| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Én vagyok a Messiás…”

János evangéliuma 4. fejezet 6-24.

„⁶Ott volt Jákób forrása. Jézus akkor az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt.

⁷Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: »Adj innom!«

⁸Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek.

⁹A samáriai asszony ezt mondta: »Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok?« Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal.

¹⁰Jézus így válaszolt: »Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.«

¹¹Az asszony így szólt hozzá: »Uram, merítő edényed sincs, a kút is mély: honnan vennéd az élő vizet?

¹²Talán nagyobb vagy te atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk, és aki maga is ebből ivott, sőt fiai és jószágai is?«

¹³Jézus így válaszolt neki: »Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, ¹⁴de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.«

¹⁵Az asszony erre ezt mondta: »Uram, add nekem azt a vizet, hogy ne szomjazzam meg, és ne kelljen idejárnom meríteni.«

¹⁶Jézus így szólt hozzá: »Menj el, hívd a férjedet, és jöjj vissza!«

¹⁷Az asszony így válaszolt: »Nincs férjem.« Jézus erre ezt mondta: »Jól mondtad, hogy férjed nincs, ¹⁸mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál.«

¹⁹Az asszony ekkor így felelt: »Uram, látom, hogy próféta vagy.

²⁰A mi atyáink ezen a hegyen imádták az Istent, ti pedig azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, ahol Istent imádni kell.«

²¹Jézus így válaszolt: »Higgy nekem asszony, hogy eljön az óra, amikor nem is ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát.

²²Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt imádjuk, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidók közül támad.

²³De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának.

²⁴Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk.«”

Imádkozzunk

Kegyelmes Atyánk, örökkévaló Istenünk! Hálaadással jöttünk ma Eléd a Te házadba. Ennek a hétnek minden eseménye Rólad beszélt, minden esemény Téged dicsőített. Még az őszi lehulló falevelek, a természet meg-megismétlődő csodái is mind-mind a Te gondviselésednek a jóságát hirdetik. Te szabtad meg a földnek minden határát, a nyarat, az őszt, a telet is Te formáltad. Hatalmas vagy Urunk! Hogyne dicsérnénk mi is Téged Megváltó Jézus Krisztusunk, aki a megtérő bűnösnek bűnbocsátó kegyelmet adtál, aki helyettünk és érettünk annyit szenvedtél, és tökéletesen elvégezted a kereszten a mi megváltásunk csodáját, és kijelentettél nekünk mindent, megírattad a mi tanításunkra. Légy áldott azért a csodáért, hogy az Ige testté lett és közöttünk járt, és hogy emberi szóban küldted el hozzánk a Te hívásodat. Vágyódik a mi szívünk Hozzád Urunk. Csendesítsd el hát a mi lelkünket. Töltsd meg a templomot a Te szent Lelkeddel. Szeretnénk hallani a Te hangodat. Csak egy szót szólj Urunk és meggyógyul a mi lelkünk. Tudjuk, hogy fontos dolgokat akarsz tudatni velünk. Inni szeretnénk a szavaidat az ige hirdetésében, mint a szivacs a vizet. Mert Te nem néma Isten vagy, Te beszélsz, szólsz a Te népedhez, vezetni, tanítani akarod őket, lakozást akarsz venni náluk. Találkozni akarunk Veled Jézusunk. Szólj hát. Ragyogtasd fel Igédnek világosságát, láttasd meg irgalmadnak és jóságodnak jeleit. Szentlelked csodáit mutasd meg nekünk. Áraszd ki szeretetednek melegét, Igédnek erejét, hiszen már régen készen áll a Te szabadító és üdvözítő terved a mi számunkra.

Atyánk! Alázatosan bánjuk meg bűneinket előtted, amikor a világ zajában és forgatagában süketek, némák és vakok maradtunk, minden másra figyeltünk, csak a Te szelíd szavadat nem hallottuk, s mindenki mást megláttunk, csak Téged nem, pedig Te jelen voltál. Már-már a Benned való hitünk és békességünk is megrendült, amikor némán, kimerülten összeroskadtunk örömtelen, feszült napjaink végén. Azért mi újra és újra itt vagyunk, hogy tanuljuk akaratodat. Szeretnénk az élet minden zajos eseménye mögött is meghallani, amit Te parancsolsz és szeretnénk boldogan engedelmeskedni szavadnak. Ezt kérjük ma Tőled Atyánk, segíts. Áldd meg ezt az órát. Könyörülj rajtunk Urunk. Adj nekünk belső csendességet, adj igaz hitet és több bizalmat. A Te világosságod ragyogjon fel nekünk, a Te tiszta és igaz beszéded csendüljön ki az Ige hirdetésében is, hogy ne szóljon Igéd hiába. Hallgass meg minket nagy Úr Isten e mostani nagy szükségünkben. Krisztusért kérünk. Ámen.

Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét

Legfőképpen az igaz hitért,

Hogy, ha jön a végóra, mellénk álljon,

Hazatérésre készen találjon,

Könyörüljön.

Jer, világosság, ragyogj fel nekünk,

Hogy csak Krisztus légyen mesterünk,

El ne hagyjuk őt, mi hű Megváltónkat,

Aki népének örökséget ad. Könyörüljél.

234. dicséret 1. és 2. vers

János evangéliuma 4. fejezet 25-30.

„²⁵Az asszony így felelt: »Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent.«

²⁶Jézus ezt mondta neki: »Én vagyok az, aki veled beszélek.«

²⁷Tanítványai éppen ekkor jöttek meg, és csodálkoztak azon, hogy asszonnyal beszél, de mégsem mondta egyikük sem: »Mit akarsz, vagy mit beszélsz vele?«

²⁸Az asszony pedig otthagyta korsóját, elment a városba, és szólt az embereknek:

²⁹»Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ez-e a Krisztus?«

³⁰Erre azok elindultak a városból, és kimentek hozzá.

Szeretett Testvérek!

Nagyon sok ismeretet összegyűjt az ember élete folyamán, hiszen születésünktől kezdve oly sok mindenre tanítottak minket szülők, tanítók, tanárok, professzorok. Annyi mindent tudunk történelemből vagy a művészetek világából, vagy éppen a politikából, a napi eseményekből, vagy ki-ki saját hivatása, szakmája szerinti szakismeretekből. És ezek többé-kevésbé rendben vannak, jók, szükségesek. Aztán nagyon sok mindent tudnak emberek a megasztárok, a művészek magánéletének ilyen-olyan, nem föltétlen ismeretre méltó dolgaiból is. Aztán van ismeretünk, van tudásunk a Szentírásból is. Oly könnyen és oly hamar bennünk is megfogalmazódhat az, amit a gyerekek könnyen kimondanak… és hamar kimondanak, hogyha elkezdünk előttük beszélni, akár egy hittanórára gondoljunk, vagy csak éppen gyermekünkre, vagy unokánkra… elkezdünk egy történetet, egy bibliai történetet: óh én ezt már tudom! Igen, hallotta már. De az, hogy hallottunk valamit vagy tudunk, értünk valamit, már ez is különbözik.

Vajon a Szentírásból származó ismeretünk milyen? Az üdvösségeset is ismerjük és tudjuk? Vagy aranyos történeteket tudunk mesélni a Bibliából?

Vajon milyen a vallásos ismeretünk? A fölolvasott bibliai történetben, az úgynevezett Samáriai asszony történetében, amikor Jézus beszél a jövendőről, beszél a Messiásról, akkor az asszony azonnal azt mondja: tudom, tudom, jön a Messiás, tudom, majd a Messiás kijelent mindent. Egyik oldalról megdicsérhetnénk: van egy általános ismerete. Azonban Jézus máris korrigálja. Hiszen az asszony azt mondja: tudom, majd eljön a Messiás. Tehát, mi következik ebből? – Ej, ráérünk arra még! Hát, ha majd jön, talán nem is a mi életünkben, akkor jó, hogy tudjuk. De mi közünk hozzá?

Ismeret, amely ismeret ráadásul nem is volt pontos, mint ahogy kiderül a történetünkből. És ismeret, vallásos ismeret, aminek nem szerencsés a következménye. Hiszen ez egy általános ismeret, hogy majd eljön a Messiás. Azonban a kérdés az, hogy egy-egy ilyen ismeretnek, nevezzük bibliai tudásnak, van-e életünkre vonatkozóan következménye. Vagy milyen következménye van? Egy kötelezettség nélküli, általános műveltségünket gyarapító tudásról van szó, vagy pedig egy olyan ismeretről, amely tudás, amely ismeret életünket átformáló, meghatározó ismeret. Érdemes ebben a nagyszerű történetben – amely irodalmi értelemben is csodálatosan van megszerkesztve – érdemes észrevennünk, hogy hogyan vezeti Jézus, lépésről lépésre ezt az asszonyt, és hogyan gyarapszik az ismerete, a felismerése ezzel az úgymond idegennel szemben az asszonynak. Először ennyit mond csupán, amikor ott vizet kér tőle a kútnál Jézus: „Te zsidó létedre…?” Itt van egy zsidó ember. Az öltözetéből felismerte. Van, aki ennyit tud ma is Jézusról. Aztán a történetben Jézus elsegíti egy következő lépcsőfokra. Hiszen, amikor vizet kér, az asszony csodálkozik, hogy “Te akarsz nekem vizet adni, merítő edényed sincs?” És itt fogalmazza meg: „Talán nagyobb vagy atyánknál, Jákóbnál, aki ezt a kutat adta nekünk?” – akit mi tisztelünk, nagy valakinek tartunk? Te nagyobb lennél? Te olyan dolgot tudsz cselekedni, például merítő edény nélkül tudnál most vizet meríteni ebből a mély kútból?

A harmadik lépcső, amit észrevehetünk a történetben, amikor már az asszony így fordul Jézushoz: „Uram…”

És még mindig nem állunk meg, hiszen, ahogyan Jézus tovább beszél ezzel az asszonnyal, az asszony egyszer csak azt mondja: „…látom, hogy próféta vagy”. Amikor leleplezi a múltját ennek az asszonynak, akkor eljut odáig ez a samáriai asszony, hogy kimondja: „…látom, hogy próféta vagy”. Már nemcsak egy zsidó ember, már nem is bizonytalan megfogalmazással, talán lehet, hogy még Jákóbnál is nagyobb valaki vagy. Próféta vagy. És a beszélgetés végén, amikor elmegy, hogy hívja az élettársát, aki nem férj, akkor azt mondja saját városa lakóinak: „Jöjjetek, itt van egy ember, aki megmondott mindent rólam: vajon nem ez e a Krisztus? Nem ez e a Messiás?” Figyeljük meg, hogy hogyan vezeti lépésről-lépésre Jézus a szerényebb ismeretből a Messiás ismeretig ezt az asszonyt: - Egy zsidó ember talán nagyobb Jákóbnál? - Uram… - Próféta vagy  - Azt mondta ő a Messiás. Igen, már ez is jelzi, hogy az ismeretben is lehet előrébb lépni, hiszen népünk jelentős része valamilyen ismerettel rendelkezik. Van, aki ma is csak azon a szinten tart, vagy ott tart, “igen, az a Jézus valami zsidó ember volt”. Más talán ott tart, hogy valami “vallásos ősatya lehetett”, mint Jákób. Némelyek talán azt mondják: “Mohameddel együtt valami próféta volt”. Vannak, akik azt mondják, hogy “ő a Krisztus, a Messiás”.

Hol tartok az ismeretben? Hiszen nem mindegy, hogy hol tartok és legfőbbképpen nem mindegy, hogy milyen következménye lesz. Egész más következménye van az egyik ismeretnek és egészen másmilyen a másik ismeretnek. Mindegyikről lehet így nyilatkozni: “tudom, tudom, majd jön a Messiás… hogyne, persze, hallottam én, olvastam én már a Bibliából a Szeretethimnuszt, azt én hallottam már”. Nagyszerű. És mi a következménye? Vagy hallottál-e, ismersz-e ennél többet? Érted-e az összefüggéseket, vagy történeteket valóban el tudsz mesélni a Szentírásból többé-kevésbé pontosan?

A nagy kérdés az, hogy van e hitismeretünknek etikai következménye. Van e következménye? Nem mindegy maga az ismeret sem. De a már meglévő ismeretnek van e valamilyen következménye? Rengeteg mindent ismerünk, megtanultunk, tudunk, fölszedtünk világismeretet még bibliaismeretet is.

A történetünkben szereplő asszonynál tulajdonképpen nem volt etikai következménye a meglévő ismeretének. Hiszen a samaritánusok is Mózes öt könyvét elfogadták. Ha most nagyon leegyszerűsíteném, a tíz parancsolatot ez az asszony is ismerte. De nem úgy élt. Mint ahogy ma is nagyon sokan többé-kevésbé ismerik a parancsolatokat, de nem engedik, hogy életükre befolyással legyen. Történetünk szereplője is ismerte, sőt a Messiásról is tudott. Az Ószövetségi messiási ígéretekről is tudott. Amikor Jézus valami ilyen húrokat pendít, azonnal szinte leállítja: “óh tudom, tudom, ne beszélj nekem, tudom”. Nagyon sokszor megkísért bennünket is ez: “ja, hát én ezt tudom”. És akkor azt hisszük, hogy minden rendben van. Pedig hát mire jutunk azzal a KRESZ-ismerettel: “Tudom, a piros lámpánál nekem nem szabad átmenni”. Aztán átmegyek. Tudom… az ismeret megvan. Sőt még több KRESZ-szabályt ismerek, tehát még többet nem tartok meg.

Vajon miközben egyik oldalról észrevesszük a történetünk szereplőjénél, hogy nem tartotta meg, nem vette komolyan a meglévő igeismeretét sem, aközben mégis van benne egy készség. A készség egyik lépcsőfoka nagyon megdöbbentő, és nagyon leleplez bennünket, a mai embert is. Hiszen, amikor arról van szó, hogy „adj innom!”: ő megdöbben, hogy egy idegent, egy samáriabelit, akikkel nem nagyon beszéltek, meg mer szólítani ez a valaki, azaz Jézus. És aztán majd Jézus beszél arról, hogy “én adnék igazi vizet, élő vizet, örök életre szóló vizet”, akkor ez az asszony azonnal rácsap – itt van a nyitottsága, a készsége, a kényelmét segítő csodát, azt elfogadná –, “hát vödröd sincs, meríteni se tudsz, te akarsz nekem vizet adni”? “Hát énnekem van hozzá eszközöm… én úgy jöttem… én úgy készültem. De ha már talán Jákóbnál is nagyobb vagy, te vödör nélkül is tudsz vizet adni… hát nagyon megköszönöm, adjad. Én elfogadom.” Hányszor vagyunk így, hogy “igen, hát gondviselő jó Istenem lehetsz. Segítsél. Segítsél, mert sokszor szükségem van segítségre”. A saját kényelmét segítő csodát azt reméli, azt el is fogadná a mi történetben szereplő asszonyunk. Vajon az egzisztenciális változást, az életében bekövetkező változást engedi-e? Vagy csak azon a szinten akarok kapcsolatba lenni az Úrral: “hát, ha segíteni akarsz nekem, azt lehet, azt szívesen fogadom. De többet ne akarj. Hogy az én életem változzon, hogy figyeljek a szavadra, azt tőlem ne várd”.

Vajon a mi bibliaismeretünk, hitismeretünk mennyire formál bennünket? Mennyire engedjük meg, hogy formáljon bennünket? A beszélgetésben, amikor azonnal mondja, hogy „tudom, majd jön a Messiás”, akkor Jézus egy egészen megdöbbentő mondatot, egy radikálisan újat mondott – legalábbis az asszony számára az volt. „Én vagyok az. Én vagyok a Messiás, a Krisztus, a megígért szabadító.” Én vagyok. Nem majd! Már itt van. Én vagyok az! És eszünkbe juthat a múlt vasárnap olvasott bibliai szakasz Mózes 2. könyvéből, az égő csipkebokor történetéből: Mit mondjak, mi a neved, amikor elmegyek, népemnek… mit mondjak a fáraónak, a sok isten közül melyik isten nevében beszélek, ki küldött engem? És az Úr azt mondja: „Vagyok, aki vagyok”. Vagy leszek, aki leszek. Vagy vagyok, aki leszek. Hiszen az előző mondatban ezt olvassuk: „Menj, én veled leszek”. Hogy ki vagyok, igazán a hit, az engedelmesség útján fogod fölismerni, megtapasztalni. Nem abból fogod igazán megtudni, hogy én mondok egy nevet. Így hívnak. Mondjad a népnek, hogy ez vagyok. Ez a nevem. Egyébként is mondta: Ábrahám, Izsák, Jákób istene. Atyáitok istene. Nos vagyok, én vagyok, én veled leszek, és az Újszövetségben megszólal a Messiás, aki azt mondja: Én vagyok… Én vagyok a megígért Messiás. Én vagyok az: a Messiás. Értsd meg, nem majd eljön, itt van. És ez egy radikálisan új helyzet. Itt van a Messiás. Jézus kijelentése döntés elé állítja tehát ezt az asszonyt. Itt már nem lehet halogatni. Ha majd jön a Messiás… ha az Isten Igéje majd érvényes lesz… akkor, ej ráérünk arra még! Ha itt van, akkor ez egy egészen más helyzet. Ha az Isten igéjét mi csak úgy ismerjük, és úgy kezeljük, meg használjuk, hogy néha, hogyha kell, akkor a műveltségünk; néha, ha kell a gondviselés; ha nagy bajban vagyunk egy imádság erejéig… akkor nagyon keveset ismerünk, sőt részben félreismerjük. “Ha azt gondolod, hogy a Messiás majd eljön, akkor most tudd meg, hogy itt van. Beteljesedett az idő és eljött a Messiás.” A kijelentés, amikor az Úr jelenti ki magát, az radikálisan új helyzet elé állít bennünket is. És az asszony életében be is következik a változás: rohan a városba… nem annyit tenni, amit Jézus mondott, hogy “hívd ide a férjedet!”. Hanem föllármázza a kis várost, mindenkinek mondja: “itt van egy ember, megmondta az egész múltamat. Nem ez e a Krisztus? Gyertek és lássátok!” Ismerték őt a városban. És jönnek, jönnek az emberek. Vagyis ebben a hívogatásában tulajdonképpen – bár kérdésként mondja: nem ez e a Krisztus? –, egy hitvallás is van már. A válasz azonban nem csupán ennyi, hogy „én vagyok az, én vagyok a Messiás”, hanem így folytatódik: „aki veled beszélek”. Veled beszélek. Az Úr beszélni akar velünk. Az Isten beszélni akar velünk. Az istenismeret nem azt jelenti, hogy tudok egy s más dolgot, olvastam, meg nagyanyám tanított rá. Ennél többet jelent. „Én veled beszélek.” És az Isten ma is beszél, hiszen kijelentette magát az atyák, a próféták, legteljesebben az egyszülött Fiú, Jézus által, és az Isten az ő Lelke által gondoskodott arról, hogy a Szentírásban minden nemzedékhez beszéljen. „Beszélek veled.” Az Isten velem és veled akar most is beszélni. Nem majd. Meg nemcsak az ismeretünket szeretné bővíteni, hanem beszélni akar velünk. Mennyi hasznát vettük? És mennyi hasznát vesszük annak az ismeretnek, amit eddig szereztünk, kaptunk? Annak a vallásos, annak a bibliai ismeretnek, amelyet szereztünk és kaptunk? Hiszen ez az ismeret, döntés elé állít. Amikor Jézus azt mondja, hogy „Én vagyok a Messiás”, akkor itt dönteni kell.

Valaki így fogalmazta meg a Szentírással kapcsolatosan: a Szentírás olyan, mint egy levél. Leveled jött. Ez az Isten levele. És akkor válaszolni kellene. Valamit mondani kellene, valamit válaszolni kellene a bennünket megszólító üzenetre, levélre. Jézus döntés elé állított. Amikor még csak ott tartott az asszony, hogy: “te zsidó létedre? Velem samáriaival?” – ez olyan nagy döntésre nem késztette. Amikor csak ott tartott, hogy “talán Jákóbnál is nagyobb vagy, te még vödör nélkül is tudsz vizet meríteni ebből a mély kútból?” – már az is nagydolog volt, hogy Jákóbék meg tudták itt ásni. Te még ennél is nagyobb dolgot tudsz csinálni? Ez sem egy életre szóló nagy változás… ez a felismerés. Az sem, hogy azt mondja ezek után, hogy “Uram…”. Még az sem, hogy “talán próféta vagy?”. De amikor már odáig érkezik, hogy “Te vagy a Krisztus? Te vagy a Messiás?” – ez már életre szóló döntés elé állít bennünket.

Mit teszünk? Vagy a hit engedelmességével követjük, vagy megmarad elméleti szinten mindaz, amit eddig megismertünk, amit eddig tudunk? Vagy felelet lesz odaszánt életünk, sőt mások számára bizonyságtétel, ahogy ez az asszony úgymond szinte azonnal misszionárius lett. Pedig biztos megvolt a városlakóknak a véleménye róla – aki már az ötödik embernél tartott, az sem volt a férje –, de mégis megdöbbentő, hogy jönnek az emberek. Pedig gondolhatnák azt: “Nahát, ez beszél itt valami Messiásról? Jobb lenne, kicsit erkölcsösebben élne!” Biztos voltak ilyenek is, akik ott maradtak. De azt jegyzi föl az evangélium: „Erre azok elindultak a városból, és kimentek hozzá.” – tudniillik Jézushoz.

Vajon milyen a mi ismeretünk? Részben, hol tartunk? Mennyire hiányos? Soha nem lesz e földi életben teljes. Rész szerint való lesz, töredékes lesz, de lehet istenismeretben előrébb lépni. A másik pedig: ha előrébb léphettünk, mert akar az Isten vezetni, lépésről-lépésre jobban megismerteti magát, jobban kijelenti magát, akkor viszont döntenünk is kell, mert ez engedelmességet, választ kíván. „Én vagyok az, aki veled beszélek.” Számunkra már nem is jelen idő. „Tudom, majd jön a Messiás.” Nem. Itt van – mondja neki Jézus. Nekünk már nem is jelen idő, hiszen már közel kétezer éve a Megváltót elküldte az Atya. A mi számunkra már ezek beteljesedett dolgok, hogy szenvedett és föltámadott a mi üdvösségünkre. És beszél velünk az Írás és a Lélek által.

Sok ismeretünk van, a mai világ állandóan erről beszél: az információról, az ismeretről. Még többet tudni és tudni – és ennek egy bizonyos szintig van is jelentősége, szerepe és fontossága. De vajon eközben elveszítjük az üdvösségesen örök életig hasznos ismeretet, vagy valamelyest még szerzünk ilyen ismeretet, de a döntést, a választ, a feleletet elmulasszuk, elhalogatjuk? A legfontosabb ismeret az, hogy az örök élet útja az eljött Jézus által nyílik meg. Ehhez képest a tudományos felfedezéseink sem érnek semmit, mert azok csak e múlandó világra szólnak. Ehhez képest az összes kulturális ismeretünk sem sokat ér és nem sok hasznunk van belőle, mert csak e világban hasznosak. De e jelenvaló életre és az örök életre hasznos a kegyesség – ahogy majd máshol az Újszövetség megfogalmazza.

Hol tartok ismeretben és hol tartok engedelmességben? A múlt alkalommal olvasott bibliai Ige és a ma olvasott Jézusi kijelentés egyfajta sorozat, aminek ezt a címet adtam: “Én vagyok…” – mondja az Úr.

És a mainak: Én vagyok az, akiről te úgy tudod, hogy majd jön. Én vagyok az, akiről te több-kevesebb dolgot tudsz. A legfontosabb ismeret ez az ismeret: „Én vagyok a Messiás, aki veled beszélek” – mondja az Úr. Mert örök életre is hasznos ismeret, ha ismeretnél több lesz, ha Krisztus-követés lesz. Ámen.

Imádkozzunk

Hálát adunk Istenünk a hódítsd meg a Földet parancsolatáért. Hálát adunk, hogy teremtett világodat mikroszkóppal, távcsővel, szondákkal vizsgálhatjuk és felismerhetjük némely törvényszerűségét. Hálát adunk a különféle sok ismeretért, információért.

Magasztalunk, hogy magadat kijelentetted, hogy Messiásként, Megváltóként, Üdvözítőként Jézust küldted. Magasztalunk, hogy üdvösséges hitismeretre akarsz segíteni bennünket, és megszólító szavad a mi válaszunkra vár. Segíts többre a bibliai történetek puszta ismereténél. Segíts többre vallásos szertartások formaságainál is. Segíts a Krisztus mellett dönteni. Segíts régi döntésünkben megújulni, engedelmes, Krisztust követő, cselekvő hitben járni.

Könyörgünk itt gyülekezetünk lelki újulásáért is, hogy odaszánt életünk egyre inkább áldássá lehessen e városban és hazában. Könyörgünk egyházunkért, hogy ne megüresedett szertartások őrzői legyünk csupán, hanem üdvösséges szereteted örvendező hírvivői és cselekvői.

Könyörgünk testi erőtlenségekben lévőkért. Kérünk a gyászolókért, akiknek az elmúlt napokban, e földi életben búcsúzniuk kellett. Kérünk, hogy segítsd őket, hogy ne csupán a földit, a mulandót lássák és ismerjék, sirassák, hanem bizakodó lélekkel nézzenek Rád, az örök élet Urára és fejedelmére. A Te üdvözítő szeretetedet megismerve vigasztalódjon életük.

Könyörgünk Mennyei Atyánk a sok iskolát végzett, szakmailag jól felkészült, de az örök élet útját még nem találókért. Könyörgünk az élet beszédétől, pletykák és üres szenzációk világába tévedtekért.

Könyörgünk népünkért.

Urunk, Istenünk! Köszönjük, hogy velünk beszéltél. Köszönjük, hogy minket hívtál. Köszönjük, hogy Krisztus által, mint megtérőket elfogadtál, és köszönjük, hogy minket is elküldesz, hogy menjünk és másokat is, szavainkkal és cselekedeteinkkel Hozzád hívjunk.

Köszönjük, hogy Te vagy az Úr, te vagy Megváltónk, üdvözítőnk. Segíts, hogy mi örömmel, hittel, engedelmességgel ezt az üdvözítő szeretetet hirdessük ebben a világban. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |