| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Befogadtuk-e Őt?

János evangéliuma 1:1-14

„¹Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. ²Ő kezdetben az Istennél volt. ³Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. ⁴Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. ⁵A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be.

⁶Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. ⁷Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, és hogy mindenki higgyen általa. ⁸Nem ő volt a világosság, de a világosságról kellett bizonyságot tennie.

⁹Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. ¹⁰A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: ¹¹saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt. ¹²Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében, ¹³akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.

¹⁴Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.”

Az igét János evangéliumából olvasom újra a már felolvasott igeszakaszból a 12. és a 14. verset:

„¹²Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő nevében…

¹⁴Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.”

Szeretett Testvérek! A karácsony a vendégeskedést is jelenti sokak számára. Egy-egy étkezésre, egy-egy rövidebb beszélgetésre, kölcsönös rokonlátogatásra igyekszünk meghívni embereket, és igyekszünk befogadni embereket. Ez a befogadás sokszor rövid időre szól csupán, ritka az, amikor úgy fogadunk be valakit a hajlékunkba, hogy aztán az ott is marad sokáig, meghatározatlan ideig. Tegnap hallgattam a rádiót a konyhában, és közben volt egy riport, amiben egy néni befogadott egy fiatal párt egy gyerekkel, mert látta, hogy kilátástalan a lakáshelyzetük. Igen. Ilyen is előfordul. Olyan is előfordult biztosan sokak életében, amikor vadidegeneket kellett befogadni a hajlékunkba, lakásunkba. De azt hiszem, hogy ez a ritkább. Sokszor inkább csak az ismerősöket, a rokonokat, azokat, akik aztán minket is talán visszahívnak, azokat fogadjuk be. Pedig Jézus egy helyen figyelmeztet, hogy nemcsak azokat kell befogadnunk, hanem azokat is, akik nem tudják viszonozni.

Az Ige testté lett és itt lakott közöttünk. Jézus nem egy villámlátogatásra jött, nem egyszeri étkezésre. Nem egyszeri találkozásra. Nemcsak egy kis rövid időre, majd aztán, hogy visszahívjon minket. Hanem Ő idejött és közöttünk lakott. Köztünk lakik hitünk szerint ma is, hogy találkozhasson az ég a földdel, hogy a sötét földet a mennyei világosságba burkolja, hogy Isten irgalmasságába öltöztesse ezt az egész világot. Az ember képét magára vevő Isten eljön az istenképűségét vesztett emberhez, ebbe a világba, hogy visszaadja a mi istenképűségünket.

A megdöbbentő az, amit itt leír János evangélista is, de leírt a Lukács evangéliumában is az evangélista, hogy „nem fogadták be Őt”. Nem volt számára hely, nem volt számukra hely a vendégfogadó háznál – olvassuk Lukácsnál; itt pedig azt olvassuk, hogy „saját világába jött és az övéi nem fogadták be Őt”. Talán azért nem fogadták be, mert egészen más Ő, mint voltak azok az emberek ott Betlehemben, talán azért nem fogadja be a mi világunk sem igazán, mert érzi ezt a nagy különbséget, ami közötte és közöttünk van.

Bordás János, ahogy fogalmaz egyik karácsonyi versében: „Nem volt hely, ma sincs. Szívünk telve van, száz indulat zsibongó népe lakja. Krisztus bolyong, s az Isten hontalan.” És hogyha csak ezt a megállapítást olvasnánk, akkor most nagyon elkeseredhetnénk, de a karácsony másról is szól. Valóban sokan nem fogadták be Őt ott Betlehemben, de valaki befogadta. Azt írja János evangélista, hogy „akik pedig befogadták, azoknak igen nagy volt az örömük”; akik pedig befogadták Őt, azoknak Ő hatalmas kiváltságot adhat. Akik nem fogadták be, ők sem azért nem fogadták be, mert nem volt lehetőségük rá, hanem mert nem akarták befogadni Őt. Kifogások mindig vannak, kifogásokat mindig meg lehet fogalmazni, hogy miért is nem akarom befogadni a másik embert, és miért is nem akarom befogadni az Úr Jézust. Talán gyorsan elénk jönnek azok a kifogásaink, amiket már mi is megfogalmaztunk akár ifjúságunk idején, akár később kétségeink napjaiban, hogy miért is nem fogadjuk be Őt igazán.

Egy meghívást fogok olvasni, egy versrészletet, és majd annak a válaszát az igehirdetés végén szeretném elmondani. A meghívás így szól – és mindannyian gondoljunk bele, hogy vajon nem rokon-e ez sokszor a mi meghívásunkkal?

„Jézus, légy a vendégem! Szeretnék beszélgetni veled. Jöjj és légy a vendégem! Jézus, fogadd el meghívásomat. Hallottam, hogy szívesen elfogadtad a meghívásokat, jöjj és látogass meg engem! Jézus, szeretnék a vendéglátód lenni, boldog lennék, ha meglátogatnál. Jöjj! Mindent elkészítettem. De Jézus! Csak vendégnek hívlak meg, és nem azért, hogy örökre nálam maradj. Szeretném a véleményedet hallani Jézus, dönteni azonban természetesen magam fogok. Jézus! Talán szeretnél a házamban lakni. Előre megmondom, az nem megy, nem vállalom. Csak, mint vendéget látlak szívesen.”

Bevezetőmben mondtam, Jézus nem villámlátogatásra jött. Jézus nem látszatvendégségbe jött ebbe a világba, nem egy protokoll fogadásra jött ebbe a világba, hanem azért jött, hogy közöttünk lakjon, hogy a házunkban lakjon, hogy elhozza hozzánk az Isten országát egészen közel. Ez nem éppen kedves meghívás, hiszen sok-sok korlátot tartalmaz.

És most szeretnék három vendégségre emlékeztetni, amin Jézus részt vett. Először figyeljünk Zákeusra, aki tulajdonképpen nem hívta Jézust. Jézus maga jelenti be az igényét, hogy „ma a te házadban kell megszállnom”. Jézus bejelenti az igényét nálunk is. Ma a te szívedben, a te házadban kell megszállnom, testté lennem, megelevenednem. És tudjuk, hogy Zákeus engedelmeskedik, és ennek az engedelmességnek a gyümölcse az lesz, hogy majd megállapítja Jézus, hogy van-e üdvössége ennek a háznak. Mert Jézus bejelenti az igényét a mi életünkre is, és várja a mi bűnbánatunkat is, várja, hogy rendezzük az életünket, mindazt, amit elrontottunk, és akarjunk változtatni a mi életünkön. Ő jelenti be az igényét ma is, ma karácsonyt ünneplő embereknél. Én a te házadban szeretnék lakni, de nemcsak egy étkezésre, nemcsak szentestére, nemcsak az ünnep első napjára, hanem egész életedre.

Aztán nézzünk meg egy másik vendégséget. Simon farizeus hívta Jézust a házába. Hívta Jézust, és azt mondja, hogy szeretném, hogyha beszélgetnél velem. Itt az egyik versszak is ezt mondja, szeretnék beszélgetni veled, dönteni azonban nem feltétlen akarok. Tudjuk, hogy a farizeusok sokszor leckéztették volna Jézust, sokszor akarták megfogni az Ő tanításában. Szerették a véleményét hallani, de aztán elmentek mellette, de aztán elhagyták az Ő tanácsát, nem fogadták meg azt. Tudjuk, hogy itt Simon farizeus házában valami olyan történik, amikor meghívok valakit, és mégsem igazán törődök vele, akarok valamit tőle, de nem teljes egészében. Ott, abban a vendégségben egy másik valakinek jut ki Jézus nagy-nagy ajándéka, hiszen odamegy a bűnös asszony – ismerjük a történetet –, és könnyeivel öntözi Jézus lábait. És akkor ez az asszony bűnbocsánatot nyer, és azt mondja Jézus, hogy én bejöttem a te házadba, és te nem mostad meg az én lábaimat. Tudjuk, hogy ez az akkori vendégfogadás szerint elengedhetetlenül fontos volt. Simon farizeus nem tette meg azt sem, ami elemi fontosságú dolog lett volna, de vitatkozni szeretett volna Jézussal. Ez a vendégség az ő számára nem jelentett szinte semmit.

A harmadik vendégség, amikor Jézust behívják az emmausi tanítványok ott a feltámadás után, bár nem ismerték fel Őt. Behívják tulajdonképpen először idegenként. Majd aztán ismerős lesz, de először idegenként hívják, mint akivel valóban jól tudtak beszélgetni az úton. És amikor Ő töri meg a kenyeret, vagyis Ő lesz a házigazda abban az otthonban, akkor igazán megismerik Őt. Akkor tudják, hogy a Megváltóval, a feltámadott Úrral találkoztak. Ez a harmadik meghívás tulajdonképpen ismeretlen felé, és mégis áldás, ismerős lesz belőle, hiszen neki adják a főszerepet, neki adják a házigazda szerepét, Ő törheti meg közöttük a kenyeret.

Talán a mi meghívásaink hasonlítanak valamelyikhez. Talán csak vitatkozni akarunk Jézussal. Talán csak kifogásainkat mondjuk, gyakran feltett kérdéseinket, kételyeinket fogalmazzuk meg a Bibliával kapcsolatosan. Van olyan is biztos, aki megértette, hogy Jézus bejelenti az igényét arra, hogy nálad kell laknom. És van olyan is, aki talán nem határozott eltökéléssel, elhatározással indult el ezen az úton, és mégis találkozott a feltámadott Úrral, megismerhette Őt. Igen. Jézust úgy hívjuk csak a házunkba, hogyha az asztalfőre akarjuk Őt ültetni, nem csak egy kicsi látogatásra, nem csak időlegesen, ne csak az istállóba, úgy félig-meddig. Sokan megrekednek itt, hogy úgy félig-meddig szeretném az Urat tisztelni, szeretnék vele járni, és aztán mégsem kapják meg azt, mert félig-meddig akarták csak. Jézus azt mondja, hogy elfogadja ezt a meghívást, mint ahogy elfogadta a Simon farizeus meghívását is, elfogadja a mi hívásunkat, várja azokat, akik be akarják fogadni Őt az életükbe.

És most olvasom a versnek a második felét, Jézus képzelt válaszát: „Köszönöm a meghívásodat. Elfogadom, habár korlátoztad azt. De ha majd elbúcsúzol tőlem, szomorú leszek. Ha megengednéd, hogy állandóan házad lakója legyek, nagyon örülnék. És te örömmel lakhatnál mindenkor az én országomban. Még van időd, hogy megfontoljad meghívásodat. Elfogadom meghívásodat akkor is, ha korlátozod azt.” Mi talán sarkon fordulnánk sértődötten, ha nem adnák meg nekünk a vendégnek kijáró tiszteletet. De mi lenne velünk, ha Jézus visszafordult volna, mikor észlelte, hogy nem fogadta be Őt mindenki ebben a világban? Azokra tekintett, akik befogadták. Azoknak örült, akik befogadták, és ma is azoknak örül, akik hívják és befogadják Őt életükbe. Akik pedig befogadták, ott változás kezdődik el; akik pedig befogadták, azok igazán jól járnak, hiszen ebből az együttlakozásból, ebből az együttlétből olyan csoda származik, amit el sem tudunk képzelni. A Galatákhoz írott levélben így mondja Pál apostol: „De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született a törvénynek alávetve, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy Isten fiaivá legyünk.” Milyen dicsőség ez testvérek! Belegondoltunk már, hogy milyen nagy dicsőség Isten fiainak neveztetni ebben a világban? Milyen jó nekünk, hogy ha befogadtuk Őt teljesen, akkor Isten gyermekeivé, Isten fiaivá lehetünk, akiket nevén szólít, akiket hív magához, akiknek azt mondja, hogy enyém vagy, mert nálam nélkül nem teljes az életed; mert akkor nyer igazi értelmet az életed, ha befogadod az Úr Jézust az életedbe. A kis versben így van: „ha megengednéd, hogy örökre veled lakjam”. És ez egybecseng a mi hitvallásunkkal és a Biblia tanításával, Isten meghagyja a mi szabadságunkat, Isten várja a mi szabad döntésünket, hogy állandóan a mi házunknak, a mi szívünknek a lakójává lehessen. Jézus azt szeretné, hogyha mi szabadon döntenénk, és szabadon várnánk, kérnénk, hogy Ő a mi házunk lakójává legyen. És amit ígér, az sem egy időszakos valami. Azt mondtam, nem egy villámlátogatásra jött. Hát ugyanígy az Ő ígérete sem csak egyszer-kétszer és nagyon nehezen elérhető módon lehet a miénk. Hanem Isten ígéri, hogy az Ő gyermekeivé fogad bennünket. Csak egy feltétele van, fogadjuk be Őt a mi életünkbe. A kis Jézust könnyen befogadták sokan, talán így: milyen aranyos, milyen kedves. De aztán, amikor talán a Jézus, a felnőtt Jézus belelát a mi életünkbe, esetleg megkérdezi a mi cselekedeteinket, akkor már sokan visszakoznak. Igen, a karácsonyi gyermek Jézus még sokaknak olyan érdekes, olyan jó, de kell-e nekünk a megváltó Jézus, aki azért jött ebbe a világba, hogy mi az Isten gyermekei lehessünk. És nehogy azt higgyük, hogy csak mi teszünk jót akkor, amikor befogadjuk Jézust, hiszen Ő sokkal nagyobbat ad nekünk: örökre lakhatnál az én országomban. És most is itt van, és most is hív, és most is Ő a házigazda, és most is Ő van a főhelyen, hiszem, hogy Ő töri meg közöttünk a kenyeret, hogyha neki adjuk a dicsőséget. Vizsgáljuk meg a mi meghívásunkat, vizsgáljuk meg a mi életünket, hogy befogadtuk-e Őt a mi egész életünkbe. Ezért imádkozzunk. Ámen.

Imádkozzunk

Mennyei Édesatyánk! Csodálatos ez a szeretet számunkra, ahogy velünk cselekszel. Áldunk, hogy elküldted értünk Szent Fiadat, hogy általa gyermekeid lehessünk. Bocsáss meg, hogy ha ezt az örömet nem mindig éljük meg. Olyan sok minden kavarog bennünk, és sokszor nem tudunk különbséget tenni a fontos és kevésbé fontos dolgok között. De most érezzük, hogy Rád, a Veled való kapcsolatra van szükségünk. Jöjj most szereteteddel szívünkbe. Kitárjuk életünket és szeretnénk állandó életközösségben lenni Veled. Add, hogy tudhassuk ezt bármilyen körülmények között. Így kérünk, add a Te békességedet családokba, hogy Téged befogadva rendeződjenek dolgaink. Kérünk betegeinkért. Adj türelmet nekik, és add, hogy ezt az örömhírt ők is meghallhassák. Kérünk gyászolókért, akiknek most valaki hiányzik a családjukból, de Te adj igazi reménységet, hogy miénk lehet a Te ígéreted, örökké lakhatunk a Te országodban. Így áldd meg a mi ünnepszentelésünket és így áldd meg a mi hétköznapjainkat is kegyelmedből. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |