| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Én vagyok a világ világossága”

János evangéliuma 1. fejezet 1-13.

„¹Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. ²Ő kezdetben az Istennél volt. ³Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. ⁴Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. ⁵A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.

⁶Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. ⁷Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa. ⁸Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie.

⁹Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.

¹⁰A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: ¹¹saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt.

¹²Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, ¹³akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.”

Imádkozzunk

Kegyelmes Istenünk! Gyönyörködünk a Te csodálatos lényed gazdagságában. Milyen félelmetessé tud válni a világ a Te áldott napod fénye nélkül. A mi mesterséges fényeink mennyire szegényesek, mennyi mindent homályban hagynak, s mennyivel inkább így van ez a lelkünkben. Sötétség és tévelygés uralkodnak rajtunk, ha nem a Te szereteted és igazságod fénye vezeti életünket. Áldunk ezerszer, hogy Te fényt akarsz gyújtani mindannyiunk lelkében, tanítasz világosan látni az akaratodat. Ezért jöttünk hajlékodba ma is, hogy tápláld Igéddel a fényt a lelkünkben, hogy tisztábban láthassunk Téged. Köszönjük, hogy Te napról-napra mellettünk vagy. Veled oszthatjuk meg örömeinket, és Te nyújthatsz vigaszt a nehéz percekben. Bocsásd meg nekünk, ha sokszor a múló világ fényei mégis elvakítják tekintetünket, és nem a Te világosságodra tekintünk. Segíts Urunk, hogy csak Téged kövessünk. Légy ma közöttünk Szentlelked által, töltsd be szívünket. Áldd meg az Ige hirdetőit, hassa át lelkünket tanításod és szereteted éltető ereje. Szent Fiadért kérünk, hallgasd meg imádságunkat. Ámen.

Általjársz te mindent;

Rám ragyogni engedd

Életadó, áldott Lelked!

Mint a kis virág is

Magától kibomlik,

Rá ha csöndes fényed omlik:

Hagyj Uram,

Vidáman

Fényességed látnom,

S országod munkálnom!

Egyszerűvé formálj

Belső, lelkiképen,

Békességben, csöndességben.

Tisztogasd meg szívem:

Tisztaságod lássam

Lélekben és igazságban.

Szívemmel

Mindig fel-

Szállhassak sasszárnyon:

Csak Te légy világom!

165. dicséret 4. és 5. vers

János evangéliuma 8. fejezet 12. vers

„Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: »Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága«”.

Szeretett Testvérek!

A mi emberi civilizációnk annyiféle szemetet produkál; annyiféle szennyezéssel tesszük szép lassan, olykor most már veszedelmesen gyorsan tönkre a bennünket éltető világot. De inkább csak mostanában lehet hallani, olvasni arról, hogy fényszennyezés is létezik. Fényszennyezés, és ennek is megvan a következménye, nemcsak úgy, ahogyan a levegőt, vagy a vizet, vagy magát a földet szennyezzük. A fényszennyezés, amely a nagyvárosi élet egyik sajátos – úgymond – velejárója, megzavarja a madarakat, felborítja az ember természetes ritmusát is, amit olykor nem veszünk észre, néha fáradtságként tapasztalunk. Megzavarja olyannyira, hogy akik jobban vizsgálódnak ilyen területen, arról beszélnek, hogy mennyi madár és mennyi más élőlény pusztul el a kápráztató fények sokaságában; hogy még a vonuló madarakat is képes megzavarni az a fénymennyiség, amit különösképpen a nagyvárosok bocsátanak ki. De bizonyos értelemben én még ide sorolnám azt is a fényszennyezéshez, hogy elkápráztat bennünket. Elkápráztat, és ugyanakkor éppen a közelmúltban hallhattuk, hogy szemünket is ronthatja, sőt tönkreteheti a nem megfelelő fény, a nem megfelelő fénycső, annak villogása maradandó szemkárosodást okozhat, de legfőbbképpen hamis látszatot ad. Bár nagyon szépek az este kivilágított épületeink, de mégis, valahol a mesterséges fények világa, az a fényözön, ami bennünket körülvesz, az egy külső ragyogás. És ez a külső ragyogás nem azonos a belső lelki világossággal, a belső lelki tisztasággal. De néha már-már megtéveszt bennünket, amikor nagyon szép világos minden, azt hisszük, hogy az életünk is szép, tiszta és világos.

Amikor néhány évvel ezelőtt a napfogyatkozás Magyarországot is érintette, akkor éppen Balatonszárszón voltam, az úgynevezett Talentumtábort vezetni, és mi akkor direkt erre a hétre időzítettük ezt a tábort, úgyhogy külön program volt a napfogyatkozásnak a szakmai vizsgálata is az ifjúság számára. És nem tudom, ki vette észre, ki nem, mi nem egyszerűen azt vizsgáltuk, hogy hogyan takarja el a hold a nap egy részét, aztán majd hogyan bújik újra elő a nap, hanem azt vizsgáltuk, hogy a környezet mit csinál. És ahogy a nap egyre inkább fogyatkozott, és kezdett homályosodni, a madarak elhallgattak. Ők estét érzékeltek. Megdöbbentő csend lett. Aztán egészen sajátos volt – én sem vettem volna észre, ha nem így készülünk az egészhez, és nem így készítik fel a szakemberek az ifjúságot, hogy mire kell figyelni –, megjelentek a szúnyogok. Volt egy tíz-tizenöt perces sáv, amikor a szúnyogok rajokban megjelentek, és 10-15 perc múlva, amikor úgymond a napfogyatkozás teljessé vált, eltűntek. Vagyis, van egy ritmus; a teremtés rendje szerint van egy ritmus ebben az életben, ebben a világban. Nos, amikor mi, nem ilyen ritkán, napfogyatkozással, hanem a magunk fényeivel más ritmust adunk, akkor nagyon hamar bekövetkezhet az, ami nem a ritmus, hanem annak az ellentéte. Azt pedig nagyon jól tudjuk, mit jelent, amikor az ember kiesik a ritmusból. Gondoljunk a sportra, gondoljunk a zenére, de nagyon sok helyen a munkának is olyan ritmusa van, amiből ha kiesik az ember, részben nehéz visszakerülni, részben komoly hátrányok érik.

Nos, a fizikai fények ellenére az ember, a modern ember a bűn sötétségében tévelyeg. Csinálunk nagyszerű reklámokat, kivilágítunk mindent – pompás! –, lehetne olvasni az újságot az utcákon, a főtereken, és mégis az ember maradt a régi.

A Szentírás nagyon sokszor használja a kifejezést, hogy világosság. És a fény és a világosság, nagyon jól tudjuk, nem azonos. Amikor ezt a szót mondjuk, hogy világosság, akkor többről van szó, mint egyszerűen a fényről. Olyannyira, hogy ismerjük a kifejezést: megvilágosodott előtte, vagy megvilágosodott benne valami. És ez nem akkor történik, amikor a villanyt fölkapcsolják. Nem azonos a díszkivilágítás bekapcsolásával.

Az Ószövetségbe, ha visszatekintünk, akkor emlékezzünk a pusztai vándorlás tűzoszlopától kezdve néhány bizonyságtételre. A Zsoltárok könyvében többször találkozunk ilyennel. Például a 27. zsoltárban így énekel a zsoltáros: „Az Úr az én világosságom, segítségem”; Vagy az 56. zsoltárban az Isten szabadító tettéről van szó, előtte tehát: „Megmentettél, hogy járhassak az élet világosságában” – vallja a zsoltáros. De az ószövetségi kor, sőt Jézus kora is, az Isten igéjét is, mint világosságot tekintette. A Példabeszédek könyve 6. részében olvasunk arról, hogy lámpás a parancs, vagyis, hogy az Isten törvénye olyan, mint a lámpás. „A Te Igéd nekem szövétnekem” – tudniillik a sötétségben – az egyik énekünk fogalmazza. Igen, maga a kijelentés is világosságot ad az ember számára. Úgy, hogy a Példabeszédek így is mondja, hogy világosság a tanítás, az ige, igei tanítás. Olyan, mint amikor megvilágítják a sötétben botorkáló embernek az utat. De egészen megdöbbentő, és oda kell figyelnünk, amikor az Úr szolgájáról van szó az Ószövetségben, Ézsaiás könyvében, pl. a 49. fejezetben arról beszél az Isten, hogy „Pogányok világosságává teszlek, hogy a népek is megismerjék az én szabadításomat”. Az Úr szolgája a pogányok világossága kell, hogy legyen.

És akkor most térjünk rá a fölolvasott bibliai szakaszunk összefüggéseire. Egyetlenegy mondatot olvastam Jézustól, de nem mindegy, hogy hol és mikor hangzott el. Bár a mondat így is érthető, de még inkább érthető lesz, és még inkább a helyére kerül a hangsúlya, ha tudjuk, a lombsátorok ünnepéről van szó, vagyis az Egyiptomból való szabadulás nagy emlékünnepéről; az egy hétig tartó ünnep utolsó napjáról, utolsó estéjéről, éjszakájáról. Az Egyiptomból való szabadulás emlékére, ahogy az ősök a pusztában, sátrakban laktak, ágakból sátrakat, lombsátrat készítve, ünnepelték a kései utódok az Isten szabadító szeretetét. Nos, egy ilyen ünnep van, és egy ilyen ünnepen Jeruzsálemben, a templomban pompás szertartás folyik, már hetedik napja tart az ünnepi sorozat, és az utolsó estén, az utolsó éjszakán a mécseseket meggyújtották, az összes fáklyát meggyújtották, kívül-belül fényárban úszott a Jeruzsálemi templom, és az ott lévő ünneplő sokaság. A férfiak fáklyatánca ekkor történt, vagyis minden pompás volt. Ne feledjük, ez az a világ, amikor nem égtek az utcai lámpák, ez az a világ, ahol a reklámfények nem villogtak mindenhol, ez az a világ, ahol csak mécsest, vagy fáklyát gyújtottak, ennyi fényforrás volt este és éjszaka. Nos, egy ilyen világban, ahol a naplemente után teljes sötétség uralkodik, egy ilyen világban a kivilágított templom fénypompája nyílván megragadó volt. És a fényárban úszó templom, és ebben a fényárban, ebben az emelkedett légkörben ott lévő sokaság hallhatta a léviták zenéjét, ahogy ők ott zenéltek. Minden pompás volt, minden ragyogott. Megragadó volt, egy évre emlékezetes volt, és ekkor… ekkor mondja Jézus: „Én vagyok a világ világossága.” Egészen mást vagy inkább többet értünk meg belőle, többet jelenthet számunkra, ha magunk elé képzeljük ezt a szituációt. Nem egyszerűen valahol a domboldalon mondta, hanem akkor, amikor minden a kor lehetőségei között ünnepi fényárban és hangulatban volt. Akkor megszólal a názáreti, és azt mondja: „Én vagyok a világ világossága.” – A világosság nem ez az iszonyatos fényár, amit itt tudunk ünnepen produkálni. A világosság több, a világosság nagyobb: én vagyok – ezen nagyon megdöbbentek. Mint ahogy a kortársak Jézus jó néhány kijelentésén nagyon megdöbbentek, olykor egyenesen felháborodtak, néha megkövezni akarták, nyilvánvalóan itt is megdöbbentő volt ez. Hallották sokan. Ha tovább olvasnánk az igét a János 8. fejezetéből, akkor ott mindjárt arról van szó, hogy a farizeusok felelősségre vonják: hogy mondhat ilyet, milyen tanúi vannak erre? „Én vagyok a világ világossága” – A világ világossága tehát nem mesterséges fény, nem a fáklyák fénye, nem az olajmécsesek fénye, nem is a mi hatalmas reflektoraink és fénycsóváink, nem is a diszkó villogása, de a világ világossága nem is az elvek, és nem is az eszmék.

A diktatúra elméleti folyóirata ilyen nevet viselt, hogy Világosság. Talán volt, akinek kezébe került és találkozott vele. Nos nem eszmék, nem elvek, nem nagy emberi bölcsességek a ‘világosság’. A világosság: Valaki. Ahogy az Ószövetségben már a zsoltáros mondta: „az Úr az én világosságom”. Ahogyan bátran vallotta az ószövetségi kegyes, hogy az Isten megmentett, ezért járhatok az élet világosságában; Ahogyan az Úr szolgájának ilyen küldetése van, hogy nemcsak Izraelnek, hanem a népeknek, a pogányoknak is világosságává kell, hogy legyél. Vagyis az egész világnak. A Világosság: Valaki. És ez a Valaki ott, az ünnepi tömegben, a Jeruzsálemi templom fényárjában megszólal, és azt mondja, hogy „Én vagyok…”. Ez egy nagyon megdöbbentő. És ebben a helyzetben sokkal többet mondó kijelentés. És így folytatja: „aki engem követ…” – vagyis meghívás az életre. Meghívás az életre, amikor Jézus arról beszél, hogy „aki engem követ…”. És érdemes észrevennünk, hogy nem zár ki senkit. Nem azt olvassuk, hogy… “és ez az izraelitáknak milyen nagyszerű, hogy én vagyok a világ világossága”. Nem arról van szó, hogy a szuperkegyeseknek lesz majd valami jutalom ebből, hanem: aki engem követ. Bárki követhet engem! És utána hangzik majd az ígéret.

És eszünkbe juthat, amit Nikodémusnak mondott Jézus azon a bizonyos éjszakán. Hiszen Nikodémus, aki egy képzett ember volt, teológiailag is képzett ember volt, elment Jézushoz egy éjszaka, és elkezdte a maga tiszteletköreit mondani… és akkor Jézus belevág és azt mondja, hogy „szükség néktek újonnan születnetek… csak az látja meg az Isten országát, aki lélektől és víztől születik”. És majd utána elhangzik a nagyon ismert mondat: „Úgy szerette Isten a világot, hogy aki…” – a régi fordítás úgy mondja, hogy valaki, vagyis hogy bárki – „…aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. Ez a meghívás az életre, ami a János evangéliumában újra és újra megszólal. Senki nincs kizárva, nincs feltétele, de következménye van. Nincs feltétele, mert nem Ábrahám utódának kell lenni, nem teológiai végzettségűnek kell lenni, de van következménye. A következménye pedig rendkívül fontos: „Aki engem követ, az nem jár sötétségben.” Vagyis aki Jézus mellett dönt, akkor az azt jelenti, hogy a Jézust követő elválaszthatatlanul kapcsolatba kerül a világossággal. Aki, ha a fizikai példánál maradnánk: aki az akkori időben a fáklyavivőt, vagy a mécsest vivőt követi, az nem sötétségben jár. Ha eltávolodik a fényforrástól, akkor sötétségben fog botorkálni. Nem jár sötétségben – ez egy nagyszerű dolog. Jézus nem azt mondja, hogy némi kis fényben jár, hanem ennél sokkal több és nagyobb ígéret hangzik el: „övé lesz az élet világossága; övé lesz az élet”. És itt nem a biológiai létezésről van szó, hanem itt az örök életről van szó a bibliai szövegben, csak mi magyarra nem tudjuk lefordítani, mert nálunk az élet az ennyit jelent legtöbb embernek, amit biológiai létnek nevezünk. Övé lesz az élet világossága.

Mit jelent ez nekünk ma? Mi jelenthet néhány ezer évvel az ünnep után, az ottani ünnep után, a jeruzsálemi templom akkori fényárja, ünnepi hangulata után? Mit jelenthet ez a modern embernek, aki már a környezetét fényszennyezéssel is szennyezi, és saját életét is kibillenti a ritmusból? Most ugye óraállítás lesz hamarosan. Mi ki tudjuk magunkat billenteni a ritmusból, a teremtés rendjéből, mert mi világítunk éjjel és nappal, és ahogy említettem, ott a napfogyatkozáskor, a szúnyogok gyönyörűen délben megjelentek – hiszen déltájban érte Magyarországot a napfogyatkozás –, és tíz-tizenöt perc volt az a kis sáv, amire ők be vannak programozva, hogy megjelenjenek. Amikor sötétebb lett, eltűntek. Mi tudunk magunknak olyan rendetlenséget csinálni, hogy immár mesterséges fényben éjjel-nappal rohanunk.

De mit jelent számunkra az, amit Jézus mondott, hogy „Én vagyok a világ világossága”. Először is Jézust követve van kijelentés. Hiszen itt nem fizikai dolgokról van egyszerűen szó. Van isteni kijelentés, van iránymutatás, mert az Ige valóban szövétnek, valóban világító mécses, lámpás az ember számára. De a testté lett Igét, Jézus Krisztust kell követni, mert ő a világ világossága, és akkor van kijelentés, van vezetés, van iránymutatás nekünk.

Mit jelent számunkra? Jelent elkötelezettséget is. Elkötelezettséget is, ahogyan majd a thesszalonikai első levélben írja az apostol, hogy a „világosság fiai legyünk”. A világosság fiai, akik követik a világ világosságát, azok az Isten gyermekei. A világosság fiai lesznek. Valamit hordozni fognak abból a világosságból, amit az Úrtól kaptak. És mit jelent a jövőre nézve is, a jelenen túl? A jövőre nézve csodálatos az ígéret, és igaz lehet, hiszen nem egyszerűen arról van szó, hogy most nem jár sötétségben, hanem övé lett az élet világossága. Az a világosság, amely már most, és a maga teljességében, a színről-színre látás világában lesz a miénk. Ahol nem lesz nap és hold, mert fizikai fényforrásra már nem lesz szükségünk. Ahogyan ezt a kolosséi levél elején megfogalmazza az apostol, ezt a csodálatos jelent, jövőt, hogy „részesedjünk a szentek örökségében, a világosságban”.

Szeretett Testvérek!

Az elmúlt vasárnapokon Jézus „Én vagyok…” mondásaiból egyiket-másikat olvastuk; most is: „Én vagyok a világ világossága”. Nem véletlen kezdtük a sorozatot azzal, hogy “ott a csipkebokor mellett az égő fény… Ki vagy Uram? – Vagyok, aki vagyok… Én vagyok… Én veled leszek Mózes… Menj a fáraóhoz…”. Igen. Jézus kortársait, az akkori embereket nagyon egyértelműen eltalálta, amikor Jézus azt mondja: „Én vagyok”. Ez olyan igény bejelentése volt, amit csak az Úr mondhat. Ez a messiási igény bejelentése: Én vagyok. A “Vagyok” szól: itt vagyok, a világ világossága vagyok.

Mi élünk egy világban, amely világban nagyszerű technikai lehetőségeket kifejlesztettünk, ezekből sok áldás is van, de ugyanakkor sikerült saját életünket és világunkat is a ritmusból, a teremtés rendjének ritmusából kizökkenteni fizikailag is, lelkileg pedig még inkább. És ugyanakkor tudunk vallásos ünnepségeket tartani, talán nem fáklyatánccal, mint ott akkor, de díszkivilágítással és ünnepi pompával – ez nem baj –, de ennek csak akkor van értelme, ha valóban a világ világossága a világosság számunkra, és nem tévesztjük össze még vallási ünnepünket vagy ünnepléseinket, a fényt és a pompát a lényeggel.

Jézus szól, és azt mondja: „aki engem követ”. Ez a hívás szólt nekünk is, megszólít újra. Bátorít, hogy akkor nem járhatunk sötétségben, mert két úrnak nem lehet szolgálni, és miénk lesz az élet világossága.

Ragyogjon az Úr világosságából minél több életünkben, és rajtunk keresztül másoknak is.

Elménket, értelmünket,

lelki sötétség fogta be,

De szent Lelked szívünket

Tiszta fénnyel úgy töltse be,

Hogy jót gondoljunk és szóljunk,

Mert csak tőled kell azt várnunk.

Dicsőségnek napfénye,

Istentől jött világosság!

Indítsd lelkünk készségre,

Nyisd meg fülünk, szívünk és szánk!

Hitvallásunk, könyörgésünk,

Urunk Jézus, halld meg, kérünk!

164. dicséret 2. és 3. vers

Imádkozzunk

Magasztalunk Teremtő Istenünk, hogy a nappalok és éjszakák rendjével ritmust adtál életünknek.

Magasztalunk, hogy a nap fényében szemlélhetjük, csodálhatjuk a mindenség rendjét, szépségét, és köszönjük, hogy a mesterséges fényt javunkra is használhatjuk.

Bocsásd meg, amikor a magunk készítette fények ragyogásával, külső pompájával akartuk eltakarni lelki sötétségünket.

Hálát adunk Urunk, hogy Jézusban az igazi világosság jött el a világba, hogy minket is megszólított, követésére hívott, hogy Általa lehetünk a világosság fiaivá, és lehet miénk az örök élet világossága.

És könyörgünk, segíts megmaradni a Krisztus világosságában, segíts, hogy másokat is hozzá hívogathassunk, hogy így legyen vigasztalás betegeknek, gyászolóknak a Te kegyelmes szereteted, a halál fölött is győzedelmes hatalmad.

Kérünk Urunk, segíts, hogy így lehessen Hozzád fordulni a megpróbáltatásokban és szomorúságban lévőknek, és Nálad vigasztalást találni.

Segíts Urunk, hogy népünk függetlenségéért, szabadságáért 56-ban küzdők életéből is jó példát merítsünk. Könyörgünk népünk lelki, szellemi felemelkedéséért, megtéréséért, hogy a hamis csillogások megtévesztő fénycsóváiból Hozzád, az igazi világossághoz térve éljünk; éljünk a Te dicsőségedre és egymás javára. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |