| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„A te szavadra mégis…”

Lukács 5:1-11

¹Amikor egyszer a sokaság hozzá tódult, és hallgatta az Isten igéjét, ő a Genezáret-tó partján állt. ²Meglátott két hajót, amely a part mentén vesztegelt; a halászok éppen kiszálltak belőlük, és hálóikat mosták. ³Ekkor beszállt az egyik hajóba, amelyik Simoné volt, és megkérte, hogy vigye őt egy kissé beljebb a parttól, azután leült, és a hajóból tanította a sokaságot. ⁴Miután abbahagyta a beszédet, ezt mondta Simonnak: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!”

⁵Simon így felelt: „Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk, de a te szavadra mégis kivetem a hálókat.” ⁶S amikor ezt megtették, olyan nagy tömeg halat kerítettek be, hogy szakadoztak a hálóik; ⁷ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek és segítsenek nekik. Azok pedig odamentek, és annyira megtöltötték mind a két hajót, hogy majdnem elsüllyedtek.

⁸Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” ⁹A halfogás miatt ugyanis nagy félelem fogta el őt és azokat, akik vele voltak és segítettek; ¹⁰de ugyanígy Jakabot és Jánost, a Zebedeus fiait is, akik társai voltak Simonnak. Jézus akkor így szólt Simonhoz: „Ne félj, ezen túl emberhalász leszel!” ¹¹Erre kivonták a hajókat a partra, és mindent otthagyva követték őt.

Imádkozzunk!

Drága Mennyei Atyánk! Hálatelt szívvel állunk most eléd az új év első vasárnapján. Hálával tartozunk Neked Urunk mindazért a szeretetért, kegyelemért, bátorításért, türelemért, jóságért, amit az elmúlt esztendőben Tőled kaptunk. Belátjuk – és bizony Te is látod – hogy mi nem voltunk méltók mind erre. Megszomorítottunk engedetlenségünkkel, békétlenségünkkel, szeretetlenségünkkel, Tőled való eltávolodásunkkal. Kérünk Mennyei Atyánk, bocsáss meg nekünk. Köszönjük, hogy Szent Fiadért, Jézusért Te nem tartod számon vétkeinket és nem aszerint ítélsz meg minket, ahogy megérdemelnénk. Köszönjük, hogy a Te irgalmad nagy és a Hozzád töredelmes szívvel forduló embert soha el nem taszítod. Sőt, Te azokat is újra és újra hívod, akik távol vannak Tőled. Újra és újra zörgetsz a szívek ajtaján, ahogy azt az újévi istentiszteleten is hallhattuk. Zörgetsz és vársz. Kegyelmes Istenünk! Hadd könyörögjünk most a bezárt ajtókért. Könyörgünk azokért, akik még sohasem engedtek be és könyörgünk azokért is, akik már egyszer befogadtak, de most megkeseredett lelkükkel, vagy elbizakodottságukkal mégis kirekesztettek az életükből. Add, hogy a Te szavadra minden ajtó kinyílhasson és a Te nevedre minden térd meghajoljon. Add, hogy a már nyitott szívűek pedig, lehessenek a Te munkásaid, emberhalászaid, hogy tovább adva a Te szeretetedet, engedelmes, Neked tetsző élettel tudjanak Rád mutatni és így lelkeket vezetni Hozzád. Segíts, hogy a Te szavadra az emberi szemmel reménytelennek látszó esetekben mégis vessük ki a hit hálóját, mégis tudjunk szólni és cselekedni a Tőled kapott reménység erejével. Kérünk Uram, adj az elkövetkezendő esztendőre bőséges fogást az emberhalászatban. Adj megtéréseket, megújult, bűntől megtisztult életeket. Ehhez kérjük most a Te áldásodat egész nemzetünkre, egyházunkra, különösen gyülekezetünkre, lelkészeinkre. Add Uram, hogy ezen az istentiszteletünkön is tudjon szívekig érni a Te szavad, s így most mi lehessünk halak a Te hálódban. Ámen.

Lukács 5:10

„Jézus akkor így szólt Simonhoz: »Ne félj, ezen túl emberhalász leszel«.”

Szeretett Testvérek!

Egy igen nehéz napja van ma Simonnak. Nincs fogás, hálóikat mosogatják, ma már reménytelennek tűnik az, hogy valamit is az asztalra tegyenek. Nagyon sok családban ugyanis az aznapi bér, az aznapi lehetőség benne rejlett a munkában. Nem tudjuk milyen anyagi körülmények között volt Simon, hogy volt-e tartaléka, amiből a családját fenntartotta volna. Mégis azt tudjuk, hogy ha a mi munkánk eredménytelen, akkor elfog bennünket sokszor az aggódás, elfog bennünket sokszor a félelem, hogy mi lesz velünk ezután, mi lesz a családunkkal, mi lesz az életünkkel, egzisztenciánkkal? Jézus tanít abból a hajóból, amiből kiszállt az eredménytelenül halászó Simon. És azt sem tudjuk, hogy Simon mennyire figyelt oda arra a tanításra, amit Jézus mondott – reméljük igen. Hálómosogatás közben is odafigyelt, hiszen Jézus szava messze ért, és hisszük, hogy ezután, ezért szólítja Péter Mesternek Jézust. De azt érezzük, hogy az eddig eltelt idő Simon Péter számára Jézus nélkül, az éjszaka miatt, az eredménytelen halászat miatt reménytelennek tűnt. Ahogy később megfogalmazza: „Mester, egész éjszaka fáradtunk ugyan, és semmit sem fogtunk…”. Milyen sokszor szorítja el a mi szívünket is eredménytelenség vagy reménytelenség, milyen sokszor szorul el a mi szívünk, amikor előre tekintünk, talán egy napra, talán egy évre, vagy életünknek egy bizonyos szakaszára. És bizony sokak szájából hallottam nemrégiben is, hiába dolgoztam, mégis úgy érzem eredménytelen volt az életem. Nincs elismerés, nincs akár anyagi, akár erkölcsi elismerés számomra. Sőt hallottam ilyen keserűséget is, hiába neveltem föl gyermekeimet, rám sem néznek. Még nehezebb volt azt hallanom, amikor azt mondta valaki, hogy ellenséges velem szemben a gyermekem. Aztán olyat is kellett hallanom, hogy én állandóan szaladok, futok, de semmi látszatja nincs az életemben, semmi látszatja nincs a körülöttem levők életében, és ez így megy évről évre. És eszembe jutott egy nem régen olvasott kis történet egy fiatalember tollából származik:

"Tavasz volt, de én a nyarat vártam, a meleget, a patakok hűs vizét. Nyár volt, de én az őszt vártam, a színes leveleket és a hűvös száraz levegőt. Ősz volt, de én a telet vártam, a ropogós havat és a karácsony örömét. Eljött a tél, de én a tavaszt vártam, a rügyfakadást, a nap melegét. Gyermek voltam, de felnőtt akartam lenni, szabad és önálló. Húsz éves voltam, de harminc akartam lenni, érett és sokat ismerő. Középkorú voltam, de húsz éves akartam lenni, ifjú és szabadlelkű. Nyugdíjas lettem, de középkorú akartam lenni tevékeny élettel. Életem elmúlt és sohasem kaptam meg, amit akartam."

Milyen jellemző ez korunk emberére, sokakra. Ami van, azzal nem élünk igazán, és ami pedig nincs, arra vágyakozunk. Vagy milyen jellemző az, hogy mindig teszünk valamit, és mégsem tudjuk, hogy milyen irányban halad a mi életünk. Ebben a felolvasott szakaszban Péter egyik napról a másikra ugyanazt teszi: kimegy halászni, de tulajdonképpen ezt a létfenntartás számára… és hogyha egy ilyen eredménytelen éjszaka után számot vet magával, akkor csak a reménytelenséget érzi. Jézus nélkül – hiszen eddig Jézus nélkül élt Péter is – valóban jellemző lehet ez a teljes reménytelenség és teljes eredménytelenség érzése is az életünknek. Olyan is előfordul, amikor azt hinnénk, hogy pedig lenne mire büszkélkedni, lehetne valaki, valamire büszke. Nemrégen egy híres színésztől olvastam egy önvallomást, amiben ő írta le egy sikeres élet után, hogy „Mindaz, amit tettem hiábavaló volt, mert csak életem utolsó részében ismertem meg, akiben életem értelmet nyerhetett volna, életem utolsó szakaszában ismerhettem meg az Úr Jézust, az igazi szeretetet. Jézus nélkül, Isten nélkül sokszor ilyen reménytelennek, hiábavalónak tűnik minden. Így mondja a 90. Zsoltár, hogy a mi életünk 70 avagy 80 esztendő és nagyobb részük hiábavaló fáradtság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnénk. De a zsoltáríró nem marad meg ennyinél, hanem azt mondja, hogy „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk”, hogy vegyük észre az életünk irányát, tanuljuk meg, hogy merre kell haladnunk és kivel érdemes haladnunk. Péter kész tanulni. Kész tanulni, mert amikor Jézus utasítja őt, hogy evezzen a mélyre, azt mondja: „a Te szavadra mégis kivetem a hálót.” Tulajdonképpen nem lenne köteles engedelmeskedni Jézusnak, az emberi értelem ellene is mondana annak, hogy most ő engedelmeskedjen. Hiszen lehet, hogy ha körbenézett és látta a halásztársait, akkor úgy gondolkozhatott volna, hogy ezek mindjárt kinevetnek engem, hogy olyat teszek, amit nem szoktunk: nappal kimenni halászni egy eredménytelen éjszaka után, fáradtan, reménytelenül. És akkor Péter azt tudja kimondani, „A Te szavadra mégis...” És ez a Te szavadra mégis, sokszor meg kell, hogy ismétlődjön a hívő emberek életében. Bár emberileg nem lenne indoka annak, hogy így cselekszünk, de a Te szavadra mégis. Kockázatos most Péter vállalkozása: mi lesz, hogyha nem sikerül? De ismerünk ehhez hasonló kockázatos vállalkozásokat a Bibliából. Csak két nagyon ismerőset említek. (1) Ilyen kockázatos volt Ábrahámnak otthagyni a földet, a jól ismert földet és elmenni az idegenbe és vállalni azt a kockázatot, hogy mi lesz, ha nem, ha nem úgy sikerül minden, ahogy az Isten megígérte. Kockázatos, de az Úr szavára, az Úr ígéretére elindul, és milyen jó, hogy elindult, mert így nyerte el az ígéret beteljesedését. (2) Kockázatos volt Gedeon vállalkozása is, amikor az Úr szavára lecsökkenti a hadseregét arra a háromszáz főre, pedig hát emberileg azt gondolnánk, hogy többen jobban tudnának harcolni az ellenség ellen. De Gedeon vállalja ezt a kockázatot, mert az Úr mondja neki, hogy így kell, hogy cselekedjen. Igen. Mondhatnánk még nagyon sok példát, amikor talán emberi ésszel nem így indokolnánk meg a mi tevékenységünket, de az Úr szavára mégis kivetjük a mi hálóinkat, mégis elindulunk. És kockázatos az is, hogy keresztyénként elindultunk a Jézus követésének útján, de milyen jó, hogy az Úr szavára mégis elindultunk. Jézus nagyon jól tudja, hogy fogásra vetik ki a hálót. Jézus nagyon jól tudja, hogy nemhiába indulnak el. Péter szívében még ott lehet a kételkedés, de Jézus egyértelműen mondja: „evezz a mélyre”. Evezz a mélyre, próbáld meg velem, próbáld meg az én nevemben és hidd el, hogy lesz eredménye. Ezt, hogy evezz a mélyre, sokszor szoktuk kicsit allegorikusan, átvitt értelemben használni: Jézussal menj mélyebbre, ne felületesen gondolkodj, legyél kitartó, és ne elégedj meg egyszeri próbálkozással…

És szólhat ez az új évre is a mi számunkra. Tetted a dolgod eddig is? Tedd jobban! Hitben jártál eddig is? Még mélyebben, még hűségesebben is lehet! Figyeltél az Isten szavára? Olvasd még mélyebben, még alaposabban az Isten igéjét! És sokakban talán már visszhangzik az evangéliumi ébredési ének: „Mélyebbre benned mélyebbre még...” Igen, erre van szükségünk újra és újra, hogy mélyebbre tudjunk menni a mi hitünk útján az Istennel. A Jézus szavára mégis – annak ellenére, hogy esetleg kimosolyognak, annak ellenére, hogy furcsán néznek ránk –, tudjunk az Úr szavára cselekedni. És Jézus megmutatja magát. És Jézus azzá lesz, amire Péternek most éppen szüksége van. Péternek most a kételyei eloszlatására van leginkább szüksége. Most meg kell, hogy mutassa az Úr, hogy őneki van hatalma minden felett. Péternek most bizonyosságra van szüksége, és meg kell, hogy lássa, hogy a Mester mindent megtehet. Talán figyeltük: nem Péter megy oda és panaszkodik, hogy nem fogtunk semmit, hanem Jézus látja meg, hogy nem fogtak semmit. Jézus látja meg, hogy most arra van szüksége ennek a halásznak, hogy megbizonyosodjon, hogy az Úrral még a legreménytelenebb vállalkozásunk is eredményes lehet. És ebből megérezhetjük, megérthetjük, hogy Jézus észreveszi a mi szükségeinket, és ő jön elébünk sok-sok szükségünkben, és ő az, aki mindent megtehet.

Talán erre rímelnek a mi gondolataink most. Nekünk nem az a problémánk, hogy nem fogtunk halat. Talán nem is az a problémánk, hogy nem lesz mit ennünk, hanem az a problémánk talán, hogy nincs egészségünk. És akkor halljuk máris az igének a biztatását, az élő Isten bíztatását: én az Úr vagyok a te gyógyítód. Vagy ha nincs bölcsességünk, akkor halljuk, hogy ő a mi tanácsosunkká lesz. És akinek nincs bölcsessége: kérje az Úrtól. Sokan mondják, hogy nincs erőm, gyenge vagyok: akkor tudnunk kell, hogy ő a mi erősségünk. „Erős vár a mi Istenünk.” És ő az erőnek és szeretetnek lelkét adja nekünk. És ha nincs békességünk, akkor is rímelhet rá a karácsonyi evangélium: a békesség fejedelme jött el közénk, hogy békességet teremtsen. Ha nincs rendben a mi lelki életünk, akkor szólhat Jézus biztatása, hogy „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet, és Benne a céltalan élet is megtalálja a célját. És hogyha nincs biztonságérzetünk, akkor úgy jön felénk, mint Atya, aki kezében tart bennünket. Érezzük, hogy milyen sokféleképpen kell, hogy kifejezzük, hogy ki a mi számunkra az Úr? Mit jelent a mi számunkra az Úrnak a segítsége? Talán eszünkbe jutott Ézsaiás próféta jövendölése, amikor azt mondja, hogy „Hívják nevét csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, békesség fejedelmének” És milyen jó, hogy ez mind eljött hozzánk. És kinek-kinek meglátja az Úr, hogy mire van szüksége éppen most. A csodálatos az, hogy az Úr Jézus keresi a lehetőséget, hogy hol töltse be a mi hiányunkat, a mi szükségünket. Az Úr keresi a helyzetet. Nem Péter panaszára indul el, hanem észreveszi Péter szükségét. És észreveszi Zákeusnál majd, hogy neki van szüksége orvosra… vagy amikor az Emmausi tanítványok reménytelenül mennek, és melléjük szegődik, hogy bizonyosságuk legyen. Milyen jó nekünk felismerni hétköznapi csodákban vagy éppen nagy-nagy életkérdésekben, hogy Jézus ott jön felénk, ahol a legnagyobb szükségünk van rá. Jó, hogyha már belecsodálkoztunk ebbe, különböző helyzeteinkben. És olyan jó lenne, hogyha erre biztatnánk másokat is, hogy lássuk meg Őt, lássák meg Őt, mint aki ott jön, ahol szükség van a szabadítására. Egészen hétköznapi dolog ez a csoda, ami most itt történik Péterrel. És mégis sokkal több, mert bizonyosságot nyer belőle, hogy Jézus mindenek felett Úr. Hatalmas szabadító. Péter látja Jézus nagyságát és megdöbbentő, amit tesz. Hiszen ahelyett, hogy elkezdené most dicsőíteni, nem ez az első reakciója, hanem elküldi magától. Azt mondja, hogy eredj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok. Látja Jézus hatalmát és látja a maga kicsiségét, de még nem látja, hogy Jézus Megváltó tud lenni a számára. Mennyire mai gondolkozás ez. Sokakkal kell találkoznunk a mai világunkban, akik látják ugyan, hogy nem jó, ahogyan élnek, mégsem akarnak találkozni az Úr Jézussal. Látják ugyan és vergődnek bűnös életükben és mégsem közelítenek a Megváltó felé. Vagy ha talán fölmutatjuk nekik, hogy Jézus tud szabadítani, akkor megfogalmazzák, hogy „hagyjál engem békén, jól érzem magam”, pedig vergődik a bűneiben. Gyermekeink tették ezt sokszor, hogy hagyjál békén, s közben arra volt szüksége, hogy átöleljük, hogy megcsókoljuk. Sokszor lelki értelemben is így igaz. Péter most szavaival azt mondja, eredj el tőlem, mert én bűnös vagyok, ugyanakkor azt kívánja, hogy Jézus megszabadítsa őt a bűneiből, a bűntudatából.

Szent Ágoston így mondta, hogy bűnösségünk belátása megváltásunk kezdete, de csak akkor, hogyha meglátjuk a Megváltót, Jézus Krisztust. Ha csak a bűnösségünket látjuk, akkor egy olyan zsákutcában érezhetjük magunkat, amiből nincsen kiút. De, ha meglátjuk az Úr Jézus hatalmát, bűntörlő erejét, akkor van kiút, van szabadulás belőle. Ezek a védekező mechanizmusok, amelyek beindulnak embereknél, bűneik miatt, amikor sáncok mögé helyezkednek, akkor tulajdonképpen nem rendezik életüket, de ha észreveszik a Megváltót, aki tud és akar segíteni, akkor van kiút az életükből. Sokan csak védekeznek, védik magukat, és nem fogadják el a Megváltást. Így mondhatjuk: ne védd magad, ne csak mentegetőzz, hanem fogadd el a helyreigazítást! És az a jó, hogy Jézus tudja, hogy mire van szüksége Péternek. És ez az elutasítás, elküldés őt nem arra inti, hogy menjen el, hagyja ott Pétert, hanem tudja, hogy arra van szüksége, hogy megszabadítsa bűneiből. Hiszen azért jött az embernek fia, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett. Péter majd ezt később érti meg igazán. Most itt van a félelmével, aggódásával, bűntudatával, de az a jó, hogy itt a Megváltó és mondja neki: „Én vagyok a te Megváltód!” Ez most két szóban fejeződik ki: „ne félj!” Tudjuk, nagyon sokszor szerepel a Bibliában. Valaki megszámolta, minden napra jut egy: háromszázhatvanötször. És most itt van a mi számunkra is az év első vasárnapján ez a „ne félj!” Itt volt karácsonykor is, amikor az angyal azt mondta: „Ne féljetek, mert íme hirdetek nektek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lesz. Üdvözítő született ma nektek, az Úr Krisztus a Dávid városában.” És ebben a két szóban, hogy “ne félj!” Péter számára is benne van ez az üzenet. „Ne félj! – mert én vagyok a te Megváltód!” Ahogy Isten „vagyok aki vagyok”, megfogalmazással biztatta az ő népét, hogy számodra én leszek a szabadító, én leszek az, amire szükséged van. Jézus itt, ezzel a két szóval azt mondja el Péternek, hogy én vagyok a te megváltód. Jézus először egész hétköznapi módon mutatta meg az erejét, a hatalmát, de ez a különleges mód az ő szabadításának, az ő bűnbocsátó szeretetének az útja, ez lesz Péter számára a fontos. A cél ezáltal megvan Péter számára, nem kell a bűneiben vergődni, nem kell céltalanul, reménytelenül élni, hanem meglesz az útirány, meglesz a lehetőség. Ezen túl emberhalász leszel. Lehet, hogy nem lesz könnyebb ez a halászat, mint volt az igazi kétkezi munka és talán most még nem is érti igazán Péter, hogy mit jelent ez az ő számára. Biztos lesznek majd ebben az emberhalászatban is kudarcok, mint voltak ezek az éjszakák, talán amikor nem fogtak semmit. És Péterben sokáig nincs még meg igazán ez a tudat, hogy mit is jelent emberhalásznak lenni. De pünkösd után megérti. Amíg Jézussal együtt van, talán úgy érzi, hogy ez a Jézus feladata, hogy hívjon magához embereket, és Jézus meg is teszi, hozzá mennek is az emberek. Pünkösd után meg kell látnia, meg kell értenie a lélek által, hogy ez már az ő feladata is. Pünkösd után igaz lesz, amit énekelünk pünkösdkor: „Egy halász, ha prédikál, fog sok ezer lelkeket.” Igen, pünkösd után lesz igazán érhető a számára, hogy mit is jelent ez, emberhalásznak lenni. Sokan pünkösd előtt élnek annak ellenére, hogy keresztyénnek mondják magukat. Még mindig pünkösd nélkül élnek, a Szentlélek ereje nélkül élnek, talán így nem értve, hogy mit is jelent ez, hogy ember-halászat. Sokan behúzódnak a saját hitéletük mélyére, szobácskájába, és kényelmesen élik a hitéletüket. De milyen jó lenne megértenünk ma, hogy az emberhalászat többet jelent annál, hogy én biztonságban vagyok. Az, hogy az Úr Jézus az ő követőjének azt mondja, hogy emberhalászokká teszlek titeket, ez azt is jelenti, hogy felelősségünk van másokért. Más emberekért, a körülöttünk levőkért.

Nemrégen egy ifjúsági ének szövege jutott a kezembe és ebben megrázóan ezt akarja ez a szövegíró elmondani: „Nem látod, nem látod, hogy mennyi ember elsüllyed? Nem törődsz vele, hogy a vízbe fulladnak? Becsukod a szemed, és úgy teszel, mintha semmi dolgod nem lenne?” És ez újra és újra előjön. Nem látod? Nem veszed észre, nem érzed a felelősséget, hogy ez a te feladatod is? Igen, Péter sokáig kényelmesen élt Jézus mellett. De pünkösd után a Szentlélek indítására elindult és igenis meglátja, hogy szükség van a prédikálására, szükség van arra, hogy ébresztgessen embereket, Krisztushoz hívjon.

Egy kis történettel fejezem be. Egy hajós kapitány azzal ment a legénységhez, hogy van egy jó és egy rossz hírem. A jó hír az, hogy csodálatos hátszelünk van, óriási sebességgel mehetünk előre. A rossz hírem viszont az, hogy nem jó a navigációs rendszer, nem tudjuk, hogy merre haladunk. És ez engem arra gondolkodtatott el, hogy sok ember így van ma. Megy, fut, rohan, csak nem tudja, hogy merre, nem tudja az irányt. Nem jó a navigációs rendszere. S ezzel ellentétben szeretném hirdetni és szeretném mondani az ige alapján, hogy nekünk két jó hírünk van most, hogy van hátszelünk, van segítségünk. Az Isten elküldte az ő Szentlelkét, amivel emberhalászok lehetünk, amivel indulhatunk az ő szolgálatára. És a másik jó hír, hogy jó a navigációs rendszer. Az Isten igéje ma is útmutatást ad. Az Isten igéje most is biztos pont a mi számunkra és tudhatjuk, hogy merre haladunk. Milyen jó lenne, hogy ha így értenénk meg azt, hogy nemcsak Péter, hanem mindannyian emberhalászok is vagyunk ebben a világban, és azért jött az Úr, Péterhez is azért ment oda, hogy meglássa, hogy hol segíthet, hol szabadíthat, és aztán, hogy utána, hogyan küldheti őt szolgálatba, munkába. Van útmutatás és van szolgálat.

Jó lenne, ha ez vezetne bennünket, ebben az évben, ami most következik ránk.

Ebben mutassunk engedelmességet a 467. dicséretünk 4-5. versét énekelve. „Már szolgád lettem Jézusom...”

Imádkozzunk!

Urunk Istenünk! Sokszor érezzük magunkat alkalmatlannak emberek megnyerésére, bűneink, gyengeségeink miatt. Köszönjük, hogy Te nem elküldesz magadtól, hanem felemelsz, megbocsátod bűneinket és megerősítesz hitünkben. Tudjuk, hogy a mi alkalmatos voltunk egyedül Tőled van, és kérjük is, hogy tégy alkalmassá minket alkalomról alkalomra. Adj készséget és engedelmességet, hogy ha Te küldesz és vezetsz, akkor induljunk és cselekedjünk. Segíts leküzdeni gátlásainkat, amikor nehezen jön a Te igéd a mi szánkra, mert talán félünk a gúnytól, talán félünk a visszautasítástól, a kudarctól, és segíts bennünket, hogy a lényegesről tudjunk szólni. Te adj szeretetet és felelősséget a bűneiben elmerülők iránt, hogy meglássunk és megláttassuk, hogy Rád van szükségük. Kérünk megfáradt, megterhelt testvéreinkért, te gyógyítsd és erősítsd őket. Kérünk gyászolókért, Te vigasztald meg őket és add a te békességedet nekik. Kérünk gyülekezetünkért, hogy közösen hordozzuk az evangéliumod terjedésének ügyét.  Újítsd meg a te népedet Urunk, szerte a világon, adj felelősségérzetet mindnyájiunknak. Újítsd meg a Magyarországi Református Egyházunk vezetőit és tagjait Szentlelked által. Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |