|
| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra | „Hogy ismertté legyen…”
Apostolok cselekedetei 17:16-23.
16Miközben Pál Athénben várta őket, háborgott a lelke, mert látta, hogy a város tele van bálványokkal. 17Nap mint nap vitázott a zsinagógában a zsidókkal és a hozzájuk csatlakozott istenfélőkkel; a főtéren pedig azokkal, akiket éppen ott talált. 18Néhány epikureus és sztoikus filozófus is vitázott vele, akik közül egyesek ezt kérdezték: „Mit akarhat ez a fecsegő mondani?” Mások ezt mondták: „Úgy látszik, hogy idegen istenségek hirdetője”, mivel Jézust és a feltámadást hirdette. 19Ekkor megfogták, az Areopágoszra vitték, és megkérdezték tőle: „Megtudhatjuk-e, mi az az új tanítás, amelyet hirdetsz? 20Mert, amint halljuk, idegenszerű dolgokkal hozakodsz elő; szeretnénk tehát megérteni, hogy miről is van szó.” 21Az athéniek és a bevándorolt idegenek ugyanis egyébbel sem töltötték az idejüket, mint azzal, hogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak. 22Pál ekkor kiállt az Areopágosz közepére, és így szólt: „Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket, 23mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek.
Imádkozzunk: Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy a mai napon is összegyűjtöttél minket. Köszönjük, hogy ma is megállhatunk Előtted. Te látod Urunk, hogy milyen hét áll mögöttünk. Te látod azt is, milyen örömökkel, problémákkal, bűnökkel, gondolatokkal van most tele a mi fejünk és a szívünk. Szeretnénk ezt most mind letenni Eléd. Szeretnénk alázatosan csak Rád figyelni. Köszönjük Urunk, hogy velünk voltál, Te óvtál és vezettél ezen a héten is. Bocsásd meg hogy a sok nagyon fontosnak tűnő dolgok közepette, néha elfelejtettük a legfontosabbat, hogy Rád figyeljünk. De köszönjük, hogy adtad a vasárnapot, amikor jöhetünk Hozzád, és hallhatjuk a Te igédet. Urunk add, hogy emellett az ajándék mellett ne menjünk el. Kérünk, adj most nekünk értő és befogadó szívet. Az Úr Jézusért kérünk, szenteld meg ezt az órát és légy itt most közöttünk. Ámen.
János evangéliuma 1:29-42.
29Másnap János látta Jézust, amint jön felé, és így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét! * hordozza: Az eredeti szó kettős értelmű: felveszi és hordozza. De jelentheti még: eltörli, elveszi, magára veszi. 30Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőzött engem, mert előbb volt, mint én. 31Én nem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy ismertté legyen Izrael előtt.” 32Így tett erről bizonyságot János: „Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta. 33Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod a Lelket leszállni és megnyugodni rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. 34Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ez az Isten Fia.” 35Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt, 36és rátekintve Jézusra, aki arra járt, így szólt: „Íme, az Isten Báránya!” 37Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust. 38Jézus megfordult, és amikor meglátta, hogy követik őt, megszólította őket: „Mit kerestek?” Ők pedig ezt válaszolták: „Rabbi - ami azt jelenti: Mester -, hol van a lakásod?” 39Ő így szólt: „Jöjjetek, és meglátjátok.” Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon; körülbelül délután négy óra volt ekkor. * Az eredeti szövegben tizedik óráról van szó. L. Mt 20,3-6 jegyzetét! 40A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól és követték őt, András, Simon Péter testvére volt az egyik. 41Ő mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: „Megtaláltuk a Messiást” - (ami azt jelenti: Felkent). 42Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így szólt: „Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni” - (ami azt jelenti: Kőszikla).
Szeretett Testvérek! Amikor az előbb a Cselekedetek könyvéből hallottuk a bibliai szakaszt, Lukács tudósítását az ókori athéniekről, talán kicsit megdöbbenve vehettük észre, mennyire modern emberek voltak az ókori athéniek. Mert “…egyébbel sem töltötték idejüket, minthogy valami újdonságot mondjanak vagy halljanak”. Egyébbel sem töltötték idejüket. Amikor fölméréseket készítenek, hogy a mai ember mennyit ül a TV előtt, mennyit olvas – mármint újságot –, akkor megdöbbenve kell észrevenni, hogy igen-igen sok óra jön ki, mintha a mai ember egyébbel sem töltené az idejét, minthogy valami újdonságot mondjon vagy halljon. Akkor most az ókori athéniek voltak nagyon modern emberek, vagy mi vagyunk nagyon régiek? Merthogy ugyanúgy viselkedünk, mint ők, csak másabb technikai körülmények között élünk.
Aztán, ahogy hallottuk ezt a beszámolót, hallhattuk azt is, hogy “a város tele volt bálványokkal”. Ha ma elemezné valaki a mai Debrecent, vajon nem ugyanezt írhatná le? A mai Debrecen is, a mai Magyarország is, a mai világ is tele van mai bálványokkal. Nem erről lehet hallani? Nem erről szól a sztárkultusz? – ma ezt többek között így hívják.
Az ókori Athén idejében, hát voltak hírvivők… Egy minimális postaszolgálata már a Római Birodalomnak is volt, de leginkább a kereskedők hozták-vitték a hírt, vagy esetleg a vándorfilozófusok. Vagyis viszonylag szerény volt ez a lehetőség, de nagyon is éltek vele.
Ma a modern médiák, az információs társadalom világában, az újságok, TV, rádió, CD, e-mail, Internet (információs szupersztráda)… és a nagyszerű kifejezéseket sorolhatjuk… Ezeknek a világában észre kell vennünk, hogy ezek fontosak, de csak eszközök. Csak eszközök és nem többek. Bár néha úgy tűnik, mintha sikerülne ezt is mitizálni egy kicsit – mintha föléemelkedhetne mindennek.
Már Kossuth megfogalmazta – pedig hol volt még akkor az Internet – „Vegyenek el mindent tőlünk, csak a szabad sajtót adják meg, s nemzetem szabadsága, boldogsága felől kétségbe nem esem”. Kétségeink lehetnek a szabad sajtó felől is, meg a boldogság felől is persze. De valahol már Kossuth is megfogalmazott valami igazságot, nevezetesen: a sajtó az hatalom. És a sajtóval nagyon sok mindent el lehet érni. Ezt már ő is megfogalmazta. Nem véletlen, hogy országgyűlési tudósításokat írt, adott ki annak idején. De mégis csak eszközök ezek. Az igazi kérdés azt hiszem az: kinek, minek az eszközei? Mai nyelven mondom inkább: a média és a tőke kapcsolata – mert ezt ma körülbelül így lehetne megfogalmazni. Kinek, minek az eszközei mindazon lehetőségek, amelyek egyre inkább gyarapodnak a mi világunkban? Mert nem az eszközöket kell kárhoztatni. Nem azokkal van a baj.
És akkor Kossuth kortársát idézem, Gyulai Pál írja egyik versében:
„Megromlottak az erkölcsök, hirdetik a hírlapok. A fejétől bűzhöd a hal, Lesznek-é még jobb napok? Lesznek bizony, csak kezdjétek magatok a javulást. Írjatok lélek hevéből, csak igazat, semmi mást. S hagyjatok fel így azonnal hízelgéssel, rágalommal. És ne légyen végre fő üzlet, s előfizető."
Másfél évszázados már a nyelvezete, de úgy gondolom értjük. Gyulai Pál is nagyon jól észrevette, hogy ha valami erkölcsi változást szeretnénk, akkor éppen ezen eszközök által lehetne, és ezen eszközöket használók kezdjék el magukon a javulást. Ne “rágalmazás” legyen, és ne “hízelgés” legyen, amit közölnek, és ne csupán “üzlet” és “előfizető”. Vagyis ne a tőke és a média összefonódása, mert ezek kölcsönösen tudják egymást erősíteni, és mindent eladni és eladatni. Szándékosan Gyulait idéztem, másfél évszázaddal korábbi magyar valóságból, és nem kortársainkat. Bár innen is lehetne hasonlókat.
Tehát kinek, minek az eszközei mindazok, amik révén információs társadalomról kezdhetünk beszélni? Tények, blöffök, trágárságok, csúsztatások… vagy fogyasztásra és kizárólag arra serkentő reklámok? Vagyis akusztikus és vizuális szemét… vagy mi fog mindezeken keresztül jönni? Minek lesznek az útkészítői? – így is megfogalmazhatjuk, vagy így is föltehetjük a kérdést.
És Illyés Gyula ír arról:
„Védeni fogom a sajtószabadságot. De még mielőtt a vérem ontanám érte, gyorsan elárulom, hogy én halálát kívántam e sajtónak akkor, amidőn a legszabadabb volt, amikor a legszabadabban prostituálta magát.”
Kinek, minek az eszközei, szócsövei mindezen eszközök? Minek az útkészítői ezek az eszközök? És van még egy másik kérdés is, ez már igazán a mi kérdésünk kell, hogy legyen: milyen értékek alapján tudunk szelektálni a ránk zúduló információk között? Hogyan tudunk válogatni? Mert válogatnunk kell… nemcsak azért, mert túl nagy a mennyiség, és mindet nem tudjuk feldolgozni. Se időnk, se energiánk nincs hozzá. Hanem azért, mert nincs szükségünk mindenre, sőt van, amire egyáltalán nincsen szükségünk. De mi alapján lehet válogatnunk? Mi az az érték? Mert a technika önmagában nem válogat, az mindent továbbít. Minek lehetnek tehát az útkészítői? De ez a kifejezés ugye ismerős már nekünk?
A Szentírásból ismerős. Az előbb az énekkar is arról énekelt, és a János evangéliumából felolvasott bibliai szakasz is arról szólt, hogy ott a Jordán mellett megjelent egy ember, akinek a neve János – akit utólag keresztelő Jánosnak neveztünk el, lévén van egy János evangélista is a Szentírásban. Megjelent egy ember, aki magát “kiáltó szó”-nak nevezte, “útkészítő”-nek nevezte. Valójában ő is hírt adott, valamit meghirdetett, valamit ismertté akart tenni. És ezzel a szándékkal nincs baj. Azonban föl kell tennünk néhány kérdést, és akkor mindjárt könnyebben tudunk tájékozódni a mai világunkban is.
Kérdezzük meg először is, ki küldte? – tudniillik azt, aki valamilyen hírt, információt akar ránk zúdítani, velünk megetetni. Ki küldte? Jánosnál tudjuk a feleletet: a kegyelmet kínáló Isten.
Kit küldött? János be merte vallani, nagyon határozottan megmondta: Nem én vagyok a Messiás. Én az út készítője vagyok. Hiszen a korabeli hivatalosok kiküldték hozzá a követeket megkérdezni: “Ki vagy, miért keresztelsz, ha nem te vagy a Messiás?” János egyértelműen megmondta: nem én, hanem, aki utánam jön, aki előbb volt nálam. Őrá figyeljetek! Én készítem neki az utat. Mert minden információ valaminek utat készít, valamire fel akar készíteni. Vagy észre vesszük, vagy nem.
Aztán a harmadik kérdést is föl kell tennünk. Kihez küldetett? János: A bűnében eltévedt emberhez. Nem mindegy mi a válasz. Hogy az a válasz: azokhoz küldetett, akik egyébbel sem töltik idejüket, minthogy újdonságot mondjanak, vagy halljanak – ezekhez, vagy pedig a bűnében eltévedt emberhez? Mind a kettő mi vagyunk, csak nem mindegy, hogy kinek tekintjük magunkat. Csak információéhségünket szeretnénk kielégíteni? – nos fognak bőségesen adni nekünk! De mi hasznunk lesz belőle? Az attól függ, hogy kihez. Ki vagyok én?
És miért küldetik az útkészítő? Miért küldetett János? Egyértelműen megfogalmazza, „…hogy ismertté legyen Izraelben” – tudniillik a Messiás, Jézus. Hogy ismertté legyen. Ez a küldetése. Ki legyen ismertté? – Az Isten báránya.
Hiszen minden mai információs eszköz, valamit el akar adni nekünk. Valaki küldi az információt, az üzenetet rajta keresztül valakihez. Nem mindegy, hogy az a “valaki” kinek, minek tekinti magát. Csak fogyasztónak tekinti magát?
Újra és újra föl kell tennünk ezeket a kérdéseket magunknak, mert akkor tudunk valamelyest szelektálni, akkor tudunk valamelyest különbséget tenni, és akkor nem fogunk minden szemetet bevenni – amit ugyan nekünk boldogulásunkra küldtek.
Mik az információáramlás következményei? – fogalmazzuk meg mai szavakkal. Nézzük először az egészséges esetet – azért ilyen is van. Egészséges esetben: valós információk, és döntés elé állítanak. Azonban a mai információ dömping inkább fogyasztóvá akar süllyeszteni minket. A fogyasztó, az a jó, ha nem tudja, hogy neki mire van szüksége, mert akkor mindent rá lehet sózni. Csóri Sándor ezt így fogalmazta meg: „Az államhatalom azt még örömmel elviselné, hogy polgárai műveltek legyenek, járatosak legyenek a tudományokban, de hogy az erkölcsük és a lelkiismeretük is úgy megerősödjék, mint az eszük, azt már nem.” Vagyis, hogy ne süllyedjek fogyasztóvá csupán, aki mindent bevesz, ahhoz egy belső komoly döntés szükséges. Azt pedig hitbeli, erkölcsi, lelkiismereti alapon hozzuk meg. Lehetsz nagyon művelt, és ebben Csórinak nagyon igaza van, ezt még a diktatúrák is lenyelik. De azt, hogy erkölcsös, autonóm ember légy… azt, hogy van egy belső értékrended és az nem mindig azonos a hatalom vagy éppen a tőke, a média elképzelésével – no azt már nem fogja szeretni. Ezt szeretné tönkretenni, fogyasztóvá süllyeszteni téged. És az információfogyasztás könnyen szenvedéllyé válhat, nem csupán az alkohol, a drog, hanem van “internetfüggés” is. Könnyen olyan szenvedéllyé válhat, amit aztán öngerjesztő módon erősíteni fog bennem. Valaki így fogalmazta ezt meg: „A modern médiavilág célja, hogy ne lehessenek önálló értékelvű megfontolások a társadalomban, amelyek akadályozzák a tőke megtérülését.”
Hiszen, ha van belső, hitbeli, erkölcsi, lelkiismereti értékrendem, akkor nem fogok mindent bevenni. De akkor nem vagyok jó vevő. Akkor belőlem nem lehet túl nagy üzletet csinálni. A lényeg tehát az, hogy úgy, és azt kell sulykolni, hogy ne legyenek önálló értékelvű megfontolásai az embereknek. Ezek lesznek a jó alattvalók, demokráciában. Mert ott is lehet alattvalói lelkületet kialakítani, nemcsak diktatúrákban vagy királyságokban.
Mik az információáramlás következményei? Nézzük, mit olvastunk János evangéliumában? Keresztelő János beszélt, rátekintve Jézusra mondta: „Imé az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit.” Ő is információt adott, hírt adott. Mi lett a következménye? Ezt olvastuk: Meghallották és Keresztelő János tanítványai közül, többen elkezdték Jézust követni. Egy változás indult el ezekben az emberekben. Jézuskövetők lettek. Aztán Jézus megszólítja őket, megkérdezi (érdekes a kérdés): „Mit kerestek?” És Keresztelő János tanítványai nem dőlnek be, hanem a válaszból kiderül, ők kit keresnek. Nagy a különbség. Nem valami fog boldoggá tenni, hanem valaki oldhatja meg a bűnös ember és emberiség kérdéseit. És itt van a veszély: ha az információs társadalom egyébként nagyszerű lehetőségeit már-már mitizáljuk, akkor ez veszélyes önbecsapássá válhat, mert az eszközök önmagukban semmit nem oldanak meg. Emlékezzünk Bábel tornya történetére… Hiszen a nagy felismerés, hogy nemcsak a hegyekben bányászható terméskőből lehet tartós épületet építeni – ami ráadásul nincs is lent a síkságon, csak messziről lehetne odaszállítani –, hanem hogyha az agyagot kiégetjük, abból is viszonylag tartós tégla készül, és ebből lehet építeni. Nos, a síkságra érkező ember ezt fölismerte, élt ezzel a lehetőséggel. De pillanatok alatt eljutott oda, hogy építsünk égig érő tornyot. Ne széledjünk szét a földön – az isteni parancs az volt, hogy töltsd be a földet–, hanem fogjunk össze, és építsünk égig érő tornyot. Legyünk olyanok, mint az Isten. Amikor már-már vallásos jegyekkel ruházunk föl eszközöket, akkor modern bálvánnyá válhat a legújabb technikánk is.
Jézus megkérdezte az őutána menő Keresztelő János tanítványait: „Mit kerestek?” Azok hirtelen csak azt tudták mondani: „Mester! Hol a lakásod?” Jézus azt mondja: „Jöjjetek és meglátjátok.” És valóban mentek. János, az evangélista följegyzi, hogy ott maradtak nála, mert ő volt az egyik tanítvány, és akkor délután körülbelül négy óra volt. János számára Jézussal ez a találkozás ennyire meghatározó volt, hogy évtizedekkel később is emlékezett rá, hogy körülbelül hány óra volt akkor. Nem arról van szó, hogy a megtérésedet órához kell kötni. Nehogy félre értsük! De, a Jézussal való találkozásnak igenis mély nyoma kell, hogy legyen az életedben. Az a rengeteg hír, amit csak tegnap is hallottunk. Mennyit tudnánk ma visszamondani belőle? Nem sokat. Hála Istennek. Annyira sok, hogy képtelenek vagyunk megjegyezni. És ebben épp ez a lényeg, mert akkor nem marad idő gondolkozni. Az egyiket hallottuk, mire egy kicsit gondolkoznánk rajta: jó ez…? nem jó ez…? Már ott a következő hír. Fel sem tudom fogni, és már jön az azután következő hír. Ez a fogyasztó. Eszünk, eszünk, eszünk…, lenyeljük… és nincs idő végiggondolni, kell-e ez mind nekünk?
Nos ők elmentek, ott maradtak, nem kapcsolgatták a csatornákat jobbra-balra, hogy “Hát nem tudom… ez a Jézus nem annyira izgalmas… kéne valami másmilyen vallásos szöveg.” Ott maradtak. És János emlékezett rá évtizedek múlva, hogy olyan délután 4 óra körül volt akkor. Az ő életében ennyire mély nyomot hagyott a Jézussal való első találkozás. Nem véletlen, hogy utána majd a másik testvérével találkozva mondja, hogy „Megtaláltuk a Messiást!” Pedig abban az időben az athéniek egyébbel sem törődtek, minthogy valami újdonságot mondjanak, vagy halljanak. Ezek pedig arról beszéltek, hogy megtaláltuk a Messiást. Ez már hír! Ez életre szóló hír. A többit el lehet felejteni, mint ahogy sok mindent el is felejtettünk, még a történelem is elfelejtett ebből az időből. Olyannyira hír volt, hogy odavitte a testvérét. Így került oda Péter is. Odavitte a testvérét. Vagyis, itt már a közösség jelenik meg, itt egy életforma jelenik meg, nem csupán információban.
Próbáljunk összegezni:
Egyértelműen megfogalmazhatjuk: az információnál, a hírnél több a tudás. De ugye önmagában a tudás sem elég, mert azt is bármire lehet használni. Tehát az információnál, a hírnél több a tudás, mert az érti is, nemcsak hallja. Az érti is a dolgokat. De még a tudásnál is több a jó követése. És ez életforma. Ez már egy belső döntést igényel. Önmagában az információ meghallása semleges. Még a tudás is semleges lehet, de hogy mit kezdek a hírrel, az információval, a tudással, az ismerettel, ez már egy személyes döntés, és innen kezdve életforma kérdése. Vegyük észre, mire akarnak bennünket használni. Csupán arra, hogy nyeljük az információt – mert sok lehetőségünk van hozzá –, vagy pedig a legfontosabbat megtaláljuk, és az, életformát meghatározóvá váljon. Mert az életminőség kevésbé technika kérdése. Ezt régóta tudjuk. Csak nem mindig vesszük komolyan, hanem inkább hitbeli, erkölcsi döntés kérdése. Keresztelő János bőven elég volt szócsőnek, az információt továbbadónak, és erre lettek Krisztus-követők. De világgá szórhatjuk, és kell, hogy szórjuk az éteren keresztül is az evangéliumot, de annak mindig lesz egy hátránya, egy hiányossága: nincs közösség. Hallani hallja, de a közösség az azt jelenti, hogy “és ott maradtak”. A közösség azt jelenti, hogy mentek Jézus után, együtt jártak. A keresztyénség ez. A keresztyénség nem csupán információ, nemcsak valamiről tudok, valamit hallottam az Istenről, hanem oda tartozok. Ezért fogalmaztam, hogy az életminőség kevésbé technika, inkább hitbeli döntés kérdése. És ha van egy ilyen hitbeli döntésem, akkor a helyes értékelvűség segíthet jól használni a technikát is. Ne a technika használjon, illetve a technika által használjanak minket, hanem mi használjuk a technikát.
Viszont, hogyha magunkba nézünk, akkor mégis észre kell vennünk, hogy gyakran mitizáltuk mi is az információ eszközeit. Nem egyszer lehet hallani, ezt az egyébként nagyszerű kifejezést, hogy “információs társadalom”, mintha ezzel minden probléma megoldódna. Egyetlen egy házasság nem lesz jobb, egyetlen egy családi közösség nem marad egyben azért, mert a megfelelő információs eszközöket be tudták szerezni, és a kor színvonalán el van látva a család. Egyetlen egy társadalom nem lesz ettől önmagában jobb. De ezek az eszközök legyenek, csak kik fogják használni? Ez a nagy kérdés. Gyulai nem véletlen írta annak idején: „Lesznek-é még jobb napok? Lesznek bizony, csak kezdjétek magatok a javulást!” – írta az akkori újságírók számára.
Magunkat tehát meg kell vizsgálni, mert miránk is rettenetes nagy hatással van az adott társadalom, a mi korunk, a mai szlogenek. Nehogy jól értesült tájékozatlanok legyünk. Mert ma ez nagyon nagy veszély. Mindent hallottunk, de nem tudunk eligazodni az életben, mert nem tudjuk ki az, aki el tudna igazítani az életben.
Én, amikor kezembe veszem a Cselekedetek könyvét, és az athéni szakaszhoz érkezem, újra és újra erre gondolok. Egyik oldalról valóban az ókor akkori szintjén egy csodálatos kultúra, és sok minden volt ott, de ezek az emberek, akik egyébbel sem töltötték idejüket, minthogy újdonságot mondjanak, vagy halljanak, ezek olyan jól értesült tájékozatlanok voltak. Annyira tájékozatlanok voltak, hogy Pál kénytelen volt mondani, hogy ugyan sok mindenről gondolkoztatok, még az ismeretlen Istennek is oltárt csináltatok – mert egyébként sok mindent megistenítettetek és oltárt készítettetek nekik –, nos, hát őt hirdetem. Pontosan azt, akire nektek lenne szükségetek. Mert önmagában az információ még kevés, főleg ha az, bennünket megetető információ.
És végül: Mit mondott Jézus? Mi a keresztyén ember küldetése? „Lesztek nékem tanúim!” Vagy most hallottuk az előbb: „Tegyetek tanítvánnyá minden népet!” Igenis, nekünk, magunknak kell tanúvá lenni, és tanítvánnyá tenni, mert ismerjük (ha igaz), és éljük is (ha igaz), a legfontosabb jó hírt, és a legnagyszerűbb dolgot, a Krisztus-követést. Lesztek nékem tanúim. János azt mondta, ő azért jött, az a küldetése, hogy ismertté tegye Jézust. A mi küldetésünk is ugyanez. Ismertté tenni az életem, az életed megoldását jelentő üdvözítőt. Jézust. Ámen.
Énekkel imádkozzunk először, a 483. dicséret 5. és 6. versével:
„Gondolatunk és beszédünk, Sőt a mi egész életünk Úgy folyjon s úgy tündököljék, Hogy mindenek megismerjék. Hogy te vagy, szent Isten, Atyánk, Fiaidnak te vagy példánk.
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD, Töltse bé uralkodásod, Ó, mi királyunk, e földet; Szaporítsad seregedet, Drága Igédnek kész szállást, Adj mindenütt szabad folyást.”
Teremtő Istenünk! Hatalmadat, bölcsességedet hirdeti a teremtett mindenség rendje, szépsége, összhangja. Magasztalunk, hogy kijelentetted magadat az atyák, próféták, legteljesebben az Egyszülött Fiú, Jézus által. Hálát adunk hívő szüleinkért, nagyszüleinkért, lelki tanítóinkért, mindazokért, akik által megismerhettük a Te nevedet és a Te utadat. Magasztalunk, hogy a világba teremtett törvényszerűségek megismerése, alkalmazása által nagyszerű technikai eszközöket készíthettünk, hogy általuk könnyebben, gyorsabban eljuthatnak, szinte mindenhová az információk. Bocsásd meg, hogy olykor beleszédültünk tudásunkba, és kezünk alkotásait bálványoztuk. Azoktól vártuk életünk bajainak, gondjainak, bűneinek megoldását. Bocsásd meg, hogy mindazt, ami által könnyebbé, szebbé lehetne életünk, gyakran gonosz vágyainkra is használva még jobban megrontottuk világunkat. Támogass a bölcsesség lelkével, hogy eszközeinket ne a magunk és a mások megrontására, hanem építésére használjuk. Segíts Urunk, hogy általuk jobban terjedjen mentő szereteted jó híre a világban. Könyörgünk a modern bálványok kultuszába merült felebarátainkért. Könyörgünk a csalódott, megcsömörlött népünkért. Kérünk betegeinkért és gyászolóinkért. Mindazokért, akik életében most valami nagyon súlyossá, hangsúlyossá vált. Segítsd őket és használj föl bennünket is, hogy Hozzád tudjanak fordulni, Tőled és általad gyógyulni, vigasztalódni. Vezess a Krisztus-követés útján, hogy a legnagyszerűbb, üdvösségesebb hírinformáció mindenkihez eljusson szavaink és életünk által, hogy sokan Hozzád térjenek. Benned örömet, békességet, üdvösséget nyerjenek. Ámen. |