| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Az én örömöm legyen bennetek”

János írása szerinti evangélium 15. fejezet 1-8.

„Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda.

Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi; és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen.

Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek.

Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem.

Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.

Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad, összegyűjtik valamennyit, tűzre vetik és elégetik.

Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek.

Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek.”

Imádkozzunk

Mindenható Istenünk, köszönjük Neked most ezt a napsütést, amely mosolyt csalt az arcunkra, és jókedvvel hozott el bennünket ide, hogy összegyülekezhessünk, és a Te útmutatásod alapján indulhassunk el a következő héten is. Köszönjük azt, hogy az elmúlt napokban is megtartottál bennünket, a Te kegyelmed olyan nagy volt, hogy a mi tökéletlenségeink ellenére is Te megtartottál, és elhoztál ide bennünket. Urunk, megvalljuk azt, hogy oly sokszor szerettünk volna Rólad szólni, és Érted cselekedni, de a mi tökéletlenségünk az, hogy ezt nem tudjuk Hozzád méltóan megtenni. Kérünk, bocsásd meg ezt nekünk, s add, hogy mi a szőlőtőn maradhassunk, és igazán Neked teremhessük a mi életünknek gyümölcseit, hogy az a Te nagy dicsőségedet szolgálhassa. Kérünk Urunk, hogy indíts el bennünket most az igehirdetés alapján, hogy megtehessük azt, amit Te elvársz tőlünk, és Neked szolgálhassunk igazán, hogy aztán örömünk teljes lehessen abban, hogy Neked engedelmeskedünk. Kérünk Urunk, a Te Szentlelkedet küldd el, és szenteld meg a mi szívünket. Jézus Krisztus nevében kérünk, hallgasd meg imádságunkat. Ámen.

János evangéliuma 15. fejezet 9-11.

„Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben.

Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.

Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen.”

Szeretett testvérek, az elmúlt két vasárnap ezzel a főcímmel, hogy „Örömötök teljessé legyen”, – amit most az előbb hallottunk Jézustól –, indult el egy sorozat, és most, a mai vasárnapon, a fölolvasott bibliai Ige, az igehirdetés, ezt a sorozatot folytatja.

Jóllehet ez már a harmadik alkalom, de még nem kérdeztük meg magunktól, hogy valójában mik azok, amik nekünk örömet okoznak. Ha föl kellene sorolni, netalán sorrendbe kellene rakni, hogy mik azok, amik nekünk örömet okoznak, akkor bizonyára ott lenne benne a család, az egészség, a munka, az eredmény, a siker és még sok minden más. És ez mind fontos, mind ajándék a mi életünk számára. De ha megvizsgáljuk ezeket, azonnal rá kell döbbennünk arra is, hogy egyúttal nagyon mulandóak, nagyon változandóak. Egy ideig vannak, aztán nem biztos, hogy megadatnak, nem biztos, hogy ami korábban örömöt jelentett, az most is csupán öröm. Fölmerülhet tehát a kérdés, hogy van-e teljesebb öröm, van-e tartósabb öröm. Mit mond erről Jézus?

A szőlőtő már olvasott igeszakaszát mindannyian elég jól ismerjük. És Jézus nagyszerűen kifejezi, hogy a szőlővesszőnek a szőlőtőn kell maradnia, hogy gyümölcsöt teremhessen. Ezért fogalmazza meg, hogy „Ahogyan engem szeretett az Atya, én is úgy szeretlek titeket…” És ez a szeretet, amiről itt Jézus beszél, ez nem érzelem – annál több; annál mélyebb és annál komolyabb. Mert ha a szeretetünk csak érzelem, akkor nagyon veszélyesen érzelmi hullámzásnak is alá lesz rendelve. Ez a Jézusi-szeretet és az Atya-szeretet, ez egy tudatosan vállalt szeretet, ami nagyon jó, ha érzelmileg is töltött szeretet. De nem csupán emberi érzelmek hullámzása, hanem ez a szeretet életet adó, életet mentő, életet hordozó cselekedet; cselekedetek sorozata. Vagyis itt a szeretet tulajdonképpen szolgálat, mégpedig az önfeláldozó szolgálat. – ahogy a Krisztus-himnuszban ezt majd nagyszerűen leírja Pál apostol. Így adta, így adja nekünk az Atya a Fiút, Jézust. És Krisztus így üresítette meg önmagát, szolgai formát fölvévén, és lett engedelmes, egészen a kereszthalálig. A Szentháromság belső, titkos működésébe egy nagyon picit belepillanthatunk Jézus előbb olvasott szavai szerint. Hiszen az Atya szeret, és ahogy engem szeretett, én úgy titeket. Ahogyan… és úgy szeretlek titeket. És Jézus hogyan szeretett? – Ezzel, az önmagát megüresítő, odaáldozó szeretettel. Vagyis az Atyai szeretet is ilyen szeretet – amelyik tud lemondani, és tudja magát odaajándékozni másokért és másoknak. Az Atya megdicsőíti a Fiút, vagyis a juhok nagy pásztorát kihozta a halálból, az Atya jobbján ül, Jézus tehát joggal mondhatja, hogy „Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben.” Hiszen szeretetben maradva teljesíthetjük parancsát.

Azonban továbblép Jézus. És azzal folytatja, hogy mi az Ő öröme. Mi a Jézus öröme? – nem az, amit pedig joggal mondhatott volna Jézus is többször, hogy „sokan jönnek!”; hogy tömegek mentek utána; hogy sokan hallgatták; hogy a népszerűségi indexe néha igen magas volt. Még az ellenségei is azt mondták… a nép korabeli politikai, vallási vezetői is, hogy „Ti nem értek semmit…” – mondja a Nagytanács egyik tagja –, „… hát a nép utána megy!” Jézus után megy. A mi befolyásunk nagyon kicsi. És Jézus mégsem arról beszél, hogy ennek örül. Valljuk be, mi örülnénk. Valljuk be, hogy nekünk ez igen-igen fontos. Egy bizonyos szintig ez nem baj. Sőt szükséges. Szokták így mondani, hogy ‘sikerélményre szüksége van az embernek’. Na de mi van, ha kudarcélmény is lesz? – ha az örömök forrása csupán a sikerélmény, ami most van, és holnap egyáltalán nem biztos, hogy lesz. Jézus a saját öröméről is beszél. De ez az öröm tehát nem a pillanatnyi siker, hanem valami más, valami több. Ezt az örömöt, az Ő Atyával való szeretetközösségéből eredezteti. „Az Atya szeretett engem.” És a Jézus öröme az Atya iránti engedelmesség. A Jézus öröme az engedelmesség öröme. Hogyha esetleg magunkban megpróbáltuk volna sorba rakni, vagy legalábbis elhelyezni, hogy ez a fajta öröm mennyire van bennünk, az Isten iránti engedelmesség öröme mennyire van bennünk, nem tudom, hogy az első háromban ott lett volna? Első ötben? Legalább az első tízbe beleférne? Vagy „igen, a család, a szülők, a gyerekek; az unokák, mert aranyosak; az egészségünk, a munkánk…”, és még sorolhatjuk, amik megint fontosak –, de vajon egyáltalán ott lenne legalább az első tízben ez az öröm, ami a Jézus öröme? Az Atya iránti engedelmesség öröme? Hiszen a világ fiai is örülnek a gyermekeiknek, az unokáikban gyönyörködnek, örülnek a szülőknek, hogy együtt lehet a család, hogy munkájuknak van eredménye, hogy van munkahelyük, örülnek a sikereknek. Akkor mi az a többlet, ami a hívő ember öröme? A mi örömünk is csak ennyi? És csak ezekre épül?

Jézus az Atya iránti engedelmesség öröméről beszél. Én mindig megtartottam az Atyám parancsolatát – mondja Jézus. Valóban, önmagát odaáldozva megtartotta. Jézus ebben az örömben él. Mi mennyire élünk ebben az örömben? Nem azért fakó sokszor keresztyénségünk, nem azért vagyunk erőtlenek sokszor, mert az Atya iránti engedelmesség számunkra nem öröm? – keresztyén kötelesség legfeljebb. Öröm valóban az Isten országának építése, vagy pedig ez is olyan keresztyén kötelesség: „hát már keresztyének lettünk, most már illik ilyesmit csinálni. Illik így gondolkozni.” Magunkat Krisztus-követőnek valljuk, és van-e bennünk ilyen öröm?

Mi a Jézus szándéka követőivel kapcsolatosan? Mert itt nem egyszerűen csak arról olvasunk, hogy Jézus elmondja, hogy ez az Ő öröme: hogy Ő az Atyában van, hogy Őt az Atya szereti, és Ő viszontszereti és engedelmeskedik az Atyának. Hanem Jézus elmondja tanítványai felé, hogy mi a szándéka, mit szeretne követői életében. És nagyon megdöbbentő, hogy ha ilyen szemmel is olvassuk a János evangéliumát. Hiszen a János evangéliuma különösképpen sokszor visszatér az öröm kérdésére. Mégpedig, hogy örömünk teljessé legyen, de erről majd egy későbbi vasárnapon.

Jézus szándéka tehát nem az önsanyargatás. Bár néha a keresztyénség történetében becsúszott ez is. Néha majdhogynem a legnemesebb dolognak kiáltották ki, hogy „ha jól megkorbácsoljuk magunkat, hogy ha a hideg kövön fogunk egész éjjel térdelve imádkozni… had szenvedjen a bűnös test!”

Jézus nem erről beszél. Jézus nem beszél örömtelen kegyeskedésről. Valami egészen másról beszél. És mi hányszor, már-már érdemszerző jócselekedetnek tüntetnénk föl – olykor protestánsként is – azt a fajta önsanyargatást, örömtelen lemondást, amiről Jézus nem beszél. Persze tudom, hogy most vannak, akiknek már beugrott egy másik Jézusi mondat, amikor Jézus arról beszél, hogy „Aki engem akar követni, az tagadja meg magát” és vegye fel az Ő keresztjét. De ez nem azonos a beteges önsanyargatás vallásos érdemszerzésével. Jézus egyszerűen arról beszél, hogy „aki engem akar követni”, az valóban „tagadja meg magát”, mert mindaddig, amíg én vagyok a középpontban, addig nem tudom Jézust követni. Amíg én vagyok az én életem ura és gazdája, addig Jézus nem lehet az én életem ura és gazdája. Jézus beszél arról, amit így lehetne mondani, hogy felszabadulni önmagamtól. És nem pedig magamat sanyargatni.

Már önmagában ellentmondás lenne, hogyha a keresztyén élet valami önsanyargató, megszomorodott élet lenne csupán. Hiszen evangéliumról beszélünk! Állítólag jó hírt hirdetünk. „Hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész Földnek öröme lesz” – hangzik a karácsonyi biztatás és evangélium. Jézus is… – ilyet olvastunk – „Ezeket azért beszéltem nektek, hogy…” a mulandón túl, mármint a földi élet mulandó hétköznapi örömein túl, azokon felül, „…az én örömöm legyen bennetek.” – Az én örömöm.

Azt már láttuk egyértelműen, hogy Jézusnak az az öröme, hogy az Atya akaratát cselekszi. Emlékezzünk a samáriai asszonnyal való beszélgetésnek arra a jelenetére, arra a részletére, amikor a tanítványok, akik elmentek a közeli kisvárosba, hogy egy kis kaját szerezzenek, megjönnek: „Mester, egyél!”. Akkor Jézus azt mondja: „Van nékem eledelem.” A tanítványok zavarban vannak – „hát ezért tapostuk itt a hőségben ezt a poros utat, hogy egy kis ennivalót szerezzünk, őneki meg van sutyiban valami ennivalója?” És akkor ott kiderül, hogy „az Atya akaratának cselekvése, az nekem eledel”. Itt meg arról beszél Jézus, hogy „ez az én örömöm”. – De elfogadta a kenyeret is. Föltámadása utáni egyik történetben ezt olvassuk, „van-e valami ennivalótok?”

Jézus arról beszél, az a szándéka a követőivel kapcsolatosan, hogy „az én örömöm legyen bennetek”. Az engedelmesség öröme legyen bennetek. Douglas, sokak által már ismert könyvében, az Új reformációban, egyik helyen ezt írja: „Az olyan munkatársak, akik Istentől kapott képességeik szerint végzik feladatukat, nem csak jól végzik munkájukat, hanem motiváltan és lelkesen szolgálnak”. Nem arról beszél ez a német lelkész, hogy ‘keresztyén kötelességük szerint illik ezt megcsinálni, hát megcsinálják’. Ez sokszor a munkahelyen történik így, különösen, ha valaki nem nagyon szereti a munkáját, de a fizetés megszerzése érdekében, muszáj megcsinálni, mint munkahelyi kötelességet. De Jézus arról beszél, hogy „az én örömöm legyen bennetek”, és nem arról beszél, hogy „muszáj megcsinálni, hogyha keresztyénnek mondjátok magatokat.”

Ez a motiváltság és ez a lelkesedés nagyon sokszor hiányzik belőlünk, mert a mi számunkra az Atyának való engedelmesség nem öröm. Na de akkor meg miért beszélünk evangéliumról? Hiszen Máté evangéliuma beszámol már a negyedik fejezetben Jézus nyilvános működésének a kezdetéről így: „prédikálta az Isten országát” egész pontosan „az Isten országának evangéliumát” Mivel elmagyarosodott a szó, és használjuk mi is ezt a görög kifejezést, nagyon sokszor elfelejtjük, hogy valójában miről van szó. Néha az jut eszünkbe, hogy „igen, ez egy irodalmi műfajjá is lett, van négy darab evangélium a Szentírásban.”

Ha lefordítanánk a kifejezést, akkor ugye így kellene olvasnunk ott, Máté evangéliuma negyedik fejezetének előbb idézett beszámolóját, hogy „Jézus prédikálta Isten országának a jó hírét, vagy örömhírét.” Mi hányszor beszélünk evangéliumról, jó hírről, örömhírről örömtelenül. Az örömtelen örömhír? – ez persze hogy nem kell a világnak se. Vagy emlékezzünk, és most szintén tudatosan egy másik evangéliumból hozom elő, amikor Jézus az Isten országáról beszél, és különböző képekkel próbálja annak egy-egy igazságát megvilágítani, többek között beszél a királyi menyegzőről, és ahhoz hasonlítja. A menyegzőre általában nem gyászruhában szoktunk menni, és nem fekete szalaggal. A menyegzőn általában vigadni szoktak, és örülni szoktak az emberek. Mi ilyen menyegzőre vagyunk hivatalosak. Ez látszik rajtunk?

A Jézusi szándék az, hogy ami Őt betölti, az Atya iránti engedelmesség öröme, ez töltse be a tanítványokat is. Akarsz-e ilyen igazi örömet? Akarok-e ilyen örömet? Mert akkor itt van a lehetőség előttünk. Nem megvetve a gondviselés rendjében adott családi örömöket, az egészség, a munka, azok eredményeinek az örömeit. Nem megvetve! – nem erről van szó. Itt valami többről van szó. Egy tartósabb örömről van szó. És ennek a lehetősége előttünk áll.

Mit mondott Jézus? „Maradjatok a szeretetemben.” Ez az első. A venyige, a szőlővessző maradjon a szőlőtőkén. Másképp nem fog működni a dolog. „Maradjatok meg szeretetemben.” Másodszor: legyen a legfőbb vágyunk az Isten akaratának teljesítése. Nemcsak úgy mellékesen, mikor ráérünk, hanem mindig. Legfőbb vágyunk az Isten akaratának teljesítése, hiszen az Isten országa tulajdonképpen ezt jelenti. Az Isten országa ott van jelen, ahol az Istennek engedelmeskednek. És így és ennyiben van jelen és van köztetek és bennetek – mondja Jézus a tanítványoknak is. Legyen legfőbb vágyunk tehát, az Isten akaratának teljesítése. Ebben benne van a megtérés, benne van a megszentelődés, benne van a közösség, benne van a bizonyságtétel, benne van a tanítvánnyá tétel, benne van a szolgálat. És erre az engedelmességre nagyon sok lehetőségünk van. Gyakorlatilag minden nap. Minden órában. A kérdés az, hogy öröm é számunkra a mennyei Atyának engedelmeskedni – hát valahol itt kezdődne igazán a keresztyénségünk. Mert egyébként csak vallásos kötelezettségeket teljesítünk. És amikor kötelezettségeket kell teljesíteni, ott általában nem sok öröm szokott lenni.

Jézus szándéka az, hogy ami Őt örömmel betölti, az töltse be, töltse el örömmel a tanítványok szívét. Ha akarok ilyen örömet, akkor maradjak meg az Ő szeretetében. Akkor kerüljön az első helyre az életemben az Isten akaratának cselekvése, és legyen a legnagyobb öröm az, hogy én is meg te is cselekedhetjük ezt. Mert akkor valóban motiváltan és lelkesen tudunk szolgálni. És akkor – de erről majd megint később –, az örömünk teljessé lesz, ahogy itt olvastuk, (sőt!) senki nem veheti el tőlünk. De erről megint majd később. Hiszen János evangéliumában többször szerepel ez, hogy „örömötök teljessé legyen.” Ebben a világban ez a legnagyobb hiánycikk. Itt mindent kínálnak, sőt átmeneti jókedvet és örömforrásokat is, néha azt is annak nevezve, ami valójában egyáltalán nem az.

Jézus ennyit mondott a szőlőtőről szóló nagyszerű tanítás után: „Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben. Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az Ő szeretetében. Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen.” Ámen.

Már keresztem vállra vettem

S érted mindent elhagyok.

Mindenem vagy, árva lettem,

Honja-vesztett szív vagyok.

Vágyat, célt a múltnak adtam,

Nincs már bennem vak remény,

Mégis gazdag úr maradtam:

Isten és a menny enyém.

426. dicséret 1. vers

Imádkozzunk

Magasztalunk Istenünk a családban, házasságban, munkában, eredményekben kapott örömökért. Neked adunk hálát, életünket megváltó üdvözítő kegyelmedért, elhívó, szolgálatba állító szeretetedért. Bocsásd meg engedetlenségeinket. Bocsásd meg önfejű, szolgálatnak nevezett munkáinkat. Bocsásd meg megfáradt, színtelen, erőtelen bizonyságtételeinket, amikor már csak kötelességből fáradoztunk. Segíts Urunk megmaradni szeretetedben, a bizalom belsőséges közösségében lenni Veled. Segíts örömmel engedelmeskedni akaratodnak, hogy másokat is meggazdagítóvá legyen örömmel végzett szolgálatunk, hogy ez az örvendező szolgálat sokakat Hozzád segítsen. Könyörgünk így a gyülekezetünk lelki-, számbeli gyarapodásáért, református egyházunk örvendező életéért. Kérünk betegekért és gyászolókért. Könyörgünk a szökőár károsultjaiért, a körülöttünk élő csalódott, céltévesztett embertársainkért, mindazokért, akik nem nagyon találják otthonukat, feladatukat, szolgálatukat, örömüket. Könyörgünk nemzetünk lelki újulásáért. Urunk, magasztalunk Téged, hogy Te azt akarod, hogy a Te örömöd legyen mibennünk. Támogass bennünket az engedelmesség lelkével, hogy örömünk Tebenned teljessé lehessen. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |