| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek…”

Máté szerinti evangélium 28. fejezet 1-7.

„¹Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.

²És íme, nagy földrengés volt, az Úr angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá.

³Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó.

⁴Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak.

⁵Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: »Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.

⁶Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt.

⁷És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek!«”

Imádkozzunk

Urunk Istenünk! A mi emberi szívünk tele van aggodalommal a holnap, a holnapután felől. Tele van félelmekkel, mert nem tudjuk, hogy mi történhet még velünk, szeretteinkkel. A mi szívünk tele van félelemmel, hiszen mindaz, amiért fáradozunk ebben a világban, itt marad, minden a mulandóság hatalma alá vettetett. Urunk, a mi szívünk, ha magunkat megnézzük, tele van félelemmel, hiszen tudjuk, hogy Te szent és igaz vagy, bűnt gyűlölő és megítélő, mi pedig vétkesek és engedetlenek vagyunk. De köszönjük Neked Urunk Istenünk, hogy Krisztus föltámadott, hogy nem hagytad a juhok nagy pásztorát a halálban, köszönjük, hogy kereszthalála, föltámadása által bűnnek, kárhozatnak erejét elvetted, legyőzted. Köszönjük, hogy nekünk már ez a látásunk, ez a bizonyosságunk lehet. Köszönjük, hogy a holnap és a holnapután úgy állhat előttünk, és bűneinkre úgy tekinthetünk vissza, mint amelyet a Te kegyelmes szeretetedben Krisztus föltámadása által legyőzetett. Urunk, segíts nekünk, hogy tudjunk és akarjunk örvendezni Tebenned, hozzánk való szeretetedben. Hogy az élet gondjait, feladatait, a vétkeket, a gyakran kilátástalannak tűnő helyzeteket újra és újra a Krisztus feltámadása felől lássuk. Mert így minden másnak látszik, mert így egy egészen új szakasz kezdődhet, örömben és békességben. Ezt az örömöt, a Te békességedet ajándékozd nekünk, ebben erősíts meg mai ünneplésünkben is. Ámen.

Rómaiakhoz írott levél 6. rész 6-11. vers

„⁶Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megsemmisüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek.

⁷Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől.

⁸Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk.

⁹Hiszen tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta.

¹⁰Mert aki meghalt, az meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, aki pedig él, az az Istennek él.

¹¹Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban.”

Szeretett Testvérek!

Nemrégen lettem figyelmes egy nagy különbségre, ami különböző országok jogrendjében van. Kétféle jogrendről tudunk ebben a világban: az egyik szerint az előállított bűnös ártatlan mindaddig, amíg nem bizonyítják a bűnösségét. Talán hallottuk már így jogi műsorokban: az ártatlanság vélelme van irányában. A másik jogrend szerint pedig pont fordítva van: akit előállítanak valami miatt, bűnös mindaddig, amíg nem bizonyítják az ártatlanságát. Mindaddig a feje fölött van a büntetés lehetősége, amíg nem bizonyítja az ártatlanságát. Ezzel kapcsolatosan elgondolkoztam azon, hogy az emberi vélekedések is ilyen különbözőek, kétféleképpen szoktunk gondolkozni bűneinkről, bűnös életünkről.

Vannak, akik azt mondják, hogy nem vagyok én semmivel sem rosszabb, mint a másik, vagyis nem olyan súlyos ez a bűn állapota az életemben. Sokszor talán így is mondják: a lónak is négy lába van, mégis megbotlik. Hát természetesen mindannyian bűnösek vagyunk, de hát úgysincs olyan ember, aki ne lenne bűnös.

A másik ember viszont úgy gondolkozik, hogy bűnös vagyok, és kár, hogy ez így van. Tudom, hogy vétkeztem Istennel szemben. Nem tartom magam ártatlannak, nem tartom magam bűntelennek. Talán az 51. zsoltárral ki is mondjuk: „Tudom, hogy vétkeztem, azt tettem, amit rossznak tartasz.” A szenvedéstörténetben a Jézussal megfeszített két gonosztevő példáján is jól látjuk ezt a kétféleséget. Az egyik gonosztevő gúnyolódva szól Jézushoz, és azt mondja: „ha Isten Fia vagy” – és ez a ‘ha’ nem a hit hangja, hanem inkább a kételkedés hangja –, „akkor szabadítsd meg magad és minket is”. Vagyis földi szabadulás az jól jönne az Istentől, az Isten Fiától, de mégsem hiszi el, hogy van szabadulás a halál állapotából. A másik gonosztevő rá meri mondani: mi megérdemeljük, hogy szenvedjünk, de ő, aki itt szenved mellettünk, bűntelen. És ő már nemcsak e földi szabadulásra gondol, hanem sokkal többre: „Emlékezz meg rólam, mikor eljössz, a te királyságodban”. Lát Jézusban szabadítót, és a Megváltóhoz szól, éppen ezért szabadulást is kap a bűneiből, éppen ezért Jézus fel is menti őt, és azt mondja: „Velem leszel a Paradicsomban, az én országomban”.

De ismerjük ezt a kétféle vélekedést a Bibliából korábbról is. A sokszor emlegetett gazdag ifjú elmondja, hogy „én kora ifjúságomtól megcselekedtem”, tehát tulajdonképpen nincs szüksége megváltóra. Ő önmagától nagyon jó tud lenni, és akar lenni. A másik ember pedig, igaz egy példázatban, a tékozló fiú, amikor visszamegy, akkor el tudja mondani, és el meri mondani: „Atyám, vétkeztem az ég ellen, és te ellened, nem vagyok méltó, hogy a te fiadnak neveztessem”.

Különbségek a bűn megítélésében, különbségek a bűnös megítélésében – az a kérdés, hogy mi hogy gondolkozunk? Ártatlan vagyok, nincs bűnöm, vagy csak annyi, mint a többieknek? Ránk nehezedett-e már igazán a bűn terhe és súlya, éreztem-e, hogy önmagamtól nem vagyok képes megszabadulni tőle? A Biblia ugyanis egyféle jogrendről beszél. Azt mondja: Ádám óta, az első ember bűne óta nincs ember, aki ne vétkezett volna. Egy ember által bejött a bűn a világba, de nem őt kell hibáztatnunk, hiszen azóta is, a mi életünkkel is bejött a világba a bűn, de jó, hogy tudjuk, hogy az egy ember által, Jézus által szabadulás is készíttetett a bűnös ember számára. Így mondja Pál apostol a Római levélben: „Mindenki vétkezett, híjával van Isten dicsőségének”. Hiába fogadom fel a legjobb ügyvédet, hiába próbálom mosni kezeimet, hiába mentegetőzök, hiába találok csodálatos kifogásokat, hiába a jó cselekedeteim és a jóságom bizonygatása, igenis, el kell ismernünk, hogy mindannyian híjával találtattunk, mindannyian bűnösek vagyunk. Pál apostol egy csodálatos felkiáltásban mondja ezt el Isten felé: „Ó, én nyomorult ember, kicsoda szabadíthat meg a halál testéből?” – mert érzi, hogy a bűn a halál állapotába sodor lelkileg. Érzi és tudja, hogy a bűnös ember a halál állapotában van. Kicsoda szabadíthat meg ebből a halálra ítélt testből? És itt most nem a testi halálról van szó, hanem a bűn miatti lélek szerinti halálról, amiről így beszél később: „Akik a bűn miatt halottak voltatok”, vagy, ahogy a Jelenések könyve mondja: „Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.” Amikor vádol a mi szívünk, és elítéljük magunkat, akkor érezzük igazán, hogy a bűn ránehezedik az életünkre. Melyik jobb tehát? Ártatlanságomat bizonygatni, szépnek festeni magamat, vagy pedig megvallani a bűneimet Isten előtt. Amikor igazán meglátom a bűneimet, akkor kell a keresztre nézni.

Egy afrikai törzsfőnök, amikor először hallotta a kereszt Igéjét, annyira a szívéhez szólt az evangélium, hogy felkiáltott ott az összejövetelen, és ezt mondta: „Le onnan a keresztről, vegyétek le az Úr Jézust a keresztről, nem neki kellene ott lenni, hanem nekem. Az én helyem az”. Talán mi ezt nem mondjuk, de érezzük, hogy a mi bűneinket vitte a keresztre. Mi nem tudunk a keresztre menni, és nem is sokat érne, hogyha mi mennénk a keresztre, hanem a mi bűneinket kell a keresztre vinni. Ebben igaza volt ennek az afrikai törzsfőnöknek, hogy az a mi bűneink helye, az átokfa, a keresztfa, ahová kell vinni a mi bűneinket. Bűnbánattal oda kell mennünk Istenhez, így mondja Pál apostol, hogy a mi óemberünknek meg kell feszíttetnie ott a kereszten, a mi óemberünket oda kell küldeni a keresztre. Nem testiképpen, de mindenestől, és valóságos szabadulást várva és tudva. Nem csak elméleti szabadulást tud adni az Isten, nem csak gondolatilag szabadít meg, hanem valóságosan is az Ő szent Fia által. Ez a keresztnek és a feltámadásnak az örömhíre, hogy Vele együtt megfeszíttethet a mi óemberünk, halálba küldhetjük a mi bűneinket.

Pál apostol beszél a keresztségről az előző versekben, ott a teljes alámerítésben, mintegy életveszélybe kerül az ember élete, és onnan kikerülve új életre jöhet föl, de ugyanígy a víz alatt érezhetjük, hogy Isten fölhoz bennünket egy új életre. A régi énem nem uralkodhat többé, hanem az én óemberem megfeszíttetik Ővele együtt, ahogy valljuk is majd az Úrvacsora előtt: a bűnnek hatalmát, és a kárhozatnak erejét elvette. Nem elég csak emlékeznünk mindarra, ami történt nagypénteken és húsvétkor, hanem valóságosan oda kell adni a mi bűneinket, és valóságosan oda kell szegezni a keresztfára az Úr Jézus Krisztus által a mi adóslevelünket. Úgy mondhatjuk, hogy megerőtlenedett a mi óemberünk, hogyha igazán odaadtuk Istennek. Az Isten megváltó szeretetétől elvesztette a jogát az uralkodásra a bűn a mi életünkben. Mégis hatalmaskodni akar sokszor. És azt sokszor érezzük is, ha már odaadtuk a mi életünket, még akkor is kísért az óember; kísért, és akkor talán kétségbeesünk, talán úgy gondoljuk, hogy elveszítettük mindazt, amit már megnyertünk Krisztussal, de tudnunk kell, hogy Őbenne meg lehet újulni.  Mindazoknak, akik már Krisztusban békességre leltek, most az Isten azt üzeni, hogy megújulhatunk ezen az ünnepen, elég újra a keresztre nézni, elég újra szabadítását kérni a mi Urunknak, Istenünknek. Így lesz a mienk a megváltás, lesz a mienk ez a megváltás a bűn büntetésétől, nem nekünk kell elszenvedni a bűn büntetését, hanem elszenvedte helyettünk az Úr Jézus. És a bűn hatalma alól így nyerünk mi is feloldozást, hogy nem kell, hogy uralkodjon rajtunk a bűn, és majd kapunk egyszer egy teljes megszabadulást a jövőben, amikor pedig Ővele az Ő országában élhetünk. „Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy élni is fogunk Ővele.” Meghaltunk-e Krisztussal? Odaadtuk-e a mi bűneinket? Meghalt-e a mi óemberünk Krisztussal, mert akkor érvényes ránk a húsvéti örömüzenet, hogy élni is fogunk Ővele. Jézus mondta: „Én élek, és ti is élni fogtok”. Jézus legyőzte a bűn hatalmát és a kárhozat erejét, és azt akarja, – amit már János így mond a levelében – „Átmentünk a halálból az életre”. A bűnnek a rabságából, a bűn hatalmából az élet szabadságára. A töredelmes szív és a bűnbánat áthatja a mi bensőnket, és amint ez a lelkület úrrá lesz rajtunk, akkor a megváltás földjére lépünk, ahol Isten kegyelme árad ránk. Nincs bűntelen, nincs ártatlan ember, de Isten által megigazított ember van, Istenben új életet nyert élet van. Igaznak nyilvánít az Ő szent Fia által, feltámaszt lelkileg egy új szent életre. Nikodémusnak így mondta ezt Jézus még jóval a halála előtt: „Szükség néked újonnan születned” – és szükség nekünk is újonnan születnünk.

Kétféle hozzáállásról beszéltem, az egyik szerint ártatlannak mondja magát az ember mindaddig, amíg nincs elég világossága ahhoz, hogy felismerje, hogy bűnös. Ahogy hallottuk is a két ének között a gyönyörű költeményben, elárulták Jézust, de én is elárultam. Megtagadták Jézust, de én is hányszor megtagadtam. Keresztre feszítették Jézust, de én érettem feszítették keresztre Jézust. És az én bűneimmel együtt feszítették keresztre Jézust. Ha ezt valljuk, akkor lehet igazán szabadulásunk a bűneinkből, és akkor lehet igazán húsvétunk, és lehet az a bizonyosságunk, hogy Ővele együtt élhetünk egy megújult életben. Így mondja a Római levélben Pál: „Mert aki meghalt, az meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, aki pedig él, az az Istennek él”. Vagyis elkötelez bennünket a feltámadás-hit, elkötelez bennünket az, hogy Isten megszabadított a mi bűneinkből, elkötelez bennünket az Istennek tetsző életre, az Istennek tetsző szolgálatra. Éljünk tehát így a Krisztus Jézusban új életet, és akkor lesz igazi húsvétja a mi életüknek, ahogy hallottuk is: „Régi életem megfeszíttetik, és új életem feltámadhat Vele együtt.” Ámen.

Imádkozzunk

„Győzelmet vettél, ó Feltámadott, örök nagy dicsőség a diadalod.” Magasztalunk Téged, Úr Jézus Krisztus, mert győzelmet vettél a bűn és a halál felett. Urunk, szeretnénk ezen az ünnepen mi is győzni a bűneink felett, segíts érteni a kereszt titkát, segíts személyes bűnvallásra, megtérésre, akik pedig kegyelmedet már régóta elnyerték, adj megújulást Szentlelked által. Segíts, hogy ne kifogásokat, mentegetőzést keressünk, hanem fogadjuk el a Te bűntörlő halálodat. Add, hogy ebben a világban, közelebbről városunkban, tudjunk bizonyságot tenni a kereszt erejéről életünkkel, szavainkkal is, hogy sokan Hozzád térjenek. Kérünk Téged a halál árnyékában levőkért, kérünk azokért, akik még a sírt látják, adj reménységet arra nézve is, hogy Te vagy a feltámadás és az élet. Urunk, Istenünk, segíts bennünket új, szent, Neked tetsző életre. Add ebben számunkra a Szentlelkedet minden napon, hogy Neked éljünk. Ámen.

Aki értem megnyíltál,

Rejts el ó örök kőszál!

Az a víz s a drága vér,

Melyet ontál a bűnér’

Gyógyír légyen lelkemnek,

Bűntől s vádtól mentsen meg!

Törvényednek eleget

Bűnös ember nem tehet;

Buzgóságom égne bár,

S folyna könnyem, mint az ár:

Elégtételt az nem ad,

Csak te válthatsz meg magad.

458. dicséret 1. és 2. vers

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |