| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Fenyítés példaadással

Korinthusbeliekhez írott második levél 6. rész 1-13. vers

2Korinthus 6:1-13

¹Vele együtt munkálkodva intünk is titeket; úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták az Isten kegyelmét.

²Mert ő mondja: „A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Íme, most van a kegyelme ideje! Íme, most van az üdvösség napja!”

³Senkinek semmiféle megütközést nem okozunk, hogy ne szidalmazzák szolgálatunkat,

⁴hanem úgy ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái: sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban,

⁵verésekben, bebörtönzésben, fáradozásban, virrasztásban, böjtölésben,

⁶tisztaságban, ismeretben, türelemben, jóságban, Szentlélekben, képmutatás nélküli szeretetben,

⁷az igazság igéjével, Isten erejével, az igazság jobb és bal felől való fegyvereivel,

⁸dicsőségben és gyalázatban, rossz hírben és jó hírben, mint ámítók és igazak,

⁹mint ismeretlenek és jól ismertek, mint halálra váltak, és íme, élők, mint megfenyítettek és meg nem öltek,

¹⁰mint szomorkodók, de mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók, mint akiknek nincsen semmijük, és akiké mégis minden.

¹¹Szánk megnyílt, szívünk kitárult előttetek, korinthusiak:

¹²nem a mi szívünkben van kevés hely számotokra, hanem a ti szívetekben van kevés hely számunkra.

¹³Viszonzásul pedig, mint gyermekeimhez szólok: tárjátok ki ti is szíveteket.

Imádkozzunk:

Uram, köszönöm a sok jót, melyet adtál, de én nem vettem észre. Köszönöm az áldást, melyet átokként éltem meg. Jobbíts meg Uram, és bocsásd meg az észrevétlenül elkövetett bűneimet. Adj éles látást a jóra, a szépre és a rosszra egyaránt. Adj kezembe seprűt, hogy a koszt kiseperjem életemből, és adj erőt, hitet, hogy viselhessem a rám kiszabott terhet. Ámen.

234. dicséretünk 2. és 3. vers

Jer, Világosság, ragyogj fel nekünk,

Hogy csak Krisztus légyen mesterünk,

El ne hagyjuk őt, mi hű Megváltónkat,

Aki népének örökséget ad.

Könyörüljél.

Ó Szeretet, áraszd ránk meleged,

Hadd kóstoljuk édességedet;

Tiszta szívből mindenkit hadd szeressünk,

Egyességben és békében éljünk.

Könyörüljél.

Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írott első levele 4. rész, a 14. verstől a fejezet végéig:

1Korinthus 4:14-21

¹⁴Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem azért, hogy intselek, mint szeretett gyermekeimet.

¹⁵Ha tanítómesteretek sok ezer volna is a Krisztusban, atyátok azonban nincs sok: mert az evangélium által én vagyok a ti atyátok a Krisztus Jézusban.

¹⁶Kérlek, tehát, titeket: legyetek az én követőim

¹⁷Ezért küldtem el hozzátok Timóteust, aki szeretett és hű gyermekem az Úrban, aki emlékeztetni fog titeket arra: hogyan élek Krisztus Jézusban, és hogyan tanítok minden gyülekezetben.

¹⁸Egyesek azonban úgy felfuvalkodtak, mintha nem készülnénk hozzátok.

¹⁹Pedig ha az Úr akarja, hamarosan elmegyek, és meg fogom ismerni a felfuvalkodottaknak nem a beszédét, hanem az erejét.

²⁰Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.

²¹Mit akartok? Bottal menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?

„Mindenfelé az a hír járja” – folytatódik tovább a levél –, hogy közöttetek paráznaság van, mégpedig olyan, amilyen még a pogányok között sem fordul elő.” Pedig abban az időben, az apostoli korban, a tömegtájékoztatás gyerekcipőben járt. Mégis, eljutott Pál apostolhoz a korinthusi gyülekezetben keletkezett szakadásoknak, belső feszültségeknek a híre. Eljutott Pál apostolhoz a súlyos erkölcsi botlásoknak is a híre. Ezért – így folytatódik a mai újszövetségi szakaszban – „Mindenfelé az a hír járja”. És az apostol nem emiatt szomorodott meg igazán, hanem azért, hogy a korinthusi gyülekezet nem szomorodott meg a belső hibák, a belső szakadások, a belső feszültségek, a cégéres bűnök miatt. És nem törekedtek mindezeknek az eltávolítására. Az apostol, az előbb hallottuk: „szelíd lélekkel dajkálgattunk titeket”. Itt azt kérdezi tőlük: „Bottal menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?” Elég kemény mondat. Kemény mondat, de nyilvánvaló, hogy a határozott fenyítés az, amit itt az apostol megemlít, vagy pedig a szeretet határozott szelídségével: Melyik kell nektek? Nálatok melyik működik? Melyik hatásos? Melyik szót értitek? Azonban, mielőtt az apostol elmenne, és legfőbbképpen bottal menne el, nézzük meg, hogyan próbálta gyógyítani a korinthusi gyülekezet betegségét.

Egészen megdöbbentő, de a felolvasott szakaszunk egyértelműen elénk állítja, hogy mit cselekedett az apostol. Először is, megírja, hogy Timóteust elküldjük, és Timóteus emlékeztet majd titeket az apostol példájára. Vagyis mindjárt az elején, a föltett kérdésre, hogy hogyan próbálja gyógyítani a korinthusi gyülekezet betegségeit az apostol, már megadhatjuk a választ röviden: példaadással. De nézzük részletesebben. A példaadást majd Timóteus fogja elétek tenni, úgy, hogy Pál apostol nem magáról ír, magáról beszél, hanem azt mondja, kérdezzétek meg Timóteust, faggassátok ki Timóteust, milyen ez a Pál? Hogyan él ez a Pál? Figyeljük meg, ezt írja az apostol: „Ezért küldtem el hozzátok Timóteust, aki szeretett hű gyermekem az Úrban, aki emlékeztetni fog titeket arra: hogyan élek Krisztus Jézusban, és hogyan tanítok minden gyülekezetben.” Figyeljük meg a sorrendet, nem a tanítás van elől, hanem, hogy hogyan élek. Az életem példaadásáról faggassátok ki Timóteust. Én nem leszek ott. Kérdezgessétek Timóteust, milyen ez a Pál, hogy viselkedik ez a Pál, hogy él ez a Pál? És majd másodsorban, hogy hogyan tanít. Általában a gyülekezetekben nagyon sokszor észre lehet venni, hogy nem a tanítással van az igazi gond, hanem a cselekvéssel. Ott van a nagyobb hiányosság. Nos, hogyan élek Krisztusban? Pál apostol úgy próbálja gyógyítani először a korinthusi gyülekezetben keletkezett súlyos szakadásokat és erkölcsi botlásokat, hogy Timóteuson keresztül önmagát állítja oda példaként. Aki pedig példaként odaállítja magát valakik elé, az nagy céltábla lesz. Immár tudatosan felvállalt céltábla lesz, mert nagyítóval, árgus szemekkel fogják vizsgálni, hogy hol lehetne benne is találni egy kicsi botlást, mert akkor az fölment bennünket nagy botlásaink alól. Mégis, az apostol fölvállalja. Timóteust faggassátok ki, hogy én hogyan élek. Mert annak már híre van, hogy Ti hogyan éltek. Sajnos. Nos, akkor próbáljatok már másmilyen mintát is látni. Viszont a korinthusi gyülekezetnek írt másik levélben az apostol azért elég sok mindent leír arról, hogy ő hogyan él és munkálkodik. A megdöbbentő az, hogy a Szentírásban található gyülekezetek, már ahová leveleket írt Pál apostol, ezen gyülekezetek közül a korinthusi gyülekezet volt az, amelyik nagyon is sokra tartotta magát. Nagyon lelki gyülekezetnek képzelte magát. Ez az a gyülekezet, ahol a nyelveken szólás az, amit némelyek mérceként állítottak, hogy azok az igazi hívő emberek. És Pál apostolnak ezzel a gyülekezettel van a legtöbb gondja. Mai szakaszunk, amit ezekben a napokban olvashatunk a Bibliaolvasó kalauz szerint, erről szól. A korinthusi gyülekezet az, ahol szakadások vannak, frakcióznak: én Pálé vagyok, én Kéfásé, én Apollósé, mi meg a Krisztusé. A korinthusi gyülekezet az, ahol a cégéres bűnök ott vannak, és a gyülekezet nyugodtan ül. Sőt, némelyek már-már követendő példának látják. Ennek a gyülekezetnek a gyógyítására az apostol azt mondja: na akkor kérdezgessétek ki Timóteust, mert nem tanítani akarok először is, hanem példát akarok adni nektek. De a másik Korinthusi levélből tudunk idézni. Többször bebörtönöztek, többször megvertek az evangéliumért – írja Pál –, többször szenvedtem hajótörést, veszedelemben voltam rablók között, veszedelemben voltam pogányok között, veszedelemben voltam áltestvérek között. Áltestvérek között. Aztán az összes gyülekezet gondja ott van. Egy hosszú felsorolásból említettem csupán néhányat, hogy valóban önmagát adta az apostol, ahogy előbb a keresztelési igében hallottuk. Nem csupán a tanítást odaadta, itt van, csináljátok, hanem önmagát áldozatként is, szenvedést is felvállalva adta oda az evangélium szolgálatára. Ő maga vall arról, hogy cserépedény test vagyunk, de így lesz nyilvánvalóvá az Isten rendkívüli ereje bennünk és általunk.

A mi világunkat nagyon kísérti a siker. Erről szól a világ, még inkább, mint régebben. Hogy lehet sikeres az ember? Vigyázzunk, a Biblia sikerről nem beszél. Más az áldás, és más a siker. A siker az az, amit én kitaposok magamnak. Ha kell a másikból is, hogy én legyek sikeres. A siker az, amit az Úr Isten nélkül csinálunk. Az áldás pedig az, amikor az ember az Istentől kapott feladatát hűséggel végzi, és az Isten ad rá áldást. Mert hiába fáradoznak a ház építői, ha az Úr nem építi a házat. A mi világunk nagyon a sikerről beszél, ennek technikáit tanítják, és nem egyszer kezd megjelenni keresztyén köntösben ez a gondolat. A korinthusi gyülekezet magát sikeres gyülekezetnek képzelte. És a korinthusi gyülekezet volt az a gyülekezet, amelyikkel a legtöbbet kellett bajlódnia az apostolnak, mert a legtöbb baj velük volt. Van mit tanulnunk, tehát, mielőtt azt képzelnénk, hogy sikeres gyülekezet vagyunk. Pál apostol hogy adja példaként magát oda a korinthusiak elé, a gőgös korinthusi keresztyének elé? Azt mondja, hogy a hívő ember nem futamodik meg a feladatok elől, a hívő ember nem futamodik el a terhek hordozása elől, a hívő ember nem futamodik ki a gyülekezetből, mert ez ilyen, az olyan, amaz meg amolyan, én csalódtam, én ezekkel nem vállalok közösséget, majd én kiválasztom magamnak az a néhány hívő embert, aki szerintem hívő ember. Ott is csalódni fog kölcsönösen mindenki egymásban. Ez nem a Krisztus útja. Vallásos, csak nem az evangélium útja. Az apostol, igenis felvállalja a gyülekezetet, a korinthusi gyülekezetet is felvállalja, nem azt mondja, hogy szégyellem, megtagadlak. Szégyellem egyáltalán, hogy valamikor kapcsolatba kerültünk, hanem elkezd velük bajlódni. Mint a jó szülő, hogy bajlódik azzal a gyerekkel is, sőt azzal még többet olykor, aki a problémás gyerek. Ez a gyülekezet problémás gyülekezet volt. Az igazán nagy baj az volt, hogy magukról azt hitték, hogy ők a problémamentes gyülekezet. A szent gyógyító írt, bizony ők is kérhetnék, hogy lássanak. Az apostol azt mondja: Korinthusiak, ne azokra figyeljetek, akik hangoskodnak, akik sikeres hívők és nagyot buknak, hanem azokra figyeljetek, akik felvállalták a Krisztus útját. Krisztus mit vállalt föl? „Noha Istennel egyenlő volt, önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, hozzánk hasonlóvá lévén” – a Krisztus fölvállalta a szenvedést, és csak azután ült az Atya jobbjára a dicsőségbe. A siker-teológia arról szól, hogy szenvedés és minden probléma, küzdelem nélkül sikeresnek lenni, hogy lehet ezt kitaposni, az Úr Istentől is kierőszakolni? Az áldás nem így van. Ha mi Jézust valljuk mesterünknek, ha magunkat keresztyénnek nevezzük, akkor ha Jézus keresztet vett fel érettünk, akkor vegyük fel a keresztet, és ne a keresztek ledobálásával akarjunk mi könnyen hívők lenni, mert akkor eltévedtünk, nagyon rossz irányba indultunk el. Az Apostol nem futamodott meg, vállalta a börtönt, vállalta a megverést, a hajótörést, a szenvedést, a veszedelmet rablók, pogányok, még az áltestvérek között is. És vállalta a korinthusi gyülekezetet. Nem azt mondta, hogy veletek nem foglalkozok. Csak azzal a gyülekezettel foglalkozok, amelyik a legrendesebb az általam alapított gyülekezetek közül. Az ördög nagyon sokszor megkísért ezzel hívő embert, gyülekezetet, hogy majd a sikeres gyülekezethez, az általam jónak gondolt gyülekezethez, ahhoz tartozok, a többihez semmi közöm. Aki ezen az úton indul el, félő, hogy már háttal lesz lassan a Krisztusnak.

Azután Pál apostol azt mondja: Timóteust elküldöm, és Timóteus emlékeztetni fog titeket arra, hogy hogyan tanítok. Újra hangsúlyozom: először élete példáját adja, és azután a tanítást. Mert a korinthusiak tudták az evangéliumot, csak nem engedelmeskedtek neki. Maguk csináltak maguknak vallást, bizonyos értelemben. Hogyan tanítok? Hogyha egy kicsit olvasgatjuk az apostoli leveleket, akkor észrevehetjük, a római gyülekezetnek, a fővárosban, a dicsőséges, fényes fővárosban lévő gyülekezetnek írja Pál apostol: „Nem szégyellem az evangéliumot” – ott sem, a kultúra, a hatalom fellegvárában, Rómában sem – szégyellem hirdetni. Nem szégyellem az evangéliumot. Az előbb olvasott igénkben így volt, hogy hogyan tanítok minden gyülekezetben, nem az általunk kiválasztott kegyesek közösségében. Minden gyülekezetben. Aki hívő ember, annak vállalnia kell a másik hívőt. Aki nem vállalja a másik hívőt, az óvodás. (Erre majd később visszatérek.)

Hogyan tanítok minden gyülekezetben? Úgy, tehát, hogy nem vonultam félre, részre hajlás nélkül, személyválogatás nélkül, a bajokat is fölvállalva, titeket is, korinthusiak. Ezért írom a levelet. Ez az apostoli példa. Tanítok a zsinagógákban, és tanítok a fő téren, tanítottam azokat, akik vallásos nevelést kaptak, és tanítom azokat, akik az akkori világ kultúráján nevelkedtek, és nem kaptak még ószövetségi nevelést sem. De tanítok tömlöcben is, a rabszolgát is tanítom, és nem szégyellem Onézimoszt, (a Filemonhoz írott levélre gondolunk), vagy éppen ugyanebben a Korinthusi levélben, amit most olvasunk, nemsoká fogjuk olvasni: „mindenkinek mindenné lettem, hogy némelyeket megnyerjek az evangéliumnak.” Ez az apostoli tanítás mintája. Erről tud majd nektek beszélni Timóteus. Pál nyugodtan fölvállalja azt, hogy a háta mögött beszélhetnek. Ő maga kezdeményezi. Elküldtem hozzátok Timóteust, és ő elmondja, hogy hogyan élek meg hogyan tanítok. De én nem leszek jelen. Kérdezgessétek! Mert ti rossz mintát kezdtek követni. A most olvasott igeszakaszunkban egy nagyon pici tanítás is van, egész pontosan ez már csak emlékeztetés – az Isten országáról. Emlékezteti a korinthusiakat az Isten országáról, nevezetesen, hogy az Isten országa elsősorban nem hangzatos szavak, nem nagy hitvallások, nagy keresztyén dumák, hanem az Isten országa cselekedetekben nyilvánul meg, erőben nyilvánul meg. Márpedig egymást elhordozni sok erő kell. Ahhoz nem kell sok erő, hogy ott hagyjam a problémás embereket, hogy kilépjek egy házasságból, ahhoz nem kell sok erő, hogy ott hagyjak egy gyülekezetet, és azt mondjam, hogy nem bajlódom ilyen emberekkel, én csak azokkal leszek együtt, akik engem szeretnek, akik pont ugyanúgy gondolkoznak, mint én. Csak egy gond van: ez nem a Krisztus útja. Ez az emberi személyválogatás útja. És hány gyülekezet ment tönkre ekkora nagy buzgóságban. Az apostol emlékezteti őket, nem beszédben áll az Isten országa, erőben. Ezért is először azt mondja, hogy Timóteust kikérdezgethetitek: hogyan élek a Krisztusban? Aztán arról is, hogy hogyan tanítok? Nem azt, hogy mit? Azt tudták a korinthusiak. Hogyan tanítok? Mindenkit fölvállalva tanítok, odahajolva tanítok, ha kell, újra ott leszek. Gyógyítgatom a sebeket, építem a közösséget. Igen, ehhez kell erő. Szenvedjétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ahogyan az Úr is megbocsátott nektek. Ehhez kell erő. És az Isten országa erő, nem fényes külsőséges vallásosság. A gyenge hit és a nagy én, amikor így összeadódik, közösséget rombol. Ez nem a Krisztus útja. És itt szeretnék visszatérni, amikor az előbb azt mondtam, hogy vannak, (és vigyázzunk, hogy nehogy ebbe essünk bele), hogy azt hisszük, hogy hitben nagykorúak vagyunk, és óvodások vagyunk. Óvodások. Az Isten országa tehát erő – olvassuk az igében -, igazság, békesség, Szentlélek által való öröm. Ehhez, bizony, szenvedni is kell, ahogyan a Krisztus szenvedett érettünk. Ez nem a siker útja, hanem az isteni áldások útja. A siker útja valameddig vezet, és nagyot bukik. Mert ott mindenki sikeres akar lenni, és tapossák egymást az emberek. Az áldás útja pedig az, mert aki magát meg akarja menteni, meg akarja tartani, az elveszíti, aki pedig a Krisztus követésének útján indul el, ahogyan a juhok nagy pásztorát kihozta a halálból az Úr, és az Atya jobbján ül, úgy elvisz abba a dicsőségbe. De ez keresztvállalás nélkül nem megy. Spurgeon így fogalmazta ezt meg: „Aki hisz a keresztben, annak magára is kell vennie a keresztet.” És Testvérek, mi sokszor kereszt vagyunk egymás számára. Mert el kell tudni szenvedni egymást. Okozunk ilyen szenvedéseket is egymásnak. De ha a Krisztus vállalt minket, akkor nekünk nincs más utunk. És ha mi áldást szeretnénk és isteni dicsőséget, nem pedig sikert, akkor a Krisztus útján kell járni.

A korinthusi gyülekezet, amelyik azt hitte, hogy nagyon jó gyülekezet, nagyon beteg gyülekezet volt. Mi hát az apostoli terápia első lépése? Két szó. Most már kimondom: „Legyetek követőim!” Pál apostol kétszer írt ilyet. Ő emberek követésére nem nagyon buzdított, de itt most leírta, a korinthusi gyülekezetnek írta mind a kétszer. Az egyiket most olvastuk, a másik majd nem soká olvasható lesz, ott egy kicsit hosszabb: „Legyetek követőim, amint én is a Krisztusé.” Pál apostol úgy próbál gyógyítani, hogy példát ad. Ne a felfuvalkodott botránkoztatókra figyeljetek, ne a pótcselekvésbe menekült vallásosokra figyeljetek, hanem a jobb – nem tökéletes, de jobb – példákra figyeljetek. Bizony nem egyszer előfordul, hogy hívő emberként belemenekülünk, így mondtam, pótcselekvésbe, vallásos pótcselekvésbe. Emlékezzünk, sokan ismerjük a Szentírásból azt a történetet, amikor ott a Jákób-kútjánál a tanítványok elmennek a közeli kis városba valami kenyeret venni, Jézus ott marad, jön egy asszony vízért, beszélgetés lesz, és a beszélgetésben nyilvánvalóvá válik az asszonynak múltja, Jézus leleplezi, erre ledöbben, és rájön, hogy erről ne beszéljünk, mert én nem akarok megváltozni. És ekkor nagyon vallásos lesz az asszony: Hol kell imádni az Istent? A mi atyáink azt mondják, Samáriában, ezen a hegyen, a ti atyáitok azt mondják Jeruzsálemben, a Templom-hegyen kell imádni az Istent. Hol kell imádni az Istent? Ez a vallásos pótcselekvés. Amikor az Isten igéjének nem akarok engedelmeskedni, de helyette csinálok mást, ami egyébként vallásos. Ne ezekre figyeljünk. A mi világunk vallásos piacán elég nagy a felhozatal ilyenből is, a vallásos pótcselekvések világából. Az apostol azt mondja, ne ezekre figyeljetek már, Korinthusiak, ne azokra figyeljetek a gyülekezetben, akik csak botránkoztatnak. Hát mindenfelé ez a hír járja! És ti még ezekre figyeltek? Nem úgy, hogy gyógyítani szeretnétek, hanem már-már vonzó lesz nektek? Ez lesz a minta? Hanem az igét fogadjátok engedelmesen. Ha az igét engedelmesen akarjátok fogadni, akkor pedig a jobb példákat kell követni. Nem tökéleteseket, mert nincs tökéletes, de jobb példákat. És itt azért meri az apostol ezt leírni, hogy „Legyetek követőim.” Ezt csak a korinthusiaknak írta, egy ilyen szituációban írta. A korinthusiaknak akkora volt a feje, olyan okosak voltak az Isten dolgaiból, csak elég keveset cselekedtek meg belőle. És ez óvodás viselkedés. Mit mond Pál apostol? Azt mondja Pál apostol: Mint a kisgyermeknek, amit mondunk, bár tud már a lábán menni, tudná, hogy ez a járda, az a kövesút, de nem megbízható, és akkor azt mondja, hogy add ide a kezed, és kövess! Gyere velem! Ez az óvodás viselkedés még. És bizony lesüllyedhetünk ide. A kisgyermek is felháborodik, mert ő tud menni, de felelőtlenül is tud viselkedni. Pál apostol azt mondja: Bottal menjek, vagy szelíd lélekkel? Én inkább a példámat adom oda, én tudok az úton menni. Adjátok ide a kezeteket, aztán kövessetek. Lehet, hogy magatokról többet képzeltetek, de eltévedtetek. Akkor nem szégyellek titeket. Segíteni akarok. „Legyetek követőim!” A hitben érettek, azok vállalják a közösség gyógyítását. A hitben éretlenek vagy betegek, azok kiszaladnak mindig minden közösségből. Ennyit mond az apostol: Kérlek titeket, legyetek követőim. Ámen.

Mindenható Istenünk! Hatalmadat dicsőíti a természet, a madarak éneke. Hálát adunk, hogy Jézusban megváltottál minket, magasztalunk, hogy elindulhattunk a Krisztus-követés útján, hogy néped, gyülekezeted közösségébe állítottál, hogy a megszentelődés útján akarsz vezetni minket. De bocsásd meg egyéni és közösségi engedetlenségeinket, felfuvalkodottságainkat, bűneinket, amelyeket még sokszor nem is szégyellünk, bocsásd meg a feladatok, a terhek, a szolgálatok, az egymás elhordozása alól az elmenekülést, bocsásd meg, amikor így torzul kegyességünk, és mi azt hisszük, hogy rendben van életünk. Bocsásd meg erkölcsi botlásainkat, ítélkezésre, elkülönülésre hajló téves gondolatainkat, bocsásd meg, amikor elfelejtjük, hogy a funkció nem azonos a frakcióval. Segíts, Urunk, Szentlelkeddel, hogy a teljes Írásra figyeljünk, annak üzenetét válogatás nélkül szívünkbe fogadjuk. Segíts, Urunk, hogy minden evangélium szerinti jó élet-példára figyeljünk, és azokat tartsuk követésre méltónak, ha már magunk nem tudunk egyenesen járni. Segíts, Urunk, hogy hitünk, életünk legyen másoknak jó példává, sőt, közösséget gyógyítóvá. Könyörgünk gyülekezetünkért, gyülekezetünk különböző kiscsoportjaiért, hogy az egy test közösségében egymás épülését szolgáljuk.

Könyörgünk a tervezett női konferenciáért, annak áldásaiért. Kérünk, a mai napon különösképpen édesanyákért, nagymamákért, hogy a Te kegyelmes szeretetedet megtapasztalhassák, és valami kicsit megérezhessenek a mi szeretetünkből és hálánkból is.

Könyörgünk ifjúságunkért, a drog kísértéseivel szemben segíts bennünket evangéliumi örvendező élet jó példáinak a felmutatására.

Kérünk nyári táborozásunkért, hogy a gyülekezeti közösséget hétköznapokban is megéljük, elvállalva egymást.

És könyörgünk azokért, akik nehezebb próbák alatt vannak betegség, gyász miatt, akik nagyobb terhet hordoznak, mint talán mi, hogy tudjanak Benned és Általad vigasztalódni, gyógyulni, és mi pedig készek legyünk, amit mi tudunk, azt megtenni segítségükre.

Urunk Istenünk, köszönjük, hogy a Te országod építésébe hívtál bennünket. Segíts, hogy az erő, a Te országod igazsága, békessége, a Szentlélek által való öröm töltsön be bennünket. Urunk, segíts bennünket, hogy a Krisztus-követés útján minden engedelmes jó példa bennünket is bátorítson, hogy az egy test közösségében egymást is erősíthessük. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |