| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

 

„Jézust szeretnénk látni”

 

 

 

Máté evangéliuma 20. fejezet 20-28.

 

„Akkor odament hozzá a Zebedeus fiainak anyja fiaival együtt, leborult előtte, és kérni akart tőle valamit.

Jézus megkérdezte tőle: »Mit akarsz?« Ő így felelt: »Mondd, hogy az én két fiam közül az egyik jobb kezed, a másik bal kezed felől üljön a te országodban.«

Jézus így válaszolt: »Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok-e inni azt a poharat, amelyet én fogok kiinni?« Ők így feleltek: »Ki tudjuk.«

Erre ő ezt mondta nekik: »Az én poharamat kiisszátok ugyan, de hogy ki üljön jobb és bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni. Azok fogják megkapni, akiknek az én Atyám elkészítette.«

Amikor ezt meghallotta a többi tíz, megharagudott a két testvérre.

De Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: »Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk.

De közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok.

Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.”

 

 

Imádkozzunk

 

Drága mennyei Édesatyánk! Köszönjük, hogy újra összegyűjtöttél minket, mint egy nagy családot, hogy a Krisztusban kapott testvérekkel közösségben járulhassunk színed elé. Áldunk Uram, mert az elmúlt héten is utánunk nyúltál szavaddal. Áldunk, mert a Te szüntelen gondoskodásodnak köszönhetjük, hogy a gonosz nem győzedelmeskedhetett felettünk. Kérünk, bocsásd meg nekünk, hogy amikor nehézségeink támadnak, elfeledkezünk arról, hogy a Te kezedből csak jó jöhet. És ha nem is az történik, amit mi szeretnénk, attól az még a mi javunkat szolgálhatja. Köszönjük, hogy ma is beszélni akarsz velünk. Kérünk, áldd meg az Ige hirdetőjét és nyisd meg szívünket, lelkünket, hogy ne csak hallgassuk, de értsük is szavadat. Adj Uram alázatot, hogy szembe tudjunk nézni saját tévelygő életünkkel. Adj bölcsességet, hogy Igéd fényében vizsgálhassuk a világot és ne keressük azt, ami nincs, az arany középutat, Krisztus és a világ elvárásai között. Segíts Uram, hogy lélekben megerősödve induljunk majd innen tovább a Te utadon, a keskeny úton, engedelmesen, és nem alkudozva. Jöjj Uram, légy most közöttünk, végy körül Szentlelkeddel, emeld magadhoz szíveinket, és szólj hozzánk Uram, mert nagy szükségünk van Rád. Ámen.

 

 

Szentlélek, imádunk mi téged

Valljuk istenséged.

Hisszük, hogy az új ember szíve

Saját kezed míve.

Te vagy a hitnek mind szerzője,

Mind elvégezője,

Te gyújtasz szívünkben világot,

Forró buzgóságot.

 

Szakaszd el hát most is szívünket,

Minden érzésünket

A sok hiábavalóságtól,

E csalárd világtól,

Hogy az igének hallgatói

Legyünk megtartói;

Mely szívünkben gyökeret verjen,

Gyümölcsöt teremjen.

 

377. dicséret 2. és 3. verse

 

 

 

 

János evangéliuma 12. fejezet 20-30.

 

„Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent.

Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: »Uram, Jézust szeretnénk látni.»

Fülöp elment, és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak.

Jézus így válaszolt nekik: »Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia. Bizony, bizony, mondom néktek: ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt. Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya. Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem! Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet!«

Erre hang hallatszott az égből: »Már megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.«

A sokaság pedig, amely ott állt, és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgés volt; mások azonban így szóltak: »Angyal beszélt vele.«

Jézus megszólalt: »Nem énértem hallatszott ez a hang, hanem tiértetek.«”.

 

 

 

Szeretett Testvérek! Bizonyára örülnénk annak, hogyha hozzánk is jönnének emberek ilyen kéréssel: látni akarjuk Jézust. Bizonyára örülnénk annak, ha jönnének emberek vágyakozó szívvel, ha kereső lelkek jönnének hozzánk, hiszen ez nagyon szép és nagyszerű, de vajon nem lennénk zavarban? Zavarunkban mit mondanánk? Mit mondanánk embereknek, akik jönnek, hogy Jézust keresik? Mit tudnánk elmondani róla, Jézusról nekik?

 

Látni akarjuk Jézust – és akkor egy másik kérdés is megfogalmazódik bennünk. Ez a másik kérdés: vajon milyen Jézust ismerhetnek meg általunk az emberek? Milyen Jézust ismerhetnek meg általam, általad; a Nagyerdei Gyülekezet által milyen Jézust ismerhetnek meg az emberek? A magyarországi református egyház szolgálata által? A keresztyének szolgálata által? Csak egy tanítót, aki mondott bölcseket, szépeket? Talán egy vallásalapítót? – és úgy berakják a többiek közé a sorba, hiszen volt néhány vallásalapító, meg lesz is még a világ történetében; vagy talán a még mindig karácsonyi kis Jézuskát, akit nem hagyunk felnőni? Milyen Jézust ismerhetnek meg általunk az emberek? Talán az inkvizíció által kompromittáltat? Milyen Jézust mutatni föl? – talán csak a Mária fiát? Milyen Jézust próbálunk ismertetni az emberekkel? Vajon a magunk képére korlátozottat? Netalán torzítottat? Mert emberek jönnek, figyelnek, néha kérdeznek, mit láthatnak, mit hallhatnak tőlünk? Vajon nem torz néha? Nem hiányos? – és ezért torz néha Jézus-képünk? Hiszen Jézusról maga Jézus adhat kijelentést. Jézusról az Írás ad kijelentést. A Jézus-kép nem lehet azonos azzal, ami a mi vágyainkban, meg eddig meglévő ismereteinkben megfogalmazódott.

 

Figyeljük meg, ezek a görög származású, istenfélővé lett emberek a tanítványok közül ahhoz fordulnak, aki görög nevet is viselt, és így Fülöp, a megszólított Fülöp elmegy Andráshoz, és ketten együtt elmennek Jézushoz. Elmennek Jézushoz, viszik a kérést. Itt vannak emberek, nem zsidó származásúak, nem az Ószövetségen nevelkedettek, de istenfélő emberek, és szeretnék látni az Urat. Elmennek Jézushoz, és egy egészen megdöbbentő dolog történik. Valami hasonló, mint a Nikodémus történetben. Ott is a teológiai professzor, ahogy ma mondhatnánk, ez a kegyes, vallásilag nagyon művelt nagytanácstag, tekintélyes ember elmegy Jézushoz és kezdi mondani: „Jó Mester. Tudjuk, hogy Istentől jöttél, mert senki nem teheti azokat a jeleket, amelyeket te teszel, ha nincs vele az Isten”. Aztán nem tudjuk, hogy tovább mit akart mondani, mert Jézus megszólal: – Nikodémus! Térjünk a tárgyra. – „Szükség néktek újonnan születnetek.” Nagyon szépek a vallásos gondolataid, meg ezek az elismerő, felvezető mondataid, de térjünk a lényegre. Mert az összes többi, amiről kérdeznél, vagy beszélnél, azok a részletek. Nem is biztos, hogy a legfontosabbak.

Nos, itt is valami hasonló történik. Odamegy Fülöp és András Jézushoz azzal – hogy őket megkeresték –, hogy „Mester téged szeretnének látni ezek a görög származású istenfélő emberek”. Akkor Jézus nem azt mondja, hogy „na hol vannak? Vezessetek oda, itt vagyok.” Hanem Jézus így válaszolt: „Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az ember fia. Bizony, bizony mondom néktek, ha a búzaszem nem esik a földbe és nem hal meg, egymaga marad, de ha meghal sokszoros termést hoz.” Hát de nem ez volt a kérdés! – mondhatnánk. Hát ezeknek az embereknek az volt a kérése, kérdése, hogy hol láthatnánk Jézust? Reménység szerint akkor hallhatnánk is. És Jézus válaszol; válaszol Fülöp és András kérdésére, amit ezek a görögök tettek föl; válaszol a kérésre, de tovább lép; többet mond el, a lényeget mondja el, mert nem biztos, hogy a kérdés a lényegre irányul. Jézus válaszában arról beszélt, milyen Jézust kellene meglátnotok? Milyen az igazi Jézus? Jézus nem arról beszél, hogy a görögök milyen Jézust szeretnének látni. És nem arról beszél Jézus, hogy „Fülöp, András, tebenned milyen Jézus-kép él? Hát menjetek, aztán mondjatok nekik valamit.” Hanem Jézus elkezd beszélni arról, hogy kicsoda ő, miért jött ő, mi az ő küldetése. A lényegről kezd beszélni, eléggé megdöbbentően. Ahogy Nikodémusnál is nem kezdett bölcs teológiai vitákba, pedig biztos, hogy Nikodémus szívesen benne lett volna, hanem azt mondta: „Szükség néktek újonnan születnetek.”. Ha ez nem történik meg, a többiről fölösleges beszélgetnünk. Jöttek ezek az érdeklődő, kereső emberek, jött Fülöp és András közvetíteni, és Jézus elkezd arról beszélni, hogy az emberfia megdicsőíttetik… elkezd arról beszélni, hogy a búzaszem a földbe esik… És talán Fülöp és András magában gondolkozott, talán vakaródzott ott egy kicsit, hogy „most nem mezőgazdasági eligazításra jöttünk!”. Hát most menjünk vissza és mondjuk a görögöknek, hogy ha a búzaszem a földbe esik, vagy nem esik a földbe, akkor mi lesz? Mit fognak mondani ezek a görögök? „Hát csalódtunk, hát mi nem ilyen Jézust képzeltünk!” Most Jézus válaszát figyeljük meg: „Ha meghal…” – Most jöttünk, élve szeretnénk látni ezt a Jézust! Miért beszél ő itt meghalásról? Igen. Jézus arról beszél, amit már elmondott tanítványainak: „az ember fia a gonoszok kezére adatik, megölik, de harmadnapra föltámad és majd meg is dicsőíttetik”. Jézus elkezd beszélni arról, hogy tudjátok nagyon jól… – hiszen az a társadalom erősen mezőgazdasági társadalom volt –, tudjátok nagyon jól, hogy a búzaszem, ha nem kerül a földbe, akkor egyedül marad. Ha a földbe kerül, ugyan ott meghal, elrothad, de kalász lesz. Sokszoros termést hoz. Ha sajnálod a földbe vetni a gabonamagot, nem lesz sokszoros termés. És az a kevés is, ami volt, amit eddig sajnáltál halálba adni, az is el fog fogyni. Ezt nagyon jól értették. Hát így lehet élni, így lesz holnap, holnapután kenyerünk! Hogy igenis, nem szabad görcsösen markolni: de ezt nem adom, ezt most el fogom fogyasztani! – hanem tudni kell halálba adni. Jézus arról beszél, hogy ő meghal. Arról beszél, amit majd föltámadása után a tanítványainak így mond: „szükséges, hogy az emberfia szenvedjen, meghaljon és föltámadjon”. Ennek így kellett lennie, és megnyitotta a szemüket, hogy értsék az Írásokat. Mindez helyettünk és érettünk történt. Vagyis: Én azért jöttem, hogy meghaljak, hogy megváltótok legyen; én azért jöttem, hogy halálommal sokszoros termést hozzak: hogy megbékéljünk az Atyával, hogy megbékéljünk önmagunkkal, hogy megbékéljünk a felebarátunkkal. Azért jöttem, hogy általam, halálom és föltámadásom által megigazíttassunk, hogy az Isten előtt a mi életünk rendben legyen. Én azért jöttem, hogy örök életre nyissam meg az utat számotokra, és nemcsak azért, hogy most itt bölcs dolgokat mondjak, életvezetési jó tanácsokat adjak – ezek sem ártanak néha, van a Szentírásban sok ilyen is –, de hiába adok életvezetési tanácsokat, amikor meghalunk, akkor ezek csak ideig-óráig valók. Ha a búzaszem a földbe esik, meghal, de sokszoros termést hoz.

 

Ezután Jézus arról szól, hogy „aki nekem szolgál, engem kövessen”. Aki Krisztusnak akar szolgálni, az nekem szolgálva csak úgy tud cselekedni, ha követ is engem. Engem, aki magamat a búzaszemhez hasonlítottam. Követ engem!

Hogy fogalmazza meg? „Aki szereti az életét elveszti.” Másik helyen ugye így olvassuk: „aki meg akarja tartani az életét elveszti”. És a mi világunk arról szól, hogy hogyan kell megtartani az életedet még néhány nappal talán megtoldva. A mi világunk arról szól, hiszen Krisztus nélkül nem lehet mást mondani, minthogy „valahogy még most, gyorsan markolni, megragadni, birtokolni, fogyasztani”. Jézus pedig arról beszél: ha az életedet így bálványozod, el fogod veszíteni; elveszíted az egészet. Ez az egoista gondolkozásmód és életmód, ez az önzés, ez a csak fogyasztásra épülő gondolkozásmód és életstílus azt jelenti, hogy egyedül maradsz. És igaz ez úgy is, hogy ha egy nemzet csak fogyasztani akar, akkor ugyan pillanatnyilag lehet életszínvonalat emelni, mert gyorsan hiteleket veszünk föl – beruházásokat nem nagyon csinálunk –, és szétosztjuk a nép között; És népszerű kormány vagyunk! És mit fogsz holnap enni? És a gyermeked hogy fizeti ki az adósságot? Aki nem akar beruházni, vagyis mindarról, ami most van és megfogható, mindannak egy részéről nem hajlandó lemondani, nem hajlandó halálba adni, befektetni, ott nem lesz sokszoros termés. Ha egy család nem hajlandó gyermekeket vállalni, akkor egyedül fog maradni. És a végén még az is kérdés lesz, hogy lesz-e elég munkás az egyházi szeretetotthonokban és a szociális otthonokban, hogy az egyedül maradott időseket gondozza, ha alig fognak megszületni, mert nem mondok le semmiről, amit most megszerezhetek, és amit most birtokolhatok. Jézus azt mondja, „aki szereti az életét – tudniillik ilyen bálványozó módon –, el fogja veszíteni”. El fogja veszíteni azért is, mert vannak tolvajok is, van moly is, van infláció is, és egyedül marad. El fogja veszíteni azért is, mert önmegvalósító harcokban emésztjük magunkat és egymást. Ezt nagyon sokszor életszínvonal-emelésnek nevezzük, hogy még magunkat is megtévesszük. A mindenáron való életszínvonal-emelés az azt jelenti, hogy az életet veszítjük el pontosan; az a nép a jövőjét veszíti el; az a család a jövőjét veszíti el. Hogyha a családfákat néznénk, akkor egyre szomorúbban kellene látni a kihaló családokat, ahol még két-három generációval ezelőtt a hat-nyolc gyermek megszületett; fölnevelhették talán mindet, talán nem mindet, de fölneveltek több gyermeket. És amikor napjainkban marad egy gyermek, mert nem is született meg több – bár születhetett volna –, akkor görcsösen reszketünk, mert ő az egyetlen reménységünk. Vigyázzunk! Aki most akarja, mindenáron akarja, szeretné megtartani az életét, el fogja veszíteni. Aki pedig most mer meghalni, áldozatot hozni, mer egy kicsit lemondani arról, amit most birtokolhat – hogy megosszam gyermekekkel, másokkal, közösséggel –, ott sokszoros termés lesz. Nagyon megdöbbentő, ahogy itt az evangélista beszámol: „Most megrendült az én lelkem” – mondja Jézus. „Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem!” Azért jöttem, hogy meghaljak, hogy sokszoros termés legyen. Az élet igazán ott gazdagodik ki, ahol tudjuk magunkat, időnk, energiánk egy részét másokért halálba adni. Jézus halálba megy a mi megváltásunkért és örök életünkért – ezt mi nem tudjuk! De tudnunk kell lemondani. Vagyis nem csupán a mi magunk életét szeretni, hogy pillanatnyilag valahogy még megtartsuk egy ideig, hanem úgy, hogy mások javára lehessünk. Jézus utána még keményebben fogalmaz, amikor azt mondja, „aki gyűlöli életét e világon, örök életre őrzi meg”. Vagyis aki tudja a második helyre tenni önmagát, hogy szolgáljon másoknak, akinek az életcélja nem ő maga, hanem mások, az tartja meg életét; és hogyha mindezt a Krisztus szerint teszi, akkor a Krisztus által örök életre őrzi meg. Csak az áldozat által van igazi élet. A mi világunk nem ezt hirdeti. A mi világunk azt hirdeti – mert ez érdeke bizonyos üzleti köröknek –, hogy fogyassz, mindent birtokolj, dobálj el mindent és vegyed az újat, és közben el fogod veszíteni az életedet. Jézus azt mondja, hogy „aki nekem szolgál, engem kövessen”. Engem, aki áldozatot hoztam azért, hogy az áldozat által legyen sokszoros termés. Nem lehet Jézust úgy követni, hogy csak magam vagyok és csak önzően magamnak élek. Hiába imádkozgatok közben, meg Bibliát olvasok, még templomba is járhatok, ez nem azonos a Jézus-követéssel. Az önmagát megüresítő, szolgai formát fölvevő Jézust nem lehet uralkodóan követni. Milyen szép volt a Zebedeus fiainak anyja! A gyermekei jövőjét szeretné bebiztosítani. „Uram, hogyha majd a Dávid trónjára itt a földön beülsz; Uram, ha majd nagy lesz Izráel, majd ha te leszel a miniszterelnök, két oldaladon a két legjobb pozíciót a fiaimnak”. Egy imádkozó asszony! – de nem érti Jézust. Jézushoz jött, de nem Jézus-követő. Csak a maga és itt még gyermekei életének a pillanatnyi megtartását, karrierjét akarja munkálni.

 

Szeretett Testvérek! Mit csinálunk akkor, ha jönnek emberek, és azt mondják: „Szeretnénk látni Jézust”? – Te templomba járó ember vagy, beszélj már nekünk Jézusról! Mit fogunk mondani? A magunk gondolatait? A magunk elképzeléseit? Vagy zavarba jövünk, és nem is nagyon tudunk mit mondani? Az apostol az egyik helyen így fogalmazza meg, hogy „…kiábrázolódjék bennünk a Krisztus”. Igen. Ha a búzaszem nem esik a földbe és nem hal meg, egymaga marad. De ha meghal, sokszoros termést hoz. Ne vétkes magamat akarjam mindenáron megvalósítani, hanem Isten akarata valósuljon meg bennem. Ne vétkes magamat akarjam mindenáron megvalósítani még úgy is, hogy imádkozok ezért az Istenhez – nem fog ebben segíteni az Úr egyébként, mert ez akarata ellen való imádság; hanem az Isten akarata valósuljon meg bennem. Az önmagát odaadó, a szolgálni jövő Jézust nem követhetjük úgy, hogy mi meg hatalmaskodni akarunk; mi akarunk mindent birtokolni, most bezsebelni, mert az életünket akarjuk megtartani, és közben elveszítjük az életet. Nem véletlen tehát, hogy haljak meg a bűnnek, hogy éljek a Krisztusnak. Nem véletlen tehát, hogy ennek az önző, egoista gondolkozásmódnak, önbálványozásnak a célja ma az élet, egészség megtartása – lassan isteni cél, és közben elveszítjük. Semmit nem hoztunk a világba, és semmit nem viszünk ki, mégis oly görcsösen ragaszkodunk ahhoz a néhány dologhoz, amit ajándékba ad az Isten, de elveszítjük a legnagyobbat, Krisztust, és benne az örök életet. Jöttek ezek az emberek, és Fülöp, András ment Jézushoz, „látni akarnak téged”. És Jézus azt mondja: András, Fülöp! Milyen Jézust fogtok ti neki mutatni? Jézus elmondja, hogy ő kicsoda és miért jött. András, Fülöp! Ne arról beszéljetek amit ti gondoltok! Ne úgy állítsatok be engem, mint Zebedeus fiainak az anyja, hogy majd menedzseljem a fiainak a jövőjét. Nem ezért jöttem. Ez torz Jézus-kép. Meghalni a bűnnek, önző gondolkodásmódunknak, hogy élhessünk a Krisztusnak. Vagyis Jézus nem a menedzserem, hanem az üdvözítőm akar lenni. Néha, és került az én kezembe is már olyan könyv, amerikai, magukat keresztyénnek nevező emberek közössége írta, ahol arra tanítanak, hogy hogyan kell kikövetelni mindent magamnak az Úrtól; szinte a technikáját – csak igeellenesen. Egyébként rengeteg bibliai idézet van a könyvben. Most megtartani az életet, nekem jár a pénz, jár, követeld, így meg úgy kell az Istent kényszeríteni rá. Ezzel csak egy baj van: hogy elfelejtkeztek arról a Jézusról, aki azt mondta, ő búzaszem, ő azért jött, hogy az ő életét adja, hogy sok termést hozzon. És ennek a Jézusnak nem lehetnek egoista, önző, csak a maguk életét megtartani akaró tanítványai, mert hogyha valaki Jézusnak akar szolgálni, Jézus azt mondja, hogy „engem kövessen”. Ne csak szépen beszéljen, Bibliát idézzen, imádkozzon, sőt még követelőddzön nálam imádságaiban. Az áldozatos szolgálat hoz sokszoros termést. De mielőtt azt gondolnánk, hogy „Ez olyan rettenetes, hát szörnyű, ennyit lemondani!”, gondoljuk csak végig. Jézus hallgatói ezt nagyon jól értették, ha akarták, hiszen benne voltak a mezőgazdaságban nap mint nap. Egy normális gazda nem ette és etette meg a teljes termést a saját családjával, mert “most egyél, igyál én lelkem”, hanem a megfelelő mennyiséget félretette, a földbe vetette, pedig tudta, hogy ott elrohad; de tudta, hogy akkor lesznek új kalászok, és akkor lesz igazán holnap, és az élet úgy nyílik meg távlatosan. Vagyis lemondott, áldozatot hozott, de valójában ezt örömmel tette. A mi életünkben legyen meg ez az öröm. Jézus azt mondja, „kérhetném az Atyától, hogy mentsen meg engem ettől”, de Jézus azt mondja, hogy „hát ezért küldettem”. Akkor mi hogyan leszünk Jézus-követők, ha mindig meg akarunk menekülni az áldozathozataltól? Hogy szolgálunk mi Jézusnak? Jézusnak szolgálunk, hogyha nem követjük Őt? A búzaszem a földbe esik, akkor sokszoros termést hoz. Ez az isteni törvényszerűség. És ezen nagy áldása van az Úrnak. Aki szereti az életét elveszti, aki pedig gyűlöli életét e világon (tehát nem bálványozza), az örök életre őrzi meg. Ámen.

 

 

Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat,

E földi útvesztőben te mutass jó utat;

Szent nyomdokodba lépve, a menny felé megyünk,

Ó, halhatatlan Ige, vezérünk, Mesterünk.

 

Mert boldog az az ember, ki dicsér tégedet,

És kóstolgatja mindennap szent beszédedet;

Hát legeltesd igéddel bolygó nyájadat,

És terelgesd lelkeddel juhocskáidat.

 

Szent Lelked töltsd ránk ki, mint hajnal harmatát,

És adj fejünkre tőled nyert ékes koronát,

Hogy áldozatra felgyúlt megszentelt életünk

Oltárodon elégjen, Királyunk, Mesterünk!

 

229. dicséret

 

 

Imádkozzunk

 

Bocsásd meg Istenünk, hogy a Tőled áldásként kapottakat, erőt, szeretteinket, felebarátainkat, gyülekezetet, nagyrészt önző céljaink megvalósítására próbáltuk felhasználni, és így közösséget rombolva egyre inkább egyedül maradtunk, és a Krisztus nevére is szégyent hoztunk. Segíts Urunk, hogy merjünk a bűnnek meghalva egyedül Neked élni és Általad élni. Önző, önmagunkat dédelgető vágyaink megvalósítása helyett egyre inkább egymásért és egymás javára cselekedni. Segíts Urunk, hogy szolgáló életünk sokszoros gyümölcsöt teremve dicsőítse a Te nevedet, és legyen vonzó a Te utad sokak számára. Könyörgünk felebarátainkért, akik önmegvalósító programjaikat kergetve egyre inkább egyedül maradtak, egyre inkább panaszkodnak csalódottságukban; könyörgünk, segíts, hogy Krisztusra mutató életünk, Krisztusnak szolgáló és Őt követő életünk útjelző tábla lehessen számukra is az életre. És könyörgünk azokért, akiknek gondolatait, érzéseit betegség, gyász, búcsúzás, az élet nehéz próbatétele tölti most ki. Segítsd őket és segíts bennünket is, hogy tudjunk együtt Rád nézni. Rád, az érettünk szenvedett, meghalt, de föltámadott Úrra, hogy Benned és Általad új értelme legyen életünknek, földi munkáinknak. Könyörgünk gyülekezetünk, egyházunk újulásáért, hogy igaz bibliai Jézus, Jézus-kép hirdettessék szavakban, szolgálatokban, életünkben. Segíts Urunk, hogy fölismerjük, az élet igazi útja az áldozatos szolgálat, amelyre Te sok áldást adsz. Segíts, hogy ezen az úton kövessük Mesterünket. Ámen.

 

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |