|
| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |
Mítoszok helyett KrisztushitetApostolok cselekedetei 17:22-31
22Pál ekkor kiállt az Areopágosz közepére, és így szólt: „Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket, 23mert amikor bejártam és megtekintettem szentélyeiteket, találtam olyan oltárt is, amelyre ez volt felírva: AZ ISMERETLEN ISTENNEK. Akit tehát ti ismeretlenül tiszteltek, én azt hirdetem nektek. 24Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban, 25nem szorul emberi kéz szolgálatára, mintha hiányt szenvedne valamiből; hiszen ő ad mindenkinek életet, leheletet és mindent. 26Az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a föld egész felszínén; meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, 27hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják, hiszen nincs is messzire egyikünktől sem; 28mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy a ti költőitek közül is mondták némelyek: Bizony, az ő nemzetsége vagyunk. 29Mivel tehát az Isten nemzetsége vagyunk, nem szabad azt hinnünk, hogy aranyhoz vagy ezüsthöz vagy kőhöz, művészi alkotáshoz vagy emberi elképzeléshez hasonló az istenség. 30A tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg. 31Azért rendelt egy napot, amelyen igazságos ítéletet mond majd az egész földkerekség fölött egy férfi által, akit erre kiválasztott, akiről bizonyságot adott mindenki előtt azáltal, hogy feltámasztotta a halálból.”
Imádkozzunk: Uram! Köszönjük, hogy az elmúlt héten is megtapasztalhattuk gondoskodásodat. Köszönjük, hogy ma együtt lehetünk és hallhatjuk igédet. Uram! Te megteremtetted életünk határait, kialakítottad életterünket. Hozzád mindig fordulhatunk örömeinkkel és problémáinkkal. Itt vagy közöttünk, csupán oda kell figyelnünk Rád. Mégis előfordul, hogy mástól várunk magyarázatot, segítséget. Nem Téged keresünk, hanem emberekben, esetleg bölcsnek tűnő eszmékben hiszünk. Kérünk, segíts, hogy a minket körülvevő hangzavarból kiszűrhessük a tiszta szót, a Te igédet. Segíts, hogy Benned maradhassunk. Ámen.
A 153. dicséretünket énekeljük: „Óh mely boldog ember az, ki téged élő, igaz...”
János evangéliuma 5:36-47.
36Nekem azonban Jánosénál nagyobb bizonyságtételem van. Mert a feladatok, amelyeket az Atya rám bízott, hogy teljesítsem azokat, tehát azok a cselekedetek, amelyeket elvégzek: maguk tesznek bizonyságot arról, hogy engem az Atya küldött el. 37De az Atya is, aki elküldött engem, bizonyságot tett rólam. Az ő hangját nem hallottátok soha, arcát sem láttátok, 38és az igéje sincs meg bennetek maradandóan, mert abban, akit ő elküldött, nem hisztek. 39Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot, 40és mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. 41Én nem fogadok el dicsőséget emberektől, 42rólatok viszont tudom, hogy nincs meg bennetek az Isten szeretete. 43Én az Atyám nevében jöttem, mégsem fogadtatok be; ha más a maga nevében jön, azt befogadjátok. 44Hogyan tudnátok hinni ti, akik egymástól fogadtok el dicsőséget, de azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek? 45Ne gondoljátok, hogy én foglak vádolni benneteket az Atyánál. Van, aki vádol benneteket: Mózes, akiben ti reménykedtek. 46Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem: mert énrólam írt ő. 47Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, akkor az én beszédeimnek hogyan hinnétek?”
Szeretett Testvérek! Sokan vagyunk, akik túl gyakran hallottuk, de bizonyára mindannyian hallottuk azt a fajta elképzelést, miszerint az ismeretek gyarapodásával, az általános műveltség emelkedésével, a vallás szép lassan el fog halni. Hogyan viszonyul hát egymáshoz a műveltség és a mítoszhit? Mondhatjuk azt is, hogy vallásosság. Hogyan viszonyul egymáshoz? Valóban úgy van, hogy ha magasabb a műveltség, akkor ezzel párhuzamosan, ezzel arányosan csökken a hit? Az athéni eseményekről hallottunk az előbb a Cselekedetek könyvéből és látjuk, hogy az ókori viszonyok között a görögök (közelebbről most az athéniak) igen magas művészi szinten álltak, igen magas kulturális szinten álltak, sőt a korabeli társadalmi viszonyokat összehasonlítva elég magas volt a demokratikus szintje is egy időben a görögöknek. Vagyis nagyon sok mindent örököltünk, átvettünk tőlük, mint értéket. Mégis, ezt írja az apostol, ezt mondta nekik: „Nagyon vallásosnak látlak titeket”. Annyira vallásosnak látlak titeket, hogy bár mindenben Istent gondoltatok, és mindennek oltárt építettetek, mégis rájöttetek arra, hogy valószínűleg van még Isten, akit nem ismertek. Biztos, ami biztos, nehogy megharagudjon ránk, állítsunk neki is, az ismeretlen Istennek oltárt. Vagyis: ahogyan az ókori görögöknél, a korabeli magas műveltségi és demokratikus színvonal nem zárta ki a vallásosságot, sőt a babonaságba hajló vallásosságot, úgy észre kell vennünk, hogy most a XXI. század elején ugyanígy van. Emelkedhet az ismeretszint, a tudásszint, a műveltségi szint, ez nem jelenti automatikusan a vallásos érzés elhalását. Azt ugyan megállapították fölmérések, hogy az egyháziasság, az mintha csökkenne, de a vallásosság nem csökken. Átalakul, másabb dolgokban kezdenek hinni, bízni emberek. És az elmúlt kilenc vasárnapon próbáltam néhány bibliai szakasz alapján rávilágítani arra, hogy a mi mai modernnek nevezett világunk, mennyire tele van mítoszokkal. Úgy használtam, abban az értelemben használtam a mítosz kifejezést, hogy az egyén, közösség cselekvéseit, természetfölöttivé nagyító elbeszélés, monda. Vagyis, amikor úgy gondolja az ember, hogy már-már az a valaki, valami vagy eszme minden kérdést meg fog oldani. Vagyis fölé emeljük mindennek, kicsit vallásos nyelven szólva, bálványként kezdjük tisztelni, megistenítjük. Nem zárják ki tehát egymást, föl kell készülnünk erre. Nem véletlen figyelmeztette Pál apostol Timóteust, hogy legyél kész arra, ne lepődj meg, hogy az igazságtól elfordulnak, de a mondákhoz oda fognak fordulni az emberek. A modern ember is így van. Mit tegyünk hát? Próbáljunk néhány kérdésre (ha töredékesen is), de feleletet találni, hiszen a mai igeszakasszal ezt a sorozatot, aminek ezt a fő címet adtam, hogy Modern mítoszok veszélyei, most én bezárom. Nem minthogyha minden modern mítoszt elemeztünk volna, de úgy gondolom, jó néhányat megvizsgáltunk és bizonyára, ezek alapján a többit is meg tudjuk egyénileg is vizsgálni. Tegyünk föl tehát néhány kérdést most befejezésül. Hogyan keletkeznek ezek a modern mítoszok, amelyekben a modern ember, a művelt ember szemrebbenés nélkül hisz? Aztán, mi lehet védelem a mai modern mítoszok, mítoszhitek ellen? Kezdjük az első kérdéssel: hogyan keletkezik a modern mítoszhit? Az édenen kívülre került ember életében ott van egy vágy az Isten után. Ott van egy vágy a biztos pont után, ott van egy vágy a bűneset utáni állapotban élő emberben, emberiségben, a szentebbre, a tisztábbra, a jobbra, a tökéletesebbre. Mert amikor az örökkévalót kizárjuk az életünkből, akkor nem kiteljesedik az életünk, hanem vákuum keletkezik. És ez a vákuum kívánja, hogy valamivel, valakivel, eszmével be kellene tölteni. Ez a vágy ez ma is van és holnap is lesz. Ez az unokáink életében is ugyanígy jelen lesz. Vagyis jöhetnek mondák, új mítoszok és lehet majd bennük hinni. És lesznek, akik hinni fognak bennük.
Aztán, hogyan keletkeznek ezek a modern mítoszhitek? Úgy, ahogyan már az Ószövetségben, a próféták könyvében is figyelmeztet bennünket az írás, tudniillik, amikor a hamis prófétákat jellemzi a Szentírás, akkor ott ilyet olvashatunk: A saját szívük látomásait hirdetik, a vágyaikat hirdetik. Aztán olyat olvasunk, hogy mondja az Úr: Nem küldtem őket, mégis mennek; mégis mennek, mégis hirdetnek valamit; nem beszéltem velük, mégis mondanak valamit. Ami az emberek egy részénél fontos, ráharapnak. De arról is olvasunk ott, hogy egymástól lopkodják az igét. Vagyis nem kijelentést kaptak az Úrtól, hanem egymástól veszik el, és egymástól keresik az elismerést. Az előbb János evangéliumában Jézus határozottan beszél a dicsőség, az elismerés kérdéséről. Mert ez rendkívül fontos, minden ember életében ott van; mindannyiunk életében. És egy bizonyos szintig nincs vele gond. Szükségünk van bizonyos elismerésre, megbecsültségre, hogy egészséges önbizalmunk legyen. De itt többről van szó: Egymástól fogadtok el dicsőséget, elismerést – mondja Jézus. Amikor emberek kezdenek emberi gondolatokat magasztalni, dicsőíteni, hirdetni. A megdönthetetlen eszme! – és a világmegváltó magaslatokba emelik. Bár lehet, hogy a történelem szemétdombjára való volt az egész. De egymástól fogadnak el dicsőséget. És a történelemből bőven tudnánk példát mondani, amikor egymást dicsőítették emberek, csoportok, eszmék, népek. Igen. Amikor egymástól fogadjuk el az elismerést, a dicsőséget, akkor megpróbáljuk emberfölöttivé emelni egyik, vagy a másik gondolatot, és máris ott vagyunk, hogy a természetfölöttivé nagyított elbeszélés és mondavilága már… nem sok köze van a valósághoz, de a vákuum betöltésére némely ember úgy gondolja, hogy ez alkalmas.
Aztán a vallási tudatlanság, a vallási tájékozatlanság mindig alkalmas arra, hogy valami pótlékban higgyen az ember. Ha az örökkévaló Istenben nem hisz, akkor pótlékokban fog hinni. Ezt pedig fog kínálni a világ, mert mindig volt némi üzlet is ebben. Sőt – ha ügyesen csinálta valaki, jó üzletet lehetett bonyolítani az ilyen pótszerek kínálásával.
A Szivárvány februári számában hoztuk le Tolsztojtól azt a mondatot, ami így hangzik: „Az emberek csak akkor nem hisznek Istenben, ha egy hazugságban hisznek.” A vákuumot be kell tölteni. Az embernek szüksége van Istenre. A kérdés az, hogy ha nem az örökkévaló, akkor ki lesz, vagy mi lesz ez a megistenített valami, ami megpróbálja betölteni azt az űrt. A vallási tudatlanság, és itt az athéni eseményeknél erről is olvashatunk tulajdonképpen: „Ti sok mindenben gondolkoztok, Istent megpróbáltátok tisztelni, de hiányos az ismeretetek, ezért az ismeretlen Istennek is oltárt készítettetek.” Igen a vallási tudatlanság nagyon sokszor táptalaja a tévhiteknek, a babonáknak, és ezt sokan nagyon jól kihasználják.
Hogyan keletkezhetnek ezek a modern mítoszhitek? Keletkezhetnek a Szentírás félreértelmezése, félremagyarázása által is. És ezek azért veszedelmesek, mert bibliai idézetekkel dobálódznak, miközben nem a Szentírás szerint beszélnek. Vagyis, saját szívük látomását hirdetik – néhány bibliai igével itt, úgymond alátámasztva –, de nem a Szentírást tanítják. A téves, szektás, hiányos, írásértelmezés megint jó táptalaja annak, hogy gyártsunk magunknak egy istenképet. Ebben az Istenben biztos, hogy csalódni fogunk, és a veszedelmes az, hogy azt hiszi a szegény ember, hogy az Úr Istenben csalódott – pedig csak a saját képzeletében. A saját vallásosságában, vagy a mások által neki adott, vegyes keverékvallásosságban csalódott. Vagyis, többféle módon keletkezhetnek ezek a mítoszhitek, ezek a mitikus elképzelések. És nem arról van szó, hogy ha a műveltség magas lesz, ha jól képzett lesz az ember, akkor automatikusan el fog halni a vallás. Lehet három, négy diplomával is gyönyörűen, vastagon babonásnak lenni. És nem kell nagyon nagyítóval keresni rá a példákat az életből. A kettő nem zárja ki egymást, ahogy akkor Athénban sem zárta ki. Ma sem, holnap sem fogja kizárni egymást. Mert nem ugyanarról szól a kettő. Más dolog a szakmai ismeret és tudás, és más dolog ez a bizonyos vákuum, ez a bizonyos űr, hogy “nincs gazdája az életemnek”, és kellene valaki. Nincs, aki vezérelje az életemet – hát akkor egy pótlékot legalább keressünk. A kettő nem azonos dologról szól – ezért nem zárja ki egymást, és nem igaz, hogy magas műveltségű emberek ne szereznének maguknak, gyártanának maguknak, vagy kapnának ajándékba valamilyen modern mítoszhitet.
A második kérdés a sorozat végén: honnan, hogyan lehet védelem, ezen tévhitekkel szemben? Bizony komoly és nagy kérdés. Mi védhet meg bennünket a modern, mitikus elképzelésektől? Merthogy mindent fel tud emelni az ember emberfölöttivé, hogy vakon bízzon benne. Jó néhányat megvizsgáltunk így. Amikor azt hisszük, hogy “a tudásalapú társadalom megold mindent!” A tudásalapú társadalom nem fogja megoldani a házassági problémádat, nem fogja megoldani a bűneid kérdését, és nem fogja rendezni a kapcsolatodat az Úr Istennel. Mert nem erről szól. De ha azt hisszük, hogy “minden megoldódik, ha egyszer oda eljutunk”, akkor hagytuk magunkat félig-meddig becsapni. De ugyanígy igaz ez a jóléti társadalom elképzelésére – mert az sem oldja meg, hanem új problémákat teremt az életben. De ugyanígy van a fogyasztói, vagy éppen az információs társadalom, amikor ezt már-már emberfölöttivé emeljük, hogy “ha oda elérkezünk! – akkor itt minden megoldódik”. Bizonyos kérdésekben lesz válasz, és újabb tíz kérdés és probléma születik. De az igazi kérdésre, hogy kicsoda a gazdája az életemnek, ezek nem tudnak választ adni, mert nem erről szólnak. Ha ezek gazdámmá lehetnek, ha ezek lesznek a bálványaim, akkor pedig végzetesen nagy hiba van. Nem sorolom a korábbi témákat, a kérdésre próbáljunk felelni. Hogyan, honnan lehet védelem modern tévhitekkel szemben?
Az apostoli tanítás igaz és komolyan kellene vennünk. „Mindent vizsgáljatok meg. A jót tartsátok meg.” A krisztushit nem azt jelenti, hogy vakon hiszek akármiben, akárkiben. Az ige egyértelműen figyelmeztet arra, hogy “mindent vizsgáljatok meg!”. A ma olvasott evangéliumi szakaszunkban maga Jézus is erről beszél, és erre mutat rá, hogy a kortársak nem jól tanulmányozták még magát az Írást sem. Ezért, nem jó eredményre jutottak, mert rossz kérdésre csak rossz választ lehet adni. Tehát: mindent vizsgáljatok meg! A jót tartsátok meg! A védelem ott van, ha az Írás üzenetét keresem, és nem a magam vágyainak az igazolását belőle. Ezek a veszedelmesebb területek, mert itt lehet könnyebben elcsúszni – amikor a magam vágyait akarom igazolni a Szentírásból. Amikor valaki eljut odáig – hogy egyszerű példát mondjak –, hogy ő csak a “gondviselő jó Isten tételt” akarja igazolni a Szentírásból. Beszél az Írás arról, hogy az Isten gondot visel reánk – de ha a gondviselő jó Isten képlet marad meg csupán, akkor nem tud mit kezdeni az ember a bűn kérdésével, nem tud mit kezdeni a megváltás kérdésével, az örökélet kérdése vonatkozásában teljesen tájékozatlan, mert csak “valamit” emelt ki, ami neki nagyon kedves volt a Szentírásból.
Tehát az írás üzenetét keressük, mégpedig az apostoli tanítás szerint: „a teljes Írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, feddésre, megjobbításra, igazságban való nevelésre, hogy az Isten embere minden jó cselekedetre felkészített legyen. ”
De nézzük meg közelebbről, hogy Jézus hogyan beszélt a kortársakkal – mit is olvastunk itt az előbb? A János evangéliumából olvasott bibliai szakaszban Jézus így szólt a kortársakhoz: „Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek”. Hát mi itt a probléma! Hallgassuk végig Jézust: „Pedig azok rólam tesznek bizonyságot, és mégsem akartok Hozzám jönni, hogy életetek legyen? – Azt gondoltátok, hogy… és ebből a nézőpontból vizsgáltátok csak az Írást. És ezért nem vettétek észre, hogy mit mond az Írás; mert valamit “akartatok kihallani belőle”. Jézus kortársai tanulmányozták az akkor meglévő Írást, vagyis az Ószövetséget igen nagy buzgalommal. De kihallani akartak belőle valamit és nem meghallani, ami benne van. Jézus figyelmezteti őket. Az Írások rám mutatnak, rólam beszélnek, ti meg valamit akartatok belőle megtalálni. És mert valamit akartatok megtalálni – önmagában nem rossz dolgot, az örökéleteteket –, ezért nem vettétek észre, hogy az Írás hogyan mutat éppen az örökélet útjára, azaz Jézusra. A mai tévhitekkel szemben, meg a holnapi tévhitekkel szemben valóban fontos az Írás tanulmányozása. De azt mondja Jézus: „Rólam tesznek bizonyságot.”
És akkor nézzük tovább. Mert az ember szeretne bizonyosságra jutni – ehhez tanúk kellenek, akik tanúsítják. Jézus határozottan szól erről. Tehát az apostoli tanítás, miszerint “mindent vizsgáljatok meg”, az itt, az előbb olvasott bibliai szakaszunkban Jézustól származik – hiszen komoly vizsgálat tárgyává teszi önmagát is a hallgatók számára. Kik tanúskodnak Jézusról, Jézus mellett? – tegyük föl a kérdést – mondja kimondatlanul Jézus. És miközben korábban említette nekik, hogy ti “egymástól fogadjátok el az elismerést – ez jó gondolat, biztos így van, az Isten is biztos így akarja”, addig Jézus azt mondja: „Én nem emberektől várom az elismerést és a dicsőséget, nekem vannak tanúim”. Jóllehet Keresztelő Jánosra is utal, hiszen János volt az, aki ott a Jordánnál mondta, hogy „Íme, az Isten ama báránya, aki elveszi a világ bűneit”, Jézus mégis három más tanút említ. Mégpedig nem embereket. Arra is határozottan utal Jézus, hogy én nem magamról tanúskodok, mint ahogy mások jönnek, és váltig állítják, hogy őnekik milyen nagyszerű gondolatuk, elképzelésük van; hanem rólam mások tesznek tanúbizonyságot.
Nézzük ezt a hármat: Az első – mondja Jézus – a cselekedeteim. A cselekedeteim tesznek bizonyságot rólam. Mégpedig azok a cselekedetek, amelyeket az Atya adott nekem. Emlékezzünk: néhány fejezettel korábban, a harmadik fejezetben olvashatjuk a Nikodémus történetet, amikor elmegy hozzá, Jézushoz, ez a kegyes, istenfélő farizeus, beszélni akar Jézussal, és ezzel kezdi: „Mester! Tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul.” Honnan tudta ezt Nikodémus? Miért állítja ezt? Tehát: „Mester! Tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, hacsak nincs vele az Isten.” A jelek, amelyeket tettél, egyértelműen üzenik: „veled van az Isten” – te nem egyszerűen egy csodadoktor vagy. De más evangéliumi szakaszok is beszámolnak arról, hogy vitatkoztak a korabeli emberek, hogyan tehette mindezeket Jézus? Hogyan? Ha azt mondjuk, hogy…, ha ezt mondjuk, hogy… – és meditáltak az ellenfelei, hogy melyiket merjük mondani, nehogy visszaüssön az ostor –, akkor mi ellenünk szól. „A cselekedetek, a jelek, amelyeket teszel, bizonyítják, hogy veled van az Isten” – mondja Nikodémus. Igen. És Jézus is erre utal, hogy a jelek, a cselekedetek tesznek bizonyságot rólad. Amikor Keresztelő János, a börtönben lévő Keresztelő János elküldi tanítványait Jézushoz: „Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várunk?” – akkor Jézus mit válaszolt? „Én vagyok az eljövendő” – nem ezt. Emberek, a vallásalapítók, a nagy eszmék kitalálói azok ezt mondják: “én vagyok”. Jézus azt mondja: „Én a dicsőséget, az elismerést nem magamtól, de nem is tőletek várom”. Hanem mit mondott Jézus? – „Menjetek, mondjátok meg Jánosnak, a vakok látnak, a sánták járnak, a szegényeknek az evangélium hirdettetik.” Vagyis, Ézsaiás könyvét idézve, amit ott egykor a názáreti zsinagógában olvasott: "Az Úrnak lelke van énrajtam, mert felkent engem, elküldött engem, hogy...” – ugyanezt olvassuk. Vagyis menjetek, és a jelekre hívjátok föl a figyelmét Jánosnak. Aztán értse meg. Ha neki ezek a messiási jelek, cselekedetek semmit nem mondanak, akkor hiába állítom, hogy én vagyok a Messiás. Mert az én szavamnál több az, amit megcselekedtem.
Jézusról tanúskodnak… és azért érdemes ezekre odafigyelni, Jézus azért beszél erről, mert jönnek emberek a maguk nevében, meg a maguk álmaival, de nincs mellettük komoly tanúbizonyság. Össze kell hasonlítani, és egyből rájövünk, hogy nem egy súlycsoportban vannak a tévhitek és a krisztushit.
Másodszor Jézus arról szól, arra hívja fel a figyelmét a korabeli hallgatóknak, hogy mellettem az Atya tanúskodik. Az Atya tanúskodik. Hiszen a cselekedetek, amelyeket az Atyától kaptam, rólam tesznek bizonyságot. Igen. Az Atya, aki elküldött, így tett bizonyságot a Fiú mellett, Jézus mellett. És úgy tett bizonyságot, hogy kijelentette, megígérte a próféták által, mindaz, ami itt történik, mindazt, amit én itt, most cselekszem, mindez az Atya akaratából van. Az Atya tehát bizonyságot tesz mellettem.
És harmadikként említi Jézus az Írásokat. Már a Mózesi törvény szerint két tanú elég, hogy megerősíttessék egy szó, de Jézus említ hármat is. És egyik sem ember. És ezeken kívül említi Keresztelő Jánost is a szakasz korábbi részében. Tehát harmadszor, említi az Írásokat. És eszünkbe kell, hogy jusson, a mennybemenetel előtt a föltámadott Jézus a következőképpen összegezett – a Lukács evangéliuma legvégén olvashatjuk mindezt a 24. fejezetben: „Majd így szólt hozzájuk: »Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam a Mózes törvényében, a próféták könyvében és a zsoltárokban.«” Maga Jézus hivatkozott erre. És ezután mondja, hogy “menjetek és legyetek tanúim ebben a világban”. Legyetek tanúi annak, hogy ti láttátok és hallottátok, hogy ami megvan írva Mózes könyvében, megvan a Zsoltárokban, megvan a Prófétáknál, amit az Isten megígért, az beteljesedett. Az írások rólam tanúskodnak – emlékeztette hallgatóit Jézus. Nem véletlen tehát, hogy Pál apostol leírja, „a törvény végcélja Krisztus, a mi megigazulásunkra”. Jézus így foglalta ugye össze, hogy „Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül…” – olvassuk ott a Lukács 24-ben.
Szeretett testvérek! Hogy is van hát mindez? Mert keletkeznek újabb és újabb tévhitek. És Pál apostol (már említettem) Timóteust bátorítva, tanítva írja neki, hogy „lesz idő, amikor az igazságtól elfordulnak, a mondákhoz pedig odafordulnak az emberek”. Vagyis: lehet, hogy emelkedik az általános műveltségi szint, lehet, hogy szaktudás vonatkozásában nagyon okos lesz az ember, de ez nem zárja ki, hogy mondákban, mítoszokban, modern tévhitekben higgyen, mert a vákuum az vákuum marad. A gazda nélkül maradt ember keres valamit görcsösen, amibe belekapaszkodhat, és ezt a diplomája nem adja meg neki. Az másra való. Vagyis megfogalmazhatjuk: modern mítoszok helyett krisztushitre van szükség. Mert a teljes Írás hasznos a tanításra, és a teljes Írás szerint való írásértelmezés jelent védelmet a tévhitekkel, még a magunk gyártotta keresztyén színezetű tévhitekkel kapcsolatosan is. Nem véletlen, hogy János evangéliumában olvasunk arról – ott a 20. fejezet végén –, hogy Jézus sok más jelt is tett tanítványai szeme láttára, ami nincs megírva itt ebben a könyvben, de ami meg van írva, az azért van megírva, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, és e hitben életetek legyen az ő nevében. Ezek megírattak, az Írások rólam tesznek bizonyságot – olvastuk az előbb Jézustól. Tehát, ha az Írásokat tanulmányozzátok, akkor vegyétek észre, hogy az rólam szól, és hogy „én vagyok az Út, az Igazság és az Élet”, és az Atyához, és az örökéletre rajtam keresztül lehet jutni. Aki Jézus nélkül akar Szentírással foglalkozni, az teljesen félreértette az egész Szentírást. A teljes Írás tanulmányozása jelenthet tehát védelmet. Ha megértjük, ha komolyan vesszük, hogy miért íratott meg mindez, ez védelmet jelenthet az eltévelyedéssel szemben.
És végezetül ki kell mondanunk, hogy az örvendező, Krisztus-követő élet pedig irányjelző lehet az emberek számára. Mert Jézus azt mondja, hogy „lesztek nékem tanúim”. Elküld bennünket, hogy tanúk, Krisztus-tanúk legyünk ebben a világban. Jóllehet nincs szüksége, hogy emberek tanúskodjanak mellette, mert neki van, ami és aki mellette tanúskodjon: cselekedetei, az Atya és az Írások. De minket arra küldött el, hogy hirdessük az evangéliumot, hogy tanúskodjunk, hogy Jézus a Krisztus, hogy ő az örökélet. És akkor vágyak helyett, akár a magunk vágyai helyett is, a nagyon sokszor elhangzó mondatot kell újra és újra magunkban végigmondani és komolyan venni, hogy “legyen meg a te akaratod” Uram, még a hitben is. A Te akaratod legyen meg. Az Úr akarata pedig az, hogy minden ember üdvözüljön; hogy a Krisztus ismeretére eljusson. Ezt a sorozatot ezzel a három szóval zárom: Mítoszok helyett Krisztushitet.
Jézus nyájas és szelíd, láss meg engemet, Hallgassad meg hű Megváltóm, gyermekedet!
Bűnöm láncát oldja fel Kegyelmed s a hit; Törjed össze balga szívem bálványait!
Szabadságot adj nekem És tiszta szívet, Vonj magadhoz Jézusom, hogy járjak veled!
469. dicséret 1-3 versek
Teremtő Istenünk! Amióta elfordultunk Tőled, azóta minden nemzedék odafordult a mondákhoz, és bálványozott dolgaiban, gondolataiban, eszméiben kezdett bízni. Ugyan a régi bálványok egy része már a múlté, de sokat, leporolva újra előveszünk, és új bálványokat készítünk, új mítoszokban kezdünk bizakodni. Bocsásd meg, amikor Bibliával a kezünkben is, jobban bíztunk divatos, hangzatos elméletekben. Bocsásd meg, amikor vágyainkat a Szentírásból próbáltuk igazolni magunk számára. Bocsásd meg, amikor keresztyén életünk nem volt igazán hiteles bizonyságtétel Rólad, e világban. Segíts Urunk alaposabb igeismeretre bennünket. Segíts evangélium szerint megújult éltre, hogy a modern bálványok között megvalljuk a Te hatalmadat, életünket újjászülő kegyelmedet, hogy bizonyságot tegyünk Benned, Általad az örökélet útjáról. Könyörgünk a konfirmációra készülő felnőttekért, hogy mindazt, amit szívükben elkezdtél, azt vidd teljességre, erősítsd a hitet, a melletted való döntésüket, és segítsd őket, hogy a gyülekezet közösségében együtt erősödjünk tovább a hitben. Könyörgünk így gyülekezetünk, egyházunk lelki újulásáért. Fogyatkozó nemzetünkben gyermekeket szerető és vállaló fiatalokért. És most különösképpen könyörgünk, hogy a szabadságért, nemzetünk felemelkedéséért, elődeink jó példájából is erőt, bátorítást merítsünk, hogy mi, a mai utókor is megbecsüljük mindazt, amit a nép, a nemzet közösségében ajándékoznál nekünk. Könyörgünk Urunk Istenünk gyászoló szívekért, hogy amikor szívük kétségbeesésével vagy szomorúságával búcsúzásban, emlékezésben az élet értelmét keresik és kutatják, akkor Hozzád, az örökélet forrásához érkezzenek, Benned és Általad vigasztalódjanak. És könyörgünk Urunk, megfáradt nemzetünkben segíts, hogy a Krisztus-hívők bizonyságtétele által sokan hitben, lélekben, Hozzád térjenek, hogy népünk megújuljon, és Rólad tegyen bizonyságot ebben a világban. Ámen.
|