| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Én vagyok az Út...”

Jeremiás könyve 31:31-34.

„³¹Eljön az az idő - így szól az ÚR -, amikor új szövetséget kötök Izráel és Júda házával.

³²Nem olyan szövetséget, amilyent őseikkel kötöttem, amikor kézen fogva vezettem ki őket Egyiptom földjéről. De ezt a szövetséget megszegték, pedig én voltam az Uruk - így szól az ÚR.

³³Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje - így szól az ÚR -: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek.

³⁴Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az URat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok - így szól az ÚR -, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre.”

Imádkozzunk

Mennyei édesatyánk! Hálás a szívünk, hogy itt lehetünk a mai napon is a Te templomodban, hogy ezen a vasárnapon is magasztalhatjuk szent nevedet. Hálásak vagyunk, hogy szólsz hozzánk, hogy közlöd velünk szent Igédet. Hálásak vagyunk, hogy megszólítottad a prófétákat is, szövetséget kötöttél népeddel. Hálásak vagyunk különösen azért, hogy nem felejtkeztél el másokról sem, és tudjuk azt, hogy szövetséget kötöttél minden néppel. Hálásak vagyunk türelmedért, szeretetedért és kegyelmedért, hogy megbocsátottad bűneinket, hogy a reformációban a megújulás lehetőségét adtad. Köszönjük, hogy nemcsak nekünk a későbbi protestáns egyházaknak, hanem a katolikusoknak is új áldásokat adtál, és mindnyájunkhoz anyanyelvünkön szól Igéd. Ezért kérünk, bocsásd meg nekünk, ha elfeledkezünk új szövetségedről, ha nem törődünk Krisztusban nyert üdvösségünkkel.  Bocsásd meg, ha a reformáció napja ellenségeskedés napja lesz, ha nem a közös utat keressük Krisztusban, hanem egymással szemben menetelünk. Kérünk Urunk az egyházunk és az egyes felekezetek egységéért, kérünk a szeretetközösségért, kérünk a megbocsátás szelleméért. Add, hogy a reformáció ne jelentsen számunkra csupán egy történelmi eseményt, hanem jelentse a folyamatos megújulást, jelentse az állandó visszatérést Hozzád, mindenek kútfőjéhez. Kérünk ezért az istentiszteletért is, hogy légy úgy az igehirdetővel, ahogy megáldottad elődei munkáját ötszáz évvel ezelőtt. Légy úgy a gyülekezettel, hogy újra és újra ébredések induljanak el itt és egyházunkban mindenhol. Tedd élővé az emlékezést Urunk. Fiad nevében kérünk, hallgass meg minket. Ámen.

János evangéliuma 14:1-11.

„»¹Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem.

²Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra?

³És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is.

⁴Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat.«

⁵Tamás erre így szólt hozzá: »Uram, nem tudjuk, hova mégy: honnan tudnánk akkor az utat?«

⁶Jézus így válaszolt: »Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.

⁷Ha ismernétek engem, ismernétek az én Atyámat is: mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok őt.«

⁸Fülöp így szólt hozzá: »Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és az elég nekünk!«

⁹Jézus erre ezt mondta: »Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod te: Mutasd meg nekünk az Atyát?

¹⁰Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya pedig bennem lakozva viszi végbe az ő cselekedeteit.

¹¹Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek.«”

Szeretett Testvérek!

Gyakran szoktuk mondani azt a mondatot a tőlünk eltávozó vendégnek, ismerősnek: tudod az utat. És ebben benne van, hogy én nem fogok veled menni. Neked kell tudni az utat, és ugye te tudod. Tudod, hogy itt jobbra kell kanyarodni, itt erre kell kanyarodni, melyik lámpánál, melyik kereszteződésnél kell azután valamelyik irányba fordulni. Gyakran mondjuk ezt. Persze ahhoz, hogy az ember tudja az utat, ahhoz tudnia kell a célt is, hogy hová akar érkezni. És hogyha most az életünkre gondolunk, akkor észre kell vennünk azt is, hogy hogyan élünk, ha nem igazán tudjuk, hogy hová fog érkezni életünk. Hiszen akkor csak sodródunk. Sodródunk a különböző gazdasági érdekek, divatirányzatok, politikai erők, ilyen vagy olyan hatása alatt. Akkor valóban tudjuk utat? Amikor sodródik az ember, maga sincs tisztában azzal, hogy hova fog érkezni, akkor rendkívül veszedelmes, bár látszólag kényelmes ez a sodortatás.

A ma olvasott újszövetségi igeszakaszban többször találkoztunk ezzel a kifejezéssel, hogy ‘ismerni, tudni’. És ahogy már a múlt alkalommal, amikor az „Én vagyok…” Jézusi mondások közül az „Én vagyok a jó pásztor” állt előttünk, már részben akkor is említettem, most még inkább hangsúlyoznom kell: a fordításokkal mindig küszködünk, hogy sikerüljön megtalálni egy adott nyelvben a legmegfelelőbb kifejezéseket, amelyek az eredeti szöveg alapvető hangsúlyát vissza tudják adni. És itt a mai szakaszunkban észrevehettük, hogy van bizonyos, látszólag árnyalati, de lényegét nézve elég lényeges különbség. Vagyis csak tudni vagy megismerni? A kettő majdnem azonos. Nagyon gyakran felváltva, felcserélve is használjuk a kifejezéseket, de bizonyos szövegösszefüggésekben félreérthetővé válik, félreviheti a lényeget, ha nem a megfelelő kifejezés van ott. Kicsit sarkosan próbálom jelezni az egyiket és a másikat. Hiszen a csak tudni az annyit jelent, hogy “Igen hallottam Istenről; hogyne, persze, tudok én Jézusról; tanításaiból is tudnék néhányat mondani, néhány bibliai történetet többé-kevésbé el tudnék mesélni”. A csak tudni – így ismerni, az valahol egy kicsit inkább az elméletit jelenti, vagy jelenti azt, amit gyakran így szoktunk megfogalmazni: “Az általános műveltséghez hozzátartozik a Szentírás ismerete”. Hozzászoktam tenni mindig: de ez nem keresztyénség! Ez a fajta tudás, ez a fajta ismeret inkább a külsőképpeni vallásoskodás világához tartozik.

És van itt egy másik kifejezés; tehát amikor csak tudni vagy megismerni? Tudniillik a közösségre jutó ismeret, ez a bensőséges ismeret, ez a belső ismeret. A múlt alkalommal, amikor Jézus szavát olvastuk, hogy „Én vagyok a jó pásztor”, akkor ott is elhangzott, hogy „ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem”. Merthogy napi életközösségben vagyunk. És ez sokkal több, mint “hogyne, hallottam én erről is, arról is, tudok erről is, arról is valamit, de semmi közöm hozzá. Ugye tudod az utat, nem megyek veled. Menj. Találd meg, ahova érkezni akarsz”. A pásztor és a nyáj életközössége az a fajta ismeret, ami több mint egy puszta, úgymond semleges, közömbös tudás és ismeret. Az Ószövetség világán is, és az Újszövetségen is végigvonul a “szövetség”. A szövetség, amelyről az előbb a Jeremiás 31. fejezetéből is hallottunk, de nem ez az első, hiszen már a Szentírás legelején is találkozunk vele, amikor az Úr szövetséget köt az özönvíz után az egész világgal. És a Jeremiás 31-ben szövetséget kötött Izrael és Júda házával. A szövetség, az egy életközösség. Az nem egyszerűen arról szól, hogy tudok róla, hogy létezik másik nép, és tudok róla, hogy van Isten, de nincs közvetlen kapcsolatunk egymással. A szövetség lényege éppen az, hogy kapcsolódunk egymáshoz, és tartozva ismerjük egymást.

Nos, ezek után a nagyon ismert Jézusi mondat: „Én vagyok az út, az igazság és az élet”. Én így fogalmaznám – lehet, hogy kicsit szokatlanul fog hangzani – Jézus az út, mert ő az igazság; Jézus az út, mert ő a valóság. Hiszen itt is a bibliai kifejezés, az „igazság” = valóság, ebben az értelemben szerepel. Jézus az út, mert ő az igazság, valóság. Ebben az összefüggésben és ebben a jelentésben mondja Jézus, hogy „Aki engem látott, látta az Atyát”. És Fülöp jön, hogy „mutasd meg nekünk az Atyát, az elég lesz nekünk”. Nem is telhetetlen, igaz? Az Istent mutasd meg nekünk, és akkor minden rendben van. Jézus azt mondja, aki engem látott, látta az Atyát. Aki a küldöttben felismeri a küldőt, akkor az a valóságot, az igazságot, a valóságos igazságot ismerte meg. Ezért mondhatja Jézus, hogy én az Atyában és az Atya énbennem van. Vagyis, Jézus nem az útra tanít, hogy “menj erre és arra, hogy ilyen és olyan vallásos cselekedeteket csinálj, és akkor majd az életre érkezel”. Hanem Jézus azt mondja, hogy „én magam vagyok az út”. Ezen az úton pedig, ahol Jézus maga az út, csak úgy járhatunk, ha közösségben vagyunk Vele. És ez nagyon lényeges különbség.

A különböző vallásokban is, és nem a felekezetekről beszélek, hanem a nem keresztyénvallásokban, újra és újra a bölcs tanítók elmélkedtek, hogy hogyan is lehetne a bűneset utáni világból valami normálisabb világ, normálisabb élet felé segíteni az embereket eljutni. De ott az út és a cél is szétválik, ott nemegyszer előfordul, hogy valaki mond bölcs tanácsot, “ugye tudod az utat, ha nem, akkor mondom: itt jobbra, ott balra – de nem megyek veled.” De nem megyek veled.

Jézus arról beszél: „Én vagyok az út…”. Az Istenhez Jézus nélkül nem lehet eljutni. Nem ismerhető meg az Isten valósága, az ő kegyelmes szeretete Jézus nélkül. Jézus nem az út-ról tanít, hanem azt mondja, hogy „Én vagyok az”. Nem véletlen tehát, hogy így szólította meg a tanítványokat is: „Jöjj és kövess engem!”. Nem véletlen, hogy magát annak a “jó pásztornak” nevezi, aki nemcsak az életét adja a juhokért, hanem aki életközösségben akar lenni a juhokkal. Így ismerik egymást.

Jézus azt mondja: „Én vagyok az út…”, és így folytatom: mert ő az örök élet. Ezért mondhatja Jézus, hogy ő az út, mert ő maga az örök élet. Hiszen az örök élet több mint a mi földi mulandó biológiai létünk. Nem annak valamilyen ügyeskedett meghosszabbítása. Ugyanakkor tudjuk, hogy a hívő ember számára az örök élet már elkezdődött. Az örök élet már e földön az enyém lett – énekelhetjük egyik énekeskönyvi énekünkben. Vagyis a hívő máris az örök élet valóságának a részese, mert az örök élet az a Jézussal való közösség. Az örök élet nem majd valamikor, ha jobbra és balra, ha erre és arra kanyarodtál, akkor lehet, hogy elérkezel egy célhoz, az örök élethez, hanem ha Jézussal valóban belsőséges közösségben vagy, már elkezdődött. Ez még nem a maga teljessége, de már ezt kóstolgatjuk. Nem véletlen fogalmazott így Kálvin: „Azt kell tartanunk, hogy Isten nemcsak elhívott minket égi örökségének birtoklására, hanem a reménység által már valósággal birtokunkba is adta azt. Nemcsak megígérte nekünk az életet, hanem a halálból megszabadítva már be is vitt abba”.

Jézus azt mondja: „Én vagyok az út, mert én vagyok az élet”. És itt az örök élet kifejezés van a bibliai szövegben. Nem véletlen tehát, hogy Jézus arról beszél tanítványainak: „Elmegyek, helyet készítek, visszajövök, magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek”. A közösség jelenik meg megint; a Krisztussal való belső közösség jelenik meg. Jézus nem az útról beszél, hogy mit kéne csinálni, hogy kéne csinálni, merre menjetek, hogy vallásoskodjatok, és akkor lehet, hogy odaérkeztek. Hanem Jézus arról beszél, hogy gyere velem, mert én vagyok az élet, az igazi valóság; így vagyok az út, és ez a legfontosabb. És ebben radikálisan különbözik minden vallásos elmélettől és filozófiától: „…hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek”.

A fölolvasott bibliai szakaszunk ezzel kezdődött: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek”. Igen. A “ne nyugtalankodjék a ti szívetek…”-ben, valahol az a kifejezés szerepel, ami például a víz felkavarodását, megzavarodását jelenti. És nagyon jól tudjuk mit jelent az, amikor bármilyen dolog miatt, vagy bárki miatt nyugtalanná válunk, amikor minden összekavarodik bennünk, amikor nem értjük az összefüggéseket, nem tudjuk, miről van szó és mi lesz annak a következménye. Jézus azt mondja: “ne nyugtalankodjék a ti szívetek…”. És mindezt akkor mondja, amikor már a jövendő dolgokról, az ő szenvedéséről is beszél. De nem egyszerűen annyit mond, hogy ne nyugtalankodjék: “szedjétek össze magatokat, legyetek egy kicsit erősebbek”; hanem: „Higgyetek Istenben, higgyetek énbennem”. A mai tanítvány számára, számunkra is ezt mondja az Úr: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, higgyetek Istenben, higgyetek énbennem”. Ez a bensőséges közösség, életközösség, ez a fajta ismeret legyen a tiétek, ez ad nyugalmat és biztonságot. A körülmények ugyan nyugtalanítók, ugyan szembe kell nézni erőtlenséggel és halállal, ugyan bűnnel szemben küzdeni és harcolni kell, ugyan millió dolog van, ami idegesíthet, nyugtalaníthat, de egy dolog biztos lehet: az Úrral való közösségünk. És hogyha a legnagyobbal vagyok életközösségben, akkor a többi megoldódik – ami ugyan most nyugtalanít engem, elkeserít engem. A csodálatos jövő ad tehát értelmet a mulandó jelennek. Nem szétszakítva, hogy van ez, és talán lehet, hogy majd… ki tudja, lehet, hogy lesz valami… hanem, hogy már e jelenvaló világban részesei lehetünk, ez ad igazi értelmet a földi életünknek. Ez ad igazi tartalmat a mi földi életünknek. És a hívő embernek ez a látás, ez az ismeret a nagy kiváltsága. Egészen másképp lehet így munkáinkat végezni, egészen másképp tudunk így szeretteinkre tekinteni, egészen másképp lehet így az egyházra tekinteni. Hiszen mennyit csetlünk-botlunk, milyen erőtlenek vagyunk. Mégis az, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek, hogy helyet készített számunkra, az örök élet bizonyossága ad igazi értelmet, igazi jelentőséget, igazi tartalmat a földi életnek. Hiszen e nélkül a prédikátorral mondhatjuk: „Ugyanoda megy az ember is, ahova az állat, semmi különbség nincs”. Csak állítólag mi gondolkozunk – teszem hozzá. A bibliai kijelentésben, a Jézusi kijelentésben azonban ő azt mondja: „Én vagyok az út”, mert én vagyok az isteni valóság. És: „Én vagyok az út”, mert én vagyok az örök élet. És aki velem van közösségben, egészen új élet indult el. Ezért „szükség néktek újonnan születnetek”. Akkor viszont már igaz a bátorítás, „ne nyugtalankodjék a ti szívetek, higgyetek Istenben, énbennem”. Figyeljük meg, hogy itt már nem a ‘tudni’, nem az ‘ismerni’ kifejezést használja Jézus, hanem azt, hogy ‘higgyetek’. A belső bizalom teljes legyen. De bizalmunk csak abban lehet igazán, akivel közösségben vagyunk. Abban, akit nem is nagyon ismerünk, akiről tudjuk, hogy “hát talán létezik valahol Dél-Amerikában, de hadd legyen”, benne nem tudunk hinni, hogy bajban, nyomorúságban segít. Ha számunkra az Úr Isten ilyen messze van, akkor marad a nyugtalanság, a félelem, a kétség, a bizonytalanság, akkor minden felkavarodott és összekavarodott pillanatok alatt. Jézus azt mondja: „higgyetek Istenben, higgyetek énbennem”. 

Mit mond a mai tanítvány számára? Azt, hogy semmiről nem marad le az, akié az örök élet. Semmi jóról nem marad le. Mit látunk, mit tapasztalunk? A világban, az örök élet nélkül szemlélve az életet, a világban csak azt tapasztalhatjuk – ez a logikus következtetés –, hogy akkor gyorsan most mindent megszerezni, kiélvezni, birtokolni. Nyílván ez csak mások kárára mehet, már eleve nem lehet boldog akkor az ügy, de most, mert ki tudja, hogy holnap egészséges leszek-e még; és lesz-e időm még holnap. Semmi jóról nem marad le az, akié az örök élet, mert Jézus az örök élet. És aki Jézussal van közösségben, azé az örök élet. Akkor ehhez képest mindaz, amit a világ kínál – és nagyon sokszor sokan rohannak, időt, energiát, pénzt, családot, mindent föláldoznak érte –, akkor ez Pál szavaival szólva: „kár és szemét”; amit odahagytam, hogy a Krisztust megnyerjem – vallja az apostol.

A felszínes ismerettől tehát a belső lelki közösségig eljutni. Hiszen itt kezdődik a keresztyénélet. És akkor bizony be kell ismerni, hogy reformálódásra van szükségünk. Mert sokszor mi is visszacsúszunk abba, hogy “igen, mi sok mindent tudunk, ismerünk, hogyne, igen, persze, igen, úgy van, helyes, egy részét én is tovább tudnám mondani…” – de mennyi a valóság ebből az életemben? Vajon nem kellene itt reformálódnunk?

Bordás János lelkész költő egyik versében többek között ezt írja: „Itt az idő, hogy a lélek vezessen, és azt tegyük, mit az Úr ma ránk kiró. Nekünk kell újjászületnünk, úgy lesz csak majd református reformáció”.

Mit mond a mai tanítványnak is Jézus? A Jézussal való bensőséges közösség, ez a fajta ismeret, ez, és ennek a következménye az úgynevezett keresztyén értékrend. Szeretünk beszélni a keresztyén értékrendről. Ez nem baj. De nagyon sokszor úgy beszélünk róla, minthogyha elkezdenénk beszélni az almáról, a gyümölcsről, de nem akarunk tudni a fáról, az ágakról, a törzsről, a levélről és a gyökerekről. Minthogyha e nélkül az lehetne. És nagyon sokszor úgy próbálnánk a világ elé adni, hogy “íme a keresztyén értékrend és éljen a világ a keresztyén értékrend szerint”. Nem tud! Alma gyökerek, ágak, levelek nélkül nem lesz! Bár nagyon szép maga a gyümölcs. A Jézussal való közösség gyümölcse az úgynevezett keresztyén értékrend. És ezt jó lenne, ha oda tudnánk a világ elé élni, kívánatos módon tudnánk oda élni a világ elé, de nem rájuk kényszeríteni, mert Jézus nélkül ez nem terem meg. És észrevehetjük, a mai tanítvány számára, a mi számunkra is mondja Jézus: „ne nyugtalankodjék a ti szívetek, és higgyetek”.  Tehát: ti higgyetek! Figyeljük meg, nem arról van szó, hogy ne nyugtalankodjék a szíved, és te higgyél; ti. És erre érdemes fölfigyelni. Nyílván nemcsak azért mondta, mert többen voltak ott a tanítványok, amikor velük beszélt, hanem azért, mert ez a hit, ez közösség. Ez bennünket is összekapcsol. A múltkori Jézusi kijelentésre emlékezve – aki egy pásztor nyájához tartozik, az egy nyájba tartozik. Azok egymáshoz is tartoznak. A ti szívetek ne nyugtalankodjék. Nekünk szükségünk van a Krisztusban testvérek közösségére még akkor is, hogyha sokszor tökéletlenek vagyunk. Szükségünk van erre a közösségre is. Ahol én vagyok, ti is ott legyetek, és nem egyszerűen csak te. Nem üdvegoizmusról beszél Jézus.

Tudod az utat – sokszor szoktuk kérdezni, mondani. Jézus nem azt mondja, hogy tudod az utat. Hanem azt mondja: én vagyok az út. Ha te életet szeretnél, akkor csak velem, a velem való közösségben lehetséges. Senki nem mehet az Atyához, csak énáltalam – ahogy Jézus fogalmazta. Ez az evangélium. És ez sokkal több és sokkal másabb, mint minden vallásos elképzelés és gondolkozás, ami az emberekből fakadt a történelem folyamán. Ez az isteni kijelentés. Ez az Úr kijelentése. Legyen a mi életünk, a Krisztussal való bensőséges közösség, hogy így ismerjük meg az Urat, hogy így tartozzunk Hozzá, és így lehet, és így lesz a mi életünk jó bizonyságtétel is ebben a világban.

Szabadságot adj nekem És tiszta szívet,

Vonj magadhoz Jézusom, hogy járjak veled!

Vezess engem útadon: Magad légy az út,

Melyen lelkem a halálból életre jut.

Jézus, nyájas és szelíd, Láss meg engemet:

El ne engedd, hű Megváltóm, már kezemet!

469. dicséret 3-4-5. vers

Imádkozzunk

Magasztalunk Teremtő Istenünk, hogy Veled és egymással való zavartalan közösségre formáltál mindannyiunkat. Bocsásd meg, hogy hitetlenségünkkel és engedetlenségünkkel megrontottunk mindent. Azóta keressük a békesség, a közösség, az örök élet útját, de nem tudjuk az utat. Hálát adunk, hogy Jézus az út, az igazság és az örök élet. Hogy általa juthatunk békességre veled és egymással. Segíts hitben engedelmes életközösségre jutni, és így Krisztussal járni. Könyörgünk Urunk, hogy földi életünk tévelygései, kérdései, keresései közepette újra és újra fölragyogjon számunkra a Krisztusban nekünk adott bűnbocsátó kegyelem. Könyörgünk most betegekért, hogy erőtlenségükben is Feléd forduljanak. Könyörgünk gyászoló és emlékező szívekért, hogy a halál közelségében is tudjanak és akarjanak Rád, az élet fejedelmére tekinteni.

Urunk! Kérünk, segíts, hogy keressük és gyakoroljuk a Veled és egymással való lelki közösséget, hogy az örök élet fényében legyen megújuló reménységünk, legyen vigasztalásunk, legyen közösségünk és békességünk. És könyörgünk személyes életünk, gyülekezetünk, az egyházak reformálódásáért, evangélium szerinti életéért; hogy jó bizonyságtétellé lehessen Krisztus-követésünk, a céltévesztett, háborúskodó világban; hogy fölragyoghasson a mi életünkben is a Krisztus, és így út legyen az életet, az élet értelmét kereső felebarátaink számára. És könyörgünk Urunk, segíts, hogy a mi életünk, a mi Krisztus-követésünk valóban az értelmek, az élet értelmét és értékét eltévesztett világban fel tudja ragyogtatni az úgynevezett keresztyén értékeket, a lélek gyümölcsét.

Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy Te mindent megcselekedtél, hogy mi újra örvendező belső közösségben lehessünk Teveled. Erre vágyakozik a mi szívünk. Vezess Urunk, Te magad légy az út. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |