| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Uram, néked szolgál
a mindenség”

Rómabeliekhez írott levél 7:21-25; 8:1-2

²¹Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy - miközben a jót akarom tenni - csak a rosszat tudom cselekedni.

²²Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint,

²³de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével.

²⁴Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?

 * A halálra ítélt testből: Más értelmezés: e testből és halálból, vagy: a testből, mely a halálé

²⁵Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! Én magam tehát értelmemmel az Isten törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bűn törvényének.

Római levél 8:1-2

¹Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak,

²mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.

Imádkozzunk

Irgalmas Istenem! Aggodalommal tele, félelemmel állhatunk meg most szent színed előtt, mint: a te képedre és hasonlatosságodra teremtettél, és az édenkert őrzőjévé és művelőjévé tettél. De már első szüleink bűnbe estek, és a bűneset megbántott minden tőlük eredőt. Bennünket is. Most, amikor láthatjuk, hogy megítélni készülsz bennünket, el kell ismernünk, hogy nem voltunk a ránk bízott világ őrizői, és nem úgy műveltük azt, ahogyan kellett volna, kellene most is. Úgy gondoltuk, mi magunk jobban tudjuk, hogy mit kell cselekednünk, hogy boldogulunk Nélküled is. Megrontottuk a népet végtelen mohósággal, rövidlátással, és mindezzel még dicsekedve, kérkedve is pusztítjuk világodat. Egyre nagyobb erővel fűrészeljük magunk alatt a fát, a minket tartó ágat. Bár láthatnánk, hogy emiatt mekkorát fogunk zuhanni, micsoda kárt szenvedhetünk, csak önmagunkban bízva nem akarunk ezzel szembesülni. Megtévesztjük önmagunkat, és másokat is. Már csak a Te közbelépésed segíthet rajtunk, tekints ránk kegyelmesen. Mi emberek nemcsak együttesen, hanem egyen-egyenként is bűnben élünk. Előtted meg nem állhatunk, a bűn törvénye munkál testünkben. Add Urunk, hogy a Jézus Krisztusban való élet lelki törvénye uraljon minket. Segítsen meg bennünket abban, hogy helyes látásunk legyen önmagunkról, embertársainkról, a természetről és a világ egészéről. Köszönjük ajándékodat, Szent Fiad Jézus Krisztus bennünk élő és egyre jobban velünk élő képét. Add, hogy Jézus Krisztus ujjá alakítson, és a megszentelt élet felé vezessen bennünket. Segíts, hogy megláthassuk és megtalálhassuk életünk összhangját Veled és a teremtett világoddal. Ámen.

Római levél 8:19,20,21

¹⁹Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.

²⁰A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, ²¹hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára.

Kedves Testvéreim, Szeretteim az Úr Jézus Krisztusban!

A gyülekezeti csendes hétvége alkalmain Végh László barátom a mai tudós szavaival és tudományos látásával sokakat, sokunkat mélyen elgondolkoztatott: vajon rendben van-e a mi világunk? Jó cél felé halad-e a mi hajónk? Hát ezt a gondolatot, azokat a gondolatokat, amelyek ott megfogalmazódtak, azokat próbáljuk most folytatni Pál apostolnak a római gyülekezethez írt levele alapján, azok alapján, amit felolvastam a 8. részből.

Az a világ testvérek, és az a társadalmi gyülekezeti környezet, amelyben Pál apostol élt, a maihoz képest egészen másképpen fogta föl a természetet, és másképpen fogta föl az emberi életet, az emberi élet lényegét. Másként válaszoltak arra a kérdésre, hogy kicsoda az ember, és hogyan éljen Istennek tetsző vallásos életet. Vagy: hogyan értelmezze önmagát az ember ebben a világban? Van-e a világnak egyáltalán célja? Ez foglalkoztatta azokat az embereket is, abban a korban is. A zsidók gondolatai a törvény körül forogtak állandóan. Töprengéseikben minduntalan azt vetették föl, hogy mindennapi életük, vallási kegyességük terén miként tudjanak eleget tenni a szerteágazó törvényi előírásoknak. Azt látták, hogy bármennyire is igyekszik az ember, bármennyire is szeretné megtartani a törvényt, mindig marad valami hiányosság. Soha nem sikerül maradéktalanul azt teljesíteni. Ha pedig ez így van, akkor mindig újabb és újabb szabályozásokra volt szükség, és ebbe a végeláthatatlan folyamatba az ember szinte belezavarodik, mert végül is, szándéka ellenére nem teljesítette Isten akaratát és szándékát. A görögök pedig úgy gondolkodtak, hogy ha az ember az elméjével rájön a jóra, az igazra, a helyesre, akkor azt cselekedni is fogja már. A szentély fölé éppen ezért írták föl: Ismerd meg önmagadat! – azaz értelmeddel keresd meg, fogd föl az igazat, a jót és a szépet; akkor már megtaláltad önmagadat, mert megközelítetted az Istenek világát, és aszerint fogsz cselekedni, amit ők is immár jónak, igaznak és szépnek tartanak. És ezt úgy lehet elérni az örök gondolkodás szerint, hogyha fölismered a világ nagy törvényszerűségeit és összefüggéseit, és ebbe belesimulsz. Elfogadod, belenyugszol. Egyébként megmaradsz a rossz és a gonosz világában, ebben a természeti vagy anyagi világban – gondolták a görögök. Különválik tehát Pál apostolnak a gondolkodásában is, és az akkori szellemi világban is valami gondolati és természeti, valami szellemi és testi. És ezek örökös harcából áll az élet. Pál apostol mindkét fölfogást nagyon jól ismerte és használta is gondolati kifejező eszközökként.

Pál apostol a Római gyülekezethez írja a levelét. Szeretné megmagyarázni az evangéliumot. Olyan kor volt ez testvérek, amikor az első keresztyének is még csak ízlelték a Krisztusban való élet titkait. Pál tudta jól, hogy milyen ismerettel rendelkeznek azok, akik olvassák majd az ő levelét, illetve, meddig ért a műveltségük egyáltalán, hogy tudják fölfogni az ő levelének olvasói az ő mondandóját. Nem tudott mást tenni, mint hogy az ő képi világukban mozogva fejezte ki azt, amit mindenképpen szeretett volna elmondani a gyülekezetnek. Amint hallottuk a római levél 7. részének olvasott szakaszából, szinte két énre bontja az embert. Első személyben beszél hozzájuk, azokhoz, akikhez a levelét írja, tanítói hangon. Ezt így már jobban fogják érteni, és bizonyára jobban értették is az ő hallgatói. Az egyik én az én elmém, amellyel tudom, látom, belátom mi a jó. Avagy mi a helyes a törvény szerint. És ebben gyönyörködöm is – mondja maga az apostol. Helyeslem tehát minden porcikáját a törvénynek. De van bennem egy másik én is, a bűnös énem – folytatja az apostol – amely engem rabként tart fogva, szinte rabszolgaként, ahogy mondja, ahogy kifejezi Pál apostol, azaz nincs menekvés, nincs szabadság és nincs szabadulás. Ezt az állapotomat pedig gyűlölöm, nem szeretem. Ez az ő magyarázata szerint a testemben lakik; valami ösztönszerű dologként van meg bennem. És nekem nem adatott más, minthogy az egyik énem küzdjön a másik ellen. Ebben a feszültségben élek egész életemben, akár zsidó vagyok, akár görög vagyok, és ez fölmorzsolja az erőmet; látszik, hogy mind testileg, mind lelkileg süllyedek lefelé, a pusztulás felé haladok. Végül a halál ölel karjaiba. Ez lenne testvérek az emberi sors az akkori fölfogás szerint. Kertész Imre Nóbel-díjas írónk szerint, ez igazából a sorstalanság. Mert belekerültem valami sorsáradatba, amely visz a megsemmisülés felé, és szeretném magamat ebből a sorsáradatból visszahozni, és vissza szeretném nyerni az énemet, az öntudatomat, és akkor már irányítani tudom saját magamat, saját magam életét. Így már rendben lesz minden – gondolta Kertész Imre és gondolták a görögök is. Pál is ezt tanulta korábban. Ezt tanulta abban az iskolában, ahol neki a zsidóhagyományt és a görög műveltséget tanították. Tulajdonképpen ezt tanították neki végső igazságként. Hogy ez a legmagasabb bölcsesség, a kornak a legmagasabb tudása, amelyre az ember saját erejéből eljuthat. De testvéreim, ez még csak a Saul szemüvege és nem a Pálé. Ő világosan látja az ember helyzetét. Erre nincs más megoldás, minthogy ebben a minden oldalról körülzárt élethelyzetben, ebben a mindenfelől megkötözött állapotban, ebben a kiúttalan világban a törvény alá rekesztett ember egyszer csak fölkiált: Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem a bűnnek és a halálnak a testéből? És ekkor jelenti be az apostol az örömhírt: van szabadulás! Isten adja a szabadulást, a Jézus Krisztus által, hála legyen neki – mondja az igénkben. És akkor történik egy váltás Pál apostolnál is, amikor úgyszólván fölteszi a Krisztushoz megtért ember szemüvegét, és azzal lát olyan dolgokat, amilyeneket nem lehetett látni az óember szemével. És nemcsak látja ezt az újat, hanem el is mondja. Mi az? Mi a lényege? Hát mit lát Pál? – tegyük fel mi is ezt a kérdést, ez nagyon érdekelhet bennünket. Pál apostol világosan látja és megfogalmazza az Igében: „Nincsen immár semmi kárhoztatás azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak, akik nem test szerint járnak, hanem a lélek szerint, mert a Jézus Krisztusban való élet lelki törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől”. Ezzel a határozott üzenettel Pál lényegében kifejezésre juttatja, hogy igenis két törvény fedezhető fel az emberben. Először is megvan az emberben a bűn törvénye, és az ember pedig menthetetlenül végrehajtja a bűnt a bűn törvénye szerint. Nincs kivétel testvérek. A törvény azért törvény, mert nem ismer kivételt – gondolhatjuk.

Valamikor teológus koromban olvastam egy nagyon egyszerű kis történetet, példát erre. Ha leejtem a zsebkendőmet itt a Nagyerdőn, itt Debrecenben, vagy Amerikában, vagy Dél-Afrikában, vagy a Déli sarkon, mindenütt leesik az egyetemes tömegvonzás törvénye szerint. A törvény nem ismer kivételt. A másik példa pedig így szól: hogyha Angliában, ahol magam is tanultam annak idején, valaki a jobb oldalon próbál hajtani az autójával, a rendőrök feltétlenül megállítják, mert ott a kontinens szabályaitól eltérően, ott az út bal oldalán kell hajtani. Ott ez a törvény. Bárkit megállítanak, mert a törvény nem ismer kivételt. A két példát magyarázó igehirdető szerint ilyen a bűn törvénye is testvérek. Az ember mindig végrehajtja a bűnt a bűn törvénye szerint. És alapvetően Pálnak is igaza van, amikor arról beszél, hogy megvan bennünk a bűn törvénye. Ha a saját életünket nézzük, különösen is igazat kell adnunk az apostolnak. Bizony érezzük mindnyájan. Mi keresztyének elsősorban, hogy az életünk igen elégtelen, sokszor elbukunk. Feddést és ítéletet érdemlünk az Isten előtt. De igaz ez kollektív értelemben is testvérek. Gondoljuk végig, hogy micsoda szabadságban élhetünk most már, és akkor mennyi igazságtalanságot látunk ebben a mai világban. Mennyi félremagyarázás, félreértés, mennyi hazudozás van ebben a világban; mennyi csalás és mennyi lopás ebben a kis országban – azt nem lehet elmondani. S mi természetesen, mi arra törekszünk, hogy ez ne így legyen. Szeretnénk elérni, hogy a keresztyénember élete legyen példa mindenki számára, hogy a keresztyénember legyen a legjobb állampolgára ennek a hazának és nemzetnek. De meg kell vallanunk testvérek azt is, hogy először természetesen magunkat kell mindig megvizsgálni. Ha megvizsgáljuk magunkat, akkor azt tapasztaljuk, hogy személy szerint is lesújtó a helyzetünk, mert szüntelenül elkövetjük a bűnt a bűn törvénye szerint. A bűn törvénye – azt tapasztaljuk – tényleg megvan bennünk is, megvan körünkben is, és a hatását mindenhol érezzük, minthogyha tényleg nem lenne kivétel alóla. A helyzet, hogyha az Igét nézzük, Pál apostolnak a gondolkodását, akkor ennél is szomorúbb. „Mert ugyan az ember törvény alá van rekesztve – mondja az apostol – a teremtett világ pedig hiábavalóság alá van rekesztve.” Sőt: „…nyög és vajúdik – korábban mondja – és várja az Isten fiainak megjelenését és dicsőségét”. De hát nem azt olvastuk a Szentírásban korábban, hogy a világot Isten teremtette? És látá Isten a jót, a természeti világot is, az embert is. A saját képére és hasonlatosságára, és Isten erre azt mondta, hogy jó. És tényleg megnézve testvérek ezt az egész kérdést, jobban megvizsgálva, jobban átgondolva: mi rossz van ebben a világban? Miért van hiábavalóság alá rekesztve ez a gyönyörű természet? Hát akkor a természettudósok is mind hazudnak nekünk? – akik rácsodálkoznak állandóan ennek a világnak a harmóniájára, és megcsudálják annak szép rendjét, és azt fölfedezik, és megmutatják. És az ember gyönyörködik benne, gyönyörködik a tudomány előmenetelében. Vagy tegyük fel másképpen a kérdést, egyszerűbben. Hát egy gyönyörű kis nefelejcs virágban nincs meg, nem lehet meglátni az Isten teremtői bölcsességét? Hogyne lehetne meglátni testvéreim! Ez mind rendben van. Nincs ezzel semmi gond. A világ úgy szép, ahogyan van, ahogyan Isten azt megteremtette. A világnak olyan a rendje, amilyen a rendje, és az jó. Miért jó? Mert az élet számára jó, mert az ember számára jó ez a világ. Ezt Isten így alkotta meg. Pál apostol azonban, amikor a hiábavalóság szót használja, akkor mást akar kifejezni: azt akarja mondani, hogy ez a teremtett világ ugyan jó, de nem önmagát magyarázza. Nem önmaga szabja meg az értelmét. Nem önmaga határozza meg a célját, merre haladjon ez a világ. Nem a nagy világtörvények adják meg az értelmét, nem elégséges ez a világ önmaga számára, nem önmagából való ez a mindenség, hanem van fölötte egy gondviselő Isten, aki igazgatja annak sorsát. Ezért testvérek nem az ember rendelkezik szabadon ezzel a világgal, amint azt sokan gondolják. Amikor az Isten azt mondta, hogy az ember uralkodjon rajta, akkor azt juttatta kifejezésre, hogy az ember teremtsen kultúrát, műveljen tudományt, alkosson civilizációt ezen a földön, de mindig a “művelje és őrizze azt” erkölcsi vigyázás feltétele alatt. Ha ezt nem tartjuk meg, akkor baj lesz. Erről volt szó az elmúlt három napban, illetve három estén e gyülekezet körében. Az ember, ha saját maga felől nézi a világot, akkor véglegesnek gondolja, a maga birtokának tekinti. Isten gondolatai felől nézve azonban nem ez a végleges formája ennek a világnak. Mert ő elő fog hozni újat ebből a világból, lesz új teremtés a természeti világ számára is, és ezt az újat hasonlítja Pál a Krisztusban megújult ember állapotához, amely minden képzeletet felül fog múlni. Ezt pedig az Isten fiainak hirdetnie kell, a jövő tudósnak éppen úgy, mint az egyszerű gyülekezeti tagnak, aki az igét érti. De Pál éppen azt a nagy örömet jelenti be az imént idézett mondat második felében, hogy a bűn és a halál törvényén felül van egy nálánál magasabb törvény, amely azon uralkodik. Ez pedig a Jézus Krisztusban való élet lelki törvénye. Egyszerű példánkban azt mondtuk, hogy ha a zsebkendőnket bárhol leejtjük, az egyetemes tömegvonzás törvénye szerint mindenütt leesik. Ha viszont alátartom a kezemet, nem esik le. Pedig nem kapcsoltam ki a gravitáció törvényét, érvényben van továbbra is. Miért van ez így? – hangozhat az egyszerű kérdésünk tovább. Mert fellépett vele szemben egy nálánál magasabb törvény, egy nálánál erősebb törvény. A Krisztusban való élet lelki törvényét akarja Pál apostol most előtérbe helyezni és megmagyarázni. Egy olyan erő ez az ember számára, amely minden más törvény fölött van, amely minden megkötözöttséget fölold, amely minden zártságot kinyit ebben az életben, amely minden gúzsba kötött lelket fölszabadít, amelynek hatalma van mindenek fölött. És ez akkor következik be, ha valaki ajándékként elnyeri a Krisztusban való élet lelki ajándékát, ha valaki a Krisztus szerint él és cselekszik egész életében. De ezt más helyen, más nézőpontból Pál apostol úgy fejezi ki, hogy „Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. És azt az életet, amelyet e testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem”. Pál tehát beszél arról is, hogy megvan bennünk a Krisztusban való élet lelki törvénye is, és egyúttal tehát nemcsak a bűn törvényéről, hanem arról beszél, hogy Krisztus lakozik bennünk, a Krisztus lelke van bennünk. Azt akarja ezekkel a súlyos kifejezésekkel nyomatékosítani az apostol, hogy aki Krisztusban él, illetve akiben Krisztus él, annak van látása immár a jövőjéről. Az az ember új életet nyer, egészen másként él, és másként látja a világot. Annak az embernek van jövője; tudja, merre megy; az tudja mi a jó és mi a helyes ösvény. Az az ember (legyen az tudós is), az tudja, hogy mi a világnak a rendje, mert érti, hogy ezt a világot Isten teremtette. Az tud uralkodni a bűnön is. Ezt akarja Pál apostol kifejezni, sőt a saját életének a példájából tudja az ilyen ember, hogy a Krisztusban élő ember olyan nagy tettekre képes, amilyet ő korábban el sem tudott képzelni, mert van belső látása az ilyen embernek; az ilyen embernek van jövő képe. Hogy a magyar történelemből hozzunk erre szép példát: ilyen mélyen hívő ember volt maga II. Rákóczi Ferenc is, akire gyakran emlékezünk mostanában, aki föladta minden előítéletét és ezért volt ő nagy. És a Lélek erejével nekivágott egy teljesen új életnek. Nem számított neki a vagyon, nem számított a hírnév, nem számított a rang, az életpályán való fölfelé haladás, nem számított a dicsőség. Ezek mind emberi dolgok voltak, ő távolabbra nézett. És ebből a döntéséből fakadt, ebből a szabad lélekből fakadt egy óriási szabadságharc, amely a szívek mélyén még ma sem ért véget ebben a hazában – valljuk meg őszintén. Ebből a lélekből táplálkozik sok-sok hazafi, igaz hazafi. Cum Deo pro Patria et Libertate: Istennel a hazáért és a szabadságért.

Hogy mit jelent testvérek ez a belső látás, amire Pál apostol utal, azt nagyon nehéz kifejezésre juttatni, csak hasonló eseteket tudunk említeni. Beethoven a nagy zeneszerzőt hadd hozzam először példának: már teljesen süket volt, amikor a IX. szimfóniáját szerezte. Nem tudta lejátszani, nem tudta meghallgatni a zongoráján, nem volt fizikai hallása, de belülről hallotta azt a csodaszép harmóniát, amit mi ma hallunk, és örökre hallani fog az egész világ. A másik példát hadd hozzam az egyik szakterületemről, a matematika területéről: Leonhard Euler-t említeném meg, idősebb kortársa volt Beethovennek. A világ akkori legnagyobb, legtekintélyesebb matematikusa volt Euler. Ő pedig teljesen megvakult, és amikor vak volt, akkor fedezett föl, akkor oldott meg, bizonyított be egy olyan geometriai tételt, amelyet előtte sok száz éven keresztül a legjobb matematikusok sem tudtak bebizonyítani. Miért? Mert volt belső látása. Ezt mi is csodáljuk ma is. Pál apostol ehhez hasonló belső lelki törvényről beszél. De azt mondja, hogy ez még nem a legnagyobb esemény, mármint az emberi oldala a dolognak, hanem ez még hatalmasabb erő az emberben, amiről ő beszél, mert mindenkinek szól, mindenkire érvényes a Jézus Krisztusban való élet lelki törvénye ez. Mindenki elnyerheti. Te is kedves testvérem, aki most itt hallgatod az Istennek az igéjét. Ez törvény. És ezáltal, mindenki újat tud előhozni az életében. Ezt mondja az apostol. Sőt ez úgy kezdődik, hogy újjá formálódik az életünk, és ezt nem saját erőnkből tesszük, hanem a lélek erejével. Ez az, amikor valaki a Lélek erejével meghallja, megérzi a világ összhangját. Rájön a világ rendjére, annak szépségét és sok csudáját megismeri, és amikor a Lélek erejével meglátja az életnek a szép rendjét, úgy, mint mai hitben élő tudósaink is erre igen gyakran rámutatnak, és úgy, mint ahogy ez a gyülekezet is az elmúlt estéken ezzel a gondolattal foglalatoskodott. Hát erről beszél Pál apostol és ezért mondja mindent legyőző erőnek a Jézus Krisztusban való élet lelki törvényét. Ez ugyanis nem egyszerű csoda, hanem valóban törvény. Működik és hat akkor is, ha nem tudjuk, vagy nem veszünk tudomást róla. Érvényes testvérem tereád is, énreám is, mindenkire egyformán érvényes, még azokra és olyanokra is, akikről nem is gondolnánk. Mindenkire. Ez Krisztus ajándéka mindenkinek.

Testvérem! Ezt az új életajándékot kérjük el Istentől naponként. Ezért az új élettörvényért könyörögjünk Szentlelkéhez minden helyzetünkben. Ezért az újult akaratért forduljunk Urunkhoz a megterített asztalnál is. Azért, hogy Isten öleljen át bennünket az ő Lelke erejével, hogy általa és benne lássuk a jobb, az igazabb és szebb jövőnket, amilyenek lehetnénk, mint új valóságot. Lássuk meg, hogy kik lehetünk a Jézus Krisztusban, és kikké válhatunk a Jézus Krisztusban való élet lelki törvénye szerint.

Testvérem! Azt kívánom, hogy te is, én magam is, mindenki értsük meg, amit a zsoltáros a 119. zsoltárban, a 91. versben már régen megfogalmazott erre a világra vonatkozóan, a világ Gazdájára, Gondviselőjére, Teremtőjére és Megváltójára vonatkozóan, és valljuk együtt: „Uram, Néked szolgál a mindenség”. Ámen.

Imádkozzunk

Hálatelt szívvel borulunk le előtted Istenünk, aki Atya, Fiú, Szentlélek vagy. Köszönjük Neked azt, hogy Lelked erejével megértettük kik vagyunk, és kik lehetünk. Csodáljuk atyai teremtői munkádat. Áldunk a Fiúban véghezvitt megváltói tettedért, és imádunk Lelked újjáteremtő erejéért. Kérünk Istenünk, Lelked által adj nekünk most is megújult szívet és szent akaratot, hogy ne hátrafelé nézzünk, ne az óemberünkre tekintsünk, hanem meglássuk Benned az új teremtés lelki ajándékát. Az új életet, az új jövendőnket. Ezért lakozz bennünk Urunk lelkeddel, és cselekedd meg mindenek fölötti erőddel, hogy mi is lakozhassunk Tebenned és járhassunk a Jézus Krisztusban való élet lelki törvénye szerint. Most igéd által megörvendeztettél bennünket Istenünk, és ezt köszönjük Neked. De kérünk is, hogy hadd járhassunk ezzel az el nem múló lélekörömmel, és hadd vihessük közel ezt az örömöt minden embertársunkhoz. Áldd meg gyülekezetünket, népünket, egyházunkat. Enyhítsd a gyászolók fájdalmát, a lelkek szomorúságát, és adj a megfáradtaknak a terhek hordozásában könnyítést; a betegeknek gyógyulást. Legfőbbképpen pedig adj mindnyájunknak Benned való megnyugvást, belső békességet, Krisztusban való élet lelki bátorságát. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |