| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Türelmes türelmetlenséggel a megszentelődés útján

János apostol első levele 1-10. vers

¹Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről.

²Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és ezért hirdetjük nektek is az örök életet, amely azelőtt az Atyánál volt, most pedig megjelent nekünk.

³Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal.

⁴Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen.

⁵Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség.

⁶Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekesszük az igazságot.

⁷Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.

⁸Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság.

⁹Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.

¹⁰Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.

Imádkozzunk

Mennyei Édesatyánk! Hálás a szívünk, hogy ezen a vasárnapon is eljöhettünk templomodba Téged magasztalni, Téged dicsőíteni. Hálásak vagyunk, hogy erőt adtál leküzdeni a lustaságunkat, elhallgattad szívünk rossz vágyait és kifogásait, hogy miért ne kelljen ma hajlékodba jönni. Köszönjük, hogy erőt adtál testi gyengeségeinkben is, hogy mégis a testvérek közösségében hallgathassuk szent Igédet. Ezért azt is köszönjük, hogy van templomunk, ahol hangozhat az evangélium, vannak igehirdetőink, akik Téged szolgálnak, és van gyülekezetünk, melynek közösségében otthonra találunk, ahol közösségünk lehet Veled, Uram, mert együtt jó dicsőíteni Téged, együtt jó örülni a csodáidnak, és együtt könnyebb elhordozni a terheket. Kérünk hát Urunk, bocsáss meg nekünk, hogy nem akarjuk, sokszor kifogásokra hivatkozva, nem akarjuk építeni testvéreinkkel való közösségünket. De oly sokszor nem adunk meleget a családi közösségben, a munkahelyen, az iskolában, a barátok között sem. Te segíts, kérünk, naponként megerősödni, naponként megújulni, megvallani bűneinket, és megtisztulva világítani közösségeinkben. Így kérünk Urunk, küldd el Szentlelked, és áldj meg minket, adj erőt minden nap, hogy tudjunk szeretetet adni ott, ahol feladatunk van. És kérünk Urunk azokért is, akik nem tudnak gyülekezetet és barátokat találni és magányosak. Nem tudnak vasárnap reggelenként istentiszteletre jönni, mert betegek, nem tudnak Téged családjukban magasztalni, mert egyedül maradtak. Kérünk Urunk, mutass nekik fényt, adj nekik meleget, adj nekik közösséget. És kérjük, hogy mi, akik itt vagyunk egy gyülekezet tagjaiként, segíthessünk nekik, kezünket nyújthassuk feléjük, hogy ők így közénk jöhessenek, s közben mi is újra és újra megszentelődjünk. Krisztus nevében kérünk. Ámen.

Rómabeliekhez írott levél 6. fejezet 11-14. vers

¹¹Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban. ¹²Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak.

¹³Tagjaitokat se adjátok oda a bűn szolgálatára, hogy a gonoszság fegyvereivé legyenek. Hanem adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. Tagjaitokat is adjátok át az igazság fegyvereiként az Istennek.

¹⁴Hiszen a bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek.

Szeretett Testvérek!

Egy látszólag politikainak tűnő példával szeretném kezdeni. A rendszerváltás után lassan másfél évtizeddel láthattunk példákat, viselkedéseket: a proletárdiktatúra, a többpárti demokrácia nyilvánvalóan egészen különböző társadalmi berendezkedés, és eközben észre kell venni, hogy más értékrendje van az egyiknek és más a másiknak. Másmilyen gondolkozás tartozik a diktatúra világához és másmilyen a többpárti demokrácia világához. És nem szerencsés, sőt anakronizmus, hogyha az újban a régi szerint próbálunk viselkedni. A régi értékrend szerint, a régi gondolkozásmód szerint. És megdöbbenve kell látnunk nagyon sokszor, megdöbbenve kell hallanunk nagyon sokszor, hogy sok ember az újban a régi szerint viselkedik, a régi szerint beszél, legfeljebb másmilyen kifejezéseket használ. A régi szerint beszél, amikor valaki nem tudja elfogadni, hogy az országban különböző vélemények vannak gazdaságról, politikáról, amikor az országban némelyek így, mások úgy gondolják jónak. És ezt a tényt az ország kettészakításának minősítik, hogy vádaskodjanak. Hogyha ezt az ország kettészakításának minősítjük, kimondva, kimondatlanul egy pártban gondolkozunk. Ez a diktatúra gondolkozásmódja, csak más szavakkal van megfogalmazva. Mielőtt valaki azt hinné, hogy eltévedtünk, nem jó helyre jöttünk; mielőtt valaki azt kezdené, hogy a lelkész ne politizáljon, ne “pártpolitizáljon” – de a létünk politikum –, akkor mindjárt szeretném jelezni, hogy a fölolvasott bibliai szakasz, amely a keresztyénekről szól, ugyanezt a problémát veti föl. Vagyis most már a tágabb társadalmi környezetből szűkítsünk és vizsgáljuk meg magunkat.

Vizsgáljuk meg magunkat: mit gondolsz, mit tartasz magadról? Az apostol szavaival kérdeztem, hiszen az apostol írta a római gyülekezetnek: „Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban.” Mit tartok tehát magamról? Mit gondolok magamról? Valóban meghaltam a bűnnek a megtérés által és élek az Istennek? Vagy ez nem történt meg, de mégis ezt a látszatot akarom fenntartani? Ki tudom mondani, hogy meghaltam a bűnnek; hogy az óember meghalt, és a Krisztus által egy új született meg bennem? És tudom ezt vallani is? Ha igen, akkor mi következik ebből a hétköznapokban? Hiszen itt gazdacseréről, tulajdonképpen az életemben rendszerváltozásról van szó. Ha valóban azt gondolom magamról, ha valóban azt tartom magamról, hogy Krisztus-követővé lettem, akkor új gazdája van az életemnek, ide új értékrend tartozik, másmilyen gondolkozásmód tartozik. És vajon így is élek? Vagy pedig a régi köszön vissza? A Krisztus nélküli köszön vissza újra és újra, csak talán kicsit mázasabb, kicsit szentesebb, vagy szenteskedőbb kifejezésekkel? Ennek a veszélye, ennek a kísértése a keresztyén embert, a gyülekezetet, az egyházat is körülveszi. Az apostol egyértelműen, határozottan megszólította a római gyülekezetet: „Ha tehát meghaltatok a bűnnek, akkor azt tartsátok magatokról, hogy éltek az Istennek.” Nézzük tehát mit jelent ez közelebbről? Nagyon precízen és nagyon pontosan, nagyon reálisan fogalmaz az Írás, amikor azt mondja: „Ne uralkodjék tehát a bűn a ti testetekben.” Ne uralkodjék! Nem arról beszél az apostol, hogy aki Krisztus-követővé lett, az innen kezdve tökéletes ember. Hanem arról beszél, hogy a bűn szolgaságából, a Krisztus szolgálatába lépett az ember; és most már ne a bűn uralkodjék rajta, hanem a Krisztus, az Isten Igéje, az határozza meg gondolatait, cselekedeteit. Nem tökéletes ugyan még, de már ez a meghatározó. Ne uralkodjék tehát a bűn a ti testetekben – hangzik a bibliai tanítás. Ha döntöttünk, és a Krisztus mellett döntöttünk, akkor ennek következménye kell, hogy legyen az életünkben, a részleteknek is változnia kell, nemcsak a szövegünknek. Ha döntöttünk, akkor nem elég a címer-csere, a tábla-csere, annak átfestése, nem elég fölvenni néhány, a kegyesektől látott vallásosnak látszó cselekedetet, hanem itt radikális változásnak kell lenni. Nem lehet a régit folytatni egy az egyben, és kívülről egy kicsit leönteni, mondjuk, református kegyességi mázzal. Az apostol egyenesen azt mondja: az, hogy ne uralkodjék a bűn a ti testetekben, az azt jelenti, hogy „Tagjaitokat se adjátok oda a bűnnek, a bűn szolgálatára.” Tagjaitokat sem; se kezünket, se lábunkat, se a fülünket, se a szánkat, az életünket.

Másik oldalról is megfogalmazza az apostol: „adjátok oda magatokat az Istennek.” Ha így döntöttetek, ha Krisztus-követőkké lettetek, akkor életeteket az Isten kezébe tettétek. Adjátok is akkor oda. Nem elméletileg, nem úgy általában, hanem nagyon is konkrétan, a hétköznapi cselekedetek szintjén. Adjátok oda magatokat Istennek. És eszünkbe juthat Jézus szava: „nem mindenki, aki azt mondja, hogy »Uram, Uram!« megy be a mennyek országába, hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát”. Nem elég tehát most már kicsit kegyesebben beszélni, átvenni egy ilyen szókincset, hanem az életünkben kell radikális változásnak lenni. Nem véletlen, hogy ugyanebben a levélben, a Római levél 12. fejezetében, az apostol újra visszatér ehhez a témához, amikor arról ír, hogy „Változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek mi az Isten akarata, mi az Istennek tetsző, mi az, ami jó” – változzatok meg értelmetek megújulásával is. Vagyis egy új gondolkozásmód kell, hogy úrrá legyen az életünkben. Ez az új gondolkozásmód fogja meghatározni azután a cselekedeteinket; és akkor igaz lesz, hogy testünk a Szentlélek templomává válhat, vagyis egyre inkább Istent dicsőítő lesz a mi életünk. Emlékezzünk, már az Ószövetség is újra és újra hangsúlyozza mindezt: „Szeresd az Urat…”; de nemcsak így általában, hanem konkrétabban folytatja: „Szeresd az Urat teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből” – teljes elmédből; vagyis az egész életedet, a gondolkozásodat, az érzelmeidet, az erődet, a cselekedeteidet, mindent átrendezzen az, amit kimondasz, hogy én szeretem az Istent; hogy én hiszem az Istent, ahogy ezt sokan mondani szokták. De ha ezt kimondjuk, akkor az azt is jelenti, hogy tagjainkat is oda kell adni, erőnket, elménket, szívünket, lelkünket, egész valónkat oda kell adni az Isten szolgálatára, mert különben valami nincs rendben. Különben valami nagyon nagy baj van.

Félelmetes dolog az, amikor eltelik sok esztendő, és egyre inkább rá kell jönni, hogy valakinek csak a szókincse változott egy kicsit, de az élete nem. Félelmetes dolog és Istenről rossz bizonyságtétel, amikor arról árulkodik életünk, cselekedeteink, hogy talán a szavak szintjén igen, de a gyakorlatban nem Krisztus-követők vagyunk. Mi változott akkor? – lehet föltenni a kérdést. Az újban nem lehet a régi szerint viselkedni. Jézus beszél újborról, meg tömlőről (amiben tartották annak idején). Igen, az új, a Krisztusban kapott új élet, az egy radikálisan másmilyen élet, nem a réginek a megjavított változata, nem a réginek szalonképessé tett változata. Valaki így fogalmazta meg: „Az az elmélet, amely szerint a megtérés egy fokozatos javulás folyamata, elvetendő tévtan.” A megtérés az nem egy fokozatos megjavulás. A megtérésben egy radikális változás van, mert gazdacsere történt. A bevezetőben ezért kezdtem egy látszólag politikainak tűnő példával. Ha proletárdiktatúra van, akkor annak az értékrendje és annak a gondolkozásmódja érvényesül egy országban. Ha többpárti demokrácia van, akkor az kell, hogy érvényesüljön. És mindig félelmetes, amikor a kettő összekeveredik. Hogyha valóban Krisztus-követőkké lettünk, akkor ez egyre inkább legyen láthatóvá. Vagy pedig nem lettünk valóban Krisztus-követőkké? Csak valami kívülről változott és a régit próbáljuk átmenteni? Az óember önzését, gonoszságát próbáljuk átmenteni?

Valahol így olvastam: „A keresztyének között sokan vannak, akik azt mondhatják, hogy beszélnek, elmélkednek, tapasztalnak, éreznek, csak azt nem mondhatják, hogy haladnak” – ez is veszély. Amikor beszélünk, mert azt mondjuk, hogy keresztyének vagyunk, elmélkedünk az Isten dolgairól, de nem látszik az életünkben belőle szinte semmi; amikor állítólagos vallásos élményeink, tapasztalataink vannak, de az életünkből nem olvasható ki; amikor arról beszélünk, hogy mi úgy érezzük, hogy az Isten milyen közel van hozzánk, csak éppen mi nem vagyunk közel hozzá – mert nem engedünk neki. Akkor nem haladtunk előre – és most már kimondom a kifejezést – a megszentelődés útján. Hiszen miről volt szó? Döntésről, értelmünk megújulásáról és az ebből következő konkrét, megváltozott cselekedetekről. Döntés, hogy immár az Istennek akarok szolgálni, ez a gondolkozásmódomat változtatja meg, és az értékrendemet változtatja meg, és az pedig a gyakorlatban lesz láthatóvá, a gyakorlatban lesz kiolvashatóvá. De ha a gyakorlatból mást lehet kiolvasni, akkor bizony miattunk “káromoltathatik” az Isten neve.

Naponkénti megszentelődés: vannak, akik ezt naponkénti megtérésnek próbálják mondani; nem szerencsés, nem jó így használni a megtérés kifejezést, hiszen a Szentírás szerint a megtérés az az életünk irányának a megváltozása, az jelenti a gazdacserét. De valóban a hétköznapokban vannak dolgok, amikben még nem változtunk és kell változni. De akkor nem az életünk irányának kell újra megfordulnia, hanem abban a dologban kell Istennek tetszően cselekedni. Ezt az atyák nagyon szépen a Szentírás alapján megszentelődésnek, odaszánásnak fogalmazták meg, mert „Én az Úr szent vagyok és ti is szentek legyetek.”

Nézzünk tehát akkor végezetül a naponkénti megszentelődéssel kapcsolatosan néhány fontos gondolatot. Az irány most már jó – tudniillik a megtérés után –, akkor következzenek a részletek. Vigyázzunk, a naponkénti megszentelődés nem azt jelenti, hogy a régi beidegződések szerint viselkedünk, csak egy kicsi kegyes festéket is teszünk a tetejére – le fog peregni. És azonnal kiderül, hogy lényegi változás nem történt. Vagyis ne a régi beidegződések vezessenek, hanem legyen szokássá hitből szólni, cselekedni, élni. Tehát a megtérésünket kövesse egy átértékelődés.

Akik ismerik Zákeus történetét, tudják… a Zákeus történetében egyértelműen nyilvánvalóvá látszik, miután Jézussal találkozott, Jézussal beszélt, teljesen megváltozott az életszemlélete, a gondolkozásmódja. A harácsoló, másokat tönkretevő, idegen hatalmat kiszolgáló ember azt mondja, visszaadom, amit patvarkodással, törvénytelenül, szabálytalanul elvettem; szétosztom, odaadom mindenkinek. Nem azt olvassuk, miután Jézus Zákeus házában járt, hogy „és Zákeus onnan kezdve vegyes szólamokat hangoztatva folytatta régi életét” – hanem azt olvassuk, hogy megváltozott az élete.

A megtérést tehát egy nagy átértékelődés, egy nagy átrendeződés kell, hogy kövesse – vagy az nem megtérés volt. Az átértékelődés viszont azt is jelenti, hogy valóban cselekedeteink is átrendeződnek. Másképpen kezdünk egyik és másik helyzetben viselkedni, mint régen. Észre kell vennünk viszont azt is, hogy a megszentelődés az egy hosszú folyamat. Nem véletlen mondja Pál apostol igen pontosan fogalmazva: „Nem mondom, hogy elértem, vagy hogy tökéletes volnék, de igyekszem.” Nem leszünk itt tökéletessé - ez az egyik, amit tisztán kell látnunk. A másik viszont, hogy igyekeznünk kell odaszánni magunkat, hogy egyre inkább azt cselekedjük, ami Istennek tetsző, ami Isten szerint jó és az Isten akarata. A megszentelődés tehát egy hosszú, hosszú folyamat egész földi életünkben a megtérést követően, mert lesznek olyan újabb és újabb helyzetek, amilyen talán a megtérés óta eltelt öt-tíz évben nem volt, és abban az új helyzetben is az Istennek kell odaszánni magamat, és kell cselekedni Istennek tetsző módon.

Vannak visszaesések is, vannak megtorpanások is, ezt is tisztán látni kell. Magam számára egy sajátos szójátéknak tűnő megfogalmazással próbáltam ezt összefoglalni: türelmes türelmetlenséggel kell haladnunk a megszentelődés útján. Egyik oldalról lehet bennünk egy türelmetlenség önmagunkkal szemben, amikor rádöbbenünk, hogy ebben vagy abban a dologban még mindig nem az Istennek tetsző módon viselkedtem. De ez ne csapjon át beteges önmarcangolássá, és ne csapjon át rajongássá. Ezért fogalmaztam úgy, hogy türelmes is tudjak lenni. Lássam, hogy ez hosszú folyamat, és az Isten végezni akarja bennem ezt a nagy átrendeződést. A megszentelődésben segíteni és vezetni akar, vagyis, van, amiben türelmetlennek kell lenni önmagammal szemben, nem nyugodhatok bele, hogy még csak itt tartok, másik oldalról viszont türelmesnek kell lenni, hogy nehogy valami szélsőség ragadjon el, vagy az ördög csapdájába, kétségbeesésbe zuhanjak. Az apostol így fogalmazott: „Ezért tehát ti is azt tartsátok magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a Krisztus Jézusban. Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak. Tagjaitokat se adjátok oda a bűn szolgálatára, hogy a gonoszság fegyvereivé legyenek, hanem adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. Tagjaitokat is adjátok át az igazság fegyvereiként az Istennek. Hiszen a bűn nem fog uralkodni rajtatok, mert nem a törvény, hanem a kegyelem uralma alatt éltek.”

Ebben a kegyelemben bízzunk, és ez a kegyelem tesz késszé és alkalmassá bennünket, hogy a megszentelődés útján ne csak beszéljünk, a megszentelődés útján ne csak elmélkedjünk, érezzünk valamit, hanem előre is haladjunk, hogy miután gazdaváltás történt életünkben, rendszerváltozás is történjen életünkben. Az Istennek tetsző rend szerint éljünk immáron, nem a régit átfestve, átmentve, hanem radikálisan újat cselekedve, az Istennek tetszően.

Imádkozzunk

Magasztalunk Istenünk, hogy Jézus által elvégezted a megváltást, megszabadításunkat. Magasztalunk, hogy mi is meghalhattunk a bűnnek és élhetünk Neked, szabadító Istenünknek. Bocsásd meg Urunk, hogy ugyan döntöttünk a Krisztus mellett, de még kevés gyümölcse látszik hitünknek. Bocsásd meg, hogy bár a Krisztus mellett döntöttünk, testünk tagjaiban gyakran mégis az óember cselekedetei, indulatai lesznek úrrá. Segíts Urunk Istenünk, hogy ne uralkodjék bennünk a bűn, hogy tagjainkat se adjuk oda a bűn szolgálatára, hanem a Te dicsőségedre szánjuk oda; adjuk oda egész valónkat, hogy a megszentelődés útján előre haladjunk, hogy ízesítő sóvá lehessen életünk ebben a világban, hogy a Te világosságodból adhassunk tovább a világban az emberek számára.

Könyörgünk Urunk, Istenünk, az utánunk jövő nemzedékért, gyermekinkért, fiataljainkért, most közelebbről konfirmációra készülő fiataljainkért, amit elkezdtél az ő gyermeki szívükben, ifjú életükben, azt folytasd, hogy jobban-jobban ismerhessenek Téged, és életükben is egyre inkább ez életet megszentelő erővé legyen.

Könyörgünk a nyári gyülekezeti nagytáborért, az előkészületekért és a közösségért, hogy a közösségben megerősödve egymást szeretetben elfogadva a jó cselekvésére együtt buzduljunk fel.

Mennyei Atyánk! Segíts bennünket, hogy ebben a világban élve, de ne e világ szerint, hanem a Te akaratod szerint történjen minden életünkben. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |