| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Az ajtó előtt állok…”

Máté 10:34-42

„³⁴Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot.

³⁵Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával,

³⁶és így az embernek ellensége lesz a háza népe.

³⁷Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám;

³⁸és aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, nem méltó hozzám.

³⁹Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt.

⁴⁰„Aki titeket befogad, az engem fogad be, és aki engem fogad be, az azt fogadja be, aki elküldött engem.

⁴¹Aki befogad egy prófétát azért, mert az próféta, prófétának járó jutalmat kap; aki pedig egy igaz embert fogad be azért, mert az igaz, igaz embernek járó jutalmat kap.

⁴²Aki pedig csak egyetlen pohár friss vizet ad inni egynek e kicsinyek közül, mert az tanítvány: bizony, mondom néktek, semmiképpen sem fogja elveszteni jutalmát.”

Imádkozzunk!

Mindenható Atyánk! Magasztalunk Téged, mert örömteli napokat adtál az elmúlt héten. Hálát adunk Neked, mert van a mennyeit megelőzően földi otthonunk és otthonunkban családunk. Hálásak vagyunk, mert karácsonykor meglátogathattak régen látott rokonok, és mi magunk is kopogtathattunk és vendégeskedtünk ismerőseinknél, és együtt ünnepelhettünk keresztyén testvéreinkkel szerte e világon. Sokunkban újra megszületett Egyszülötted. Kérünk Krisztusunk maradj bennünk, maradj köztünk. Őszintén énekeltük adventben: "Óh Jézusom, szegényed kér, vár, epedve hív: Te készítsd el: tenéked lesz otthonod e szív. Jer hű szívembe hát! Habár szegény e szállás, De mindörökre hálás, Úgy áldja Krisztusát." Bevalljuk, hogy annyira őszinte ez az ének, annyira szegény a mi szívünk, hogy talán éppen az ünnepen, vagy lehet, hogy éppen tegnap este, éjszaka, nem volt elég türelmünk, nem szerettük eléggé azokat, akik mellettünk élnek, nem szerethetjük eléggé mellettünk élő feleségünket, férjünket, gyermekeinket, szüleinket. Bocsásd meg ezt is nekünk és kérünk most itt, lelked által tisztíts és nevelj, taníts és növelj minket. Hallgass meg Urunk Szent Fiadért, akinek nevében összegyülekeztünk. Ámen.

Lukács 4:38-39; Jelenések könyve 3:20

³⁸A zsinagógából eltávozva elment Simon házába. Simon anyósát pedig magas láz gyötörte, és szóltak az érdekében Jézusnak.

³⁹Jézus ekkor fölébe hajolva ráparancsolt a lázra, mire a láz elhagyta az asszonyt. Ő pedig azonnal felkelt, és szolgált nekik.

„Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.”

Kedves Testvérek!

Egy hete a legszebb ünnepünk volt. Egy hete ünnepelhettük Krisztus testet öltését, a karácsonyt. Mi családunkkal megkaphattuk azt az ajándékot, hogy Kárpátalján voltunk és beleláttunk sok dologba. Itt is voltak talán olyan gyülekezeti tagok, olyan látogatók Szenteste, akik nem teljes családjukkal voltak itt. Ott még érdekesebb a helyzet, hiszen nemcsak felekezeti különbség van, hanem nemzetiségi is. Sok családban egy hete a szenteste nem egy együtt töltött ünnep volt, vagy legalább abból egy óra, másfél óra, hanem olyan ünnep, ahol az egyik tag itt volt, a másik pedig otthon. Holott mindenkinek a legnagyobb ünnepe, az év legszebb ünnepe a karácsony. Ez ünnepe lehet egy ukránnak, egy orosznak, és ünnepe lehet egy magyarnak is… ünnepe lehet a görög katolikusnak, a római katolikusnak, ünnepe lehet a reformátusnak, és ünnepe lehet a kisegyházakhoz járóknak is. A karácsony mindenkinek az ünnepe akar lenni, és mégis feszültségek vannak sok otthonban ilyenkor. Én mégis azt mondom, hogy nem ez a legnagyobb békétlenség, amikor az egyik fél más nemzetiségű vagy az egyik fél más felekezetű. A legnagyobb békétlenség akkor van egy családban, ha az egyik hívő, a másik nem hívő – de mind a kettőnek a legszebb ünnepe a karácsony. Az egyiknek azért, mert ilyenkor több mosolyt lát, ilyenkor ajándékot adhat és kaphat, ilyenkor jobb élni e földön. A másiknak is ugyanezekért, de még valamiért. Azért, mert az Isten közénk jött, emberré lett, a leges-legközelebb jött, hogy segítségét adja életünkhöz. Az egyik fél otthon marad, a másik eljön szenteste az istentiszteletre, és valami többlettel távozik. Valamivel több a szentestéje… és amikor hazamegy, meglátja házastársát vagy a közelében élőket, akik talán éppen a TV-t nézik, vagy játszanak. Több annak, aki hisz és több lehet annak, aki hisz.  

Most megkérdezem: családjainkban ott volt-e Krisztus karácsonykor? Akik itt voltak Szenteste vagy bármelyik másik templomban, hazavitték-e magukkal Krisztust? – mert Krisztus szállást keresett. Mert volt Mária és József, a Szent család tagjai, akik kopogtattak, addig kopogtattak, amíg megtalálták a megfelelő szállást. Nem nagy palotákban, nem nagy házakban, nem nagy kereskedőknél, hanem egy egyszerű jászolban. De ők kopogtattak, ők nyitogatták az ajtókat, még ha nem engedték is be őket, így jutottak el a jászolhoz, ahol megszületett a gyermek. Mi vajon hazavittük-e? Mi vajon találkoztunk-e itt, vagy bárhol máshol karácsonykor az Úr Jézussal? Mai igénk segít, és ha lehet egész évre utat mutathat nekünk, hogyan jöhet be otthonainkba Jézus.

„A zsinagógából eltávozva elment Simon házába.” – így kezdődött a mai igeszakasz. Nincs benne a magyar fordításban az, ami az eredeti görög szövegben benne van, és amivel kezdődik az egész mondat: "azonnal". Azonnal, mihelyt a zsinagógából kilépett, Simon házába ment. Nem tétovázott, nem is olvastunk arról, hogy Simon hívta-e. Nem olvasunk arról, hogy beteg volt az anyós és azért hívta, nem olvasunk ilyet. Egy szombati nap volt, zsinagógai tanítás és meghívja a rabbi. Nem szokatlan dolog ez, hiszen ma is vannak, akik vasárnaponként elhívják a lelkipásztort magukhoz. Ott sem volt szokatlan. Simon elhívja. Nem olvassuk azt, hogy milyen szavakkal, nem olvassuk azt, hogy milyen okkal. Úgy tűnik Jézus ok és hívás nélkül képes családokba belépni. Legyen ez az első nagy gondolat.

Felolvastam egy gyönyörű igét, amit adventben elő szoktunk venni: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” Ebben a gyönyörű igében is van három üzenet. Jézus az ajtó előtt áll. Nem múlt időt használ itt az ige, hanem azt, hogy az ajtó előtt áll. Mindig ott áll, adventben, karácsonyban, munkanapon és újévkor is. Mindig az ajtó előtt áll. Nem lehet semmibe venni az ő jelenlétét, még ebben a világban sem, ahol keveset beszélnek az Igéről – hitelesen, hiteltelenül –, keveset hallják gyermekeink a Jézus nevét, és keveset gondolkozunk az ő útmutatásairól. Mégis azt olvassuk és tapasztaljuk 2000 éve, hogy Jézus az ajtó előtt áll. Családi otthonok ajtaja előtt, emberi szívek ajtaja előtt mindig ott áll.

A második gondolat, hogy zörget. Nem inaktív, nemcsak nézegeti az ajtót. Nem olyan, hogy megnézi, hogy ki az az ember, akihez kopogtat, és aszerint, hogy éppen milyen az az ember, elfordul, vagy mosolyog, vagy szomorkodik. Még mi hívő emberek is, ahogy a másik emberre nézünk, milyen sokszor csak az ajtót nézzük, milyen a festmény, milyen a külalak, milyen anyagból van. Jézus nem azt nézi az emberekben, hogy ki milyen, hogy kinek milyen a felépítése, a stílusa, a lelkisége. Jézus minden emberi szív ajtaja előtt áll és zörget. Ő megtehetné, hogy ítél, de ő maga mondja, hogy mi se ítéljünk, hiszen ő sem ítél. Jézus nem ítél, nem válogatja meg, hogy kinek az ajtaja előtt akar zörgetni. Mindig, minden emberi szív ajtaja előtt zörget.

És a harmadik gondolat: valaki meghallja az ő hangját és kinyitja az ajtót, ahhoz megy be. Nem erőszakoskodik, nem töri be az ajtót, pedig megtehetné. Neki van rá hatalma. De ő nem rabszolgákat akar és nem is robotokat. Ő olyan embereket szeretne látni és olyan emberekkel szeretne együtt vacsorázni, közösségben lenni, akik maguk nyitják ki az ajtót. Ő nem tolvaj, ő nem fegyveres. A maga fegyverével jön, de azt várja, hogy belülről nyissuk ki az ajtót. Ő mindig ott áll az ajtó előtt, mindig zörget, és nem erőszakoskodik, szelíd és alázatos. Tőlünk függ, hogy beengedjük-e.

Simon beengedte Jézust a házába. Még nem tudjuk miért, milyen okból. Jézus a zsinagóga, a templom után, szombati napon egy családi otthonba ment. Kíváncsi vagyok, innen mi hova megyünk, és hogy megyünk? Mert ez a fontosabb! Bemegy Simon házába Jézus. Ott állt az ajtó előtt, nem kellett zörgetnie, már nyitották is az ajtót. És milyen érdekes, ami bent történt: Simon anyósát pedig magas láz gyötörte, és szóltak az érdekében Jézusnak. Jézus megjelenik egy családi otthonban és a lényegről lesz szó. Olyan kíváncsi vagyok, hogy az elmúlt héten, amikor oly sok rokonnal találkozhattunk, és ismerőssel, baráttal, talán olyanokkal is, akikkel egész évben nem… rendezett körülmények, megterített asztal, szép karácsonyfa, illatozó sütemények, nagyon finom ételek – és aki betér, vajon miről hall? Olyan kíváncsi lennék, hogy egy-egy otthonban miről beszélgettünk: talán egy új autó lehetőségéről, talán munkahelyi problémákról, talán nehéz gazdasági helyzetről, s talán voltak olyan otthonok, ahol az Európai Unióról? De ez a lényeg? Jézus bemegy az egyszerű Simon házába. Azért mondom, hogy egyszerű, mert még nem az apostolról van szó. Nem Péter apostol házába ment, hanem valaki házába, aki meghívta őt a zsinagóga után az otthonába. (Lukács szerint az 5. fejezetben fog egy csodálatos halfogásnak részesévé válni Péter és az 5. rész 10. versében hangzik el az ige: „emberhalásszá teszlek téged”.) Egy egyszerű hívőről van szó, Simonról, aki behívta Jézust az otthonába. És miről beszélgetnek? – a lényegről. Talán egy elzárt kicsi helyiségben ott gyötrődött, ott szenvedett magas láztól az asszony. Nem tudjuk mi a betegsége, de az eredetiben ilyen szavak vannak: gyötrődik, szorongatva van, nagyon beteg. És a lényeget mondják el a vendégnek. Nem söprik a szőnyeg alá, ahogy mi szoktuk még akár a legközelebbi családtagjaink előtt is a problémáinkat; ahol Jézus van, ott a lényegről van szó. Odamennek Jézushoz és elmondják: magas láz gyötri ebben az otthonban az egyik családtagot. S itt jön a következő szép gondolat: Bíznak abban, hogy a vendég, a rabbi, tud cselekedni. Mai világunkban oly kevesen hisznek a cselekvő Jézusban, oly kevesen hisznek a Mindenható Istenben.

Ifisekkel néztünk 30-án egy filmet és abban arról volt szó, hogy egy mai ember nem hisz Isten mindenhatóságában. Erre az Isten azt teszi, hogy 7 nap 7 órára átadja a hatalmát neki. Természetesen a főszereplő, az emberünk nem tud megbirkózni a feladattal, holott csak korlátozott hatalmat ad neki az Isten. Egyszerű imádságokat nem tud meghallgatni, amelyek másodpercenként özönlik el a gondolatait. Nem tud rájuk választ adni, nem tud cselekedni, csak önzően magának cselekszik, és amikor egy ember a maga érdekeit nézi, másoknak sokszor rosszat tesz. És így egy hét alatt óriási katasztrófákat, ínségeket és nyomorúságot okozott. De 7 nap és 7 óra múlva az Isten elvette, visszavette a hatalmát. Az kellett ehhez, hogy a főszereplő rádöbbenjen, van valaki, aki sokkal hatalmasabb és tud cselekedni. Mai világunkban tényleg ez egy óriási probléma. Még ha ki is mondjuk, de nem hisszük el, és legfőképpen nem vagyunk hűek a Mindenható Istenhez.

Jézus bement Simon házába, ott a lényegről hallott, mert bíztak benne és ő cselekedett. Olyan gyönyörű ismét az itteni görög ige: amikor ráparancsol a lázra, a láz azonnal, azon nyomban – így van az eredetiben – eltűnik. A felolvasott két versben [Lukács evangéliuma 4:38,39] háromszor található meg ez az idői tény: 1) azonnal ment a zsinagóga után, 2) azonnal elment a láz az asszonyból, és 3) azonnal szolgált az asszony. Ma sokan gondolkozunk az időről. Gondolkozunk, mit várhatunk ettől az évtől, eszünkbe juthat az elmúlt év, hozunk magunkkal kötelességeket és hozunk magunkkal vágyakat. Nem gondolkozunk-e túl sokat az időről? És nem komolytalanul fogjuk-e fel az időt, amiben élünk. Nem e csak mindig gondolkozunk a jövőről, a holnapról, a délutánról, a jövő hétről, a jövő félévről, a jövő évről. Nem vagyunk-e mi is olyanok, mint a példázatbeli gazda, aki tárolni akar csak, és nem élni és nem fogyasztani. Ebben a két versben háromszor található meg, hogy azonnal cselekedett Jézus. Mert ez az élet: az azonnali cselekvés.

És akkor néhány tanács: hogyan jöhet a mi otthonainkba is Jézus? Azonnal cselekedjünk, ha meghalljuk az Isten szavát. Amikor kemencéből húzzák ki a kenyeret, a testi kenyeret, és az még párolog szinte, akkor a legfinomabb. A pusztai vándorlásban a mannát kapó nép hiába akart előre gondolkozni, hiába akart holnapra eltenni, és hiába voltak olyanok, akik a kis tarisznyájukba több marokkal is raktak el a fehérkalács ízű égi adományból, azt olvassuk Mózesnél, másodnapján megbüdösödött, megkukacosodott a manna. Égi ajándék volt, de csak egy napra.

Kedves Testvérek! Van, amikor szól az Isten, és konkrétan megmondja, mit kell tenni, és mi mégis gondolkozunk. Akár már hazamenve megváltoztatjuk a belső üzenetet. Okoskodunk, hogy nem kell az; félénkek vagyunk, nem kell oda bekopogtatni; nem kell feltárcsázni a telefonszámot, nincs arra őneki szüksége; nem kell abból a sok pénzemből adni, majd ad más. Az idő tényleg nagyon fontos az életünkben, de higgyük már el, fontos volt Jézusnak is. Ő azonnal cselekedett, amikor szükség volt rá. És mi el is várjuk tőle ma is, hogy ha velünk gond van, cselekedjen azonnal. De vajon mi cselekszünk-e azonnal? Főleg annak, aki mellettünk él. Péter anyósa meggyógyulhatott, mert Péter behívta Jézust az otthonba. Nekünk, akik itt vagyunk, vannak-e otthonainkban olyanok, akik talán pont ma, pont vasárnap és pont istentisztelet után várnak valami reménységet, és pont tőlünk. Azonnal, nem holnap és nem holnapután, nem vasárnap és nem egy hét múlva, amit meghallottam január elsején. Azonnal!

Kedves Testvérek! A keresztyénségben vannak örömök és vannak nehézségek. A keresztyén hívő, megtért ember nem lesz mentes nyomorúságtól, szenvedéstől. És ez így igazságos. Mert milyen igazságtalan lenne az, ha ‘nem hívő’ testvéreink – és most gondoljunk akár a családtagjainkra is –, hogy mennyire igazságtalan lenne, hogy aki nem hisz, szenvedésében egyedül van, én pedig, aki hiszek az Istenben, nem szenvednék. Mert igenis Jób is tudott szenvedni. És a kulcsszó, hogy Isten előtt, Istennel tudott mindent átélni. És ha lecsupaszítjuk a keresztyénséget, ez a mi evangéliumunk. Van társunk, méghozzá mindenható társunk van. Higgyük el, hogy családtagunk, amikor oly sokszor furcsán néz ránk, ha a templomból hazamegyünk, vagy oly furcsán néz ránk, hogyha Jézusról vagy Istenről beszélünk, szenved. És jobban szenved, mint mi. Nekünk is vannak harcaink, de már Jézusért. Őnekik is megvannak a harcaik, és futnak meg és szenvednek sok felesleges időt, napot, szenvedést. Higgyük el, bármekkora is a mi szenvedésünk, vagy gyötrelmünk, vagy nyomorúságunk, nekünk szívünk, lelkünk mélyén már van egy mustármag, már van segítségünk. És van társunk, aki mellettünk él, bár testileg mellettünk él, de magányos. Őszintén kell továbbadni az üzenetet, és van, hogy nem szóban. Az a teljes, ha tett és szó együtt jár, de először talán élni kellene keresztyénként. Őszintén lehet átadni az evangéliumot, még azt is akár, hogyha most egy kicsit nehezebb hinni Istenben. És amit már említettem, nemcsak azonnal kell cselekedni, nemcsak őszintén, hanem tudni kell, hogy az Isten segít. Bízni kell az Ő mindenhatóságában. És tudni kell, hogy nem a lekopogásban van az erő, tudni kell, hogy nem a Sátán az egyetlen úr, bár felettünk úr, de ha valaki megfogja az Isten kezét, akkor igenis győzelem az ő osztályrésze. Ezt tudni kell mindennap, minden völgy, minden szenvedés közepette. Aki ezt tudja, annak már van egy társa, méghozzá a helyén van, az Istennek rendelt helyen. És ha valakinek az Isten alakú űrje be van töltve Istennel, annak élete a helyére kerül. Annak élete és a körülötte lévők élete is a helyére kerül. Számomra is döbbenet, hogy az én családomban is, hogy működik az Isten. Nem a szavaim által, nem tudom miért, az Ő Lelke által. Családtagjainknak is lehet reménysége. Mi vagyunk a kulcs, amely segítheti, hogy az ő szívük ajtaján is le legyen nyomva a kilincs. Sokszor nem könnyű, sokszor leszünk álságosak, sokszor kapjuk meg az őszinte kritikát, hogy bár te hívő vagy, mégis milyen az életed?! De ne adjuk fel. Ha a helyén van Jézus, az Istennek rendelt helyen, akkor a saját életünk is a helyére kerül, és a körülöttünk élők élete is.

Hadd fejezzem be egy történettel, amely igaz történet. A “Vetés és aratás” ingyenes újság ez évi 3. számában olvasható. Egy Északi tenger mellett élő lelkész megkérdezte gyülekezetének egy idősebb tagját, hogy hogyan lett hívő. Az idős bácsika – János – elmondta, hogy ő 30 éve tért meg, és azóta van igazi élete. És kérdezte a lelkész, hogy elmesélné-e, hogy hogyan történt ez a megtérés. És a bácsika azt mondta, hogy egy prédikáció hatására. Hát, mondta a lelkész, az nem csoda, hiszen azért vannak a prédikációk, hogy az emberek közel kerüljenek Jézushoz. De a bácsika azt mondta, hogy ezt a prédikációt ő nem hallotta, hanem látta. Felkeltette a figyelmét a lelkésznek és megkérte, hogy mondja el röviden a történetet. Én most ezt olvasom fel:

„A feleségem és én bizonyos tekintetben egyformák voltunk, mind a ketten méregzsákok, ezért gyakran szembekerültünk egymással. Azután ő megtért. Legalábbis ezt állította. Én azonban nem sokat vettem észre ebből, mert nemsokára minden a régi mederbe tért vissza. Feleségem eljárt az istentiszteletekre, sőt otthon Bibliát olvasott és imádkozott is. Ezenkívül prédikált nekem az istentelenségemről, és azt mondta, hogy térjek meg. Néha még sírt is, hogy megtérésre bírjon, de gondolkodásmódja és indulatai nem változtak meg. Sokszor teljes erőmből ingereltem őt, mert álszent élete nem volt ínyemre. Csak pár szó kellett és a háborúság máris megkezdődött közöttünk. Utána sírhatott akármennyit, ezek a könnyek semmiféle benyomást nem tettek rám.

– Hát nem akarsz János megtérni? - kérdezte egy napon újra, amikor istentiszteletről jött haza.

– Mire térjek meg? - kérdeztem felháborodva.

– Új életre.

– Miért? Neked talán van új életed? - kérdeztem.

– Igen. Azt hiszem. Ne rám és ne ránk nézz János, mi gyenge emberek vagyunk, és sokszor nem változunk meg. Az Istent nézd.

– Az Istent nem láthatom - feleltem - téged pedig láthatlak, és a te keresztyénséged nekem nem kell.

Egyszer aztán, karácsony körül megint istentiszteletről jött haza, de ezen az estén majdnem megijedtem tőle. Az arca fehér volt, mint a fal. Egy szót sem szólt. Így telt el csendben néhány nap. Attól féltem, hogy elveszti az eszét. Amikor egy nap bent ültem, hogy kijavítsam a hálóimat – az Északi tenger mellett halász volt –, bejött és leült mellém. Szeme csodálatos fényben ragyogott, alig bírtam ránézni. Megfogta a kezemet és így szólt.

– János! Én Istentől bocsánatot kértem, mert az ő nevére szégyent hoztam. Szentnek neveztem magamat, miközben olyan kevés szentség volt bennem.

Nagyon kellemetlenül kezdtem magamat érezni és ekkor megszólalt.

– Tőled is bocsánatot akarok kérni.

Soha nem voltam még nagyobb kínban. Sokkal könnyebb lett volna, ha jól összeszid és veszekszik. De ettől a naptól kezdve a feleségem meghalt. Meghalt a bűnnek. Így lehetett egy halott asszony, egy bűnnek meghalt asszony az én életem legszebb prédikációja. És hogy nem lett-e mérges? Hát persze, volt olyan, hogy mindent elkövettem, hogy felingereljem. Az elején észrevettem, hogy van benne felindultság, de olyan erőt kapott, a Szentlélek úgy megerősítette, amilyet sohasem tapasztaltam azelőtt. Olyan volt, mintha el volna rejtve egy mennyei hatalom által, mintha páncél vette volna körül, amin az én gonoszságom sem tudott áthatolni. Nagyon nehéz volt az én szentségtelen természetemnek, hogy naponta egy olyan arcot kellett látnom, amit, mint egy szent fátyol, isteni békesség és isteni öröm vett körül. Én mindig rosszabb lettem, de ez egyáltalán nem ingatta meg a feleségemet. A végén odáig ment a dolog, hogy szinte már gyűlöltem őt. Gyűlöltem Istent is, aki benne lakott, mert megítélt engem szavak nélkül. Ez keresztyénség volt, ezt már megértettem. Nem kellett már többé prédikálnia, mert ő maga volt a prédikáció. Több évig éltem együtt ezzel a prédikációval és ez egyre szebb lett. A végén olyan erősen hatott rám, hogy meg kellett térnem.”

Kedves Testvérek! Legyen a mi keresztyén életünk is ilyen. Szavaink mögött legyen élet, s életünkben legyen tudás, hogy ha kell, szavakkal is tudjunk róla bizonyságot tenni a legnehezebb terepen, de a legbensőségesebb terepen, a családjainkban. Mert nem gyarlóság azt mondani, hogy aki komolyan veszi Jézust és megtért, igenis nagyon fontos, a legfontosabb családom üdvössége. Nem gyarlóság azt mondani, hogy őszintén vágyom arra Istenem, hogy szavaidat én is tettekké tudjam váltani, és saját családomban legyen mindenki megtért ember. Adjon ehhez Isten erőt, és adjon időt ebben az évben is erre. Ámen.

„Mit tettem és hirdettem én,

Azt kövesd szóban, tettben,

Az Úr országát építvén

És dicsőségét egyben.

Ne hagyd, hogy hívság s emberek

Megrontsák lelki kincsedet:

Ez légyen örök részed!”

(298. dicséret 10. vers)

Mindenható Atyánk! Sokszor kimondjuk e jelzőt, de nem gondolunk bele mit is jelent a Te mindenhatóságod. Pedig Te Szent Fiadban minden korábbinál közelebb jöttél hozzánk és megértetted velünk ki is vagy Te. Szent Fiad volt az, aki ma is otthonaink előtt áll, akár most istentiszteletről hazatérve. Könyörgünk azokért, akiket egy életre kaptunk. Könyörgünk Tőled távollévő feleségért, férjért, gyermekért, szülőkért, nagyszülőkért, unokákért, dédunokákért. Add, hogy ebben az évben jobban oda tudjunk figyelni őrájuk. Add, hogy segíthessük az ő lelki ajtóik kilincsének lenyomását. Imádkozunk a bővebb családi kötelékeinkért, imádkozunk a gyülekezetben kapott újfajta testvéri és nagycsaládos kapcsolatokért. Eléd visszük magyarságunk nagy családjának ügyeit. Kérünk, evangéliumoddal bátorítsd a trianoni árvákat. Kérünk, itt az anyaországban is tisztogasd a politikai berkeket, az üzleti életet, add, hogy mindenki azzal tudjon foglalkozni, amire Te hívtad el. Könyörgünk gyülekezetünkért. Könyörgünk református egyházunkért és keresztyénségünkért. Add, hogy minél többen segítsenek be Téged otthonaikba, és add, hogy minél többen lehessenek akár diakóniai bizottság tagjai is. Könyörgünk azokért, akik viszik, és állandóan viszik a Te nevedet családi otthonokba. Adj nekik megújulást, új gondolatokat, Szentlélek adta erőt, és könyörgünk, hogy tettekké váljanak a gyönyörű sorok: "Jézus, vígasságom! Esdekelve várom Áldó szavadat! A Te jelenléted Megvidámít, éltet, Bátor szívet ad." Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |