| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Modern mítoszok veszélyei 2.

Máté 6:25-34

„Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál?

Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk?

Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is?

Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak,

de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is.

Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?”

 „Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra?

Mindezt a pogányok kérdezgetik; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre.

De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.

Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.”

Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy nemcsak az ég madaraira, a rét virágaira, de ránk, emberekre is gondot viselsz. Köszönjük, hogy hétről-hétre megszólítasz bennünket a Te igéd által. Hálát adunk azért, hogy ismét magad köré gyűjtöttél bennünket. Bocsásd meg, amikor mi mégis az anyagi dolgokat helyezzük előtérbe, amikor fölöslegesen aggodalmaskodunk, vagy ha éppen nem tudunk ellenállni a körülöttünk levő világ csábításainak. Uram! Segíts, hogy a Te ösvényeden maradhassunk, és ha néha el is botlunk, mindig legyen elég erőnk talpra állni. Áldd meg Uram az ige hirdetőjét és add, hogy ma is lélekben megerősödve térjünk meg hajlékunkba. Ámen.

Róma 14:13-20

„Többé tehát ne ítélkezzünk egymás felett, hanem inkább azt tartsátok jónak, hogy testvéreteknek se okozzatok megütközést vagy elbotlást.

Tudom, és meg vagyok győződve az Úr Jézus által, hogy semmi sem tisztátalan önmagában, hanem ha valaki valamit tisztátalannak tart, annak tisztátalan az.

Ha pedig atyádfia valamilyen étel miatt megszomorodik, akkor nem jársz el szeretetben. Ne tedd tönkre ételeddel azt, akiért Krisztus meghalt.

Vigyázzatok, ne káromolják azt a jót, amelyben részesültetek.

Hiszen az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm;

mert aki ebben szolgál Krisztusnak, az kedves az Isten előtt, és megbízható az emberek előtt.

Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják.

Étel miatt ne rombold az Isten munkáját. Minden tiszta ugyan, de rossz annak az embernek, *aki megütközéssel eszi azt.”

 *aki megütközéssel eszi azt: Más értelmezés szerint: Aki megütközést keltve eszi azt.

„Bemutatjuk az új égimeszelőt, mely többet tud, mint a korábbiak! Mert ezzel éjszaka is lehet az eget festeni! Többet tud, mert összehajlítva, összehajtogatva, egy faliszekrénybe is befér. Többet tud, mint az előző égi meszelők, mert ezzel egy kézzel, egyszerre, egy mozdulattal a szivárvány színeit is fel tudja festeni az égre. Hívjon most, és öné lehet fél áron. De ez mind még semmi, mert az első ötven telefonáló ajándékba kap egy vödör kék festéket is.”

A csak fogyasztásra buzdító reklám kinek az érdeke? Kinek az érdeke elsősorban? Mert nyilvánvaló, tájékoztatásra szükség van. Értelmes hirdetésekre is szükség lehet, hasznos lehet. De vajon a tájékoztatáson túl nem lélektani harc folyik ellenünk, a zsebünkért? A pénzünkért? És az kinek az érdeke? Aztán mennyi békességre, szeretetre hívó hirdetést láttál, hallottál már? Hány óriásplakát létezik az országban, amelyik egyetértésre, békességre hívna, bátorítana, buzdítana? Pedig ez utóbbi úgy gondolom, mindenkinek érdeke lenne.

Az elmúlt két vasárnapon a modern mítoszok veszélyeit próbáltuk vizsgálni, és a mai napon folytassuk. Mert nemcsak a régi embernek volt sokféle istene, elképzelése. És most már mi azt mondjuk, hogy “igen, a görög mitológia”. Vagy: a rómaiak mítoszai. És mit fognak rólunk mondani néhány évtized múlva? Arról, hogy a XXI. század elején élt ember, milyen mítoszokban, vagy mítosszá vált tév-hangsúlyokban bízott.

Az előbb hallottuk, Jézus kortársait idézve mondja: Ti állandóan arról beszéltek, mit együnk, mit igyunk? Más szóval így mondhatnánk ezt: Mit fogyasszunk? De mielőtt félreértenénk: maga Jézus is a helyére teszi mindezt. Van, szükséges. A szükséges azonban könnyen öncélú fogyasztássá torzulhat. Hiszen nemcsak a Jézus korabeli emberek, hanem 700 évvel korábban, tehát körülbelül 2700 évvel ezelőtt, Ézsaiás próféta is beszél arról – idézve a kortársakat –, mit együnk, vagy mit igyunk. Így mondták akkor: együnk, igyunk, úgyis meghalunk – olvassuk az Ézsaiás könyve 22. fejezetében. Minél többet fogyasztani, minél többet magunkévá tenni, megszerezni, úgyis meghalunk.

Vagy: Pál apostol kortársai is hasonlóképpen gondolkoztak, sokan. Az 1Korinthus 15-ben, ahol a feltámadásról beszél, tanít az apostol, ott idézi szintén: „Együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk” – mondják azok, akik azt hiszik, hogy ennyi az élet. De, akkor igaza lenne a prédikátor kicsit keserű, de valóságos megállapításának, amit a Prédikátorok könyve 3. fejezetében olvasunk: „Nem különb az állat és az ember.” Tehát nem különb az ember az állatnál. Ha ezt Darwin bácsi olvasta, akkor megnyugodott. A prédikátor, vizsgálva az élet különböző területét, az élet örömeit és az élet csalódásait, bizonyos összefüggésben mondja ezt, hogy nem különb az ember az állatnál. Hát, ha valóban az élet, az emberélet csak annyi, hogy együnk, igyunk – szaporodni se nagyon szaporodjunk, mert akkor kevesebbet ehetünk és ihatunk –, akkor az ember annyi csupán, mint az állat, hiszen az állat is a létfönntartás és a fajfönntartás ösztöne által van vezérelve. Ha valóban ennyi a mi életünk, akkor ezeket a bevezetőben említett reklámokat érdemes nagyon figyelni. Mert hogyha már hetekig hirdetik, hogy az első ötven telefonáló még kap pluszban  valamit – bízva abban, hogy van, aki csak a 6. napon hallja a hirdetést –, hát ki kell magyarul mondanunk, vagy hülyének néznek minket, vagy hát erre építenek, hogy aki 6 napon át hallja, addig hallja, hogy felcsigázódik benne a vágy. „Ezt az égi meszelőt – bár semmi szükségünk nincs rá, valószínűleg holnap se lesz –, de talán mégis meg kéne venni!” – ha már fél áron adják. Hát bolond az az ember, aki kihagyja ezt az akciót. Még adnak egy vödör festéket is hozzá, kék színűt, pont ilyen kell az éghez. Nem különb az ember az állatnál – mondja egy bizonyos összefüggésben a prédikátor. És egy bizonyos összefüggésben ez igaz is. De aki ennél többet nem ismer, az tényleg nem különb az állatnál.

Aztán a prédikátor, az élet különböző dolgait (munkát, evést, tanulást, örömöket, szórakozást vizsgálva), könyve 6. fejezetében arról is beszél, hogy szájáért fáradozik, de kívánsága csak nem teljesül az embernek. Vagyis, ott vannak a kívánságok, és ezek a kívánságok fölgerjeszthetők, jó pénzt lehet belőle csinálni némelyeknek. De a kívánságunk mégsem fog teljesülni, mindig lehet újabb és újabb égimeszelőt kínálni, olyat is, ami az ég másik oldalát is be fogja majd érni. És lesz olyan, aki meg is fogja venni, mert ha a hálószobában a ruhásszekrényben elfér, hát akkor miért ne!

A múlt vasárnap bizonyos összefüggésben a jóléti társadalom kérdése az ige nagyítója alá került, hát most egy kicsit az ikertestvére kerül a nagyítója alá, tudniillik a fogyasztói társadalom. Már most az elején megállapíthatjuk, mert nem kell hozzá nagy bölcsesség, nagy vizsgálódás, hogy a fogyasztói társadalom lényegileg az önzés világa. Az önzés világa, és éppen ezért nem lehet céllá. Jaj, annak a társadalomnak, ahol az önzés az élet célja. Ahol csak én számítok! Ahol csak nekem legyen, mert így könnyen felfalhatjuk a jövőt, a holnapot. A gyermekeink és az unokáink elől is fölfalhatjuk az energiát, az ivóvizet, a tiszta levegőt. Mert mi fogyasztunk. Hát fogyasztói társadalom van, ezt halljuk úton-útfélen, miközben ebben van bizonyos igazság, azt tudjuk. De nem mítosszá torzul már ez? Ahogyan a mítosz szót használtam, tudniillik, hogy az egyén, közösség cselekvéseit természetfelettivé nagyító elbeszélés. Monda. Már-már olyan magas szintre, a közvélemény által elfogadott szintre emeljük, hogy aki nem így cselekszik, hát az egy elmaradott ember. Már-már egy megdönthetetlen, mindenek fölött álló erővé magasztosul anélkül, hogy megvizsgálnánk, anélkül, hogy komolyan gondolkoznánk e-felől.

Mit együnk, mit igyunk? Hát kell ennünk és kell innunk és kell öltözködnünk. Mit mondott erről Jézus, hogyan hallottuk az előbb a Máté 6-ból: Tudja a Ti Atyátok, hogy szükségetek van minderre. Tudja. Az általános kegyelem világa az, ahol nemcsak, hogy tudja, hogy szükségünk van erre, hanem meg is adja. De azért egy kicsit nézzük meg részletesebben: Tudja a Ti mennyei Atyátok, hogy mire van szükségetek, ezért ne aggodalmaskodjatok, és ne mondjátok mit együnk, mit igyunk, és miben ruházkodjunk. Az általános kegyelem világában az Isten gondoskodik rólunk. Egy másik helyen, a Máté 5-ben így mondja Jézus, idézve az Ószövetséget is: Felhozza Isten az ő napját gonoszokra és jókra, esőt ad igazakra és hamisakra. Az Isten általános gondviselő kegyelme kiterjed mindnyájunkra, lehet, még lehet élni ezen a földön. Megadja mindazt, ami szükséges ehhez. Megadatik – mondja Jézus. Azonban, nem egyszerűen csak annyit mond, hogy ne aggodalmaskodjatok, mit egyetek, mit igyatok, miben ruházkodjatok, úgyis megadatik. Hanem hozzáteszi, előbb valami mással kellene foglalkozni. De e más előtt azért tisztázzuk, mi ez, hogy “ne aggodalmaskodjatok”. Lehet úgy is aggodalmaskodni nyilvánvaló, – a világ bizonyos részein és a magyar társadalomnak is egy bizonyos rétegében – amikor a “mit együnk és mit igyunk” valóságosan komoly kérdés. De lehet úgy is aggodalmaskodni, hogy a “húsz ruha közül most melyiket vegyem föl?” Lehet ez is aggodalom. Nem az a gond, hogy nincs, amit felvegyünk és meg fogunk fázni, hanem melyikkel fogok nagyobb sikert aratni. Az aggodalmaskodás nem fog megszűnni azzal, ha egy kicsit a jóléti társadalom irányába megyünk, mert az igények felkorbácsolódnak, és akkor még több kell. És még drágább kell, és olyan kell, amilyen másnak nincsen. És lassan már az égimeszelőt is megvennénk. „Legalább legyen nekünk, ha a szomszédnak nincs.” Azonban Jézus, amikor azt mondja, hogy „ne aggodalmaskodjatok, ezt a pogányok teszik”, így folytatja: „…de előbb keressétek az Isten országát.” Vagyis az általános kegyelem világában az Isten gondviselő szeretete kiterjed mindenkire. Azonban, keressétek előbb az Isten országát, az Isten akaratát. Hiszen János apostol figyelmeztetését érdemes újra és újra magunk elé idézni. Az 1János 4-ben olvashatunk arról: „A világ elmúlik és annak kívánsága, de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” A világ elmúlik – égimeszelőnkkel együtt – és kívánsága is elmúlik, de van ami, aki, megmarad örökké. És azt nem a mindenáron fogyasztásra buzdítók adják, kínálják nekünk.

Hogy is van hát mindez? Már Deák Ferenc figyelmeztette a kortársait arra, hogy amely gazdaság évenként többet kiad, mint amit bevesz, annak előbb-utóbb tönkre kell mennie. És éppen így van minden nemzet sorsa is. Ahol mindenáron többet akarunk fogyasztani, mint amennyit megtermelünk, azt egy darabig lehet hitelekből, meg egyéb praktikákkal finanszírozni, de biztos csőd felé viszi azt a családot, azt az országot, amely így gondolkozik, és így cselekszik. – Miközben a világ és annak kívánsága elmúlik. De aki az Isten akaratát megcselekszi, megmarad örökre.

Az Ószövetségben a Zsoltárok könyvében, a leghosszabb zsoltár vége felé olvashatjuk az élet céljával kapcsolatosan: a zsoltáros így szól: „Éljen az én lelkem, hogy dicsérjen Téged.” Téged Uram. Éljen az én lelkem, hogy dicsérjen Téged. Hol lehet tehát a jövő? Milyen az az életrend, amely itt, most is a jövőt szolgálja, és nem úgy fogyaszt, hogy a saját jövőnket elfogyasztjuk. Érdemes a figyelmeztetést komolyan venni. Valaki így fogalmazta meg: a globalista tőkét egyedül az emberi tőke ellensúlyozhatja, de nem pusztán a tudás. Tehát az emberi tőkében kell, hogy legyen jellem, erkölcs, értékelvűség. Nem elég csupán tudni. Az még nem tudja fékezni, ellensúlyozni a globalista tőkét, amely még gazdagabb akar lenni, ügyes pszichológiai ráhatásokkal és reklámokkal, és minden egyéb fogással mirajtunk. Hanem szükséges lenne, hogy az emberi tőke – ahogy ő fogalmazta – szükséges lenne, hogy abban legyen jellem, erkölcs és legyen benne értékelvűség.

Hogy olvastuk az előbb? Mit írt az apostol a római gyülekezetnek az Isten országával kapcsolatosan: Jézus azt mondja, hogy keressétek előbb az Isten akaratát, uralmát, országát, s ez a többi megadatik. Ha már itt elkezdtek aggodalmaskodni a ruha, meg az ennivaló iránt és után, akkor nagyon rövidtávon gondolkoztok. Nos, az Isten országáról Pál apostol így ír: – egy másfajta összefüggésben hangzik el, hogy hogyan lehet botránkoztatni, vagy, hogy ne botránkoztasd a te testvéredet – „Az Isten országa nem evés, nem ivás…” –annál több. Annál több. És ezt a többet kell, hogy komolyan vegyük, ha keresztyének vagyunk. Mert az Isten országa – írja az apostol röviden összefoglalva, meghatározva – „…igazság, békesség és Szentlélekben való öröm”. Na melyik óriás plakáton láttad ezeket? Melyik reklám hívott ennek a megvalósítására? Reméljük, némely templomban el szokott ilyen elhangzani. No, de nem lenne szükségünk igazságra, békességre és az Úrban való örömre? Ez nem érdekünk nekünk?  Nem evés, nem ivás – tudniillik annál több. Mert arról beszél az apostol, hogy a te vallásos ismereted alapján, mit mersz megenni, mit nem mersz megenni, vagy mit nem eszel meg. Emlékezzünk az Ószövetségi különböző étel-tilalmakra, erről van itt szó. Nos, arról beszél az apostol, hogy igen, ezekre szükségünk van. De az élet ennél több. Sőt még az ételt, az evést és az ivást is szabad szeretetben alárendelni a felebarát lelki növekedésének. Az élet több ennél. Az Isten országa tehát igazság, vagyis ahol az isteni jogrend érvényesül, az isteni jogrendet töltik be. Mert hát igazságról beszélünk mi az egész világon, egyénileg is, meg népek is, de az ige az isteni igazságról beszél. A bűneset óta mi ebből az isteni igazságból, jogrendből kiléptünk, azóta csináljuk a magunk igazságát. A diktatúra – a diktatúra igazságát; a demokrácia – a demokrácia igazságát. Egyik sem tökéletes, van különbség, persze köztük.

Az isteni jogrend, ahol az Isten akarata érvényesül. Erről az igazságról mennyit tudunk, és mennyi valósul meg bennünk? Vagy „az Isten országa békesség” – írja az apostol. És ez a békesség mit jelent? Nyílván nem azt, amit a béke: hogy éppen nem ropognak a fegyverek. Persze ugyanakkor iszonyatos feszültségben, szemben állnak egymással népek, csoportok, pártok, netalán még keresztyén emberek is. Az Isten országa, amelynek jellemzője, valós része a békesség, az azt jelenti, hogy minden a helyén van. Ezt a kifejezést olyan értelemben is lehet használni magyarra fordítva, hogy ép. Az épség, ahol a helyén van minden, semmi nem hiányzik. Van itt a tízparancsolat tábláknál szép kis faragás, nem tudom, hogy ki mennyire tanulmányozta ezeket, de például a “Ne lopj!” -nál ott van egy szép virág, és ki van belőle tépve egy-két szirom. Nem ép a virág. Meglopták. Kiloptak belőle, kitéptek belőle. Nincs minden a helyén, mert valakik igazságtalan módon elvitték. Hiszen a békesség és az igazság, az, szorosan összekapcsolódik. Ahol nincs igazság, ott nem is lesz békesség, akármekkora békekonferenciát szervezünk. Még evilági értelemben sem működik a dolog.

És harmadszor: „Keressétek előbb az Isten országát!” Ez a több, azon belül az Isten gondoskodik rólatok, hogy mit egyetek, mit igyatok. Az élet minősége az Isten akaratának cselekvésével kezdődik el és akkor a Szentlélekben való örömből is megtapasztaltunk valamit. Ez nem azonos a szórakozás nyújtotta pillanatnyi jókedvvel. Ez több annál: a Szentlélekben való öröm. És hogyha megfigyeljük, az Isten országa, – azért fogalmaztam így, Pál után, hogy nem evés, nem ivás, több annál – ahol igazság, békesség és Szentlélekben való öröm van, ott közösség van, és ott jövőt építenek. Ahol a fogyasztás mitikus, követendő irányelvvé válik, ott az önzést emelik társadalmilag elfogadott rangra. De ott nem csupán fogyaszt az az ember és az a közösség, hanem önmagát is elfogyasztja hosszú távon. Ahol az Isten országából valami kevés kezd megvalósulni, vagyis “igazság, békesség és Szentlélekben való öröm”, ott van közösség, ott épül közösség, ott jövőt munkálnak. Nem pillanatnyilag akarnak égimeszelőt a nyakadba sózni, hogy ők pénzt vágjanak zsebre, te meg utána bosszankodjál, amikor rájössz, hogy az Úr Isten gondoskodott az égboltról. Nekem nem kell azzal foglalkoznom.

Hogy olvastuk? Azt írja Pál apostol, az evés, ivás, az Isten országa kérdésében, azokra törekedjünk, melyek a békességet és egymás építését szolgálják. A békességet és egymás építését szolgálják. Ez jövő. Ennek a házasságnak, ennek a családnak, ennek a társadalomnak, ennek az emberiségnek van jövője, sőt üdvösséges jövője lehet. Ahol ezt nem vesszük komolyan, ahol elhisszük – és ilyen értelemben mitikus magasságba emeljük –, hogy az élet az arról szól, hogy fogyasztani és fogyasztani, ott könnyen mi is belefogyatkozhatunk.

Összegezzünk. Észre kell tehát vennünk, hogy a mértékletes fogyasztás – mert kell ennünk és innunk és öltözködnünk, de ebben mértékletesnek és józannak kell lenni az írás szerint – eszköz lehet a tartalmasabb célhoz. De jaj, ha céllá válik. Ugyanakkor magunkat is, ha egy kicsit megvizsgáljuk, akkor észre kell vennünk, hogy kívánságaink és a modern mítoszok gyakran túlságosan hathattak ránk, túlságosan nagy befolyással lehettek ránk, keresztyénekre is. És már-már sorban álltunk az égimeszelőt kínálóknál. Már-már a telefonkagyló után kapkodtunk. Miután messzi volt a telefon a TV-reklámtól, menetközben talán rájöttünk: Na de hát én már egy hete is láttam ezt a reklámot, akkor is azt mondták, hogy az első ötven telefonáló még festéket is kap. Akkor ezek szerint senkinek nem kellett vagy valami másról van szó. Kívánságaink nagyon jól meglovagolhatók, rettenetes sok pénzt lehet belőle csinálni ügyes embereknek. Nem lesznek vele boldogok, de mi se leszünk boldogok vele, ha ezt az utat járjuk. Be kell tehát vallanunk, hogy gyakran az Isten rendje, az Isten országa, akarata helyett, ezek a modern mítoszok már-már veszélybe sodorták a mi gondolkozásunkat, életünket, erkölcsi rendünket is. Ugyanakkor az összegzésben szeretném megfogalmazni, hogy az Isten akarata tegyen gazdaggá bennünket, az Isten akaratának cselekvése gazdagítson bennünket most és üdvösséges értelemben is. Vagyis keressük először az Isten akaratát és az ő igazságát, és nem mások akaratát szolgáljuk ki, amit ügyes technikákkal már-már a mi akaratunkká tesznek. Az Isten országát és Isten akaratát kell keresnünk, és itt jön az egyház különösen nagy szerepe ebben a világban, a keresztyénség különösen nagy szerepe, mert valóban igaz, hogy a globalista tőkét egyedül az emberi tőke ellensúlyozhatja, de az nem pusztán tudás, azt is lehet manipulálni. Tehát az emberi tőkében kell, hogy legyen jellem, erkölcs, értékelvűség. Ki adhat értéket, más rendet a fogyasztói társadalom mítosszá emelt rendjével szemben, ha nem az Isten? És hogyha nem az Isten által ajánlott értéket és rendet követjük? Vajon elég erős-e a hitünk, hogy komolyan vegyük. Komolyan vegyük: „Tudja a ti Mennyei Atyátok, hogy ezekre szükségetek van, de keressétek először az ő akaratát, az ő igazságát, az ő országát, ezek pedig megadatnak nektek”. Vagyis, hogy komolyan vegyük a zsoltáros szavával szólva, hogy nem a fogyasztás az élet célja. A hívőemberé semmiféleképpen nem lehet, de egyetlen normálisan gondolkodó emberé sem szabad, hogy legyen. Hanem az életnek valami más célja van, a zsoltáros így fogalmazta meg: „Éljen az én lelkem, hogy dicsérjen Téged Uram.” Ámen.

Legyen közös énekelt imádságunk a 197. dicséret 4. és 5. verse:

„Tanulságra erőt, csak Tetőled kérünk..."

Jertek imádkozzunk!

Magasztalunk Istenünk, hogy Te tudod, hiszen Te teremtettél minket, hogy van szükségünk kenyérre, öltözetre. Magasztalunk, hogy megáldod kezünk munkáját, hogy mindezek megadassanak nekünk. Hálát adunk Istenünk, hogy fölismert, bevallott bűneinket megbocsátod, hogy visszafogadtál Krisztus által gyermekeiddé, hogy újra a Te isteni jogrended világába kerülhet a mi életünk. Magasztalunk, hogy az örök élet bizonyossága adhat reménységet a napi feladatokhoz és adhat erőt a kísértésekkel szemben. Bocsásd meg, hogy gyakran csak a magunk hasznát kerestük. Bocsásd meg, hogy önzésünkkel megmérgeztük közösségeinket, hiábavaló kívánságainkra pazaroltuk a ránk bízott erőforrásokat, értékeket, időt. Bocsásd meg Urunk, hogy olykor beálltunk a mértéktelenül öncélúan fogyasztók megtévesztett táborába. Könyörgünk! Önemésztő, holnapját meglopó népünkért, hogy lelkileg, erkölcsileg értékrendjében nemzetünk talpra állhasson. Könyörgünk, hogy ifjúságunkat kevésbé mérgezhesse meg az öncélú fogyasztás mítosza. Segíts, hogy ebben a Te akaratodat keresve mi is a mentőszereteted eszközeivé legyünk. Segíts Urunk, hogy mértéktartóan éljünk a nekünk adott javakkal. Segíts, hogy abból másoknak is jusson. Urunk segíts, hogy a Te igazságod, a Te békességed áradhasson rajtunk keresztül környezetünkre, hogy Szentlélekben való örömmel szolgáljuk egymás épülését és megalapozzuk a holnapot.

Könyörgünk mindazokért, akik a földi élet nehezebb napjait járják most, azokért, akik betegágyon fekszenek, azokért, akiknek el kellett búcsúzniuk szeretteiktől, azokért, akik valós szükséget szenvednek. Segíts, hogy odaforduljanak a mélységből Tehozzád, és Nálad keressék gyógyulásukat, vigasztalásukat, és segíts, hogy mi alkalmasak legyünk a Te gyógyító, vigasztaló, valós szükségre igaz feleletet adó szeretetednek.

Urunk Istenünk! Neked adunk hálát, hogy Te tudod, mire van szükségünk, és azt megadod. És neked adunk hálát, hogy Krisztusban felkínálod a Te rendedet, erre viszont nekünk kell igent mondani. Segíts, hogy ha melletted döntöttünk, akkor a naponkénti kísértések idején is Neked mondjunk igent, és segíts, hogy másokat is az élet és örökélet útjára segíthessünk. Ámen.

„Azokra a dolgokra törekedjünk tehát, amelyek a békességet és egymás építését szolgálják.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |