| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Engedjem, hogy kérdezgessenek?”

János evangéliuma 4. fejezet 13-26.

Jézus így válaszolt a samáriai asszonynak: „Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik,

de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.”

Az asszony erre ezt mondta: „Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom meríteni.”

Jézus így szólt hozzá: „Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza!”

Az asszony így válaszolt: „Nincs férjem.” Jézus erre ezt mondta: „Jól mondtad, hogy férjed nincs,

mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed. Ebben igazat mondtál.”

Az asszony ekkor így felelt: „Uram, látom, hogy próféta vagy.

A mi atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell.”

Jézus így válaszolt: „Higgy nekem asszony, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát.

Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad.

De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának.

Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.”

Az asszony így felelt: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent.”

Jézus ezt mondta: „Én vagyok az, aki veled beszélek.”

Imádkozzunk

Teremtő Istenünk!

Olyan jó nekünk éreznünk és látnunk, hogy Te nemcsak a természetet, hanem bennünket is meg tudsz újítani, és újjá tudsz teremteni. Hálát adunk Neked, hogy Te mindig készítesz alkalmat a Veled való találkozásra. Te bármikor meg tudsz szólítani és rádöbbenteni minket bűneinkre. Köszönjük Neked ezeket az élményeket, mert ilyenkor hitünk erősödik. Kérünk Urunk, hogy lehessen most ez is egy ilyen alkalom, amikor esedezünk Hozzád bűnbocsánatért, s Hozzád közelebb kerülünk, Hozzád megtérünk. Mert mi olyan sokszor megszomorítunk Téged bűneinkkel, amikor ellened, vagy embertársaink ellen vétkezünk. Kérünk, ezért könyörülj rajtunk. Ugyanakkor segíts nekünk, hogy a Te tetszésedre élhessünk, és azt cselekedjük, ami Neked örömöt okoz. Legyél Te az első, a legfontosabb a mi életünkben. Kérünk azért, hogy légy most az Ige hirdetőjével és hallgatóival is, hogy Szentlelked által Te légy a középpontban, akire figyelünk. Ámen.

Ezékiel könyve 14. fejezet 1-11.

Egyszer eljöttek hozzám Izráel vénei közül néhányan, és leültek előttem.

Akkor így szólt hozzám az Úr igéje:

Emberfia! Ezek az emberek szívükbe fogadták bálványaikat, és azon jár az eszük, ami bűnbe viszi őket. Engedjem, hogy ezek kérdezgessenek engem?

Ezért beszélj velük, és ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az Úr: Ha valaki Izráel házából úgy megy a prófétához, hogy a szívébe fogadja bálványait, és azon jár az esze, ami bűnbe viszi őt, annak én, az Úr, fogok válaszolni a sok bálvány miatt.

Mert megragadom Izráel házának a szívét, mindazokét, akik elidegenedtek tőlem bálványaik kedvéért.

Ezért mondd Izráel házának: Így szól az én Uram, az Úr: Térjetek meg, forduljatok el bálványaitoktól, rá se nézzetek utálatos dolgaitokra!

Mert ha valaki Izráel házából és az Izráelben lakó jövevények közül elidegenedik tőlem, szívébe fogadja a bálványokat, azon jár az esze, ami őt bűnbe viszi, és úgy megy a prófétához azért, hogy megkérdezzen engem, annak én, az Úr, fogok válaszolni.

Szembefordulok az ilyen emberrel, intő példává teszem, és kiirtom népem közül. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.

Ha azt a prófétát rászedik, és kijelentést ad, én, az Úr, hagyom, hogy rászedjék azt a prófétát, de majd kinyújtom a kezem ellene, és kipusztítom népemből, Izráelből.

A próféta éppen olyan bűnös, mint aki megkérdezte. Bűnhődni fognak bűnükért,

hogy többé ne tévelyedjék el tőlem Izráel háza, és ne tegyék magukat tisztátalanná semmiféle vétkükkel. Akkor majd az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek – így szól az én Uram, az Úr.

Szeretett Testvérek!

Egy nagyvárosban élve gyakran kell hallanunk szirénahangot, gyakran kell látnunk száguldó mentőautót, mert valahol történt egy súlyos baleset, menni kell segíteni. Nos, egy ilyen súlyos baleset után melyik műtétet végzik el először? Az életmentő műtétet, vagy valamilyen kis plasztikai stoppolást, helyreigazítást? Minek föltenni ilyen kérdést, ugye? Világos a válasz. De ha nagyon könnyen kimondjuk a választ, akkor vigyázzunk, mert az Úr Isten számon kérheti rajtunk, hogy ugyanakkor az ő ügyében miért gondolkozunk másképp? Miért van kettős mércénk? A mai ószövetségi igeszakaszunk nagyon megdöbbentő és elgondolkoztató. Egyik oldalról ezt olvastuk, hogy a prófétához jönnek Izráel vezetői közül többen, akik a választott nép tagjai, a maguk módján istenfélő emberek, jönnek a prófétához, kérdéseik vannak. És akkor az ember szíve úgy megdobban: hát nem nagyszerű? – jönnek emberek, vannak kérdéseik, jönnek az Isten emberéhez, jönnek a prófétához. Bár tolonganának ma az emberek, jönnének, tennék föl a kérdéseiket! És mégis megdöbbentő, mert az Úr Isten mintegy kérdezi a prófétát: engedjem, hogy ezek kérdezgessenek? Miért? Hát az Úr Isten nem örül annak, hogyha mi jövünk és vannak kérdéseink? Mielőtt nagyon könnyen és nagyon hamar rávágnánk, hogy „hát persze, mi nagyon örülünk, ha jönnek emberek, és valamilyen vallásos kérdésük van”, előtte érdemes megvizsgálnunk ezt a szakaszt egy kicsit részletesebben, és észrevennünk ezt a belső feszültséget, ami itt van a mai Igénkben. És akkor talán részben magyarázatot kapunk arra is, hogy ugyan van buzgóság bennünk, meg próbálunk mi felelni, válaszolni, és mégis úgy érezzük, úgy látjuk, hogy gyakran szerény az eredmény. Vagy mondjuk inkább másképpen, eredménytelenséget látunk.

Fölmerül tehát akkor a felelősség kérdése. A felelősség kérdése, hogy vajon mennyiben vagyunk mi részesek abban és felelősek abban, hogy milyen eredmény lesz?

A mai szakaszunkban két válasz van és két válaszoló. Ezt mindjárt észre kell venni. Tehát két válasz, kétféle válasz és két válaszoló. Az egyik válaszoló, az, a próféta kell, hogy legyen, a próféta kell, hogy szóljon! Az egyik válaszoló az egyház kell, hogy legyen! Válaszolókként mi hívő emberek kell, hogy válaszoljunk! De mit? Mit válaszoljunk akkor, amikor jönnek emberek és kérdeznek? Ezt mondd: térjetek meg! Ezékiel ezt az útmutatást, utasítást kapta. Ezt mondd, bármit kérdeznek, hogy térjenek meg. Hiszen a parancsolatokat tudják. Tudják a parancsolatokat, csak nem akarnak úgy élni. Tudják a parancsolatokat, de nem akarnak úgy élni, ugyanakkor mégis eljönnek, bizonygatják nagy vallásosságukat, sőt kérdezgetnek. Valami itt nincs rendben. Mit mondj nekik? Azt mondd el nekik, hogy térjetek meg, az Isten szeretne megkegyelmezni nektek. Mert úgy, ahogy vagytok, beleértve vallásos érdeklődő kérdéseiteket és ugyanakkor bálványozásotokat, ez így nem tetszik az Istennek. „Térjetek meg, forduljatok el bálványaitoktól, rá se nézzetek utálatos dolgaitokra.” Nem túlságosan egyszerű ez? – ha kérdések vagy kérdéseik vannak az embereknek, akkor mindig azt mondani, hogy térjetek meg? Emlékezzünk csak, hogy majd néhány évszázaddal később, amikor Jézushoz elmegy egy este egy teológus, egy jól képzett istenfélő, vezető ember, Nikodémus, és elkezdi mondani: „Jó Mester, tudjuk, hogy az Istentől jöttél, mert senki nem teheti ezeket a jeleket, hacsak nem vele van az Isten”. Nagyon szép, helyes a fölismerés, és Jézus nem hagyja tovább beszélni. Nem tudjuk meg az evangéliumi beszámolóból, minek ment ez a Nikodémus Jézushoz? Mert Jézus belevágott, Nikodémus nagyon szép, udvarias, egyébként tartalmilag helyes mondatába, és azt mondta: „szükség néktek újonnan születnetek”. Nikodémus, nagyon szép, amit mondtál, csak nem ez a lényeg. Térjünk a lényegre. A lényeg az, hogy neked is, jól képzett, az Ószövetséget jól ismerő, tudós embernek, neked a vallásos embernek meg kell térned, újjá kell születned! De hát ugyanezt kapta útmutatásként Ezékiel is, és ugyanezt adja elénk, a mai egyház elé is az Isten Igéje.

Vagyis melyik műtétet kell először elvégezni? Az életmentőt, vagy stoppolgassunk itt-ott-amott, aztán vagy túléli a beteg vagy nem? Vajon miről kell szólnunk? Bármiről, bármeddig, csak vallásosnak látszódjon? – és közben nem hallja meg a megtérésre hívó szót, mert azt nem mondjuk el neki; mert azt nem fogja kérdezni. Mást kérdezni fognak emberek. És itt már fölmerül a felelősség kérdése. Ha nem azt mondjuk, amit az Isten ránk bízott, akkor az Isten rajtunk is számon kéri. Ő meghal a maga vétke miatt, és rajtunk is számon kéri.

Az egyik válaszoló tehát maga Ezékiel, a próféta, és az egyik válaszoló ma az egyház, a mai hívő ember. És a másik válaszoló kicsoda? A másik válaszoló maga az Úr. Erről beszélt neki, a prófétának: te mondd el, hogy térjetek meg, hiszen ha nem fogadjátok el a megtérésre hívó szót, akkor hiába beszélünk a többiről. Lesz kegyes csevegés, vallásilag igen képzett és ugyanakkor a kárhozat útján haladó ember leszel. El kell mondani a lényeget! Lehet, hogy ott, a baleset után rokonok, ismerősök szeretnék megmondani, hogy most mit tegyenek az orvosok. Az orvosnak tudnia kell, melyik az a műtét, amelyiket legelőször meg kell tenni, mert különben ő lesz felelős azért, hogy ha nagy baj következik. És nem menti föl, hogy közben csinált ő ezt, azt, amazt, amit majd tizedrangúként meg kell tennünk.

Nos, a második válaszoló az Úr, azt mondja: annak én fogok válaszolni, aki a megtérésre hívó szót nem veszi komolyan. Hiszen hogy van a parancsolat? „Ne legyenek idegen isteneid én előttem.” A Bibliaiskolán mondtam el… amikor a Tízparancsolattal foglalkoztunk, hogy hogy szól a Tízparancsolat? – amikor általában picit úgy rám néznek – „csak nem kívülről most el kéne mondanunk?” Mondom: hogy szól a Tízparancsolat? És akkor elkezdenek idézni belőle. De igazán vegyünk észre belőle valamit: a Tízparancsolat ennyi: „Én az Úr vagyok a te Istened.” Így folytattam ott akkor, a többit ráadásul a gyengébbek kedvéért még tíz pontban ki is fejtette az Úr Isten. Ha igaz az, hogy én az Úr vagyok, a te Istened, akkor nem veszed hiába ajkadra a nevemet; akkor megszenteled a nyugodalom napját; ha én az Úr vagyok, a te Istened, akkor nem fogod tönkre tenni mindazt, amit az Isten tett; nem lopod meg és sorolhatjuk tovább. Ha viszont én az Úr nem vagyok a Te Istened, akkor meg miről beszélünk? Én megmenteni szeretnélek, nem pedig vallásos érdeklődésedet keményszívűséged mellett kielégíteni. Én az Úr fogok válaszolni annak, aki nem tartott engem a gazdájának, az Istenének. Tud rólam, hallott rólam, még mondja is a parancsolatomat, csak nem fogadja el. No, annak már én fogok válaszolni – mondja az Úr. Hiszen, ha nem vesszük komolyan a megtérésre hívó szót, akkor a többi már nem sokat ér a mi számunkra; megtérés nélkül nem fogjuk komolyan venni. Nincs mire építeni, ha nem igaz az, hogy én az Úr vagyok a te Istened; akkor a többiről hiába beszélünk, bár szép erkölcsjavító prédikáció lenne, de nem sok haszonnal járna. Vagyis bekövetkezne az, amit Jézus így fogalmazott meg, hogy „gyöngyeiteket ne vessétek a disznók elé, mert a sárba tapossák”. Nem értik, nem tudják, milyen kincs van ott. Igen. Először mit kellett Ezékielnek mondani? És mire kell hívnia ma is az egyháznak, a hívő embernek a többit? – Megtérésre. Ha ezt nem fogadod el, akkor majd jön az Úr, már nem a kegyelmével, hanem az ítéletével, mert azt választottad. És mi ne legyünk részesek abban, hogy éveken, évtizedeken keresztül és vallásos csevegéssel kielégítjük az emberek ilyen-olyan kérdését. Emlékezzünk csak, mit hallottunk az előbb János evangéliumából a Samáriai asszony történetéből? Amikor odaérkezett a beszélgetés, Jézus egyértelműen rámutatott, hogy milyen vagy, és meg kellene változni. Amikor Jézus annyit mond, hogy: jó, akkor hívd ide a férjedet! – Nincs férjem. Azt mondja Jézus: „Ebben igazat mondtál.” Ezt a hangsúlyt vegyük észre. Ebben… Ebben benne van az, hogy a többi az sajnos nem igaz. Ebben igazat mondtál, nincs férjed; volt ugyan öt, akivel most élsz az nem az; amikor ideérkeztünk, ott vagyunk a megtérés lehetőségénél. És ekkor, mint egy modern ember, ez a samáriai asszony: ‘lapozzunk, Jézus’ – beszéljünk másról. Lehet vallásos a dolog, de engem személyesen ne érintsen az ügy. – Hol kell imádni az Istent? – A mi atyáink azt mondják, hogy itt kell Samáriában. A ti atyáitok azt mondják, hogy a Sion hegyén kell imádni; hogy Jeruzsálemben kell imádni. Én szívesen elbeszélgetek ilyen kérdésről, mert én nem akarom imádni az Istent, de arról vitatkozhatunk, hogy hol kellene egyébként imádni az Istent.

Nos. Azt mondja: én az Úr fogok válaszolni. És ez nagyon figyelmeztető. Egyenesen így szól az Úr: szembefordulok az ilyen emberrel. Szembefordulok az ilyen emberrel, aki a szívében tartja a bálványait, szembefordulok azzal az emberrel, aki nem akar elfordulni bűneitől, sőt azon jár az esze, ami a bűnbe viszi. Mit mond az Úr? Most már szembefordulok vele, elutasította a segítő kezet, akkor most már az ítéletet választotta. Ez már az én dolgom. Ezékiel, nem a te dolgod, hogy ítélkezzél. Egyház, nem a te dolgod, hogy ítélkezzél. Hívő ember, nem a te dolgod, hogy ítélkezzél. Ez nem a mi dolgunk. A mi dolgunk az, hogy meghirdessük, hogy az Isten szeretne megkegyelmezni, ahhoz térjél meg. És amikor azt látjuk, hogy évek óta mindenféle vallásos dologról szívesen hajlandó csevegni valaki – és mi mindig benne vagyunk ebben a vallásos csevegésben –, de még azt nem hallotta tőlünk sose, hogy ember! térjél már meg, akkor mi is vétkesek leszünk az ő elvesztében. Ha meghallotta tőlünk és nem tér meg, az az ő felelőssége. Az Úr azt mondja: szembefordulok az ilyen emberrel, intő példává teszem. Ő választotta, ezt az utat választotta. Igen. Sokszor megkísért bennünket is, hogy maradj a problémánál, és mentes leszel a döntéstől. Még holnap is beszélgessünk erről egy kicsit, meg holnapután is.

Amikor Pál apostol Athénban tanított, prédikált, akkor némelyek azt mondták: „mit akar ez a csacsogó mondani? – valami feltámadást, meg valami idegen istenséget hirdet”. Mások azt mondták: „jó, majd még meghallgatunk”. Néhányan hívővé lettek. „Még majd meghallgatunk; Tudod mit? – hagyjuk abba ezt; Majd sohanapján; Majd sohanapján még meghallgatom – maradj a problémánál, és mentes leszel a döntéstől.

Tehát két válasz hangzik el, és két válaszoló van. Van egy bizonyos munka- megosztás. Ezt is észre kell vennünk. Van, amit az Isten ránk bízott, rábízta a prófétára, rábízta az Isten a mai népére – hogy hirdessük a megtérést; hogy az Isten szeretne megkegyelmezni; hogy hagyd el bálványaidat, rá se nézz utálatos dolgaidra; ne azon járjon az eszed, ami a bűnbe visz. Ez a mi dolgunk, hogy ezt hirdessük. Ha ezt nem fogadja el valaki, akkor az Úrral találja szembe magát, de már nem a kegyelmes Istennel, hanem az Isten ítéletével. Mi az, amit megtanulhatunk? Mi az, ami önvizsgálatra segíthet minket? Mi az, ami inspirálhat bennünket? Komolyan kell tehát venni, hogy vallásos kérdésekkel sem szabad takarózni. Ez egy nagy veszteség lehet a mi számunkra és mások számára is – ha vallásos kérdésekkel akarjuk eltakarni, hogy a lényegi kérdés szóba kerüljön. Komolyan észre kell vennünk, hogy nekem is először a megtérésre hívó szót kell elfogadni, hogy igaz legyen, hogy „én az Úr vagyok, a te Istened” és azután mindazt, ami erre épül. És ezt kell hirdetnünk is. Ez nem azt jelenti persze, hogy soha semmilyen más kérdésről nem lehet beszélni; de ha mi mindig hagyjuk, hogy a lényegi kérdést kikerülje az a másik ember, és mindig partnerek vagyunk, minden más, a vallásos kultúra világába tartozó kérdésről beszélni, de soha nem hallja meg tőlünk a megtérésre hívó szót, akkor mi magunk is bűnrészesek vagyunk. Ha az orvos, vagy az orvosi konzílium hagyja, hogy valamelyik rokon szava döntsön, amelyik azt mondja, hogy “Jaj, hát az életmentő műtétet azt ne tessenek már elvégezni, olyan csúnyán néz ki; itt lement a bőr, tessenek már azzal foglalkozni; meg még van néhány ilyen kis apró dolog, azzal tessenek már foglalkozni”. Ha ezt egy orvos elfogadja, senki nem fogja fölmenteni őt, hogy közben a beteg meghalt. Vajon mi nem vagyunk néha ilyenek? Mert erre lesz a hívás, erre vevő a világ, idáig még van érdeklődés az emberekben. De átlépni ezt a határt, ezt nagyon nehezen akarják.

Emlékezzünk a samáriai asszony és Jézus beszélgetésére, amikor az asszony azt kérdezte, hogy „hol kell imádni az Istent?” – igaz, hogy nem akarom, de szívesen beszélek róla, hogy hol; vitatkozzunk egy kicsit. Akkor Jézus elmondja, hogy hogy kell imádni az Istent, nem azt, hogy hol. Lélekben és igazságban. Már a lényegre tért. És aztán elsegíti oda ezt az asszonyt, hogy az asszony kimondja: „Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek” Egész idáig elsegíti, nem hagyja elmenni a beszélgetést a vakvilágba. És amikor maga az asszony kimondja, hogy tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, akkor Jézus annyit mond: „Én vagyok… Én vagyok, aki veled beszélek.” Vagyis megint visszaérkeztünk a döntéshez. Neked nem kell több ismeret. Nem kell mindenféle egyéb kérdéssel most foglalkozni, most erre a legfontosabb kérdésre válaszolj először, azután foglalkozhatunk a többivel, sőt! kell, hogy foglalkozzunk. Bizony észre kell vennünk, hogy a helyes sorrend gyakran kicsúszik, gyakran elvész, gyakran elvisznek bennünket. És mi partnerek vagyunk, beszélgetünk, csevegünk, és közben a beteg örökre elveszhet.

Mit kell tehát tennünk? Ezékiel, mit kell tenned? Mondd el neki, hogy mi az életmentő üzenet! – ez a te dolgod. Egyház, mit kell tenned? Nekünk ebben a világban az az első számú feladatunk, hogy tanítvánnyá tegyünk embereket, sőt minden népet, és nem az, hogy félretéve a lényegi kérdést, egyéb részletekről kiműveljük az emberi főket. Először szülessen újjá sok ember, hogy utána tanítsuk őket – mert nagyon sok kérdés van, amiről kell beszélnünk és nagyon sok kérdése lesz a megtérő embernek, és azokra felelni kell. De a sorrendet nem cserélhetjük fel büntetlenül.

Merjük mi is komolyan venni, ha bennünket is megragadott a Krisztusnak ez a szeretete, hogy ez a szeretet megragadhassa a másik embert is. Merjük komolyan venni, hogy a gyógyulás útját az Úr határozta meg. Hogy milyen műtétet kell legelőször elvégezni, azt az orvosnak kell megmondania, és nem a mi közkívánságunkra és népszavazásra, majd valamit csinálnak. Merjük komolyan venni, ha mi már megtapasztaltuk, hogy mások is részesülhessenek az Isten megmentő kegyelméből.

Imádkozzunk

Magasztalunk Istenünk, hogy Te már akkor kerestél minket, amikor erről mi semmit sem tudtunk, hogy Te már régóta szólítottad, hívtad a mi életünket. Magasztalunk, hogy megmentésünkért mindent megtettél, hogy az örök élet útját elkészítetted a Téged szeretőknek, és magasztalunk, hogy mi is kereshettünk Téged, hogy kérdezhettünk Téged. Magasztalunk, hogy a mi nem mindig bölcs kérdéseink közepette Te nem felejtetted el az életmentő kérdést. Köszönjük, hogy Hozzád térhettünk, gyermekeiddé lehettünk. Bocsásd meg, amikor viszont nem volt őszinte a kérdésünk, amikor csak engedetlenségünket próbáltuk kérdéseinkkel eltakargatni. Bocsásd meg, amikor bűneinket szerettük volna csupán vallásos kérdéseinkkel ellensúlyozni. Segíts Urunk, a lényegest a tizedrangútól megkülönböztetni. Előbb bűneinket megbánva Hozzád térni, és segíts előbb megtérésre hívni embereket. Segíts Urunk, hogy ha a hit útján meg is torpanunk, akkor is Hozzád forduljunk. Segíts, hogy talpra állhassunk, és másoknak is segítségül lehessünk. Urunk Istenünk! Kérünk, hogy a házasság kérdéseiről tegnap tartott missziói nap teremjen sok gyümölcsöt a résztvevők életében. Kérünk, hogy minden igeolvasás, minden igemagyarázat és minden beszélgetés legyen hasznos és gyümölcsöző sokak számára. Segíts, Urunk, tisztán látni, hogy ahol a megtérésre van szükség, ott igazán arról beszéljünk, és ahol a megszentelődés kérdéseiről kell szólni, ott készek legyünk tanácsolni, bátorítani és válaszolni. Könyörgünk betegeinkért és gyászoló szívekért is. Kérünk mindazokért, akik meg-megfáradnak az élet küzdelmeiben, erősítsd őket, hogy tudjanak Rád nézni, és először az egy szükséges dologra figyelni, hogy azután az élet terheiben valóban Általad vigasztalódjanak és gyógyuljanak. Könyörgünk a konfirmációra készülő gyermekeinkért, fiatalokért, hogy mindazt, amit megismertek, az ne csupán ismeret és tudás legyen, hanem szívüket megragadó üzenet. Könyörgünk Európa népeinek és nemzetünknek lelki újulásáért, hogy ne csupán okos nép legyünk, hanem a Te Igéd által megszentelt életű nép. Köszönjük, Urunk, hogy Te tudod mi az igazán fontos, mi az örökkévaló életre is fontos, és köszönjük, hogy Te úgy szeretsz minket, hogy először az üdvösségeset szeretnéd életünkben és sokak életében rendbe hozni, hogy azután a rész-szerint való kérdésekkel is megbirkózhassunk. Ehhez adj bölcsességet, hogy mi is eszerint végezzük missziói szolgálatunkat. Ámen.

          | Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |