| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Miért hiányos örömünk?

János evangéliuma 15. fejezet 9-17.

„⁹Ahogyan engem szeretett az Atya, úgy szeretlek én is titeket: maradjatok meg az én szeretetemben.

¹⁰Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.

¹¹Ezeket azért mondom nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök teljessé legyen.

¹²„Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.

¹³Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért.

¹⁴Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek.

¹⁵Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek.

¹⁶Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.

¹⁷Ezeket azért parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást.”

Imádkozzunk

Urunk, Istenünk, drága mennyei Édesatyánk! Az ilyen hideg napokon olyan jó átélnünk azt, hogy van kályha, és odahúzódhatunk és ott maradhatunk a közelében. Köszönjük Neked, hogy Te tudod, hogy sokszor a mi lelkünk is kihűl, a mi lelkünk is olyan fagyossá tud válni; és itt köszönjük meg Neked, hogy jöhetünk a Te szereteted melegébe. Légy áldott azért, hogy ma is eljöhettünk ide. Dicsérünk és magasztalunk azért, hogy Te teljességet akarsz nekünk adni. Megköszönjünk Neked, hogy Te örvendezni akarsz minket tanítani, s köszönjük Neked azt is, Urunk, hogy szeretni is tanítani akarsz; hogy Te mindent tudsz. Te tudod, hogy szeretünk Téged – a magunk módján. Igen Urunk Te mindent tudsz, és Te tudod, hogy mi szeretjük egymást – a magunk módján. És a magunk módján szeretjük ezt a világot is. Kérünk, hogy taníts a Te módodra, arra ahogyan Te szeretsz minket, ahogyan Te és az Atya egyek vagytok ebben a szeretetben. Taníts, Urunk, hogy ez sugározzon rajtunk keresztül. Ámen.

 »Imádkozzatok és buzgón kérjetek!«

Bűnös voltunkért, Uram, ó ne vess meg!

Tiszta szívet és Szentlelket adj nékünk,

Hallgass meg Fiad nevébe, ha kérünk.

475. dicséret 1. vers

János evangéliuma 16. fejezet 23:5-30.

„»²³Bizony, bizony, mondom néktek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.

²⁴Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen.

²⁵Ezeket példázatokban mondom nektek, de eljön az az óra, amikor többé nem példázatokban szólok hozzátok, hanem nyíltan beszélek nektek az Atyáról.

²⁶Azon a napon az én nevemben kértek, és nem mondom nektek, hogy én kérem majd az Atyát értetek, ²⁷hanem maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettek engem, és hiszitek, hogy én az Istentől jöttem.

²⁸Én az Atyától jöttem, és eljöttem a világba; de most elhagyom a világot, és az Atyához megyek.«

²⁹Ekkor így szóltak hozzá tanítványai: »Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példázatot mondasz.

³⁰Most már tudjuk, hogy mindent tudsz és nincs szükséged arra, hogy valaki megkérdezzen téged: ezért hisszük, hogy az Istentől jöttél.«”

Szeretett testvérek!

Az elmúlt három vasárnapon „Örömötök teljessé legyen” főcímmel János evangéliuma alapján próbáltuk vizsgálni az öröm kérdését. És most tegyük föl magunk számára a kérdést, miért hiányos örömünk. De mielőtt a körülményekről kezdenénk beszélni, vagy azokra kezdenénk gondolni, vagy azokra próbálnánk ráfogni, hogy természetesen mindig a körülmények az okai örömünk hiányosságának – azok is befolyásolják -, inkább nézzünk most szembe önmagunkkal. Miért hiányos hát az örömünk? Talán azért, mert nem is igazán ismerjük a módját? Miért hiányos a mi örömünk? Talán azért, mert nem igazán ismerjük az Isten akaratát? Nem tudunk vele azonosulni? Miért hiányos a mi örömünk? Talán azért, mert ugyan valamit megismertünk az Isten akaratából, de nem merjük kipróbálni, hogy működik-e, igaz-e az evangélium? Nos, hogyan lehetne teljesség örömünk?  Hiszen János evangéliumában többször is találkozunk ezzel a kifejezéssel – Jézus háromszor is mondja néhány fejezeten belül -, hogy Örömötök teljes vagy teljessé legyen! Hogyan lehet teljessé örömünk? Próbáljuk meg összerakni az elmúlt vasárnapokon olvasott igéket, és akkor észrevehetjük a lépcsőfokokat. Jézus az engedelmesség örömében élt – fogalmaztuk meg a közelmúltban. Az engedelmesség örömében. Vajon, ha visszaemlékezünk, akkor a mi életünkben, mennyi engedelmesség volt, ami örömet okozott nekünk? Pedig, ha Jakab apostol levelét föllapozzuk, mindjárt az első fejezetben arra figyelmeztet bennünket, hogy az Igének ne csak hallgatói legyünk, hanem tevékeny megvalósítói; vagy János evangéliumából Jézus szavait is idézhetnénk – a 13. fejezetből -: „Ha ezeket tudjátok, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket.”. Az engedelmesség örömében élt Jézus, és jó lenne, ha egyre többet mi is tudnánk az engedelmesség örömében élni, vagyis ebben a világban, ezen világ körülményei között, amelyek nem adnak mindig okot az örömre, amelyek néha nagyon megpróbálnak bennünket, sőt néha elveszik úgymond a kedvünket is, de ebben a világban lehet a hívő embernek mennyei erőből élni. Persze, kérdés, hogy mi mennyire élünk ebből a mennyei erőből, mennyire járunk ebben a világban, de nem csupán a saját erőnkre, a saját vágyainkra támaszkodva; mennyire élünk mennyei örömből, vagy pedig ennek a világnak a hatásai teljesen legyűrhetnek bennünket, és ezek határozzák meg gondolkodásunkat, életünket, cselekedeteinket és örömeinket? Tolsztoj valahol azt írja: „Csupán egy igazi öröm van a földön: másoknak élni.” És Jézus szavai eszünkbe juthatnak, amikor beszélt arról, hogy Ő hogyan szeretett minket, és hogy mi hogyan szeressük egymást. Hogyan lehet teljessé örömünk? Először is, hogyha valóban az Isten iránti engedelmesség a legfőbb örömforrásunk. De hogyan tudunk engedelmeskedni? Haladjunk most visszafele egy picit, magunkat megvizsgálva. Hogyan tudunk engedelmeskedni, mi kell ahhoz, hogy engedelmeskedni tudjunk? Hát azonosulnunk kellene az Atya akaratával. Azonosulnunk kellene az Isten gondolatával, tervével, akaratával; Rá kellene hangolódnunk.

Emlékezzünk vissza a közelmúltban olvasott szakaszra, amikor jönnek Keresztelő János tanítványai, és mondják: Mester! Akit kereszteltél, az tanít! Mindenki őhozzá megy! Mester! Mi lesz? Mindenki Jézushoz megy! És akkor mit mondott Keresztelő János? Az én örömöm lett teljessé. Hiszen én olyan vagyok itt, mint a vőlegény barátja az esküvő napján, mint a násznagy az esküvő napján. A vőlegény barátjának az akkori korban az volt a feladata hosszú hónapokon keresztül, hogy segítse a vőlegény és a mennyasszony találkozását, hogy létrejöhessen a nagy nap. És most itt van, beteljesedett, Örülök neki! – mondja János. De János tanítványai nem örültek. Ők csak féltékenyen azt látták, hogy Jézushoz mennek az emberek. Keresztelő János fölismerte, hogy ő útkészítő Jézus előtt. Ő belesimult az Atya akaratába, fölkészíteni a népet az érkező Messiás fogadására. Ha azonosulni tudok az Isten akaratával, csak akkor tudok engedelmeskedni.

Vagy emlékezzünk a másik – szintén a közelmúlt egyik vasárnapján olvasott – igeszakaszra, amikor is mások munkájába állunk be, és együtt örülhet vető, és arató; amikor az Isten munkájában kiderül, hogy sokan benne vagyunk, hogy sokan belesimulhatnak, és akarják cselekedni az Úr üdvözítő tervét, részesei akarnak lenni az Isten világot megmentő munkájának.

Hogyan simulhatunk bele az isteni akaratba? Jézus itt az imádságról is beszél. „Eddig nem kértetek az én nevemben, most már kérjetek, és megadatik.” Mi ezt nagyon ismerjük: „Meg van írva: Kérjetek és adatik”. Nem ez van megírva. Az mondta Jézus: Az én nevemben kérjetek, és adatik. A kettő nem azonos teljesen. Jézus nevében kérni, azaz vele megegyező szándékkal kérni. Mi – be kell, hogy valljuk – nagyon sokszor imádság címszó alatt is az Úr Istent próbáljuk kényszeríteni a magunk akaratának segítésére, teljesítésére. Pedig az Írás alapvetően arról beszél, és rendszeresen ezt szoktuk kérni… – és milyen furcsa zűrzavar van. Hiszen amikor a tanítványok odamentek Jézushoz: „Mester, taníts minket imádkozni!”, akkor Ő elkezdte: „Ti azért így imádkozzatok…”, és ezen imádság egyik sora így hangzik: „…legyen meg a Te akaratod”. És milyen zűrzavar van? – Ezt elmondjuk rendszeresen, és ennek ellenére a magunk akaratát szeretnénk Istenre kényszeríteni. Néha ez van többségben.

A Jézus nevében való kérés azt jelenti, hogy keresem és kutatom Isten akaratát, azzal azonosulok, és azzal egybehangzóan kérek, imádkozok. A Jézus nevében való kérés nem azt jelenti, hol fél-pogány módon az Úr Istent kényszeríteni akarom a magam akaratának megcselekvésére, már-már ráolvasásszerűen is, de a végére odabiggyesztem: Jézus nevében kérem. Ettől még ez nem lesz Jézus nevében, csak formálisan hangzik el.

A „Legyen meg a Te akaratod” és a magunk akarata nagyon sokszor kilométerekre jár egymástól. Emlékezzünk csak valakire, aki meghatalmazó levelet kért a jeruzsálemi vezetőktől, hogy elmehessen, és még Damaszkuszban is összeszedje a krisztuskövetőket, és bíróság elé állítsa, és a damaszkuszi út porába esve jutott el oda ez a valaki, hogy azt mondja: „Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem?” Addig ő tudta, hogy mit akart, ő ment a maga buzgóságában, a maga vallásos elgondolásaiban, a maga módján vallásoskodott.

Szociológiai fölmérésekben szokták a különböző vallásossági fokozatokat jellemezni, az egyik ilyen így hangzik: a maga módján vallásos. Van másik is: az egyház tanítása szerint. Nos lehet, hogy a magunk módján mi vallásoskodunk, és imádkozunk, és az a bizonyos Saulus is ezt tette nagyon buzgóan, míg ott, a damaszkuszi út porában kellett rádöbbennie: nem az a kérdés, hogy én mit akarok, hanem az a kérdés, hogy Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem?

Azonosulni az Úr akaratával. Hogyan tudok engedelmeskedni? Csak úgy, hogyha ráhangolódok, ha azonosulok az Isten nagyszerű akaratával. Másként nehéz lesz engedelmeskedni. Legfeljebb egyfajta kényszerből, elvárásnak megfelelően, illendőségből, de nem szívből fog történni, és csak addig fogod csinálni, amíg az elvárások, meg az illendőség rákényszerít erre. De akkor hol lesz az örömöm? Hol van az öröm, az engedelmesség öröme, ha valamit csak elvárásból, illendőségből, megszokásból cselekszem.

De tovább kell kérdeznünk. Hogyan azonosulhatok az Atya akaratával? Hogyan azonosulhatok az Isten akaratával? Ehhez meg kell ismernem az Ő akaratát. Meg kell ismernem az isteni kijelentést. Hiszen a mi életünkben, a civil életben is valahogy így van.

Egy francia esszéíró ezt írja többek között: „Az örömök csak kevésbé hatnak ránk, ha nem készülünk fel a befogadásukra”. Az öröm akkor lehet a mienk, és akkor járhat át bennünket, ha felkészülünk a befogadására. A felkészülés első lépcsője pedig éppen az, hogy megismerjük az Isten örömet munkáló akaratát, az Isten üdvözítő tervét.

Észrevettük János evangéliumában, hogy Jézus többször is ilyeneket mondott, így fogalmazott: „…ezeket azért mondtam nektek” – olvassuk a 15. és 17. fejezetben. Aztán majd János evangéliumának 20. fejezetében van egy ilyen összegző mondat is: „Ezek azért vannak megírva, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, és e hitben az Ő nevében életetek legyen”. Azért mondtam nektek, hogy megismerjétek az Isten akaratát, hiszen csak így lehet ráhangolódni, azzal azonosulni. Egyébként marad a magunk vallásos gondolata, vagy marad a nem bibliai, másféle vallásos elképzelés, netán az azzal való azonosulás, némi keresztvízzel leöntve. „Ezeket azért mondtam nektek.” – Kijelentettem nektek. Újra és újra visszaköszön, és talán néha úgy gondoljuk: Ja, hát ez csak egy összekötő félmondat. Pedig rendkívül hangsúlyos. Hiszen minél inkább megismerjük az Isten akaratát, minél inkább megismerjük a kijelentett Igét; egyik részről: fogynak a kérdések. Jézus beszél itt, az úgymond búcsúbeszédében az elkövetkező dolgokról. Beszél a kereszthaláláról, beszél a föltámadásáról, és utal, hogy majd az Atyához megy. A tanítványok pedig: Hova? Mit akar? Mit mond? – nem értették. Nekünk könnyebb már utólag érteni. De hogyha keressük tudatosan, és kutatjuk, és akarjuk megismerni Isten gondolatát, tervét; akkor ez sok kérdést – ami gyötör bennünket – már fölöslegessé tesz, mert megkapjuk a választ.

Szeretett testvérek, „Örömötök teljessé legyen!” – háromszor is benne van ezekben a fejezetekben. Jézus nagyon hangsúlyosan beszélt róla. Akkor hogy van ez, hogy a mi, keresztyénnek nevezett életünkből mintha kicsit hiányozna, mintha kicsit kevés lenne az öröm. Hol lehet a hiba? Mit kellene tenni, hogy előrébb léphessünk?

Örömötök teljes lesz, ha… és most már megfogalmazhatjuk ezt a három lépcsőfokot, immár sorrendben, mert az előbb oknyomozó módon visszafele haladtunk; most induljunk akkor el az alapoktól.

Örömötök teljessé lesz, ha jobban megismeritek az Isten akaratát. Ez az első lépcső. Az Isten Igéjének ismerete az nem egy, ha majd ráérek…, majd, akkor…. Az Isten akaratának megismerése nem egy új passzió – túlbuzgó vallásosak ilyennel foglalkoznak-, az Isten akaratának megismerése a keresztyénélet alapvető kérdése. És az örömünk itt kezdődhet. Az az öröm, amiről Jézus beszél, az az öröm, ami megmarad. Mert nem a körülményektől függ elsősorban. Örömötök teljessé lesz tehát, ha jobban megismeritek az Isten akaratát.

A második lépcső: nem elég megismerni, bár már ez is sok örömet okozhat, hanem azonosulni kell vele, rá kell hangolódni; de csak azzal azonosulhatok, amit ismerek. Csak arra hangolódhatok rá, amit tudok. A nem ismert, alig ismert, hiányosan ismert, torz módon ismert Igére nem nagyon jó ráhangolódni, és nem is nagyon lehet. A második lépcső tehát, hogy akarjak ráhangolódni az Isten akaratára; hogy keressem ezt az akaratot; hogy a „…legyen meg a Te akaratod” mondatot komolyan mondjam; hogy megkérdezzem, mit akarhat az Isten; és nem miután már tízszer megpróbáltam, hogy én mit akarok és nem megy, mert az Isten nem engedi meg. Akkor a végén nagyon keserűen megkérdezni: Na, jó, Te mit akarsz? Itt nem lesz öröm. Itt keserűség lesz, lázadás lesz, panaszkodás lesz, csalódás lesz, pedig Jézus határozottan tanított, hogy hogyan lehet elkerülni ezt a sok csalódást, önmagunkban való csalódást. Második lépcső tehát, hogy ráhangolódhassak az egyre inkább megismert kijelentésre.

És hogy teljesség legyen az örömünk, jön a harmadik lépcső is. A harmadik lépcső, hogy tevékeny megvalósítói legyünk az isteni akaratnak. Ne Saul módjára, nagyon buzgón, apait-anyait beleadva, erőt nem kímélve, Damaszkuszig elmenve, csak előtte meg nem kérdezve: Uram, akarsz Te azon az úton látni engem? Tevékeny megvalósítója legyen a megismert isteni akaratnak, nem a magam vallásos elképzelésének. Tevékeny megvalósítója. És így igaz Tolsztoj szava, hogy „csupán egy igazi öröm van a földön: másoknak élni”.

Szeretett Testvérek! Jézus többször mondta tanítványainak, hogy: „Örömötök teljessé legyen”. Úgy gondolom, nekünk is szükségünk van erre, hogy újra és újra hangozzék, hogy fölrázzon bennünket, hogy elgondolkoztasson, miért hiányos a mi örömünk. Így, lépésről-lépésre teljesebbé lehet örömünk. Tulajdonképpen semmi újat, semmi rendkívülit nem mondott Jézus. A hétköznapi életben is logikusan így kell, hogy cselekedjünk. De vajon miért nem cselekszünk mi így? Megismerni, azonosulni vele és cselekedni. Miért nem cselekszünk így? Haladjunk tehát lépésről-lépésre előrébb – mondhatnám – az öröm lépcsőin, az örvendező élet lépcsőin. Jézus nem azt mondta, hogy azért fogtok örülni, mert soha, semmi bajotok nem lesz, nem erről beszél. Jézus nem azt mondta, hogy nem lesznek ellenfelek, nem lesznek viharok, nem lesz baj, betegség, halál; nem erről beszélt. Nem arról beszélt, hogy majd illúziókat kergetve, valami rózsaszín világot álmodva még lehet, hogy örülünk is; hanem a valóságról beszélt. Haladjunk hát előrébb. De ehhez meg kell vizsgálnunk magunkat. Hol topogok? Leragadtam még mindig az ismeretek hiányosságánál? Hol topogok? Már elég sok mindent megértettem az Isten akaratából, de nem nagyon azonosulok vele? Vagy talán még azonosulok is vele elméletileg? Elméletileg igen mondok rá: Úgy van, Uram, nagyszerű! Jól mondod, Uram! – ahogy dicsérték Jézust is olykor –, csak éppen nem akarom kipróbálni, megvalósítani?

Merjük magunkat megvizsgálni, és az Isten megmutatja, hogy hol, melyik lépcsőn topogunk még mindig, és akkor kezdjük felismerni, hogy miért hiányos az örömünk, noha teljesebb lehetne ez az öröm. Haladjunk hát előrébb lépésről-lépésre az öröm lépcsőin, hogy teljessé legyen örömünk. Ámen.

Imádkozzunk

Magasztalunk Istenünk, hogy sok okot adtál az örvendezésre. Magasztalunk, hogyha a teremtett világ szépségére, rendjére nézünk, magasztalhatunk. Téged dicsőítünk, hogyha életünkben fölismerjük gondviselésedet, mert méltó vagy rá; és magasztalunk, áldunk Téged megváltó irgalmadért, ha elfogadtuk ezt a bűnbocsátó kegyelmet.

Urunk, Istenünk! Bocsásd meg, hogy mégis kevés öröm látszik életünkben. Bocsásd meg, hogy lassan haladunk előrébb a megszentelődés útján. Bocsásd meg, Urunk, hogy még mindig igen szerény az Írás-ismeretünk, és mert igen hiányos a kijelentés ismerete, ezért gyakran tévelygünk, bizonytalankodunk, a Te akaratodat kicseréljük a magunk vallásos gondolatával. És bocsásd meg nekünk, hogy ritkán simulunk bele a Te akaratodba, a Te üdvözítő tervedbe, inkább a magunk elképzeléseit szeretnénk mindenáron véghezvinni. Bocsásd meg, hogy kevésszer voltunk engedelmesek a megértett akarat iránt.

Urunk, Istenünk! Így, gyakran magunk körül forgó vallásosságunkban kevés örömöt találtunk, és ez az öröm nélküli vallásoskodás keveseket vonzott Tehozzád. Mindezeket bocsásd meg nekünk, és kérünk, segíts jobban megismerni kijelentett tervedet; ráhangolódni, azonosulni a Te akaratoddal, és örömmel cselekedni a Te szándékodat. Könyörgünk személyes életünk megújulásáért az ismeretben, akaratod megcselekvésében. Könyörgünk gyülekezetünk örvendezőbb életéért, hogy városunk és nemzetünk javára lehessen keresztyén bizonyságtételünk. Kérünk betegeinkért, könyörgünk gyászolókért, kérünk mindazokért, akik az élet gondjaiban vannak, és most azok határozzák meg napjaikat, hogy tudjanak, akarjanak feljebb is tekinteni, Reád is nézni és indíts bennünket is irántuk való segítő szeretetre. Könyörgünk gyülekezetünkért, gyülekezetünk jövőjéért, a Bolyai utcai épületeink és az egyetemi templom ügyében bölcs döntésért, hogy a gyülekezeti, egyetemi misszió ezután még inkább fejlődhessen.

Urunk, Istenünk! Köszönjük, hogy nem kell nekünk egyedül bolyongani ebben a világban, hanem Te akarsz vezetni, jó pásztorként elől járni. Segíts, hogy mi örömmel kövessünk Téged. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |