| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Torkig vagyunk…” 3.

Zsoltárok könyve 115. fejezet 1-11.

¹Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem a te nevednek szerezz dicsőséget szeretetedért és hűségedért!

²Miért mondanák a pogányok: Hol van az ő Istenük?

³A mi Istenünk a mennyben van, megalkotott mindent, amit akart!

⁴A bálványok ezüstből és aranyból vannak, emberi kéz csinálmányai.

⁵Van szájuk, de nem beszélnek, van szemük, de nem látnak.

⁶Van fülük, de nem hallanak, van orruk, de nem szagolnak.

⁷Van kezük, de nem tapintanak, van lábuk, de nem járnak, nem jön ki hang a torkukon.

⁸Hozzájuk hasonlók lesznek készítőik, és mindazok, akik bennük bíznak.

⁹Izáael, az Úrban bízzál! Segítséged és pajzsod ő.

¹⁰Áron háza, az Úrban bízzál! Segítséged és pajzsod ő.

¹¹Akik félitek az Urat, az Úrban bízzatok! Segítségetek és pajzsotok ő.

Imádkozzunk

Mennyei Édesatyánk! Olyan sok minden hív mások szolgálatára, imádatára ebben a világban, de köszönjük, hogy a Te hívásod még erősebb ennél. Köszönjük, hogy elfogadhattuk a Te hívásodat, és most itt lehetünk a Te Neved magasztalására. Köszönjük Neked, hogy megmutattad már számtalanszor a Te hatalmadat és erődet előttünk, és add nekünk, hogy mi ebben a hatalomban és erőben és a Te szeretetedben bízzunk teljes szívvel. Kérünk Téged, hogy így mélyítsd el a mi ismeretünket, így mélyítsd a mi engedelmességünket, hogy mindenben a Te akaratodat keressük, és Neked akarjunk szolgálni. Áldd meg most így a Te Igédet, a Te Igéd hirdetését közöttünk Szentlelked jelenlétével. Ámen.

Ó vonj, Atyám, Fiadhoz engem,

Hogy szent Fiad is hozzád elvigyen;

S míg jóvoltodat áldva zengem,

Keblem Szentlelked hajléka legyen;

Add békességed ízét érzeni

És dicséreted vígan zengeni!

Jó tudnom azt, hogy közbenjáróm

Hű Jézusom, ki jobbod felől ül;

Ő általa, ha hitből várom,

Kérésem nálad bizton teljesül;

Jó nékem, hogy míg tart az életem,

Szent neved vígan, áldva zenghetem!

228. dicséret 2. és 4. vers

Zsoltárok könyve 143. fejezet 1-12.

¹Uram, hallgasd meg imádságomat, figyelj könyörgésemre! Hallgass meg, mert hű és igaz vagy te!

²Ne szállj perbe szolgáddal, hiszen egy élő sem igaz előtted!

³Mert ellenség üldöz engem, földre tiporja életemet, sötétségbe taszít, mint a régen meghaltakat.

⁴Lelkem elcsüggedt bennem, Szívem megdermedt bensőmben.

⁵Visszaemlékezem a régi napokra, végiggondolom minden tettedet, elmélkedem kezed alkotásain.

⁶Imádkozva nyújtom feléd kezem, lelkem utánad eped, mint a kiszikkadt föld.

⁷Siess, Uram, hallgass meg, mert odavan a lelkem. Ne rejtsd el orcádat előlem, mert olyan leszek,  mint a sírba leszállók!

⁸Hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy, hiszen benned bízom! Ismertesd meg velem, melyik úton járjak, mert hozzád vágyódik lelkem.

⁹Ments meg ellenségeimtől, Uram, nálad keresek oltalmat!

¹⁰Taníts akaratod teljesítésére, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen az egyenes úton!

¹¹Tartsd meg életemet nevedért, Uram, hozz ki engem a nyomorúságból a te igazságodért!

¹²Némítsd el ellenségeimet a te hűségedért! Pusztítsd el azokat, akik életemre törnek, mert a te szolgád vagyok én!

Szeretett Testvérek!

Az elmúlt két vasárnapon különböző élethelyzeteket vizsgáltunk, de ezek az élethelyzetek valamiféleképpen hasonlóak, egymáshoz kapcsolódóak, beleértve a ma olvasott zsoltárban elénk táruló élethelyzetet. Két hete (talán emlékezünk a kifejezésre): „Torkig vagyunk…!” – kiáltott a zsoltáros. „Torkig vagyunk az elbizakodottak gúnyolódásával!” És a zsoltáros ebben az élethelyzetben: „Hozzád emelem tekintetemet” – ezt találta, ezt ajánlotta megoldásként.

A múlt vasárnap pedig egy másik zsoltárban: „Nem törekszem arra, ami túl nagy nekem, nem törekszem arra, ami nekem elérhetetlen.” Lehet, hogy másnak elérhető, lehet, hogy másnak feladata, de nekem nem: „Inkább lecsendesítem lelkemet.” De mielőtt úgy gondoltuk volna, hogy ez a passzív beletörődés zsoltára, azonnal észre kellett vennünk annak a rövid zsoltárnak az utolsó harmadában: Bízzál! Az aktív bizalom szava szólalt meg.

És a mai napon kicsit hasonló élethelyzetet tár elénk a zsoltár, ilyen kifejezéseket olvastunk: „Ellenség üldöz… Lelkem elcsüggedt…”. Akkor most mi lesz? Mit lehet tenni? Mit kell tenni ilyen helyzetben? Amit ilyen röviden a zsoltáros jellemzett: ellenség üldöz. Majd még vagy kétszer más kifejezésekkel elmondja ugyanezt. Elcsüggedt a lelkem. Ezt is megfogalmazza még néhány módon. Most mi lesz? Mit lehet ilyen helyzetben tenni?

Ha a zsoltárt figyelmesen hallgattuk, figyelmesen olvassuk, akkor azonnal észrevehettük, a zsoltáros nem azt tette, amit leginkább (néha hívő emberként is) mi tennénk. Talán a zsoltár legvége az, amire könnyen és hamar azt mondanánk, hogy “na igen, hát ez az!”. Így hangzott: „Némítsd el ellenségeimet… Pusztítsd el azokat, akik életemre törnek!” Na ez az! – mondhatnánk. De mielőtt ezt észrevesszük a zsoltárban, vegyük észre azt, hogy a zsoltár, amely 12 versből áll, az első 11 versben nem erről szól. És a 12. versben olvasható: „Némítsd el… Pusztítsd el…”, csak az első 11 után van a helyén.

Próbáljuk akkor egy kicsit végiggondolni. Az első tehát, amit a zsoltáros tett abban a helyzetben, amikor az ellenség üldözte, amikor elcsüggedt a lelke, amikor kétségbeesett: az önismeret szava. Az önismeret szava. Tudniillik a zsoltáros nem a saját igazságát hangoztatta a rátámadókkal szemben, mint ahogy ezt mi szoktuk ilyenkor tenni: “Hogy ő beszél nekem? Ő így, meg így cselekszik, pedig nekem van igazam”. A zsoltáros nem a maga nagyszerűségét hangoztatja, pedig lehet, hogy rendesebb volt a rátámadóknál. De mégsem ezt hangoztatja. Sőt, az önismeret szólal meg olyannyira, hogy ilyet olvashattunk: „Ne szállj perbe szolgáddal…!”. Talán eszünkbe juthat a 205. dicséret: „Ne szállj perbe énvelem, óh én édes Istenem.” Innen van. A zsoltáros azt mondja: „Ne szállj perbe szolgáddal – velem ne szállj perbe Uram –, hiszen egy élő sem igaz előtted!” Jól hallottuk? Észrevettük? A zsoltáros nem azt mondja: Uram, ne szállj perbe énvelem, hát én rendes vagyok, én a Te szolgád vagyok. Perelj a rám támadókkal, perelj azokkal, akiknél nincs igazság, perelj a bűnösökkel, ítéld meg azokat. De nem ezt olvastuk. A zsoltáros nem ezt mondja. A zsoltáros, amikor elmondja, hogy ellenség üldöz, a lelkem elcsüggedt, akkor a megoldás felé vezető út első lépcsője a helyes önismeret, és a helyes önismeret azt jelenti a zsoltáros szava szerint: Uram, előtted egyetlen egy igaz ember nincs. Én sem vagyok igaz ember. Lehet, hogy talán valamiben jobb vagyok, vagy csak másabb vagyok a rám támadóknál, de én sem vagyok igaz ember. Amikor ilyen támadások kereszttüzébe kerülünk, ez eszünkbe szokott jutni? A megoldás felé első lépésként ezt szoktuk tenni? Vagy pedig szabadon engedjük indulatainkat, és még az Úr Istent is belerángatnánk, hogy a mi indulataink szerint, akkor most intézkedjen. A zsoltáros kimondja, hogy én sem vagyok igaz ember. Mi nagyon hamar a mások bűnéről beszélünk ilyenkor, kizárólag a másokéról, a ránk támadókéról, családtagéról, főnökéről vagy beosztottéról, vagy a szomszédéról. A másokéról. A zsoltáros pedig arról beszél, hogy Uram, én is egy vagyok a bűnösök közül.

A második lépés: a zsoltáros hitvallása. Vegyük észre. Ellenség üldöz engem, elcsüggedt a lelkem, segíts Uram, ne hagyj engem Istenem. És az önismeret után hitvalló kifejezéseket olvasunk. Hát nem kellene már intézkedni Uram Isten?!  A zsoltáros hitvallást tesz ilyen szavakkal: „…hű és igaz vagy te!” Hű és igaz az Isten. Nem én! Az Isten igaz! Hű és igaz az Isten. Azután: „Visszaemlékezem a régi napokra, végiggondolom minden tettedet, elmélkedem kezed alkotásain”. Hát nem a rám támadók tetteire emlékezik? De azok is vannak, azokról is beszél a zsoltárban. De minket nagyon sokszor elvakítanak ezek a támadások, és csak ezeket látjuk. A zsoltáros pedig látni akarja az Urat újra, az Isten tetteit akarja látni újra, az Isten alkotásait akarja látni újra, tudniillik akkor lehet reálisan látni a pillanatnyi helyzetet. Akkor lehet, hogyha az egészbe tudjuk elhelyezni azt a részletet, ami miatt elcsüggedtem, megkeseredtem, mert megtámadtak, mert szerintem igazságtalanul jártak el velem szemben. Netalán egyenesen üldöznek. Aztán a zsoltáros hitvallása így folytatódik: „Imádkozva nyújtom feléd kezem, lelkem utánad eped”. Majd ezután megszólal: „Siess Uram… Te vagy Istenem… szolgád vagyok!”. Hitvalló kifejezéseket olvasunk. Nem a „Hiszekegy” szavaival, akkor még nem is volt, de hitvalló szavakat. Amikor bennünket meggyötör valami, mert úgy érezzük, hogy igazságtalanul megtámadtak, akkor vajon mi szoktunk hitvallást tenni? Vagy úgy gondoljuk: Igen, majd ha lesz keresztelés a gyülekezetben, úgyis el kell mondani a „Hiszekegy”-et. De akkor, amikor elcsügged a lelkem, akkor, amikor úgy érzem, hogy támadások kereszttüzében vagyok, és talán szerintem ezek még igazságtalanul is értek engem, akkor szoktam én arra gondolni, hogy megvalljam, hogy milyen nagy az Isten? Szoktam én arra gondolni, hogy megvalljam, hogy ő az én Istenem és szolgája vagyok, és nála keresek oltalmat? Mert a zsoltáros hitét megvallva mondja ki, hogy nála keresek oltalmat.

És nézzük a harmadik lépést. Mert még mindig nem arról olvasunk, hogy “pusztítsd el őket”. Mi a harmadik lépés, amit a zsoltáros megtett a megtámadottság idején? Hányszor vagyunk úgy: “Megsértett, belegázolt a lelkivilágomba!” Mit tesz a zsoltáros harmadszor? Kimondja, hogy „Siess, Uram, hallgass meg… Uram!”. De igazán figyeljük, mindezt így: „Hadd halljam minden reggel, hogy hűséges vagy…” – mondja az Istennek. Hadd halljam, hogy hűséges vagy. Mit akar hallani? Az Isten hűségét. Miért fontos ez? Minket nagyon könnyen és nagyon hamar elvakítanak azok a támadások, amik érnek. Olykor mondják, hogy a megtámadottság állapotában elborult az agya valakinek, és hát olyanokat mondott, meg olyanokat tett visszavágásként. A zsoltáros nem ezt teszi, hanem azért könyörög, azt kéri az Istentől, hogy az Isten hűségét újra és újra, reggelente, minden nap lássa. Nem a megtámadók tetteit, szavait, hanem az Isten hűségét.

Aztán, könyörög: „Siess, Uram, hallgass meg…”; és megdöbbentő, de így könyörög: „Taníts akaratod teljesítésére…”. Az Isten akaratának teljesítésére taníts engem. Megint figyeljük meg, nem azt olvassuk, tanítsd már meg ezeket, utasítsd már rendre őket, hát ezek nem ismerik a törvényedet! Hát ezek nem ismernek se Istent, se embert! Nem erről van szó. Nem ezért könyörög, nem ezt kéri, hanem azt, hogy „Taníts akaratod teljesítésére…”. Engem. Mert azért valószínűleg én is ludas voltam a dolgokban. Nincs előtted egyetlenegy igaz sem. Nemcsak ők vétettek, én is vétek.

A harmadik a kéréscsokorban: „A Te jó lelked vezéreljen az egyenes úton.” Megint vegyük észre, hogy nem így szól a zsoltár: “Uram Isten, vezéreld már ezeket a szegény tévelygőket, akik mindig énrám támadnak, hogy ne támadjanak rám!” – hanem engem vezérelj az egyenes úton. Akkor mi lesz most? Az ellenség üldöz, a lelkem elcsüggedt… – ezek csak kegyes frázisok sora lenne, amit itt olvastunk? Vagy valóban ez volna az Isten szerint való, és ez volna lelkileg, sőt biológiailag is az egészség, a gyógyulás, a megoldás útja? De még nincs vége a kéréseknek. A zsoltáros végre már kér. A megtámadott ember, a megsebzett ember végre már kér. De nem azt, még mindig nem azt, hogy pusztítsd el őket, hogy némítsd el őket, hanem „Tartsd meg életemet…!”. Miért? Nevedért. Nem azért, mert nagyszerű vagyok! Én megérdemlem, mások meg hadd vesszenek, mert ilyenek, meg olyanok. Lehet, hogy igaz, hogy ilyenek meg olyanok, ő meg elmondja rólam ugyanezt. A zsoltáros könyörög, hogy az Isten tartsa meg az ő, az üldözött ember életét, de önmagáért, „a te nevedért”. Észre kellene venni, a reformáció református ágához tartozóként különösképpen észre kellene vennünk, hogy az „Egyedül Istené a dicsőség!”, a „Soli Deo Gloria!” ebben a zsoltárban nagyon erősen megfogalmazódik. A mi életünkben nem ilyen erős. Egyedül a Te nevedért – egyetlenegy jogalapom van arra, hogy az Istentől segítséget, oltalmat, a megtámadás idején védelmet kérjek, és ez nem én vagyok, hanem az Isten neve. És akkor eszünkbe juthat, hogy Jézus így tanított imádkozni: amikor kértek, könyörögtök, akkor az én nevemben. Ezt szoktuk gyakorolni! “Uram! Látod, hogy mit csináltak ezek? Pusztítsd el őket! – a Jézus nevében kérem.” Az Úr Isten ezt, abba a bizonyos kukába teszi bele, mint használhatatlan imádságot. Meghallgatja, de nem fogja teljesíteni. Merthogy az Úr neve az nem egy varázsige, mint amivel nagyon sok ember ma kábulatba ringatja magát. Mert jönnek guruk és mondják, hogy ezt a két szót kell mindig mormolnod, mormolnod, mormolnod, mormolnod… nem reklámozom most egyiket se. A Te nevedért… de az Isten neve, a Jézus neve, az nem egy olyan varázsszó, hogy bármilyen gazemberséget kérek, bármilyen önző dolgot kérek, ha odateszem a végére, hogy a Jézus nevében kérem, akkor az teljesítve lesz. Ez nem lesz teljesítve. Nem erről beszél a Szentírás. „Tartsd meg életemet a Te nevedért.” – itt egyedül a Te dicsőséged jöhet szóba. Egyébként az a jó nekem.

Azután a kérések eme csokrában így folytatta a zsoltáros: „Hozz ki engem a nyomorúságból a te igazságodért.” Megint nem önmagáért – “Uram! Hozz ki a nyomorúságból, mert úgyis nekem van igazam ebben a helyzetben” –, hanem egyedül a Te igazságodért, Uram.

És ebben a csokorban harmadszor: „Némítsd el ellenségeimet a te hűségedért.” Nem azért, hogy utána nekem legyen nagy a szám. És majd én mondogassak vissza vastagon; hanem a Te hűségedért. Észre kell vennünk, háromszor ismétlődik: a Te nevedért, a Te igazságodért, a Te hűségedért Uram. Amit kérek, ennek egyetlenegy jogalapja lehet; nem a jóságom, nem is az, hogy imádkozok, nem is az, hogy templomban voltam, nem is az, hogy magamat vallásosnak tudom. Egyedül a Te neved, a Te igazságod, a Te hűséged. A Te neved nem szenvedhet csorbát. A Te igazságod kell, hogy érvényesüljön, és nem az én vélt igazságomat kell, hogy végrehajtsd, Uram.

És így érkezünk el a zsoltár utolsó, 12. verséhez, amiben ezt olvastuk: „Némítsd el ellenségeimet…, Pusztítsd el azokat, akik életemre törnek…”. Itt világosan és tisztán kell látnunk, mert itt, mintha átokkérés lenne. Világosan és tisztán kell látnunk, hogy az előbb olvasott 11 vers után, az önismeret, a bűnvallás után, a hitvallás után, az Isten neve, az Isten dicsőségének keresése után érkezik el, de csak ezek után érkezik el oda, hogy ilyet mond, kér: „Pusztítsd el azokat, akik életemre törnek…”. Valamit világosan kell látnunk. Két lehetősége van mindannyiunknak: vagy az Isten kegyelméből élünk, azt elfogadva, vagy elutasítva a pusztulást választjuk. Nem azért pusztul valaki, mert én azt kérem.

Próbáljuk összegezni: a zsoltárost, amikor az ellenség megtámadta, emiatt elcsüggedt a lelke, és végül eljutott ide az utolsó mondathoz is a zsoltárban. Még valamit észre kell, hogy vegyünk: „Pusztítsd el azokat, akik életemre törnek…” – valami itt nincs; de valami van. A zsoltáros nem azt mondja: “Uram Isten, én ezt elintézem! Úgy megbosszulom, legfeljebb majd segíts meg benne!” A zsoltáros azt mondja: Uram, az igazságszolgáltatást a kezedbe teszem. Ez van a zsoltárban, és a zsoltáros azt mondja: én nem bántom őket. Nem akarok visszaütni. A Te kezedbe teszem, hogy mikor, hogyan, miért cselekszel. Tudom, hogy nevedért fogsz. Itt egyedül az Isten dicsőségéről lehet szó.

Nos tehát, amikor megpróbáljuk összegezni a zsoltárt, észre kell, hogy vegyük: az Isten embereit is érhetik, sőt érik támadások. Ezt nagyon sokszor, tudniillik, nem értik az emberek. Nagyon sokszor ott vehetjük észre, amikor jön valaki és mondja: “Ezért jársz te templomba? Ezért szoktál imádkozni? Hát téged is hogy megtámadtak, veled is hogy kitolt a főnököd… és sorolhatjuk, talán a zsoltárossal, hogy az ellenség üldöz engem, mintha összeesküdt volna ellenem a világ. Nos, mindenkit érhetnek támadások. Ez alól mi sem vagyunk kivételek. És ezen nem szabad felháborodni.

Három gondolatban, mondatban szeretném végül összegezni. Az első: a bűnbánat. Ne szállj perbe szolgáddal. Velem se szállj perbe, mert ha megítélsz, akkor engem is meg kell, hogy ítélj.

A második: a hitvallás. Hű és igaz vagy és én szolgád vagyok. A hitvallás, amit másodszor ki kell, hogy mondjunk az önismeret, a bűnvallás szava után a megtámadottság idején.

És azután jöhet harmadikként a kérés, harmadikként, nem legelsőként vad indulatunkban bolond dolgokat kérni, hanem a bűnvallás és a hitvallás szava után jöhet a kérés: Hallgass meg Uram nevedért. Nem arról van szó, hogy amit én szeretnék, az legyen meg mindenáron, hanem arról van szó, ami a Te dicsőségedet szolgálja; az legyen meg, mert az jó nekem. Egy élethelyzet, kicsit hasonlított a múltkorihoz, meg a két héttel ezelőtti zsoltárhelyzethez. Mi lesz akkor, amikor úgy érezzük, hogy megtámadtak? Talán csak egy szóval… talán öt mondattal… netalán kitoltak velünk. Mi lesz akkor azon túl, hogy elcsüggedt a lelkünk; és hogy az óember kezdene dolgozni és intézkedni. Merjük a zsoltárt végigolvasni, merjük észrevenni, és merjünk Istenhez fordulni, de bűnbánattal, másodikként hitvallással, és ezek után ki szabad mondani a kérésünket is, de csak ilyen sorrendben.

Azért ily nagy szerelmedért,

Kérünk, ne vess el bűnünkért,

Ne vehessen ellenségünk

Dühösséggel semmit tőlünk.

Ó mi irgalmas Királyunk,

És győzedelmes Hadnagyunk,

Hozzád hitből folyamodunk,

Tudjuk, meg nem fogyatkozunk.

Kérünk, ily nehéz ügyünkbe’

Ne adj ellenség kezébe,

Ne vesd bűnünket elődbe,

Végy be inkább kegyelmedbe.

Keresztyéni egyességben,

Nevednek szentelésében,

Szent igédnek értelmében,

Tarts meg minket mindvégiglen.

291. dicséret 5-8. vers

Imádkozzunk

Urunk Istenünk! Mi is gyakran úgy érezzük, hogy minden és mindenki összeesküdött ellenünk. Mi is úgy érezzük néha, mintha ellenség üldözne minket. Bocsásd meg, hogy ilyenkor gyakran csak magunk akarunk intézkedni, bocsásd meg, hogy ilyenkor gyakran indulataink vezérelnek, és bocsásd meg, hogy ilyenkor gyakran bosszúvágyunk eszközévé tennénk még Téged is. Segíts mindig a Te neved dicsőségét szolgálni. Segíts mindig igazságodat szem előtt tartani a magunk részigazsága helyett. És segíts mindig megérteni, hogy a Te ígéreteidhez hűségesen akarsz cselekedni. Segíts Urunk bűnbánatot tartanunk, hogy előbb minket vezérelhessen a Te jó lelked hiteles életre. És mindezek után Te adj szabadulást nehéz helyzetekből. Könyörgünk Urunk betegekért és gyászolókért, terhek alatt roskadozókért, hogy Hozzád forduljanak, Reád nézzenek, hitben és hit által Tőled gyógyuljanak, vigasztalódjanak. És indítsd szívünket együttérző szolgálatra. Könyörgünk a tatai gyülekezeti táborozásunkért, oltalmazó szeretetedbe ajánljuk a kicsiket, fiatalokat, családokat és idősebbeket. Segíts, hogy szeretetben tudjunk egy hetet együtt eltölteni, Lélekben és közösségben épülni. Könyörgünk szerte az országban gyülekezeti táborokért, lelki alkalmakért, és kérünk a gyülekezet jövő héten itthon lévő részéért, hogy a Te oltalmad, a Te Igéd legyen mindannyiukkal. Urunk Istenünk! Ne nekünk, hanem a Te Nevednek szerezz dicsőséget megtámadottságban, nehéz helyzetben; lelkünk elcsüggedésében segíts bennünket önvizsgálatra, hitvallásra, hogy azután, ami még a szívünkben van, kérésként is eléd vihessük naponta. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |