| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Keressétek az Isten országát”

Ézsaiás könyve 55. fejezet 6-11.

⁶Keressétek az Urat, amíg megtalálható!

Hívjátok segítségül, amíg közel van!

⁷Hagyja el útját a bűnös,

és gondolatait az álnok ember!

Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki,

Istenünkhöz, mert kész megbocsátani.

⁸Bizony, a ti gondolataitok

nem az én gondolataim,

és a ti utaitok nem az én utaim

- így szól az Úr.

⁹Mert amennyivel magasabb

az ég a földnél,

annyival magasabbak

az én utaim a ti utaitoknál,

és az én gondolataim

a ti gondolataitoknál.

¹⁰Mert ahogyan az eső és a hó

lehull az égből,

és nem tér oda vissza,

hanem megöntözi a földet,

termővé és gyümölcsözővé teszi;

magot ad a magvetőnek

és kenyeret az éhezőnek,

¹¹ilyen lesz az én igém is,

amely a számból kijön:

nem tér vissza hozzám üresen,

hanem véghezviszi, amit akarok,

eléri célját, amiért küldtem.

Imádkozzunk:

Édesatyánk! Ma is Hozzád jöttünk, hogy leboruljunk színed előtt. Szeretnénk fülünkkel meghallani, és szívünkkel megérteni a Te Igédet. De gondolataink mégis a múlt hét eseményein és a következő hét aggodalmas előképei körül forognak. Adj tiszta vágyakozást Igéd után! Segíts, hogy életünkben is megtaláljuk az igazán fontos és értékes dolgokat! Szeretnénk először a Te országodat keresni, és megtalálni Téged, mert hisszük, hogy csak Rád figyelve tudjuk megoldani gondjainkat. Kérünk, láttasd meg velünk kezed munkáját a természetben is. Add, hogy az éneklő madarakkal, a nyíló virágokkal együtt tudjunk dicsőíteni nagyságodért és szeretetedért. Ámen.

Jövel Szentlélek Isten,

Tarts meg minket Igédben,

Ne légyünk setétségben:

Maradjunk igaz hitben.

Szenteld meg mi szívünket,

Világosítsd meg elménket,

Hogy érthessük Igédet,

Mi édes Mesterünket.

368. dicséret 1. és 2. vers

Márk evangéliuma 4. rész 26. verstől a 29-ig.

Márk 4:26-29.

²⁶Jézus ezt mondta: „Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember elvetette a magot a földbe,

²⁷azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja, hogyan.

²⁸Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban.

²⁹Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert itt az aratás.”

Hol van az Isten országa? Ott, ahol akarata érvényesül, ahol az Ő uralma érvényesül – láttuk néhány héttel ezelőtt. Lehetünk Tőle közel vagy távol, de nagyon nagy baj, ha kívül vagyunk. Akkor hiába voltunk viszonylag közel. Ha nem vagyunk a Krisztus uralma alatt, akkor még nincs belső közünk az Isten országához. Márpedig Jézus tanításának egyik központi gondolata éppen az Isten országa. Itt, Márk evangéliuma 4. fejezetében is több példát mond Jézus, több példázatot az Isten országának szemléltetésére. Különböző nézőpontból közelíti meg a példázatok által az Isten országának sajátosságait.

Mit is tanít Jézus az Isten országáról? Most néhány mondat segítsen, vezessen bennünket, és ha élünk, akkor majd még néhány vasárnap más jézusi példázat által is próbáljunk együtt figyelni az Isten országára.

A mag és a föld. Vagy így is fogalmazhatnánk: az Ige és az emberi szívek. Ez az első, amire fel kell figyelnünk Jézus szavai alapján. Észre kell vennünk, hogy a mag van. Azt nem az ember, a magvető találja ki. Nem az ember, a magvető ül le, és addig ügyeskedik, míg sikerül valami életszerű dolgot kitalálnia. A mag van, az Isten Igéje van. Azonban a magnak a földbe kell kerülnie, az Igének a szívbe kell kerülnie. És itt jön az ember, a mi felelősségünk, kettős vonatkozásban. Az egyik, hogy el ne szalasszuk a befogadás alkalmát. A másik, amiről egy kicsit később lesz szó: el ne szalasszuk a vetés alkalmát.

Először a befogadás. A befogadás alkalma – tudniillik, amikor megtérésre hív bennünket az Isten Igéje. Vagy a befogadás alkalma, amikor megszentelődésre hív az Isten Igéje, amikor erre szólít meg bennünket. Azonban ennek a rövid kis példázatnak az igazi központi mondanivalója leginkább az, amit így olvashattunk itt az előbb, hogy a magvető elment, vetett, aztán aludt, fölkelt, és a mag magától… „Magától terem a föld” – mondja Jézus. Itt érdemes elmondani, hogy a görög Újszövetségben az ‘automaté’ szó van, a ‘magától’ fordítás, az eredetiben az automaté. Magától terem. Miért? Hát éppen ez a csodája az Isten szeretetének, hogy a magban élet van. Hogy „az Ige élő és ható”, ahogy ezt a Zsidókhoz írott levélben olvassuk. Lehet, hogy mi ügyetlenek vagyunk néha, de a magban élet van. Leginkább akkor csodálkozhatunk rá erre, amikor késő ősszel, az aratás után néhány héttel a magvak magtárba szállítása után, megjelenik valahol az útfélen a gabona. Lehullt, lepotyogott, szétszórták, és amit a madarak nem kapkodtak föl, azok közül némelyik még ott is kikel, és elkezd növekedni. Pedig nem volt se mélyszántás, se előkészítés, se őszi vetés, semmi nem volt, de a magban élet van. „Magától terem a föld” – olvassuk. Az Isten Igéje élő és ható. Persze ezt mi nagyon jól tudjuk, annyiszor olvastuk, és annyiszor hallottuk már, de nem tudom, mennyire vesszük komolyan. Magától terem a föld: itt észre kell vennünk valamit megint. Nevezetesen azt, hogy az elvetett mag nincs a mi hatalmunkban tovább. Mi sokszor szeretnénk ezt, és ezzel szoktuk elrontani. Jézus így mondta a példázatban – és ezt a példázatot csak Márk közli –, hogy a magvető elment, elvetette a magot, és azután kétszeresen is szerepel az idői meghatározás: „azután alszik és felkel.” Majd még egyszer: „éjjel és nappal: a mag sarjad és nő.” Ez ugye, talán egy kicsit furcsának tűnik, hogy alszik és felkel. Tudjuk, a héber nap beosztása nem olyan volt, mint a mienk, nem nulla órakor kezdték számolni a napot, hanem naplementével kezdődött a következő nap, vagyis éjszakával kezdődött a nap, és azután jött a nappal. Ez itt következetesen megszólal, hiszen alszik és felkel, és a mag éjjel és nappal nő. Mi azt mondanánk, hogy egész nap dolgozik, és aztán majd alszik az ember. Amit azonban egyértelműen mind a két kifejezés jelöl, hogy az elvetett mag, az nincs a magvető hatalmában. Az a földbe került. A magvető megy, alszik, aztán fölkel, és végzi tovább a feladatát. És nem ott ül a tábla szélén, ahova elvetette a magot, és ott tétlenül várakozik, és türelmetlenül ugrál már: mi lesz már, hát semmi eredményt nem látok! pedig már egy hete itt ülök. Minket ez megkísért. Itt azt olvassuk, Jézus arról beszél, hogy a magvető elmegy, alszik és felkel, és majd végzi a feladatát. Elmegy… És ezzel nincs vége a történetnek. Hanem, és újra mondja Jézus, hogy éjjel és nappal a mag meg sarjad és nő. Pedig a magvető már sehol sincs. Már hetedhét országon túl van. Már újabb feladatot végez, újabb szolgálatot végez. És a mag sarjad és nő. Ez az automaté. Ez a magától való növekedés, amit mi néha kifelejtünk. Nagy missziói buzgóság van bennünk gyakran, és elfeledkezünk arról, hogy a legnagyobb dolog az, hogy a magban van az élet. Hogy az Isten Igéje élő és ható, és nem tér vissza üresen. Néha, persze, mi nem tudjuk kivárni, nem győzzük kivárni, és úgy gondoljuk, hogy üres. Üres a mag, üresjárat volt a mag elvetése. A mag sarjad, nő magától. Jézus még – ha szabad azt mondani – egy lapáttal rátesz, hogy megerősítse a hallgatói számára, amikor azt mondja, hogy az ember nem is tudja, hogyan. A magvető nem is tudja, hogy mi történik ott, abban a földben, de történik valami. Sarjad és nő a mag – az ember nem is tudja, hogyan. Pedig mi hányszor szeretnénk még itt besegíteni! Hogy Jézuskorabeli példát említsünk – kettőt is lehet említeni –, az egyik a farizeusi törvényeskedés volt. Hát igen! van az Isten Igéje, de azért, hogy az biztos legyen, hogy működjön, hogy hasson, mi még az Isten Igéjét még több ezer szabállyal még körülszabályozzuk, és majd mi élővé tesszük. Nem sokat ér! Sőt elronthatjuk a dolgot! A másik, szintén Jézuskorabeli kísértés volt, a zelóták gondolkodásmódja, akik erőszakkal, ha kell fegyveres erőszakkal is, az Isten országát akarták. Jézus pedig arról beszél, hogy az ember nem is tudja, hogyan hat. Elvetette a magot, onnan kezdve az magától, az embertől, a magvetőtől függetlenül él, sarjad, növekszik. Minket is megkísért, hogy úgymond, ha elvetettük a magot, akkor majd még valamilyen trükkel besegítsünk. A missziói szolgálat, a missziói felelősség az nem azt jelenti, hogy erőszakot tegyünk az Isten Igéjén, vagy erőszakot tegyünk a földön, ahova a mag vettetett.

Mire tanít Jézus az Isten országával kapcsolatosan tehát e példázat által? Hát először is, mielőtt még félreértenénk, arra, hogy a magvetést, a missziót végeznünk kell! Ezzel kezdődött a példázat, mielőtt valaki félreértené, hogy úgy van az Isten országa, mint mikor az ember elvetette a magot (itt múlt idő: elvetette magot). Ez az ember feladata. Ránk bízta a békéltetés szolgálatát. Azonban, a mag elvetése után következő dolgokról beszél most itt igazán Jézus. Tehát a magvetés, a misszió az feladatunk. Azonban az azután következő mozzanatok hangsúlyosak, és figyelmeztetés: tanít bennünket arra, hogy ne erőszakoskodjunk az elvetett Igével, és ne erőszakoskodjunk azzal a földdel, ahova elvetettük a magot, mert csak bajt okozhatunk. Mindannyian nagyon jól tudjuk… így tavasszal újra és újra át is élhetjük, hogy elmentem, előkészítettem a kiskertemben a földet, elvetettem a magot… kimegyek holnap: Te jó ég, hát semmi nincsen! Kimegyek egy hét múlva: hát még mindig nem kelt ki? Kimegyek két hét múlva: némelyik mag még mindig nem bújik; nem ad életjelt magáról. Ezek szerint semmi nem történt? De történik, csak az nem az én hatalmamban van. Ha én ott abba beavatkozok, megölhetem a magot és a sarjadást. Vagyis ne erőszakoskodjak! Bizony oda kell figyelnünk arra, amit Jézus el akar mindezzel mondani. Hiszen a magvető nem tehet mást, minthogy türelmesen várja, miután elvetette, hogy a mag magától sarjadjon és növekedjen. Azonban ez a türelmesség ez nem tétlenség mégsem! Itt vizsgázik a hitünk. Vagy pontosabban, itt is vizsgázik a mi hitünk. Elhiszem-e, hogy az Isten Igéje élő és ható? Vagy azt hiszem, hogy az én missziói nyüzsgésemtől lesz itt valami? Itt vizsgázunk gyakran. Mert a kettőt összekeverjük: nem hisszük igazán komolyan, hogy az Isten Igéje magától tud növekedni, ezért be akarunk segíteni. És a besegítésünkkel elrontjuk, amit először jól kezdtünk a magvetésnél. Jézus az Isten országával kapcsolatosan egyértelműen és határozottan mondja, hogy alapvetően az Isten Igéje végzi mindezt. Mert abban van az élet. Higgyem el, hogyha az Ige eléri a szíveket, elkezdi ott a mag a munkáját. Van olyan mag, amelyik lassabban, van, amelyik gyorsabban sarjad, és a magvető példázatából tudjuk, hogy van különböző talaj is, de hiába erőlködünk, a magon hiába teszünk erőszakot, attól a köves talaj nem tisztul meg, csak a mag megy tönkre. Jézus egyértelműen és határozottan az emberi missziós erőszakoskodást leállítja. Megerősíteni akar bennünket abban, hogy ami az Úr Lelkének a munkája, azt hagyjam meg az Úrnak. Ami az én feladatom, azt viszont végezzem el hűségesen, ebből. A magvető feladata… van még másik tábla is, van még hol vetni a magot, van még hol szólni az Isten Igéjét. Ahol vetettem, engedjem, hogy az Isten Lelke az Igét élővé tegye; hogy az ott sarjadjon, és merjek, legyen elég hitem tovább lépni, és tovább menni, és végezni tovább máshol a rám bízott feladatot. Sőt, ki kell mondanunk: legyek türelmes az aratásig. Ez nagyon nehéz. A missziói lendületünknek egyik kísértése, és az ördög itt tudja elrontani az egyébként jó szándékú és komoly szolgálatunkat, ha türelmetlenné válunk, és olyan területekbe is ártjuk magunkat, ami nem a mi dolgunk. Ami az Isten Igéjének erejétől függ, ami az Isten Lelkének munkája. És eközben, ha odaártottuk magunkat, nem végezzük azt a feladatot, amit ránk bízott az Úr, amit helyettünk nem fog elvégezni. Legyen tehát elég hitem, és a hitemből fakadóan elég türelmem is ahhoz, hogy ha elvettetett az Ige, akkor lesz majd sarjadás, fog növekedni, lesz kalász, és lesz majd aratás. Legyen reménységem! Legyen reménységem akkor is, hogyha a látszat már mást mutat. Akkor is, ha van köves talaj, ha van tövis is, és sok minden más is van. Egy másik példázatban az Isten országával kapcsolatosan erről is beszélt Jézus. De ma az Ige leginkább abban erősítsen meg, hogy az Isten Igéje élő és ható. És magától, az embertől függetlenül, ha eljutott a talajig, a szívig, akkor ott végezni fogja a munkáját. Ebben a hitben meg kell újra és újra erősödnünk, mert a látszat néha kétségbe sodor bennünket, és akkor megpróbálunk nagy buzgósággal cselekedni. Valahogy úgy, mint az Ószövetség történetében, amikor Ábrahám és Sára nem győzi várni az ígért gyermeket. És akkor végül Sára, amikor hite fogyatkozni kezd, mert emberileg reménytelennek látszott már, amit Isten ígért, hogy lesz gyermek, akkor ő maga kitalálja, hogy szülessen a szolgálótól. Nem baj, de Ábrahámé lesz, én meg örökbe fogadom. És innen kezdve rettenetes sok keserűség lett Ábrahám és felesége között, a született gyermek és Sára között, sőt a született gyermek és az apja között. Íme, amikor nincs elég hitem ahhoz, hogy az Isten Igéje elvégzi, amit elkezdett, és buzgósággal ott is cselekedni akarok, ami már nem az én dolgom.

Fontos, hogy újra és újra megerősödjek az Isten országával kapcsolatosan, hogy ez nem erővel, mármint nem emberi erővel, nem emberi erőszakkal, nem emberi turpissággal, nem is az ügyeskedésünkkel, még csak nem is a rátermettségünkkel. Azt is felhasználhatja az Úr. De nem azzal lesz kierőszakolva, hanem azért, mert van Ige, van mag, amelyik magától terem.

Félelmetesen kemény itt Jézus szava, és nagyon érdekes, hogy míg az Isten országáról szóló példázatok zömét több evangélista is közli, ezt csak Márk közli. Ezen is érdemes elgondolkoznunk egy kicsit. Az Ige elvégzi a maga munkáját, ahogy Ézsaiásnál olvastuk. Nekem hirdetnem kell, nekem vetnem kell, és engedjem meg, legyen elég hitem, és a hitemből türelmem és reménységem, és hogy amit az Isten az Ő Igéje által kiben-kiben elkezd, azt el is végzi ama napig.

Az Isten országa? „Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember elvetette a magot a földbe” – mondja Jézus – „Azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, ő pedig nem is tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban. Amikor pedig a termés megengedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert itt az aratás.” Ebben a nagy összefüggésben lássuk a feladatunkat, a helyhez és időhöz kötött szolgálatunkat, és amit ránk bízott az Isten, azt végezzük. Ahol pedig azt mondta: legyen elég hited, és hitedből fakadóan elég türelmed és elég reménységed, legyen elég hitem türelemmel és reménységgel várni, hogy a mag elvégzi – bennem is, és másokban is az ő munkáját. Ámen.

Magasztalunk Istenünk, hogy Jézusban közénk jött a Te országod, magasztalunk, hogy minket is megszólítottál, hogy tartozhatunk népedhez, hogy szolgálatba állítottál minden alkalmatlanságunk ellenére. De leginkább dicsőítünk Téged az élő Igéért, a magért, mely elvégzi munkáját, mely nem tér vissza üresen, mely megtermi gyümölcsét. Urunk, segíts, hogy hűségesek legyünk a ránk bízott szolgálatban, a misszióban, hogy mindig higgyünk az Ige erejében, hogy türelmesek legyünk, hogy jó reménységgel tudjunk lenni az elvetett maggal kapcsolatosan. Urunk, segíts, hogyha nekünk kell öntözgetni, akkor öntözgessünk, de szelíd türelemmel bábáskodjunk mindig a sarjadó mag körül. És hogyha nem nekünk kell, hanem másoknak kell ezt végezni, és nekünk újra menni kell vetni, akkor ezt is hittel, reménységgel végezzük. Urunk, amikor gyakran eredménytelennek látjuk ezt a szolgálatot, akkor erősíts bennünket a Te hatalmaddal, a Te Igéd erejével, hogy hűségesek maradjunk. Szelíd, szolgálatra kész küldötteid legyünk. Urunk, kérünk a megfáradottakért, akik megfáradtak a szolgálatban, a misszióban, mert talán eredménytelennek látták családban vagy környezetükben, erősítsd hitüket, hitünket. Kérünk betegekért, betegeinkért, hogy a Te kegyelmes szereteted hajoljon hozzájuk közel, és hogy a Te akaratod szerint legyen testi-lelki gyógyulás, erősödés. Könyörgünk gyászoló szívekért, akiknek szembesülnie kellett a földi lehetőségek végességével, és ugyanakkor kérünk, hogy ragyogtasd fel előttük újra a Krisztus feltámadása által üdvözítő szeretetedet, hogy megerősödjön hitük, és legyen vigasztalásuk. Urunk, kérünk, segíts bennünket látni, újra és újra szolgálatunk közepette, buzgóságunk, odaszánásunk közepette is a Te Igédet, segíts látni, tudni, hinni nagy reménységgel, hogy a Te Igéd nem tér vissza üresen. Köszönjük, Urunk, hogy a magvetést mi is végezhetjük, mert ránk is bíztad, segíts, hogy ezt reménységgel, hűséggel, örömmel tegyük. És engedd meg nekünk, hogy olykor láthassuk, hogy már sarjad, már növekszik az elvetett Ige. Urunk, ezt az örömet is engedd meg olykor nékünk, hogy megerősödjön még inkább hitünk, szolgálatkészségünk. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |