| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Ez az örömöm lett teljessé”

János szerinti evangélium 1:19-34.

¹⁹Ez János bizonyságtétele. Amikor a zsidók papokat és lévitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék tőle: „Ki vagy te?”

²⁰Akkor vallott, és nem tagadott. Ezt vallotta: „Én nem a Krisztus vagyok.”

²¹Erre megkérdezték tőle: „Hát akkor? Illés vagy te?” De kijelentette: „Nem az vagyok.” - „A próféta vagy te?” Így válaszolt: „Nem.”

²²Ezt mondták tehát: „Ki vagy? - hogy választ adhassunk megbízóinknak: mit mondasz magadról?”

²³Erre ő így felelt: „Én kiáltó hang vagyok a pusztában: készítsetek egyenes utat az Úrnak, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta.”

²⁴A küldöttek között voltak farizeusok is, ²⁵és ezek tovább kérdezték őt: „Miért keresztelsz tehát, ha nem te vagy a Krisztus, sem Illés, sem pedig a próféta?”

²⁶János így válaszolt nekik: „Én vízzel keresztelek. De közöttetek áll az, akit ti nem ismertek, ²⁷aki utánam jön, és akinek saruja szíját megoldani sem vagyok méltó.”

²⁸Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt.

²⁹Másnap János látta Jézust, amint jön felé, és így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét!

³⁰Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőzött engem, mert előbb volt, mint én.

³¹Én nem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy ismertté legyen Izráel előtt.”

³²Így tett erről bizonyságot János: „Láttam, hogy a Lélek leszállt az égből, mint egy galamb, és megnyugodott rajta.

³³Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod a Lelket leszállni és megnyugodni rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel.

³⁴Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ez az Isten Fia.”

Imádkozzunk

Hálaadással telt szívvel állunk itt Urunk, hogy összegyűjtöttél minket; ismét megtelt ez a templom, ismét együtt vagyunk a Te nevedben a Te Igédért. Szeretnénk meghallgatni Téged, mondd el, amit most üzensz nekünk. Kérjük, hogy szólaljon meg a Te Igéd, ne csak a hangszórókon keresztül, de a szívekben is. A mi szívünk is meghallja ezeket az Igéket, ezért könyörgünk most. Kérünk légy közöttünk ez alatt az istentisztelet alatt Szentlelked által, kit kitöltöttél erre a világra. Kérünk légy itt, maradj velünk. Ámen.

Urunk Jézus, fordulj hozzánk,

Szent Lelkedet ma töltsd ki ránk,

Kegyelmeddel minket segélj,

Az egy Igazságra vezérlj.

Nyisd meg szánkat hál'adásra,

Készítsd szívünk buzgóságra,

Hitünk s értelmünk neveljed,

Neved velünk ismertessed.

166. dicséret 1. és 2. vers

János evangéliuma 3:22-30.

²²Jézus ezután elment tanítványaival együtt Júdea földjére, ott tartózkodott velük, és keresztelt.

²³János is keresztelt Ainonban, Szálim közelében, mert ott sok víz volt, és az emberek odamentek és megkeresztelkedtek.

²⁴János ugyanis még nem volt börtönbe vetve.

²⁵János tanítványai vitába szálltak a zsidókkal a megtisztulásról.

²⁶Odamentek Jánoshoz, és ezt mondták neki: „Mester, aki veled volt a Jordánon túl, akiről te bizonyságot tettél, íme, az keresztel, és mindenki őhozzá megy.”

²⁷János így válaszolt: „Semmit sem szerezhet az ember, ha nem a mennyből adatott meg neki.

²⁸Ti magatok tanúskodhattok arról, hogy megmondtam: Nem én vagyok a Krisztus, hanem előtte küldettem el.

²⁹Akié a menyasszony, az a vőlegény, a vőlegény barátja pedig, aki ott áll, és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának: ez az örömöm lett teljessé.

³⁰Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.

Szeretett testvérek!

Amikor a Szentírást kezünkbe vesszük, olvassuk, amikor napi Igeként 1-1 szakaszt olvasunk, amikor istentiszteleti közösségben együtt vagyunk, általában egy-egy kis szakasz áll előttünk. Pedig jó észrevenni, hogy az evangélista tudatos szerkesztői munkája is benne van az evangéliumban, amit olvashatunk. Lehet, hogy ez egy kicsit furcsán hangzik, de az Isten Szent Lelke nem kapcsolja ki sem az emberi értelmet, sem a nekünk ajándékozott emberi képességet. Éppen János evangéliuma 20. fejezetének a vége felé olvashatjuk, hogy „Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.”

Vagyis nem “Jézus-életrajz” az evangélium, hanem fontos mozzanatokat, tanítást, példázatot, eseményt sorol el, helyez egymás után és ad elénk. Oda kell tehát figyelnünk az összefüggésekre is, nem csupán egy-egy történetre. Ha egy-egy történetre figyelünk csak, és főleg, ha egy-egy versre figyelünk csupán, és elfelejtjük az összefüggéseket, akkor mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy könnyen tévtanításig is elcsúszhatunk minden jó szándékunk ellenére. Ez az egyik, amit bevezetésként szerettem volna megfogalmazni, mert most én magam is túllépek a fölolvasott szakaszon; az evangélium nagyobb összefüggéseit is szeretném megszólaltatni. A másik: A fölolvasott bibliai szakaszunkban két tanítóról is van szó. Az egyik Keresztelő János. De én fogok egy másikról, Nikodémusról is szólni – az előző versekben olvashatnánk róla –, merthogy itt két tanító kerül úgymond szembe egymással; vagyis két tanítót állít legalábbis elénk. De egy sajátos módon a fölolvasott szakaszban Keresztelő János és Jézus is, némelyek szerint, furcsa módon kerül egymás mellé. Aztán – szintén a felolvasott szakaszunkban – van egy másik feszültség is. Nevezetesen, Keresztelő János tanítványai és bizonyos kicsit másabb kegyességű zsidó emberek, elkezdenek vitatkozni a tisztulásról.

Vegyük akkor őket sorba: Nikodémus – a történetünk előtti fejezet, illetve versek beszélnek róla. Nikodémus, akiről maga Jézus azt mondja, hogy „Te, Izrael tanítója vagy!”. „És ezt nem tudod?” – folytatódik ott tovább Jézus szava. Nikodémus nem érti a lélektől való, a felülről való újjászületést. Nem érti igazán a megtérés és az újjászületés Isten Lelke által munkált csodáját. Amikor Jézus arról beszél, hogy „szükség néktek újonnan születnetek”, meg „aki nem születik víztől és lélektől, az nem láthatja meg az Isten országát”, akkor Nikodémusról kiderül, hogy nem tud kilépni saját, korábbi vallásos gondolatvilágából. Nem tud túllépni rajta. Ő csak abban tud gondolkozni. És ragaszkodik ahhoz; hagyományos, vallásos gondolatvilágához. Nem érti, hogy az Isten továbblép, hogy az Isten, mit hoz el éppen azokban az időkben. Pedig nemcsak hogy Izrael tanítója; mai nyelven mondhatnánk, hogy egy teológus, hogy egy képzett ember. De íme kiderül, hogy az Isten Lelkének munkája az nem azonos az egyetemi végzettséggel. És nem azonos egy hittudományi egyetemi végzettséggel. Nem baj, ha az van, de Isten az Ő Lelkével abban és azokban is tud munkálkodni, és akar munkálkodni, akiknek talán néhány osztályig sikerült iskolai tanulmányokat végezni. Mert itt valami egészen másról van szó. Nikodémus jól képzett ember, vallási értelemben is nagy műveltségű ember, de megkötözi ez a gondolkozásmód, és amikor Jézus beszél, akkor csak ezt tudja mondani: „Bemehet-é az ember az anyja méhébe, hogy még egyszer megszülessen?” A felülről, az Isten Lelke által való megújulást nem érti.

És itt van előttünk egy másik tanító, akit Keresztelő Jánosnak nevezünk, akit saját tanítványai neveznek mesternek. János, mármint Keresztelő János, önmagát a vőlegény barátjához hasonlítja. Vagyis azt a nagyszerű képet hozza, hogy van a vőlegény, a menyasszony és van a vőlegény barátja, talán ma azt mondanánk, hogy a násznagy. Abban az időben a vőlegény barátjának igen komoly közvetítő feladata volt a két család között, hogy segítse létrehozni a házasságot. Nos, ezt a képet használja, ezt a metaforát használja Keresztelő János önmagára, mikor azt mondja, hogy „én a vőlegény barátja vagyok”. A vőlegény pedig itt Jézus. És a menyasszony: a Jézushoz jövők, a Jézust követők, már Újszövetségi nyelven a Gyülekezet. Keresztelő János önmagát tehát a vőlegény barátjának nevezi, és azt mondja „örülök”. De erre majd visszatérünk egy kicsit később: miért örül? – mert nem mindenki örül.

Keresztelő János elismeri – nemcsak felismeri, hanem elismeri –, hogy ő egy lezáruló korszak képviselője az Isten üdvösséget fokozatosan megvalósító tervében. Egy lezáruló korszak, mert Jézussal egy egészen új kezdődik el. János ezt felismerte és elismerte önmagára vonatkozóan; a tanítványai nem igazán ismerték fel és ismerték el. Ők ragaszkodtak a maguk pillanatnyi vallásos gondolatvilágához, és nem veszik észre, hogy az Isten továbblép és továbbcselekszik. Keresztelő János kronológiailag megelőzi vagy megelőzheti Jézust, de csak ebben az egyben; vagyis, hogy útkészítő – ahogy mi ismerjük igazán az ószövetségi prófécia alapján. Mikor kérdezik, hogy „Ki vagy te?” – Én útkészítője vagyok a Mesternek, a Messiásnak, itt most a vőlegénynek – ahogyan fogalmaz János. Vagyis jövök, szólok, hívok, hívok bűnbánatra, hívok megtérésre, megtisztulásra, ennek külső jeleként keresztségre, de ez a keresztség nem azonos a Jézus által parancsolt és már az Egyház által gyakorolt keresztséggel. Ezt tisztán látnunk kell. Hiszen az a Jézus nevére, a Szentháromság nevére történik, itt pedig egyszerűen csak egy tisztulási, szertartási jelképként történik. A víz keresztségével szimbolizálva próbálja előkészíteni, felkészíteni a népet, hogy menyasszony legyen, hogy a Krisztushoz találjon. János tisztában van ezzel a szerepével.

És nézzük Jézust. Azt mondják Jánosnak saját tanítványai: „Mester, aki veled volt… akiről bizonyságot tettél, az keresztel”. Bár igazából Jézus tanítványai kereszteltek, ahogy ezt majd egy másik helyről tudjuk, de a legfontosabb mondat az az, hogy „mindenki hozzá megy!”. Pedig tudjuk az evangéliumi tudósításokból, hogy amikor Keresztelő János ott a Jordán környékén megjelent és tanított, följegyzi az evangélium, hogy kiment hozzá egész Júdea, Jeruzsálemből is tódultak az emberek, és mint ahogy ez lenni szokott mindenféle ember. Az előbb hallottuk, olyanok is mentek, akik hivatalos megbízatásból voltak, akik igazoltatni akarták Jánost, hogy „ki vagy te?” – Te vagy a Messiás? Ha nem a Messiás vagy, akkor miért keresztelsz? Jönnek a felelősségre vonó, a számon kérő emberek is, jött oda mindenki. Mint ahogy ez időnként lenni szokott, hiszen a történelemben vannak kicsit vallásos fölbuzdulások; nem mindig felülről való lelki megújulások, hanem olykor vallásos fölbuzdulások. Ilyen volt a rendszerváltozás környékén is; egy picike kis hullám, némelyek fölbuzdultak, az ilyen fölbuzdulók általában el is maradtak egy-két év múlva. Mert nem felülről az Isten Lelke által megérintett emberek voltak, hanem a külső körülmények sodrása által megmozdított emberek voltak és nem tudtak tovább jutni. Nem az a baj, hogy a külső körülmények mozdították meg, hanem az, hogy mégsem értették meg, és mégsem fogadták be a felülről, az Istentől jövő Igét.

Nos, jönnek Keresztelő János tanítványai a mesterükhöz, Keresztelő Jánoshoz, hogy „mindenki Jézushoz megy!” – “Hát katasztrófa! Tönkremegyünk! Eddig hozzánk tódult a nép, tehozzád jött; és most mennek Jézushoz!” – ez a féltékenység hangja. A meg nem értés, az Isteni üdvterv nem értése, de vallásos buzgósággal való féltékenység. És veszedelmes ez a hang. Aztán még jönnek mások is, akik elkezdenek Keresztelő János tanítványaival vitatkozni, hogy melyik megtisztulási formula az igazi. A hagyományos ószövetségi rituális tisztálkodás vagy a Keresztelő János által gyakorolt keresztség. Az a keresztség, amit Jézus parancsol, hogy „tegyetek tanítvánnyá minden népet”, még ezután lép be a történelembe, még csak a régi zsidó rituális tisztálkodási forma és a Keresztelő János által gyakorolt előkészítő, felkészítő bűnbánati keresztség az, amiről elkezdenek vitatkozni. Megy a vallási vita, hogy melyik lehet az igazi. Nos, ebben a versengős, féltékeny légkörben, amikor Jánost is szinte már cukkolják, hogy “hát nem látod, hogy akiről bizonyságot tettél, Jézus, hozzá megy mindenki; lassan hozzánk alig jön valaki”. Akkor Keresztelő János észreveszi, kimondja, hogy versengés helyett a mindkettőt ajándékozó Istenre kell figyelni. Mert üdvtörténetileg megvolt a helye és az ideje az ószövetségi rituális tisztálkodási gyakorlatnak, és megvolt az ideje, megvolt a helye a Keresztelő János által gyakorolt keresztségnek is; és majd meglesz az ezután nem sokkal később megszólaló Jézusi parancsnak, hogy „Tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve, tanítva őket…”. Ezek az Isten üdvösséget készítő szeretetének egyes fázisai. Ezeket értenünk kell és elfogadnunk; és nem versengeni és vitatkozni mindezek fölött, hanem fölismerni, hogy az Isten ajándékozta és mindet a maga idejében. Mint ahogy az életünkben is megvan az ideje – Pál apostolt idézve –, „amikor gyermek voltam gyermekként viselkedtem és szóltam, amikor felnőtt lettem, elhagytam a gyermekhez illő cselekedeteket”. Hiszen mily tragédia az, amikor valaki egy nagy gyerek marad harminc, negyven, ötven évesen is. Már nagy, felnőtt, de gyermeteg módon gondolkozik. És milyen szomorú, amikor az istenfélő ember is, sok év után is még egy nagy gyerek marad a hitben. Mert még mindig gyermeki módon le van ragadva ottani vallásos gondolatainál, pedig már rég előrébb kellene tartania.

Keresztelő János arról beszél, hogy felülről adatott… Így olvastuk: „semmit sem szerezhet az ember, ha nem a mennyből adatott meg neki”. Ez a “felülről való” a Nikodémus történetben is megszólal, az előző történetben. Felülről, Lélektől való születésről, újjászületésről beszél Jézus. Felülről, Istentől adatik ez, nem az emberi vallásos gondolatvilág és buzgólkodás, netalán vallásos féltékenység világa. Az Istenre kell figyelni – hívja fel a figyelmét saját tanítványainak Keresztelő János. Istenre figyelni, mert felülről adatik. És itt kanyarodok vissza, amikor Keresztelő János magát a vőlegény barátjának nevezi. Ebben a metaforában a násznagynak – a mi fogalmaink szerint –, a vőlegény barátjának az előkészületekben kellett segítenie; ez volt a történelmi feladata, ez időhöz kötött feladat. Van, amikor színre kellett lépnie, a kapcsolatot a két család között erősíteni a korabeli szokás szerint, és a házasságkötéssel befejeződik ez a feladata. Utána neki nem szabad beleszólni a vőlegény–menyasszony, a férj–feleség dolgaiba. János az előkészületekben segített, ezért útkészítő, ahogy ismerjük az ószövetségi kifejezést is. János fölismerte, hogy itt van a vőlegény, a Messiás, Jézus; megjelent a megígért Messiás, és kezd megjelenni a menyasszony, a „minden népből kihívott egy lelki népet itt” közössége – a gyülekezet. Megjelenik az Isten üdvözítő tervében az Egyház – az Isten népe; a minden népből választott nép közössége. És János feladata, hogy a vőlegény barátjaként itt van. Lassan befejeződik az ő szolgálata, és itt nem szabad féltékenykedni, hanem örülni kell. Engem az ragadott meg különösképpen, hogy amikor mindez megtörténik és saját tanítványai nem értik és féltékenyen szólnak, hogy „akiről beszéltél, Jézus… hozzá megy mindenki!” – akkor János azt mondja: „ez az örömöm teljessé lett”. És nem azt mondja: “Hát szörnyű! Találjunk ki valamit, hogy visszaszipkázzuk ezeket az embereket, itt legyenek nálunk!” János azt mondja: most lett teljes az örömöm! – hiszen ez volt a küldetésem, hogy Jézushoz segítsem az embereket.

Ravasz László egyik helyen egy közismert formulát így fogalmazott meg: „Mondd meg nekem, mi okoz neked örömet, és én megmondom neked, hogy ki vagy”. Mi okoz neked örömet hívő emberként? János örül, hogy most már Jézushoz mennek az emberek; ez volt a küldetése, hogy készítse és odairányítsa őket. Ez az útkészítő, útjelző tábla szerep. Az útjelző tábla nem kell, hogy elmenjen az utasokkal, az mutatja, hogy hova kell, hogy menjen mindenki. És nem kell, hogy kétségbeessen, ha őt, a táblát ott hagyják és mennek a cél irányába. Keresztelő János ennek örül, tanítványai jelentős része pedig féltékenyen nézi, hogy most mi lesz. A féltékenység az egyik, de a másik, ami igazán gond: nem értették meg János küldetését, nem értették meg a János által meghirdetett Isteni üzenetet. Ott voltak, János körül voltak, tanítványaivá lettek Keresztelő Jánosnak… később olvassuk máshol, a cselekedetek könyvében, hogy még Efézusban később is voltak, akik csak a János keresztségét ismerték és a Jézusi keresztséget nem. Ott voltak, sokan voltak, de a felülről való, az Isten által való üdvterv lépéseit nem értették, vagy ha esetleg megértették, nem fogadták el és nem ismerték el. Csak a maguk kis közösségét féltették.

Szeretett testvérek, komolyan kellene vennünk, hogy az öröm a legfelségesebb misszió; az élet legszentebb liturgiája – a Krisztusban való öröm. Mert a savanyú pofánk, a vallásos féltékenykedésünk, ez nem fog senkit Krisztushoz hívni. És az a közösség, az a gyülekezet fogyni fog, amelyik vallásos irigykedésbe süllyed. Aki nem veszi komolyan, hogy ebben a világban az Isten az Ő Lelke által munkálkodik, és ebbe nekünk be lehet állni, de mi nem lehetünk középponttá, az még mindig nem érti az Istent; noha hiszi létét és még mindig kevés öröme lesz.

Fogalmazzunk meg tehát néhány tanulságot először is a tanítás vonatkozásában: Lássuk, értsük meg és fogadjuk el az Isteni üdvözítőterv összefüggéseit. Ezért említettem a bevezetőben, hogy az evangéliumok tudatosan szerkesztett módon, lépésről-lépésre adják elénk mindezt és nem Jézus-életrajzot, nem Jézus naplóját vagy Jézus tanítványa naplóját adják elénk, akik nap mint nap följegyezték, hogy ma mit mondott és ma mit csinált, hanem a legfontosabb mozzanatokat. Ezt észre kell vennünk, mert különben leragadunk mi is Nikodémus módjára, legnagyobb jó szándékunk, a legnagyobb istenfélelmünk és a legnagyobb vallásos buzgóságunk ellenére a magunk vallásos gondolatainál – miközben az Isten szeretne minket előrébb vinni. Tanítás vonatkozásában nagyon fontos, hogy az ajándékozó Úrra kell figyelni: „Senki nem szerezhet semmit, ha nem a mennyből adatott meg”. Ha az Egyház ügyét mi nem az Isten ügyének látjuk, akkor vallásos klubbá silányítottuk magunkat; és akkor megvan a történelemben valameddig a szerepe, aztán eltűnik a történelem süllyesztőjében. Sokan korábban azt hitték, hogy ilyen az Egyház. Lehet, hogy néha okot adtunk rá. De az Egyház nem ez. Az Egyház az a menyasszony, az előző kép, metafora vonatkozásában, akiről bátran vallhatjuk, hogy „Isten az Ő Igéje és Szentlelke által a világ kezdetétől fogva magának egy kiválasztott népet gyűjt össze”. Őrzi, és sok mindent elmond Heidelbergi KT-nk első kérdés-felelete: „…és én hiszem, hogy annak élő tagja vagyok, és az is maradok”. Figyeljünk tehát az ajándékozó Úrra, és ne tévesszenek meg a pillanatnyi mozgások.

Aztán tanulság az is, hogy bűnbánatot is kell tartanunk, mert vallásos féltékenységünk is meg tudja ölni a saját örömünket, és a misszió ellen ható erővé válhat. És bátorítson bennünket, inspiráljon bennünket Keresztelő János önzetlen példája, aki fölismeri az ő maga küldetését; hogy közelebb hozzam, ahogy ez egy családban is kell, hogy történjen szülőként. A gyermek nem a mienk. Bár azt szoktuk mondani, hogy ez az én fiam, az én lányom. Ez még nem volna baj, mert hát valahogy meg kell fogalmazni. Az a baj, hogy sokszor így gondolkozunk. A gyermek egy időre nekünk ajándékozott, nálunk elhelyezett valaki, akit tudnunk kell szárnyára bocsátani. Vagyis úgy, ahogy Keresztelő János. Volt egy időre szóló küldetése: az érkező vőlegényt, a Messiást, Jézust és a megszólításra igent mondó népet, mint menyasszonyt segítse, hogy találkozzanak.

Szülőként is valami hasonlót kell tennünk. Egy ideig van szülői közvetlen feladatunk, egy idő múlva ne beszéljünk bele felnőtt gyermekeink dolgába. Ha kérnek tanácsot, adhatunk tanácsot és adjunk. Meg imádkozzunk érte és szeressük, de ne akarjuk negyven, ötven évesen is kisfiacskámnak és kislányocskámnak tartani, mert akkor infantilis vagy ki tudja, milyen emberré tesszük. Akkor már nem szeretjük, hanem tönkretesszük; nem értjük szülői küldetésünket. Keresztelő János önzetlen példája erről szól. Az üdvösség történetében a ránk bízott missziós szolgálatban is van időhöz kötött feladatunk. Amikor valakit az Isten talán rajtunk keresztül szólít meg, ez nem jogosít fel arra, hogy magunkhoz láncoljuk az illetőt; ahogy Keresztelő János tanítványai szerették volna – ne menjenek Jézushoz, itt maradjon mindenki! És János azt mondja: Nem! Örülök, hogy odamennek, hát ezért jöttem. Ezt bízta rám az Isten. Tanuljuk meg Jánostól ezt az önzetlen, Jézusra mutató szolgálatot. Örüljünk annak, hogy az Úr másokban is munkálkodik. Örüljünk annak, hogy az Úr a Bolyai utcán kívül is munkálkodik. Örüljünk annak, hogy az Úr Debrecenen kívül is akar munkálkodni, örüljünk annak, hogy a világ másik pontján is munkálkodik. És ne a mi kis vallásos, beszűkült önzésünkkel álljunk keresztbe az Úr embereket megragadni akaró szeretetének útjába. Meg kell tanulnunk, hogy így lehetünk eszközeivé, mert erre kaptunk küldetést mi magunk is. És így lehet örvendező esztendőnk a 2005-ös, mert sok minden történhet, tragédiák, bajok, személyes vagy közösségi életünkben, de igazán örömet az Úr így szeretne adni, és így lehet örvendezőbb az életem. Akkor is, ha olykor közben munkahelyi gondok vannak, akkor is, ha olykor betegség és gyász is jön közbe. Keresztelő János azt mondja, miközben tanítványai sopánkodnak, féltékenykednek: most lett teljessé az örömöm! Mondd meg nekem, mi okoz neked örömet, én megmondom ki vagy. Akkor vagyunk keresztyének, ha örülünk annak, hogy a másik ember is Jézushoz talált. Ámen.

Ó Jézus, élő kút, Szívemnek nagy édessége

S elmémnek gyönyörűsége, Mely csupán hozzád fut;

Tégedet keresni Legfőbb öröm és vígasság;

Nincsen több lelki igazság, Mint téged követni.

Dícsérd hát minden nép Az Úr Jézust és szeressed,

Buzgó szívedből keressed, Mert minden dolga szép,

Ő a kegyelemnek És minden jónak kútfeje,

Reménylő szívnek ereje, S oka az örömnek.

289. dicséret 3. és 6. vers

Imádkozzunk

Hálát adunk Urunk, Istenünk minden testi áldásodért, a nekünk ajándékozott esztendőkért, munkáinkért, szeretteinkért, gondviselésed számtalan jeléért; a nekünk fölkínált bűnbocsátó kegyelmedért, Jézusban örök életünkért. Bocsásd meg Urunk, amikor nem értettük és talán nem is érdekelt, a világgal kapcsolatos üdvözítő terved; bocsásd meg, amikor nem ismertük fel vagy nem ismertük el másokban végzett munkádat; bocsásd meg, amikor féltékenyen akadékoskodtunk, és így örömtelenné torzult saját keresztyénségünk is. Segíts Urunk érteni és örömmel cselekedni akaratodat, segíts, hogy ne csak annak örüljünk, hogy nevünk fel van írva a mennyben, hanem azon fáradozzunk, hogy sokak átélhessék ezt az örömöt és üdvbizonyosságot. Könyörgünk Urunk a hétköznapokért. Könyörgünk betegeinkért, erőtlenségben lévőkért. És kérünk mindazokért, akik nagy veszteséget éltek át az elmúlt napokban, akiknek gyászuk van, akik e földi élet számára el kellett, hogy búcsúzzanak szerettüktől. Kérünk, hogy segítsd őket a mélységből, a halál árnyékából fölnézni Reád, hogy megerősödő hit által messzebb tudjanak tekinteni, mint a testi szemek által, egy sírhalom által lehatárolt élet. Urunk, a Te vigasztalásoddal vedd körül életüket. És könyörgünk örömtelen, csalódott felebarátainkért is, könyörgünk a szökőár miatt szenvedőkért, megszomorodottakért, földönfutókká lettekért. Könyörgünk mindazokért, akik ilyen próbákban szenvednek. Indíts bennünket is segítségre. És kérünk népünk lelki, erkölcsi felemelkedéséért. Segíts Urunk, hogy hitben, buzgóságban, örömben megújult gyülekezetek legyenek ebben az országban, ebben a városban. Segíts, hogy gyülekezetünk is azon munkálkodjon és fáradozzon, annak örüljön, hogy egyre többen Hozzád térnek. Urunk, Istenünk segíts bennünket, hogy minden eszközt és minden gondolatot megragadjunk, és a Krisztus iránti engedelmességre formálódjunk. Áldd meg így nem régen elindított gyülekezeti honlapunkat és azok olvasóit is, és kérünk, vezess bennünket, hogy Néked szolgáljunk, hogy Benned örüljünk, hogy sok örömünk legyen ebben az évben. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |