| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Isten előtt igaznak lenni

Mózes első könyve 15:1-6

„¹Ezek után az események után így szólt az Úr Ábrahámhoz látomásában: »Ne félj Ábrahám! Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bőséges.«

²De Ábrahám ezt mondta: »Ó, Uram, Uram! Mit adhatsz nekem, hiszen gyermektelen vagyok, és házamat a damaszkuszi Eliézer örökli.

³Nem adtál nekem utódot – mondta Ábrahám -, ezért a házamnál született szolga lesz az örökösöm.«

⁴Ekkor így szólt az Úr: »nem ő lesz az örökösöd, hanem az lesz az örökösöd, aki tőled fog származni.«

⁵Azután kivezette az Úr, és azt mondta: »Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni!« Azt mondta neki: »Ennyi utódod lesz.«

⁶Ábrahám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el őt.

Imádkozzunk

Drága mennyei Édesatyám!

Hálaadással borulunk le előtted ezen a vasárnap délelőtt, és köszönjük, hogy egybegyűjtöttél bennünket a testvérekkel, hogy újra dicsőíthessük a Te közösségedben a Te nagy nevedet. Köszönjük, hogy az elmúlt hét minden napján különösen gondot viseltél ránk, és köszönjük azt, hogy szereteteddel nap, mint nap körülvettél bennünket, bár életünk nem mindig Téged tükrözött. Nehézségeink, harcaink, kudarcaink… Nem mindig tudtunk megállni ezekben a kudarcokban, de köszönjük, hogy érezhettük jelenlétedet. Uram, köszönjük a szeretetedet, amikor körülvettél bennünket. Oly csodálatos dolog számunkra megtapasztalni azt, hogy Beléd mindig kapaszkodhatunk, Hozzád mindig menekülhetünk. Oly nagyszerű dolog az, hogy Belőled mindig meríthetünk. Meríthetünk erőt, szeretetet, türelmet, alázatot, békességet. Köszönjük ezt Neked, Uram. Köszönjük azt, hogy a Te Fiadat a Te váltságműveddé tetted, hogy nekünk örök életünk legyen, és hitből és kegyelemből élhessük életünket. Köszönjük, hogy harcosoddá fogadtál. Adjad, hogy a harcban hadd tudjunk kegyelemmel élni és hitben élni. Úr Jézus, adj nekünk hitbeli szabadulást a harcokból. Kérünk Téged, hogy maradj velünk itt most az Ige hirdetőjével, maradj az Ige hallgatóival. Úr Jézus, nyisd meg szívünket, fülünket, hogy halljuk a Te szódat és ne szóljon Igéd hiába. Adjad Uram, hogy hadd váljék a mi életünk gyümölcstermővé, és a mai napon is a Te Igéd hallatával egy kicsit hadd jusson előrébb. Ezt kérjük a Te Fiad által, hallgass meg bennünket. Ámen.

Rómabeliekhez írott levél 4. fejezet 1-12.

¹Mit mondjunk tehát, mit ért el Ábrahám, a mi test szerinti ősatyánk a saját erejéből?

²Ha ugyanis Ábrahám cselekedetekből igazult meg, akkor van mivel dicsekednie, de nem Isten előtt.

³De mit mond az Írás? »Hitt Ábrahám az Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.«

⁴Aki fáradozik, annak a bért nem kegyelemből számítják, hanem azért, mert tartoznak vele.

⁵Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak a hite számít igazságnak.

⁶Ahogyan Dávid is azt az embert mondja boldognak, akinek az Isten cselekedetek nélkül tulajdonít igazságot: ⁷»Boldogok, akiknek megbocsáttattak törvényszegéseik, és akiknek elfedeztettek bűneik.

⁸Boldog az az ember, akinek az Úr nem tulajdonít bűnt.«

⁹Most tehát ez a boldognak mondás a körülmetélteknek szól-e, vagy a körülmetéletleneknek is? Valóban azt olvassuk, hogy »Ábrahám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el őt.«

¹⁰De milyen állapotában fogadta el őt igaznak: körülmetélten vagy körülmetéletlenül? Nem körülmetélten, hanem körülmetéletlenül.

¹¹Sőt a körülmetélkedés jelét is körülmetéletlenül tanúsított hite igazságának pecsétjéül kapta, hogy atyja legyen minden körülmetéletlen hívőnek, hogy azok is igaznak fogadtassanak el; ¹²és hogy atyja legyen azoknak a körülmetélteknek is, akik nemcsak körül vannak metélve, hanem nyomába is lépnek atyánk, Ábrahám körülmetéletlenül tanúsított hitének.

Szeretett Testvérek!

Amikor ezt a kifejezést, ezt a szót halljuk, hogy Ószövetség, mi jut eszünkbe? – És most azért vártam, hogy ki-ki egy kicsit gondolkozzon. Mi az a néhány kifejezés, ami úgy beugrik, ha ezt halljuk, hogy Ószövetség? Lehet, hogy valakinél teremtés. Más valaki: ja! Ábrahám! Aztán megint más valaki: persze, hát Mózes, a törvény, a Tízparancsolat. Lehet, hogy valaki a körülmetélésre gondol. Vagy éppen Izráel kiválasztására; vagy talán a prófétákra gondol, vagy sok minden másra is. Beugranak, amikor egy-egy kifejezést hallunk, beugranak bizonyos gondolatok, információk, ismeretek. Nem biztos, hogy a legfontosabbak, de az élet ilyen, így vagyok én is, és ez még nem baj, azonban mégis érdemes egy kicsit közelebbről megvizsgálni.

Ki volt ez az Ábrahám, akiről az Ószövetségi Igénk is említést tesz, és a római levélből hallott Ige is beszél? Milyen volt ez az Ábrahám? Először is, lehet, hogy kicsit furcsán hangzik, Ábrahám nem ismerte a törvényt. Ábrahám nem ismerte a Mózesi törvényt. Hogyha Ábrahámot most beültetnénk egy hittanórára, mondjuk akár még az alsó tagozatban, akkor Ábrahám, például a Tízparancsolatból megbukna. Pedig Ábrahámot a hívők atyjának nevezi a Szentírás. Izráel ősatyjának nevezi. Hát nem szörnyű? Hát milyen ember volt az az Ábrahám, aki nem ismerte a Tízparancsolatot? Hát azt még a nem hívő emberek is többé-kevésbé el tudnák sorolni. Hát nem ismerte. Nem is ismerhette, hiszen, ugye az sok évszázaddal később jelentetett ki. Bennünk gyakran összemosódnak ezek, és ez baj. Mert akkor helytelen következtetésekre jutunk.

Ki volt ez az Ábrahám? Milyen ember volt ez az Ábrahám? A most olvasott szakaszunk idején – amit az 1Mózes 15-ből hallottunk –, nem volt körülmetélve. Hát milyen ember az, aki Izrael ősatyja és nincs körülmetélve? Még akkor nem volt körülmetélve, amikor a fölolvasott igeszakaszunk szerinti látomás és események történtek. Mégis ő lett Izrael ősatyja, a körülmetéltek ősatyja, mert később bekövetkezett életében a szövetségnek ez a külső jele; de nem kicsiny korában, mint ahogy majd a későbbi utódoknál, hanem bizony már késő vénsége idején. Ki volt ez az Ábrahám? Milyen ember volt ez az Ábrahám? Olyan ember, akiről az apostol azt mondja: „Saját erejéből semmit se tudott elérni” - tudniillik az Úr Istennél. És akkor ez a hívők atyja? Nem ismerte a Tízparancsolatot, életének nagy részét leélte úgy, hogy a szövetség jele, a körülmetélés még nem volt meg. Saját – úgymond – jócselekedeteivel, nagyszerűségével semmit nem ért el Istennél. Hát ez lenne Ábrahám? Ugye, nem valószínű, hogy ez ugrik be azonnal, hogyha Ábrahám nevét halljuk? Akkor, az apostoli korban sem ez ugrott be mindenkinek. Úgyhogy az apostol kénytelen volt a kortársaknak írva így fogalmazni: „De mit mond az Írás?” Mert az, hogy mi ugrik be nektek, hogy milyen ismeretetek van, ez egy dolog. De mit mond az Írás? Mi a történelmi tényszerűség? Mi az, ami kronológiailag helytálló, és mi az, amit aztán mi össze szoktunk keverni? – és abból nagy következtetéseket vonunk le, hogy aztán jó nagyot csalódjunk a tévedéseinkben. De mit mond az Írás? – emlékeztette a kortársakat az apostol. Mind a két igeszakaszunkban ott van, hiszen idézi a mózesi helyről: „Hitt Ábrahám Istennek és Isten ezt számította be igazságul Ábrahámnak”. Nem olvasunk arról, hogy Ábrahám nagyszerű ember volt. Nem olvasunk arról, hogy az első parancsolatot, a másodikat, a harmadikat, meg az összes többit majdnem hiánytalanul megtartotta. Hát nem is ismerte még, meg nem is ismerhette. Ábrahám hitt az Istennek, és Isten ezt beszámította neki igazságul. Nem véletlen, hogy Kálvin így fogalmazott: „Mi, hivő emberek nem valósággal, hanem beszámítás szerint vagyunk igazak”. Vagyis nem vagyunk igazak. De amennyiben hit által a miénk lesz a Krisztus igazsága, annak beszámítása által Isten minket is igaznak tekint. Tehát Ábrahám nem volt tökéletes ember, nem volt a szó abszolút értelmében igaz, bűn nélkül való ember. A Tízparancsolatból meg is bukott volna, élete nagy része körülmetéletlenül, megkereszteletlenül történt, de amikor az Isten megszólította, akkor hitt az isteni szónak. De hát mit mond az Írás? Emlékeztette a kortársakat és emlékeztet ma is bennünket az apostol. A törvényt nem ismerőt az Isten elfogadta, mert hitt az Úrnak. A még körülmetéletlen Ábrahámot elfogadta, mert hitt az Úrnak. Beszámította ezt a hitet, és így igazzá nyilvánította. Az érdemtelent, vallási értelemben nem sok jót, nem sok szertartást cselekvő Ábrahámot az Isten elfogadta, a hitét beszámította neki igazságul.

Az apostol emlékeztette a kortársakat, mert akkor is hamar feje tetejére állították a bibliai igazságokat, mint ahogy minden kor hajlik erre, mi is bele tudunk csúszni ebbe a hibába. Nos, emlékeztette őket: értsétek meg, akik törvény által, a törvény megtartása által szeretnétek megigazulni; értsétek meg, akik érdemeitekben, azaz önmagatokban bizakodtok (ez is bálványimádás és erre is vonatkozik majd később, hogy ne legyenek idegen isteneid) – ne önmagunk vallásos érdemeiben bizakodjunk! Nos, akik a törvény által akartok megigazulni, akik önmagatok jó cselekedeteiben bizakodtok, hát értsétek meg, hogy ez így nem megy. És nem is így volt. Ábrahámot nem ezért fogadta el az Úr, hanem mert hitt, és ezt beszámította neki igazságul. Nem igazzá lett a cselekedetei által, hanem igazzá nyilváníttatott az Isten által.

No de akkor mi a hit? Természetesen többféleképpen megfogalmazzuk. A Zsidókhoz írott levél 11. fejezete klasszikusan kimondja, hogy a hit a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. A hit bizalom, a hit engedelmesség, és ez mind igaz. Azonban most a hitnek egy másmilyen megfogalmazását próbálom adni: a hit azt jelenti, hogy bűnösségünket elismertük. Ezért olyan nehéz hitre jutni! Ezért nem tolonganak az emberek a templomba! Beismerni a bűnösségemet? Hát eddig éppen arra voltam büszke, hogy rendesebb vagyok az átlagnál. Vagyis? Kiben bíztam? Önmagamban bíztam, a magam nagy jóságában bíztam. Ha pedig önmagamban és önmagam jóságában bízok, akkor az Úr Isten is fölösleges. “Ja! Néha nem árt, ha gondot visel rám.” De egyébként, mindent én megoldok. A hit tehát bűnösségünk elismerése. A hit azt jelenti, hogy bizakodok Isten irgalmában. Nem önmagam teljesítményében. A vallások általában erről beszélnek, és sokan úgy szeretnének keresztyének lenni, hogy pogány módon gondolkoznak. Pogány módon, önmaguk jó szándékában, önmaguk nemes cselekedeteiben bíznak – és állítólag istenfélők. Persze, a saját magukban való hit, bizalom után istenfélők. Értsétek meg, az Írás nem ezt mondja – tanít az apostol. És előhozza Ábrahám példáját. És feje tetejére állítja azt, amit már a korabeliek feje tetejére állítottak, vagyis másképpen mondom: talpra állítja azt, amit a feje tetejére állítottak némelyek. Értsétek meg, hogy a kegyelem az korábban volt, mint a törvény. Ábrahámot nem a törvény megtartása miatt tekinti Isten igaznak. Aki dolgozik, annak jár a fizetés. Hanem, mert hitt az Úrnak és ezt beszámította Isten neki igazságul. Vagyis, tulajdonképpen a kegyelem és a hit hamarabb volt, mint a törvény – ez az igazság. Bele kell néznünk a Szentírásba, észre kell vennünk Mózes első könyve első néhány fejezetét. Észre kell vennünk – mondjuk legalább idáig a 15-ig – és máris rájövünk, hogy így van. Még, hogy ha mi olykor össze is keverjük ezeket. A hit azt is jelenti tehát, hogy az Isten az ő saját feltétele alapján igazít meg. Ez pedig: azt mondta az Úr, hogy higgy! És így. És az Isten nem fog a mi két szép szemünkért és a mi téves gondolatainkért sem, a mi magunk vallásos rendszere szerint igazzá nyilvánítani minket. Jézus azt mondta, hogy „én vagyok az út az Atyához”, és nem azt mondta, hogy keressetek magatoknak, csináljatok magatoknak, találjatok ki magatoknak és higgyetek, ami van. Nem azt mondta, hogy bízzatok a magatok jóságában. Hanem azt mondta, hogy ”én vagyok az út az Atyához”. Isten saját feltétele alapján igazít meg. Ábrahám hitt és Isten ezt beszámította neki, úgy tekintette, mintha igaz lenne minden cselekedetében, pedig Kálvinnal szólva nem vagyunk igazak (tudniillik minden tettünk nem igaz, igazságos, nem az Isten akarata szerint való), hanem beszámítás szerint nyilvánít igazzá minket az Isten.

Akkor most mit csináljunk a törvénnyel? Az egész Római levél a helyére próbálja tenni a törvényt, a törvény értelmezését, mert az apostoli korban már nagyon torzult és azóta is folyamatosan mindig torzítjuk; helyére próbálja tenni. A törvény, a Tízparancsolat azoknak szólt, akiket az Úr megszabadított. A Tízparancsolatot az Isten nem általában a világnak adta, mint ahogy ezt sokan szeretnék olykor állami törvényekkel is ráerőltetni azokra, akiknek az Isten nem szabadító Istenük. „Én az Úr vagyok, a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről a szolgaság házából! Ezért ne legyenek idegen isteneid.” Én, aki megszabadítottalak, én ajánlom föl ezt a szövetséges rendet. És nem általában adta az Isten, hogy egy kicsit rendesebbek legyetek már; mondom, hogy ne lopjatok, ne paráználkodjatok; meg ne kívánjátok el egymástól… Félreértése a parancsolatoknak, ha azt hisszük, hogy ez: ‘egy kis emberi nemesítésre, az Úr Isten is adott néhányat, hogy egy kicsit legyetek már rendesebbek’.

Mit mond az apostol? Értsétek már meg, az Írás arról beszél, hogy ugyan Ábrahám nem tartotta meg a parancsolatokat (amelyeket nem is ismerhetett még), de hitt az Úrnak és elindult a hívó szóra, hitből – és ezt Isten igazságul számította be neki. Vagyis az Isten a hit által egyenlő esélyt ad mindenkinek – esélyegyenlőségi miniszter nélkül. Egyenlő esélyt ad a kisgyermeknek is és a professzornak is, a vallásos neveltetést kapottnak és a vallásos neveltetést nem kapottnak. Hiszen Ábrahám atyja még bálványokat imádó ember volt, és Ábrahám hitt az őt megszólító isteni szónak. Megadja az Isten a lehetőséget nekünk. Nem véletlen tehát, hogy Jakab már arról ír, „az irgalmasság diadalmaskodik az ítéleten”. Mert, ha mi csak a törvényekhez ragaszkodunk, akkor az ítélethez is ragaszkodunk. De hogyha a hit útján indulunk el, akkor a kegyelmes Istennel találkozunk. Aki a törvény útján akar elindulni – hogy vagyok én olyan jó, és erőlködve megtartok néhány törvényt –, az szembe találja magát a törvény alapján ítélő Istennel és kiderül, hogy nem tartottam meg mindent. Nem is vagyok olyan igaz ember. De az Isten megszólította Ábrahámot, és megszólít minket, hogy higgy! Ilyen egyszerű lenne? Igen. Meg nem. Igen, de látjuk, hogy mennyire nem egyszerű, mert abban a percben, hogyha hiszek, saját bűnösségemet elismertem. Mert, hogyha hiszek, akkor nem magamban és a magam teljesítményében bízok már, hanem az Isten irgalmában bízok. A kegyelemben bízok.

Nem véletlen, hogy a reformáció idején újra a torzulások miatt előjött a kegyelemből hit által való bibliai tanítás, kicsit elfelejtett hangsúlya. És nem véletlen, hogy amikor elindul az első pünkösd után a pogánymisszió, amikor a nem Ábrahám utódai Krisztus-követőkké lesznek, nagy vita keletkezik: hogy akkor először körül kell metélni őket? Először zsidóvá kell-e tenni őket, hogy majd Krisztus-követőkké lehessenek, az általunk úgynevezett Jeruzsálemi zsinaton, ahogy a Cselekedetek könyvében olvassuk. Az a döntés születik, nem kell őket körülmetélni. Nem ilyen teljesítmények, nem vallási szertartások letudása által van az üdvösség útja. Nem így adta az Isten. Hiszen Ábrahám hitt és ezt neki betulajdonította igazságul az Isten. Az irgalmasság, az Isten irgalmassága diadalmaskodik az ítéleten.

Szeretett Testvérek! Hangsúlytévesztéseinkből ki kellene gyógyulni. Hiszen a helytelen Írás-értelmezés természetes módon maga után vonja a tévtanítások megjelenését. A helytelen Írás-értelmezésből következik a torz istenkép. A helytelen Írás-értelmezésből következik a torz egyházkép. És mindezekből következik természetes módon a csalódás. Ráadásul az a nagy tévedés, hogy azt hiszem, hogy az Úrban csalódtam, pedig a magam, részben téves vallásos elképzeléseiben csalódtam. Csalódásaim oka nagyrészt ilyen. Nem helyes az istenképünk, nem helyes az üdvösségről szóló tanítás bennünk. És amit akkor fölépítünk a félig rossz alapra, az éppen ezért torz lesz. Tehát hangsúlytévesztéseinkből ki kell gyógyulni. Az apostol úgy érvel a római levélben: „de mit mond az Írás?” Mert azt, hogy ti mit mondtok, nagyjából ismerem; meg, hogy hogy gondolja az egyik, meg másik. De mit mond az Isten? Nem az a kérdés, hogy mit mond Püski Lajos. Nem az a kérdés, hogy mit mond a püspök. Nem az a kérdés, hogy mit mond egy divatos evangelizátor. Nem az a kérdés, hogy mit mond János Pál. A kérdés az, hogy mit mond az Írás. Mert az előbbieknek, az előbbiek szavának csak akkor lehet súlya, ha az az Írás szerint van. Az apostol nem azt mondja: ide figyeljetek, én tudom! Azt mondja: figyeljetek csak oda, hogy mi van kijelentve! Vegyük elő szépen az Ószövetséget, és tegyük a helyére azt, amit összekevertetek. De mit mond az Írás? – számomra ebből a szakaszból ez volt az igazán fontos. És ez az, ami megvédhet bennünket csalódásainktól, ami megvédhet bennünket. Mert vannak vágyaink, vallásos vágyaink is, és vannak előítéleteink, és ismeretfoszlányokra épülő, nem teljesen bibliai gondolataink és tanításaink. Az apostol arra ösztönöz: mindig nézd meg, „de mit mond az Írás?” Mert aztán jönnek majd szektavezérek is, és igen szuggesztív módon elő fogják adni még három bibliai helyet is citálva hozzá, és mégsem a Szentírást tanítják, csak idéznek belőle a maguk logikája szerint. Az apostol azoknak, akik a törvény által akartak megigazulni, azoknak, akik a maguk jóságában, cselekedeteikben bíztak (magyarul bálványt imádtak), azoknak azt írja: „mit mond az Írás?” Az Írás arról beszél, hogy Ábrahám hitt az Úrnak, és Isten ezt számította be neki igazságul. Ábrahám nem ismerte a törvényt, nem tudta a Tízparancsolatot, Ábrahám még körül sem volt metélve, vallásos teljesítményét nézve nulla volt. De hitt az Úrnak. És mert hisz, majd ennek lesznek cselekedetekben jó gyümölcsei. Hangsúlytévesztéseink innen szoktak származni, amikor a kegyelemből törvényt csinálunk. Mi elfogadjuk az Isten bűnbocsátó kegyelmét, elindulunk a megszentelődés útján, és azután az érdeklődő, kereső embernek már törvényként állítjuk oda, hogy hogyan kell felöltöznöd, hogyan kell a templomban viselkedned, milyen éneket kell tudnod és így tovább. Pedig nem ez az üdvösség útja. Ezt nem fogja betulajdonítani, beszámítani az Isten nekünk. Ezek másodlagos, harmadlagos kérdések. Mi elfogadtuk az Isten bűnbocsátó kegyelmét, de másoknak törvényt, feltételeket szabunk; ezt, meg ezt, meg ezt kell csinálnod. Hát, ha hiszel, az se baj, de jönnek a parancsolataink. Ábrahám nem parancsolatot kapott, hanem Ábrahámot hívta az Isten és Ábrahám elindult. Elindulni pedig hitből lehet. Utána majd jön a megszentelődés, nagyon fontos követelménye. Hangsúlytévesztéseinkből ki kell tehát gyógyulnunk. Emlékezzünk! Sokakban ott van a gondviselő “jóisten” képe, de többet nem akarnak tudni az Úrról. De a gondviselő jó Isten megengedi a betegséget, a gondviselő jó Isten megengedi a halált, a gondviselő jó Isten sok olyan dolgot megenged, ami a mi gondviselő jó Isten képünkben nincs benne Róla, de az Írásban benne van. Ezért megint nem az Úrban csalódtunk, hanem a magunk istenképében csalódtunk. Mit mondott Jézus ezeknek? – akik aggodalmaskodtak, hogy mit együnk, mit igyunk, hogy ruházkodjunk? „Nézzétek a mező liliomait, az égi madarakat, az Isten gondoskodik róluk.” És aztán van a hangsúly. „Keressétek először az Isten országát, az ő igazságát, a többi megadatik.” Itt is egy sorrendi kérdésről van szó. Amikor minden van, csak nem jó sorrendben van – és így igen furcsa lesz. Ki az az őrült, aki házépítéskor először a cserepeket dobálja bele a gödörbe és majd felülre akarja fölrakni a betont, ami az alapba való? Hányszor csinálunk mi ilyet? Az apostol helyére próbálta tenni kortársainak vallásos, csak éppen nem Írás szerint való tanait és gondolkozásait.

És van egy másik hivatkozás is az Ószövetségre, ezzel zárom. A Zsoltárt idézi, Dávidot idézi az apostol, ahogyan Dávid is azt az embert mondja boldognak, akinek az Isten cselekedetek nélkül tulajdonított igazságot: „Boldogok, akiknek megbocsáttattak törvényszegéseik és akiknek elfedeztettek bűneik.”

Mi a hit? A hit bűnösségünk elismerése. Mi a hit? A hit bizakodás az Isten irgalmában és nem a magunk jó cselekedeteiben. Aki hisz, az odamegy az Istenhez, hogy bocsánatot kérjen, és az a boldog, akinek az Isten megbocsátott. Boldog – mondja a zsoltárban tovább Dávid – az az ember, akinek az Úr nem tulajdonított bűnt. Nem azt mondja boldognak a zsoltár, az Ige, aki igyekszik rendes lenni. Sok mindenki igyekszik rendes lenni. Az a boldog, aki fölismerte, hogy miközben természetes, hogy szeretnék rendesebb is lenni, de nem tudok tökéletes lenni és az Isten előtt igaz lenni. De az Isten készségesen megbocsát, megtisztít, fölszabadít, hogy jobban odaszánjam magam. De ehhez mi kell? Annyi kell, amit a törvényt nem ismerő Ábrahám megtett, a Tízparancsolatból megbukó Ábrahám megtett, az Úr megszólította: „jöjj!”, és hitt és elindult. És az Isten ezt beszámította neki igazságul.

Szeretett Testvérek! Nagyon sokféle gondolat jön, gondolat ér bennünket. Újra és újra merjük komolyan venni az apostol segítségét, útmutatását: azt kérdezd meg mindig, mit mond az Írás? Nem egy helyen, hanem ahogy majd Timótheusnak írja, „a teljes Írás”. És aszerint próbáljunk élni. Ábrahám hitt, és Isten elfogadta őt, pedig tökéletlen volt Ábrahám. És milyen csodálatos, hogy minket is, tökéletleneket az Isten bűnbocsátó kegyelmében elfogadott. Ezt a szeretetet hirdessük, és ne törvénykezéssel hívogassunk egy kicsit jobb életre. Ha ez a szeretet megragad, akkor a megszentelődésben a cselekedeteink is majd tisztulnak.

Imádkozzunk

Teremtő Istenünk!

Minden ember tudja, hogy mióta Tőled elfordultunk, már nem vagyunk a helyünkön. Istenünk! A mi hitetlenségünk, a mi engedetlenségünk nyilvánvaló. És oly sokszor megpróbáljuk ellensúlyozni hitetlenségünket, engedetlenségünket némi jó cselekedettel, hátha azok eltakarják vétkeinket. De tudjuk, hogy előtted nincs mivel dicsekedni, mégis oly sokszor jócselekedeteink mögé bújunk engedetlen életünkkel.

Magasztalunk Istenünk, hogy irgalmasságodban bizakodhatunk, hogyha hiszünk Neked, akkor ezt számítod be nekünk igazságul. Magasztalunk, hogy kegyelmesen elfogadod a Hozzád térőt és megbocsátasz, hogy azután a megszentelt életre hívj bennünket. Segíts Urunk, hogy életünket jobban odaszánjuk a Te dicsőségedre, hogy ne vallásos gondolatainkban bizakodjunk, hanem mindig megkérdezzük, mit mond az Írás, mit jelentettél ki számunkra útmutatásként. A megértett, teljes Írás vezessen bennünket. Könyörgünk Urunk azokért, akik az élet gondjaiban, nyomorúságaiban, betegségeiben vannak. Könyörgünk gyászoló szívekért, hogy veszteségükben, életük küzdelmes időszakában Hozzád forduljanak. Hozzád forduljanak bizakodó lélekkel, hogy Benned és Általad megújuló hit által legyen vigasztalása, gyógyulása életüknek.

Könyörgünk érettségi írásbelire készülő diákokért, segítsd meg őket, hogy mindazt, amit megtanultak, azt tudják bölcsen használni.

Kérünk konfirmációra készülő fiataljainkért, hogy ne csupán az ismeretet lássák, azt, amit megtanultak, hanem leginkább megértsék, hogy bűnbocsátó kegyelmeddel hívod őket és szabad hittel járni a Te utadon.

Könyörgünk, hogy hitben, szolgálatban gyülekezetünk és a gyülekezetek megújuljanak népünk körében, hogy népünk is, ne csupán jó szándékkal igyekezzen jobb lenni, hanem a bűnbocsátó kegyelem által sokak élete újjászületve radikálisan újat, a szerinted való jót munkálja e hazában. Imádságunkban Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket. Ámen.

          | Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |