| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Kegyelmes ultimátum

Jakab levele 1. fejezet 19-27.

¹⁹Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra,

²⁰mert az ember haragja nem szolgálja az Isten igazságát.

²¹Ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és a gonoszság utolsó maradványát is, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket.

²²Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat.

²³Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát.

²⁴Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt.

²⁵De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete.

²⁶Ha valaki azt hiszi, hogy kegyes, de nem fékezi meg a nyelvét, hanem még önmagát is becsapja, annak a kegyessége hiábavaló.

²⁷Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól.

Imádkozzunk

Mennyei Édesatyánk, mindenség Ura! Öröm van a szívünkben, hogy Szent Igéd köré gyülekezhetünk újra ezen a vasárnapon is. Köszönjük a lehetőséget és a kegyelmi időt arra, hogy tanulhatunk Tőled, hogy legyünk gyorsak a hallásra és késedelmesek a haragra. Add Uram, hogy a Te szereteted által teljes odaadással és egyetértéssel tudjuk üzenetedet továbbadni. Bocsásd meg békétlenségünket, mely nyughatatlanná teszi szívünket. Tudjuk Uram, hogy Te sokkal jobban tudod, hogy mire van szükségünk egyen-egyenként. Uram, kérem a Te kegyelmedet, hogy Igédnek ne csupán hallgatói, hanem megtartói és cselekvői is legyünk. Áldd meg Igédet hirdető szolgádat és mindannyiunkat, hogy nyitott füllel és szívvel hallgassuk üzenetedet. Adj szeretetéhséget és szomjúságot Igéd iránt. Adj Isten-félelmet, szent életet, igaz emberséget. Szent Lelkeddel vezess most és mindörökké. Ámen.

A nap immár felvirradván, Kérjük az Istent mindnyájan:

Hogy ezen az egész napon Bűntől minket oltalmazzon.

Nyelvünket megtartóztassa És a bűnre ne bocsássa,

Szemeinket bétakarja, Gonoszra nézni ne hagyja.

Szíveink tiszták legyenek, Gonosz bűnt be ne vegyenek;

Kevélységet gyűlöljenek, Dobzódást ne szeressenek.

Hogy, mikor a nap elnyugszik És az éj béalkonyodik,

Mi egészen tiszták legyünk És őtet vígan dicsérjük.

491. dicséret 1-4. versek

Ézsaiás könyve 1. rész 10-20.

¹⁰Halljátok az ÚR igéjét, Sodoma vezetői! Figyeljetek Istenünk tanítására, Gomora népe!

¹¹Mit kezdjek a sok véresáldozattal? - mondja az ÚR. Elegem van az égőáldozati kosokból, a hízott marhák kövérjéből! A bikák, bárányok és bakok vérében nem telik kedvem.

¹²Ki kívánja tőletek, hogy eljöjjetek, hogy megjelenjetek előttem, és tapossátok udvaromat?

¹³Ne hozzatok többé hazug áldozatot, még a füstjét is utálom! Újhold, szombat, ünnepi összejövetel? Nem tűröm együtt a bűnt és ünneplést!

¹⁴Újholdjaitokat és ünnepeiteket gyűlölöm én, terhemre vannak, fáraszt elviselni.

¹⁵Ha felém nyújtjátok kezeteket, eltakarom szemem előletek; bármennyit is imádkoztok, én nem hallgatom meg: vér tapad a kezetekhez!

¹⁶Mossátok tisztára magatokat! Vigyétek el szemem elől gonosz tetteiteket! Ne tegyetek többé rosszat!

¹⁷Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra, térítsétek jó útra az erőszakoskodót! Védjétek meg az árvák jogát és az özvegyek peres ügyét!

¹⁸Jöjjetek, szálljunk vitába! - mondja az ÚR. Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú.

¹⁹Ha készségesen hallgattok rám, élhettek az ország javaival.

²⁰De ha vonakodva elpártoltok tőlem, fegyver pusztít el titeket. Az ÚR szája szólt.

Szeretett Testvérek!

Ha történelmi tanulmányainkra visszagondolunk, vagy olvasmányainkra, vagy figyeljük a napi eseményeket, akkor találkozunk ultimátummal. Amikor egy erősebb valaki egy gyengébb felé, egy kiszolgáltatott helyzetben lévő felé, feltételeket támasztva parancsolgat, követel. Valahol így fogalmazták meg: „Az ultimátum határidőhöz kötött, erélyes hangú, diplomáciai jegyzék, mint utolsó felszólítás, valamilyen követelés teljesítésére”.

Hogy miért ezzel kezdtem – hiszen a Szentírásban ezt a kifejezést nem találjuk –, az remélem néhány perc múlva kiderül. Merthogy a fölolvasott szakaszunkban van ultimátum. Nem olyan, amilyenre általában mi szoktunk gondolni. De mielőtt ez az ultimátum, az Isten részéről felénk adott ultimátum elhangzana, előtte az Úr megtartja a vádbeszédet. Vádbeszédet tart az Örökkévaló, a Szent népével. Már a megszólítás is megdöbbentő. Izrael fiait így szólítja meg: „Halljátok az Úr igéjét Sodoma vezetői. Figyeljetek Istenünk tanítására Gomora népe.” Nagyon jól tudjuk mi is, Ézsaiás kortársai meg még inkább jobban tudták, hogy mit jelent Sodoma és Gomora. És még inkább érthették, hogy mit jelent az, amikor őket nevezte így a próféta, hogy Sodoma vezetői, illetve Gomora népe. És utána jön a vádbeszéd. Az örökkévaló Isten vádolja népét. És ebben a vádbeszédben, ha nagyon röviden fogalmaznánk meg, arról van szó, hogy az istentisztelet eltávolodott az igazságtól; vagy az igazság az istentisztelettől. Szétszakadt az élet, egész pontosan tudatosan szétszakították életüket. És így, hogyha az igazság, a valóság, az igazságosság elszakad az istentisztelettől, így az istentisztelet hazug szertartássá silányodik.

De miket is mond itt az Úr, vádolva népét? Igazságtalanságok történnek, visszaélnek az erősebbek, a gyengébbek kiszolgáltatott helyzetével. Itt konkrétan özvegyeket, árvákat emleget az Ige. Ma is kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, de évezredekkel ezelőtt különösképpen. Hiszen nemcsak hogy nyugdíj nem volt, hanem sok minden más nem létezett. Bár létezett a Mózesi törvényben adott isteni kijelentés, hogy védjétek meg a kiszolgáltatott helyzetbe kerültek ügyét, különösképpen az árvák, az özvegyek, a jövevények ügyét. Azonban Ézsaiás kortársai újra és újra eltaposták, kizsákmányolták őket. Az Úr ezért az igazságtalan viselkedésért és cselekedetért azt mondja, hogy így még az imádságaitokat se hallgatom meg. Mondhatjátok röviden, hosszan, szépen, követelőzve, de egyszerűen nem hallgatom meg imádságaitokat. Az örökkévaló Istent nem lehet megtéveszteni azzal, hogy csináljuk a gazemberségeinket, aztán mondunk egy szép imádságot. Az Úr egyenesen azt mondja: meg se hallgatom. Fölöslegesen fárasztjátok magatokat, tévesztitek meg környezeteteket ilyen fajta szertartásokkal. És a korabeli áldozati szertartás elemeit sorolja itt: „Elegem van az égőáldozati kosokból, a hízott marhák kövérjéből! A bikák, bárányok és bakok vérében nem telik kedvem.” Egyáltalán ki kívánja, hogy ide jöjjetek a templom udvarára? – ahol az áldozati szertartás folyt. Pedig hát ez isteni parancs volt. Az Úr mégis megkérdezi: mit akartok ti itt? És nagyon röviden így fogalmazza meg vádbeszédjében az Úr: Nem tűröm együtt a bűnt és ünneplést! – ez a kettő kizárja egymást. És hogyha tudatosan mégis együtt megy a kettő, az Úr azt mondja, hogy köszöni, ez nem kell. És nemcsak hogy nem kell, hanem ítéletet helyez kilátásba. Hiszen úgy ünnepelni, hogy vér tapad a kezeitekhez, így istentiszteletet tartani, nyilvánvalóan hazug, képmutató ez az istentisztelet.

Eltaposták az özvegyek, az árvák ügyét. A Mózesi törvények pedig határozottan rendelkeztek a társadalom kiszolgáltatott rétegei, vagy kiszolgáltatott helyzetbe került egyedeinek a megsegítésére, jogainak a védelmére. A Mózesi törvényekben az Úr arról is rendelkezik, hogy a napszámosnak a bérét naplementkor ki kell adni, hogy tudjon enni adni a családjának. Mert nem biztos, hogy van akkora tőkéje, hogy túl tudják élni ezeket a napokat. Ilyen részletességgel véd a Mózesi törvény. Védi mindenkinek a jogát. Ki kell adni tüntetések és útlezárások nélkül, ami jár és ami jogos. Az Úr számon kéri Izrael népén, hogy mi van az özvegyekkel; mi van az árvák ügyével? Hogy van az, hogy ti az erősebbek, a hatalmasabbak simán lesöpritek őket? Nem veszitek észre, hogy törvényemmel szemben cselekesztek? De akkor meg minek tartjátok meg az istentiszteleti szertartásra vonatkozó törvényt, ha az erkölcsi, etikai törvényeket pedig nem veszitek komolyan? A bűn és az ünneplés együtt nem megy, azt mondja az Úr: ezt én nem tűröm.

A vádbeszéd kemény – de jogos. E vádbeszéd után elhangzik egy felszólítás: Mossátok tisztára magatokat! Mindezt az akkoriak szertartásokkal próbálták megoldani. Egy kis szertartás, egy kis ünneplés, egy kis ünnepi ruha, sok áldozat és akkor úgy gondolták, hogy a hétköznapi törvényszegések, a kiszolgáltatottak helyzetével való visszaélés, akkor az úgy egyensúlyba jön; vagy talán szemfényvesztő módon el is takarható. Isten jóindulatát próbálták meg szertartásokkal kicsikarni, miközben újra és újra magukra haragították az Urat engedetlenségük miatt. Csakhogy az Úr azt mondja: „vigyétek szemem elől ezt az egészet! A füstjét ki nem állhatom! Mossátok tisztára magatokat! Tanuljatok jót tenni, törekedjetek igazságra…, védjétek meg az özvegyek és árvák peres ügyét! Térítsétek jó útra az erőszakoskodókat!” Nagyon komoly felhívás hangzik el, amit az akkori vezetők és az akkori erősek nem akartak komolyan venni, ezért így szólítja meg őket a próféta: „Sodoma vezetői és Gomora népe” – figyeljetek már az Isten tanítására! A vádbeszéd után tehát az Úr hívja népét: „mossátok tisztára magatokat!” Csakhogy ez nem sikerül; saját erőből nem. Hát próbálkozott a nép! Sok bűn, nagy ünneplés; még több bűn, még nagyobb ünneplés, még nagyobb szertartás a templomban. De ettől nem tisztul meg az ember. Vagyis a népnek szembesülnie kellett azzal, hogy így, saját erőből nem megy. Ilyen módszerrel pedig, ilyen hamis módszerrel végképp nem lesz tiszta az ő életük. Akkor mi lesz? Ekkor hangzik el az ultimátum. Az Isten ultimátumot intéz népéhez. Komolyan? Igen. De ez egy egyedi ultimátum. A történelemben ilyen ultimátumot nem nagyon találunk. Mert mi emberek, az erősebbek, az erősebb nép, vagy a hatalmon lévők, azok szoktak ultimátumot intézni emberekhez, a gyengébbekhez, a kiszolgáltatottakhoz, az özvegyekhez vagy árvákhoz, vagy a jogaikért küzdőkhöz a hatalom pozíciójából. Vagy, szokott az egyik nép, a hatalmasabb, a katonailag erősebb nép a másik, kisebb nép felé ultimátumot intézni.

Talán eszünkbe juthat, hogy nehogy valaki nagyon aktuál-politikát érezzen: „Hallod-e te Dobó István?” – olvashatjuk az Egri csillagokban a török ultimátumát. Sok ilyen ultimátum volt, sokat intéztek felénk is, és sokszor a sajátjaink is saját magunk felé. Most itt is egy ultimátummal találkozunk, de ez egy egyedi ultimátum. Így olvastuk, azt mondja az Úr: „Jöjjetek, szálljunk vitába!” Én elmondtam a vádbeszédemet, felszólítottalak titeket, hogy mossátok tisztára magatokat, de az nem sikerült, akkor most mi lesz? „Vétkeitek skarlátpirosak, bűneitek vörösek, mint a bíbor” – mondja az Úr. Ezek után mire számíthatunk? Mire számíthatott a nép? Logikusan, Isten ígérete szerint, ítéletre. A vádbeszéd elhangzott, nem tudta tisztára mosni magát a nép, akkor jön az ítélet. És ehelyett elhangzik egy ultimátum. Az Isten ultimátuma a nép felé. De, és az igehirdetés címét innen vettem, kegyelmes ultimátum hangzik el. No ez az, ami egyedülálló a történelemben. Kegyelmes ultimátum hangzik el, hiszen így olvastuk: „Jöjjetek, szálljunk vitába!” – mondja az Úr – „Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú.” Nem rendeltem meg a hóesést – de ugye milyen fehér lett minden? Pedig már kezdett nagyon látszani a szemét, a télvégi piszok az utcán, mindenhol. Fehérré lehettek! No, de ez persze csak takaró itt most, és az Úr nem ilyen fehérről beszél, csak a tisztaságáról beszél, amikor azt mondja, olyanok lehettek, mint a hó. Vagyis akkor, amikor ítéletre számíthatnánk, mert logikusan annak kell következni, az örökkévaló szent Isten, hogy megbüntet, hogy megbüntesse a bűnöket, akkor az Isten azt mondja, lehet másképp. Vagyis közbelép a kegyelem. Ez az evangélium csodálatos üzenete. Tulajdonképpen Újszövetség-i evangéliummagasságokban járunk. Pedig jócskán az Ószövetségben, Jézus előtt hétszáz évvel vagyunk. Amikor tehát ítéletre számíthatnánk csupán bűneink miatt, akkor közbelép a kegyelem, az isteni kegyelem.

Zelk Zoltán KEGYELEM c. négysorosában ezt így fogalmazza meg:

Sohase lép gyíkra csigára
soha egy föltámadt fűszálra
a földön járó Isten lába
de vétkeinket eltapossa
mert vétkeinket megbocsátja.

A hatalmas a gyíkot eltaposhatja, az ember, aki nagy a csigához képest, a csigát eltaposhatja; mi az özvegyek és árvák ügyét velük együtt eltapossuk, mi a jogosan járó járandóságot se vagyunk hajlandók nem naplementig kifizetni, még hónapok múlva sem – de az Isten nem ilyen. A földön járó Isten lába nem lép gyíkra, csigára, éppen most sarjadó, feltámadó fűszálra; a hatalmas, a nagy nem fogja a kicsit eltaposni. Egy valamit akar eltaposni – mondja Zelk Zoltán – bűneinket, mégpedig úgy, hogy megbocsátja. Ez a kegyelmes ultimátum. Az Isten-i bíró megpróbálja jobb belátásra bírni engedetlen népét. Megpróbálja jobb belátásra bírni azt a népet, amelyiknek mondta, hogy akkor mosódjatok, mossátok tisztára magatokat – de nem tudták. Hiszen, ahogy majd Jeremiás könyvében egy évszázaddal későbbről olvashatjuk: „a párduc megváltoztathatja-e foltjait?” – nem tudja. Ő olyan marad mindig. És mi bűnös emberek sem tudjuk magunkat tisztára mosni. Próbálkozunk, próbálunk jót tanulni, tenni, törekszünk igazságra, de nem tudjuk igazán. És ekkor, mielőtt az ítélet jönne, közbelép a kegyelem, és azt mondja az Úr: lehet tiszta az életed! Ezt fogadd el! Ezt a kegyelmet fogadd el! Szinte ultimátumszerűen mondja az Úr: itt vagyok, tudok, akarok segíteni! Nem élek vissza isteni hatalmammal, önmagamat megüresítve, szolgai formát fölvéve fogok eljönni ebbe a világba. Ézsaiás könyvében is majd a későbbi fejezetekben derül ki, hogy miért lehetséges az, amit az Úr így mond: „ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok”. – Bár ez eddig nektek nem sikerült. Jöttetek ti nagy istentiszteleti szertartásokkal, minden trükkel, de mégis látom, ismerem, erőszakos életeteket. Viszont a közbelépő kegyelem elfogadása segíthet. Kegyelmet kaphatunk, ha nem lázadunk, ha bűnbánatot tartunk. Vagyis a választás a kezünkben van. Ez egy olyan ultimátum, ahol valós választási lehetőség van. Mert az általunk, a világ által adott ultimátumokban nincs igazi választási lehetőség. Ott az erősebb, a nagyobb, a hatalmasabb, a nagyobb katonai potenciál, az éppen gazdasági hatalmat birtokló, az diktál. És ott kényszerűen a rossz dolgokba is beleegyeznek emberek. Az Úr valós választási lehetőséget kínál föl. A kegyelem vagy kegyelmes ultimátum elfogadása által rendeződhet az ember kapcsolata Istennel. A kegyelmes ultimátum elfogadása által megtisztulhat a mi életünk. Nem kell hozzá külső trükk, meg vallásos szertartás, takarónak. De a kegyelmes ultimátum elfogadása által megújulhat istentiszteletünk, igazán azzá lehet, aminek lennie kellene.

Megdöbbentő, hogy Ézsaiás kortársaihoz viszonyítva egy évszázaddal később, Jeremiás próféta korában hasonló problémákkal küszködött a nép. “Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma ez!” – A próféta meg kénytelen azt mondani: na de loptok, öltök, csaltok, paráználkodtok, Baálnak áldoztok! – akkor minek jöttök ide, ha nem is akartok tisztulni? Mint a rablók barlangja, olyannak nézitek a templomot, ahova el lehet menekülni a gazemberség után. De ettől nem leszel tiszta, és nem leszek tiszta.

A kegyelmes isteni ultimátum elfogadása által újulhat meg az istentiszteletünk és lehet valóban a feltöltekezés, a megszentelődés irányába segítő alkalom. A kegyelmes ultimátum elfogadása által szentelődhet meg életünk. Vagyis az, ami nem sikerült saját erőből, hogy mossátok tisztára magatokat, az az Isten kegyelme által lehet.

Bevezetőben azt mondtam, hogy: “ultimátum” – hogy kerül ez ide? Így. Van egy egészen másfajta, mint amilyet mi emberek szoktunk gyakorolni, családban, népek között, gazdaságban, bárhol. Az Úr azt mondja, bár az ítélet következne, de előtte felkínálom kegyelmemet, én meg tudlak tisztítani. Engedd meg! Akarjad! És hogyha engedtem már, akkor pedig engedjem, hogy naponként megmosson, megtisztítson, megszenteljen engem az Isten. Ámen.

Bízzál hát, lelkem, a te Istenedben,

Ki Atyáddá lett még gyengeségedben.

Mint a vízzel megmosá testedet,

Úgy szent Fiának drága érdemével,

Azzal érdemlett áldott Szentlelkével

Bűneidből megtisztít tégedet.

Tehozzád is, csak tehozzád emelem

Szívemet, ó nagy jóság és kegyelem;

Idvességemet tetőled várom.

Ne hagyj el engem, ha Istenem lettél,

Végezd el a jót, amit elkezdettél,

Ó én Uram, Atyám és kővárom!

433. dicséret 5. és 6. vers

Imádkozzunk

Teremtő Istenünk!  Nem csak élettel ajándékoztál meg minket, hanem adtál útmutatást, segítséget, tanácsot, de mi elfordultunk, és bűneinkbe merültünk. Törvényedet megszegtük, egymás kárára éltünk, és saját erőből nem tudunk megtisztulni.

Bocsásd meg, amikor istentiszteletünk formálissá üresedett. Bocsásd meg, amikor így, megüresedett istentiszteletünk nem segített bennünket előrébb a megszentelődés útján. Mert nem is akartunk igazán megváltozni.

Segíts, megtisztító, bűnbocsátó kegyelmedet elfogadni, és elindulni a Krisztus-követés útján. És segíts Krisztus-követőként igazságra, szeretetre, őszinte Istent tisztelő életre.

Könyörgünk, magukat vallásosnak nevező felebarátainkért, hogy Krisztus-követőkké legyenek. Könyörgünk népünk lelki újulásáért. Kérünk egyházunk hitelesebb szolgálatáért. Könyörgünk önmagunkért, hogy a mi életünket is a Krisztus áldozata, vére által Te mosd tisztára, fehérre, és segíts, hogy utána pedig egymás javára, dicsőségedre éljünk. Így könyörgünk erőtelenekért és megfáradtakért, így kérünk betegekért és gyászolókért, hogy mélységből Hozzád forduljanak, Reád nézzenek, hogy készek legyünk egymást is bátorítani, vigasztalni, segíteni a Te Lelked és Igéd által.

Urunk, Istenünk! Könyörgünk, segíts, hogy megújult életünk dicsőségedet szolgáló istentisztelet legyen, hogy a Krisztusban megújult és megmosott életünk Téged szolgáló, Téged tisztelő igaz cselekedetei sokakat Hozzád segíthessenek. Imádságunkban Krisztus Jézusért hallgass meg minket. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |