| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Példát adtam nektek”

János evangéliuma 13. rész 1-11.

„¹A húsvét ünnepe előtt Jézus jól tudva, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához, jóllehet szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig.

²És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, ³Jézus jól tudva, hogy az Atya mindent kezébe adott, és hogy az Istentől jött, és az Istenhez megy: ⁴felkelt a vacsorától, letette felsőruháját, és egy kendőt véve, körülkötötte magát; ⁵azután vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni, és törölni azzal a kendővel, amellyel körül volt kötve.

⁶Eközben Simon Péterhez ért. Az így szólt hozzá: »Uram, te mosod meg az én lábamat?«

⁷Jézus így válaszolt neki: »Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted.«

⁸Péter így szólt hozzá: »Az én lábamat nem mosod meg soha.« Jézus így válaszolt neki: »Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.«

⁹Simon Péter erre ezt mondta neki: »Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!«

¹⁰Jézus így szólt hozzá: »Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg, különben teljesen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mind.«

¹¹Mert tudta, ki árulja el, azért mondta: »Nem vagytok mindnyájan tiszták.«

Imádkozzunk

Mennyei Atyánk! Hálás szívvel állunk most itt előtted. Köszönjük, hogy ismét együtt lehetünk a Te templomodban összegyülekezve. Hálát adunk Urunk minden áldásért és próbáért. Add, hogy azokért a próbákért is tudjunk őszintén hálát adni, amiket most még nem értünk miért kaptunk.

Bocsásd meg önző, bűnös vágyainkat; add, hogy a Te segítségeddel megszabadulhassunk büszkeségünktől, irigységünktől, kapzsiságunktól, a mohóságtól, szeretetlenségtől, személyválogatástól. Bocsásd meg, hogy sokszor nem figyelünk eléggé Rád, így embertársainkra sem.

Segíts, hogy most, a böjti időszakban elcsendesedve, ezeket felismerve, visszataláljunk Hozzád. Hálás a szívünk, hogy Te megmutattad egész életeddel a böjt lényegét, hisz egész életed egy hatalmas böjt volt, amiben önként lemondtál mindenről Isten dicsőségéért, a mi üdvösségünkért. Add, hogy mi is önként, örvendezve, hálaadással elmélkedjünk, szálljunk magunkba; és ismerjük fel, hogy Isten akaratát kell mindig szem előtt tartanunk. Tisztíts meg minket is Urunk, hogy hű követőid lehessünk! A Te Lelked által teljen meg szívünk irántad és az emberek iránt szeretettel.

Szentlélek Isten! Szállj most az igehirdető lelkére, hogy mindenki megérthesse üzenetedet. Urunk, a Te Szent Fiadért kérünk, hallgasd meg imádságunkat. „Tekints reánk és könyörülj rajtunk Istenünk.” Ámen.

Adj Szentlelket a tanítóknak,

Egyetemben a hallgatóknak,

Hogy mind engedhessünk akaratodnak,

Dicséretet mondhassunk te szent Fiadnak,

Jézus Krisztusnak.

Hála néked, mennybéli Isten,

Ki vigasztalsz minket éltünkben,

És el nem hagysz minket nagy szükségünkben,

Megerősítesz inkább az igaz hitben,

Ígéretedben.

235. dicséret 4. és 5. verse

János evangéliuma 13. rész 12-17.

„¹²Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket.

¹³Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért.

¹⁴Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek.

¹⁵Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek.

¹⁶Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.

¹⁷»Ezeket azért parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást.«”

Szeretett Testvérek!

Mindannyiunk életében volt már, amikor hosszabb útra indultunk el, és szeretteinknek búcsúszavakat mondtunk; olyan szavakat, amelyeket addig talán nem volt időnk és alkalmunk elmondani, és olyanokat, amit érdemes megszívlelni, akár az itthon maradt családtagoknak; vagy talán fordítva is kapunk búcsúszavakat, azok, akik elmegyünk. Még inkább figyelünk talán azokra a szavakra, amiket a nagy elköltözés előtt szoktak mondani emberek, mielőtt átmennek a halálba, a halálon túli életbe, és ezek az utolsó szavak még inkább megmaradnak a mi szívünkben és gondolatainkban. Talán azok az utolsó gesztusok, utolsó mozdulatok, utolsó érzések sokáig kísérnek bennünket, mélyen bevésődnek gondolatainkba és fontos lesz annak a teljesítése.

Én most egyet említenék. Valaki elköltözése előtt két mondatot tudott már mondani. Azt mondta: bocsássatok meg mindenért, amit tudatosan vagy tudatlanul elkövettem ellenetek is és szeressétek egymást. És tudom, hogy az a család, aki eddig nem vette igazán komolyan a megbocsátást, nem vette igazán komolyan az egymás szeretetét, ott, abban a családban elindult valami. Elindult valami, ami az egymás iránti megbocsátásra, és az egymás szeretetére indította őket.

Igen, a búcsúzás, az utolsó szavak mindig nyomatékosan vannak jelen a mi életünkben. Így volt ez Jézus korában is. Eddig is sokat tanultak tőle a tanítványai, de most Jézus maga is búcsúzkodik. Az első lépcsője ennek a búcsúzásnak egy vacsora, egy jelképes prófétai cselekedet; János evangéliumában ezután halljuk, hogy nagyon sok mindent mond el búcsúzásképpen az övéinek, a tanítványainak.

Azt olvastuk, hogy húsvét ünnepe előtt, Jézus jól tudva, hogy eljött az ő órája, amelyben át kell mennie e világból az Atyához. Sokan vitatkoznak azon, hogy ez már az utolsó vacsora leírása lenne-e, vagy a megelőző napok egyike; de azt hiszem nem ez a lényeg, hanem Jézus búcsúzni akar tanítványaitól, és az a belső óra számít ilyenkor, amikor azt érzi Jézus, hogy még ezt el kell mondanom a tanítványaimnak; még ezt meg kell cselekednem előttük. Búcsúznia kell, pedig az van itt fölírva, hogy szerette őket mindvégig. Hiszen ezért jött erre a világra. Hiszen ezért adta oda, hagyta oda az ő istenségét, ezért lett emberré, mert szerette az embert. Szerette már előre az övéit, akik hinni fognak az ő szavában.

Mátyás Ernő az egyik teológus így fordítja ezt a nagyon rövid mondatot: „Megmutatta övéinek, akiket a világban állandóan szeretett, az ő szeretetének tökéletességét”. Ugye, mennyi mindent elmond? Az Úr Jézus tökéletes szeretete jött el ebbe a világba. Ahogy múlt vasárnap is szólt köztünk a Filippi levélből a Krisztus himnusz, hogy „nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig”. És most eljön annak az ideje, ami itt le van írva, „ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé”. Igen, ennek a határán van itt a Jánosi leírás, miközben még látjuk a szolgai formát, ugyanakkor tudjuk, hogy már elhívta őt az Isten, visszahívta, hogy megdicsőítse Őt halála és feltámadása után. Együtt látjuk itt a kettőt, hogy át kell mennie a világból az Atyához, jóllehet nagyon megszerette azokat, akik körülötte voltak. Eleve szerette őket, akikért jött ebbe a világba, és eleve szeretett minket, hogy megtette ezt a nagy áldozatot miérettünk. Igen, ez a tökéletes szeretet, ami a szolgai formában lett igazán érvényessé és hitelessé, most még szolgai formát vesz föl a lábmosás történetében, hogy aztán visszamenjen az Isten világába. Megmutatta övéinek a szeretetet – és majd olvassuk később, hogy ebben is példát adott.

János magát a vacsorát nem részletezi, nem írja le olyan részletességgel, mint ahogy az utolsó vacsorát a többi evangélista leírja, de erre a jelképes prófétai cselekedetre nagy hangsúlyt tesz. És álljunk meg itt, hogy ez egy prófétai cselekedet. Hisz mi csak a szépségét, tulajdonképpen az erkölcsi szépségét szoktuk kiemelni, de ennél többről van itt szó. Hiszen benne van a megváltásnak, a Jézus vére által való megtisztulásnak az igazsága.  Igaz, hogy még ezután fog teljességében bekövetkezni mindaz, amire most utalás történik és éppen ezért prófétai; és éppen ezért, mert még ezután fog teljességre jutni, amire most jelzést tesz Jézus. Túlmutat önmagán ez a cselekedet. Túlmutat, isteni üzenetet hordoz, ez a talán akkor megszokott dolog, hogy valaki fogja a vizestálat, fogja a kendőt és megtörli, megmossa az ott levő vendégek lábát. Nem így kellene ennek lenni, nem a legnagyobb vendégnek kellene megmosni a többiek lábát, hiszen úgy szokott lenni, hogy ezt a szolgák végezték vagy legfeljebb a házigazda; és legtöbbször pedig olyan szolgák (akár rabszolgák), akik igazán kicsinek számítottak abban az időben.

A nagycsütörtöki lábmosás ebben is előre mutat. Jézus azt mondja, hogy az ő asztalközösségében, az ővele való tanítványok közösségében nem az a rend, mint a világban, hanem, hogy a nagyobb szolgál a kisebbnek. A nagycsütörtöki lábmosás, az a nagypénteki esemény prófétai cselekedete, az az igazi áldozat lesz majd az igazi bűntörlő erő, amit Jézus Krisztus a kereszten kell, hogy elszenvedjen. De valószínű azért tette most ezt, hogy még jobban érthessék a tanítványok, hogy mi is történik majd Jézus vérének az odaáldozásával. Majd akkor fog igazán teljesen kiábrázolódni, hogy az emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon és adja az ő életét váltságul sokakért.

Prófétai cselekedet az Ószövetségben többször is volt. Olvasunk Jeremiás és Ezékiel prófétai cselekedeteiről és szinte mindig értetlenség követi. Nem értik, hogy miért tesznek akár furcsa dolgokat is: Jeremiás jármot vesz a nyakába, vagy egy övet kell, hogy elrejtsen, és ehhez hasonló cselekedetek, de mindnek-mindnek isteni üzenete volt, amit aztán a nép, vagy akkor, vagy később meg kellett, hogy értsen.

Prófétai cselekedet Jézus tette, de természetesen értetlenség kíséri. Péter értetlenkedik. A többiek talán csak elnézték, hogy Jézus ezt megteszi. A többiek, valószínű ők sem értették, de nem teszik szóvá, hogy miért is így van mindez. Péter értetlenkedik, és azt mondja, hogy „Te mosod meg az én lábamat?”.

Pilder Mária teológiát ugyan nem végzett, de óriási igehirdetői cselekménye, élete volt; ő mondja így el, hogy talán érzik a tanítványok, hogy valamit ők elmulasztottak. Talán közülük kellett volna valakinek először is megmosni mindannyiuk lábát, de persze mindenki a másikra nézett, mindenki a másikat várta, hogy megteszi. Valószínű egyikőjük házában sem volt, tehát nem házigazda volt egyikőjük sem, és éppen ezért vártak egymásra, hogy ki teszi meg ezt az ott, abban a kultúrkörben teljesen egyértelmű szokást, hogy megmossák a vendégek lábát. És Péter is nagynak érezte talán ehhez magát. Vagy a többi tanítvány is.

Pilder Mária szerint elképzelhető, hogy Jézus lábát sokan szívesen megmosták volna. Jézusnak lehet, hogy szívesen szolgáltak volna. De hogy egymásnak? Én a másiknak, aki esetleg nem olyan, mint én vagyok? Vagy kisebbnek látom magamnál, mint magamat? Igen, benne van ebben az értetlenkedésben talán ez is. Te mosod meg az én lábamat? –lehet, hogy benne van már az a felismerés, hogy fordítva kellett volna.

És aztán, az értetlenkedés után Péter tiltakozik is. Azt mondja: „Az én lábamat nem mosod meg soha”. Jézus érti ezt az értetlenkedést. Tudja jól, hogy mi zajlik Péter gondolataiban. Meg is mondja neki, hogy „…most még nem érted, de később majd megérted”. Talán úgy, mint amikor a kisgyermeknek magyarázunk valamit. Tudjuk, hogy nem fogja föl teljesen, de hisszük azt, hogy valamikor majd igazán meg fogja érteni és talán emlékezni fog rá, és talán majd akkor teljességre jut benne az a néhány gondolat. Hát így lesz majd Péter is. De megfigyelhetjük, hogy ez az értetlenkedés a keresztnél, a kereszt után, sőt a feltámadás után is még ott van benne. Majd igazán csak a Szentlélek fogja megmagyarázni neki, a Szentlélek fogja megértetni vele, hogy miért is történt mindez így; miért kellett az Úr Jézusnak szolgai formát fölvenni, miért kellett érettünk, emberekért a földre jönni. Péter tiltakozik is, szinte kizárja, hogy ővele megtörténjen, ami a többi tanítvánnyal: „Az én lábamat nem mosod meg soha”. És Jézus egy megdöbbentő dolgot mond: „Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám”. Igen, Péter még nem érti, most még csak azt látja, hogy ez valahogy furcsa helyzet, ami itt előállt, és nem érti, hogy mit fog jelenteni, mit kell, hogy jelentsen az ő számára Jézus Krisztus megtisztító ereje. A nagypéntek titkát, a húsvét titkát Jézus előre akarja neki mutatni, magyarázni, hogy aztán majd jobban értse a bárány vérének bűntörlő erejét – „Ha meg nem moslak nincs közünk egymáshoz”.

Sokan akarják kikerülni ezt a lehetőséget, ezt a lépést, hogy oda járuljanak és kérjék az Isten bűnbocsátó, az Úr Jézus bűntörlő erejét az életükbe, és nem veszik észre, hogy az ember dolga most éppen az, hogy engedje hittel végbemenni magán a Krisztus megtisztító munkáját. Persze Péter, amikor ezt megkapja, hogy „semmi közöd nincs hozzám”, akkor átesik az ellenkező végletbe, és azt mondja, hogy hát „…akkor ne csak a lábamat, hanem a kezemet, sőt a fejemet is!” mosd meg. És akkor Jézus megint egy elgondolkodtató dolgot mond neki: „Aki megfürdött, annak csak arra van szüksége, hogy a lábát mossák meg”. Nyílván sokan ismerjük, hogy azon a vidéken miért is volt szükség az újra és újra, talán naponta többszöri lábmosásra, az ott élő embereknek – és ez arra vonatkozik, hogy aki otthon megfürdött, annak már csak arra van szüksége, hogy a lábát megmossák – hosszú, poros utakat kellett megtenniük nyitott szandálokban. És nyáron mi is tudjuk, hogy milyen jólesik megmosni a lábunkat. Ráadásul ott a vendégségben nem is székeken ültek, hanem ilyen kereveteken, félig fekvő helyzetben költötték el a vacsorájukat, tehát az sem volt mindegy, hogy hogyan teszik a lábaikat ezekre a kerevetekre, de ez volt a szokás, hogy minden vendégség előtt megmosták a vendég lábát.

Emlékezzünk talán, amikor Simon farizeushoz megy Jézus vendégségbe, akkor elmulasztják ezt a lábmosást; és jön egy asszony, egy bűnös nő, aki könnyeivel mossa meg Jézus lábát, és hajával törli meg azt. Nem első alkalom, hogy nem adják meg Jézusnak ezt a tiszteletet. De milyen jó, hogy mindig van, aki veszi a vizet és veszi a kendőt vagy éppen a haját, és azzal teszi kellemessé akár a vendégséget és adja a megtisztulás lehetőségét.

Magyarázók azt mondják, hogy itt a fürdés, tehát amikor az egész testet megmossuk, kicsit jelképezi azt, amikor a keresztségben teljesen elveszi az Isten a mi bűneinket; az addigi bűnöknek az eltörlése. És erre mondhatja Jézus, hogy ti már a velem való közösségben így tisztultatok. Velem való közösségben már ti tiszták vagytok. Tesz egy kitételt: „…de nem mindannyian”. És itt Júdásra gondol, hiszen tudjuk, hogy ő ugyan megkapta a lábmosást, mégsem lett tisztává. Ott volt a tizenkettőben és mégsem lett tisztává. És a mosdás, az újra és újra való mosakodás, a naponkénti megtisztulást kell, hogy jelképezze, jelezze a mi életünkben. Ezt sokan az úrvacsorával azonosítják, az úrvacsorában kapott bűnbocsánattal, megtisztulással, új élettel azonosítják. Igen, sajnos, ha sokan ott vannak is Jézus közelében, mégis megvan annak a lehetősége, hogy nem értik igazán, hogy Jézus Krisztus bűntörlő ereje hogyan is hat. Majd fogjuk énekelni: „Hagyd, hogy gyógyító folyó tisztogasson meg belül”. Igen, az Isten Szent Lelke tud megtisztítani bennünket. Külső tisztasági ceremóniák, azok nem. És ezzel nyílván Jézus utalt arra is, hogy azokat hiába cselekszik sokan.

„Ti már tiszták vagytok.” – Vagyis a Jánosi gondolkodást, ha figyeljük, akkor eszünkbe juthat: az első részben, amikor arról beszél, hogy akik befogadták az érettünk emberré lett Úr Jézust, azoknak megadta, hogy Isten gyermekeivé legyenek, hogy közük legyen Istenhez; hogy Isten családjába tartozzanak. És boldogok azok, akik megmosták a ruháikat a bárány vérében.

Jézus miután megtette – miután valóban alázatos szolgaként levetkőzött, körülkötötte magát, megmosta a tanítványok lábát és visszaült az asztalhoz –, megkérdezte a tanítványokat: „Értitek, hogy mit tettem veletek?” Hát nem várja meg a választ. Lehet, hogy különfélék lettek volna, lehet, hogy sokan valóban nem értették még ott közülük – de Jézus elmondja: „példát adtam nektek”. Levonja a következtetést, hogy mi is történt. És ha a prófétai cselekedet a megváltásra utalt, akkor itt azt látjuk, hogy Jézus szeretné őket etikailag, erkölcsileg is felemelni: Példát adtam nektek. De szeretném hangsúlyozni, hogy a kettő nem fordítható meg. Csak erkölcsileg jót tenni valakivel, csak humánusan cselekedni valakivel még nem jelenti azt, hogy Jézussal közösségben vagyunk. A kettő egymás után következik. Megérteni a megváltó cselekedetet és utána cselekedni az Isten akaratát. Nem külső utánzásról van itt szó, hanem a megváltozott élet tud igazán, szív szerint szolgálni másoknak. Nem olyanfajta imitáció, hogy hát “megteszem, mert így illik, vagy így mondták”; hanem azért, mert Jézus azt mondja, köztetek nem ez a rend, hanem „aki nagy akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgátok.” Igen, az Úr Jézus nem szégyellt szolgai formát fölvenni. Valljuk be, mi sokszor tartunk tőle, hogy “Hát azért mégse én tegyem!”. “Mégse én induljak!” “Mégse én kezdjem!” Mennyiszer van bennünk ez a gátlás, hogy “Hát azért fordítva kellene lenni!” “Én mégis nagyobb vagyok!” Vajon a tanítványok gondolkoztak-e ezen, hogy “Nekem kellett volna kezdeni, megtenni”? És valóban, akár a többieknek is szolgálni. Majd a Szentlélek által megértik.

Prófétai cselekmény tehát, Krisztus megváltására mutat. Tulajdonképpen érthetetlen volt, hiszen ellentmond a józanésznek és a szokásnak, amit a Mester tett az ottani tanítványokkal; és ellentmond az is, amit velünk cselekedett, hogy életét adta miérettünk. Mégis, hogyha a húsvét fényében és a nagypéntek üzenetében látjuk, akkor azt látjuk, hogy volt értelme a szolgai formának, és milyen jó, hogy Jézus kész volt erre, és megtisztít bennünket minden bűntől az ő nagypénteki áldozata. Aztán arra is figyelhetünk, hogy közösséget teremt Jézussal. Nélküle, az ő megtisztító szeretete nélkül nincs közöm hozzá. Hiába mondom, hiába mutatom akár a külső bizonyítékot, akár az oklevelet, akár bizonyos cselekedeteket, csak akkor lesz igazán közöm hozzá, hogyha ez a belülről megtisztított ember tud szolgálni és igent mondani. Jézus azt mondja: „Ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást”.

Újra Pilder Máriára emlékeztetek – most sokat olvastam tőle. Ő lelkészek között egyszer egy olyan gyűlésen vett részt, ahol misszióról volt szó, és több lelkész felvetette, hogy az akkori elesett országot a háború után föl kellene rázni, és akkor Pilder Mária csendesen fölállt és csak annyit mondott: „megtéretlen szívvel misszionálni bajos”. Vagyis, aki nem tisztult meg, az ne gondolja, hogy tud Krisztus lelkületével szolgálni. És tudjuk, hogy ennek a rövid mondatnak a hatására több lelkész magába nézett és megtért, és odaszánta az életét. Hát valahogy erre lenne szükségünk nekünk is, hogy magunkba nézzünk most böjtben, hogy mennyiszer akartam én szeretet nélkül lábmosást végezni, szeretet nélkül szolgálni, csak a szemnek szolgálva – ahogy egy helyen mondja az Ige – vagy szív szerint szolgáltam-e neki? A Mester szeretete tökéletes, és aki valóban az ő példáját akarja követni, akkor először is meg kell tisztulnunk, engedni, hogy megmossa a mi lábunkat, megmossa a mi egész valónkat, és aztán indulhatunk el. Prófétai cselekedet, majd a megváltás beteljesedése, és a mi dolgunk pedig az, hogy engedjük végbemenni magunkon Krisztus megtisztító munkáját és aztán közösségbe kerülhetünk vele; és aki részesült ebben a jótéteményben, az szabaddá válik a szolgálatra.

A kérdés az, hogy tiltakozom-e a lábmosás ellen? Tiltakozom-e, mert talán azt mondom, hogy “Ó én rendben vagyok, nincs semmi gond az életemben, én jobb vagyok, mint mások” – lehet a tiltakozásunknak ilyen oka is –, vagy valóban kívánom, hogy megújítsa az egész életemet, lényemet. Aztán pedig kérdezzen meg az Ige, hogy valóban akarok-e ebből a példából indulva lehajolni másokhoz és másoknak is szolgálni?

Csak te kellesz, én Uram,

Benned mindent meglelek;

Támogasd, ki elzuhan,

Gyógyítsd meg, ki vak s beteg.

Szent szavadra hallgatok,

Tévedés az én bajom,

Én hamisság s bűn vagyok,

Te igazság s irgalom.

Kegyelem vagy, égi jó,

Mely minden bűnt eltörül,

Hagyd, hogy gyógyító folyó

Tisztogasson meg belül.

Élet-kút vagy, lüktetés,

Vízmerítni drága hely,

Ó buzogj fel bennem és

Öröklét felé emelj.

300. dicséret 3. és 4. vers

Imádkozzunk

Urunk, Istenünk, Édesatyánk az Úr Jézus Krisztus által! Valljuk az énekkel, hogy Te kegyelem vagy, s égi jó, mely minden bűnt eltöröl. Azt is tudjuk, hogy a mi bajunk, a gyakori tévedésünk, hamisságunk, önigazságunk. Most, hogy újra elénk állítottad Jézus Krisztus áldozatos szolgálatát, újra kérjük Péterrel együtt, de már a kereszt fényében és teljességében, hogy tisztíts meg teljesen bennünket egyen-egyenként. Kérjük azt a gyógyító folyót, a Te Szent Lelkedet, hogy tisztogasson meg belül, most ebben a böjti időszakban. Kérünk megfáradt, terheket hordozó testvéreinkért, erősítsd őket. Kérünk, vigasztald a gyászolókat, tisztítsd le gondolataikat, érzéseiket, hogy láthassanak meg Téged a Te dicsőségedben még a nehézségek idején is. Kérünk a Te népedért ebben a világban, kérünk református egyházunkért is. Olyan sok mindennel megfertőződtünk, Te legyél a mi gyógyítónk Urunk! Te késztess bennünket, hogy engedjünk megtisztító, megújító kegyelmednek. És segíts minket szolgáló szeretetre, hogy a Krisztusban elfogadott kegyelem indítson minket Krisztus példájának követésére, mások, egymás szolgálatára. Így kérünk Téged, hogy újíts meg bennünket, tölts el minket Lelkeddel és áldj meg minket, Jézus Krisztusért. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |