| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a fõoldalra |

„Örömötöket senki sem veheti el”

Efézusi levél 1. fejezet 3-14.

„Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban.

Mert õbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése elõtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk elõtte szeretetben.

Elõre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsõséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában.

Õbenne van – az õ vére által – a mi megváltásunk, bûneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából, amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel.

Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az õ akaratának titkát, amelyet kijelentett õbenne az idõk teljességének arról a rendjérõl, hogy a Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van.

Õbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; hogy dicsõségének magasztalására legyünk, mint akik elõre reménykedünk a Krisztusban.

Õbenne pedig titeket is – miután hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívõkké lettetek – eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az õ dicsõségének magasztalására.”

Imádkozzunk

Urunk, Istenünk! Köszönjük, hogy Veled lehetünk, köszönjük, hogy itt lehetünk együtt, köszönjük, hogy adsz munkát, hozzávaló erõt, egészséget, barátokat, földi örömöket, olyan dolgokat, amelyeket naponta kérünk Tõled. Segíts Urunk, hogy ne csak ezek után a múló örömök után vágyakozzunk, hanem a maradandó mennyei világodnak lelki áldásait válasszuk. Segíts, hogy Benned maradhassunk, hogy gyermekeid lehessünk, hogy magasztalhassuk kegyelmedet, hogy örömünk teljes és maradandó lehessen. Ámen.

Jézus, vígasságom!

Esdekelve várom

Áldó szavadat!

A te jelenléted

Megvidámít, éltet,

Bátor szívet ad.

Légy velem, Ó mindenem!

Nálad nélkül nem is élek:

Te vagy örök élet!

294. dicséret 1. vers

János evangéliuma 16. fejezet 16-23.

„»Egy kis idõ még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idõ, és megláttok engem.«

A tanítványai közül egyesek ezt kérdezték egymástól: »Mi az, amit mond nekünk: Egy kis idõ, és nem láttok engem, és ismét egy kis idõ, és megláttok engem, és ez: Mert én elmegyek az Atyához?«

Így szóltak tehát: »Mi az a kis idõ, amirõl szól? Nem tudjuk, mit beszél.«

Jézus észrevette, hogy meg akarják kérdezni, és ezt mondta nekik: »Arról kérdezõsködtök egymás között, hogy ezt mondtam: Egy kis idõ még, és nem láttok engem, de ismét egy kis idõ, és megláttok engem?

Bizony, bizony, mondom néktek, hogy ti sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul.

Amikor az asszony szül, fájdalma van, mert eljött az õ órája, de amikor megszülte gyermekét, nem emlékszik többé a gyötrelemre az öröm miatt, hogy ember született a világra.

Így most titeket is szomorúság fog el, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tõletek: és azon a napon nem kérdeztek éntõlem semmit.

Bizony, bizony, mondom néktek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.«”

Szeretett Testvérek!

Az Isten mennyei áldásai, az Isten gondviselõ szeretete nagyon sok mindent adott nekünk. Az általános kegyelem világában nagyon sok mindennek örülhetünk: egészségnek, munkának, ismeretszerzésnek, vagy éppen a sport, vagy a hobbi örömei… a sikerek… Az általános kegyelem világában mindez a világ bármely pontján és bármely idõben élt, bármilyen meggyõzõdésû ember része lehet. Az általános kegyelem örömében lehet örülni a házasságban, a gyermekeknek, lehet örvendezni az unokákra nézve – de ehhez nem kell keresztyénnek lenni. Ezeket az örömöket az Isten mindenki számára kínálja, mindenki számára adni akarja. Annak is, aki soha nem hallott az Istenrõl, annak is, aki hallott, de nem veszi komolyan szavát, és annak is, aki Krisztus-követõvé lett. Az általános kegyelem világában szabad örvendeznünk a teremtett mindenség szépségeinek, szabad gyönyörködni a tulipánokban és az amarilliszben, amelyek az Úr asztalán vannak; szabad örvendezni a zúzmarás, napsütéses tájnak, örömöket szerezhet számunkra a kultúra bármely területe. Szabad örömmel látni a mûvészeteket. Ez bárkinek, bárhol él fölkínáltatik. Jézus így fogalmazza meg, hogy „Isten felhozza napját jókra és gonoszokra…” – esõt ad ide is, meg oda is. Az általános kegyelem világában sok nagyszerû dologgal ajándékoz meg az Isten bennünket.

Most eme örvendetes dolgok után a másik oldalról is szólnunk kell. Arról, hogy értékeink, köztük az örömeink is, folyamatosan veszélyben vannak. Emlékezzünk csak, amikor Jézus úgymond az isteni gondviselésrõl tanít, a szakaszt úgy ismerjük, hogy elkezdtek beszélgetni hangosan, hogy mit együnk, mit igyunk, miben ruházkodjunk. És Jézus akkor emlékezteti õket, hogy „nézzétek a mezõ liliomait, az ég madarait…” – nem aggodalmaskodnak úgy, mint ti, és az Isten gondot visel róluk, hát mennyivel inkább rólatok, teremtményeirõl, emberekrõl. Ezek után folytatja, hogy de „keressétek elõször az Isten országát és az Õ igazságát, és a többi megadatik.” Mi tudunk aggodalmaskodni, mert tudjuk, hogy a ruha, az öltözet, a munkahely, a fizetés és nagyon sok minden veszélyben van. Másik helyen így mondja: „ne gyûjtsetek magatoknak kincseket a földön…, gyûjtsetek magatoknak kincseket a mennyben” – mert amit a földön gyûjtesz, a moly megemészti, a tolvajok kiássák, ha vasrácsot szerelsz föl, lefeszítik. Értékeink veszélyben vannak. Veszélyben vannak történelmi értelemben is, hiszen hány és hány családot tettek tönkre, akik tisztességesen és szorgalmasan nemzedékrõl-nemzedékre dolgoztak, és azután államosítás címszó alatt egy buta egyenlõsdi elv alapján elvették tõle egyik napról a másikra. Veszélyben vannak földi értékeink, és így az azokhoz kapcsolódó örömeink is, mert az infláció lehet, hogy elviszi. Jó néhány templomépítés hiúsult meg így a múlt században; gyûjtött, gyûjtött nem is egy gyülekezet és jött az elsõ világháború. Aztán megint elkezdtek gyûjteni, és elvitte a ’30-as évek világgazdasági válsága, mert elértéktelenedett az összegyûjtött pénz, és megint évtizedekkel el kellett napolni egy templomépítést.

Veszélyben vannak értékeink. Veszélyben vannak az értékeink és az ehhez kapcsolódó örömeink azért is, mert néha megronthatják emberek. Veszélyben vannak azért is, mert lehet, hogy holnap már nem az egészségnek örülhetek, hanem a betegség miatt lesz aggodalom a szívemben. Veszélyben vannak földi örömeink, mert lehet, hogy akit szerettünk, és akivel évek, évtizedek útján együtt örültünk, holnap elszólíttatik közülünk. Mi lesz az örömeinkkel? Mi lesz az általános kegyelem világában nekünk ajándékozott örömeinkkel?

Egy német regényíró az 1800-as évek közepe táján többek között ezt írta: „Mindaz, ami örömet okoz az embernek, idõhöz, és körülményekhez van kötve. S ami ma még boldogít bennünket, holnap már elveszti szemünkben értékét.” Az általános kegyelem világában kapott örömökkel kapcsolatosan Fontane-nak teljesen igaza van. Igaza van, mert idõhöz és körülményekhez kötöttek ezen örömeink. Igaza van, hogy ami tegnap még boldogított és örömet szerzett, lehet, hogy holnap ugyanaz a dolog már nem öröm nekünk.

De akkor ennyi? Akkor csupán az marad, amit a prédikátor mond, hogy „örvendezz ifjú ifjúságod idején”? Egyed örömmel kenyeredet, igyad örömmel borodat! – ezt adta neked az Isten. Aztán majd eljönnek a nemszeretem napok, és nincs tovább öröm?

És most emlékezzünk arra, hogy az elmúlt négy vasárnapon „Örömötök teljessé legyen” fõcímmel János evangéliumából Jézus szavait olvastuk újra és újra, és próbáltuk látni, tanulni, hogy van tanítványi öröm is. Van olyan öröm, ami csak a hívõ ember öröme. Egyszer, egy korábbi vasárnapon említettem ezt a kifejezést is, hogy ez az eszkatológikus öröm; vagyis nem egyszerûen csak a földi múlandó világ dolgaihoz kötött öröm, nem csupán az az öröm, ami idõhöz, körülményekhez van kötve, ahogy Fontane írja; hanem van ennél teljesebb öröm is: a tanítványi öröm. Ráadásul ez az öröm nem csupán erre a világra, és nem is csupán az eljövendõre vonatkozik, hanem egyszerre mind a kettõre. Egyik énekünk nagyon szépen így fogalmazza ezt meg: „Érzem, hogy az örök élet már e földön enyém lett”.

A bibliai tanítás szerint nem igaz az, amibe néha a középkori egyház is belecsúszott, aztán bizonyos valláskritikák sikeresen túlhangsúlyozták a korábbi évtizedekben: “Igen, hát a kereszténység azt tanítja, hogy ez a siralomvölgy, és itt szenvedjél, és itt hadd uralkodjanak a szentesített uralkodók, hatalmon lévõk; majd valamikor a bizonytalan jövõben lehet, hogy kárpótol az Isten titeket” – a Szentírás nem ezt tanítja. Akkor sem, ha olykor, néha magukat keresztyénnek vallók is csak ezt hitték, és ezzel próbálták csupán vigasztalni magukat. Az Írás sokkal árnyaltabban és sokkal többrõl beszél.

Emlékezzünk, Jézus használ itt egy nagyszerû képet, egy nagyszerû példát tanítványainak, amikor arról beszél, hogy nemsokára kereszthalála jön, nemsokára néhány napig nem fogják látni õt a tanítványok, de meg fogják látni utána. S tulajdonképpen már beszél a mennybemenetelérõl: „majd elmegyek az Atyához” és majd „visszajövök”.

Jézus mindezekre próbálja felkészíteni a tanítványait, vagyis hogy lesz egy olyan idõ hamarosan, amikor a világ örülni fog: „Megfeszítettük!” „Vége a Jézus-ügynek!”

Ti meg szomorkodni fogtok – mint ahogy az Emmausi tanítványok, szomorúan, csalódottan ballagtak hazafele Jeruzsálembõl. De a ti szomorúságotok örömre fog fordulni, amikor megláttok engem, a föltámadott Urat – készíti föl tanítványait Jézus. S mindezekhez használja azt a nagyszerû, sokak által átélt, de bizonyos értelemben mindenki által ismert példát, a szülõasszony példáját. Jézus azt mondja tanítványainak: Figyeljetek… amikor gyermeket vár, amikor eljön az órája, vagy amikor eljönnek ezek az órák, amikor vajúdik, amikor már nagyon közel van a szülés, és maga a szülés folyamata is, akkor bizony olykor sír, olykor jajgat, fájdalma van, néha nagyon nehéz ez az idõ. De amikor megszületett a gyermek, ahogy Jézus mondja: ember született a világra, örömében elfelejti mennyit vajúdott, mennyit jajgatott, hogy ember született. Volt értelme elszenvedni ezt a szomorúságot, ezt a vajúdást, ezt a gyötrelmet. Jézus azt mondja: valami hasonlót éltek át. Lehet, hogy a világ pillanatnyilag örül, akkor, a tanítványi korban is Jézus szenvedése, halála miatt majd, és a tanítványok meg rövid ideig szomorkodnak. Lehet, hogy ma is néha a világ örül: „Nincs itt Jézus! Hát lehet, hogy visszajön, de nem biztos, a keresztyének remélik.” – „De nektek mégis örömötök lehet!”

Mi tehát az általános kegyelem világában kapott örömökön túl lévõ öröm? Mi az, ami több annál? Mi az, ami más annál? – mert más dolgoktól függ. Az általános kegyelem világában kapott örömeinket is az Istentõl kapjuk ajándékba, de ezt bárkinek adja, ez nem a keresztyénhittõl függ. A tanítványi öröm, a Krisztus tanítványának az öröme viszont kimondottan hitben kapott öröm, csak a Krisztus-hívõ ember öröme, és nem is általában a vallásos ember öröme.

Most szeretnék emlékeztetni néhány mondat erejéig az elõzõ négy vasárnapra, amikor próbáltunk nagyító alá venni négy ilyen örömet, melyrõl Jézus János evangéliumában beszél, és háromszor is elmondja, hogy „mindezeket azért mondom, hogy örömötök teljessé legyen!”.

Emlékezzünk Keresztelõ János örömére tehát. Amikor Keresztelõ Jánoshoz mennek a saját tanítványai, és mondják, hogy „Mester, akirõl te bizonyságot tettél, az a názáreti… mindenki õhozzá megy!” S Keresztelõ János azt mondja: örülök. Jánosnál csökken a létszám, Jézusnál növekszik a létszám. De János komolyan értette és tudta, hogy „nekem alábbszállni, neki pedig növekedni kell”. Jézushoz mennek! „Nem én vagyok a Messiás” – mondja János. Én csak útkészítõ vagyok. Én vagyok a „võlegény barátja”, ama nagyszerû képpel fogalmazva, aki azon fáradozott, hogy létrejöjjön a frigy, hogy a mennyasszony és a võlegény találkozzon. Én azon fáradozok, hogy a Krisztus, a võlegény és az õ népe, a mennyasszony találkozzon. Találkoznak: jönnek Jézushoz – Örülök! Vagyis belesimulni az Isten üdvtervébe. Ez csak a keresztyén hívõ ember öröme. Ezt a világ nem érti, soha meg nem tapasztalja.

Aztán a tanítvány öröme az engedelmesség öröme. Nemcsak látni ezt, hogy az Istennek van terve, hanem örülni annak, hogy ebbõl valamit rám is bízott az Isten; hogy ebben én is valamit tehetek. Az engedelmesség, az Úrnak való engedelmesség öröme, amirõl viszont azt mondtuk, azt olvastuk, ez volt Jézus öröme. Amit õ az Atyától hallott, látott, és amit Õ rábízott, azt teljesítette ebben a világban.

Harmadszor a tanítvány öröme a folyamatosság öröme, ezt a vetõ és az arató képében láttuk, ahogy megfogalmazza Jézus. Vagy ahogy Pál apostol megfogalmazza: „Én ültettem, Apollós öntözte – Apollós a következõ generáció volt életkorilag is Pálhoz képest –, de a növekedést az Isten adta”. Vagyis a folyamatosság öröme: az Isteni üdvterv, az szépen halad elõre a történelemben, miközben a nemzedékek cserélõdnek a történelem színpadán, és egy adott idõben, egy adott helyen nekünk is van részünk, feladatunk, és örömünk abban, hogy látjuk, hogy az Isten munkálkodik. A folyamatosság öröme, amit másik helyen az Írás így mond, hogy „nem hiábavaló a ti munkátok az Úrban”. Az Úrban, a Krisztusban. Egyébként hiábavaló. Egyébként emberileg reménytelen.

Negyedszer láttuk a múlt vasárnap, hogy a meghallgatott imádság öröme, ez is csak a tanítvány öröme; mert nem arról beszél Jézus, hogy minden imádságot teljesít az Isten. Éppen azért, mert nagyon sokan nem Jézus szerint imádkoznak: ahogy a „Mi Atyánk”-ban tanított minket, hogy „legyen meg a Te akaratod”. Ahogyan Jézus példát adott, hogy „Atyám, ha lehetséges, múljék el tõlem e keserû pohár, de mindazonáltal ne az én akaratom, hanem a Tied legyen meg” – ez a Jézus nevében való imádság. Ez csak a hívõemberé, és így az üdvterv szerint való imádság meghallgatása, beteljesülése csak a hívõember öröme.

Nos, négy területet is láttunk, amit én ezután már csak gyûjtõszóval a tanítvány örömének nevezek. Ezek nem az általános kegyelem világában kapott örömök, azt mindannyian kapjuk. Ez már a Krisztus tanítványának az öröme, és errõl az örömrõl a ma olvasott bibliai szakaszunkban Jézus azt mondja: „Senki sem veheti el tõletek”. Pedig van moly; Infláció is van ma is; Pedig jönnek a rablók; és ma is van betegség és halál – nemcsak Jézus korában. Mégis, „senki sem veheti el ezt az örömöt tõletek”. Ez a tanítványi öröm legsajátosabb jellemzõje. Az általános kegyelem világában, vagy a gondviselés világában kapott örömeink változók és múlandók. Arra igaz Fontane megállapítása, hogy mindaz, ami örömöt okoz az embernek, idõhöz, körülményekhez van kötve. Erre igaz az õ megállapítása, hogy ami ma még boldogít bennünket, holnap már elveszíti szemünkben az értékét. De a tanítványi örömre nem igaz. És látszik, hogy Fontane ezt nem értette, talán soha meg nem tapasztalta; csak a földi összefüggésekben tudott gondolkozni. Biztos, hogy megkeresztelt ember volt, 1819-ben született. Formálisan bizonyára õ is magát keresztyénnek tartotta, mint ahogyan elméletileg mindenki azt gondolta, hogy õ az; mert keresztvíz alá került. De aki csak ennyit tud mondani az örömrõl, az még nem érti igazán az Igét, és nem sokat élt át belõle.

Hogy van hát az, hogy „senki sem veheti el ezt az örömöt tõletek”? És akkor most emlékezzünk az Efezusi levélbõl hallott bibliai szakaszra, mert nagyon sokat segíthet megérteni, hogy mi az az öröm, amit nem vehetnek el, és miért nem vehetik el. Mi eldobhatjuk magunktól, de mások nem vehetik el.

Elõször is: Jézus arról beszélt – és ugyanígy szól Pál apostol az Efezusi levélben –, hogy „Ti – mondja követõinek – nem e világból valók vagytok. Mint ahogy én sem ebbõl a világból való vagyok. Nem ti választottatok engem, én választottalak ki titeket”. És ezt a hangsúlyt nagyon komolyan kell vennünk, mert különben labilis, saját hívõ teljesítményünkre épülõ hitünk lesz. Bár ez nagyon kegyesnek látszik, de egy kicsit megkérdõjelezhetõ az Írás alapján. „Én választottalak ki titeket – mondja Jézus –, hogy elmenjetek, és gyümölcsöt teremjetek. A megtérés, az újjászületés által, vagyis a Szentlélek által, amit az Isten elvégez bennünk, az nem ebbõl a világból való; de mégis ebben a világban él a hívõ ember.

Ilyeneket olvastunk az elõbb az Efezusi levélben: „Õbenne – tehát Krisztusban a szövegösszefüggés szerint – van megváltásunk és bûneink bocsánata”. Ez nem az idõtõl és a körülményektõl függõ öröm. Azután Isten kijelentette magát, megismertette akaratát, akaratának titkát, szó szerint Õbenne, a Krisztusban a Krisztus-követõ számára. Ez megint nem a körülményektõl függ, nem a molytól és az inflációtól függõ tartós vagy nem tartós öröm. Aztán elhatározta Isten, hogy fiává fogad minket a Krisztusban. Ha valóban Krisztus-követõkké lettünk, akkor a mi fiúvá fogadtatásunk, hogy Isten gyermekei vagyunk, ezek nem az idõtõl és a körülményektõl függõ dolgok és örömök, hanem az Isten kegyelmétõl függ. Sõt Õbenne örököseivé lettünk, a Krisztusban örökösök lettünk, és itt már a jövendõrõl is szó van. Ezt viszont sem a moly, sem az infláció, sem az államosítás, sem a betegség, sem a halál, semmi nem veheti el. Mint ahogy a „Krisztus szeretetétõl semmi nem szakíthat el” – olvashatjuk egy másik helyen. Senki nem veheti el ezt az örömöt, a tanítványi örömöt, hiszen elhatározta – mondja Pál apostol az Efezusi levélben –, „hogy fiaivá fogad minket”. Vagyis a Krisztus-követésünk alapja nem a mi hitünk, mint ahogy ezt néhány, magát szuperkegyesnek gondoló csoport hirdeti; hanem a mi hitünk, az válasz arra, hogy az Isten elhatározta, hogy fiaivá fogad. Vagyis: Õ szeretett minket, és mi azért szeretjük Õt.

János apostolra gondolva: „elhatározta, hogy fiaivá fogad, örököseivé tesz”. És aztán nagyszerûen fogalmaz az apostol: „megáldott Isten bennünket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban”. Olyan áldásokat kaptunk, ami több és más, mint az általános kegyelem világában kapott áldások és örömök, amit mindenki kap, és a történelem bármely idejében kaphatott, de ezen örömök, amiket tanítványi örömnek neveztem összefoglalóan, ezeket a Krisztus-követõ ember kaphatja. Mert: Õbenne van megváltásunk, bûneink bocsánata; Kijelentette, megismertette akaratának titkát Õbenne, vagyis a Krisztusban; elhatározta, hogy fiává fogad minket a Krisztusban, Õbenne lettünk örököseivé. Az Efezusi levél bevezetõ szakaszában újra és újra arról van szó, hogy az egyháznak a Krisztus a fundamentuma, és nem a mi vallásos teljesítményünk. Ezért a pokol kapui sem vethetnek rajta diadalmat. Ezért nem veheti el a tanítványi örömet senki! Sok minden mást elveszítünk, és sokszor szomorkodunk, de hívõ embernek kell, hogy legyen olyan öröme, amit senki és semmi nem vehet el, mert nem idõhöz és körülményekhez kötött, hanem kimondottan Krisztushoz kötött – és így az Isten ajándéka számunkra. És mindezekbõl mi következik? Az Efezusi levélben háromszor megismétli Pál apostol: mindezért, amit Õbenne, a Krisztusban az Isten eleve elhatározott és elvégzett és nekünk ajándékoz, mindezért mi „dicsõségének magasztalására legyünk”. Háromszor ismétli meg az elõbb hallott rövid szakaszban Pál apostol: Dicsõségének magasztalására legyünk. Ami a jövõ héten, az Úr asztalánál a kérdés-feleletnél majd így hangzik, hogy mind e kegyelemért hálából egész életeteket az Úrnak szentelitek; és ígérjük, hogy az Õ dicsõségének magasztalására élünk hálából.

Szeretett Testvérek! Végezetül föl kell magunk számára tenni a kérdést, mert kétféle örömrõl volt szó: az egyik, ami a gondviselõ és az általános kegyelem világába tartozik, és mindenki kaphatja: egészség, munka, ismeret, sport, hobbi, siker, házasság, gyermekek, unokák, természet, kultúra, mûvészet… és amit nem soroltam fel, de hasonlók öröme; a másik a tanítványi öröm, ami több és más. Az elõzõ idõtõl és földi körülményektõl függõ, a tanítványi öröm alapja pedig Krisztus. Ezért mondhatta ki Jézus, hogy ezt az örömöt senki nem veheti el. Tegyük föl tehát magunk számára a kérdést: melyik öröm határozza meg alapvetõen az életünket? Mind a kettõ benne kellene, hogy legyen! Az általános kegyelem világában kapott öröm is – legyünk hálásak és merjünk örülni az ott kapott áldásoknak –, de ha valóban azt gondoljuk magunkról, hogy mi Krisztus-követõ keresztyén emberek vagyunk, és nemcsak vallásosak, akkor a tanítványi örömnek is el kell töltenie szívünket. Sõt! – az kell, hogy meghatározó legyen! Ezt cselekedni, és azt sem elhagyni – mondaná, vagy idézhetnénk Jézust, egy más összefüggésbõl kölcsönözve a kifejezést. A tanítványi öröm az, ami meghatározza a Krisztus-követõ ember életét, és amazt sem kell elhagyni, amit az általános kegyelem világában nekünk ajándékoz az Isten, hogy örüljünk, hogy éljünk vele. De melyik határozza meg az életünket? Melyik az, amelyik a több, az erõsebb? A tanítványi öröm, vagy csak a múlandó, elvehetõ, változható, általános kegyelem világába tartozó örömök? Tulajdonképpen hitünknek ez egy nagy mércéje. De igeismeretünknek is egy nagy mércéje. Ha csak a gondviselõ ‘Jóisten’-ben hiszünk, akkor ugyan egyik oldalról örülünk, de rengeteg csalódásunk és rengeteg fájdalmunk lesz, és nem tapasztaltuk meg a Krisztus-követõ ember örömét. Melyik öröm határozza meg? Vizsgáljam meg tehát öröm-értékrendemet, -sorrendemet is. Mert nemcsak a gondviselésnél hangozhat el, hogy keressétek elõször az Isten országát, igazságát, a többi pedig megadatik, hanem az örömünkkel kapcsolatosan is igaz ez. Keressük elõször és éljünk igazán a Krisztus-követés örömében, a mennyei erõforrásokból táplálkozó örömben, és éljünk hálával, hálás szívvel, örömmel az általános kegyelem világában is nekünk adott múlandó örömökkel. De a sorrend nem mindegy. És hogyha egyre inkább meghatározó életünkben a tanítványi öröm, az el nem vehetõ öröm, akkor magasztaljam ezért igazán az Urat, és a többiért is legyek hálás. De magasztaljam igazán az Urat a tanítványi örömért, és ez az öröm mozgósíthat szolgálatra. Csak ez az öröm tud hálássá tenni, hogy egész életemet az Úrnak szenteljem. Jézus arról beszélt: „így most titeket is szomorúság fog el, de ismét meglátlak majd titeket, örülni fog a szívetek és örömötöket senki sem veheti el”. Ámen.

Ó, Ábrahám Ura, Hadd áldjuk szent neved,

Mert mindenható vagy és örök szeretet.

Nagy Isten a neved, Ezt vallja föld és ég,

Csak téged illet tisztelet és dicsõség.

Ó, Ábrahám Ura, Ím hallom szent szavad;

Csak azt az üdvöt keresem, mit kezed ad.

A múló földi jót És vágyát elhagyom,

S õt választom ki õrizõm és pásztorom.

Ó, Ábrahám Ura, Szent kegyelmed nekem

Az én örömöm, útamon ez vezessen.

Te barátod lettem, Én Istenem te vagy:

Tarts meg a Jézus véréért és üdvöt adj!

425. dicséret 1-3. verse

Imádkozzunk

Magasztalunk Istenünk az égi madarakkal, a mezõ liliomaival együtt gondviselésed minden áldásáért. De bocsásd meg nekünk, amikor csak ennyi volt az örömünk, és magunkat mégis Krisztus-követõknek vallottuk. Bocsásd meg nekünk, hogyha csak ennyi volt az örömünk, és ha olykor ezekbõl hiányt szenvedtünk, akkor pedig ellened zúgolódtunk, panaszkodtunk a világ fiaival együtt. Segíts Urunk, hogy több legyen bennünk a tanítványi öröm, hogy tudjunk örvendezni üdvözítõ tervednek, tudjunk örvendezni az Irántad való engedelmességben, az engedelmesség cselekedeteiben, hogy tudjunk együtt örvendezni, bár különbözõ feladatokat és munkákat bízol reánk a Te országod építésében; és segíts, hogy valóban Jézus nevében, az Õ lelkülete szerint kérjünk, imádkozzunk, hogy sok meghallgatott imádságnak örvendezhessünk. Segíts Urunk, hogy több legyen az el nem vehetõ örömünk, mely örömnek az alapja Krisztus. Könyörgünk mennyei Atyánk, örömünkben is segíts helyesebb értékrendre minket. Könyörgünk személyes lelki megújulásunkért is, és kérünk, hogy gyülekezetünk örvendezõbb, engedelmesebb bizonyságtétele hitelesebb bizonyságtétel legyen. Könyörgünk az egyházakért, hogy valóban a felülrõl jövõ öröm sugározzon át életünkön, közösségeinken e gyakran reményt vesztett világ felé. Így kérünk a gyászolókért, betegekért, azokért, akik földi örömeik egy részét elveszítették, hogy ebbõl a mélységbõl Téged keressenek, és kérünk, hogy mi is készek legyünk Rólad bizonyságot tenni. Könyörgünk népünkért, hogy ne csak az elvehetõ, múlandó örömök után kapkodjon, és ezért gyakran sokat csalódva keseregjen, hanem örvendezõ keresztyének által sokan elinduljanak a Krisztus-követés útján, hogy sokan megtapasztalhassák a tanítványi öröm gazdagságát, áldását. Urunk, Istenünk, odaszánjuk magunkat a Krisztus követésére. Tölts el bennünket a Te örömöddel! Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a fõoldalra |