| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Isten gyermekei vagyunk?

János apostol első levele 3. rész 1-11.

¹Lássátok meg, milyen nagy szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten gyermekeinek neveznek minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert nem ismerte meg őt.

²Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mivé leszünk. Tudjuk, hogy amikor ez nyilvánvalóvá lesz, hasonlóvá leszünk hozzá, és olyannak fogjuk őt látni, amilyen valójában.

³Ezért akiben megvan ez a reménység, megtisztítja magát, mint ahogyan ő is tiszta.

⁴Aki bűnt cselekszik, törvényszegést követ el, mert a bűn törvényszegés.

⁵Azt pedig tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, és hogy őbenne nincsen bűn.

⁶Aki őbenne marad, az nem vétkezik: aki vétkezik, az nem látta őt, és nem is ismeri őt.

⁷Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz.

⁸Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.

⁹Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született.

¹⁰Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét.

¹¹Mert ez az az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást.

Imádkozzunk

Mennyei Atyánk! Magasztalunk és áldunk Téged Szent nevedért és mindazokért az áldásokért, amiket a hívő közösségben, a gyülekezetben tapasztalhatunk meg. Köszönjük, hogy a mai reggelen is adtál vágyakozást és erőt, hogy eljöjjünk ide a Te hajlékodba, és újra megérezhessük jelenléted áldásait. Bűnbánatunk miatt is jöttünk, hiszen nem tudunk mindig Hozzád hűen szólni és viselkedni. Kérünk Urunk, bocsásd meg, ha miattunk gyaláztatik a Te neved, vagy ha éppen mi vagyunk akadályai az evangélium terjedésének. Bocsásd meg, ha sokszor nem látszik, hogy nem a sötétség, hanem a világosság urának vagyunk a gyermekei. Hálát adunk azért, hogy felhatalmaztál, Téged Atyánknak nevezzünk, és ezáltal a Te gyermekeid lehessünk, hiszen ez a mi legnagyobb méltóságunk. Add, hogy ezt soha ne veszítsük el értelmünk és szemünk elől. Tedd ezt számunkra érthetővé és élhetővé, hogy az egymás iránti szeretet is árulkodó bizonyságtevője legyen rólunk. Kérünk, add, hogy másoknak is felmutathassuk ennek javait. Urunk! Úgy szeretnénk világító lámpások lenni, hogy mindig láthatóvá váljék: a Te gyermekeid vagyunk, és Hozzád tartozunk. Adj ehhez bátorságot és egészséges öntudatot. Kérjük segítségül a Te Szentlelked, ne csak halljuk, hanem érthessük is a Te Igédet. Jézus Krisztus, a mi Örököstársunk érdeméért kérünk, hallgasd meg imánkat. Ámen.

Igaz az Isten igéje,

Kivel él ember elméje,

Kinek megmarad ereje

És el nem vész ő reménye.

Kérünk, Úr Isten, tégedet,

Erősítsd meg híveidet,

Hogy vehessük szent Igédet

És vallhassuk te hitedet.

301. dicséret 5. és 6. vers

Filippibeliekhez írott levél 3. rész 2-11. vers

²Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosz munkásoktól, óvakodjatok a megmetéltektől!

³Mert mi vagyunk a körülmetéltek, akik Isten Lelke szerint szolgálunk, és Krisztus Jézussal dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk.

⁴Pedig nekem lehetne bizakodásom a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy testben bizakodhat, én méginkább: ⁵nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus, ⁶buzgóság szempontjából az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam.

⁷Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért.

⁸Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.

⁹Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentől a hit alapján, ¹⁰hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához, ¹¹hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra.

Szeretett Testvérek!

A Filippi levél előbb olvasott szakaszában Pál apostol leír egy veszedelmesen hangzó mondatot. Ez a mondat így kezdődött: „Mert mi vagyunk a körülmetéltek.” Azok a mondatok, amelyek így kezdődnek, „Mert mi vagyunk…”, ez könnyen veszedelmes mondattá lehet. Hiszen hányszor hallottuk már – netalán mi magunk is kimondtuk –, “Mi vagyunk a keresztyének! Mi vagyunk a reformátusok! Mi vagyunk a magyarok!” Na de ezt bárki mondhatja. Bárki, bármit állíthat önmagáról. Az apostol nem véletlen háromszor ismétel meg egy kifejezést: Óvakodjatok… Egy sajátos korabeli kifejezést használ, amit így fordítunk le magyarra, hogy „Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosz munkásoktól, óvakodjatok a megmetéltektől!” A filippibeli gyülekezet akkori helyzetével kapcsolatosak ezek a kifejezések, mert gyakran torz értelemben használták ezt az állítást, ami így hangzott, hogy “Mi vagyunk…”.

Igen, ennek a veszélye ma is megvan, hogy torz értelemben hangzik el, néha öntelten hangzik el egy-egy állítás. Mi vagyunk az igazi! – és aztán lehet folytatni különböző kifejezésekkel a mondatot. Az apostol azt mondja, óvakodjatok, nem igaz mindig minden. Nem biztos, hogy mindig minden úgy van, ahogy azt némelyek állítják. Persze fölmerülhet az a kérdés is, hogy szabad-e így beszélni? Vagy fölmerülhet úgy is a kérdés, hogy kell-e néha ezt is kimondani: Mi vagyunk… Hiszen ez tulajdonképpen egy hitvallás is. Megvallása annak, hogy magamat kinek mondom, kinek tartom, hova tartozónak vallom. De veszedelmes is lehet, mert az önteltség szava is lehet. Veszedelmes lehet, mert be is csaphat, félrevezethet embereket, mert olyat állítok, ami mögött szerény fedezet van.

Hogy is viszonyuljunk tehát mindehhez? Az apostol abban a szituációban, amiben akkor a filippi gyülekezet élt, kénytelen volt leírni. Határozottan vállalta: „Mert mi vagyunk a körülmetéltek…” És itt most a kifejezést fordítsuk le: Mi vagyunk az Isten szövetségébe tartozók, mi vagyunk az Isten népe. Sokszor elhangzik ez mondatkezdetként: Mert mi vagyunk… De az apostol meg is indokolja. És erre szeretném, hogyha tudnánk jobban figyelni. Mivel indokolja meg? Miért meri kimondani másokkal szemben, akik dicsekedtek, hogy „Mi vagyunk…”? Mert ezzel kimondja, hogy nem ti. Milyen alapon és mikor szabad, vagy olykor kell ezt mondani, hogy az Isten népéhez, az Isten szövetségébe tartozunk? Három dolgot említ az apostol.

Az első, amivel indokolja, hogy az Isten szövetségébe tartozunk… itt az ószövetségi összefüggésekre való utalás, tudniillik az ószövetségi néphez való tartozás külső testi jele a körülmetélés volt, ezért írja az apostol, mi vagyunk a körülmetéltek. Miért? Azok tartoznak az Isten szövetséges népébe, akár az Ószövetség világában is igaz ez, és akár az Újszövetség világában gondolkozunk és vizsgáljuk, vagyis a mi világunkban, akik először is „Isten Lelke szerint szolgálunk.” Mert mindenki mondhat magáról bármit. Vannak talán olyanok, akik hallották már tőlem szűkebb körben beszélgetve, amikor előjön, hogy valaki mondja, hogy ő micsoda református. Akkor én nem egyszer annyit szoktam mondani, én meg űrhajós vagyok. Mindenki azt mond, amit akar. Na de van-e valami fedezet, van-e valami, amivel igazolható az állítás, hiszen egy-két kérdéssel nagyon hamar kiderítené az engemet nem ismerő valaki is, hogy semmi közöm az űrhajózáshoz. Ha jó, ügyes kérdést tesz föl, az első kérdés után megállapítja, hogy blöff volt az egész, hogy én csak szövegelek, mondok valamit magamról, mert valaminek szeretném beállítani magamat. De nem igaz. Nincs valóság mögötte.

Nos az apostol föl meri vállalni, hogy kimondja: Mi vagyunk az Isten népe.

Három indokot mond. Ez a három indok azt is jelenti, hogy ti, akik kisajátítva mondtátok, hogy mi vagyunk, akkor mérjétek meg magatokat, állításotokat. Az első indok tehát: „Akik Isten Lelke szerint szolgálunk.” Így is fordíthatnánk, így is mondhatnánk: Folyamatos engedelmességben élünk és járunk. Tehát nemcsak beszélünk, nemcsak állítunk valamit magunkról, hanem folyamatosan ezt gyakoroljuk. Nem hallatszik, hanem látszik. Látható mindez. Ráadásul az apostol így fogalmaz: akik Isten Lelke szerint szolgálunk, vagyis nem önzésünk, nem karriervágyunk, nem valamilyen sajátos emberi indulatunk miatt szolgálunk, hanem az Isten Lelke szerint, mert sajnos a kettő nem azonos. Gyülekezetben, egyházban – és újra és újra megkísérthet bennünket, hogy – a magunk indulatai, vágyai, szereplési vágyai szerint szolgálunk. De ez nem szolgálat. Az apostol azt mondja, az Isten Lelke szerint szolgálunk, és ez más, mint az emberi indulatokból, vágyakból való cselekvés, ami maga a cselekedet lehet, hogy jó, de az indítéka hamis. Az Isten Lelke szerint szolgálunk, ez azt is jelenti, hogy az Isten dicsőségét és az emberek javát munkáljuk ezzel.

A másik indok, amit az apostol fölhoz, hogy miért meri a dicsekedőkkel szemben le is írni, hogy mi vagyunk az Isten népéhez tartozók, az az, hogy „Krisztus Jézussal dicsekedünk”. Ez a második indok. A Krisztus Jézussal dicsekedünk. Vagyis, nem a magunk jóságát hangoztatjuk: Mi olyan rendes reformátusok vagyunk; Mi olyan rendes és istenfélő emberek vagyunk, mi olyan jó emberek vagyunk! Bezzeg azok a többiek! – Nem. Krisztus Jézussal dicsekszünk. Aki pedig a Krisztus Jézussal dicsekszik, az pedig tulajdonképpen elismeri önmagáról, hogy ő bűnös, kegyelemre szorult ember. Na ez az, amit nem nagyon szeret az óember, a vallásos óember kimondani, elismerni. Az apostol viszont megtérése után megértette, és már meri mondani. A Krisztus Jézussal dicsekszünk, vagyis azzal dicsekszünk, hogy az Isten kegyelmesen hajolt le hozzánk, hozzám is, és megbocsátott nekem is, nekünk is. Ezért vagyunk az Isten népe, és nem azért, mert olyan rendesen igyekszünk élni. Ha valóban bocsánatot nyert bűnösként élünk, akkor persze ennek kell valamifajta rendesebb életmódban is megnyilvánulnia, de ha a Krisztussal dicsekszünk, mert az Isten kegyelméből élünk, rászorultunk erre a bűnbocsátó kegyelemre.

A harmadik indok, amiért az apostol ebben a helyzetben (nem sűrűn, de néha, ha erre szükség volt) leírta, kimondta, hitvallásosan is, hogy mert mi vagyunk a valóságos Isten népe: „…és nem a testben bizakodunk”. Ez az előzőnek az ellentétpárja tulajdonképpen, a Krisztussal dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk. Az Isten bűnbocsátó, új életet formáló kegyelmében bizakodunk, és nem magunkban, a magunk cselekedeteiben. És itt az apostol nagyon határozottan le is írja, pedig nekem lehetne dicsekedni test szerint, vér szerint is. És föl is sorolja, és ebből kiderül, hogy a kortársak mivel próbálták igazolni a maguk választottságát; mert az apostol fölsorol ilyeneket. Azt mondja: „Ha másvalaki úgy gondolja, hogy testben bizakodhat, én méginkább: nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus”. Azaz a legkegyesebb, legszigorúbb, a legtisztább életmódra törekvő kegyességi csoport tagja vagyok. „…buzgóság szempontjából az egyház üldözője” – vagyis nemcsak beszéltem róla, amit én gondoltam, hanem mentem és csináltam. Az más kérdés, hogy később rá kellett jönni, hogy ez vakbuzgóság volt, rossz irányba ment, és így egyházüldöző lett. „…a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam”. Azt mondja az apostol, ha valaki dicsekedhetne, hát nekem még inkább lehetne, de nem ezzel dicsekszem. Hanem azzal dicsekszem, hogy mégsem voltam tökéletes, és a Krisztus énértem is jött és meghalt. Dicsekszem az Isten kegyelmet kínáló szeretetével, a Megváltóval. Ezért nem testben, nem önmagamban, nem az én jó cselekedeteimben, nem az én származásomban, nem az én szüleimben, nem az én őseimben bizakodom, hanem abban, aki engem megváltott. Ezért merem kimondani, ezért merem leírni, ha szükséges, veletek szemben is, akik ott hamis tanítóként jöttetek, hogy mi vagyunk a körülmetéltek, mi vagyunk az Isten népéhez tartozók.

De ezek után fölmerülhet persze egy nagy kérdés. Akkor semmi értelme nem volt az Ószövetségben a szövetség jegyének, a körülmetélésnek? Akkor semmi értelme nincs az Újszövetségben a keresztségnek? Semmi jelentősége nem lenne? Akkor csak a Lélek szerint szolgálunk, aztán kész? Semmi jelentősége, semmi szerepe nincsen a vallásos élet cselekedeteinek? Fölmerülhet valóban jogosan ez a kérdés. Akkor semmi jelentősége nincs a hívő szülőknek és nagyszülőknek? Akkor semmi jelentősége nincs annak, amit hozhattunk, amit örökségként kaphattunk? De igen. A mi szüleink és nagyszüleink, vagy még korábban élt elődeink hite és jó példája segítsen és ösztönözzön bennünket, de ahogy mondani szokták, az Úr Istennek nincsenek unokái, az Istennek csak gyermekei vannak, megtérő gyermekei. Minden nemzedéknek és minden nemzedék tagjának magának kell döntenie. Nem lehet automatikusan úgy születni. Egyszer valaki, régen (70 fölött volt az illető, a dédapa református lelkész is volt), amikor a fiatalok arról beszélgettek, hogy az életükben az Isten mikor szólította meg őket, és mikor indultak el az Isten útján, megszólalt: Gyerekek, én már úgy születtem! De szépen hangzik! Csak az a baj, hogy lehetetlen. Más baj nincs vele. Valamit félreértett. Elkezdett dicsekedni azzal, ami nincs, ami nem lehet. És ezzel elárulta azt is, hogy nem érti az Isten Igéjét és kegyelmét. Egyszerűen nem érti. Vagy ha érti, akkor nem fogadja el. Ő akar az Istennek diktálni. Nos, mi a jelentősége és szerepe akkor annak, amit itt Pál fölsorol? Származás, szertartás, buzgóság; ezek mind rendkívül fontosak, de egyértelműen látnunk kell, hogy hol van a helye és a szerepe a kegyes életben.

Reményik Sándor egy viszonylag kevésbé ismert verséből szeretnék néhány sort idézni. A vers címe: Petrovics ítél. Hogy könnyebb legyen a megértés, mert három sor lesz csupán a versrészlet, Petrovics itt Petőfi. És ez a három sor így hangzik: „Ama más néven ismert Petrovics, / Mi legfőbb bíránk minden faji perben: / A vér: a semmi. A Lélek: a Minden.”

Pál apostol, amikor ott a kortársak közül némelyek jöttek, és a vérségi származást kezdték mindenek fölé tenni, akkor azt mondja, hogy nem. Akik az Isten Lelke szerint szolgálnak, azok az Isten gyermekei, azok tartoznak az Isten népéhez. Önmagában a vér az nem hoz semmit lelki, hitbeli vonatkozásban. De az elődeink hite és példája nemcsak hogy segítség, ítélet is lehet rajtunk. Láttad és hallottad. Megismerted és mégsem követted. A Lélek a minden. És ez igaz nemzeti öntudat vonatkozásában is, de igaz igei vonatkozásban is. Fontos tehát a megkereszteltetésünk, fontos a konfirmációnk, fontosak a kegyességi élet úgymond szertartásos kiábrázolódásai, rendkívül fontosak. De csak az Isten Lelke szerint való szolgálatban van meg a helyük és az értelmük. Ha ettől függetlenítjük, és abból kiszakítva azokkal dicsekedünk, akkor magunkban bízunk, akkor testben bizakodunk. Akkor üressé válhat. És akkor hiába mondja valaki, hogy engem megkereszteltek. Igaz, hogy azóta semmi köze nem volt az Igéhez és a Krisztushoz – akkor hiába mondja. És hiába mondja valaki, hogy engem bemerítettek (sokan szeretnek ezzel is dicsekedni). De az Ige nem erről beszél, ennél többről beszél. Arról beszél az Isten Igéje, hogy Isten Lelke szerint szolgálni és a Krisztus Jézussal dicsekedni; hiszen a megkereszteltetésünk vagy alámerítésünk is éppen arról beszél, hogy szükségünk van megmosattatni, ahogyan a gyermekek is a víz alá kerülnek a kereszteléskor. Hogy valóban az ő életük is megmosattassék hitben, Krisztus-követővé válva. Fontosak mindezek, de az igazán lényeges az, és ezek a részletek az értelmüket ott kapják meg, ha Isten Lelke szerint szolgálunk. Akkor tartozunk valójában az Isten népéhez, és ebben a szövegösszefüggésben, ahogy olvastuk, akkor igaz az, hogy „Mi vagyunk a körülmetéltek…” – vagyis ez az ószövetségi néphez való tartozás jele volt; Mi vagyunk a keresztyének – mondhatnánk mai újszövetségi kifejezéssel.

Próbáljuk összegezni tehát: először is van, amire tanít bennünket a bibliai szakasz, akár Pál apostol előbbi bizonyságtételére gondolunk, akár János apostol bizonyságtételére, amit hallottunk, mert Isten gyermekei vagyunk. Annak mondanak minket, és azok vagyunk. Van, amikor ezt tudni kell kimondani. De nem kell túl sokszor dicsekedni, és legfőbbképpen nem kell, nem szabad azzal dicsekedni, ami nem a lényege a dolognak.

A tanítás tehát – ahogyan az Ószövetség nagy prófétája, Sámuel is meg kellett, hogy értse, a királyi választás történetére gondoljunk –, hogy „Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van…” Daliás, jó lesz királynak. Csak az Isten nem őt választotta. „Az Isten azt nézi, ami a szívben van.” A külső, szertartásosan is kifejeződő igazságok nagyon fontosak, de nem garancia arra, hogy a szívben is megtörténik az, amit kívülről kifejezünk és kiábrázolunk. Márpedig Isten azt nézi, ami a szívben van. A mi számunkra nagy tanítás, hogy egyedül az Isten megváltó szeretetével szabad dicsekedni, de akkor ez azt jelenti, hogy kimondom magamról, hogy bűnös vagyok. Ahogyan Pál apostol másik helyen egyenesen leírja, hogy az „első vagyok a bűnösök között.” Irgalomra szorult ember vagyok, noha nagyon kegyes, farizeusi csoportban nevelkedtem, noha valóban igyekeztem, noha nagyon buzgó próbáltam lenni, de a magam módján és az atyák hagyománya szerint; és nem az Isten Lelke szerint. De az Isten megkegyelmezett, irgalmas volt. Isten népe az, azok, akik az Isten Lelke szerint szolgálnak az Úrnak. De ez azt is jelenti, hogy bűnvallást is kell tennünk, mert a mi folyamatos engedelmességünk inkább hiányos engedelmesség. Hiányos engedelmesség, és hogyha az engedelmességünk hiányos, akkor kezdjük előhúzni, hogy “De én meg vagyok keresztelve!”. „De az én nagyszüleim…!” Vagyis megpróbáljuk eltakarni hiányosságainkat mások, úgymond jó cselekedeteivel. És akkor mi is csinálunk egy szent kultuszt, ahol takarózni próbálunk mások állítólagos jó tetteivel. Bizony bűnvallást is kell tennünk, mert ilyenkor már a kegyelem helyett az emberi vallásos teljesítményben, magunkéban vagy másokéban kezdünk bízni.

És végezetül, mire taníthat bennünket? Hiszen egészséges keresztyén öntudatra, hitvallásra szükségünk van, és olykor ezt tudni kell kimondani is, de leginkább élni. Az apostol azt mondja, akik Isten Lelke szerint szolgálunk, azok az Isten népe.  Nos, az Isten kegyelméből lehetek valakivé. „Az Isten kegyelméből vagyok, aki vagyok” – írja az apostol egy másik helyen. Nem az én nagy emberi jóságomból, okosságomból, vallásoskodásomból és akaratomból. Ez a kegyelem inspiráljon bennünket, hogy odaszánjuk magunkat még jobban. A szertartásosan kifejeződő igeigazságok bátorítsanak bennünket, kötelezzenek el bennünket, ösztönözzenek bennünket a Lélek szerint való szolgálatra, mert erre rendeltettek azok, nem pedig, hogy lobogtassuk, hogy némely vallásos cselekedetet megtettük. Inspiráljon bennünket, ahogy az úrvacsoránál gyakran ez elhangzik, hogy „e kegyelemért hálából egész életünket az Úrnak szenteljük”. Inspiráljon bennünket odaszentelt, jobban odaszentelt életre az Isten hozzánk lehajló kegyelme. Legyünk így engedelmes, szolgálatra kész gyermeke. És előfordulhat olyan helyzet, amikor muszáj szóban is kimondani a hitvallást, de az a jó, ha kevés alkalommal kell erről beszélni, hogy mi kik vagyunk, mert az életünk, az Isten iránti folyamatos engedelmességben erről beszél.

Uram, Téged tisztellek

Méltó hálaadással.

Áldom neved, míg élek,

Szép dicséret-mondással,

És hirdetem mindennek

Nagy voltát kegyelmednek.

Szívem vallástételét

Jó lelkiismerettel

Megtartom, s adom jelét

Kegyes és szent élettel,

Hogy életem folyása

Legyen másnak lámpása.

449. dicséret 1. és 6. vers

Imádkozzunk

Hálát adunk Istenünk gondviselő szeretetedért, az új kenyérért. Téged magasztalunk megváltó irgalmadért, hogy Krisztusban nekünk bűnösöknek kegyelmet, bűnbocsánatot kínáltál föl, és Hozzád térve gyermekeiddé lehettünk. Bocsásd meg, amikor saját kegyes cselekedeteinkben jobban bíztunk. Bocsásd meg, amikor megelégedtünk néhány szertartással. Bocsásd meg, amikor csak őseink hite mögé próbáltunk rejtőzni, és magunkat mégis igaz keresztyénnek, népedhez tartozónak vallottuk. Segíts Urunk, Lelked iránti folyamatos engedelmességre, mint bocsánatot nyert bűnösök, élni a Te dicsőségedre, a megszentelődés útján hűségesebben előrelépni. Könyörgünk népünkért. Áldd meg nemzetünket határon innen és túl, hogy a lelki tisztulásban előrébb jussunk. Áldj meg bennünket őszinte hazafiúi cselekedetekkel a hangzatos szólamok helyett, és áldd meg népedet, áldd meg a gyülekezeteket, az egyházakat, nemzetünket nemzetünk javát szolgáló irántad való engedelmességgel. Segíts Urunk, keresni akaratodat és cselekedni a Te Igédet. Így könyörgünk városunkért is, hogy városunkban a gyülekezetek által lelki újulás és ébredés lehessen, hogy életek Hozzád térjenek, hogy hitben sokan megújuljanak. Könyörgünk erőtlenekért és gyászolókért, kérünk betegeinkért, légy velük, hogy nyomorúságukban, küzdelmükben, kétségeikben Te légy vigaszuk, reménységük. Segíts, Urunk, mert szeretnénk odaszánni jobban magunkat, hogy Lelked szerint szolgáljunk, és így valóban áldást hozó néppé legyünk e hazában. Segíts Urunk, hogy ritkán beszéljünk, de életünk jobban prédikálja a Te akaratodat. És segíts, hogy amikor szükséges, ajkunkkal is ki merjük mondani: a te gyermekeid vagyunk. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |