| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Istennek terve van szolgáival

Királyok első könyve 19. fejezet 1-8; 11-18. versig

¹Amikor Aháb elmondta Jezábelnek mindazt, amit Illés tett, és hogy a prófétákat megölte karddal, ²Jezábel követet küldött Illéshez ezzel az üzenettel: Úgy bánjanak velem az istenek most és ezután is, hogy holnap ilyenkorra azt teszem veled, ami azokkal történt!

³Illés megijedt, elindult és elment, hogy mentse az életét, és elérkezett a júdai Beérsebába. Legényét ott hagyta, ⁴ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre. Odaérve egy rekettyebokorhoz, leült alá, meghalni kívánt, és ezt mondta: Elég most már, URam! Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél!

⁵Azután lefeküdt, és elaludt a rekettyebokor alatt. De egyszer csak egy angyal érintette meg, és ezt mondta neki: Kelj föl, egyél!

⁶Amikor föltekintett, látta, hogy a fejénél forró kövön sült lángos és egy korsó víz van. Evett és ivott, majd újra lefeküdt.

⁷Az ÚR angyala másodszor is visszatért, megérintette, és ezt mondta: Kelj föl, egyél, mert erőd felett való út áll előtted!

⁸Ő fölkelt, evett és ivott, és annak az ételnek az erejével ment negyven nap és negyven éjjel az Isten hegyéig, a Hórebig.

¹¹Az ÚR ezt mondta: Jöjj ki, és állj a hegyre az ÚR színe elé! És amikor elvonult az ÚR, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az ÚR előtt; de az ÚR nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az ÚR nem volt ott a földrengésben.

¹²A földrengés után tűz támadt; de az ÚR nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott.

¹³Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment, és megállt a barlang bejáratánál. Egy hang pedig így szólt hozzá: Mit csinálsz itt, Illés?

¹⁴Ő így felelt: Nagyon buzgólkodtam az ÚRért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni.

¹⁵Ekkor azt mondta neki az ÚR: Menj, kelj ismét útra a pusztán át, Damaszkuszba, és amikor odaérsz, kend fel Hazáélt Arám királyává.

¹⁶Azután Jéhút, Nimsi fiát kend fel Izráel királyává; Elizeust, az ábél-mehólái Sáfát fiát pedig kend fel prófétává a magad helyébe!

¹⁷És aki majd megmenekül Hazáél kardjától, azt Jéhú öli meg, és aki megmenekül Jéhú kardjától, azt Elizeus öli meg.

¹⁸De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg a Baal előtt, és minden szájat, amely nem csókolta meg azt.

Imádkozzunk

Örökkévaló kegyelmes Istenünk, szerető mennyei Édesatyánk! Az Úr Jézus nevében, a Szentlélek által vagyunk itt a Te templomodban, a Te jelenlétedben az istentisztelet kegyelmi órájában. Köszönjük, hogy hívtál minket Szentlelked által, s köszönjük, hogy a Te közelségedet tapasztalhatjuk meg e mostani alkalommal is. Ó kérünk Téged, aki látod életünk minden fáradtságát, gondját, terhét, félelmét, gyászát, betegségét, nyomorúságát, kérdését és kételyét, tekints ránk irgalmasan és hallasd a mi lelkünkben a Te halk és szelíd hangodat, azt a hangot, amely új életet teremt, amely szeretetet, békességet, vigaszt, reményt, újjáteremtő, megújító erőt hordoz. Áraszd ki ránk a Te áldásodat, hadd vegyük azt, hadd vigyük magunkkal, és hadd legyen így az életünk áldássá, szeretteink, embertársaink között. Köszönjük Neked, hogy ott tudhatjuk kezedben a családunkat, ott tudhatjuk kezedben lelki közösségünket, gyülekezetünket, egyházunkat, ott tudhatjuk városunkat, népünket, hazánkat, az egész teremtettséget. Kérünk Téged, hogy munkálkodj hatalmasan, kegyelmesen bennünk, közöttünk, általunk, hadd legyen e föld dicsőségeddel, szereteteddel, fényeddel tele. Szentháromság Isten hallgasd meg felettébb imádságunkat. Ámen.

Te igazgasd elméjét

És minden tanúságát,

Vezéreld útát, nyelvét

A mi lelkipásztorinknak,

És oktassad elméjüket

A te szent beszédedet

Figyelmesen hallgatóknak.

378. dicséret 5. vers

Királyok első könyve 19. fejezet 15. és 16. vers

¹⁵Ekkor azt mondta neki az ÚR: Menj, kelj ismét útra a pusztán át, Damaszkuszba, és amikor odaérsz, kend fel Hazáélt Arám királyává.

¹⁶Azután Jéhút, Nimsi fiát kend fel Izráel királyává; Elizeust, az ábél-mehólái Sáfát fiát pedig kend fel prófétává a magad helyébe!

Szeretett Gyülekezet, kedves Testvéreim! Nagyrabecsüléssel, örömmel köszöntelek mindnyájatokat. A szokásos évenkénti egyházlátogatás alkalmával most az egyházmegyei tanácsos egyházlátogató testvéremmel együtt egy olyan gyülekezetbe jöhettünk, amely mind Debrecen városában, mind pedig a magyarországi református egyházban az egyik mintagyülekezet. Egy olyan szép példaértékű közösség, amelyik ékesen él, és gyümölcsözően szolgál ebben a városban, s messzehangzóan hirdeti Isten szeretetének üzenetét, jóakaratát, mindazoknak is, akik készek és képesek ráfigyelni testvéreikre, észrevenni Isten Lelkének, Igéjének munkáját egy adott közösségben, és hajlandók alázattal és engedelmességgel tanulni azoktól, akiket Isten megáldott példaértékűvé formált és áldás közvetítőjévé szentelt az Ő népe körében. Istennek legyen hála és dicsőség e közösségben, e gyülekezetben végzett eddigi és ez utáni munkájáért.

Most, amikor a gyülekezet kiscsoportjai vannak együtt az ünnepi vasárnapi istentisztelet órájában, hadd szóljon ennek a küldetését szépen végző gyülekezetnek Isten Lelke segítségével a tanítás arról, hogy mi a keresztyén ember és közösség hivatása, mi e hivatás eltévesztésének, vagy akár elvesztésének kísértése, és miképpen lehet visszakapni kegyelemből ezt a hivatást, és végezni alázattal, hűséggel Isten dicsőségére és sokak javára. Még ha tudjuk is, még ha éljük is, jó, ha az Istentől kapott leckéket újra és újra átismételjük saját hitünk, lelki tapasztalataink megerősödésére és arra, hogy még céltudatosabban tudjuk cselekedni az Úrnak jó, kedves és tökéletes akaratát, amiképpen az imént a keresztelési szertartáson is elhangzott. A mai Ige üzenetét két gondolatkörben szeretném átadni számotokra: Illés próféta életéről, munkájáról szeretnék beszélni, először úgy Illésről, mint a hivatását eltévesztett prófétáról. Ez önmagában egy nagy tanulság, hogy a nagy próféta, az Ószövetség nagy prófétája is képes volt tévedni emberi mivoltában és megerőtlenedni, mennyivel inkább mi, és ezért mennyivel inkább kell nekünk is vigyáznunk, hogy el ne tévedjünk és el ne tévesszük azt a hivatást, amit kaptunk. A második gondolatkör Illésről szól szintén, de immár a hivatásába kegyelmesen visszahelyezett prófétáról, aki hármas feladatot kap Istentől, hogy vállalt szolgálatát tovább folytassa és betöltse.

Illés próféta a hivatását eltévesztett Isten szolgája. Döbbenetes, hogy Istennek áldott eszköze is képes botladozni, tévedni, hibázni, megerőtlenedni. Igen. A Kr. e. IX. században élt Istennek kivételesen áldott embere nagyon nehéz időszakban munkálkodott Aháb és Áház király idejében, amikor Isten népe végletesen és szinte ítéletre érett módon megromlott életet élt, kultikusan, erkölcsileg és szociálisan is súlyos bűnökbe merült. Ebben a korban Illés hivatott arra, hogy Isten komoly, gyönyörűséges akaratát, üdvözítő tervét, áldott munkáját szemléltesse és odatárja Isten népe elé, s ha lehetséges, Isten népét visszavonja, visszafordítsa abba az örök szövetségbe, amelytől eltávolodott. Illés volt az, aki ebben a nehéz korban arra hivatott, hogy élet-halál harcot folytasson a bűn romlása ellen. A világban is, de különösképpen az Isten népe körében. Ez a harc valóban élet-halál harc volt, mert Isten népe élete, örök élete forgott kockán ebben a nagyon-nagyon válságos, nehéz időszakban. Ugyanakkor élet-halál kérdésévé lett az Isten szolgájának is ez a bűn elleni harc, hiszen aki a bűn halálát kívánja, annak a bűn is a halálát kívánja. Látjuk, hogy milyen komoly, elszánt küzdelmet folytatott Isten szolgája a romlottság ellen, és látjuk azt is, hogy milyen komoly és elszánt küzdelmet folytatott a bűn és a bűnnek a szolgái, megtestesítve és nevesítve az Úr szolgája és az Úr munkája ellen. Nem csoda emberileg szólva, ha Illés ebben az élet-halál küzdelemben nagyon elfáradt, és lelki keserűségek vettek erőt rajta, hiszen bár voltak ebben a prófétai szolgálatban csodálatos győzelmek, nagyszerű eredmények, de ugyanakkor csüggesztőleg is hatott a bűnnek hatalmas ereje, nagy kiterjedése Isten népe körében, az őt körülvevő világban. Illés megfáradt, lelki, testi erőtlenség uralta el, de ez három mozzanatban ütközött ki az ő életében. S ebben a három mozzanatban az tűnik ki, hogy Illés eltévesztette az ő Istentől kapott hivatását, valamiképpen elveszett a szeme elől, a lelki látásnak a fókuszából, hogy mire is hívta el őt az Úr.

Ez a három negatív elem a következő: Látjuk, hogy Illés menekül az emberek elől, az emberek közül. Kimegy a pusztába, ahol – hogy így mondjam – a madár se jár, nem akar látni senkit, nem akar hallani senkit, ott van egyedül, egy bokor alján leül, és a keserűség egyedül a társa. Testvéreim! A prófétai, s tegyük hozzá újszövetségi párhuzamban a keresztyénhivatás azonban – a Bibliából így tudjuk –, nem a pusztába szól, nem a kietlenbe, ahol ember sincs, hanem emberekhez, emberek közösségéhez szól. Tehát, ha valaki prófétaként vagy keresztyénként elmegy az átvitt értelemben vagy fizikai értelemben vett pusztaságba, mondván, hogy ott akarok Isten gyermeke, ott akarok Isten szolgája lenni, akkor biztos, hogy elvétette a hivatását. Mert Isten az övéit mindig emberekhez akarja küldeni. Lehet, hogy nagyon bűnös emberekhez, lehet, hogy lelki állapotukban szinte ítéletességig jutott emberekhez, de akkor is emberekhez. Kegyelemre, megváltásra, vigasztalásra, gyógyulásra, segítségre, útmutatásra szorult emberekhez. Itt biztos, hogy Illés eltévesztette a hivatását. Kiknek akar prédikálni: a madaraknak, a bokroknak, a puszta homokjának vagy sziklájának? Isten őt emberekhez küldte, emberek között lenne a helye. De ő elmenekült.

A második negatív momentum, hogy csak magát látja; teljesen beszűkült, besötétedett a lelki horizontja. Azt mondja keserűségében Istennek kétszer is, hogy csak én vagyok egyedül, senki nincs Hozzád hűséges, ügyedet képviselő, irántad szeretettel, ragaszkodással, hittel lévő ember. Senki nincs. Sokan mártírhalált haltak és még többen meghunyászkodva, hitüket megtagadva a Baál kultusz híveivé váltak, Uram, csak én egyedül. Senki nincs talpon. S nem látja, mert eltévesztette a hivatását, meghomályosodott lelki látása; Isten azonban értésére adja, hogy ez nem egészen így van. Távolról sincs egyedül, még van legalább 2000 ember, akik ha nem is nagy látványossággal, de szent életük hitben való kitartásuk csendjében és hűségében megmaradtak az Úr mellett és nem is szándékoznak eltántorodni Isten mellől, Isten ügye mellől.

Testvéreim! A próféta, a keresztyénember hivatástévesztésének másik sajnálatos mozzanata, amikor úgy vélekedik az ember, hogy “csak én vagyok egyedül”. Milyen kár, hogy kerek e földön csak én vagyok egyedül szuperkeresztyén! Milyen csodálatos, hogy e világon, vagy gyülekezetünkben, vagy városunkban, vagy amerre csak szem ellát, egyedül én vagyok a jó, a hűséges, a hitben járó, a megszentelt, a szolgálatok áldozatát, kockázatát vállaló próféta illetve keresztyén. Milyen kár, hogy jobb és balkéz felől oly sokan elhullottak, de én azért állok, ha keserű szívvel is, ha agyonterhelten is, de azért én vagyok, ott vagyok az Úr mellett. Kár, hogy Illés nem látja, hogy valóban nincs egyedül, hogy ezrek és ezrek vannak még, akik megmaradtak a hűség útján, megmaradtak az Úr szövetségében. Mindig nagy és rossz kísértés, ha az ember csak magát látja és nem képes felfedezni lelki látással azokat a hűségeseket, akik körülötte élnek, talán nagyon csendesen, talán nagyon nagy alázattal, de ragaszkodva az Úrhoz és végezve a rájuk bízott szolgálatokat.

A harmadik Illés hivatástévesztése vonatkozásában az életuntság, amikor így fejezi ki, hogy elég, elegem van, elegem van az életből, elegem van a szent szolgálatból, elegem van a küzdelmekből, elegem van az Isten Igéje, akarata hirdetéséből, mindenből elegem van. Uram vedd el az életemet, torkig vagyok mindennel!

Drága Testvéreim! Súlyos szó ez, hogy elég. És nem lenne szabad kimondani ezt a szót embernek az élet, a vállalt szolgálat vonatkozásában. Nem vagyunk felhatalmazva arra, hogy ezt önhatalmúlag bármikor is kijelentsük, hogy elég, elegem van az életből, elegem van az Isten szolgálatából, az Úr követéséből. Mondassa bár ezt velünk a keserűség, vagy akár a lelki gőg, vagy valami hamis látás. Ezt a szót az Isten hatásköre kimondani. Isten mondhatja egyedül felettem és feletted csendes komolysággal: jól van jó és hű szolgám, hű voltál, elvégezted a rád bízottakat, elég, menj be a te Urad örömébe. Illetve hadd pontosítsak: szabad lenne nekünk ezt a szót kimondani, de nem az életünk időtartama és nem a szolgálatunknak az időtartama vonatkozásában, hanem abban az értelemben, ahogyan Péter apostol első levele 4. fejezetében olvashatunk erről, amikor azt mondja az apostoli levél írója, hogy elég nektek, hogy életetek eddig elfolyt idejében, hasonlóan a pogányokhoz kicsapongásban, istentelenségben, dorbézolásban és egyéb bűnökben éltetek. Hát ebből elég! Legyen egyszer s mindenkorra elég! És éljetek ezt követően minden tekintetben az Úr akarata szerint. Ó Testvéreim! Milyen szomorú az, hogy mi sokszor megutáljuk a mi életünket, megutáljuk, megelégeljük az Úrtól kapott gyönyörű szolgálatainkat, még ha bizonyos értelemben terhesek is azok, és itt olyan könnyen ki tudjuk mondani, hogy elég, hogy nekem ebből elegem van, eleget éltem már, miért nem halok meg, eleget szolgáltam már, meddig fáradozzak még? Itt olyan könnyen ki tudjuk mondani, hogy elég. És olyan nehezen tudjuk kimondani ezt a szót abban az értelemben, amely vonatkozásban szabadna és kellene kimondani, hogy elegem van a bűnből, elegem van az életem tisztátalanságaiból, engedetlenségéből, állhatatlanságából, nagy felbuzdulásaiból és nagy visszaeséseiből. Elegem van az önteltségemből, az irigységemből, a kisebbrendűségi érzésből, elegem van minden olyan dologból, ami nem Istennek tetsző. A haragból, a keserűségből, az aggodalomból, a saját látásom követéséből. Nem gondoljuk, nem érezzük, hogy ebből kellene torkig lennünk? Ebből kellene totálisan, hogy elegünk legyen? Igen. Szabad lenne kimondani ezt a szót, hogy elég, de csak és kizárólag e tekintetben, a bűnre vonatkozóan. Az életünk és szolgálatunk vonatkozásában pedig adjuk át az elég hatáskörét annak az Istennek, aki mindenekfölött bölcs és kegyelmes és aki tudja, hogy mikor és hogyan elég. Íme itt van előttünk Illés, a hivatását eltévesztett próféta, és íme itt vannak a jelek az életében, amelyek mutatják sajnálatos félreérthetetlenséggel, hogy Illés, a nagy próféta, az Ószövetség nagy prófétája eltévesztette szent, áldott hivatását. De milyen jó, hogy működik az Isten helyreállító kegyelme, s láthatjuk úgy is Illést, mint akit hivatásába visszahelyezhetett az Úr. Hogyan is történt ez? Először is úgy, hogy Isten mielőtt megszólította volna, mielőtt elbeszélgetett volna, mielőtt szívére beszélt volna a megfáradt, hivatását tévesztett prófétának, engedi megpihenni, engedi feltöltekezni, megerősödni, s amikor lelkileg, testileg új erőt vesz, akkor hívja különös jelenlétébe, közelségébe, és akkor újítja meg, állítja helyre és látja el új feladatokkal. Testvéreim! Ha Illés elfáradt, ha Illés megkeseredett, ha Illés elvesztette tekintete fókuszából a lelki hivatását, ez sajnos, és mennyivel inkább velünk is megtörténhet, soha ne bizakodjunk el, soha ne érezzük magunkban a hivatásunk eltévesztésének, a lelki fáradásnak, keserűségnek, megterhelődésnek lelki-testi jeleit, akkor fogadjuk el Illés élettörténetéből a Szentlélek által megelevenített, ránk is vonatkozó tanítást. Mindenekelőtt azt, hogy ha fáradt vagy kedves testvérem, s talán különös hangsúlya és aktualitása van ennek most a nyári szabadságok, szünidők kezdetén, küszöbén, akkor engedd, hogy Isten megpihentessen. Ha fáradt vagy ne erőltesd tovább a dolgokat. Se a földi, emberi kötelezettségeidet, sem pedig a lelki vállalásaidat. Fáradtan, keserűen, megterhelődve és agyonterhelődve nem szabad lenne élni, szolgálni, új erőre van szükséged. Engedd, hogy Isten megpihentessen. Teremtsd meg te is – amennyire rajtad áll – annak a lehetőségét, hogy tudj nyugodtan nagyokat aludni, tudj nyugodtan finomat étkezni, tudjál békességgel kikapcsolódni, ez nem bűn, hanem ez szükségszerűség, ez nem a testnek a hívságos és bűnös kényelme, hanem annak a természetes szükségszerűsége, hogy az elfáradt testnek megújulásra, regenerálódásra van szüksége. Adj, készíts – amennyire rajtad áll – alkalmat arra, hogy ez megtörténhessen. És engedd, hogy a lelked is megpihenjen. Vedd kezedbe és olvasd különösképpen magadnak a Bibliát, most ne másoknak, ne a szolgálatra nézve, hogy majd mit adsz tovább ebből gyülekezetben, kiscsoportban, szomszédban, családban, rokonságban, olvasd az Igét hangsúlyozottan, minősítetten, magadnak, hadd szóljon neked az Úr, hadd tápláljon, hadd erősítsen, hadd tisztítson, hadd újítson. Elsősorban neked van szükséged lelki-testi megújulásra, megerősödésre, felfrissülésre, hogy a szolgálatodat tovább tudd végezni családban, munkahelyen, gyülekezetben, a társadalmi élet különböző felelős színterein. Ez történt Illéssel is. Isten lelkileg, testileg megpihentette, s miután új erőt nyert, akkor vonta csak az ő különös közelségébe, hogy hármas feladattal lássa el.

Ez a három feladat pedig a következő volt: Isten világossá tette prófétája számára, hogy terve van a világgal, hogy terve van az ő népével és hogy terve van a prófétai szolgálattal. Hogyan is kell értenünk ezt, az akkor, és ott Illésnek adatott útmutatást és feladatot? – itt és most nekünk. Testvéreim, a világ akkor és ott is nagyon bűnös és romlott volt, és úgy gondolom, hogy nem kell túlságosan részleteznem a mai kórrajzot, diagnózist, nagyon szomorú, ítéletes, bűnös, rettenetes, félelmetes az a világ, az a társadalmi közeg, amiben élünk. De nem szabad elfelejtenünk, hogy ez a világ az Isten alkotása, s nem szabad elfelejtenünk, hogy minden bűne ellenére Isten kezdettől fogva mind e mai napig, s amíg csak a kegyelem ideje tart, ezt a világot szereti. S ha az Isten szereti, és úgy szerette ezt a világot, hogy az ő egyszülött Fiát, Jézust Krisztust adta érte, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen, akkor nekünk se az a hivatásunk, hogy gyűlöljük ezt a világot; hogy megvessük, hogy elhatárolódjunk tőle, hogy bezárkózzunk valami lelki, szellemi elefántcsonttoronyba, hogy bemeneküljünk a templomainkba, mondván: kívül a világ, és nem is érdekel, hogy mi van kint, csak legyek minél messzebb, minél távolabb, minél inkább elzártabb tőle. Isten szereti ezt a világot. Fáj e világ bűne az ő számára, de ő megmenteni, megtartani akarja ezt a világot. A bűnt gyűlöli az Isten, de a bűnöst, a bűnös világot szereti. S ezt a világot sok tekintetben az ő egyetemes kegyelmébe fogadta és hordozza az Úr; ahogyan olvassuk az Igében, hogy felhozza az ő napját mind az igazakra, mind a gonoszokra, esőt ad mind a hamisoknak, mind a jóknak. Isten egyetemes kegyelme kiárad erre a világra és kiárad mindazokra, akik a világban élnek. S ezt a világot Isten sok tekintetben használja az ő népe javára és áldására akár úgy is – egy apró példa, hasonlat –, hogy a buszvezető ezen a délelőttön is elhozott titeket erre az istentiszteleti alkalomra. Nem tudjuk, hogy keresztyén-e az, aki a buszt vezette. De az Isten egyetemes akarata, rendelése folytán valamiképpen benne van a tervében és elhozott titeket ide, hogy halljátok az Isten üzenetét. A világ szolgál nektek. A világ szolgál nekünk, és e példa nyomán sokféle vonatkozásban végiggondolhatjuk ezt, s a világ akkor is szolgál nekünk, amikor vérlázítóan, felháborítóan kimosolyog, kigúnyol, amikor rámutat az életünk visszásságaira, bűneire, amikor számon kéri a hitünket, számon kéri a szentségünket, a szeretetünket, a hűségünket – és bármilyen furcsa –, amikor meghasonlik ez a világ, látva a mi meghasonlott életünket. Nagyon szomorú, hogy így kell szolgálnia a világnak felénk, de ennek a szolgálatnak az az értelme, hogy elszégyelljük magunkat, hogy bűnbánatra jussunk, hogy eszmélkedjünk, hogy nem jól van ez így. Isten szereti ezt a világot, ráárasztja egyetemes kegyelmét, és sokféleképpen használja ezt a világot, ezt az Isten nélkül élő világot, ezt a bűnös világot, ezt a tőle távolszakadt világot. Mégis az ő terve és akarata szerint sokszor a mi javunkra is. Isten gyermekeinek, szolgáinak tehát nem az a hivatása, hogy lemenjenek a térképről, hogy kimenjenek az emberek közül a szó szoros értelmében vagy átvitt értelemben, hogy elzárkózzanak az emberek elől, mondván: ott a bűnös világ és itt vagyok én, és itt vagyunk mi és semmi közünk egymáshoz! Testvérem, mi lett volna veled, amikor még abban a bűnös világban éltél, ha az akkori keresztyének, Isten szolgái így gondolkodtak volna, és nem mentek volna el utánad a világba, nem mentek volna el utánad a bűn mélységeibe, és nem hajoltak volna le hozzád a Krisztus szeretetével; mi lett volna veled? Az, hogy most itt ülhetsz, az Istennek különös kegyelme, de te is voltál egyszer a világban, és akkor az Isten népe szolgált feléd, és mielőtt szolgált volna, már kezdettől fogva folyamatosan rád áradt az Isten egyetemes kegyelme. Azért hát neked itt és most nem az a feladatod, hogy fintorogj a világon, hogy gyűlöld a világot, hogy elhatárolódj tőle, hanem hogy szeresd mentő szeretettel, nem a bűnnel azonosuló, hanem a bűnt gyűlölő, de a bűnöst menteni akaró szeretettel. Ott kell, hogy élj a családodban, ott kell, hogy maradj, talán egy elrontott házasságban, talán egy elromlott családi közösségben, ahonnan legszívesebben kilépnél és elmenekülnél, gondolván, hogy majd egy következő jobb lesz. Ott kell maradnod a munkahelyeden, és nem menekülhetsz annak a délibábos gondolatával, hogy majd egy másik helyen minden könnyebb lesz, még a fizetés is kedvezőbben alakul. Ott kell maradnod a lakókörnyezetedben, ott kell maradnod a gyülekezetedben, ott kell maradnod azon a helyen, ahova az Isten tett téged. Szeretned kell ezt a világot, mert felelős vagy érette, s ahol az Isten kijelölte a helyedet, ott kell megállnod és szolgálatodat betöltened, ahogyan egy bölcs mondás hangzik: ha Istennek nem lenne rád szüksége ott, ahova helyezett, nem rendelt volna oda. De ha odarendelt, akkor ott a helyed, és mindaddig ott a helyed, amíg Isten nem mondja, hogy elég és tovább mehetsz. Nem szökhetsz meg, nem menekülhetsz el, csak Isten vihet tovább, ha ő úgy látja jónak tervei szerint.

Istennek terve van tehát ezzel a világgal és terve van az ő népével is. Azzal a néppel, akár ószövetségi, akár újszövetségi nép, amely Ábrahámban arra hivatott, hogy áldást hordozzon, áldásban részesüljön, és áldást jelentsen ebben a világban. Ennek a népnek tisztának, szentnek kell lennie, ennek a népnek példaértékűnek kell lennie; mert különben hogyan jelenthetne áldást? Ha az Isten népe élete nem különbözik a világtól, akkor milyen példát mutatunk azoknak, akik pedig sóvárogják és várják ezt a jó példát, az Isten fiainak e világban való megjelenése, megjelölése által. Isten szereti az ő népét, és bár orcapirító módon sok botlás, sok botránkozás terheli a keresztyén gyülekezetek, egyház, egyházak életét is, mégis Istennek az a terve és az a vágya, hogy népe megtisztuljon, megszentelődjön, a helyére álljon, és szolgálatát betöltse. Tisztítsd meg szíved Jeruzsálem népe, hogy megtartassál, mosódj hófehérre, karmazsin színű bűneidből tisztulj, hogy ki ne pusztulj. Istennek terve van az ő népével, ezt kellett megértenie Illésnek is, s ezt kell értenünk, látnunk nekünk is, komolyan véve keresztyén felelősségünket és szolgálatunkat, amely nem kevesebb, mint az, hogy példaértékű életet éljünk. Ez keresztyén kötelesség, hogy áldást jelentsünk azoknak, akik közé az Isten azért helyezett, hogy általunk az Isten szeretete és kegyelme kiáradva, emberek hitre, üdvösségre, megtérésre jussanak.

S a harmadik feladat: Istennek terve van a prófétai szolgálattal. Meg kellett értenie, látnia Illésnek, hogy nem vele kezdődött és nem vele végződik az üdvtörténet, nem vele kezdődött és nem vele végződik a prófétai szolgálat. Ő maga is azelőtt élt és munkálkodott, próféta nemzedékek sorába lépett, és kell, hogy őt is kövessék azok, akiket Isten az ő nyomában rendel szolgálatába. Testvéreim, fontos, hogy mi Isten gyermekei, sőt szolgálatot vállaló keresztyének értsük és lássuk ezt, nagy-nagy alázattal lépjünk bele az előttünk élő lelkipásztorok, hitbeli ősök és példaadó keresztyénéletek nyomdokába, mert ahogyan Jézus mondja, ti a mások munkájába állottatok. Balgatag az, aki nem becsüli meg az előtte élő nemzedékek munkáját, hitét, küzdelmeit, és nem tanul az elődök erényeiből, avagy hibáiból. De nem szabad arra gondolnunk, hogy “mi vagyunk!” és utánunk az özönvíz, mi vagyunk a “nagy aranycsapat”, mi vagyunk…

(A hangfelvételnek sajnos itt vége van.)

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |