| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Adjatok hálát…”

Pál levele a Filippiekhez 3:12-21

¹²Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus.

¹³Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, ¹⁴de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.

¹⁵Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kijelenti majd Isten nektek; ¹⁶ellenben, amire eljutottunk, aszerint járjunk.

¹⁷Legyetek követőim, testvéreim, és azokra figyeljetek, akik úgy élnek, ahogyan mi példát adtunk nektek.

¹⁸Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők a Krisztus keresztjének ellenségei; ¹⁹az ő végük kárhozat, a hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami a gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek.

²⁰Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, ²¹aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket, azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket.

Imádkozzunk

Köszönjük neked Urunk, Istenünk, hogy ez esztendő utolsó gyülekezeti alkalmán itt lehetünk. Köszönjük, hogy megtartottál, köszönjük, hogy megadtad, hogy elérkezhessünk. Hálát adunk neked a gyülekezetért, a közösségért, magasztalunk Téged a Te irgalmas kegyelmedért, bennünket tápláló Igédért, a Te szavadért.  Hálát adunk neked Urunk, hogy bár nálad ezer esztendő, mint egy nap, egy nap, mint ezer esztendő, mégis a mi földi időszámításunkban egy-egy határkőnél megállhatunk, hogy egy kicsit jobban elgondoljuk, átgondoljuk életünket. Segíts ebben az emlékezésben, hogy erőt merítsünk, hogy megújuljunk, hogy Téged magasztaljunk. Ámen.

Kolosséiakhoz  írott levél 1. fejezet 3-14

³Hálát adunk mindenkor Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, amikor értetek imádkozunk, ⁴mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amely valamennyi szent iránt él bennetek.

⁵Hálát adunk azért a reménységért is, amely készen van számotokra a mennyekben, amelyről már előbb hallottatok az igazság beszédéből, az evangéliumból.

⁶Mert ez hozzátok is eljutott, és ahogyan az egész világon gyümölcsöt terem és növekedik, ugyanúgy közöttetek is, attól a naptól fogva, amelyen meghallottátok, és igazán megismertétek az Isten kegyelmét.

⁷Így tanultátok ezt Epafrásztól, szeretett szolgatársunktól, aki a Krisztus hű szolgája értetek.

⁸Ő hozta nekünk a jó hírt a Lélektől kapott szeretetetekről.

⁹Ezért tehát, attól a naptól fogva, amelyen ezt meghallottuk, szüntelenül imádkozunk és könyörgünk értetek, hogy tökéletesen ismerjétek meg az ő akaratát minden lelki bölcsesség és belátás révén, ¹⁰hogy élhessetek az Úrhoz méltóan, teljes mértékben az ő tetszésére, és teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében.

¹¹Erősödjetek meg minden erővel az ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszú tűrésre.

¹²Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek.

¹³Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, ¹⁴akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata.

Szeretett Testvérek!

Mi történt 2004-ben? Mielőtt valaki megijedne: nem sorolom fel, de ezzel a kérdéssel gyakran lehet találkozni így esztendő végén. Hiszen a különböző műsorok, újságok, újságcikkek valamiféle áttekintést próbálnak adni: Mi történt 2004-ben? Ha megfigyeljük ezeket az áttekintéseket, legyen ez a sportesemények, legyen a történeti vagy kulturális események áttekintése… ha ezeket figyeljük, akkor valamit észrevehetünk: eseményeket sorolnak. Valahogy talán így hangozna: uniós csatlakozás, miniszterelnök-csere, olimpiai és Európa-bajnokság a futballban, népszavazás, “Megasztár” vagy szökőár… Úgy szépen sorolgatnánk egymás után felvillantva a képeket, mire egy pillanatra is visszaemlékeznénk, már jön a következő kép.

Mi történt 2004-ben… – személyes életünkben? Talán tudnánk mondani a munkával, az örömökkel, szomorúságainkkal kapcsolatosan jó néhány eseményt. De csak eseményeket? Hiszen, ha csak eseményeket látunk, akkor megkísérthet bennünket az elbizakodottság, másik oldalról az elcsüggedés. Attól függ, hogy milyen típusú eseményekből volt talán több; vagy érintett bennünket közelebbről. És így megkísérthet bennünket az eltévelyedés is.

A kolosséiakhoz írt levél elejéről olvastam egy viszonylag hosszabb részt, olyan megfogalmazásokat, olyan nagyon hosszú mondatokat, hogy bizony jó, hogyha az ember szeme előtt ott van az írott Ige, mert csak úgy első hallásra, kicsit kevés a fülünk és a felfogóképességünk. Álljon most előttünk az apostoli példa és tanítson bennünket helyes emlékezésre.

Először is az apostol börtönből írta ezt a levelet – vagyis, hogyha a személyes élet szemszögéből nézzük az eseményeket, az apostolnak lett volna miért felháborodnia, lett volna miért elszomorodnia, bánkódnia vagy zúgolódnia, panaszkodnia, mert körülményei éppen nem a legjobbak voltak, amikor ez a levél megfogalmazódott.

Aztán a kolosséi levélből, ahogy ezt a közelmúltban tanulmányoztuk is Bibliakörön, kiderül két dolog. Egyik oldalról jó híreket hozott Epafrász a kolosséi gyülekezetről, másik oldalról pedig nem jó híreket: mert valakik – úgymond – teljességet ígértek a Krisztus útján elindult embereknek, és a teljességet ígérgetés az evangélium világában, az mindenféleképpen legalábbis téves hangsúly, olykor már-már téves tanítás lesz. Az apostolnak tehát, lenne bőségesen oka arra, hogy csak eseményeket lásson és elcsüggedjen: „Be vagyok zárva; Nem mehetek oda; Nem lehetek ott; Nem taníthatok; Nem segíthetek; Szörnyű ez a világ; Micsoda hatalom van most”! Másik oldalról, mondhatná azt is: „Hála Istennek, milyen nagyszerű, hogy Kolosséban ilyen gyülekezet van! – vannak problémák is, de van gyülekezet”.  Az apostol nem vész el a bénító részletekben – és ez nagyon fontos! Már itt az elején szeretném hangsúlyozni, nem vész el a bénítólag ható részletekben, vagy netalán ‘nem száll el’ bizonyos részleteket látva és hallva. Másik oldalról pedig: nem felejti el ezeket a részleteket, és nem lesz fanatikussá. Mind a kettőnek megvan a veszélye. Megvan a veszélye életünkben, hogy a részletek, a rengeteg esemény és a világ minden részéről ránk zúduló információ közepette már összefüggéseket nem látunk, csak állandóan az eseményeket – és az események betemetnek. Nem tudjuk feldolgozni… nem tudjuk értelmezni azokat. Csak úgy érezzük, hogy el vagyunk veszve.

De lehet egy másik kísértés is, hogy mindezek közepette, esetlegesen vallási fanatikusként jelenjünk meg, vagy jelenjenek meg némelyek, és meg nem alapozott, egyébként kegyesnek látszó tanításokat kezdjenek hirdetni. Mert az események nyomása és szorítása alatt, a nehezen értelmezhető, a nehezen feldolgozható, sokféle esemény nyomása alatt, nagyon sok ember roskadozik, és ilyenkor nyitottá válik fantasztikus, bár kegyesnek tűnő, de nem bibliai hangsúlyú tanítások befogadására is. A vallási piacon ezért nagy a kínálat, mert nagy a kereslet is. Rengeteg ember van, aki nem tudja feldolgozni az események áradatát, és ezek közepette próbál keresni magának valamit, ami eltöltheti az ő fejét, szívét – de ez nem biztos, hogy megoldás lesz.

Valaki, egy igehirdető, százegynéhány évvel ezelőtt ezt írta:

„Rossz idők járnak – mondják általában –, s ez valójában így is van. De ha szájtátva és álmodozva sétálgatunk, akkor az idők örökké rosszak maradnak.”

Könnyű ma is kimondani: „Rossz idők járnak”. Nemcsak földrengés és szökőár miatt, hanem az élet más területét is, ha nézzük. Gyakran, ha a személyes gondokat nézi valaki, megfogalmazhatja: „Rossz idők járnak”. De mielőtt bénítólag hatnának a részletek, vagy mielőtt ‘elszállnánk’ bizonyos részletek kiemelése és így eltorzítása által, nézzük meg, hogy az apostol mit csinál: „Hálát adunk…” – írja –, és „Adjatok hálát…”. Vagyis, az események feldolgozásához a ‘hálaadás szemüvegét’ ajánlja, – hogy jobban és tisztábban lássunk. „Hálát adunk…” – írja –, és „Adjatok hálát…” – szólítja meg a kolossébelieket. Figyeljük meg, hogy miért ad hálát, illetve „adunk”, munkatársainkkal együtt; az apostol, miért írja mindezt? Mindjárt észrevehetjük, hogyha a fölsorolást csak gyorsan egymásután ujjhegyre szedjük: Hálát adunk… hogy a szentek örökségében részesülhetnek, mert az Isten erre alkalmassá tette őket – mármint a kolossébelieket. Hálát adunk, hogy Isten megszabadított a sötétség hatalmából. Hálát adunk, hogy Isten az, aki átvitt, szeretett Fiának országába. Hálát adunk, hogy Őbenne van a mi váltságunk és bűneink bocsánata. Hálát adunk, hogy hozzátok is eljutott az evangélium – az Isten Igéje. Hálát adunk, hogy számotokra is el van készítve a reménység.

Észrevehetjük, az eddigiek arról szóltak, hogy az Úr mit cselekedett? Pál apostol nem kezdte sorolgatni, hogy: uniós csatlakozás, miniszterelnök-csere, olimpia, Európa-bajnokság, szökőár… Nem a korabeli eseményeket sorolja sorjában, hogy aztán azok sodorják el őt, hanem arra figyel, először is: Mit cselekedett az Isten? A mi emlékezéseinkből – valljuk be őszintén – sokszor az Úr marad ki; maradnak akkor csak az események. Azokat pedig nem is biztos, hogy jól látjuk, és nem is biztos, hogy mindet tudjuk, és hogy úgy tudjuk, ahogy történtek. Hiszen a manipuláció az mindig megvolt a világban. És a hírek, információk, ilyen vagy olyan célok szerinti adagolása mindig megvolt a világban – és lesz is. Ahhoz tehát, hogy ezek a részletek meg ne bénítsanak bennünket, és ne essünk kétségbe, de ne is ‘szálljunk el’ fanatikusan, ahhoz először is szükséges megtanulnunk azt, ahogy az apostol tud emlékezni: Amit az Isten cselekedett – a kolossébeliek életében, az apostol életében – az akkori Római-birodalom valóságában. Vagyis, az örökkévalóság összefüggésében kezdi majd a részleteket is nézni. Hiszen, így folytatja: „Hálát adunk Krisztusba vetett hitetekért.” Kolossébeliek! – a ti Krisztusba vetett hitetekért hálát adunk. Hálát adunk a szentek, mégpedig minden szent, Krisztus követésére odaszentelt életű ember szeretetéért. Hálát adunk a szentek iránti szeretetetekért. Hálát adunk, hogy az evangélium közöttetek is gyümölcsöt termett. Vagyis itt jönnek az emberi részletek. Itt már konkrét események szólalnak meg. És itt, már a jelen van. Az előbb az Úr tettei és örökkévaló összefüggése, aztán most utóbb a korabeli hívő emberek, a kolosséi gyülekezet cselekedetei, vagyis a jelen. Az apostol tehát látja a jelent, és nem csak eseményeket; és a jelent látja az örökkévaló összefüggésekben. Itt olyan jó dolgokat mond, hálát is ad értük… „Hálát adunk kolossébeliek hitetekért”; hálát adott a szentek iránti szeretetükért; gyümölcsöző életükért. És ha visszaemlékezünk még a fölolvasott igeszakaszra, mégis így folytatódik, hogy „Szüntelen imádkozunk értetek…”. Nem szállt el az apostol, hogy itt minden tökéletes, minden szép és minden jó, és mindennel meg vagyok elégedve kolossébeliek. Hanem azt mondja: mégis imádkozunk értetek. Miért imádkozik? „Hogy tökéletesen ismerjétek meg az Ő akaratát… minden bölcsességben.” Az előbb hálát adott, hogy megismerték, és most imádkozik, hogy tovább mélyüljön ez az ismeret; hogy tökéletesebbé váljon az Isten akaratának megismerése. Miért imádkozik mégis az apostol és munkatársai? – Hogy éljetek teljes mértékben az Úrhoz méltóan, az Ő tetszésére. Valakik, lehet, hogy a kolosséi gyülekezeten belül, lehet, hogy kívülről, más közösségből érkezettek jöttek, akik arról beszéltek, hogy a „teljes élet” a „teljes Krisztusi élet” – az úgy lesz, ahogy mi mondjuk. És az apostol itt például emlékezteti őket, „igen, imádkozunk azért, hogy éljetek teljes mértékben az Úrhoz méltóan és neki tetszően”. A teljesség, az nem valamilyen misztikus dolog, amit majd valaki megad nektek – mármint másik hívő ember vagy közösség, hanem erre hivattunk el. Azért imádkozunk, hogy éljetek teljes mértékben az Úrhoz méltóan és az Ő tetszésére. Ha valami teljességről lehet szó, akkor arról lehet, hogy „teljes szív, teljes lélek, teljes erő és teljes elme”. De magadat szánd oda, magunkat szánjuk oda, és ne kívülről várjuk, hogy majd valaki, valami teljességet ad nekünk. „Szüntelen imádkozunk mégis – noha hálát adtunk hitetekért, szeretetetekért és gyümölcsöző keresztyénéletetekért –, hogy növekedjetek az Isten ismeretében.” „Mégis imádkozunk azért, hogy teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó cselekedettel”. Az előbb adott hálát az apostol ezért! – és most mégis így folytatja: „Imádkozunk… – hiszen itt a jövőről van már szó –, hogy a ti életetek még gyümölcsözőbb élet legyen.” „Imádkozunk azért, hogy erősödjetek állhatatosságra és az örvendező hosszútűrésre.”

Az Újszövetség bizonyságtétele szerint, de az Ószövetség is ugyanezt mondja, a hívő életben rendkívül fontos az állhatatosság és rendkívül fontos a hosszútűrés. A bibliai bizonyságtétel szerint a keresztyénélet nem föllángolások, mint szalmaszál, hanem állhatatos Krisztus-követés. Közben a világ, kedvező vagy kevésbé kedvezőbb lehetőségeket ad.

És azért imádkozik az apostol a munkatársaival együtt, hogy a kolosséi gyülekezet tagjai, akikről jó híreket hallott bőségesen, és veszélyes híreket is, erősödjenek meg az állhatatosságra és az örömmel viselt hosszútűrésre.

Vajon mennyire vagyunk mi állhatatosak a hitben; mennyire vagyunk állhatatosak a szolgálatban; mennyire vagyunk állhatatosak az egymás szeretetében…? – vagy pedig, amikor már egy kicsit jobban megismerjük egymást, akkor majd keresünk magunknak más barátot a gyülekezetben vagy netalán annak a határán kívül? – „Mert nem gondoltam, hogy te sem vagy tökéletes!” Az apostol azért könyörög, hogy még állhatatosabbak legyenek, és tudjanak örvendezni a hosszútűrésben.

Szeretet Testvérek, az apostol itt most előretekint, a jövőre néz, és a jövőért, a kolosséi gyülekezet jövőjéért könyörög. Vagyis, hogyan emlékezzünk? Mi segíthet nekünk az emlékezésben, amikor visszatekintünk a lassan elmúló 2004-es esztendőre? Az, hogyha ott van ez a hálaadás, és ott van ez a könyörgés; ha ennek a lelkülete tölt be bennünket. Így hallottuk az előbb a filippibeliekhez írott levélben: „Nem mondom, hogy elértem, vagy hogy tökéletes volnék, de igyekszem, mert megragadott engem a Krisztus.” Ez az egymást kiegészítő látásmód, amire nagy szüksége van a hívő embernek.

Nem mondom, hogy elértem… “Jaj, akkor bele lehet keseredni! Hát nem értem el!” Az apostol azt mondja: „…de igyekszem”. Azt sem állítja magáról, hogy “minden rendben van” – de odaszánja magát. Mit látunk itt az apostoli példából? Látjuk a megtapasztalást, és látjuk a várakozást. A megtapasztalás, hogy éppen akkor milyen volt a Római-birodalom, amelyik többek között a börtönbe zárta az apostolt az evangélium hirdetése miatt. Mondhatta volna az apostol: „Látjátok milyen a világ!” Ez volt az egyik megtapasztalás. A másik megtapasztalás az volt, hogy “az evangélium gyümölcsöt terem Kolosséban.” Egymásnak ellentmondó megtapasztalások: ez is egy esemény, az is egy esemény. És az apostol mindegyiket látja. És ugyanakkor pedig a Krisztusban való elhívás van előtte. Vagyis: megtapasztalás és várakozás hogyan kerülhet egyensúlyba? – mert ez is egy gyenge pontja sokszor hívő életünknek. Vagy a megtapasztalások, gondok, bajok, nehézségek terhelnek le bennünket, vagy pedig a várakozás már-már úgy elragad bennünket, hogy nem érezzük a realitásokat. Ez az apostoli bizonyságtétel, úgy hozza egyensúlyba a kettőt, hogy a kettőt, a megtapasztalást és a dicsőséges várakozást a reménység tartja egyensúlyban. A reménység: „Nem mondom, hogy elértem, vagy tökéletes volnék, de igyekszem.” Ezzel a reménységgel látja a jelent, és tekint a jövőre az apostol. Merjük így látni mi is azt, amit átéltünk, ami történt 2004-ben, mint már megtapasztalás, és amilyen várakozásunk van – és most itt az Isten ígéreteire gondolok a várakozásban, nem a mi emberi kis terveinkre. Az Isten ígéreteire tekintő várakozásunk akkor van egyensúlyban, akkor lesz gyümölcsöző, ha ez a reménység. Így láthatjuk együtt a múltat, a jelent és a jövőt. Az apostol látja a kolosséi gyülekezet múltját, látja a saját múltját is, látja a jelent, annak eseményeit, és látja a jövőt: egyszerre együtt mind a hármat. A keresztyénéletnek ez egy nagy kiváltsága, hogy láthatjuk a tegnapot, a mát és a holnapot, és tudhatjuk, hogy Jézus Krisztus ma és mindörökké ugyanaz. Ezért van reménységünk. Mert ha csak magunkra nézünk, akkor bizony néha feladhatnánk. Ha csak a körülményekre nézünk, akkor néha nagyon elkeseredhetnénk. Vagy esetleg, ha egy kicsit jobban megy, akkor nagyon elszállhatna velünk a csikó és a ló – repül a szekér. Együtt látni a tegnapot, a mát, a holnapot az Isten megbocsátó kegyelmében.

Mi az, amit megtanulhatunk, amikor emlékezünk és próbálunk előretekinteni: a részleteket mindig az Úr irgalmas szeretetében lássuk. Ezért volnánk hívő emberek, többek között. És ez lenne az a többlet, ami ott kellene, hogy legyen bennünk, sőt, sugározzon belőlünk. Tehát a részleteket az Úr szeretetének egészében látni.

Mivel kezdte az apostol? – Hálát adunk, hogy az Isten a szentek örökségében részesít, erre alkalmassá tett titeket… hogy megszabadított a sötétség hatalmából… hogy átvitt szeretett Fiának országába… Hálát adunk, hogy Ő a mi váltságunk, bűneink bocsánata – Vagyis, hogy mi az, amit az Isten cselekedett és folyamatosan cselekszik.

Aztán beszélt arról, hogy hálát adunk azért, hogy nálatok mi van: a Krisztusba vetett hitetek, szentek iránti szeretetetek… Hálát adunk, hogy közöttetek gyümölcsöt terem az evangélium. Részleteket együtt, egyszerre látni az Úr szeretetében. Vagyis: az EGÉSZBEN.

És végül, ha így együtt látjuk, és az egészben szemléljük a részleteket, az – úgymond – eseményeket, és nem csak az eseményeket magukban látjuk, és végképp nem értjük a dolgokat, akkor hálásak lehetünk azért, amit az Úr cselekedett, még ha nem is mindig mindent értünk azonnal, és odaszánhatjuk magunkat a megszentelődésre.

Merjünk így is visszatekinteni az elmúlt esztendőre. És merjük mi is megtanulni az apostoltól ezt a látásmódot, ezt a gondolkodásmódot, hogy nem pusztán pillanatnyi eseményeket és azok sorát látja, hanem mindezeket az örökkévaló Isten üdvözítő tervének nagy összefüggésében, annak fényében, világosságában. Ezért van reménysége, ezért tud hálát adni, és ezért tud fáradozni azért, hogy a kolosséi gyülekezet is még hűségesebb lehessen. Lássuk így az esztendő eseményeit, örömeit és bánatait, megértett vagy meg nem értett dolgait, és könyörögjünk mi is most, először az orgonaszó alatt csöndben, szívünkben hálát adva, vagy kérve, vagy az Urat magasztalva. Ámen.

Imádkozzunk

Mennyei Atyánk! Egy esztendő elmúlásakor hálát adunk az életért. Hálát adunk a nekünk ajándékozott időért, lehetőségeinkért. Magasztalunk gondviselésedért, bűnbocsátó kegyelmedért és üdvözítő tervedért. Köszönjük Urunk, Istenünk életünket tanácsoló Igédet. Hálát adunk kezünk munkáira kapott áldásokért, azok eredményeiért. Köszönjük szeretteinket. Hálát adunk az erőért és egészségért. Köszönjük, hogy próbáinkban, gyászunkban is vigasztalásod karolt át bennünket. Hálát adunk a hitben kapott testvérekért, gyülekezetért.

Bocsásd meg Urunk kishitűségeinket, mulasztásainkat, szeretetlenségeinket, amikor nem éltünk jól a nekünk adott időben, nem éltünk Hozzád méltóan: házasságban, családban, munkában. Bocsásd meg, amikor nem éltünk méltóan Tehozzád a gyülekezetben. Bocsásd meg, amikor a határainkon túli testvéreink ellen vétettünk. Bocsásd meg, amikor levettük tekintetünket üdvözítő tervedről, és elhívó szavad nem juthatott el a mi szívünkig; amikor nem engedelmeskedtünk, és így eltévedtünk a részletekben, nem tudtunk kiigazodni a sokféle hang, vélemény, gondolat, sokféle gonoszság vagy nagy ígérgetés közepette. Bocsásd meg, amikor nem voltunk a Te neved dicsőségére.

Segíts Urunk, hogy ha még időt adsz nekünk, hogy amit ha lehet, azt jóvá tudjuk tenni. Segíts a megszentelődésben továbbhaladni. Segíts, hogy a szeretet cselekedeteiben megerősödhessünk. Segíts, hogy hirdessük újjászülő kegyelmedet népünk közösségében. És kérünk, segíts bennünket, hogy készek és alkalmasabbak legyünk gyülekezeti közösségünk építésére, hogy a testvérszeretetet gyakorolva Rólad tegyünk bizonyságot.

Urunk, Istenünk Neked adunk hálát, Téged magasztalunk mindazért, amit már most áldásként ismerhettünk fel. De azokért is, az eseményekért, amelyeket pillanatnyilag nem éreztünk, nem láttunk áldásnak. Urunk, köszönjük mindazt, amit kegyelmedből kaphattunk. Bocsásd meg, ami bennünket terhel, és segíts, hogy a nékünk ajándékozott elkövetkezendő időben jobban, hűségesebben éljünk – a Te dicsőségedre. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |