| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Álljatok szilárdan…”

Kolosséi levél 1. fejezet 12-23.

¹²Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek.

¹³Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, ¹⁴akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata.

¹⁵Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül.

¹⁶Mert benne teremtetett minden a mennyben és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett.

¹⁷Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn.

¹⁸Ő a feje a testnek, az egyháznak is, ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első.

¹⁹Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, ²⁰és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által.

²¹Titeket is, akik egykor Istentől elidegenedtek, és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, ²²most viszont megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé.

²³Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem.

Imádkozzunk

Magasztalunk Mindenható Atyánk, mert nincs nálad nagyobb szeretet. Örökké igaz, szent és hatalmas vagy. Áldunk, amíg csak élünk azért a végtelen kegyelemért, amellyel hozzánk lehajoltál. Értünk váltságul elküldted Szent Fiadat, s általa esendő bűnös emberként is reménységünk lehet az örök élet, abban az elképzelhetetlenül tiszta, csodálatos országban, amit úgy nevezünk, a te országod. Köszönjük, hogy keresztyénként Jézust mondhatjuk királyunknak. Áldjuk Őt, hogy szembeszállt a sötétség erőivel és győzött érettünk, méltatlanokért is. Hálát adunk mindnyájan, hogy elfogadsz esendő mivoltunkban, és a Te népednek mondhatjuk magunkat. Hálát adunk a hittestvérekért szerte az országban és a világban. Segítsen Szentlelked, hogy csak Jézus Krisztust ismerjük, mint Urunkat, hogy pontosan érthessük tanításait és kövessük is engedelmesen. Segíts, hogy ne irányíthasson bennünket más erő, mint a Krisztusi szeretet. Légy ma velünk Szentlelked által. Áldd meg Igéd hirdetőit, hassa át lelkünket tanításod és szereteted éltető ereje. Ámen.

2. Thesszalonikai levél 2. fejezet 13-17.

¹³Mi pedig hálával tartozunk az Istennek mindenkor értetek, testvéreim, akiket szeret az Úr, mert kiválasztott titeket az Isten kezdettől fogva az üdvösségre, a Lélek megszentelő munkája és az igazságba vetett hit által.

¹⁴Erre hívott el titeket a mi evangéliumunk által, hogy így részesüljetek a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében.

¹⁵Ezért tehát, testvéreim, álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből, akár levelünkből tanultok.

¹⁶Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, ¹⁷vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben.

Szeretett Testvérek!

Hogyha a főtér rejtett kameráit, amelyek talán működnek, ha azoknak a felvételeit gyorsított változatban visszanézhetnénk, akkor igen érdekes dolgot vehetnénk észre. Első ránézésre azt láthatnánk, hogy az emberek össze-vissza, keresztül-kasul – úgymond – sietnek, hiszen gyorsított a felvétel. Aztán, ha elkezdenénk figyelni, hogy van-e benne valami logika, van-e valami összefüggés, van-e valami rendszer, akkor igen hamar megdöbbennénk, mert legalábbis első ránézésre nem sok rendszert, összefüggést látnánk. Az egyik ember talán a “Biká”-tól indul és a másik oldalra tart; a másik ember talán a Csapó utca felől érkezik, és azt vesszük észre, hogy talán egy fagylalttal jön az utca másik oldaláról; Valaki talán a Nagytemplom felé sietne; mások az ellenkező irányba mozognának, némelyek a Kossuth-szobor környékén mintha ácsorognának… – vagyis fölmerülhetne a kérdés bennünk, mi mozgatja az embereket? Mert jönnek-mennek, mi úgy láthatnánk, mintha céltalanul. Mi mozgatja az embereket? Érdekeik? Eszmék? Ideológiák? Hatalmak? Hitek? Az anyagiak? Talán a vágyak vagy indulatok? Bűnök? Talán a reklámok? Vagy talán választási kampányszövegek és plakátok? Mi mozgatja az embereket? Hiszen egy-egy ilyen felvétel, amikor így gyorsított módon látjuk, visszajátsszák, akkor már-már humorosnak is tűnhet; de ugyanakkor kicsit úgy láthatnánk magunkat, mint amikor egy hangyabolyt megpiszkálunk, és ott látszólag össze-vissza szaladgál az a sok kicsiny hangya, és mi is ilyen kicsiny hangyaként valahol ott lennénk ebben a sokadalomban. De mi mozgatja az embereket? Mi mozgat ma bennünket?

Próbáljuk másmilyen megvilágításban is egy kicsit elemezni. Észrevehetjük, hogy ha idői értelemben – nem földrajzi értelemben, ahogyan a főtéren az előbb ezt próbáltam szemléltetni, hanem idői értelemben –, tehát történelmi értelemben is megvizsgálnánk egy kicsit; akkor észrevehetjük, hogy a különböző történelemfelfogások, mintha hatással lennének az emberekre, mintha az emberek mozgása, cselekedete, életfolytatása és bizonyos történelmi hatások között lenne összefüggés. Jól tudjuk sokan, hogy az úgynevezett keleti vallások alapvetően ciklikus történelemszemléletűek. Éppen ezért, mert az idő valahol egyfajta állandó forgást jelöl számukra – így képzelik –, ezért úgy gondolják, hogy az emberi bűnökből való szabadulás, az talán újabb és újabb megszületés, újabb és újabb formában való élet által esetleg elképzelhető, és sokan éppen ezért még itt Európában is kacérkodnának a reinkarnáció elméletével, hátha egyszer majd talán sikerülne megtisztulni, megváltozni. De azt is jelenti, hogy ezen gondolkozásmód szerint, akkor el kell fojtani a vágyainkat, vagyis a lemondás, a beletörődés az talán segítene valamiféle cél elérésében. Mi mozgatja az embereket? Voltak, akik úgy gondolták, és talán még ma is hisznek ebben, hogy egy egyenes vonalú fejlődéshit, vagyis, hogy ebben a világban és a történelemben van egy egyenes vonalú fejlődés az osztályharcok sorozata által – és valahol ez egy nagy optimizmussal töltött el némelyeket –, de valójában önmegváltó emberi erőlködés volt az egész. És igen hamar rájöttek azok is, akik ebben – úgymond – hittek, hogy majd egyszer mi bűnös emberek egy már-már tökéletes társadalmat létrehozunk. Nagyon hamar rájöttek, hogy ez nem megy, ez történelmi zsákutca, és éppen ezért diktatórikus eszközökkel próbálták boldogítani az embereket. Diktatórikus eszközökkel próbálták mozgatni az embereket az általuk csodálatosnak vélt jövő érdekében, ami lehet, hogy nekik az volt, de a tömegeknek nem.

Vagy nézzünk még egy harmadikat a sok közül példaként: régen is és napjainkban is sok ember tulajdonképpen nihilista, hiszen a semmit vallja: „semminek semmi értelme nincs”. Megdöbbentő ugyanakkor, merthogy ebből az következik, hogy akkor nem kell dolgozni se, egyfajta tétlenségre int; de megdöbbentő ugyanakkor, hogy fogyasztani pedig szeretnének. Már az Ószövetségben találkozunk ezzel a gondolattal, az Újszövetség, vagyis az apostoli kor emberei között is létezett ilyen fölfogás: „együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk”. Ez is mozgathat embereket. Csak vajon érdemes ezek szerint mozogni és élni? A megdöbbentő az, hogy viszont enni, inni akarnak. Az apostol nem véletlen figyelmeztette nagyon keményen a thesszalonikabeliek egy részét, akik azt mondták, mindjárt visszajön a Jézus, most már mi nem dolgozunk: „az Urat várjuk!”. De aztán holnap éhesek lettek. Holnapután még éhesebbek lettek, és a gyülekezet többi tagjával el akarták magukat tartatni. Az apostol ekkor figyelmeztet. Jó, várjátok az Urat – mi is várjuk – de az Urat nem tétlenül kell várni! Aki nem akar dolgozni, rendben van – de ne is egyék! Ha időileg is nézzük tehát, akkor ilyen összefüggéseket is mintha észrevehetnénk. De nincs más lehetőség? Mi mozgatja az embereket? Mi mozgat bennünket? Akár földrajzi értelemben, akár idői értelemben.

Ravasz László írta egyszer: „Az akarat mindig szolga, de olyan szolga, aki szabadon választja meg a maga Urát.” Akkor kit választunk? Mit választunk a magunk urának, gazdájának? Ki vagy mi mozgathat bennünket? Kinek adjuk oda magunkat? Milyen cél mozgathat bennünket? Csupán néhány területet próbáltam fölvillantani, hogy ezek között az apostoli bizonyságtétel hadd szólaljon meg nagyon markánsan, hiszen a fölolvasott igeszakaszunkban kétszer is benne van: „szeret az Úr”. Ez az apostoli bizonyságtétel, miközben az apostoli korban is jöttek mentek uralkodók, hatalmak és hadseregek, űzték és hajtották a rabszolgákat, emberek rohantak, szerettek, örültek, pusztítottak, ettek – valami mozgatta őket. Nos, abban a világban, és a mi mai világunkban is az Ige ezt mondja: szeret az Úr. Vagyis más szavakkal mondom: az Isten cselekszik. Mert eddig csupán arról volt szó, hogy az ‘ember’ mit képzel el, és az ‘ember’ mit csinál; és mint a hangyaboly tagjai össze-vissza lótnak-futnak, szaladnak, megszólal a bizonyságtétel, az Isten cselekszik: „…szeret az Úr”.

Mi mozgat bennünket? Márai egyik helyen így ír: „A világi méltóság aranyfüst és játékpénz, de az emberi méltóság valóság, színarany. Miért játszol hamis pénzért, mikor Isten megtömte zsebed színarannyal?” Ezt egy kicsit tovább is fordíthatnánk: szeret az Úr. Mit jelent ez? Mit jelent annak a fölismerése, hogy – akár idői, történelmi értelemben is –, szeret az Úr? Az Isten jelenlévő, cselekvő Úr, és földrajzi értelemben is. Igaz, hogy az Isten jelenlévő és cselekvő Úr? Így olvastuk itt a múlt, a jelen és a jövő összefüggésében: „kiválasztott titeket az Isten, mégpedig kezdettől fogva az üdvösségre.” Idői értelemben szólal meg, hogy az Isten cselekedett, kiválasztott titeket az üdvösségre kezdettől fogva. Aztán így folytatja az apostol, hogy (és ez a jelen) „a Lélek megszentelő munkája által”; most, itt az apostoli korban, most, itt Budapesten vagy Debrecenben a Lélek megszentelő munkája által – tudniillik „az igazságba vetett hit által”. És a jövő vonatkozásában is megszólal nagyon röviden és tömören az apostoli bizonyságtétel, hogy mit jelent az, hogy szeret az Úr, és az Isten cselekszik; tudniillik a jövőre vonatkozóan „…hogy így részesüljetek a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében”. Nem valami emberi elme által kigondolt szebb jövőben, amit vagy sikerül elérni vagy nem az emberi bűnök miatt; hanem „hogy részesüljetek a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében.” Észrevehetjük ezt a trinitárius megfogalmazást. Észrevehetjük: az Isten, aki kiválasztott, a Lélek megszentel, és a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségében részesülünk. Ez egy egészen másmilyen történelemszemlélet, mint amikről a bevezetőkben szóltam.

A nagy kérdés az, hogy mi mozgat tehát bennünket? Mi mozgat minket, most már szűkítsük a kört, hívő embereket? Mert ha magunkat Krisztus-követőnek valljuk, akkor elméletileg az Úr szeret, és ez kellene, hogy mozgasson, hogy meghatározza gondolatainkat és cselekedeteinket. Mi az ember feladata? Ez is megszólal a mai Igénkben. Az ember feladata, tudniillik hit által elfogadni ezt a kegyelmet, vagyis nem passzivitás. Van feladata az embernek. Azután az elhívás alapján elindulni. Az Úr szeret, az Úr kiválasztott, az Úr megszólít, az Úr hív, az Úr elküld. Akkor induljak is el. Aki a gyermeke kenyerét eszi, az a fiak engedelmességét kell, hogy gyakorolja. Ha mi az Isten gyermekei lettünk a Krisztus által, akkor a gyermekek engedelmességével tartozunk az Istennek. Az ember, a hívő ember feladata: ragaszkodni. Ragaszkodni az apostoli hagyományokhoz, akár levélben, akár szóban kaptátok meg, olvashattuk itt az előbb. Ragaszkodni az Isten kijelentett Igéjéhez. Mi a mi feladatunk? Így olvastuk a Thesszalonikai levélben, ez szólalt meg a Kolosséi levél nagyszerű teológiai bevezetésének az összegzéseként: „álljatok meg szilárdan!”. És a mai világunkban nem is olyan egyszerű ez. Hiszen annyi minden mozgatni akarja az embereket! Annyiféle erő, érdek eszközként szeretne bennünket felhasználni – hogy ide menjünk, oda menjünk, ezt érjük el, azt érjük el, ezt szerezzük meg, azt szerezzük meg –, itt mindenki a javunkat akarja. Ezzel bombáznak a reklámok! Milyen nagyszerű lesz ha… ha… ha… szót fogadok, és a pénztárcámból ők meríthetnek. Az nagyszerű lesz! Hogy nekem az valóban szükséges-e vagy nem, ez őket nem érdekli. De engem kell, hogy érdekeljen! Mi mozgat bennünket? Valóban sakkbábukká próbálunk silányulni hívő emberként is? Álljatok szilárdan – mert igaz az, hogy aki napról napra nem szentelődik, az napról napra züllik. Akinek az életében napról-napra nem az Isten akarata valósul meg, ott meg fog valósulni valami más. Mert vannak erők, amelyek mozgatni akarnak.

Szeretett Testvérek! Mi mozgat tehát bennünket? - tegyük föl most már egyértelműen magunknak a kérdést. Hogyha ezt a kamerát vagy a kamerák által fölvett felvételt úgy alaposan végignéznénk, és történetesen magunkra is ismernénk. „Én is ott vagyok! Az én volnék!” És akkor elkezdek azon gondolkozni: hova is mentem én? Miért voltam ott? Mit akartam én? Vagy ki akarta, hogy ott legyek? Bizony gyakran a körülményektől függő emberekké silányodtunk, hívő emberként is gyakran minden más nagyobb erővel hathatott ránk, minthogy szeret az Úr. Ha pedig minden más nagyobb erővel hathat ránk, és aszerint kezdünk mozogni, akkor a nagy kérdés az: hogy „szeret az Úr” – mit jelent ez? Jelentett ez valamit nekünk? Szeret minket. Az apostol kétszer megfogalmazza. Először úgy, hogy szeret titeket, kiválasztott, azután, majd a gondolati egység második felében már így: szeretett minket. És itt már magát is ehhez a közösséghez tartozónak jelenti ki az apostol. Szeretett minket. Az Úr szeretett minket, ez a szeretet inspiráljon bennünket. Mert igaz az, hogy szeretetre a szeretet tesz képessé. Sok minden mozgathat minket, de szeretetre csak szeretet tesz képessé. Vagyis az Isten szeretete tesz képessé arra, hogy valóságosan szeressünk, és ne csupán egyéb érdekeknek kiszolgálói legyünk. Az apostol így fogalmazott tovább: megajándékozott Isten „…örök vigasztalással és jó reménységgel.” – Örök vigasztalással és jó reménységgel. A körülmények nem mindig ezt mutatják. Ha csak a körülményekre nézünk, ha csak a ránk ható egyéb erőkre figyelünk, akkor gyakran reményt vesztetté válhat az ember. De az Isten megajándékozott örök vigasztalással és jó reménységgel. Tudunk-e, akarunk-e ilyen Istentől kapott jó reménységgel és vigasztalással szolgálni és cselekedni, mert az utolsó gondolat ez: „…erősítsen meg titeket minden jó cselekedetben és beszédben.”

Mi mozgat minket? – ma, itt, a mai Magyarországon. Mi mozgat engem, hívő embert? Mi mozgat téged? Mi mozgathat bennünket, gyülekezetet? Mi mozgathat bennünket, mint egyházat? Valóban az, hogy szeret az Úr, vagy néha elkeseredett pillanatunkban jól esik ezt hallani, de egyébként mindig más erő és érdek szolgálatában maradunk? Álljatok szilárdan – megdöbbentő, de újra és újra az apostoli korban is elhangzott ez a felhívás. De ennek a felhívásnak az alapja ennyi: szeret az Úr. Ezért lehet megállni szilárdan. De aki áll, vigyázzon, hogy el ne essen.

Szeretett Testvérek! Újra és újra engedjük, akarjuk, hogy ez az isteni szeretet mozgasson minket, erősítsen minket minden jó cselekedetben és beszédben.

Imádkozzunk

Istenünk! A bűneset óta minden nemzedék bálványként tisztelte keze csinálmányait vagy az emberek által kitalált eszméket, gondolatokat, és gyakran gonosz vágyaink vezéreltek minket is. Magasztalunk Teremtőnk, hogy Krisztus által Atyánkká lettél, és Lelked által a megszentelődés útján vezetsz minket. Magasztalunk, hogy szereteted által ragadtad meg szívünket. Segíts, hogy hittel kegyelmedből éljünk. Segíts ragaszkodni a kijelentett Igéhez, a Szentíráshoz. Segíts szilárdan megállni a hitben, a Néked való engedelmességben. Segíts, szereteted erősítsen, hogy minden jócselekedetben és beszédben Téged magasztaljunk. Könyörgünk így a gyülekezetek épüléséért. Könyörgünk nyári gyermekhetekért, gyülekezeti táborozásunkért. Kérünk népünk lelki újulásáért. Könyörgünk Európa népeinek erkölcsi felemelkedéséért. És kérünk, helyezd szívünkre az előttünk lévő lehetőségben a felelősséget, hogy az európai választások során nemzetünk javát szolgáló bölcsességgel aktívan részt vegyünk. Magasztalunk Urunk Istenünk, hogy annyiféle erő között a legnagyobb a Te szereteted. Magasztalunk, hogy szeretsz bennünket. Segíts Urunk, hogy a mi életünk, beszédünk és cselekedetünk Téged magasztaljon, hogy szilárdak legyünk a hitben, és a Néked való engedelmességben. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |