került szóba, és ezen kérdés kapcsán keresett meg. Sok mindenről beszélgettünk, és bizony a sok kérdés között felmerült, hogy „Hát miért tartozzak én a gyülekezethez? Hát hiszek én!” Ez egy tipikus kérdés, mai világunkban nagyon sok ember úgy akar istenfélő lenni, hogy semmi köze nincs az Isten népéhez. Akkor, hogy lehet őszintén azt mondani, hogy „Mi Atyánk…”? Itt valaki hazudik. Mert vagy nagyon szépen mondja, hogy „Mi Atyánk”, csak az Isten nem igazán Atyja, mert a testvért, a másik hívő embert nem fogadja el testvérnek – mert annak ilyen meg olyan bűne van. Van. De nekem is van, ne feledjem el. Mi Atyánk…? Szépen ki lehet mondani, de ha az Isten neked, meg neked… és nekem is Atyám, akkor mi valahol testvérek vagyunk. Mi egy közösségbe tartozunk. Jézus azt mondta, hogy „jöjj és kövess engem!” De akkor a Jézus követésében nekünk találkozni kell! Aki az Isten népe nélkül, aki gyülekezet, egyház nélkül akar istenfélő ember lenni, az még mindig nem érti az Úr Istent, és valószínűleg már valami kis ébredező hite van, de ez még nem Krisztus-követés. Hát ezek az emberek is odamentek: írástudók, szadduceusok, és elkezdték mondani, hogy „Mester!”. Aztán kiderül a mondatukból, hogy semmi közük nincs Jézushoz. Pedig ők jöttek oda, nem Jézus ment oda. Ezek jöttek Jézushoz. Kérdésük volt, jelt akartak látni, és kiderül, hogy lelkileg semmi közük nincs Jézushoz.

Valóban Jézus a legnagyobb? És valóban az egyház számára is Jézus a legnagyobb? Vagy mindig alkalmazkodni próbálunk a pillanatnyi politikai hatalomhoz? Bizony nagy kérdések merülnek fel abban a percben, ha komolyan vesszük azt, hogy „ámde nagyobb van itt…”.

Kicsoda neked és nekem Jézus? A bevezetőben így kezdtem: Láttad…? Hallottad…? – kezdődnek beszélgetések. S azt mondtam, nem baj, persze, sok mindenről szabad beszélni. Sőt, kezdődhetne úgy is mondat: Hallottad, hogy Jézus a legnagyobb? Hallottad, hogy Ő a Megváltó? Hallottad, hogy lehet új életet kezdeni? Kezdtünk már így mondatot? Kezdtünk már így beszélgetést valakivel? Mert azt, hogy „Halottad… a rádióban… a tévében…? Láttad?” – így kezdtünk mondatokat. És, ha véletlen nem hallotta és nem látta volna valaki azt a botrányt, akkor majd mi továbbadjuk ennek örömhírét. Aztán felháborodunk, hogy „szörnyű ez a világ!”. Pedig mi is szócsövei voltunk. Ha Jézus a legnagyobb számodra is, számomra is, és az egyház számára, akkor ne feledjük el, hogy minket tanúként rendelt ebbe a világba: „Lesztek nékem tanúim, Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában, a föld végső határáig”. Vagyis szabad így kezdeni mondatot, hogy „Hallottad már?”. De akkor az evangéliumot is mondjuk utána, ne csak az e világi botrányos vagy nem botrányos csak érdekes híreket. Hogyan vagyunk mi keresztyének, ha a „hallottad?” kérdőszó után mindenről tudunk beszélni, csak éppen a mi örömünkről, éppen a mi Megváltónkról, éppen az új életről, éppen a Krisztus-követésről nem. Arról nem beszélünk, azt titokban tartjuk.

Szeretett Testvérek! Odamennek emberek Jézushoz: látni akarunk… még mindig látni akartak jeleket. Jézus nagyon keményen kezdi a válaszát: „Gonosz és parázna nemzedék ez!” – és nem adatik. Aki rosszul közeledik, annak nem adatik jel, az nem fog látni semmit. Mert amit eddig látott, abban nem látja meg. Amiben meg kellene látni, arra meg nem figyel oda.

Szeretett Testvérek, nagyobb van itt Salamonnál, és nagyobb van itt Jónásnál. Merjük mondani. Merjük megkérdezni: Hallottad már? – hogy Jézusban a legnagyobbat adta nekünk az Isten. Ámen.

Imádkozzunk

Magasztalunk Istenünk, hogy a bűnbeesett embernek szabadítót ígértél. Dicsőítünk, hogy ígéreteidet beteljesítetted Jézusban. Őt sújtottad mindnyájunk bűneiért, általa megbékülhetünk Veled. Bocsásd meg, hogy szánkkal valljuk, hogy Jézus Úr, de életünkben gyakran bálványoknak engedelmeskedünk. Bocsásd meg, hogy Mesternek nevezzük, de nem mindig követjük a Mestert. Bocsásd meg, hogy ugyan Jézust valljuk a legnagyobbnak, mégis tele vagyunk egyéb dolgoktól, emberektől, eseményektől való félelemmel. Segíts erősebb hitre, nagyobb hűségre, segíts bennünket Szentlélek által gyümölcsözőbb életre. Segíts, hogyha Jézust sokan Úrnak valljuk, akkor egymást testvérként elfogadjuk és segítsük. Könyörgünk, Urunk, segíts, hogy ne jeleket követeljünk, hanem megtért, megváltozott életünk legyen Jézusra mutató jellé ebben a világban. Könyörgünk az élet gondjaiban, testi erőtlenségben, gyászban járókért, hogy Rád, a legnagyobbra nézzenek erősödő hittel. Hogy életük nehéz napjaiban, óráiban ne csupán magukat, a maguk erőtlenségét, az élet próbáit lássák, hanem lássanak Téged, a legnagyobbat, a hozzájuk is lehajló megváltó, üdvözítő szeretetet, hogy ebben bízva, legyen reménységük, vigasztalásuk és megújuló erejük. Könyörgünk gyülekezetünk hitben, szolgálatban való megújulásáért. Kérünk e városban lelki ébredésért, és könyörgünk, Urunk, csendesítsd a háborús indulatokat emberekben, vezetőkben, népek életében. Segíts bennünket, Urunk, hogyha valóban meghallottuk, és szívünkbe fogadtuk a jó hírt, akkor merjük életünkkel és szavunkkal is továbbadni, hogy meghallják mások is, és sokak élete megtérés által megújuljon. Urunk, Jézus Krisztusért hallgass meg. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |