| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

 

Deformálódunk, vagy reformálódunk?

 

 

 

Máté evangéliuma 21. fejezet 1-11.

 

Jézus bevonul Jeruzsálembe

 

1Amikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldött két tanítványt, 2és ezt mondta nekik: »Menjetek az előttetek fekvő faluba, és ott mindjárt találtok egy megkötött szamarat a csikójával együtt: oldjátok el, és vezessétek hozzám.

3Ha valaki szól nektek valamit, mondjátok meg, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi azokat.«

4Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék a próféta mondása:

 

5»Mondjátok meg Sion leányának:

Íme, királyod jön hozzád,

Szelíden és szamáron ülve,

Igavonó állat csikóján.«

 

6A tanítványok elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik: 7odavezették a szamarat a csikójával együtt, ráterítették felsőruhájukat, Jézus pedig ráült.

8A sokaság legnagyobb része az útra terítette felsőruháját, mások ágakat vagdaltak a fákról, és az útra szórták.

9Az előtte és utána menő sokaság pedig ezt kiáltotta:

 

»Hozsánna a Dávid Fiának!

Áldott, aki jön az Úr nevében!

Hozsánna a magasságban.»

 

10Amint beért Jeruzsálembe, felbolydult az egész város, és ezt kérdezgették: »Ki ez?«

11A sokaság ezt mondta: »Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta.«”

 

 

Imádkozzunk

 

Mindenható Urunk, mennybéli Édesatyánk! Hálás szívvel állunk meg ma is Előtted, hogy magasztaljunk mérhetetlen jóságodért. Hálát adunk, hogy ismét egybegyűjtöttél minket a Te házadban; hogy nem csak a templom fala ad otthont a Téged keresőknek, de a gyülekezet védelmező szeretete is várja a Hozzád igyekvőket. Bocsásd meg nekünk, hogy nem mindig tudjuk, és akarjuk továbbadni a Tőled kapott szeretetet. Bocsásd meg, hogy sokszor önzésünk, nagyravágyásunk megkeményíti a szívünket, elhomályosítja a szemünket, és elkószálunk a Hozzád vezető keskeny útról. Bocsásd meg, hogy gyakran voltunk méltatlanok ajándékaidra, bőségesen áradó áldásodra. Könyörgünk, hogy Szentlelked erejével gyógyítgasd testvéri közösségünk hibáit. Segítsd kiigazítani, ha vétünk egymás ellen. Könyörgünk, a mai napon is gyarapodó gyülekezetünk minden tagjáért, hogy felismerjük és megcselekedjük, amit ránk bízol még a kusza hétköznapok sodrásában is. Áldd meg az Ige hirdetőit, és tégy hűséges követőiddé mindnyájunkat! Ámen.

 

 

Márk evangéliuma 11. fejezet 15-19.

 

15Azután Jeruzsálembe értek. Bemenve a templomba, Jézus kezdte kiűzni azokat, akik árusítottak és vásároltak a templomban, felborította a pénzváltók asztalait, a galambárusok székeit, 16és nem engedte, hogy valaki edényt vigyen át a templomon.

17Azután így tanította őket: »Nincs-e megírva: Az én házam imádság háza lesz minden nép számára? Ti pedig rablók barlangjává tettétek.«

18Meghallották ezt a főpapok és az írástudók, és keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, mert tanítása magával ragadta az egész sokaságot.

19Amikor azután este lett, kimentek a városon kívülre.”

 

 

 

Szeretett Testvérek, az Isten népe életének, az egyház életének állandó kérdése, kihívása, hogy deformálódunk, vagy reformálódunk? Egy héttel ezelőtt a napi ószövetségi Igéből, Mikeás könyvéből az Ige arra figyelmeztetett bennünket, hogy kitől és milyen szerepet vállalhat fel az Isten népe, vállalhat fel az egyház. Mert mindig vannak hatások, sőt olykor erős nyomásnak is ki van téve az Isten népe. Valamikor 2700-2800 évvel ezelőtt Izraelben Omri és Aháb királyok uralkodása idején ők pogány dolgokat tanácsoltak a népnek, pogány szokásokat tettek államilag hivatalos vallássá, és ezzel szemben azt olvassuk: „Az Úr megmondta, hogy mit cselekedjél, ember”. Ezek a külső nyomások, külső elvárások, a külső hatások, amelyek gyakran deformálódásra próbálják kényszeríteni az Isten népét. A mai igeszakaszunk a belső veszélyekre teszi a hangsúlyt. Mert van belül is veszély, nem csak kívülről érkezik állandóan a világ részéről, a hatalom részéről, ilyen vagy olyan tanács vagy szokás, ami nem teljesen egyezik az Igével. A belső deformálódás ugyanúgy veszélyezteti az Isten népét, veszélyeztet bennünket is. Az evangéliumi történet – amit az előbb hallottunk –, azt tükrözi, ha a hátterét vizsgáljuk meg, hogy Jézus földi működése idején, Jeruzsálembe vonulása tájékán Izraelben a vallási élet szépen működni látszott. Voltak ünnepek, szépen folytak a szertartások, sokaság is volt a templomban. Ezt a vallási életet, ünneplést, szertartásokat szépen szabályozták, (erre bizonyos értelemben természetesen mindig szükség van), aztán ezek a szabályok szokássá váltak – önmagában ezzel nem is lenne semmi gond, mert a szokásoknak is megvan a pozitív haszna, de van veszélye is mindig az életben. A vallási vezetők szépen felügyelték a templomot, az egyetlen templomot, a jeruzsálemi templomot, az ott folyó szertartásokat, az ott folyó életet. Látszatra minden szépen rendben volt, működött. Sőt. Nagyon jól kiépült hozzá, virágzott a vallási életet kiszolgáló kereskedelem is, olyannyira, hogy egészen benyomult a templom udvarára, ahol az áldozati oltár volt, ahol annak idején valójában az istentisztelet zajlott – minden megvolt, minden működött olajozottan. És Jézus bement a templomba. Nem először, de ez a bemenetele nagy vihart, nagy port kavart föl. Jézus bement a templomba, és az emberek által engedélyezett vallási dolgokat kiutasította onnan. Az emberek által engedélyezett, vallásosnak látszó dolgokat utasította ki. Vagyis leleplezte a szokássá vált torzulásokat. Amikor már inkább csak a vásári jelleg volt meg, mint az, aminek ott történnie kellett volna. Jézus bemegy és felülbírálja szavaival és cselekedeteivel az emberi vallásoskodást; az ember által gondolt, torzított vallási életet. Nem ez az egyetlen alkalom, a Szentírás több esetet is elmond, néhányat szeretnék emlékezetbe idézni.

 

A Lukács 7-ben olvashatunk arról, hogy Jézus beszél Keresztelő János működéséről: János, aki Jézus útkészítője, hogy Izraelt lelkileg fölkészítse a Messiás fogadására; tömegek mentek ki… nem be a templomba! – hanem ki a Jordánhoz a pusztába, hogy Jánost hallgassák, bűnbánatot tartsanak és így megkeresztelkedjenek. Ott, ahol a tömegben voltak farizeusok, írástudók, kegyes vallásos emberek, Jézus ezt mondja: a farizeusok magukra nézve „elvetették Isten tanácsát, és nem keresztelkedtek meg”, azaz magukat nem tartották bűnösnek, nem tartották szükségét annak, hogy vallásos, de deformálódott életük reformálódjon.

 

Vagy, a Lukács 15-ben Jézus szavait így olvashatjuk: „Hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai.” Itt vallási vezetőkről és vallásinak látszó tanításokról beszél Jézus.

 

A Máté 23-ban bizonyos kegyes csoportokkal kapcsolatosan ezt mondja Jézus: „Beszélnek ugyan róla, de ők maguk nem cselekszik”.

 

Még mindig az evangéliumokból és még mindig Jézustól idézek: a Máté 15-ben találhatjuk, amikor az a bizonyos ‘orbán’ – azaz magyarul templomi ajándék – kerül szóba. Vagyis a korabeli vallási gyakorlat a Tízparancsolatból… hogy a „Tiszteld atyádat és anyádat” parancsot feloldotta, mondván, ha azt a kis összeget vagy nagyobb összeget, amivel segíthetnéd erőtlen, elszegényedett szülődet (akkor ugye nyugdíj nem volt), ha ezt a templomnak ajánlod fel, akkor fel vagy mentve a szülő segítése alól. Nos, erre azt mondja Jézus: „Érvénytelenné tettétek az Isten Igéjét a ti hagyományotokkal”. Ez is a vallási magyarázatok világába tartozott akkor, az emberi hagyomány az Isten Igéjét kezdte érvénytelenné tenni.

 

Az evangéliumok világán túl az első gyülekezetek életéből is egy példát hadd említsek arra, amikor bizony felül kell bírálni mindazt, ami vallásinak látszik; még úgy működik is, csak éppen igeellenes. A 2. Korinthusi levélben írja Pál apostol, többek között, „ha valaki odamegy hozzátok – tudniillik a korinthusi gyülekezetbe –, és más Jézust kezd hirdetni, más evangéliumot kezd hirdetni, mint amit már elfogadtatok, ti szépen eltűritek”. „Nektek mindegy, hogy mi!” – vallás. Mindegy, „mindent bevesztek!”. Jézus bement a templomba, ahol látszólag minden olyan olajozottan működött, és minden olyan vallásosnak látszott, és föltesz egy kérdést: „Nincs-e megírva?…”. És Ézsaiás próféta könyvéből idéz: „Az én házam imádság háza lesz minden nép számára” mondja az Úr; idézi az Ószövetségből az Úr szavát. Az Úr szerint „a templom az imádság háza” – mondja itt –, mégpedig „minden nép számára”. „Ti pedig, már kiszorítjátok a templomból a templomi istentiszteletet, mert minden más kiegészítő vallásos dolgot csináltok, és a lényeg már alig látszik.” Megdöbbentő, hogy hogyan és mit idéz Jézus az Írásból. Először is megkérdezi őket. Jól ismerték ezt az Igét, hiszen igen komoly vallásos neveltetésben részesültek a családok gyermekei. De nem egyszerűen csak azt idézi Jézus, hogy az imádság háza, hanem azt, hogy minden nép számára. Egy bezárkózó közösség, amelyik a maga kis vallásos szokásai szerint buzgón él, és nem teljesíti igazán azt, ami a küldetése: minden nép számára. Vagyis, elvinni az Istenről szóló bizonyságtételt minden népnek, hogy az Isten előtt hajtson térdet minden nép. Jézus bement, és a korabeli vallásos közvélemény szerint engedélyezett, vallásosnak látszó dolgokat szó szerint felborogatta. Lett nagy por. Nem tetszett mindenkinek. És ez ma sem tetszik mindenkinek. Az általános emberi vallásoskodásnak soha nem tetszik az Isten Igéjének komolyan vétele.

 

Nos, mihez igazodjunk akkor? Tegyük fel most is, e vasárnap is a kérdést: mihez igazodjon az egyház? A részben megüresedett szokásainkhoz? Talán már nem is egészen tudjuk, hogy mit, miért teszünk, de azért illendő, hogy megtegyük. Nem egyszer nagy kérdés – miközben örül az ember szíve, ha jön valaki –, hogy vajon egy gyermek megkeresztelését, amikor kéri egy család, tényleg hitből kéri? Tényleg azt szeretné, vagy pedig csak így szokás? Mert néha kiderül, hogy szinte alig van fogalmuk arról, mit jelent a keresztség? Milyen kötelezettséget vállal egy család akkor? Mihez igazodunk? Vajon a népszerűségünk által csonkított Igékhez? Mert ez is veszély, hogy népszerűségünkért megrövidítjük az Isten Igéjét. Nem az egészet, egy-egy tanításnak, egy-egy történetnek, egy-egy bibliai mondatnak nem a teljességét vesszük, csak azt a részét, ami a mi népszerűségünknek jó, a többit azt elhagyjuk. Vajon ehhez igazodunk? Mert, ha ehhez igazodunk, akkor jön az Úr, és gyönyörűen fölborogat mindent. Azt ne várjuk meg, hogy

„kő kövön ne maradjon”, ahogy erről is beszélt majd később Jézus, és néhány évtized múlva bekövetkezett a jeruzsálemi templommal kapcsolatosan. Az általunk engedélyezett vallásosnak látszó torzulásokra az Úr azt mondja, hogy „ki vele!”. Felborogatja. Mihez igazodjunk tehát? Az Úr megkérdezi újra meg újra az ő népét: Hát „nincs megírva?”. „Hát nem tudjátok, mit jelent az Isten akarata szerint élni? Nincs megírva, hogy a ti életetek olyan élet legyen, és a gyülekezet és az istentisztelet olyan legyen, hogy ez minden nép számára missziót jelentsen?”

 

A vallás nem a magunk igényeinek, lelki igényeinek a kiszolgálására való. Nem a magunk akaratának a cselekvésére való. Deformálódás – ez könnyen bekövetkezik. Lesz-e reformálódás? Ezt különösképpen kérdezzük meg magunktól, reformátusoktól. Addig kérdezzük meg, amíg még ez Úr is ilyen szerényen kérdezi: hát „nincs megírva?”. „Hát tudjátok!” És ne várjuk meg, amíg az Úr Isten életünkben, a gyülekezet vagy az egyház életében felborít néhány asztalt; eltávolít néhány általunk vallásosnak gondolt torzulást – mert előbb-utóbb el fogja távolítani azokat. A gyülekezet viszont belőlünk áll. Egyen- egyenként is tehát, föl kell tennünk a kérdést: ki az én életemnek, és ki a te életednek az ura, gazdája? Mert ettől függ minden. Veszélyes azt mondani, amit itt néhány sorral arrébb olvashatunk; Jézus hatalmáról vitatkoznak, vitatják némelyek, és Jézus visszakérdez: „Akkor azt mondjátok meg, hogy Keresztelő János kitől jött? Kinek a nevében beszélt? A maga nevében? Az Isten küldötte?” Nem mertek válaszolni a korabeli kegyesek, inkább azt mondták, „nem tudjuk!”. Tisztában voltak azzal, ha akármelyiket válaszolják… ha azt válaszolják, hogy a maga nevében jött, akkor szembe kerülnek a néppel, ha azt válaszolják, hogy az Isten nevében jött, akkor Jézus majd megkérdezi, „miért nem fogadtatok szót neki?”. Ezért kegyesen hazudtak egy nagyot: „nem tudjuk!”. A korabeli művelt vallásos emberek egy veszélyes lavírozásba kezdtek.

 

A mai ember is gyakran belecsúszik ebbe, inkább azt mondja, hogy nem tudom, pedig valójában tudja, csak nem akarja követni mindazt, amit tud. Ki hát az életünk ura? Ha nem tudjuk, akkor nézzük meg. Ki van a középpontban? És rá fogunk jönni. Ha az ember nem tudja, hogy hogyan néz ki, akkor álljon oda a tükör elé, és a tükör meg fogja mondani. Akkor vegyük kezünkbe a Szentírást, és az Ige meg fogja mondani. Le fog leplezni minket is. Vajon ki a mi életünk ura? A vallásos szokásoktól el kell jutni a gyakorló Krisztus-követésig. Az igei tartalom ad értelmet és jogosultságot minden vallásos szertartásnak. Az igei tartalom… Nagyon gyorsan meg szoktuk fordítani: legyen szertartás, bár nem nagyon tudjuk mi a tartalma. De azt gyorsan le lehet tudni, még egy anyakönyvbe is be lehet esetleg jegyezni. De vigyázzunk, mert jön az Úr, és fel fogja borítani ezt az egész látszólag szépen működő vallásos elméletünket és gyakorlatunkat. „Az imádság háza” – mondja Jézus idézve Ézsaiás prófétát. De akkor el kell jutnunk odáig, ahova a feltámadás után Tamás, aki először kételkedett… és az Úr nem hajította ki őt, hanem a következő találkozása alkalmával megmutatta a sebeit, és azt mondta: „gyere Tamás, mert látni akartad a sebeket, hát itt vannak! És ne légy hitetlen, hanem hívő!” És Tamás ki tudja mondani, hogy „Én Uram, és én Istenem” aki korábban kételkedett, de meg volt benne az őszinte keresés. Ha imádság háza, akkor tudnunk kell kimondani, „én Uram, és én Istenem”. És Ézsaiást idézi Jézus, tehát nem egyszerűen csak felborít emberi vallásos szokásokat, hanem a helyére teszi az igazi tartalmat: Ézsaiást idézi, és Ézsaiásnál ezt mondja az Úr: minden népnek. Nem csak a kis magunk csapatának. Nem csak Izraelnek ott akkor, és nem csak a Nagyerdei Református Gyülekezetnek itt most, hanem minden nép számára. Ha pedig minden nép számára, akkor ez azt jelenti, hogy nekünk missziós feladatunk van. Nem elég a magunk kis vallásos igényét kielégíteni, bizonyos szokásokat letudni – „mi jól éreztük magunkat!” –, hanem minden nép számára legyen vonzó, legyen nyitott ez a ház, az Isten háza. Deformálódott vallásosságunk reformálódjon, és reformálódott kegyességünk pedig, már vallástétel lesz az Úrról minden nép számára. Ámen.

 

Ó, Ábrahám ura,

Hadd áldjuk szent neved,

Mert mindenható vagy és örök szeretet.

Nagy Isten a neved,

Ezt vallja föld és ég,

Csak Téged illet tisztelet és dicsőség.

 

425. dicséret 1. vers

 

 

Imádkozzunk

 

Hálát adunk Istenünk, hogy Jézus Krisztusban felkínáltad kegyelmedet minden nép számára. Hálát adunk, hogy Lelkeddel munkáltad bennünk megtérésünket. Magasztalunk Téged, hogy a megszentelődés útján akarsz vezetni minket. Bocsásd meg, hogy mi gyakran a magunk kigondolta vallásosság útjára léptünk, és emberi vallásosnak tűnő parancsolatokra vagy szokásokra jobban figyeltünk, mint a Te szavadra. Segíts, Urunk, hogy deformálódott vallásosságunkból megtérjünk, hogy szavunk és beszédünk Téged dicsőítsen, hogy ne elégedjünk meg a vallásos szertartások már-már megüresedett lélektelen teljesítésével, hanem életünk Hozzád, a Te szavadhoz igazodjon, így tisztuljon, torzulásokból reformálódjon. Könyörgünk, a most konfirmált felnőttekért, kérünk, erősítsd meg őket a hitben, tartsd meg őket a Te néped közösségében, erősítsd meg a keresztyénúton járásban! És segíts, hogy gyülekezetünkben otthonra találhassanak, és amikor a mi hibáinkat is észreveszik, akkor segítsd őket is és minket is, hogy együtt a Te akaratodat keressük, hogy közösen megújuljunk a hitben és engedelmességben! És kérünk, hogy mindazok, akiknek lelkében munkálkodva már vágyakozás támadt, érdeklődés támadt a Te akaratod, a Te Igéd, a Te utad után, mindazokat tudjuk segíteni, továbbvezetni, Hozzád vezetni. Mennyei Atyánk, könyörgünk azokért is, akik életük terheivel jönnek a Te házadba: betegségek miatt vagy szívük szomorúságával, gyászával jönnek, segítsd őket, hogy a Krisztus föltámadása által legyen reménységük, legyen vigasztalásuk, hogy ne csupán vallásos szokásokat lássanak, hanem Krisztusban az élet, az örök élet beszédjét ismerhessék meg. Könyörgünk Mennyei Atyánk, gyülekezetünk, egyházunk újulásáért, hitvalló életért, hogy nemzetünk lelki felemelkedését is segíthessük. És ezekben a napokban különösképpen könyörgünk egész Európáért, az itt élő népekért, hiszen évezredek óta hirdettetett itt az evangélium, sőt innen vittük szét a világ különböző részeire, kontinenseire, de lassan onnan kell, hogy idejöjjenek, hogy minket Hozzád térítsenek. Kérünk, áldd meg ezt a kontinenst népeivel, hogy miközben a jövőjét keresi, ne csupán a maga emberi bölcsességére akarjon építeni, hanem keresse és cselekedje a Te akaratodat. Mennyei Atyánk kérünk, segíts, hogy templomunk, hogy szívünk temploma, hogy életünk, hogy közösségünk Rólad tegyen bizonyságot minden napon minden nép számára. Ámen.

 

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |