| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Újonnan kell születnetek!

János evangéliuma 3:1-12

„¹Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere.

²Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: »Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, hacsak nincs vele az Isten.«

³Jézus így válaszolt: »Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.«

⁴Nikodémus ezt kérdezte tőle: »Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe és megszülethetik ismét?«

⁵Jézus így felelt: »Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. ⁶Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az.

⁷Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek.

⁸A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született.«

⁹Nikodémus megkérdezte tőle: »Hogyan történhet meg mindez?«

¹⁰Jézus így válaszolt: »Te Izráel tanítója vagy, és ezt nem tudod?«

¹¹Bizony, bizony, mondom néked: amit tudunk, azt szóljuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, de nem fogadjátok el a mi bizonyságtételünket.

¹²Ha a földi dolgokról szóltam nektek, és nem hisztek, akkor hogyan fogtok hinni, ha majd a mennyeiekről szólok nektek?”

Imádkozzunk

Urunk, Istenünk! A teremtés rendjében nekünk alkalmat és lehetőséget adtál arra, hogy az időt valamelyest érzékeljük, hogy a napokat, hónapokat, éveket számláljuk. Köszönjük, hogy egy új esztendőt elkezdhettünk, ehhez adtál elégséges erőt, lehetőséget. Köszönjük Neked Urunk, Istenünk, hogy egy új esztendőt elkezdve elgondolkozhattunk a régin, és az új lehetőségen. Egy új esztendőt elkezdve, talán egy kicsit szeretnénk jobbak lenni, de a korábbi évek tapasztalatából már ismerjük önmagunkat. Éppen ezért Hozzád kiáltunk, kérünk, segíts, Te szülj újjá bennünket, Te kezdj el bennünk újat. Segíts megtérni, ha erre van szükségünk, és segíts megújulni, ha erre van szükségünk. Igéddel szólíts meg, vezérelj most és ebben az esztendőben bennünket. Ámen.

János evangéliuma 3:6

„Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.”

Szeretett Testvérek!

Már adventben elgondolkoztatott József Attilának az egyik verse (Gyémánt), ebből is két sort szeretnék ma idézni:

„Gyémánthegyen állunk,

De zsebünkben kavicsok vannak.”

Egy alcíme is van ennek a versnek: Mindenkor idejük van a zsoltároknak.

Milyen jó, hogy láthatjuk a gyémánthegyet! Milyen jó, hogy rajta állhatunk a gyémánthegyen! Mégis elgondolkoztató, amit mond: „De zsebünkben kavicsok vannak”. Mintha sok-sok ember, bár itt van az Isten országa közöttünk, Jézus Krisztusban eljött ebbe a világba, mégis a zsebeinkben utazgat, ott kavicsokat talál, talán éppen gyűjt. És láthatjuk az ellentétet: a gyémánthegy a maga értékében, felbecsülhetetlen nagyságában, óriási lehetőségében itt van az emberek között, és ugyanakkor pedig, sok-sok ember kavicsokkal játszadozik a zsebében. Keresztelő János meghirdette, hogy elközelített az Isten országa Jézus Krisztusban. Ez a felbecsülhetetlenül nagy dolog számunkra is elérhetővé válik, a mindenkor embere számára. Ez a biztos alap itt van, és sok ember, sokszor mi is, kavicsokkal játszadozunk. Ez jutott eszembe, amikor János evangéliumát olvastuk most karácsony óta. János a maga nézőpontjából, kicsit felülről, mindig arra az óriási értékre próbálja emelni a szemünket, mindig arra próbál figyelmeztetni, milyen nagy dolgot cselekedett az Isten, és mi pedig a karácsonyból is és sok-sok más ünnepünkből is, kavicsokkal való játszadozást csinálunk. Szívesen hallottuk a karácsonyi örömüzenetet, szívesen hallott sok-sok ember Krisztus születéséről, de nem tudom, hogy mindenki szívesen hallja-e ezt a felszólítást: „Újonnan kell születnetek!” Ünnepelni Krisztus születését lehetett talán kicsit aktívan is, lehetett úgy is, hogy csak felületes volt az örömünk. De most az Igénk úgy szólt hozzánk, hogy nézz magadba, és újonnan kell születnetek: „Aki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” Bár itt van közöttünk az Isten országa, bár megígérte számunkra az Úr az eljövendő dicsőséget az Ő országában, mégsem mindenki veszi észre. Ugyanakkor mégsem általánosítható, hiszen jelen van a mi civilizációnkban is, jelen van az igazságkeresés, jelen van az az életszemlélet, hogy minél inkább megtalálni az igazságot; és hiszem, hogy bár azt tanítjuk, sokan játszadoznak kavicsokkal, mégis ott van egy nagy mély lelki vágyódás sokakban megismerni az igazságot. Ott lehet a vágy, hogy igazi közösségbe kerülni a mindenség Urával, igazabb közösségbe kerülni, azzal a hatalmas gyémántheggyel a József Attila hasonlata nyomán, azzal a nagy Igazsággal, amit Jézus Krisztus hozott el ebbe a világba.

Nikodémusról olvastunk. Nikodémus, aki feltehetően gazdag ember volt, ezt onnan tudjuk, hogy majd Jézus temetésekor igen drága kenettel szolgál a temetéshez. Farizeus volt, és ez alapján már tett egy fogadalmat, tulajdonképpen Isten színe előtt, hogy a törvény minden rendelkezéseit igyekszik megtartani. És ez nem elhanyagolandó dolog, hiszen ez a fogadalom is a farizeusok részéről, életre szóló fogadalom volt, és igyekeztek is betartani. De látjuk, hogy mi lett ebben a nehéz a farizeusok számára és Nikodémus számára is. Nikodémus a Nagytanács tagja is volt, tekintélyes ember, aki hivatott volt arra is, hogy eldöntsön bizonyos vallási vitákat, és ő maga is, akár törvényt alkosson. és talán részt kellett, hogy vegyen abban a megbeszélésben is, amikor azt kellett eldönteni majd később, hogy Jézus igaz próféta e, vagy hamis. Nikodémus egy nagyműveltségű ember lehetett, lehet, hogy görög származású, de nem biztos, ugyanakkor elképzelhető, hogy a görög műveltségnek is a birtokában volt; és mint ilyen, nyitott gondolkodású ember. És talán már, ahogy így végiggondoltuk, nagyon sok ilyen embert ismerünk magunk körül, talán jómódút, talán igyekszik szépen élni, talán nagyműveltségű, nyitott gondolkodású ember, akiben mély lelki vágy volt arra, hogy megtalálja az igazságot. Önmagában azonban, ez a vallásos érdeklődés kevés lenne. Tudjuk, hogy nagyon sokan szeretnek kérdezgetni, és aztán elmennek. Nagyon sokan próbálnak vallásos kérdésekben akár választ kapni, ugyanakkor pedig, talán megszomorodva, talán lemondóan, talán elgondolkodva, de mégis egy darabig elmenni, és nem figyelni tovább Jézusra. Vallásos érdeklődés önmagában jó, de kevés. És nem véletlen, hogy Jézus, erre a vallásos érdeklődésre, azonnal az elevenére tapint Nikodémusnak, és azt mondja: Újonnan kell születned. „Aki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” Vagyis nem elég az, hogy Jézus Krisztust, mint egy nagy embert, egy nagy tanítót, talán egy nagy prófétát látjuk; nem elég az, hogy vezető emberként, vagy csak úgy általánosan művelt emberként ismerjük a próféciákat, a történelmet, szükség van arra, hogy igazi lelki kapcsolatba kerüljünk a megváltó Jézussal. Újonnan kell születned!

Hogyan történik meg mindez? Jézus csodálkozik is, és fölteszi a kérdést: „Te Izrael tanítója vagy és nem tudod ezeket?” Sok mindent tud, de az igazi titok még előtte van, és ezt a titkot kell megértened, s magadévá tenned. Talán lehet, hogy valaki évekig templomba járó, lehet, hogy sok mindent ismer, és még sincs birtokában ennek a titoknak, hogy mit is jelent az újjászületés, és mit is jelent a megtérés. A tanítványok is, a tizenkét tanítvány Jézussal jár a földi útja során, és azt kell róluk megállapítani pünkösdig, hogy csak félútig mentek el a Jézusnak való önátadásban. Sok mindent feladtak Krisztusért, de mégis valami hiányzott. Meg is emlegették, meg is kérdezték, hogy “Mi elhagytunk mindent, mi lesz nekünk ezért a jutalmunk?” Még nem értik, hogy mit jelent az a ‘százannyi’, mit jelent az, amit Isten megígért mindazoknak, akik újonnan akarnak születni, és újonnan születnek.

Mit értünk megtérésen? Egy gondolati, értelmi változást, ami van, akinél fokozatosan következik be, van, akinél hirtelen. De Krisztus kegyelméből mindannyiunknak át kell menni ezen. Hogy mit jelent a mi részünkről? Azt, hogy ne az énünk legyen a király az életünkben, hanem a királyi Krisztusnak engedjük át az uralmat az életünkben. Pál apostol így mondja ezt – az ő megtérését ismerjük talán leginkább –, aki azelőtt Krisztus-üldöző, keresztyénüldöző volt, és később így mondja: „Élek pedig nem én, hanem él bennem a Krisztus. És azt az életet pedig, amelyet most élek, az Isten Fiában való hitben élem.” Aki meg akarja spórolni ezt a lépést, vagyis, hogy átadja az életét Krisztusnak, az tulajdonképpen nem tapasztalja meg ezt a csodát, ezt a titkot, amit jelent a Krisztussal való élet. Két képpel szeretném ezt érzékelhetővé tenni:

Talán láttunk már olyan gyümölcsfát, ami magról kelt. Hogyha az egyik gyümölcsfa termőre fordul, akkor látható, hogy az a mag, ami pedig nem került a földbe, az sohasem termett. Sokan meg akarják spórolni a földbeesés kellemetlenségét, és hogyha ezt megspóroljuk, akkor soha nem teremhetünk gyümölcsöt. A felszínen marad az a mag és elszárad. Lélek nélkül semmi élet. Tudom, a feltámadásra szoktuk sokszor alkalmazni a gabonamag példáját, de tulajdonképpen ez történik: meghalni a réginek, meghalni az óembernek, meghalni az énnek, és feltámadni az újnak, feltámadni Krisztussal egy új életre, és a gyümölcstermésre.

A másik kép, amit szeretnék mondani, az az életközösségnek a képe, és ezt a szót, talán jó, hogyha megjegyezzük: önátadás. A házasságra gondolok. A házasságban egy kölcsönös önátadás történik. Egy kölcsönös önátadás, amiben talán úgy érezzük, hogy feloldódik a mi életünk, az egyéni ‘én’, és kialakul egy ‘mi’, egy másik fajta közösség. Látszólag úgy tűnik, elveszti önmagát egyik vagy másik fél, hiszen utána lehet, hogy úgy fogják emlegetni, hogy ez és ez a házaspár, és nem külön a férfi és külön a nő nevét mondják, de ugyanakkor tudjuk, hogy ebben a titokzatos közösségben mégis megtalálja mind a két fél azt a gazdagabb, azt az erősebb lehetőséget, életet, amit megélhet személyesen is. És ez minél teljesebben és minél szebben történik meg, annál inkább kiábrázolja ezt a szeretetközösséget. Szoktuk így is mondani: leszállhatna a mennyország, ha ez megtörténne két ember között. És csak zárójelben jegyzem meg, talán azért megy tönkre sok házasság, mert ez nem történik meg, ez a kölcsönös önátadás.

És mi történik akkor az Isten és miközöttünk? Az Isten részéről ez az önátadás tökéletesen megtörtént. Gondoljunk csak arra, amit holnap fogunk olvasni a napi igében, amit talán mindenki ismer: „Úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Az Ő egyszülött Fiát adta. Teljesen, mindhalálig, a keresztfahaláláig, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen. És itt van a mi részünk… Isten megtette, átadta magát nekünk, Jézus Krisztusban elhozta az Isten országát ebbe a világba. A mi részünk az, hogy aki hisz Őbenne… Aki hittel odaszánja az életét. És ez a fontos, amit Jézus mond: „Újonnan kell születnetek!” Át kell adnotok az életeteket! Az kell, hogy történjen, amit a Krisztus király akar az életetekben. Talán kezdetben nehéz ez, talán mindannyian tudnánk történetet mondani, akik átadtuk magunkat Jézusnak, hogy kezdetben fölborul sok minden az életünkben, talán nagy megrázkódtatások érnek minket, talán megzavar bennünket először ez az önátadás, de utána felszabadít, egy boldogabb, egy teljesebb életre.

És itt van az ördögnek egy nagy becsapása, mert azt mondja, hogy elég, hogyha csak félszívvel, elég, hogyha csak félútig mész el ebben, nem kell azért annyira komolyan venni. És aki csak félig gondolja átadni magát, az életét, az nem tapasztalja meg ezt a gazdagságot, ezt a teljességet. Ne csodálkozzon az, aki csak félig akarja ezt az önátadást. Szükséges, elengedhetetlen, Károli így mondja: „Szükség néktek újonnan születnetek.”. Újonnan kell születnetek. Nem halljuk, de talán Nikodémus is gondolkodhatott úgy, mint ma nagyon sok ember, hogy „én elég rendes vagyok, erkölcsös vagyok, igazságos vagyok, jó ember vagyok.”. És talán eszünkbe jut a sok farizeusi felsorolás, amiket még hozzá lehet tenni, ismerjük a farizeus imádságát is, amikor elkezdi mondogatni, hogy „én ezt cselekedtem, én imádkozom, én böjtölök, én tizedet adok, én még a fölött is megcselekszem, mint ahogy Isten kívánná”. De Jézus nézőpontjából a farizeusnak éppúgy szüksége van megtérésre, mint a vámszedőnek és a bűnösnek. És ott a templomban van egy vámszedő, aki tudatában van annak, hogy vétkezett, s annyit tud mondani: „Légy irgalmas nékem, bűnösnek”. Igen, erre van szükség, hogy ezt kimondjuk, hogy „Légy irgalmas nékem bűnösnek. Fogadj el, szülj újjá, tégy újjá engem is.” Sokszor vannak akadályai az újjászületésnek. Éppen talán az a jóember kifejezés, amikor talán úgy gondoljuk, hogy elég jók vagyunk ahhoz, hogy nekünk ne kelljen változni. De amikor rádöbbenünk arra, lehet, hogy másképpen, de minket is terhelnek bűnök: talán büszkeség, talán az előítélet, ítélkezés vagy ön-igazságkeresés. Lehet ugyanolyan súllyal, mint azok a testi bűnök, amik akár a vámszedőnél a pénzsóvárságban, pénzszeretetben vagy a mások kizsákmányolásában jelentkezett. És még egy dolog kell, hogy előjöjjön: itt érhetjük tetten a vallásosság és a keresztyénség közti különbséget. A vallásosság mindig azt mondja, hogy „én ezt cselekszem, én így cselekszem, én ezt teszem Jézusért”. A keresztyénség pedig azt figyeli, hogy mit akar Jézus, hogy cselekedjem.

Mi az, ami a Krisztus-követés útja az én számomra? Az ÉN, talán teljesíti a törvényt, talán túlságosan is, de ugyanakkor nem figyel igazán az élő Jézus Krisztusra. Nem figyel igazán a Lélek munkájára, a Lélek újjászülő szeretetére. Nikodémus és a hozzá hasonlók vallásosságában sokszor az a nehéz, amikor nem látjuk meg az élő Jézus Krisztus kívánságát, kérését, és nem érezzük meg, hogy ő, az ő Lelkével akar bennünket változtatni, újjá akar szülni, újjá akar tenni. Megmozgatta a gondolatait Nikodémusnak is Jézus kijelentése, Jézus tanítása, csak annyit tudunk még róla, hogy majd ott a sírba tételnél ott lesz és bátran vállalja, hogy ő a Jézus Krisztus testét elhelyezi Arimátriai Józseffel együtt, de bizonyára kellett még számára is a felismerés, hogy ez a Jézus érte is meghalt a kereszten. Talán sokan vallásosságból, megszokottságból vagy éppen bizonytalanságból vagyunk jelen. Vagyunk sokan, akik már átadtuk az életünket teljesen a mi Urunknak, és az a jó, hogy újra mehetünk őhozzá az új év közepén, az új év elején is. Mester, teveled van Isten, rád van szükségünk! És az új év kezdetén ezt kell nekünk is megfogalmaznunk, hogy Jézus Krisztusra van szüksége a mi életünknek, hogy újjászüljön bennünket. József Attila versének végét szeretném még olvasni:

Gyémánthegyen állunk,

Szigorú hó, takard el bűneinket,

Oldozd fel nyelvünket, mennyei világosság!

Te határtalan kristály!

Itt, tulajdonképpen élettelen kristályról, élettelen gyémántról van szó, de tudjuk, hogy számunkra egy élő Jézust jelent. Azt az élő Jézust jelenti, aki ma is képes változtatni, megváltoztatni a mi életünket. Az új év kezdetén szoktunk boldog új évet kívánni. Szokták keresztyénlapokban, keresztyén jókívánságokban ezt a rövidítést, hogy BÚÉK úgy fordítani, hogy Bízd Életed Újra Krisztusra! Akinek erre van szüksége, hogy újra Krisztusra bízza az életét, az tegye meg azt. De aki még nem tette meg, annak pedig, arra van szüksége, hogy Bízd az Útadat és az Életedet Krisztusra – azaz önmagadat.

Adj minékünk megújult szívet

És új indulatot,

Tehozzád mindenekben hívet,

És szent akaratot.

Újítsd meg rajtunk a te képed,

Mely áll szent életben,

Hogy lehessünk választott néped,

Élvén szeretetben.

285. dicséret 4. vers

Imádkozzunk

Urunk, Istenünk! Sokan céltalanul bolyonganak maguk körül, sokan tanácstalanul vergődnek gondolataik csapdájában. Urunk, kérünk Téged, hogy a Te megelevenítő Lelked ébressze őket is, hogy Rád van szükségük, hogy Te legyél életük középpontjává. Kérjük ezt a titokzatos erőt, mert egyedül a Te Lelked cselekedheti meg. Bocsásd meg, ha azok is, akik már befogadtak életükbe, nem figyelnek a Te vezetésedre. Bocsásd meg önfejűségünket, előítéleteinket, bocsásd meg, ha ítélkezve élünk felebarátaink között. Újíts meg minket Lelked által. És kérünk azokért, akik most talán betegség vagy próba miatt nem látnak Téged igazán, nem értékelik a Te segítségedet, Urunk, a Te vigasztaló Lelked legyen közöttük és bátorítsd őket. Tisztítsd és gyógyítsd a mi életünket, egyen-egyenként.

Könyörgünk gyülekezetünk újulásáért, küldj munkásokat a szolgálatba, ébresztő és irgalmas cselekedetekkel. Kérünk népedért ebben a világban, tedd sokkal erősebbé a mi bizonyságtételünket, hogy sokan Hozzád térjenek. Kérünk egyházunkért, hogy ne a megszokott vallásos cselekedetek jellemezzék csupán, hanem látszódjon az a titokzatos életközösség, amely lehet Veled egyen-egyenként és lehet közösségként is. Így kérünk Téged az Úr Jézus Krisztus áldozatáért, aki adta magát miérettünk, hogy Lelke által újíts meg bennünket, és áldj meg minket. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |