| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Érdeknél több az értékközösség

Márk evangéliuma 1:16-20.

Jézus elhívja első tanítványait:

„¹⁶Amikor a Galileai-tenger partján járt, meglátta Simont és Andrást, a Simon testvérét, amint hálót vetettek a tengerbe, mivel halászok voltak;

¹⁷és így szólt hozzájuk Jézus: »Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket.«

¹⁸Erre azok a hálókat otthagyva azonnal követték őt.

¹⁹Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, a Zebedeus fiát és Jánost, a testvérét, amint a hálóikat rendezgették a hajóban;

²⁰és azonnal elhívta őket, azok pedig apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt a hajóban hagyva, elmentek őutána.”

Imádkozzunk!

Úr Jézus! Te a tanítványaidat név szerint hívtad el, és köszönjük, hogy ugyanígy hívtál bennünket személyesen, nevünkön szólítottál, és mi itt lehetünk most a Te hívásodra. Köszönjük, hogy nevünkön szólítottál személyesen, és köszönjük azt is, hogy most megszólítasz bennünket, mint közösséget, a Te gyülekezetedben.

Most megköszönjük Neked azt a közösséget, amelybe helyeztél bennünket. Köszönjük családjainkat, köszönjük munkáinkat. Köszönjük mindazokat, akikkel már a Krisztus-hit egységében ismerkedtünk meg, a Krisztusban kapott testvéreket, a gyülekezet közösségét is. Áldunk Téged, hogy ma is szólsz. Áldunk Téged, hogy Szentlelked ma is közösséget teremthet itt, és áldunk Téged, hogy most újra átélhetjük a közösségnek ezt a szépségét és erejét. Így kérünk Téged Szent Lélek Isten, erősítsd a mi szívünket, hogy teljes életünkben Jézus Krisztus követésében élhessünk. Áldd és szenteld meg a mi dicséretmondásunkat, áldd és szenteld meg a mi hétköznapi életünket. Most pedig segíts bennünket, hogy a Te igédre figyeljünk, és Neked engedelmeskedjünk. Ámen.

1János 1:1-4.

¹Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről.

²Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet, amely azelőtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk.

³Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal.

⁴Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen.

 * örömünk: Késői kéziratokban ez áll: örömetek.

Szeretett Testvérek! Körülbelül három évtizede Debrecenben, a most Kossuth térnek nevezett terület és a Hatvan utca sarkán, az Arany Bika és a Főposta közötti területen épült egy nagy ház. Ennek a nagy épületnek a földszintjén üzlet volt, van, fölül pedig lakások. Ennek az üzletnek adtak egy nevet, ezt nagy betűkkel fölírták. És annak idején járta ilyen történet, hogy Piripócs Alsóról János bácsi feleségével ritkán, de bejött Debrecenbe, és bent járva nagyot nézett, hogy ide egy hatalmas épületet húztak, és arra fölírtak egy nevet. Az üzlet nevét. És ekkor János bácsi szólt: Asszony, nézd már, lefelejtették róla, hogy szovjet. Igen. Akkor ez nagyon feltűnő volt, mert az “unió” kifejezést nagyrészt csak Szovjetunió formában használták, és nagyon így maradt meg a gondolatainkban. Napjainkban Európának a másik oldaláról ragadt az unióhoz egy kifejezés, és Európai Unióról hallunk állandóan. Röviden és gyorsan meg tudjuk fogalmazni, úgy gondolom, hogy mi a lényege. Az unió – most az Európai Unió –, nagyrészt gazdasági és politikai érdekközösség. Tehát, ahogy az áruház nevével próbáltam jelezni, a történelemben volt már néhány unió, a történelemben voltak már törekvések arra, hogy bizonyos érdekek mentén – lehet, hogy gazdasági, lehet, hogy politikai, lehet, hogy ideológiai, lehet, hogy mindegyik együtt –, összefogjanak emberek, hogy a maguk érdekeit, bizonyos csoportok érdekeit, jobban tudják érvényesíteni.

És most egy versből szeretnék idézni, lehet gondolkozni, hogy honnan való:

¹„Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek?

²Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az ÚR ellen és felkentje ellen:

³Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket!”

A vers tovább is tart. Nem olvastam tovább, mert akkor azonnal rájövünk, de bízok benne, hogy így is többen rájöttek, a Zsoltárok könyve második fejezetéből olvastam az előbb. És erre utalást találunk az evangéliumokban is: amikor két ősellenség, a hódító Római Birodalom helytartója, Pilátus és a helyi zsidóság negyedes fejedelme, korlátozott hatalommal meghagyott királya, Heródes Jézus ellen összefognak. És megjegyzi az evangélium, hogy attól kezdve Pilátus és Heródes barátok lettek. Egy konkrét történelmi szituációban, egy konkrét érdek összesodorta még az ős ellenségeket is, olyannyira, hogy barátok lettek, hogy az Úr felkentjét eltegyék láb alól. Igen, vannak érdekek – ezek önmagában még nem baj, hogy vannak. Lehetnek ezek gazdaságiak, politikaiak, a kérdés az, hogy mit gondolunk mindezekről. Hiszen az érdekek mindig változnak, és az érdekek változásával ezek az újdonsült, nagy barátságok el szoktak múlni. A Heródes és Pilátus barátsága sem szólt nemhogy örök életre, még saját földi uralkodásuk, megbízatásuk idejére sem. Egy rövid alkalmi célra született meg. Az érdekek változása tehát könnyen megszüntetheti a nagy barátságokat, a megbonthatatlan szövetségeket, mint ahogy erre már láttunk példát, és jó lenne, ha tanulnánk belőle. És nem hinnénk, és nem emelnénk mitikus magasságba, amikor a fejedelmek leülnek, tanácskoznak… amikor mi létrehozunk valami rettenetesen nagyot és most minden problémát megoldunk. Ha ezt hisszük, akkor először is nem vagyunk keresztyének, de nem is gondolkozunk reálisan. Hiszen, ezek az érdekszövetségek, ezek az érdekegyesülések, ezek nem tudják megoldani az élet alapvető problémáját. És a történelem alapvető baja, problémája az a saját bűnünk. Minden ide vezethető vissza. Minden háborúskodás, minden érdek összekapcsolódás és összefonódás, vagy éppen egymásnak ugrás. Az emberi bűnnel nem tudunk mit kezdeni. És nem tudjuk az emberi bűnök következményeit kezelni, megoldani. Ha azt hisszük, hogy ilyen vagy olyanfajta unió megoldja az emberiség problémáját, akkor eltévesztettük az egésznek a célját.

Babits Mihály “A Szózat ünnepére” című írásában így írt:

„Népek hazája nagyvilág. A népek hazája persze nem ügyel a mi szózatainkra. Még kétségbeesett kiáltásainkra sem. S igazában nem is hazája ez még a népeknek, csak küzdőtere. Kicsi nép vagyunk, nagy idegen érdekek útjában és keresztútjában.” – ezt Babits írta "A Szózat ünnepére" című írásában.

Igen. A történelemben jönnek létre szövetségek, egyesületek és egyesülések, mindig valamilyen céllal, valamilyen érdekből. Ha ez az érdek megváltozik, netalán megszűnik, akkor bár ugyan az egekbe magasztaltuk, bár minden problémánk megoldását attól reméltük, vagy esetleg rettenetesen féltünk tőle, de valójában magától széthullik. Vagyis, hogyha mitikus magasságba emeljük, úgymond bálvánnyá tesszük, akkor nagyon nagyot fogunk csalódni.

Közel 2000 évvel ezelőtt pedig, ott a Genezáreti tó partján volt egy Zebedeus halásztársaság. Mondjuk egyszerűen: egy Zebedeus Kft. Ez egy családi vállalkozás volt. Most kezdjük újra tanulni, hogy mi az, hogy családi vállalkozás. Hogy kényszerből volt-e vagy nem, valószínűleg abból, mert elég gyenge termővidék, viszont ott volt a tó, és volt benne hal, vagyis egy apa, nevezetesen Zebedeus, és két fia Jakab és János, családi vállalkozásként halászattal foglalkozott. És ez is rendben van. Sőt, ez a kisvállalkozás egyre jobban ment, hiszen napszámosokat is, embereket is alkalmaztak. Hasonló érdek, a hasonló szakma és a közösen remélt haszon fogta össze ezeket az embereket, plusz még némi családi kapcsolatok ugye, az apa és a két fia volt a főnök ebben a Zebedeus halásztársaságban. Ez így ment nap, mint nap. Kimentek halásztak, el tudták tartani magukat, azonban egyszer valami rettenetesen furcsa dolog történt. És a kft. felbomlott. Nevezetesen arra járt egy valaki, akit abban az időben Názáretinek hívtak. Ez a Názáreti megszólította ott Jánost és Jakabot, és azt mondta, hogy jöjj és kövess engem. És láss csodát, Jakab és János otthagyta az apját, otthagyta a munkásokat és Jézus követőjévé lett. Letették a hálókat, és ez a kis Zebedeus halásztársaság vagy kft. már nem tudott teljesen ugyanúgy működni, mint azelőtt. Jött valaki, aki egy új értékrendet, egy új közösséget hozott. És ez az új értékrend és ez az új közösség megváltoztatta a korábbi érdekviszonyokat és kapcsolatokat. Természetesen a papa halászott tovább és a munkások is dolgoztak tovább, de valami ott megváltozott.

A János leveléből olvasott bibliai szakaszunk szerint azt írja itt az írás, hogy „…közösségünk közösség az Atyával”. Az örökkévaló Istennel, a Mindenhatóval, aki Jézus által mennyei Atyánk lett, vele közösségünk van.   – írja az apostol. Mert a közösség megromlott a bűnesettel, és azóta is, és a megromlott közösség helyreállítására az Isten cselekedett. És mindezt így írta le itt János: Ami kezdettől fogva volt, az élet megjelent, mi láttuk, mi tapintottuk az élet igéjét, és minket hívott a testté lett ige. Hívott bennünket, megszólított bennünket, kihívott abból, amibe addig voltunk, kihívott az addigi vallásos elképzeléseinkből is, és bálványainkból, és mi Krisztus-követőkké lettünk. Az értékrend megváltozott. Az első helyre került az Úr. És így, a Jézus követése által, nekünk közösségünk lett az Atyával. Egy közösségről van szó, és ezt a közösséget élik meg, ez a közösség az Atyával való közösség. De a fölolvasott bibliai szakaszunkban van a közösségnek egy másik vonatkozása is. Ez a másik vonatkozás pedig: „Azért írjuk mindezt nektek, hogy nektek is közösségetek legyen velünk” – olvastuk az előbb. Közösségetek legyen velünk. Hiszen mi azt a megbízatást kaptuk, hogy „lesztek nékem tanúim”. Azt a megbízatást kaptuk, hogy „elmenvén tegyetek tanítvánnyá minden népet”. Mi ezt a megbízatást kaptuk, mi ezért hirdetjük azt, amit láttunk, hallottunk, kezünkkel tapintottunk, mi ezért hívunk az Atyával való közösségbe mindenkit. Mert erre kaptunk megbízatást, mert ezt éltük át, ez változtatta meg az életünket – jóllehet maradt a Római birodalom, jóllehet a helytartó helytartó volt, Heródes Heródes volt, jóllehet a halak ugyanúgy úszkáltak a Genezáreti tóban, jóllehet ugyanúgy kellett halászni, hogy a mindennapi kenyér meglegyen. De az életünk új tartalmat kapott. Mi hirdetjük nektek ezt az élet igéjét, az örök életet, hogy nektek is közösségetek legyen velünk. Hogyan lehetséges? Úgy, hogy az örökké való Istent, Abbá, azaz Atyánknak nevezhetjük. Hogy az Isten Atyánk lett. És hogyha nekünk Atyánk az Isten, ahogyan az Úr tanított, hogy „Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk”; és nem úgy, hogy „én Atyám, nem ártana, ha a szomszédot tönkre tennéd, mert utamban van, érdekeimet keresztezi.” Ha “mi Atyánk” van, akkor mi egy családba tartozunk. Egy családba tartozunk, és akkor nekünk közösségünk lehet, közösségünk kell, hogy legyen egymással. Tehát „közösségünk van az Atyával” – írja az apostol – és azért hirdetjük mindezt nektek, hogy közösségetek legyen velünk.

Egy énekünk ezt nagyon szépen így fogalmazza meg (a 438. dicséretről van szó, annak 7-8. versében olvasunk ilyet):

„Óhajtunk, Jézus egyesülni Veled: Úgy lesz szívünk szent, ha te megszenteled. Adjad hát, hogy mint tagok a főnek, Engedjünk néked, a bennünk élőnek…”

(majd a következő versszakban)

Adjad: egymás közt legyen egyességek, akik e közös asztalnál vendégek; Mert bizony, aki másokat szeret, Csak az eszik itt méltán kenyeret. Fogjon hát ez az egész gyülekezet Egymással atyafiságosan kezet...”

Közösségünk legyen egymással. Mert akinek az Istennel közössége van, annak kell, hogy közössége legyen a hitben testvérével. Ezért hamis az, amikor valaki arról beszél, “tudok én otthon imádkozni”. Még az is kicsit hamis, ha azt mondja, hogy “szoktam én otthon imádkozni, de nem megyek gyülekezetbe”. Hiszen állítólag az Atyával közössége van, de a testvéreket utálja. Hogy lehet egy családban úgy együtt élni? Hogy tudnak a testvérek, testvérek lenni, ha állítólag a szülővel jó a kapcsolatuk, de egymással nem. Akkor hogyan lehet együtt lenni a szülővel? Mert ha együtt vannak a szülővel (ha jó a kapcsolatuk), akkor ők egy közösségben vannak. Akkor pedig egymás között is kell, hogy jó kapcsolat legyen. Azért írjuk Nektek, mivel nekünk közösségünk van az Atyával, hogy nektek is közösségetek legyen velünk. Tudniillik, ha nektek is közösségetek van az Atyával. Igen, itt egy csodálatos unióról van szó, egy csodálatos egyesülésről van szó – ahogy az előbb idézett ének mondja. A Krisztusban való csodálatos – mondjuk misztikus, titkos –, de ugyanakkor mégis valóságosan megélhető egység és közösség. És azért írjuk nektek, hogy örömünk teljes legyen. Hiszen nem elég annak örülni, hogy az Isten gyermekévé lettem, az örömöm akkor lesz igazán teljes, hogy ha a testvérem testvéremmé lesz, mert másképp nem lehet normális kapcsolatom az Atyával, ha nem normalizálódik, sőt nem lesz testvérivé a kapcsolatom a másik Krisztus-követővel.

Tegyük föl tehát a kérdést, hogy érdek- vagy értékközösséget akarunk? Érdek- vagy értékközösséget? Érdekközösség sok született már a történelemben. Pilátus és Heródesnek is akkor volt egy pillanat, amikor az ősellenségeknek is közös érdekük volt. Ezt a Jézust, aki lehet, hogy igaza van, hogy Isten fia, mert amilyen jeleket tesz…? meg tömegek mennek utána…! – el kell távolítani. Közös érdekünk! – hogy itt mi uralkodjunk, a mi befolyásunk legyen nagy. A történelem folyamán születtek már uniók, néha lefelejtjük, néha kicseréljük az unió jelzőjét, de ezek érdekek: gazdasági, politikai, netalán ideológiai vagy ezek keverék érdeke. Az érdekek mindig változnak, tehát az uniók is változnak. Ezért nem szabad mitizálni. Hívő ember nem teheti bálványként magas polcra sem az egyik, sem a másik, vagy a kitudja hányadik fajta uniót. Természetesen vannak gazdasági érdekek, természetesen vannak az életben érdekek, de ezeket a helyükön kell tudni kezelni. És van egy olyan unió, az Úrral való uniónk, ahogy János írja: közösségünk, amely közösség nem érdek-, tehát nem az üzlet világa, hanem értékközösség. Ebben a közösségben, vagy ennek a közösségnek a legelső és a legfontosabb alapja, az az Úrral való közösség. Hogy az Isten Jézus által mennyei Atyánk legyen. És akkor azt is kimondhatjuk, hogy az Úrral való közösségünk, az nem körülményfüggő. Minden más ember alkotta, fejedelmek alkotta szövetkezés körülményfüggő, és az érdekek változása szerint változik, bár olykor fennen hirdették, hogy megbonthatatlan, hogy örök, hogy csodálatos, hogy az emberiség boldogulása csak ettől függ. Csak éppen a bűnnel nem tudott mit kezdeni, mert nagyon sokszor bűnös célok is voltak benne, és legfőbbképpen mi, bűnös emberek alkottuk az egészet. A bűnt szőnyeg alá söpörve nem hihetjük azt, hogy amit az ember kitalál abból paradicsom lesz. Az Úrral való közösségünk tehát nem lehet körülményfüggő. Azzal a hittel nagy baj van, amelyik hit a körülmények szerint ingadozik jobbra és balra. Akit a tanítás ilyen, vagy olyan szele, ide, vagy oda sodorhat, ott a hittel, a Krisztus-hittel baj van.

Érdek-, vagy értékközösséget akarunk igazán? Ha csak érdekek alapján szeretnénk összekovácsolni, az egy ideig működik, és egy idő múlva szépen felbomlik, mert kezd a tagok érdeke megváltozni. De ugyanígy igaz ez, hogy ha azt gondoljuk, hogy a felekezeteket majd összekovácsoljuk mi emberek, és itt lesz valami egységes egyház (mármint szervezet) – ez nem lesz. Nem ez az útja a Krisztusban való egységnek. Nem ez az igei útja. Vagyis ne érdekek sodorjanak egymás mellé, mert azok el is sodorhatnak bennünket. A gyülekezetben ne érdekek sodorjanak egy templomba, egy gyülekezetbe bennünket, mert az érdekeink megváltozhatnak. Hanem értékközösség legyen, hiszen drága véren váltattunk meg a szeplőtlen báránynak, Jézusnak a vérén. Hiszen a legnagyobbat ajándékozta a keresztre értünk az Isten. Itt hatalmas árat fizetett az Isten. És most a megterített asztal mellett különösképpen vegyük észre, hogy az úrvacsora közössége azért is rendeltetett nekünk, azért is ajándékoztatott nekünk, hogy megerősödjünk az Úrral és az egymással való közösségünkben. És hogy megerősödjünk, erre különösképpen nagy szükség van, hiszen lelkét vesztő Európában valódi közösségekre, mint kovászra nagy szükség van. Ámen.

Imádkozzunk:

Teremtő Istenünk! A Veled való csodálatos közösségből kiléptünk, ezért megromlott embertársainkkal való kapcsolatunk is.

Istenünk! Nélküled akartuk, csupán anyagi és pillanatnyi, politikai vagy más érdekeink szerint szövetkezve, itt e földön létrehozni a paradicsomi állapotokat. De érdekeink folyamatos változása miatt minden földi egyesülésünk egyúttal fel is bomlik. Bocsásd meg, amikor magunkat keresztyénnek mondva, mégis szinte bálványként tiszteltük az emberi erőlködéseket, az emberi érdekkapcsolatokat, és azt hittük, hogy már-már azok megoldanak minden problémát. Legfőbbképpen megtisztítanak saját bűneinktől.

Magasztalunk örökkévaló Isten, hogy Jézus Krisztus által Atyánkká lettél, hogy a Krisztusban megbocsátottál minden Hozzád térőnek. Magasztalunk, hogy közösségünk lehet Veled, és így a hitben testvéreinkkel is. Segíts Urunk jobban megélni ezt a szeretetközösséget a gyülekezetben. Segíts, hogy közösségünk Rád mutató jellé legyen e világban. Így szenteld meg számunkra az úrvacsorai közösséget is, hogy megújuljunk hitben, engedelmességben, Hozzád és egymás iránt való szeretetben. És könyörgünk azokért, akik az élet hétköznapi gondjaiban most nagyobb terheket hordoznak, a betegekért, a gyászoló szívekért, azokért, akiknek a földi megélhetés, a mindennapi kenyér is nagy küzdelmet jelent. Segíts Urunk azoknak is, akik csalódtak földi bálványozott dolgaikban. Segíts, Te légy vigasztalás, Te légy útmutatás, és kínáld nekik is bűnbocsátó kegyelmedet, az életet, az örök életet és használd föl életünket, szolgálatunkat, gyarló bizonyságtételünket, hogy közösségük lehessen Veled, és közösségünk legyen egymással.

Urunk Istenünk! Így kiáltunk Hozzád, mert Te hívtál, itt vagyunk és szeretnénk megújulni ebben a csodálatos, életet átformáló, újjászülő, kegyelmes szeretetben. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |