| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

 

„Ébredj fel…”

 

 

 

Efezusiakhoz írott levél 5. fejezet 8-14.

 

„Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei.

A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség.

Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket.

Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen, de mindaz, amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá lesz.

Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világos. Ezért mondja: »Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus.«”

 

 

Imádkozzunk

 

Mennyei Édesatyánk!

Köszönjük a Te ébresztő szavaidat, köszönjük a Te Igédet, köszönjük, hogy életre hívtál bennünket; és köszönjük, hogy ma reggel is felébresztettél testben és lélekben, és itt lehetünk a Te házadban. Különösképpen áldunk Téged, amikor lelkiképpen ébresztgetsz minket. Bocsáss meg nekünk, ha mi újra és újra meglankadunk és megfáradunk. Bocsáss meg nekünk, hogy aluszékonyak vagyunk, és nem mindig vagyunk elég elevenek. Így kérjük Tőled most a Te Lelked elevenségét, segíts, hogy a régi formák most is a Te élő jelenléteddel, szavaiddal teljenek meg. Add, hogy meg tudjuk különböztetni a sötétség és a világosság cselekedeteit. Segíts, hogy a világosság gyermekeiként járjunk már itt ebben a világban. Jézus Krisztusért, aki a világ világossága, hallgass meg minket. Ámen.

 

 

Jelenések könyve 3. fejezet 1-6.

 

„A szárdiszi gyülekezet angyalának írd meg: ezt mondja az, akinél az Isten hét lelke és a hét csillag van: Tudok cselekedeteidről, hogy az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.

Ébredj fel, és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak, mert nem találtam cselekedeteidet teljesnek az én Istenem előtt.

Emlékezzél tehát vissza, hogyan kaptad és hallottad: tartsd meg azt, és térj meg! Ha tehát nem ébredsz fel, eljövök, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában jövök el hozzád.

De vannak nálad néhányan Szárdiszban, akik nem szennyezték be a ruhájukat, és fehérben fognak járni velem együtt, mert méltók rá.

Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, annak a nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.

Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek!”

 

 

 

Szeretett Testvérek! Férjem most a kistemplomi gyülekezetben egyházlátogatást végez. A mi gyülekezetünkben is szokott lenni egyházlátogatás, ahol más kollegák, illetve más gyülekezetből való képviselők figyelik a gyülekezet életét; de még nagyobb dolog az, hogy valaki most úgy van itt, hogy szól a mi gyülekezetünkhöz. Nagyon fontos, hogy a hívők milyen képet festenek magukról kifelé, de még fontosabb az, hogy mit szól hozzá az egyház Ura, az Úr Jézus. Gyülekezetlátogatás lehet emberi módon, de lehet onnan felülről, az Úrtól, a mi Urunktól. Gyülekezetlátogatás volt ott Szárdiszban is, hiszen az élő Úr szólította meg a gyülekezetet, maga az Úr látogatta meg a szárdiszi gyülekezetet. És most, kicsit úgy nézzük ezt a látogatást, hogy így akar köztünk is itt lenni, mint aki jól ismeri a mi külső képünket is, ugyanakkor ismeri a belsőt is. Mi emberi módon sok mindent elmondhatunk, de egyedül az Úr az, aki igazán lát bennünket és megítél.

 

Három vonatkozásban szeretnék szólni most: mit is láthat az Úr a világ életében, mit láthat a mi gyülekezetünk életében, és mit láthat személyesen a mi életünkben? Először hadd kezdjük a tágabb vonulatról, tágabb értelemben: mit láthat a világ életében az Úr? Elmondja: „…az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy”. Sok tekintetben mi külsőleg azt mutatjuk, hogy milyen szép a mi világunk. Talán most az Európai Unióban még inkább fel akarjuk mutatni, hogy milyen csodálatos, és ugyanakkor, más vonatkozásban, szakemberek is beszélnek arról, hogy Európa válságban van. Nem gazdasági, nem különféle más okot tudnak fölhozni, hanem azt hozzák föl, hogy erkölcsi válságban van. És hogyha olvassuk hétről-hétre a Reformátusok Lapjában azt a cikksorozatot, ami a mi világunk válságával foglalkozik, akkor fölfigyelhetünk rá, hogy van gazdaságilag is fenyegető válság, van sok tekintetben szellemileg is fenyegető válság, de a legnagyobb, amit most a múlt heti számból szeretnék idézni, az a szellemi válság, amin változtatni, amin újítani kellene. Így fogalmazott a mi testvérünk ebben a cikkben: „Az előttünk álló mérhetetlen kihívások várhatólag hamarosan azt eredményezik, hogy a veszély érzete és egyben a túlélés esélye Európa szellemi újjászületéséhez vezet”. Bárcsak a próféta szólna a cikk írójából, hogy Európa szellemi újjászületéséhez vezet, hiszen ez a vágyunk, ezt kívánjuk, hogy Európa szellemileg újjászülessen. De ez a vágyunk, hogyha a lelki újjászületésre gondolunk; ez a vágyunk a gyülekezetek életére nézve is, hogy újjászülessenek gyülekezeteink. Ha meg akar maradni akár a református egyház, akár az egész keresztyénség, akkor tudjuk nagyon jól, hogy újra meg kell újulnia a gyülekezeteknek is, az egyháznak is. És ugyanez érvényes a személyes életünkre is, és hiszem, hogy ez az Ige különösképpen ébresztőleg hat, hogy ugyanígy meg kell újulnunk nekünk is, ha meg akarunk maradni örvendező keresztyéneknek. Világunk válsága? Egyházunk válságai? Saját életünk válságai? – Mind-mind megújulásért kiáltanak azért, hogy ne a nevünk legyen az, hogy ‘élsz’, hanem az egész valónk.

 

Mit mondott az Úr a szárdiszi gyülekezetnek? „Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy.” Szárdisz ott Kis-Ázsiában pedig egy híres gyülekezet volt, maga a város is egy híres város volt. Talán túl súlyosnak érezzük ezt a minősítést rávonatkozóan, hogy „az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy”. Történelme folyamán sokan irigyelték Szárdiszt, ezt a várost, de volt két olyan nagyon válságos időszak, amikor majdnem elpusztult; amikor éppen azon múlt, hogy nem pusztult el ez a város, hogy voltak néhányan éberen, akik ki tudtak állni ezért a városért. Tulajdonképpen a gyülekezetére is ez vonatkozik: sok tekintetben próbált megélni a múltjából, próbált megélni az emlékeiből, de azt tudjuk, hogy emlékekből élni csak ideig-óráig lehet, a múltból megélni csak ideig-óráig lehet, és ez nem mindig az életet jelenti egy-egy gyülekezet számára. Éppen ez jellemezte ezt a gyülekezetet, hogy kiüresedett mindaz, ami azelőtt igen szép volt, ami azelőtt igenis kívánatos volt minden gyülekezet számára. Szárdisznak a neve azt is jelenti, hogy ‘maradék’. És erre a szóra figyelhetünk szinte az egész magyarázat során, hiszen kulcsfontosságú, hogy Isten mindig hagy maradékot, mindig hagy olyan embereket, olyan közösségeket, akik továbbvihetik, és a megújulás felé segíthetik a többieket. Így lehetett Szárdiszban is erre hivatkozni, erre hivatkozott az Úr, hogy igen, veszély van, az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy, de ez nem azt jelentette, hogy most már akkor vége mindennek; hanem vigyázz, innen kell fölállni, és innen kell győzni, és innen kell megújulni. Tulajdonképpen bármikor is hallunk akár lesújtó véleményt, ítéletet a Bibliából, mindig arra kell gondolnunk, hogy az Isten figyelmeztetni akar, hogy vigyázz, mert föl kell emelkedned, éberen kell maradnod. A halál állapota egy lehelettel különbözik az élettől, azzal az utolsó lehelettel, ami még az élőben benne van és a halottban már nincs benne. Még itt úgy látjuk ezt a halottnak mondott egyházat, még benne van a lehetőség, még benne van az a lehetőség, hogy újraéledjen. Ébredj föl! – mondja az Úr. Halottnak mondjuk azt, ami kiüresedett, ami már csak test, és tudjuk, hogy már nincs benne a lélek. Igen, hogyha a Krisztus-test, az egyház csak test, csak forma, csak külső képződmény, akkor bizony mondhatjuk, hogy az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Mi hiányzik? Megint csak a Lélek hiányzik. Megint csak az a Lélek, amit újra kell kérnünk, és megint kell kérnünk az Úrtól. Lehet olyan állapot is, amikor még benne van az életlehetőség a tetszhalottban, de nem mutatja mindazt, ami pedig az élet cselekedeteit jelentené.

 

Egy nagyon érdekes történetet hallottam Karl Mayról, illetve az ő nagymamájáról. Az a Karl May, aki a Winnetout írta – az ő nagymamájáról olvastam egy történetet. Ez már jó régen volt, tehát most már egészen más az orvostudomány, és biztos, hogy nem történnek hasonló dolgok, legalábbis itt a környezetünkben; de ott az történt, hogy ez a nagymama egyszer csak rosszul lett, és szinte megbénult, szinte nem látszott semmi életjel rajta, azt gondolták, hogy meghalt. Úgy is viselkedtek vele szemben, lefektették és elkezdtek rendelkezni az ő temetéséről. És ez a nagymama nem halt meg, hanem tetszhalott állapotban volt, amikor is nem tudott mozogni és nem tudott beszélni, de mindent hallott, ami körülötte volt. Mindent hallott, hallotta, hogy a koporsós méretet vesz róla, és hasonlókat. És nem tudta kifejezni, hogy ő él. Már ki-ki búcsúzott tőle, odament a kis unoka is, megszorította még utoljára a kezét a nagymamának, és a nagymama akkor kétségbeesetten összeszedett annyi erőt, hogy visszaszorította ezt a kézfogást a kis unokának. És akkor ez a kis unoka felkiáltott, hogy él a nagymama, megfogta a kezemet. Ez a tetszhalott állapot. És valóban jött is egy orvos és nem sokára életre keltették újra, és még utána sok évig élt ezen a földön. Az jutott eszembe ezzel kapcsolatosan, hogy folytatunk-e mi ilyen kétségbeesett harcot, hogy ha fölismerjük, hogy a halál állapotába kerültünk szellemileg? Folytatunk-e mi ilyen élni akarást akár gyülekezeti szinten, akár személyesen, hogy élni akarunk, még mutatni akarjuk az élet cselekedeteit? Igen, veszélyessé válhat a helyzet, úgy tűnhet, mintha csak a nevünk lenne élő, és ezt most szellemi értelemben gondoljuk. A nevünk lehet keresztyén, de ha már nincs bennünk az Isten Lelke, akkor igenis az a neved, hogy élsz és halott vagy. Jézus akar újat, akar életet teremteni. Jairus leányához, amikor hívják, már mindenki lemondott a kislányról. És akkor Jézus bemegy, és azt mondja: „a leányka nem halt meg, csak alszik.” Igen, az élet Ura még akár az ilyennek mondott gyülekezetből, az ilyennek mondott keresztyénéletből is tud életet újra adni. Erkölcsi halottnak is szoktuk mondani mindazokat, akik már elvesztették, eljátszották az egzisztenciájukat. Gondoljunk csak a tékozló fiúra, akinek már semmi jogalapja nem lenne, semmi lehetősége nem lenne új életet kezdeni, de az atya visszafogadja és új életet ad neki. Mostanában van egy barátság, ami haló-félben van saját életemben, és azon gondolkoztam sokáig, hogy most ezt élesszük-e újra vagy hagyjam elsorvadni. És azt kaptam, hogy újra kell kezdeni. Újra kell kezdeni mindaddig, amíg van lehetőség, mindaddig, amíg van reménység az életre, akár egy emberi kapcsolatra, akár egy sokkal nagyobb jelentőségű keresztyénéletre. Sajnos megfertőzte a világunkat az a gondolkozás, hogy már, ami ‘le van írva’, azzal ne foglalkozzunk. Nagyon sokan gondolkoznak úgy, hogy minden mindegy: „Ha már én így vagyok, így is fogok maradni”. Egy lelkipásztor kérdezte meg valakitől, hogy „Szerinted él az Isten?” Azt mondta, hogy „Lehet hogy él, lehet, hogy nem.” „És engedelmeskedsz neki?” „Hát nem is tudom, hogy akarok-e engedelmeskedni vagy nem.” – ez a ‘minden mindegy’. Ha van Isten, ha nincs Isten, akkor is nekem mindegy. Ez a fajta gondolkozás, sajnos, nagyon sokakat megfertőzött. Aztán a keresztyének között is van, magukat keresztyénnek mondók között is van egyfajta bizonytalanság; ez is veszélyes lehet, hogy most akkor én átmentem a halálból az életre vagy nem mentem át a halálból az életre? Értjük? Van-e bűnbocsánatom vagy nincs? Krisztushoz tértem vagy nem tértem hozzá? Igen, ez a bizonytalanság megint elronthatja a helyzetünket, hogy valóban szükségem van nekem az Isten életet teremtő Lelkére? És ami talán még járványosabb a mostani időkben, hogy mint akik megbénultak, egyfajta lelki apátiában élnek sokan kiégett keresztyénként, olyanokként, akik valamikor lobogtak az Úrért, valamikor adtak valamit, és most pedig eltűnt minden az életükből. És tudjuk nagyon jól, hogy ha nincs életkedvünk, akkor magunk körül is azt sugározzuk, akkor másoknak sem lesz kedve. Ha nincs keresztyén életkedvünk, akkor ne csodálkozzunk rajta, ha a világ nem vágyakozik keresztyénné lenni.

 

Szárdiszban valami hasonló történt és erre vonatkozik az Úr ébresztő szava: „Ébredj fel…”. Ébredj fel, mert erre van szükség. Persze aki túl jónak gondolja magát, nem szereti az ébresztést. Nem szeretjük esetleg kora reggel sem az ébresztést, de sokan morcosak arra is, hogyha lelki módon próbálja ébresztgetni valaki őket.

 

Egy nagyon jó kis történet jött elém egy ismert prédikátorról, evangelizáló testvérről. Ő ébresztgette a népet. Igen ám, de voltak gyülekezeti tagok, akiknek ez nem tetszett. Különös módon fölfigyelt egyvalakire, egy gazdag paraszt bácsira, aki nem szerette ezt az ébresztő igehirdetést, és kifejezésre is juttatta. Igen ám, de egyszer beteg lett ez a bácsi, és magához hívatta a papot, hogy a szokásos úrvacsorát magához vegye. Közben azért kifejtette, hogy “én jó vagyok, nem félek senkitől” – nyilván akkor az Istentől sem. És akkor a lelkész meg merte mondani, hogy így, ilyen gondolkozással nem juthat a mennybe és otthagyta ezt a beteg embert. Talán azt gondolnánk, szívtelen volt; talán azt gondolnánk, amit ők is, hogy hát “már Ő sem segít semmit”. Ez a beteg ember elkezdett gondolkozni. Gondolkozgatott, közben arra a megállapításra jutott, hogy “na jó, hát lehet, hogy van egy-két bűnöm, lehet, hogy becsaptam egy-két embert már életem során, az is lehet, hogy nem énekeltem mindig szívvel-lélekkel az Úr dicséretére” – még egyszer el kellene hívni ezt a lelkészt és elmondani ezeket a dolgokat neki. El is mondta, hogy ő ezekre a megállapításokra jutott, és hát úgy gondolja, hogy neki talán itt van az idő, hogy akkor meg kellene térni. A lelkész megint kedvesen, de mégis határozottan szólt, hogy ez még nem az igazi. Ezt még csak a nyomorúság hozta ki, hogy ezeket beismerte, még jó lenne ezen gondolkodni. És akkor valóban pár nap múlva megint hívatta a lelkészt, és akkor már igazából végiggondolva ezeket a dolgokat, bűnöket, mulasztásokat, az volt a kérése ennek a betegnek, hogy menjünk együtt a Golgotára. Akkor jött rá arra, hogy Jézusra van szüksége. Eddig csak az önmaga jóságát emlegette, hát “a lónak is négy lába van” alapon, hát nekem is vannak bűneim, de nem igazán rázta meg a bűneinek a tudata, és csak akkor, amikor már igencsak elgondolkozott, jött rá arra, hogy „Uram légy irgalmas nekem bűnösnek”, vagyis Jézus Krisztusra van szüksége.

 

Berzenkedhetünk az ébresztés ellen, berzenkedhetünk, ha rámutat valamire az Úr az életünkben, de olyankor jó, ha magunkba szállunk. És olyankor jó, hogyha elkezdünk gondolkozni azon, hogy vajon miért is szólt? Vajon valóban nem találta az én cselekedeteimet teljesnek? Hiszen itt arról van szó. A szárdisziaknak azt mondja: „…nem találtam a te cselekedeteidet teljesnek”. Hadd gondolkodtasson most el Isten Szentlelke, mennyire találja teljesnek a mi cselekedetünket. Komoly veszélyt jelent, hogyha alszunk akkor, amikor nem kellene – mondjuk vezetés közben. Komoly veszélyt jelent, hogyha nincs ott az őr, amikor ott kellene, hogy legyen egy várnak a védésében. Komoly veszélyt jelent a keresztyén ember számára az alvás, az éberség hiánya, amikor vigyázni és imádkozni kellene. Emlékezzünk a három tanítványra ott a Gecsemáné kertben. „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek, mert a lélek ugyan kész, de a test erőtelen.”

 

Igen, az Isten figyelmeztetését mindig így fogadjuk: mi az, amiben nem találta teljesnek az életemet? Mi az, ami még nincs rendben minden vonatkozásban? És a megdöbbentő az, hogy nem arról van szó, hogy “na most akkor csak magaddal foglalkozz”, hanem azt mondja az Ige: „Ébredj fel és erősítsd meg a többieket, akik halófélben vannak…” – a maradék. Aki észreveszi, hogy ébredni kell, annak máris feladata van. Annak máris indulni kell a másik ember felé, bátorítani és erősíteni. Egy ma élő professzor így fogalmaz: „Ha a keresztyénség meg akarja győzni a világot, vissza kell térnie egyéni életgyökereihez, vagyis ébredj fel; másrészt egyre táguló körökben kell odafordulnia a jelenkor kérdéseihez, a jelenkor embereihez”. Egyre táguló körökben – ezt éreztem meg ebben az Igében, hogy jó, ez Szárdisznak szólt, de szól az egész világ szellemi megújulásáról is, beszél a gyülekezet megújulásáról és beszél a mi személyes megújulásunkról is. Só és kovász kell, hogy legyen annak az élete, aki már felébredt. Nem kivonulni kell, hogy „na akkor most már én itt hagyom a többieket, vagy itt hagyom ezt a világot és majd élem a magam életét az Úrhoz közel” – hanem feladatunk van. Erősítsd a többieket! Sokszor van kifogásunk, hogy “hát gyenge vagyok én még ahhoz, meg én is botladozok”, és hasonló kifogásaink vannak; de gondoljunk erre, hogy te, aki talán saját magadban is gyengének érzed magad, tudsz erősíteni másokat. Pál apostol így mondja ezt el, pedig őt azért erősnek gondoljuk: „Az én erőm erőtlenség által végeztetik el”. És itt értjük meg azt, hogy „elég az Úr kegyelme”; hogyha mi esetleg csak a külső körülményekre gondolnánk, akkor ahhoz nem elég, de hogyha várjuk az Ő segítségét és kapjuk az Ő Lelkének erejét, akkor már elég. Talán figyeltük, hogy először kimondja általánosan az ítéletet az Úr a szárdiszi gyülekezetre: „…az a neved, hogy élsz pedig halott vagy”, és utána pedig mégis vannak kivételek. Isten mégsem általánosít. Mégis azt tudja mondani: „vannak nálad néhányan, akik nem szennyezték be ruhájukat”. Vagyis, igen, vannak, akik már meghallották ezt az ébresztő szót és erősítik a többieket. És ott van az ígéret is, hogy aki győz, azt fehér ruhába öltözteti az Úr. Ebben az az érdekes, ebben a képben, hogy Szárdisz arról is híres volt, hogy gyapjú fehérítéssel foglalkozott; és ez a gyapjú fehérítés ugye azt sugallná nekünk, hogy hát akkor tudnak ők maguknak fehér ruhát készíteni. De nem ilyen fehér ruha kell az üdvösséghez, hanem majd Ő fog bennünket felöltöztetni. Aki győz, azt öltöztetik fehér ruhába, és annak nevét nem törlik ki az élet könyvéből. Isten nem általánosít. Különböző helyzetekben vagyunk, különböző úton haladunk, de mindannyiunkra vonatkozik az ébresztés. Van, akit a kezdeti ébresztés kell, hogy ébresszen, és van, akit az úton az ellankadásban, a megfáradásban, a megkopásban kell, hogy megújítson az Isten. Vagyis kérnünk kell, hogy a Lélek mutassa meg, mi az, ami most számomra fontos? Mi az, amiben megítél most engem az Úr? Lehet, hogy azt mondjuk, hogy “nem alszom én, elég aktív vagyok, végzem a szolgálataimat, végzem a dolgaimat”. De akkor is vonatkozhat az, hogy „Megtettél mindent, amit meg tudtál volna tenni?” Lehet, hogy azt mondják sokan, nekem van hitem és van reménységem – és ez nagyon jó. De vajon látszik-e az életeden az a keresztyén életkedv, amitől mások is megirigylik ezt az életet és megkérdezik, hogy hogyan is követhetnénk Krisztust? Aztán lehet, hogy kaptuk már a Lélek ajándékát, de vajon nem kopott-e meg sokszor a kezünkben, mert nem használtuk elég jól? Vajon nem a tegnap mannájával akarunk-e ma is élni? Isten újat akar mindannyiunk életében, valamiféleképpen fiatalokéban és idősekében egyaránt. Lehet, hogy lenne lehetőségünk erősíteni másokat, de kényelmesebb nem tenni. És aztán van, amikor úgy tudunk az ébresztésre is berzenkedni, hogy mondják másnak ezt az ébresztést – “én már elég jól ébren vagyok”. Ismerjük ezt az egymásra mutogatást. És ezért kérem az Urat főként, de mindannyiunkat arra, hogy vegyük észre a Lélek által, hogy mi az, ami nekünk szól, mi az, ami a mi ébresztésünkre szól? És vajon igaz-e, hogy az a neved, hogy élsz, és keresztyén életed van? Vagy az a neved, hogy élsz és halott vagy?

 

Mostanában sokat hallottam a dél-koreai ébredésről, és nagyon sokat imádkozom is azért, hogy nálunk is elinduljon ez az ébredés, ez a megújulás, hiszen ha szétnézünk a környezetünkben, láthatjuk, hogy milyen nagy az elvilágiasodás; milyen nagy az eltávolodás az Úrtól. És bármelyik beszámolót vagy bármelyik könyvet olvastam erről az ébredésről, de legyen az más ébredés, akár a múlt században, akár a századunkban, mind-mind arról beszél, hogy annak a magnak, akik már felébredtek, felelőssége van ezen a téren. Az imádság felelőssége mindenképpen a miénk. Imádkozni a megújulásért. Kérni az Urat a megújításért. Mindazok, akik már megértették, mit jelent átmenni a halálból az életre, kell, hogy imádkozzanak mások életre jutásáért. Aztán nagyon fontos megint az élő Igével tápláltatni, nagyon fontos, hogy ne lankadjunk meg az Isten megismerésében, ne lankadjunk meg az Ő szavának a tanulmányozásában. És nagyon fontos, amit már említettem, hogy az életünk vonzó kell, hogy legyen. Vagyis legyen kiírva ránk a keresztyén életkedvünk, hogy érdemes Krisztus-követő életet élni ebben a világban. És legyen így vonzóvá a gyülekezet élete is örvendezésünkben, legyen így vonzó a mi Isten-dicséretünk és egymásszeretetünk is. „Akinek van füle, hallja meg, mit mond a lélek a gyülekezeteknek.”

 

 

Imádkozzunk

 

Győzedelmes Urunk!

Áldunk Téged, hogy meglátogatsz minket, ma élő egyházadat, és szeretnénk mi is győzedelmes egyház lenni. Szeretnénk mi is egyen-egyenként és közösségileg is a Te győzteseid közé tartozni. Köszönjük Neked, hogy tükröt tartasz elénk, hogy megláthassuk mi az, ami jó, és mi az, ami még nincs rendben életünkben. Bocsáss meg nekünk, mint gyülekezetnek, hogyha csak a formát tartottuk kívülre fontosnak, és nem mindig volt benne igazi tartalom. Jöjj és töltsd meg azt igazi tartalommal Lelked által. Bocsáss meg nekünk egyen-egyenként, amikor felületesen gondolkoztunk, és nem volt igazi mélysége a mi hitünknek. Jöjj és adj nekünk győzedelmes hitet. Bocsáss meg nekünk, hogy sokszor tűnt el életünkből a keresztyén életkedv és reménység. Jöjj és vidámíts meg, jöjj és vigasztalj meg a Te Szentlelkeddel. Kérünk Téged, hogy így tölts el minket igazán a Te Szentlelkeddel, a Te Lelked tüzével, hogy merjünk és akarjunk másokat is erősíteni, hogy ne csak a kopás látszódjon az életünkön, hanem a Te tüzed, a Te Szentlelked ereje. Így kérünk, hogy segíts bennünket erősíteni a hitben indulókat, és mindazokat, akik megfáradtak a hitben.

Kérünk betegeinkért, akik testi fájdalmaikban valóban erőtlennek érzik magukat, erősítsd őket lelkiképpen. Kérünk Téged a halál révén állókért, adj nekik Benned való reménységet, és kérünk ápolókért, betegápolókért és gyászolókért, hogy erősítsd őket, hogy testi-lelkiképpen tudjanak ott lenni mindazok mellett, akiknek szükségük van rájuk.

Kérünk Urunk Téged egyházunkért. Adj megújulást, adj ébredést a mi időnkben itt e földön, adj ébredést a mi városunkban, a mi világunkban, segítsd az erkölcsi felemelkedést, de segítsd mindenképpen a Te Lelked által való újjászületést sokak életében. Így kérünk Téged, hogy szaporítsd a gyülekezetet is az üdvözülőkkel, és add Urunk, hogy ne restüljünk meg ebben a szolgálatban. Hívjunk és bátorítsunk a Te követésedre. Az Úr Jézus Krisztusért kérünk, hallgasd meg a mi könyörgésünket és maradj mivelünk. Ámen.

 

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |