| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Magánhaszon és a közjó egyensúlyáért

5Mózes 1:9-18.

Abban az időben ezt mondtam nektek: Nem tudok egyedül gondot viselni rátok.

Istenetek, az ÚR, megsokasított benneteket, és most már oly sokan vagytok, mint az égen a csillag.

Szaporítson is meg benneteket az ÚR, atyáitok Istene ezerszeresen, és áldjon meg, ahogyan megígérte nektek!

Hogyan tudnám egyedül magamra vállalni bajaitokat, terheiteket és peres ügyeiteket?

Jelöljetek ki törzsenként bölcs, értelmes és tapasztalt embereket, és én elöljáróitokká teszem őket.

Ti feleltetek, és azt mondtátok nekem: Helyes, amit mondtál, így kell tenni!

Fogtam tehát törzseitek főembereit, a bölcs és tapasztalt embereket, és elöljáróitokká tettem őket: ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké, tizedesekké és felügyelőkké minden törzsben.

Bíráitoknak pedig ezt parancsoltam abban az időben: Hallgassátok meg testvéreiteket, és igazságosan ítélkezzetek mindenkinek az ügyében, akár testvérével, akár jövevénnyel van dolga.

Ne legyetek személyválogatók az ítélkezésben, a kicsit éppúgy hallgassátok meg, mint a nagyot. Embertől ne tartsatok, mert az ítélet Isten ügye. Ami pedig nektek túl nehéz, azt hozzátok elém, és én meghallgatom azt.

Így parancsoltam meg nektek abban az időben mindazt, amit tennetek kell.

Imádkozzunk:

Magasztalunk Téged Mennyei Atyánk! Neked éneklünk dicséretet, Neked adunk hálát mindenért, mert Te teremtetted ezt a csodálatos világot.  Te gondoltál ránk a kezdetektől fogva. Helyet készítettél nekünk, embereknek ebben a hatalmas, de múlandó világegyetemben. És helyet készítettél nekünk a Te országodban is, mely nem múlik el soha sem. Köszönjük, hogy bűneink ellenére Magadhoz hívtál bennünket. Köszönjük, hogy felkínáltad nekünk a kegyelmet Jézus Krisztus által. Köszönjük, hogy Szentlelked által munkálkodsz életünkben, hogy nem hagysz magunkra soha sem.

Urunk Istenünk! Itt állunk előtted, és bizony be kell vallanunk, hogy néha felülkerekedett rajtunk emberi gyarlóságunk. Kicsiben engedtünk a kísértésnek és nagyobb bűn származott belőle. És minél inkább a saját erőnkből akartunk kikerülni az általunk okozott bajból, annál nagyobb bűnökbe estünk. Hozzád kiáltunk Urunk szabadításért, lelki megújulásért. Kérünk Téged Urunk, hogy tisztítsd meg szívünket, erősítsd meg hitünket, segítsd megszentelődésünket, hogy Hozzád méltó módon élhessünk. Tégy bennünket alkalmassá a szolgálatra, hogy minél több emberhez eljusson az evangélium. Ámen.

235. dicséret 1-3 verseit énekeljük: „Hallgass meg minket, nagy Úr Isten...”

1Királyok 21:1-20.

Ezek után a következő dolog történt: A jezréeli Nábótnak szőlője volt Jezréelben, Samária királyának, Ahábnak a palotája mellett.

Egyszer Aháb így szólította meg Nábótot: Add nekem a szőlődet, hadd legyen az veteményeskertem, mert közel van a házamhoz! Adok helyette jobb szőlőt, vagy ha jónak látod, pénzben adom meg az árát.

Nábót így felelt Ahábnak: Az ÚR őrizzen meg attól, hogy odaadjam neked atyai örökségemet!

Aháb elkeseredve és haragosan ment haza a válasz miatt, amelyet a jezréeli Nábót adott neki, amikor ezt mondta: Nem adom neked atyai örökségemet. Lefeküdt az ágyára, arcát befelé fordította, és nem evett semmit.

A felesége, Jezábel azonban odament hozzá, és így szólt: Min keseredett el úgy a lelked, hogy semmit sem eszel?

Ő így válaszolt: Beszéltem a jezréeli Nábóttal, és azt mondtam neki, hogy adja nekem a szőlőjét pénzért, vagy ha úgy tetszik neki, szőlőt adok helyette. De ő azt mondta: Nem adom neked a szőlőmet.

A felesége, Jezábel ezt mondta neki: Hát nem te uralkodsz most Izráelben? Kelj föl, egyél, és légy jókedvű! Majd én megszerzem neked a jezréeli Nábót szőlőjét.

Ekkor leveleket írt Aháb nevében, lepecsételte annak gyűrűjével, és elküldte a leveleket azoknak a véneknek és nemeseknek, akik Nábóttal egy városban laktak.

A levelekben ezt írta: Hirdessetek böjtöt, és ültessétek Nábótot a nép élére.

Vele szembe pedig ültessetek két hitvány embert, akik így tanúskodjanak ellene: Átkoztad Istent és a királyt! Azután vigyétek ki, és kövezzétek agyon.

A város polgárai, a vének és a nemesek, akik abban a városban laktak, úgy is tettek, ahogyan Jezábel megüzente nekik, és ahogyan a nekik küldött levelekben írta.

Böjtöt hirdettek, és Nábótot a nép élére ültették.

Odajött a két hitvány ember is, leültek vele szemben, és ezek a hitvány emberek így tanúskodtak Nábót ellen a nép előtt: Átkozta Nábót Istent és a királyt! Ezért kivitték őt a városból és agyonkövezték.

Azután ezt az üzenetet küldték Jezábelnek: Agyonkövezték Nábótot.

Amikor Jezábel meghallotta, hogy agyonkövezték Nábótot, így szólt Jezábel Ahábhoz: Kelj föl, vedd birtokba a jezréeli Nábót szőlőjét, amelyet nem akart pénzért neked adni, mert nem él már Nábót, hanem meghalt.

Amikor Aháb meghallotta, hogy Nábót meghalt, fölkelt Aháb, lement a jezréeli Nábót szőlőjébe, és birtokba vette azt.

Ekkor így szólt az ÚR igéje a tisbei Illéshez:

Eredj, menj el Aháb izráeli király elé, aki Samáriában lakik, de most éppen a Nábót szőlőjében van, ahová azért ment, hogy birtokba vegye.

Így beszélj hozzá: Ezt mondja az ÚR: Öltél, és még birtokot is szereztél? Azután így beszélj hozzá: Ezt mondja az ÚR: Ahol a kutyák felnyalták Nábót vérét, ugyanott nyalják fel a kutyák a te véredet is!

Aháb így felelt Illésnek: Rám találtál, ellenségem?! Ő ezt mondta: Rád találtam, mivel arra adtad magad, hogy olyat tégy, amit rossznak lát az ÚR.

Szeretett Testvérek!

Mi magyarok lovas nemzetnek mondjuk magunkat, de nyeregben ülni nem nagyon tudunk. Hol bal oldalon csúszunk le, hol jobb oldalon csúszunk le. A nyeregben ritkán sikerült még megmaradni.

Egykor a kollektív, most a magánérdekek, és a magántulajdont szeretnék, szinte kizárólagossá tenni bizonyos erők. Azt is mondhatjuk, hogy nem is olyan régen a kollektív volt mitizálva, most a magán van az egekig magasztalva. Nem is olyan régen sokan azt hitték, hogy majd a kollektív, az minden kérdést megold, ma sokan arra esküsznek, hogy majd a magánérdek és a magánhaszon, az old meg minden kérdést. Vajon nem a ló egyik, vagy a másik oldalán vagyunk?

Mi származhat mindezekből? Vagy lehetne másként is?

Egy régi történetet olvastam a Királyok első könyve 21. fejezetéből. A történet bevezetéseként azonban még egy-két mondatot érdemes megfogalmazni (jóllehet maga a történet igen könnyen érthető).

A bibliai gondolkozás szerint az ember sáfár. Vagyis ránk van bízva, hogy gazdálkodjunk vele. Nem tulajdonosai vagyunk igazán tulajdonképpen a világnak, a levegőnek, vagy a tiszta víznek, nem olyan tulajdonosai vagyunk, még a saját életünknek sem, amivel kizárólagosan a magunk kénye-kedve, gondolata szerint lenne szabad rendelkeznünk.

Izrael népe újra és újra tudta, hogy az ígéret földjét használatra kapta. Használatra, Istentől. Aztán tudnunk kell azt is, hogy Izraelben (egész pontosan ez már a kettészakadt ország északi része, amit ugye Izraelnek hívunk, a déli részét Júdának nevezték ebben az időben), nos Izraelben a királyi hatalom javai korona javak voltak. Vagyis nem lehetett magántulajdonná tenni, hanem a hivatallal járó javak voltak, amik a hivatali teendőkben segítették volna az uralkodót. Ez azért fontos, mert a történetünkben megjelenik majd egy másik szellemiség, egy egészen másfajta életfelfogással, és aszerint fog cselekedni. Sáfár, megbízott Izrael népe is az ígéret földjén, és tulajdonképpen mi magunk is, hogy az Isten szövetséges rendjében, az Isten szövetséges rendje szerint éljen, gazdálkodjon mindazzal, ami rábízatott. És, hogyha figyelmesen tanulmányozzuk a Szentírást, akkor észrevehetjük, a Szentírás egyetlenegy államforma mellett nem teszi le a voksát. Nincs tökéletes államforma, merthogy nincs tökéletes ember. És az államot mi emberek alkotjuk. De a Szentírásból egyértelműen fölismerhetjük, hogy az Írás, a magánhaszon és a közjó egyensúlyára tanít. A magánhaszon és a közjó egyensúlyára.

Nos ennyi bevezető után térjünk rá arra a történetre, amit egyszerűen csak így ismerünk, hogy a „Nábót szőlője”. Megjelenik ott Izraelben (közel 2800 évvel ezelőtt vagyunk), megjelenik ott Izraelben egy idegen szellemiség. Egy egészen másfajta gondolkozásmód, vallásosság, jogértelmezés. Jezábel, a királyné testesíti meg mindezt, és gyakorolja mindezt.

Jezábelről tudnunk kell, hogy Astarót papjának a leánya, aki egyúttal Tírusznak a királya is volt. Egy más meggyőződésű, másmilyen hitvilágú és másmilyen világszemléletű népből, kis városállamból származott. És Izrael királyának a felesége lesz. Hogy ebben a dinasztikus házasságokban milyen politikai húzások, szándékok voltak, ezt a történelemből már ismerjük. Most a mi számunkra, ami fontos és amit észre kell vennünk, hogy Jezábel egy egészen más szellemiséget, egy egészen más értékrendet és egészen más (bizony idézőjelbe kell tennünk) „jogrendet” próbál meghonosítani Izraelben. Amikor Nábóttól hazaérkezik a király, Aháb, és törvényes eszközökkel nem tudta megszerezni a birtoka melletti Nábót féle szőlőt (tehát sem vásárlás útján, sem csere útján, mert nem akarta az ősi jusst eladni és elcserélni Nábót), akkor  Aháb elkeseredik, de megmarad törvénytisztelőnek. Törvényes eszközökkel nem juthatott hozzá a Nábót örökségéhez, és ezt tudomásul veszi – szomorúan. Elmegy még az étvágya is ettől, hogy ő a király nem tudta megszerezni. De ebben benne van az, hogy a királynak lehetett ellentmondani. Izraelben a királyság nem olyan volt, mint Tíruszban. És ez mindjárt fel is ismerhető, hiszen Jezábel, a feleség, amikor látja az étvágytalan férjét, akkor odaáll, és ahogy hallotta az eseményeket, azonnal ezt kérdezi: Hát nem te uralkodsz most Izráelben? Hát nem a tied a hatalom most? És ebben a kérdésben benne van egy egész másfajta világszemlélet, a király azt csinálhat, amit akar. Mi az, hogy te nem tudtad megszerezni Nábót szőlőjét? Hát te vagy a király! Lehet, hogy Tíruszban ez így működött, de Izraelben így nem működhetett, mert az az Isten szövetséges rendjével kerülhetett volna szembe. De Jezábel nemcsak ennyit tett (ismerjük itt, ha a szomszédos fejezeteket elolvasgatnánk, hogy üldözte az Isten prófétáit, sőt megölte némelyiket, pogány kultuszt honosított meg, Jeruzsálemben is pogány oszlopokat állíttat föl). És ez a fajta más gondolkozás, ez a fajta idegen szellemiség még tovább hajtja, viszi a birtokszerzésben. Leveleket ír, a király pecsétjével hitelesíti, és figyeljük meg: “leveleket”, vagyis Jezréel vénei külön kapnak névre szólóan levelet a pecsét szerint a királytól, és ebben le van írva, hogy “mit kell tennetek”. Olvastuk, hallottuk, nem kell megismételnem.

Jogtalanul használja a királyi pecsétet Jezábel, mert úgy gondolja, hogy a hatalom az övé, övéké, és akkor azt tehetnek, amit akarnak.

Van egy másik árulkodó mondat, amit még mindezek előtt érdemes észrevennünk. Nemcsak azt kérdezte meg a férjétől, hogy „Hát nem te uralkodsz most Izraelben? – mi az, hogy a királynak ellentmondanak?” A másik mondat így hangzik: „Majd én megszerzem neked Nábót szőlőjét.” A király az izraeli jogrend szerint nem tudta törvényesen megszerezni, ebből egyértelmű, hogy Jezábel csak törvénytelen eszközökkel, törvénytelen úton cselekedhetne. De erre majd még visszatérünk, hogy tudniillik miért hangsúlyoztam most ezt. Ugyanakkor a törvényesség látszatát igyekszik megtartani a királyné. Hiszen a helyi bírókkal, a helyi önkormányzattal, – amelyik a jogi ügyeket is intézte, peres ügyekben is jogosult volt eljárni –, a Jezréeli vénekkel intézteti el a mocskos munkát. De a látszatot fenntartja. Hiszen arról volt szó: „Hirdessetek böjtöt!” – ez olyan vallásos színezetű.  „Hívjátok össze a várost!" És ott, ahogy ez gyakorlat volt, a város kapujánál, ott összegyülekeztek a vének, meg még sokan mások. „Ültessétek Nábótot a fő helyre!" – nehogy az a gyanú fölmerüljön, hogy a király rossz szemmel néz rá. A kitüntetett helyre kell ültetni, mint egy megbecsült embert, és „állítsatok két hitvány tanút!”, mert a törvény, a Mózesi törvény előírta, hogy két tanú szükséges. Nos, állítsatok kettőt. És még azt is megírja Jezábel, hogy mit kell, hogy hazudjanak. Hogy hívták ezt? Koncepciós pernek hívják az ilyet. Az ítélet is előre megvolt, hozzá a forgatókönyv, mindent leírtak előre, csak “itt tessék aláírni”. Sajnos ismerjük ezt 2800 évvel későbbi időkből is. Amikor a hatalommal visszaéltek emberek. És mégis a törvényesség látszatát igyekszik fenntartani Jezábel: eljátszatja a bírósági tárgyalást, hogy tanúk vannak. A vének összegyűltek és eljártak a saját hatáskörükben, hiszen aki Istent és királyt káromolt, azt a törvény szerint ki kellett végezni. Minden törvényszerűen történik. Csak az egész törvénytelen.

Eljuthattunk tehát oda, a történetet értve, hogy az életben különböző érdekek, és különböző felelősségi szinten vannak. Ahogy mondani szokták, mióta a világ világ, azóta ez így van. Különböző érdekek. Nyílván más volt az érdeke a királynak, Ahábnak (ő szerette volna kiterjeszteni a kis birtokát), és más volt az érdeke Nábótnak, aki az ősi jusst, ami Izraelben nagyon fontos volt, az ősi birtokot még a királynak se hajlandók, még cserébe sem hajlandók átadni. Különböző érdekek, az élet mindig ilyen. Különböző érdekek jelennek meg, ezek sokszor ütköznek egymással. Ellentétesek. És különbözőek a felelősségi szintek is. És igazán a mi történetünk most ebben szólít meg bennünket. Hiszen fel- felmerül a kérdés, hogy “no és mit lehet tenni?”. Mit lehet tenni, hol van az én felelősségem, hol van a Nábót felelőssége, hol van a Jezréeli vének felelőssége, hol van a Jezábel felelőssége, hol van az Aháb felelőssége. Kinek mennyi a lehetősége és mennyi a felelőssége az ügyekben? Különbözőek az érdekek és a felelősségi szintek, tulajdonképpen a jog és a hatalom kerül szembe egymással, mint ahogy mindig a történelemben. A jog és a hatalom ütközni szokott. Mert nagyon sokan szeretnék a hatalmat jogtalanul is használni.

Nézzük hát akkor a felelősségeket. Mert a felelősség és a lehetőség, az szoros kapcsolatban van egymással.

Jezábel, a királyné visszaélt társadalmi helyzetével. Visszaélt azzal a pozíciójával, hogy királyné. Nem királynő, királyné. Vagyis a befolyásával lehet üzérkedni, lehet visszaélni. Hát mégis csak a király felesége, lehet nyomást gyakorolni emberekre. Jóllehet a jog szerint ez nem megengedett.

De nézzük a többiekét, mert igazán a többiek lehetősége és felelőssége izgalmas a mi számunkra.

Nézzük Ahábot, a királyt, a férjet. Aháb először az Isten szövetséges rendje, a Mózesi törvények szerint jár el. Elmegy, vételi ajánlatot tesz Nábótnak. Nem a választ, csereajánlatot tesz Nábótnak. Nem megy bele Nábót a szőlő cseréjébe se. Tudomásul veszi. Hiába vagyok király, a törvény rám is érvényes. Nincs több törvényes lehetőségem, a szőlőt nem lehet megszereznem. Ezt tudomásul veszi. Először törvényesen jár el, és nagyon fontos – itt van már a szemléletbeli különbség –, a törvény a királyra is vonatkozott Izraelben. A királynak is lehetett nemet mondani, hogyha törvénytelen dolgot kért vagy akart. Szemben Tírusszal, szemben sok más korabeli hatalommal, amelyik korlátlannak érezte magát, a törvények fölöttinek érezte magát. Az Isten szövetséges rendje, a parancsolatok Izraelben a királyt is kötelezték. Aháb először ezt elfogadja, és törvényesen jár el. Azonban később bűnrészessé válik. Bűnrészessé válik, hiszen sejthette már, hogy miben mesterkedik a feleség. Két árulkodó mondatra fölhívtam a figyelmet: Hát nem te uralkodsz most Izraelben? Hát hogy vagy ilyen tutyi-mutyi? Törvények, meg ehhez hasonlók? Te vagy a király és szerezd meg!

Aztán a másik mondat: ha te nem tudod, majd én megszerzem neked a szőlőt. Na de Aháb tisztában volt vele, hogy törvényes úton ő megpróbálta, úgy nem lehet. Akkor ezek szerint elindul Jezábel a törvénytelenség útján, és Aháb nem csinál semmit. Így válik bűnrészessé. Nem tesz semmit, hogy megakadályozza, hogy a felesége elinduljon az Izraelben törvénytelennek számító úton. Lehet, hogy Tíruszban ezt megtehette, de Izraelben nem tehette meg. Az Isten törvényei nem engedték volna meg azt, amit végül megtesz Jezábel. Aháb tehát egy ideig az Isten törvénye szerint viselkedik, aztán bűnrészessé válik hallgatásával. Mert lehet így is azzá válni.

Nézzük a jezréeli vének helyzetét, szerepét, felelősségét. Mondhatnánk azt is, hogy a helyi önkormányzat, és a helyi bíróság, hiszen mindkét funkciót a helyi vének töltötték be abban az időben. Jezréel vénei bizony elfelejtették azt, amit az előbb hallottunk a Mózes 5. könyvéből, ahol egyértelműen ott van az utasítás a bírák felé – akik segítettek a nép ügyeinek az intézésében. Ilyet hallottunk: „Embertől ne tartsatok, ne féljetek embertől, az igazságot nézzétek és keressétek.” Aztán: „Ne legyetek személyválogatók.” De Mózes könyvében más helyen is olvasunk arról, hogy „megvesztegetést ne fogadj el, hogy aztán az igazságot valamerre elferdítsd”.

Nos Jezréel vénei – mondjuk ki magyarul – megakadályozhatták volna Jezábel szándékát. Jezréel vénei megmenthették volna, életben tarthatták volna Nábótot, ha ragaszkodnak az Isten törvényéhez. Ehelyett azonban kiszolgálták a hatalmat. Ráadásul a hatalom törvénytelen utasításait, az Isten igéjével szembe helyezkedő utasításait. Az pedig az ő lehetőségük volt, és az ő felelősségük volt. Igen. Mert vannak különböző érdekek, és különböző felelősségi szintek. Mindnyájunknak van valahol, valamilyen szinten lehetősége és felelőssége. Jezréel vénei nem mondhatták azt, hogy parancsra tettük. Hát ez volt a pecsétes papíron! No és mi volt az Isten törvényében? Abban nem volt az, hogy „ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen?” Mert, mintha a tíz parancsolatban ilyen is lenne. Hányszor bekövetkezett már a történelemben, hogy valaki túlkapó módon visszaélt hatalmával, pozíciójával, és valakik megakadályozhatták volna, hogy ez megvalósuljon, de nem tették meg, mert saját kis pecsenyéjüket akarták még megsütni, vagy egyszerűen csak féltették.

Széchenyi István írja egyik helyen: „A valóban következetes férfi a királlyal tart, ha a királynak van igaza. És a néppel, ha a népnek van igaza.” Vagyis, a valóban következetes férfi az igazsággal tart. És az lehet, hogy olykor itt van, olykor ott van. Az élet nem olyan, hogy az igazság mindig a hatalom mellett van. De az élet nem olyan, hogy az igazság mindig a nép oldalán van. Mert olykor a ló egyik, olykor a másik oldalára csúszunk.

Jezréel vénei, a helyiek, akik a királyné szándékát megakadályozhatták volna, nem akadályozták meg, sőt elvtelenül kiszolgálták egészen odáig, hogy tulajdonképpen gyilkos társakká lettek.

És akkor, még van valaki történetünkben, Illés próféta. Illés próféta, aki el kell, hogy menjen, és az Isten ítéletét kell, hogy meghirdesse. Valaki így fogalmazta meg mindezt, ami itt bekövetkezett –végül nem Aháb idejében, hanem az utódai idejében, de bekövetkezett az Isten ítélete. Mindezt valaki így fogalmazta meg: „Az olyan világ, amelyben csak magánhaszon van, de áldozatkészség nincs arra, hogy közösen tartsunk fenn társadalmi egyensúlyokat, amelyek közös hasznot hoznak, nem állhat fenn sokáig”. Mint ahogy Aháb uralma sem állt fenn vég nélkül. Komolyan kellene vennünk, hogy közösen kell fenntartanunk társadalmi egyensúlyokat. A királyi hatalommal szemben a törvényre hivatkozva és a törvény alapján a helyi véneknek volt felelőssége, lehetősége és korlátozott hatalma is. Megmenthették volna Nábótot, ha az igazság mellé állnak, és nem a királynak adnak igazat. Mert a király most a király.

Próbáljuk röviden összegezni, mit is jelenthet a mi számunkra? Hiszen szeretünk mindig mitizálni dolgokat, valahogy úgy magunk fölé emelni, és aztán azt mondani, hogy “jaj nem lehet mást tenni”. Volt ilyen, amikor mindenáron mindent kollektívvé akartak formálni. És voltak akkor is, akik Illésként mertek állni, és voltak akkor is, akik Jezréel véneihez hasonlóan minden törvénytelen eszközt fölhasználtak, hogy kiszolgálják a törvénytelenséget. De lehet, hogy ma pedig a magánérdek van már-már isteni rangra, inkább másképp mondom, ateista módon is szentséggé emelve, és csak a magánérdek és csak a magántulajdon. De ha nem tartjuk fenn a közösségi egyensúlyokat, amiért néha áldozatot kell hoznunk, akkor nem lesz, ami megvédjen. Akkor minden gonosz hatalom szabadon garázdálkodhat. Már pedig Izraelben, szemben Tírusszal és a Jezábel féle idegen felfogással, Izraelben a királyi hatalomnak megvolt a mozgástere, és megvolt a helyi önkormányzatnak (ahogy ma mondanánk), a Jezréeli véneknek is a mozgástere és a felelőssége. És nem lehetett azt mondani, hogy “parancsra tettem”. Nem lehetett azt mondani, “itt semmit nem lehet csinálni”. Igenis lehetett, csak vállalta-e valaki, vagy valakik? Észre kell tehát vennünk, hogy az élet kölcsönös, egyenlőtlen függőségek hálózata. Egyenlőtlen függőségek hálózata. Nemcsak királyi hatalom volt Izraelben, volt helyi közösségi felelősség és lehetőség is. Észre kell vennünk, meg kell tanulnunk ma is, ha élni akarunk, és ha keresztyénként szeretnénk viselkedni, hogy közösen fenn kell tartani ezeket a társadalmi egyensúlyokat. Vagyis nem lehet elvtelenül kiszolgálni a központi hatalmat, akkor a királyt, hanem igenis szükség van a helyi felelősségekre és lehetőségekre is, mert ezek, ha egyensúlyban vannak, akkor van esély arra, hogy megmaradjunk. És bizony be kell vallanunk, hogy önzésünkkel, közömbösségünkkel gyakran veszélyeztettük az igazságot, így emberek javait, netalán még életét is. Be kell vallanunk, hogy bibliai értékrendet gyakran gyengén képviseltünk. Mint ahogy Jezréel vénei megbuktak, megbuktak istenhitből, megbuktak az isteni törvény tiszteletéből és alkalmazásából. De bátorít is bennünket az ige, hogy ne osztozzunk mások bűnében, mert egy bizonyos határig a mi hatáskörünkben van a döntés. Van olyan rész, ami már nem a mi felelősségünk és nem a mi hatáskörünk. De a magunkét azt vállaljuk föl. És úgy vállaljuk fel, hogy ragaszkodjunk az Isten szövetséges rendjéhez, és ne a pillanatnyi hatalom ilyen-olyan érdekéhez, vagy csupán a magánérdekünkhöz. Vagyis a magunk helyén, a magunk szintjén felelősen cselekedjünk. Így is fogalmazhatnánk: fáradozzunk hasznunkért és a közjóért is. Ez a kettő egyensúlyban legyen. Bármelyik oldalra billen, a ló bármelyik oldalára esünk, sokba kerül anyagilag, sokba kerül emberileg. Nagyon nehéz lesz helyrehozni. Az Isten igéje pedig szeretne bennünket segíteni, hogy bűneset után élve, de mégis a magánhaszon és a közjó egyensúlyban legyen, mert így lehet egy bűneset utáni világban még élni.

Hívő emberként vegyük észre, mi az, amit megtehetünk. Mi az, ami a mi hatáskörünk szülőként, mi az, ami a mi hatáskörünk és felelősségünk a munkahelyen a különböző beosztásokban, mi az, ami a mi hatáskörünk és felelősségünk és lehetőségünk gyülekezetként, mi az, ami a mi hatáskörünk és felelősségünk, mint magyar, itt Európában? És ne másra mutogassunk, és ne sodródjunk egyik vagy a másik oldalra, hanem maradjunk meg az Úr törvénye mellett. Akár a király mondja éppen, akár a nép mondja, ha az Isten törvénye szerintit mondja, akkor nekünk ott kell cselekednünk, ott kell szolgálnunk.

A 287. dicséret 5. és 6. versét énekeljük: „Öregbítsed, neveljed bennünk a hitet...”

Ima

Magasztalunk Istenünk, hogy a teremtés rendje szerint Veled és egymással közösségben lehetnénk. Magasztalunk, hogy közösség által, család, lakóhely, nemzet, sok áldást szeretnél adni nekünk. Bocsásd meg, hogy gondolataink, cselekedeteink gyakran szélsőségesek voltak, hogy egykor a kollektív, mostanában a magánérdeket és hasznot mitikus magasságokba emelve rontjuk el az életet. Vezess bölcsességed által az élet útján, hogy fáradozzunk a magánhaszon és a közjó egyensúlyáért, hogy felismerjük mindig a gonosz, ártó szándékokat, és ellen tudjunk állni a szépen csomagolt kísértéseknek a magunk helyén. Vezess bölcsességed által, hogy Krisztust követve mindig bátran ragaszkodjunk a Te igazságodhoz.

Könyörgünk így népünkért, hogy a magánhaszon bálványozásából és közös jövőnk felemésztéséből Hozzád térjünk, hogy el ne vesszen népünk. Segíts Urunk, hogy hitvalló életünkkel mi is szolgáljuk a közjót családban, a társadalomban, az egyházban, népünk közösségében.

Segíts, hogy a Te akaratodhoz, a Te igazságodhoz ragaszkodjunk, hogy a Te bűnbocsátó kegyelmed és üdvösséges szereteted által felismerjük, felvállaljuk a ránk bízott szolgálatot, hogy hűséges sáfárok legyünk. Könyörgünk azokért, akik mindezek közepette betegséggel, gyásszal, megfáradással viaskodnak, hogy Hozzád fordulhassanak a mélységekből. És kérünk, segíts, hogy együtt keressünk Téged, a Te országodat, és a Te igazságodat cselekedjük. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |