| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Így szóljanak az Ő megváltottai”

Zsoltárok könyve 107. fejezet 4-22.

„Vannak, akik bolyongtak a pusztában, úttalan utakon, nem találtak lakott várost.

Éheztek is, szomjaztak is, elcsüggedt a lelkük.

De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és kimentette őket szorult helyzetükből.

A helyes útra vezette őket, hogy lakott városba jussanak.

Adjanak most hálát az Úrnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért, mert megitatta a szomjazókat, és jól tartotta az éhezőket.

Vannak, akik sötétségben ültek, a halál árnyékában, nyomorultan vasra verve, mert engedetlenek voltak Isten parancsával szemben, megvetették a Felséges döntését.

Ezért szenvedéssel törte meg szívüket, elbuktak, nem volt segítőjük.

De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

Kihozta őket a sötétségből, a halál árnyékából, köteleiket pedig letépte.

Adjanak most hálát az Úrnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért, mert betörte az érckapukat, és leverte a vaszárakat.

Vannak ostobák, akiknek szenvedniük kellett vétkes életük és bűneik miatt.

Minden ételtől undorodtak, már a halál kapuihoz jutottak.

De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

Elküldte igéjét, meggyógyította, és a sír mélyéről kimentette őket.

Adjanak most hálát az Úrnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért, mutassanak be hálaáldozatot, beszéljék el ujjongva tetteit!”

Imádkozzunk

Urunk Istenünk! Magasztalunk és köszönjük Neked ezt az újabb napot, melyen közösen itt lehetünk, és őszintén kereshetünk Téged. Vágyunk a Te közelségedre, és oly jó átgondolni mindazt a sok jót, amiért hálásak lehetünk Neked nap mint nap. Köszönjük, hogy a Tieid lehetünk, megismerhettünk Téged, és megszabadulhattunk a bűneinktől. Hálásak vagyunk a családunkért, a közösségünkért, kicsinytől a legidősebbekig. Köszönjük a Te Igédet, mely által megmutatod számunkra az utat nemcsak vasárnapokon, hanem a hétköznapok gondjaiban is. Kérünk, tisztítsd meg a szívünket az emberi indulatoktól, a mulasztási bűnöktől, a gonosznak még a rejtett gondolataitól is, hogy tiszta értelemmel és nyílt szívvel fogadhassuk be Igédet. Bocsásd meg Urunk, hogy sokszor nem Reád nézve keressük az életünk célját, értelmét, hanem rövidlátó módon a környezettől, anyagi dolgoktól várjuk a megoldást. Bocsásd meg, hogy sokszor észre sem vesszük az ajándékaid sokaságát, természetesnek vesszük az egészségünket, az otthon melegét, nem látjuk meg a körülöttünk levő világ szépségét, rendezettségét, a hitre épülő megismerés és a tanulás lehetőségét, mellyel megengedted, hogy közelebb kerülhessünk Hozzád. Hálásak vagyunk a lelki táplálékért, melyet a mai napon szántál nekünk a jövő hét útravalójául, és azért is, hogy vigasztalást és segítséget adsz azok számára, akik nehéz helyzetben vannak, csüggedtek és szomorúak. Hálásak vagyunk, hogy nem hagysz magunkra minket; nem önmagunkban, vagy bizonytalan emberi döntésekben kell bíznunk, hanem az Igéd igazságában, amely évezredek óta áll. Uram! Te adj békességet ebben az országban, ahol egymást támadják az emberek, és adj bölcsességet a vezetőknek a jó döntésekhez. Szeretnénk nemcsak fülünkkel meghallani, hanem szívünkbe zárni a beszéded, hogy jó gyümölcsöt teremhessünk a körülöttünk élők számára, és a hétköznapi gondjaink megoldását is a Te igazságod vezérelje. Hálásak vagyunk, hogy nemcsak a múlt bűneitől segítesz megszabadulnunk, hanem bízhatunk a Te megbocsátó kegyelmedben, ha igyekezetünk ellenére elbotlunk és előtűnnek a gyengeségeink. Bocsásd meg nekünk, hogy sokszor csak a bajban, a gondjainkra megoldást keresve fordulunk Hozzád, és ritkán köszönjük meg, valljuk meg hálával a szívünkben mindennapi segítségedet, amikor örülünk, és sikereink vannak. Hálásak vagyunk, hogy az elfordulásainkkal, gyengeségeinkkel elkövetett bűneink mindig megbocsátásra lelnek Nálad, ha őszintén megvalljuk és megbánjuk előtted. Köszönjük, hogy Te a teremtés óta ugyanaz vagy a számunkra, akit nem a harag, vagy a bosszúállás vezérel a velünk való kapcsolatodban, hanem a végtelen szereteted. Jézus nevében kérünk, hallgasd meg az imánkat, segíts minket továbbra is a Feléd vezető úton. Kérjük, áldd meg az Ige hirdetőjét és a mostani alkalmunkat is. Kérünk, adj a gyülekezetünknek az Igéd által elmélyültebb hitet és megújulást. Ámen.

Zsoltárok könyve 107. fejezet 1-3.

„Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!

Így szóljanak az Úr megváltottai, akiket megváltott az ellenség kezéből, és összegyűjtött a különböző országokból; keletről, nyugatról, északról és délről.”

Szeretett Testvérek!

Gyakran megkísért bennünket, gyakran beleesünk abba a hibába, amit röviden így lehetne megnevezni, hogy beszélgetéseink aránytalanságai. Mondok egy konkrét példát. Az elmúlt egy-két hétben többször lehetett hallani, többször részesei voltunk olyan beszélgetésnek, “bizony lassan már szárazság lesz, nagyon kellene eső, nagyon kellene a csapadék”. Aztán legalábbis, akik itt a Bolyai utca környékén laknak, azok a hét végén, pénteken kaptak csapadékot, jéggel együtt; és akkor inkább arról beszélünk, “micsoda jég volt”. Valóban egy-két centiméteres jegek is jöttek olykor; elég kitartóan. Itt, ezeknél az ajtóknál, a templomajtókon kívül markolni, lapátolni lehetett volna a jeget, ahogy idevágta a szél. A jégről beszélünk, arról pedig kevésbé, hogy “hála Istennek esővel jött”; így sokkal kisebb kárt csinált, és legfőbbképpen vagy ötven-hatvan milliméter csapadék is jött. Vagyis nem kell kétségbe esni, hogy nem győzünk locsolni. Aránytalanság: a jeget észrevesszük, a csapadékról majdnem elfelejtkezünk. Pedig hát azután sóhajtoztunk.

Nos, gyakran járunk így a hétköznapi életben, és gyakran járunk így a hitéletben is, hogy aránytalanság következik be szavainkban, beszélgetésünkben. Valamiről nagyon beszélünk, és van, amiről pedig kevésbé vagy keveset. A ma olvasott 107. zsoltár, mely holnaptól lesz napi ige, első néhány verse álljon most a középpontban: az Úr megváltottai – ez az első. Azok, akik az Isten gyermekeivé lettek, azok, akik ugyan olykor elbuknak, a szövetséghez nem hűségesek igazán, mégis az Úr megváltottai; átéltek eseményeket, vannak tapasztalataik. A fölolvasott zsoltárrészlet három területet említ, a zsoltár még tovább tart és újabbakat is elmond, de háromról itt hallottunk.

Az egyik volt a nagy hálaadó zsoltárban a pusztai vándorlás fölemlegetése. Az Egyiptomból kiszabadult nép, amely bolyongott a pusztában, éhezett olykor, máskor szomjazott, elcsüggedt, zúgolódott, és az Úr gondoskodott róluk. A pusztai vándorlásban tapasztalhatták meg tehát az Isten szabadító szeretetét, az Úr megváltottai a szolgaságból kiváltott népévé lehettek.

Azután, egy másik területet is említ, hogy az Úr megváltottainak milyen hitbeli tapasztalatai lehetnek, ez pedig: az életet romboló bálványozás rabságából szabadít meg az Úr; az életet romboló bálványozásunk rabságából szabadít meg az Isten. A zsoltárból ilyet olvastunk, hogy a „Felséges döntését megvetették” és emiatt szenvedtek saját életükben. És ebből a szenvedésből, ebből a rabságból szabadít ki az Úr, vált ki az Úr.

A harmadik terület, amit a zsoltáros említ, és így a megváltottak tapasztalati területeként mondja, hogy bűneik miatt gyakran komoly betegség, halálos betegség is jelentkezett. Mert vannak betegségek, amelyeket saját bűneinkkel hozunk magunkra. Rendszertelen, mértéktelen életünkkel és más vétkünkkel.

Mind a három terület, amelyikről hallottunk az előbb a zsoltárból… mind a három terület olyan, amellyel kapcsolatosan ezután azt olvastuk: „De az Úrhoz kiáltottak”; a nyomorúság mélységéből, abból a nyomorúságból, amiből az Úrhoz kiáltottak, az Úr kimentette, megszabadította, kiváltotta őket. Így lettek az Úr megváltottai. A második, hogy ezek a megváltottak szóljanak. A megváltottak, az Isten gyermekei szóljanak! Vagyis ne csak a gonoszt lehessen hallani ebben a világban, mert azt lehet hallani. Néha itt is aránytalanok vagyunk, panaszkodunk, amikor sok gonoszságot látunk magunk körül ebben a világban, amikor rengeteg oda-vissza mondott mondatot hallhattunk az elmúlt hetekben. No, de a zsoltáros arra tanít, hogy az Úr megváltottai, akinek, akiknek vannak tapasztalataik az Isten hatalmáról, azok szóljanak. Ne csak mások, ne csak a gonosz hangoskodjék és szóljon ebben a világban, hanem az Úr megváltottai is. Így fogalmazza meg a zsoltár: „beszéljék el ujjongva az Úr tetteit!”; Ujjongva elbeszélni. Azután ilyen kifejezést olvastunk: magasztalják az Urat, dicsérjék az Urat. Mennyire beszélünk mi erről? Vagy felborult megint a beszéd, a beszélgetésünk? – sok mindenről beszélünk emberekkel, de kevésbé ujjongunk mindazon, amit átéltünk, amit megtapasztaltunk az Úrral kapcsolatosan. Szóljanak! – kettős területet említ a zsoltár. Az egyik: a nép gyülekezetében, vagyis szóljanak mindenki előtt. A másik terület pedig az istenfélő ember, az Isten népe; szóljatok a vének gyűlésében. Tudjuk, hogy az ókori Izraelben, a kisváros kapujánál lévő kis téren gyülekeztek össze a nép vénei, a település elöljárósága, mondhatnám az önkormányzat, és ott intézték az ügyes-bajos dolgokat. Ott tárgyalták a peres ügyeket, ott döntötték el a települést érintő kérdéseket. Nos a vének gyűlésében, ott is, vagyis a vezetők előtt is mondjátok el! – szóljatok ti, az Úr megváltottai; ha mi nem szólunk, más fog szólni, de mást fog mondani. Szóljanak az Úr megváltottai, és a zsoltár még erre is hív: „mutassanak be hálaáldozatot”, vagyis ne csupán beszéddel, ujjongva, magasztalva, dicsérve, hanem mutassanak be hálaáldozatot, ez már időt, erőt, képességet, tudást, elmét, sőt anyagiakat is jelent az Istennek hálaáldozatot bemutatni; mert ez is prédikál, ez is hirdeti, ezzel is mondjuk, hogy az Isten mit cselekedett.

Mit mondjanak? Így olvastuk: „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete! Így szóljanak az Úr megváltottai”. Hogyan szóljanak? Először is, hogy jó az Úr – bár nem mindig értjük; bár nem mindig ezt látjuk. Legalábbis mi nem mindig látjuk jónak azt, ahogyan az Isten cselekedett. De nem emlékszünk véletlenül gyermekkorunkból olyan időszakra, amikor a szülőnek volt jó gondolata, javaslata, akarata? – és mi gyermekek teljes felháborodással voltunk és elutasítottuk; és nem tetszett, és ez nem jó. “Engem vigyen a padlásra, ne a dagadt ruhát!” – emlékszünk József Attila panaszára. Most már értem felnőtt fejjel, gyerekként nem értettem. Ha szeret az anyám, akkor miért nem foglalkozik velem többet? Miért nem napi nyolc órát játszik velem és kettőt dolgozik, miért dolgozik tizet és fél órát játszik velem? De ezt csak felnőttfejjel értette meg, hogy az esti kis csuporban hazavitt vacsora és az anyu napi munkája között szoros összefüggés van. Igen: Jó az Úr. Nem mindig értjük, nem mindig értünk egyet vele, de attól még jó az Úr.

Azután, így szóljanak, hogy csodákat tett; Csodákat tett az Úr. Itt persze meg kell állnunk egy pillanatra, és értelmeznünk kell a kifejezést; mert nem teljesen ugyanazt értik a csodák alatt a világ fiai, mint a Szentírás. Néha még mi sem mindig teljesen bibliai módon gondolkozunk a csodákról. Csodákat tett az Úr. Észre kell vennünk, a Szentírás szerint a csoda az nem mindig rendkívüli természeti esemény. A világ általában így gondolkozik, és azt mondja, egy legyintéssel lesöpörhető dolgok, ezek csak “régi naiv emberek elképzelései”. A Szentírás pedig tud sok olyan csodáról, ami mögött semmilyen rendkívüli természeti dolog nincs. Nem függesztette fel az Úr Isten a maga által teremtett természeti törvényszerűségeit; mert ugyan lehetne azt is mondani, “hát az lett volna a csoda, hogyha a jég itt a Bolyai u. 25. szám alatt nem lefele kopog, hanem fölfelé megy” – hát ez már csoda, mondhatnánk sokan. A Szentírás azonban jó néhány példát ad arra, hogy a csodát nem teljesen így kell érteni. Jóllehet az Istennek van hatalma arra, még arra is, hogy a gravitációval ellentétes dolgot tegyen, de ő nem ezt ígérte nekünk. Mielőtt azonban magát a csodát értelmeznénk, szeretnék egy mondatot idézni valakitől – tudniillik, hogy hogyan viszonyuljunk a csodákhoz? „Aki nem hisz Istenben csodák nélkül, az a hitét csodákra és nem Istenre alapozza.” Ad az Úr jeleket, de ne keverjük össze. Aki mindig csodákat akar követelni, vagyis mindig látni akar, valamit megfogni akar, az végül is nem az Úrban hisz, hanem a csodákban, és akkor az már súrolja a bálványimádás határát. De mégis, hogy is értsük ezt? – hiszen így szóljanak, mondják el az Úr csodatetteit… Tehát nem mindig rendkívüli esemény az, mármint a természeti teremtett törvényszerűséget felborító esemény. Emlékezzünk egy nagyon ismert bibliai történetre: az Egyiptomból kiszabaduló rabszolganép elindul boldogan a szabadság felé, eléri a Vörös-tengert, egészen pontosan annak a Nádas tenger részét, és amikor hátranéznek, a homokbuckák mögött kezd kibújni, emelkedni az egyiptomi fáraó csapata. Elöl a járhatatlan mocsár és tenger, mögöttük pedig, a fegyvertelen nép mögött, a korabeli világ egyik leghatalmasabb birodalmának a hadserege. És ebben a kétségbeejtő helyzetben, amikor Mózes segítségért kiált, a feladata az: suhintsd meg a tengert a botoddal. Ez a hit próbája. Ez a te dolgod ember. És aztán ennyit olvasunk: az Úr Isten pedig éjjel forró keleti szelet támasztott és reggelre járható lett a terület. Semmi rendkívüli dolog nem történt, mégis rendkívüli volt. Vagyis, ezt a tengeren való átkelést újra és újra fölemlegeti Izrael népe; gondoljunk a zsoltárokra, hányszor előjön, mint nagy kollektív szabadulási élmény. De mi történt? Annyi, hogy ott és akkor történt, amikor ezt a feladatot kapta Mózes: ha át akartok kelni, akkor a jelt add meg, a botoddal suhintsd meg a tengert, a többit meg bízd rám. Forró keleti szél máskor is volt, de nem lett csodává. Csodává azért lett, mert ott és akkor, amikor hitben mert valaki lépni, az Isten megtette azt a lépést, amit meg Ő tehet meg. Nagyon sokszor így lesz csodává… vagyis el kell érkeznünk oda, hogy alapvetően a csoda, az a hívő embernek csoda; mert azt is írhatták volna a korabeli világi krónikások, hogy “micsoda mázlijuk volt ezeknek!”. Pont akkor jött egy forró keleti szélvihar, és azt a mocsaras, vizes területet szinte órák alatt járhatóvá tette. Így is lehet gondolni. Lehet a dolgokat több oldalról látni. Gondoljunk arra, hogy ha csupán a magyar történelmet megnézzük, milyen az osztályharcos értelmezése, és milyen mondjuk Kölcsey: Himnusz című költeményében a történelemértelmezés? „Őseinket felhozád…” – újra és újra az Úrra mutat. Prófétikus történelemszemlélete van Kölcseynek, a Himnuszban gyönyörűen látjuk; de lehet osztályharcos megközelítés is, nem biztos, hogy az helyes, hogyha azt lemerevítjük és csupán így látjuk. Kölcsey észrevette azt, amit más nem akart észrevenni, csupán az emberi erőlködést és egymás iránti harcot akarta látni.

Szóljanak tehát… így szóljanak, hogy az Úrnak vannak csodatettei – olvastuk a zsoltárban. De ez igazán a hívő embernek lesz csoda! Hiszen mikor tapasztalhatta meg Izrael, a rabszolganép? – akkor, amikor Mózes hitből fölvállalta, hogy ő egy jelt ad. “No jó Uram, de többet nem tudok csinálni, attól még a tenger ott van, és ott meg jönnek az egyiptomiak!” – ha ezt a hitbeli lépést megteszi az ember, akkor megtapasztalja, hogy az Isten cselekszik. És ott és akkor csodává lesz számára.

Vagy gondoljunk a Jordánon való átkelésre, kicsit hasonló a történet. Tulajdonképpen mi történik? Ugyanaz, mint amit sokan láttak már, hiszen bizonyára nagyon sokan jártak a Gyilkos-tónál. Egy folyó, és a folyó időnként úgy alámossa a partot, hogy egyszer leomlik a hegyoldal. Ebben semmi rendkívüli nincs. Ilyen sokszor történt. Elmegyünk, megcsodáljuk a Gyilkos-tavat, ez így keletkezett a Keleti-Kárpátokban. De ott, akkor, amikor a Jordánon kellett átkelni Izrael népének, valami hasonló történt és száraz lábbal kelhettek át. Ott és akkor történt, amikor az Isten azt mondta, hogy menjetek. Azt olvassuk ott, hogy “a papok menjenek be a Jordánba”. Tessék, induljatok el! Vagy hiszed, akkor meglátod a csodát; ha nem hiszed, nem fogsz látni csodát – neked nem lesz csoda. Nos, amikor tehát beszélünk… amikor nézzük a dolgokat, vegyük ezt is észre, és amikor beszélünk erről, ne lepődjünk meg, ha esetleg a világ fiai azt mondják, “hát véletlen volt”; “szerencséd volt.” Lehet így is olvasni, de a hívő ember fölismeri, hogy ott van valaki mindezek mögött.

Hogy szóljanak tehát az Úr megváltottai? Beszéljenek arról, hogy jó az Úr, még ha nem is mindig értjük és értünk vele egyet pillanatnyilag. Beszéljenek arról, hogy az Isten, úgymond, csodadolgokat cselekedett, fölismertem az életemben bizonyos dolgokat, mintegy csodaként. És harmadszor hogy szóljanak? Úgy, hogy örökké tart szeretete. Örökké tart szeretete a változó érdekek világában. Hiszen nagyon sokan szerettek már bennünket, magyarokat. Szerettek volna Dzsingisz kánék, szerettek volna Szulejmánék kirabolni, szerettek a Habsburgok bennünket adófizetőként, szerettek a keleti nagy testvérek, szeretett Hitler, sok mindenki szeretett – hogy az ő javukat szolgáljuk. A változó érdekek világában beszéljetek arról, hogy az Isten szeretete örökké tart. Annak ellenére is, amilyenek vagyunk olykor. És ez a szeretet a mi javunkat szolgálja, ha pillanatnyilag nem is értjük. Vagyis eljuthattunk odáig, hogy a megváltottak szólhatnak hitelesen az Isten dolgairól. Tudom, a saját bűneink ott vannak. De, hogy hitelesen szólhatunk, ez a tapasztalatra vonatkozik – aki átélt, megtapasztalt dolgokat, és benne és mögötte fölismerte az Istent, a cselekvő Istent.

Próbáljuk észrevenni tehát, hogy a bizonyságtételnek, vagy a bizonyságtételeknek kettős hasznuk van. Az egyik irány, hogy tudatosulnak bennünk az Isten tettei; ha akarunk erről beszélni, ahhoz észre kell venni. Tudatosuljon bennünk, hogy mi történt – az egyik irány – ide tartozik: mindez megerősít bennünket a hitben. Ezek a tapasztalatok megerősítenek mindig minket. Ezek a tapasztalatok, amelyek tudatosultak, és amelyekről beszélünk, ezek tesznek hálásabbá, örvendezőbbé bennünket, hiszen a zsoltárban ilyet is olvastunk, hogy „beszéljék el ujjongva tetteit”. De aki saját életében nem ismeri föl az Isten vezetését, az Isten tetteit, az miről fog beszélni? Valaki így fogalmazta meg: „Egy hívő öt percen belül több okot talál az örömre, mint a világ fiai ötven év alatt.” Én kicsit óvatosabban fogalmaznék, talán öt óra alatt össze tudunk szedni több okot arra, hogy örüljünk, mint mások ötven év alatt. Tudniillik, hogyha magunkra nézünk, a magunk ábrázatára és keresztyén életére nézünk, akkor legyünk alázatosabbak. De kellene, hogy észrevegyük, hogy sokkal több okunk van örülni, mint a világ fiainak, pedig ugyanebben a világban élünk mindannyian, csak más az egyik történelemszemlélet, és más a másik.

A bizonyságtétel másik haszna, másik irányú haszna pedig, hogy ha az Isten megváltottai szólnak, akkor mások is fölfigyelhetnek az Úrra. Tehát az előbb hármat említettem, többet is lehetne, hogy mi a haszna a magunk számára. Most nézzük meg mi a haszna a bizonyságtételnek, ha beszélünk az Isten velünk tett dolgairól, mi annak a haszna mások számára? Tehát mások is fölfigyelhetnek az Úrra. Vagyis észrevehetik, hogy nemcsak osztályharcos módon lehet történelmet szemlélni, hanem lehet a Himnusz prófétikus bibliai szemlélete szerint is látni. Látni azt, hogy „Hajh, de bűneink miatt Gyúlt harag kebledben”; ezt is látni. A mások felé való haszna, ha szólnak az Isten gyermekei az Isten dolgairól, hogy új összefüggéseket hallhatnak meg; amit ők talán észre sem vettek, egészen új összefüggéseket. Miért? Mert egy egészen másmilyen nézőpontból láttatjuk velük a dolgokat. Itt van ez a virágkompozíció, hogyha erre a virágkompozícióra nézünk, és kinek-kinek le kellene rajzolnia: ezek a rajzok hasonlítanának, de nem lennének egyformák. Most nem a rajztehetségünk miatt, hanem azért, mert ki-ki más nézőpontból látja; kinek-kinek mely virágok vannak jobban a szeme előtt, pedig ugyanazt a kompozíciót látjuk. De akkor gazdagodik a másik ember, a világ fiai is, hogyha a hívő ember a hit szemüvegének összefüggéseit láttatja meg. Mert ő is látja valahogy az életet, meg a sajátját, de jó, hogyha a hívő ember tud beszélni új összefüggésekről. És harmadszor, a sok közül, mások számára hasznos lehet, hogyha az Úr megváltottai szólnak az Isten tetteiről, tudniillik vágyakozást gerjeszthet mások szívében. Szándékosan fogalmaztam így, hogy vágyakozást gerjeszthet mások szívében Isten iránt, mert vigyáznunk kell, a bizonyságtétel nehogy lelki terror legyen. Néha összekeverjük. A lelki terror, az idegen a Szentírástól. Akkor is, hogyha néha magukat istenfélőnek nevezők művelnek ilyet. A mi bizonyságtételünk nem arról szól, hogy nyakon kapjuk az illetőt, és “ha tegnap nem tértél meg, pedig már tegnap is nagyon nógattalak, akkor ma addig innen nem fogsz elmenni, amíg ki nem mondod, hogy átadtad a szívedet az Úrnak”. Nagyon rossz bizonyságtétel lenne ez. Nagyobb türelemmel és több szeretettel, hosszútűrő szeretettel kell ezt a szolgálatot végezni, és így gerjeszthetünk vágyakozást Isten iránt másokban, mert idő kell, amíg bennünk az Isten elvégezheti a maga munkáját. Sokszor sok esztendő kell ehhez.

Szeretett Testvérek! Ez a nagy hálaadó zsoltár, amelynek gyakorlatilag csak az első felét hallottuk most az istentiszteleten, ez a hálaadó zsoltár ezzel kezdődött: „Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké tart szeretete. Így szóljanak az Úr megváltottai…” Ha magunkat is ezek közé soroljuk, az Úr megváltottai közé, akkor így szóljunk.

Folytassuk ezt és szóljunk a 66. zsoltár 1. és 8. versét énekelve:

Örvendj egész föld az Istennek,

És énekelj szép zengéssel!

Nagy dicsőségét szent nevének

Mindenek dícsérjék széjjel.

Mondjátok ezt az Úr Istennek:

Csudálatosak dolgaid,

Erősséged nagy, hozzád esnek

Hízelkedvén ellenségid.

Jertek, halljátok, hadd beszéljem

Tinéktek, istenfélőknek,

Amiket Isten tett én vélem,

Mily kegyesen tett lelkemnek!

Hogy szájammal hozzá kiálték,

Ottan meghallgata engem,

Azért beszédével nyelvemnek

Mindenkor őtet dícsérem.

Imádkozzunk

Örökkévaló Isten!  El kell ismernünk, hogy nagyszerű világot teremtettél. El kell ismernünk, hogy mint jó szülő gondoskodsz teremtményeidről, és el kell, hogy ismerjük, hogy bűnbocsátó kegyelmeddel az örök élet útját megnyitottad minden megtérő bűnösnek. Bocsásd meg Istenünk, hogy ugyan nagyszerű világodban élünk, gondviselő szeretetedet élvezzük, és nekünk megbocsátó kegyelmedet is elfogadtuk, mégsem magasztalunk mindig jóságodért, nem hirdetjük ujjongva kegyelmes bűnbocsátó szeretetedet. Segíts beszélni jóságodról, szeretetedről, megtapasztalt hatalmad csodáiról. Segíts Urunk, hogy hálából magunkat teljesen odaszánjuk a Te dicsőségedre. Segíts ujjongva hirdetni szeretetedet ebben a sok bűnnel, indulattal teljes világban. Könyörgünk Istenünk, minden személyes bizonyságtételért, hitvalló cselekedetért, hogy sokak szívét megragadhassák ezek. Könyörgünk gyülekezetünk és egyházunk hűségesebb, örvendezőbb életéért. Kérünk népünkért, hogy ismerje fel a választásokat, és azon bölcs részvétellel a magunk és gyermekeink jövőjét is segítsük. Könyörgünk Európa népeinek lelki megújulásáért, hogy ez a kontinens, ahova igen hamar eljutott az evangélium, és ahol sokan nem tudnak erről az evangéliumról, az itt élő keresztyének bizonyságtétele által, a megváltottak szava által újra meghallhassa a legnagyobb örömhírt, hogy megújult élete lehessen sokaknak. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |