| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Isten bánásmódja

Ézsaiás könyve 5. fejezet 1-7.

„¹Dalt éneklek kedvesemről, szerelmesem szőlőjéről! Szőlője volt kedvesemnek kövér hegyoldalon.

²Fölásta és megtisztította a kövektől, beültette nemes vesszővel. Közepére tornyot épített, sajtót is vágatott benne. Várta, hogy jó szőlőt teremjen, de vadszőlőt termett!

³Most azért, Jeruzsálem lakói és Júda férfiai, tegyetek igazságot köztem és szőlőm közt!

⁴Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit meg nem tettem? Vártam, hogy jó szőlőt teremjen, miért termett vadszőlőt?

⁵Most én megmondom nektek, mit teszek szőlőmmel: lerombolom a kerítését, hogy lelegeljék, kidöntöm a kőfalát, hogy összetiporják!

⁶Hagyom, hogy elvaduljon: nem metszik, nem kapálják, fölveri a tövis és a gaz. Megparancsolom a felhőknek is, hogy ne adjanak rá esőt!

⁷A Seregek URának szőlője: Izráelnek háza, és gyönyörű ültetvénye: Júda férfiai. Törvényességre várt, és lett önkényesség, igazságra várt, és lett kiáltó gazság!”

Imádkozzunk

Drága mennyei Atyánk! Hálát adunk neked a mai napért, hogy ismét összegyűlhettünk a Te házadban. Köszönjük, hogy ma is táplálsz Igéddel, és nem hagysz minket magunkra, hanem most is itt vagy, velünk vagy, és velünk voltál az elmúlt héten is. Köszönjük, hogy nekünk egy hajunk szála sem mozdul a fejünkön anélkül, hogy Te azt jónak látnád, és ezért békességünk lehet, még akkor is, ha a világban egymás ellen dúlnak az emberek. Bocsásd meg nekünk, ha rajtunk is eluralkodik az ellenségesség, a hatalomvágy, és megfeledkezünk a szeretetről, az egymás iránti tiszteletről. Kérünk téged, adj a szívünkbe olyan krisztusi szeretetet, amellyel te szeretsz minket. Add, hogy ezzel a szeretettel, ezzel a lélekkel tudjuk egymást, az embereket elfogadni. Add, hogy béke lehessen köztünk, és béke lehessen a világban is. Kérünk Téged, áldd meg a mai istentiszteletet is, hogy meghalljuk a Te szavadat. Ámen.

Máté evangéliuma 21. fejezet 33-46. vers

„»³³Hallgassatok meg egy másik példázatot. Volt egy gazda, aki szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót készített, és őrtornyot épített benne, azután bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott.

³⁴Amikor elérkezett a szüret ideje, elküldte szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át a neki járó termést.

³⁵A munkások megfogták szolgáit, és kit megvertek, kit megöltek, kit pedig megköveztek közülük.

³⁶Aztán ismét küldött szolgákat, többet, mint először, de ugyanígy bántak azokkal is.

³⁷Utoljára pedig fiát küldte el hozzájuk, mert úgy gondolta: A fiamat meg fogják becsülni.

³⁸De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak maguk között: Ez az örökös: gyertek, öljük meg, és azután mienk lesz az öröksége.

³⁹Majd megfogták, kidobták a szőlőn kívülre, és megölték.

⁴⁰Vajon majd ha megjön a szőlő ura, mit tesz ezekkel a munkásokkal?«

⁴¹Ezt felelték neki: »Mivel gonoszak, ő is gonoszul veszti el őket, a szőlőt pedig más munkásoknak adja ki, akik megadják a termést a maga idejében.«

⁴²Erre megkérdezte tőlük Jézus: »Sohasem olvastátok az Írásokban: Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő, az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben.

⁴³Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét.

⁴⁴És aki erre a kőre esik, összezúzza magát, akire pedig ez a kő ráesik, azt szétmorzsolja.«

⁴⁵Amikor a főpapok hallották példázatait, megértették, hogy róluk beszél.

⁴⁶Szerették volna elfogni, de féltek a sokaságtól, mert az prófétának tartotta.”

Szeretett Testvérek! Az elmúlt héten az egyik bibliakörben Isten bánásmódjáról beszélgettünk, és meg kellett állapítanunk, hogy Isten bánásmódjában különbségek is vannak. Isten bánásmódja az üdvkorszakoknak megfelelően különböző is lehet, de ugyanakkor hasonlóságot is mutathat bizonyos mértékig az üdvkorszakok között. A legismertebb két üdvkorszak az Ószövetség és az Újszövetség korszaka. Láthatjuk és érezhetjük a különbséget a kettő között, mégis látnunk kell a hasonlóságot is.

Augusztinus egyházatya ezt mondta: „Világos különbséget kell tenni az üdvkorszakok között, és akkor meglátjuk a Szentírás csodálatos összhangját. Isten nem változik, ezt valljuk, de a módszerei változnak.”

Változik az ő bánásmódja. Egy halvány földi hasonlattal úgy gondolhatunk erre, mint ahogy másképpen bánunk az egészen kicsi gyermekkel, másképpen bánunk a serdülővel, és másképpen kell, hogy alakuljon a viszonyunk egy felnőtté vált gyermekkel. Mindezekben, ha ideális helyzetről van szó, a szülő olyan értelemben nem változik, hogy jót akar a gyermeknek, a gyermek javát akarja minden körülmények között. Ez a hasonlat mutat arra, hogy Istennek bizony – mivel Ő jót akar mindenkinek – sokszor változtatnia kellett a bánásmódján az emberek között – az Ő népével való bánásmódján, és változtatnia kellett majd az Újszövetség népével kapcsolatosan is. Isten tehát nem változik, de másképpen szólt, másképpen cselekedett a történelem folyamán, másképpen cselekedett a különböző üdvkorszakokban emberekkel.

De mégis lássuk meg a hasonlóságot is, hiszen az Ézsaiás próféta könyvéből felolvasott történetben néhány szó, néhány mondat ugyanaz volt, mint amit az újszövetségi Igénkből olvastunk a szőlő ültetéséről. Ézsaiás is elmondja, hogy a gazda szőlőt telepített, nemes vesszőket ültetett, előtte jól felásta, előkészítette a talajt, és aztán sajtót is épített, borsajtót, présházat erre a telekre, és őrtornyot, hogy lehessen őrizni ezt a részt. Már Ézsaiás elmondja, hogy a gazda mindent megtett az emberért. Mindent megtett, hogy teremhessen, mindent megtett, hogy gyümölcsöt várhasson az Úr az Ő szőlőjéből. Elmondhatnánk ezt Ádámtól, Évától is, hiszen az édenkertben is erről volt szó: Isten mindent elkészített az ember számára, élhetett volna teljes biztonságban és boldogságban, és ehelyett az engedelmesség helyett az Istentől való elszakadás jellemzi őket. Ez az, amiből fakad a bűneset, hogy az ember nem kérdezi meg az Istent, hogy mit cselekedjen, hanem függetleníteni akarja magát Tőle. Ézsaiás próféta is erről beszél, az Isten megtett mindent, várja a termést, de az ember nem akarja megteremni azt, ami pedig a feladata lenne.

És most, hogyha üdvkorszakokra gondolunk, akkor így kell gondolnunk az Ószövetségre: ha végigpörögnek előttünk az események, a történetek, akkor bizony láthatjuk, hogy Isten mennyit tűrt, mennyit várt Izrael népére, hányszor bocsátotta meg hűtlenségüket, hányszor akart újat kezdeni velük, hányszor volt kész arra, hogy visszaállítsa a régi helyzetet, visszaállítsa az Ő szövetségét. És meg kell állapítania a Gazdának, hogy hiába tesz meg mindent, mégsem úgy lesz, ahogy Ő elgondolta. Egy gyötrő kérdés, amit a próféta fogalmaz meg: „Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit meg nem tettem?”. Gyötrő kérdés az Isten részéről: „Mindent megtettem, és mégsem úgy válaszolt az én népem, mint ahogy akartam”. Gyötrő kérdés azóta is az Isten embereinek, az Isten szolgáinak, hogy “Mit kellene még tennem, hogy hallgassanak az Isten szavára?”. De majd ezt Jézus is megfogalmazza éppen a bevonulása után Jeruzsálem fölött, amikor sír: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek, hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a tyúk szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok!”. [Mt. 23:37] Megy tovább az engedetlenség; az Úr mindent megtesz, de az ember nem akarja ezt a közösséget.

A gonosz szőlőmunkások példázatában ugyanezt a képet hozza Jézus. A gazda szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül – és ez a kerítés jelentheti a Tízparancsolatot, a törvényt, amit adott az Isten, hogy megóvja az Ő népét az eltántorodástól –, őrtornyot épített, hogy gondot viselhessen róla és megőrizhesse. Szőlőprést készített, és várja a termést, itt, ebben az esetben is. Az Úr tehát így készítette el a szőlőt, de ma is így van ez, ma is hasonló a helyzet. Az Isten minden lehetőséget megad arra, hogy gyümölcsöt teremjünk. A Gazda mindent megtesz azért, hogy ma is lehessen vele kapcsolatban lenni. Ahogy bérbe adta az Ő szőlőjét munkásoknak, úgy ma emberekre bízza az Ő országát, az Ő országának építését, az Ő ügyét ebben a világban. Isten javainak a sáfárai lehetünk, mint ezek a szolgák. Bérbe adta a munkásoknak, és ezek a munkások nem jól értelmezték ezt a bérbeadást. Ők úgy gondolták, hogy az övék a szőlő. Milyen jó lenne függetleníteni magukat Istentől! Milyen jó lenne, ha az övék lenne az egész, és nem szolgák lennének, hanem ők lennének a tulajdonosok! De Isten sáfárnak küldött bennünket, és mi sem gondolhatjuk, hogy miénk a szőlő. Mi dolgozhatunk benne!

Néhány héttel ezelőtt egy másik példázat ugyancsak szőlőről szólt, ott is szőlőmunkások voltak, napszámosok, azok a napszámosok, akik igazságtalannak érezték a gazda döntését, amikor a kevesebb munkáért ugyanazt az egy dénárt adta mindenkinek. [Mt. 20:8-16] Ott is felmerült a kérdés: vajon a gazda nem cselekszik-e igazságtalanul?

Milyen az Ő bánásmódja? Vajon az én szám íze szerint kellene alakítania a bánásmódját? Igen, az ember sokszor azt szeretné, hogyha úgy történnének a dolgok, mint ahogy ő elképzeli. Sokszor szeretnénk mi dirigálni az Istennek.

Visszatérve mai történetünkre, a szőlőmunkások szerettek volna úgy élni, mintha övék lenne a szőlő, és nem sáfárként, hűséggel szolgálni az Istennek. Amikor a gazda küldi az ő szolgáit a neki járó termésért, nem akarnak számot adni, nem akarják megadni a gazdának, ami a gazdáé. És a fülünkben csenghet az ezen a héten olvasott Ige: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené…”. [Mt. 22:21] „Adjátok meg…!” – így mondta Jézus az őt kérdezőknek. Ezek a szőlőmunkások úgy gondolják, hogy ön- bíráskodhatnak, úgy gondolják, hogy ők majd kezükbe veszik az irányítást a gazda nélkül. A gazda által elküldött szolgák közül kit megvertek, kit megköveztek, kit pedig megöltek. Másodszor több szolgát is küld a gazda, és velük is ez történik. Jézus tükröt tart ezzel Izrael népe vezetőinek, hogy hányszor, de hányszor szembeszálltak az Isten követeivel, hányszor, de hányszor szembeszálltak az Isten prófétáival, Isten embereivel. Isten szeretné számon kérni a szövetségi hűséget az Ő népén, és ehelyett van hűtlenség, ehelyett – ahogy Ézsaiás beszél – “kiáltó gazság” van Istennel szemben.

Nagyon sokszor olvasunk arról, hogy nem hallgatnak a próféta szavára, s már ez maga szenvedés a prófétának; amikor hiába mondja az Isten Igéjét, hiába teszi a küldetését, mégsem figyelnek rá az emberek. De mondhatunk neveket, konkrét történeteket is, amikor szembeszegülnek Isten szolgáival:

Így például Mózessel, amikor lázadnak ellene. Végső soron Isten ellen lázadnak, Isten ellen zúgolódnak, csak hát Mózesen csattan az ő zúgolódásuk.

De ugyanígy Jeremiás, amikor meghirdeti az Isten ítéletét, akkor Jeremiással szállnak szembe, és dobják őt egy ciszternába. Majd utána bujdosnia kell, nem tehet eleget igazán prófétai hivatásának méltó körülmények között.

És említhetjük még Keresztelő Jánost, aki, mert meg merte mondani a királynak a bűnét, ezért aztán börtönbe került, majd később lefejezteti őt Heródes.

Lehetne még többeket, lehetne még névteleneket sorolni, akik így, mint az Isten szolgái, hiába kérnék számon a népen az Istennek való szövetséget és hűséget, nem azt kapják, hanem elítélik őket, megverik, megkövezik, talán halálra is adják.

A ma embere különösképpen ért ahhoz, hogy függetlenítse magát az Istentől. Ismerős azt hiszem, hogy minden, amit Isten elhelyez ebben a világban, az kell; az két kézzel kell, azt habzsolni kell, a szőlő az kell, de a kerítés, a Tízparancsolat már nem – a korlátok már nem feltétlen. A védelem sem feltétlen, csak amikor már esetleg saját fejjel a falnak megy valaki, vagy szakadékba zuhan. A kerítés nem kell sokszor, elutasítja a mai ember, és úgy él sok-sok ember, mintha soha senkinek nem tartozna számadással. Mintha soha senkinek nem kellene számot adni az életéről.

Isten bánásmódjában, az ószövetségi üdvkorszakban tehát ott voltak a próféták, a tanítók, de most egy óriási különbség, egy óriási változás történik, amikor a próféták, az emberi küldöttek után megjelenik az Isten Fia – amikor saját Fiát küldte el a szolgákhoz, saját Fiát küldte el, hogy számon kérje, hogy mit is cselekedtek. Tudják és érzik ott a gonosz szolgák, hogy ez más, mint az előző volt, ez más, több annál, mint amit eddig láthattak, ami eddig közelükbe ért. Kajafás, majd amikor Jézust kihallgatja a nagytanács előtt, akkor így kérdez: „Az élő Istenre kényszerítelek, mondd meg nekünk, vajon te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia!”. [Mt. 26:63] Benne van ebben a mondatban, hogy sejti, tudja, hogy Jézus az Isten Fia, csak nem meri vállalni, hogy mit is jelent az, hogy Jézus az Isten Fia. Jézus csak annyit mond rá: „Te mondtad”. Sejted, tudod. Tudod, hogy én vagyok az Isten Fia, mégsem mersz úgy élni, mégsem mered vállalni, hogy akkor nem így kellene viselkedni velem.

Az Istennek ellenszegülő ember sokszor érzi az Isten hatalmát. Nem véletlen az, hogy annyira féltek sokszor akár hatalmak is, amikor az egyházzal szembe kellett helyezkedniük, vagy hívőemberrel helyezkedtek szembe; akkor érezték, hogy nem csupán világi hatalommal állnak szembe, hanem mögötte, igazi erő van. Igen, sokan kihagyják a számításból a Gazdát, nem akarják elismerni az Ő hatalmát. Bár sejtik, valahol mélyen ott van a tudatukban, de ehhez az kellene, hogy elismerjék Őt, elfogadják Őt, és akkor éreznék és ismernék meg az igazi hatalmát.

Egy másfajta bánásmódról beszél Pál apostol a Galata levélben: „De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát… hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk” – hogy örököstársai lehessünk a Krisztusnak. A szolgák úgy gondolták, hogy örököstársak lesznek, ha megölik az örököst. A szőlőn kívül megölték őt – és ez egybecsenghet nekünk azzal, amit már tudunk az Úr Jézusról, hogy a városon kívül, Jeruzsálemen kívül, a kapukon kívül, ott a Golgotán keresztre adták, keresztre adtuk az Úr Jézust. Könnyen átháríthatjuk a felelősséget, hiszen azt mondhatjuk, hogy mi nem voltunk ott; mi nem voltunk ezek a gonosz szolgák; mi nem Kajafások vagyunk; mi nem Pilátusok vagyunk. De jobb, hogyha bevalljuk, hogy bizony mi is sokszor úgy viselkedünk, vagy úgy viselkedtünk régebben – Krisztushoz térésünk előtt – mint ezek a gonosz szolgák. Ahogy az egyik nagypénteki énekünk mondja: „Jaj, vétkeimmel vertelek keresztre…”.

Farkas József teológusunk így vall erről: „Jézus vérére nem csak azért van szükség, hogy az Atyát kiengesztelje, hanem azért is, hogy leleplezzen bennünket.” Hogy leleplezzen bennünket, hogy mi is képesek, készek és hajlandók vagyunk istengyilkosságra. Hogyha a mi hatalmunkat, a mi érdekeinket valami veszélyezteti, akkor könnyen megtagadjuk Őt, könnyen keresztre adjuk Őt. Az istengyilkosság sem tudta megváltoztatni azonban az Isten akaratát, az Isten üdvözítő tervét, mert Ő mást gondolt. Mondhatjuk együtt Józseffel, aki a börtönből szabadulva ki tudta mondani: „Ti gonoszt gondoltatok énrólam, Isten azonban jóra gondolta azt fordítani”. Vagyis, amit ezek a gonosz szolgák is, vagy mi is a mi vétkeinkkel, vagy az egész embervilág a vétkeivel gonoszt gondolt, azt Isten jóra fordította, a mi üdvösségünkre fordította, és az üdvösség útja éppen ennek a gyilkosságnak a tükrében látható. Mi is ott vagyunk a csőcselék soraiban, felismerhetjük magunkat. De jó az, hogyha el tudjuk mondani Pál apostollal – ő el tudta mondani –, hogy „Egykor én is Krisztust gyalázó és a Krisztus-követőket üldöző voltam, erőszakos ember voltam, de most már nem. Isten hívnek ítélt és szolgálatra rendelt engem”. Mielőtt még csak a gonosz szolgákat látnánk a negatív oldalon, értsük meg, hogy mi is olyanok vagyunk, mi is keresztre adtuk a Krisztust, érettünk is szenvedett kívül a kapukon, miattam is szenvedett, mert én sem engedelmeskedtem neki mindig, és helyettem is szenvedett, mert engem kellett volna, hogy a gazda kidobjon a szőlőjéből. De milyen jó tudnunk, hogy mi ebben a bánásmódban, az Újszövetség bánásmódjában, az Istennél kegyelmet találhatunk, ha ezt elismerjük, ha ezt látjuk, és az Ő keresztjénél megvalljuk.

Mit fog tenni a szőlősgazda? Az ott lévő emberek válaszukban saját maguk ellen szólnak. Jézus azt mondja: „gonoszul veszti majd el őket, és más munkásoknak adja a szőlőt”. A Jézust elutasító néptől elvétetik a lehetőség, hogy továbbra is az Isten országát építsék. Eddig az ő kezükben volt a nép, Izrael népének a vallási vezetése, de most elvétetik tőlük, mert aki nem hallgat a Fiúra, az nem vezethet tovább. Aki nem akar engedelmeskedni a Gazdának, attól elvétetik ez a lehetőség.

Jézus egy Ószövetségben is használt képet mond: „Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lesz a sarokkő”. [Zsoltárok 118:22] Az akkori építésvezetők nem kérték ezt a követ. Kihagyták a terveikből a sarokkövet, nem adtak helyet terveikben Jézusnak. De ez a kő – ahogy Pál apostol beszél róla az Efézusi levélben – „…akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban…”. Aki tehát nem erre a kőre épít, az kimarad az Isten országa építéséből; az kimarad, bármilyen jó ember, bármilyen vallásos is.

Megdöbbentő az a mondat, amit itt mond az Úr: „Aki erre a kőre esik, összezúzza magát, akire pedig ez a kő ráesik, azt szétmorzsolja.” Kő lent, és kő fent. Az első kép szerint a Földön járó Krisztus, a közöttünk járó Krisztus ott van, és az ott lévő emberek belebotlanak. Meg kell, hogy lássák őt! De aki úgy botlik bele, hogy nem tudja fölsegíteni az Úr, hogy nem akarja kérni az Úr segítségét, az összetöretik.

És a ‘kő fent’, az jelentheti azt, hogy a megdicsőült Krisztus majd eljön hatalommal és dicsőséggel, és ebben az ítéletben fog szétmorzsoltatni mindaz, ami nem az Úr akaratát cselekszi. Itt, ezen a Földön.

A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő. Isten bánásmódja változott ugyan, gazdagodott az Újszövetségben, de mégis hasonlít, hiszen Isten megadott mindent, minden korban, bármikor élő ember számára, hogy Vele kapcsolatban lehessen. Mindent megtett. Megbízást ad az embernek, és hitet vár. Az Ószövetségben a törvény által, az Újszövetségben Jézus Krisztus által kéri és várja a mi igenünket, a mi viszonyulásunkat Őhozzá.

És azt is elmondhatjuk, hogy az ember természeténél fogva függetleníteni akarja magát a Gazdától, az Istentől, nem akar számot adni neki, de aki igazán megértette, hogy min épülhet csak föl az élete, annak ezzel szembe kell néznie, és meg kell változtatnia a gondolkozását. Azt tudjuk, hogy a világ hogyan bánik az Isten szolgáival, azt tudjuk, hogy a világ hogy bánik az Isten Fiával, de számunkra az a fontosabb kérdés, akik most itt együtt vagyunk, hogy mi hogyan bánunk a Fiúval, az Isten küldöttével. Ahogyan a Fiút fogadjuk, attól függ az egész jövőnk. Ahogy Jézus mondja: „Aki hisz a fiúban örök élete van, aki pedig nem hisz, immár elkárhozott”. Ahogy fogadjuk a Fiút, attól függ az egész jövőnk. Ahogy illeszkedünk a sarokkőre, építjük rá az életünket, attól függ az egész örök életünk és az Isten szent temploma. Gondolkoztasson el bennünket most ez az Ige, és gondolkoztasson el egy kis gondolat, a Jézus panasza, amit a Lübecki Krisztus-szobor felirataként olvashatunk:

„Ti mesternek hívtok és nem kérdeztek engem,

Útnak neveztek, és nem jártok rajtam,

Világosságnak hívtok és nem néztek rám,

Életnek neveztek és nem kerestek engem,

Bölcsnek hívtok és nem hívtok engem,

Hatalmasnak neveztek és nem kértek engem,

Irgalmasnak hívtok és nem bíztok bennem,

Igazságosnak neveztek és nem féltek tőlem.”

Bárcsak ennek a fordítottja lenne igaz mindannyiunk életében, hogy ha Mesternek hívjuk, akkor kérdezzük Őt, ha Útnak nevezzük Őt, akkor járjunk rajta, ha Világosságnak hívjuk, akkor nézzünk Reá. Ámen.

Imádkozzunk

Áldunk Téged mennyei Gazdánk, hogy bölcsen és irgalmasan cselekedtél mindig és minden korban. Áldunk Téged, mert tudjuk, hogy Te az üdvözítő szereteteddel mindig keresed az embert. Köszönjük, hogy mindent megtettél értünk, hogy Veled közösségben éljünk. Bocsáss meg, amikor függetleníteni akartuk magunkat Tőled, vagy bár szánkkal vallottuk, mégsem voltunk engedelmesek. Kérünk azokért, akik még teljesen kizárnak ma az életükből Téged. Add nekik a felismerést, hogy Veled élni érdemes, és nemcsak ebben a földi életben, hanem az eljövendőben is Veled lehetünk. Segíts, hogy a kapun kívül szenvedett Jézust meglátva, nála békességre és új életre találjanak ma is. Kérünk Téged, segíts mindazoknak, akik már fiúságra jutottunk, hogy Téged kérdezzünk, a Te utadon járjunk, és Téged kövessünk. Szentlelkeddel segíts bennünket, légy velünk, hogy Neked szolgálhassunk teljes szívvel. Kérünk Téged betegeinkért, testi, lelki gondokkal küszködőkért, adj enyhülést, adj gyógyulást, adj reménységet nekik, és add, hogy akár a betegágyon, de akkor is, Veled közösségben lehessenek. Kérünk Téged Urunk egyházunkért, hogy valóban az igazi sarokkőhöz illeszkedjen mindenben a mi egyházunk is, vezetőségében és döntéseinkben mindenkor Téged kérdezzenek. Kérünk Téged így gyülekezetünkért, építsd a Te anyaszentegyházadat itt közöttünk is, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |