| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Kishitűségetek miatt…”

Ézsaiás könyve 40. fejezet 27-31.

²⁷Miért mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé.

²⁸Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr? Ő a földkerekség teremtője, nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen.

²⁹Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.

³⁰Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak.

³¹De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.

Imádkozzunk

Örökkévaló Istenünk! Magasztalunk Téged, mert erre tanítottál bennünket. Magasztalunk Téged, mert voltak elődeink, őseink, hittantanáraink, lelkipásztoraink, akik figyelmeztettek, hogy Téged lehet dicsőíteni. Köszönjük, hogy itt most legmegfelelőbb időben, a legmegfelelőbb helyen vagyunk. Téged kérünk Istenünk, a rend Urát, hogy amint a teremtésben mindent jól intéztél, ahogyan a gondviselésben mindent biztonságba helyeztél, ahogyan megtetted a legnagyobb csodát, megváltásunkat Jézusban végig eltervezted és megvalósítottad, és ahogyan a mindennapokban a Szentlélek jár közöttünk, vígasztal és bátorít, ebbe a rendbe hadd illeszkedjünk be mi is. Te látod Urunk, hogy mennyire nagy a rendetlenség a mi életünkben. Te látod, milyen sokszor vagyunk kicsinyhitűek, és azt sem tesszük meg, amihez Te erőt adsz, és amihez Te elküldtél bennünket. Kérünk most Téged, enyhítsd fájdalmunkat, bocsásd meg a mi vétkeinket, hadd állhassunk nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is rendezetten előtted. Kérünk Szentlélek Úristen, ajándékozz meg minket most ezen az alkalmon is, közösségként és egyen-egyenként is. Egyedül Krisztusért kérünk, hogy hallgass meg minket. Ámen.

Szólj, szólj, én Istenem! – szól hangodból a jóság,

A lelkem megfeszül s a hallásban segít,

És szódban meglelem az örökkévalóság

Jó édességeit, jó édességeit.

Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek,

Szólj, hogy legyen szavad ír s gyógyító erő;

Szólj, dicsőséged úgy még szebben tündökölhet,

És mindörökre nő, és mindörökre nő.

512. dicséret 5. és 6. vers

Máté evangéliuma 17. rész 14-21.

¹⁴Amikor a sokasághoz értek, odament hozzá egy ember, térdre borult előtte, ¹⁵és ezt mondta: »Uram, könyörülj a fiamon, mert holdkóros, és nagyon szenved, mert gyakran esik a tűzbe, gyakran a vízbe is.

¹⁶Elhoztam őt tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.«

¹⁷Jézus erre így válaszolt: »Ó hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt ide!«

¹⁸Ekkor Jézus rákiáltott, és kiment abból az ördög, a gyermek pedig meggyógyult még abban az órában.

¹⁹Akkor a tanítványok külön odamentek Jézushoz, és megkérdezték: »Mi miért nem tudtuk kiűzni?«

²⁰Ő így válaszolt: »Kishitűségetek miatt. Bizony mondom néktek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! – odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen.

(²¹Ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre.)«

Kedves Testvérek!

Elmúlt héten is egy gyógyítás-történetről kaptunk tanítást. Egy gyógyítás-történetről, ahol a kapernaumi százados a szolgája bénaságát vitte Jézus elé. Akkor is csak egy szót szólt Jézus, és akkor is meggyógyult a beteg ember. Szabad volt hinnie a kapernaumi századosnak, és szabad volt Jézushoz mennie.

Arról a szóról, hogy szabad, mi jut eszünkbe? Őszintén! Talán sokaknak az, hogy „Minden szabad nekem, de nem minden használ” – sokunknak ez jut eszünkbe, pedig ez nem a teljes szabadságra vall. Nem arra az okos, józan szabadságra, amelyet Jézus hozott el. Már egy tiltás található ebben az Igében is. Arra a tiltás, hogy ha valaki rosszul él a szabadságával és szabadosság lesz belőle. Holott hinni szabadságot jelent. Hinni azt jelenti, hogy felszabadulok, hogy minden élethelyzetben van valaki, Akihez szólhatok, és aki segítően néz rám, segít, biztat, reményt ad. Mert ez a hit. És milyen kettős ez, mert tudjuk, hogy szabadok vagyunk, de sokszor nem érezzük ezt. Az elmúlt napokban is talán nehéz volt szabadon hinni. Talán nehéz volt őszintének lenni, mert akadályok tornyosultak bennünk, mert nehezen szólaltunk meg, mert nehezen tettük azt, amit hitünk diktált. Belső és külső akadályok lehettek elmúlt héten is közöttünk. És milyen érdekes. Szabadságra lettünk elhívva és nem tudunk szabadon hinni.

Mai Igénkben is egy kettősség fedezhető fel. Van benne egy kiábrándító, egy nagyon nehéz igazság és van egy felszabadító, ígéretes, örömteli igazság is. Hát a kiábrándító igazság az, hogy a tanítványok tehetetlenül toporognak. Jézus és a három kedvelt tanítványa fent vannak a megdicsőülés hegyén. Lent a kilenc tanítvány a sokaságban valószínűleg Jézusról beszél. Jön egy apa, akinek gyermeke beteg. Holdkórosnak nevezi az Írás, valószínűleg azért, mert a hold változásaival jött elő a betegség belőle. A hold változásaival valamilyen furcsa erő vitte őt tűzbe, vitte őt vízbe. Extrém helyzetekbe vitte őt valami furcsa erő, és a tanítványok ennek láttán tehetetlenül toporognak. Az apa reménykedik és hisz, egészen addig, míg a tanítványokhoz nem ér. Hallja, hogy Jézus körüli tanítványoknak ereje van, tudja, hogy csodák történnek Jézus nevében, és mindazokkal, akik hisznek Őbenne. Idemegy, jó helyen van. Jól tesz, bízik a tanítványokban. Elmondja a bajt, de a tanítványok tehetetlenül toporognak. És Jézus jön le a Megdicsőülés hegyéről, és ezért kiált fel: „Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket?” Kitör belőle az indulat, az őszinte indulat. Mert ugyanebben az evangéliumban elküldi őket Jézus, megbízatást és erőt is ad ahhoz, hogy ördögökön uralkodjanak, hogy betegségeket gyógyítsanak. És itt, magukra maradva nem tudnak az apának segíteni.

Mi is ilyenek vagyunk. Az a kiábrándító és nehéz igazság, hogy mi is ma olyan tanítványok vagyunk, mint 2000 éve Jézus körül azok az egyszerű emberek. Mi is oly sokszor tehetetlenül toporgunk. Amit megtehetnénk sem teszünk meg. Ha alkalmunk van, akkor sem tesszük meg azt a piciny szót, vagy éppen tevékenységet, vagy megszabadító erőt, amely általunk érvényesülhetne. Rólunk van szó akkor, amikor a kiábrándító igazság feltűnik ebben az igeszakaszban. Rólunk, akik pedig sokkal többet tudunk. Rengeteget ültünk templomokban, rengeteg órát töltöttünk igeolvasással és imádsággal, de vajon egyensúlyban van-e mindezekkel életünk? Nem vagyunk-e olyanok, hogy inkább szeretjük hallani, mint cselekedni, amit Jézus mondott? Mi is oly sokszor tehetetlenül toporgunk, ha jön egy őszinte kérdés, jön egy őszinte gondolat, jön egy őszinte bánat vagy fájdalom. És nem tudunk mit lépni. Pedig a mi hitünk, a Krisztusról kapott küldetésünk arról szólna, hogy mindig van tovább. A feltámadás csodáját, ha a legegyszerűbben akarnám lefordítani, azt mondanám, azt tanítja: mindig van folytatás, mert Istennél mindig van folytatás; nem biztos, hogy az, amit mi kérünk, nem biztos, hogy az, amire mi vágyunk. De hosszútávon mi gazdagodunk mindentől, amit Isten küld nekünk. Mi magunk vagyunk ezek a tehetetlenül toporgó tanítványok, és mi magunk tapasztaljuk, hogy a mai világban már nem is sokat várnak tőlünk. Egyszer-kétszer odajönnek emberek őszinte bánatukkal, fájdalmukkal vagy éppen örömükkel, és nem tudunk velük gondolkozni. És nem tudunk velük örülni. És nem tudunk velük bánkódni, sírni, ha kell. Jól tudjuk az Igét, az Isten fiainak megjelenését sóvárogva várja a világ. És tapasztaljuk sokszor lelkünk mélyén, hogy igen, szükség van erre, és tudjuk, hogy minket is az éltet, hogy van reménység, van mindig folytatás, lehet tovább menni az úton. Ezt tudjuk belül, ismerjük az igazságot, de az életünk sokszor nem erről szól. Sokszor jönnek hozzánk és ott meg is állnak. Sokszor jönnek hozzánk, és nem kapnak választ. Sokszor jönnek hozzánk, és nem merjük az egyszeri igazságot, amit megéltünk, és amit megértettünk elmondani.

Csődöt mondtunk 2000 év alatt sokszor, és csődöt mondunk – be kell vallani – sokszor egyénileg is. Észrevehetjük ezt akkor, amikor pl. világi szervezetek, világi egyesületek és alapítványok felkarolnak nehéz ügyeket. Egyházunk, gyülekezetünk nem lép, hát a csalódott világ lép. Megteszi mindazt, amit Jézusról tanult: önzetlen segítséget, szeretetet, egymás megkülönböztetését nem alkalmazva. Megteszi a világ. Látjuk ezt és láthattuk akkor, amikor az ötkarikás láng fellobbant. Nemzetek és nációk tagjai képesek gyepen, vízben, páston egymással sportszerűen harcolni a babérkoszorúért. És tanulhatunk tőlük, hiszen mi oly sokszor eltaszítunk valakit csak azért, mert baja van, mert őszinte, mert nem talál kérdéseire választ. Mi magunk képesek vagyunk hitelvek miatt eltolni családtagot, ismerőst, régi barátot. Ebben tanulhatunk a világtól, és komolyabban vehetjük azt, hogy szeretetről nem beszélni kell elsősorban, hanem megélni azt. Mert ha megéljük, akkor beszédeink nélkül is tudják, kihez tartozunk. És itt jön az öröm, és itt jön az, ami ebben a történetben ígéretes és bizalommal eltöltő igazság: Jézus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Akkor is, hogyha csalódunk keresztyénekben, akkor is, hogyha az egyházban, egyházi tisztségviselőkben csalódunk. Jézushoz tovább lehet menni. Ez az apa, a világból jött apa nem adja fel, amikor a tehetetlenül toporgó tanítványoknál jár. Látja, hogy jön le a Megdicsőülés hegyéről Jézus és három másik tanítvány. Odamegy hozzá és elmondja, hogy mi a gond. Tanulhatunk ettől az apától úgy, ahogyan a tanítványok is tanultak; látták a csodát, és később külön odamentek Jézushoz. Amikor felismerjük tehetetlenségünket, ne maradjunk abban! Ne ön-sajnáltassuk magunkat és ne a tehetetlenségünket nagyítsuk fel. Menjünk Jézushoz, kérdezzük meg, miért volt ez? Mit tanulhatok ebből? Az apa továbbment és csodát élt át. Az apa továbbment és az utolsó utáni reménysége megvalósult. Jézus ismét csak egy szót mondott, így írja a Szentírás, rákiáltott a gyermekre és az ördög kiment belőle.

Csodák ma is lehetnek. Tegnap hallottam megdöbbenve egy református iskola tanulóitól, hogy többször azt hallották: csodák nincsenek. Pedig vannak. Ma is vannak, és erővel telik meg annak az élete, aki átéli a csodákat. Mert ahol Jézus ereje van, ott a betegség, a szenvedés kisebbedik; mert ahol Jézus ereje van, ott csodák történnek, bármilyen formában is.

Az apa a tanítványok után Jézushoz megy, és Jézus képes csodát tenni. A csoda nem róla szól, hanem hozzá vezeti az apát. Nem róla szól, hanem rá irányul. Olyan ez, amikor meg akarunk mutatni valamit gyermekeinknek, mondjuk egy szép éjszaka a Holdat, és felmutatunk az égre mutatóujjunkkal. Ha a gyermek csak az ujjat látja, nem lát még semmit; de amint az irányba néz, meglátja a teljeset.

Vagy ugyanez az útjelző tábla helyzete is: az útjelző táblának nem a színe fontos, nem az állapota és az állaga, hanem az, hogy hova, merre mutat. Nekünk keresztyéneknek ennyi lenne a dolgunk, és ehhez minden erőt megkapunk. A tanítványok nem érezték ezt és nem tudták. Odamennek hát Jézushoz, megkérdezik tőle, hogy miért nem tudták kiűzni az ördögöt? „Kishitűségetek miatt. Bizony mondom néktek, ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: menj innen oda! – odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen.” Kishitűség, ami nem azt jelenti, hogy ekkora a hite, hanem azt jelenti, hogy a kicsi dolgokra néz; nem a nagyot látja meg, nem a Holdat, hanem csak az ujjat. Nem Jézust látja meg, hanem csak az ő saját tehetetlenségét. Hinni azt jelenti: szabadon dönteni. Hinni azt jelenti: nem magunkra, nem másokra, hanem Jézusra nézni. Egy iszákosmentő misszióban van egy olyan felirat: „Ne nézz másokra, mert csalódni fogsz! Ne nézz magadra, mert csalódni fogsz! Nézz Jézusra, mert benne nem csalódhatsz soha!” Ő mindig, mindörökké nyújtja segítségét és erejét. Tőlünk függ, mit kezdünk szabadságunkkal. Tőlünk függ, hogy tudunk-e ma élni ezzel, tudunk-e hinni a csodában, tudunk-e hinni abban, hogy nekünk küldetésünk van, személy szerint és közösségben is. Jézusnál minden a helyére kerül. Minden hit, minden betegség és minden szenvedés. Ha ebben bízunk, és ebben reménykedünk, akkor lehet mindig folytatás életünkben. Nem kierőszakolni kell magunkból a hitet, hanem Jézushoz menni és nála tápláltatni. Ha ezt meg merjük élni, mert hinni már hihetjük, akkor semmi sem lehet lehetetlen számunkra. Akkor életünk magától vonzza az embereket, magától vonzza az őszinte kérdéseket, kéréseket, bánatokat és örömöket, és mi magunktól – Jézus által – tudunk válaszolni rájuk. Merjünk hinni ebben az óriási szabadságban és éljük meg ezt a szabadságot, amelyre hivattunk. Ámen.

Az Úr Istent magasztalom,

Jó voltáról emlékezem,

Mindig hozzá folyamodom,

Mert meghallgat, azt jól tudom.

Nagy erős igaz hittel

Magam Isten beszédével,

Kegyelmes ígéretével,

Bátorítám Szentlelkével.

Csuda irgalmasságodat,

Hiszem, Uram, hatalmasságodat,

Onnan vészen bizodalmat,

Én lelkem minden oltalmat.

273. dicséret 1. 5. és 6. vers

Mindenható Atyánk! Már az örömhír, hogy Te képes vagy mindenkit megújítani. Te képes vagy, mint a saskeselyűt újra szárnyra állítani, újra erősíteni, hogy futhassunk, és ne lankadjunk meg. Urunk Istenünk! Csodálatos ez a hír és csodálatos az a bizonyság, amelyet 2000 éve megtapasztalhatott az emberiség. Emlékeztess minket mindig a tényekre. Add, hogy emlékezzünk a csodákra, amelyeket egy-egy orvos a járvánnyal szemben vívhat, egy-egy politikus a társadalmi igazságtalanság ellen vívhat, egy-egy tanárember a gyermekek, a felnövekvő nemzedék tudásáért vívhat, egy-egy munkás azért, hogy lelkiismeretes munkája eredményes lehessen, egy-egy művész, hogy maradandó alkotást hozhasson létre. Köszönjük, hogy emlékeztetsz erre és megannyi csodára, amelyet az ember Általad megtapasztalhat. Téged kérünk, ne csak higgyünk ezekben, hanem általunk cselekedjük is ezeket. Köszönjük, hogy vannak még emberek körülöttünk, akik nem mondtak le Rólad és bíznak bennünk. Add, hogy feléjük áramoltathassuk az erődet. Add, hogy őszintén, képmutatás nélkül tudjunk válaszolni kérdéseikre, bánatukra, örömeikre. És könyörgünk gyülekezetünkért, egyházunkért, keresztyénségünkért, a világunkért, hogy soha ne álljon meg az emberi tehetetlenségnél, hanem menjen mindig tovább, egyedül Tehozzád, akit Krisztusban megismerhettünk.

Úr Jézus Krisztus! Te légy a mi Megváltónk. Te légy az, aki meghallgatod az elkeseredett szívűeket, a gyászolókat, a betegségek között senyvedőket. Téged kérünk, állj melléjük egy szavaddal, és gyógyíts és tégy csodát lelkileg mindenféleképpen. Szentlélek Úr Isten! Téged kérünk, élhessük meg mindazt, amit nekünk tanítottál, nekünk adtál, valósíthassuk meg azt, amit hiszünk. Krisztusért kérünk, Szentháromság Urunk, hallgass meg minket. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |