|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
Úr
mindenek felett
Ézsaiás könyve 9.
fejezet 7-20.
„7Egy
igét küldött az ÚR Jákóbnak, eljutott Izráelhez, 8hogy megtudja
az egész nép: Efraim és Samária lakossága, mely gőgösen és dölyfös szívvel
mondja:
9Téglák
omlottak le, de mi faragott kőből építünk! Vadfügefákat vágtak ki, de mi
cédrusokkal pótoljuk!
10Fölbújtja
ellene az ÚR Recín vezéreit, és rájuk uszítja ellenségeit: 11az
arámokat elölről, a filiszteusokat hátulról, és falják Izráelt tele
szájjal. Mindezzel nem múlt el haragja, és keze még ki van nyújtva.
12De
ez a nép nem tért meg ostorozójához, és nem kereste a Seregek URát.
13Ezért
kiirtotta az ÚR Izráelből a fejet és a farkat, a pálmát és a kákát
egyszerre.
14A
vén és a főrendű a fej, a hazugságot tanító próféta pedig a farok.
15Mert
tévútra vezették ezt a népet vezetői, és megzavarodtak, akiket vezettek.
16Ezért
nem örül ifjainak az Úr, nem könyörül árváin és özvegyein, mert mindenki
elvetemült gonosztevő, és minden száj bolondot beszél. Mindezzel nem múlt
el haragja, keze még ki van nyújtva.
17Mert
föllángol a gonoszság, mint a tűz, megemészti a tövist és a gazt.
Meggyújtja az erdő bozótját, gomolyogva száll föl a füstje.
18A
Seregek URa haragja miatt borul lángba az ország, a nép pedig tűz martaléka
lesz. Senki sem könyörül embertársán.
19Jobbjába
is beleharap, mert olyan éhes, balját is megenné, mert nem tud jóllakni,
mindenki megenné karja húsát is.
20Manassé
Efraimra, Efraim Manasséra, mindketten Júdára támadnak. Mindezzel nem múlt
el haragja, keze még ki van nyújtva.”
Imádkozzunk
Hálát adunk Neked Urunk,
hogy Te mindenre gondoltál már a kezdetektől fogva. Köszönjük, hogy
megteremtetted ezt a világot. Köszönjük, hogy népeket, nemzeteket
teremtettél, és köszönjük, hogy kijelölted lakhelyünket a földön. Hálát
adunk Neked Urunk nemzetünkért, s hálát adunk, hogy elhelyeztél bennünket itt,
ebben az országban. Köszönjük megőrző szeretetedet, köszönjük, hogy
népünket s országunkat megtartottad. Kérünk Istenünk, bocsásd meg, hogy
jóságod ellenére olyan kevesen fordulnak Hozzád ebben az országban. Bocsásd
meg, hogy nem a Te akaratodat keresi a nép. Bocsásd meg, hogy csak az
anyagiakkal, a pillanatnyi élvezeteket hajszolják az emberek. Bocsásd meg
nekünk, hívőknek, hogy nem tudtunk maradéktalanul példát mutatni a
világnak. Bocsásd meg, hogy nem tudtuk az evangéliumot hirdetni minden
helyzetben.
Kérünk Téged, hogy tisztíts
meg bennünket, s tégy alkalmassá bennünket a szolgálatra. Add, hogy
elsősorban a Te népedhez tartozónak valljuk magunkat és másodsorban
magyarnak, mert nincs semmi, ami megelőzne Téged. Kérünk Urunk, hogy
tekints le kegyelmesen a magyar népre. Fordítsd magadhoz a keményszívűeket.
Add, hogy néped megismerje megváltó szeretetedet, melyet Jézus Krisztusban
küldtél el hozzánk. Kérjük, adj nekünk engedelmes, szerető szívet,
bölcsességet, hogy munkásaid lehessünk, és a Te dicsőségedre cselekedjünk.
Ámen.
Tagjaink
mind, és bennünk minden részek
Restek
a jóra, a gonoszra készek,
Nincs
erőnk s a jót, noha jónak hisszük,
Véghez
nem visszük.
Fertőbe
estünk, Uram végy ki onnan,
Szűlvén
minket Szentlelkeddel újonnan;
Újítsd
meg rajtunk, hogy legyünk te néped,
Isteni
képed.
209. dicséret 4. és 5. vers
Ézsaiás könyve 10.
fejezet 1-25.
„1Jaj
azoknak, akik jogtalan rendeleteket hoznak, és irataik csak terheket rónak
ki.
2Mert
elnyújtják a nincstelenek perét, megfosztják jogaiktól népem nyomorultjait.
Az özvegyeket kizsákmányolják, és az árvákat kifosztják.
3De
mit tesztek majd a megtorlás napján, amikor megjön messziről az ítéletidő?
Kihez futtok majd segítségért, hol hagyjátok kincseiteket?
4Aki
nem térdel a foglyok közé, a megöltek között esik el. Mindezzel nem múlt el
haragja, keze még ki van nyújtva.
5Jaj
Asszíriának, haragom botjának, melynek kezében van dühömnek vesszeje!
6Elvetemült
nemzet ellen küldöm, az ellen a nép ellen rendelem, amelyre haragszom, hogy
zsákmányt zsákmányoljon, prédát prédáljon, és eltapossa, mint az utca
sarát.
7De
ő nem így képzeli, szíve nem így gondolja, mert szíve szerint pusztítani
akar, számos nemzetet akar kiirtani.
8Mert
ezt mondja: Vezéreim nem mind királyok-e?
9Nem
az történt-e Kalnóval, ami Karkemissel? Nem úgy járt-e Hamát, mint Arpad?
Nem úgy járt-e Samária, mint Damaszkusz?
10Ahogyan
elérte kezem a bálványok országait, bár több bálványszobruk volt, mint
Jeruzsálemnek és Samáriának,
11ahogyan
elbántam Samáriával és bálványaival, úgy fogok elbánni Jeruzsálemmel és
bálványaival.
12De
ha befejezi az Úr minden tettét a Sion hegyén és Jeruzsálemben, megbünteti
az asszír király dölyfös szíve gyümölcsét és nagyralátó szeme dicsekvését.
13Mert
ezt mondta: Kezem erejével vittem véghez ezt, és bölcsességemmel, mert
értelmes vagyok: megszüntettem a népek határait, értékeiktől megfosztottam
őket, hatalmammal letaszítottam a trónon ülőket.
14Elérte
kezem a népek gazdagságát, mint a madárfészket, és ahogyan megszerzik az
elhagyott tojásokat, úgy szereztem meg az egész földet. Nem volt senki, aki
szárnyával verdesett, csőrét kinyitotta, vagy csipogott volna.
15Dicsekedhetik-e
a fejsze azzal szemben, aki vág vele? Fontosabb-e a fűrész, annál, aki
húzza? Mintha a bot suhogtatná azt, aki fölvette, és a vessző venné föl
azt, aki nem fából van!
16Ezért
az Úr, a Seregek URa sorvadást bocsát Asszíria kövéreire, és dicsősége
alatt tűz lobban, lobogó tűz.
17Izráel
Világossága lesz a tűz, és Szentje a láng, amely elégeti és megemészti
benne egyetlen napon a tövist és a gazt.
18Pompás
erdejét és kertjét mindenestül megsemmisíti, mintha sorvadás sorvasztaná.
19Oly
kevés fa marad erdejében, hogy egy gyermek is össze tudja írni.
20Azon
a napon nem támaszkodik többé ostorozójára Izráel maradéka, és Jákób
házának megmenekült része, hanem az ÚRra, Izráel Szentjére támaszkodik
hűségesen.
21A
maradék megtér: Jákób maradéka az erős Istenhez.
22Mert
ha annyi volna is néped, Izráel, mint tengerparton a homok, csak a maradék
tér meg. El van rendelve pusztulásod, igazságos ítélet árad rád.
23Mert
elhatározta az Úr, a Seregek URa, hogy elpusztítja az egész országot.
24Ezért
így szólt az Úr, a Seregek URa: Ne félj népem, Sion lakója, Asszíriától, ha
megver bottal, és rád emeli vesszejét, mint Egyiptom tette.
25Mert
rövid idő múlva véget ér kárhoztató haragom, amely pusztította őket.”
Szeretett Testvérek!
Először is: szokatlanul
hosszú bibliai szakasz hangzott el, de még így is kevés talán, hogy jól
értsük az összefüggéseket. Másodszor: Ézsaiás könyvét napi ószövetségi
Igeként olvasgatva, úgy gondolom, hogy sokan bizonyos szakaszokkal
küzdöttek. Talán nem nagyon tudtak mit kezdeni vele, részben, mert bizonyos
kórtörténeti háttér nélkül valóban nem könnyű megérteni; másrészről pedig,
nem vagyunk igazán hozzászokva – főleg ha valaki csak az Újszövetséget
olvasgatja –, hogy Isten a világ URa, a népek URa. Ahhoz, hogy jól
érthessük a most olvasott szakaszokat is, és egyáltalán Ézsaiás könyvét,
ahhoz először is föl kell figyelnünk arra, amivel kezdődik a könyv; hiszen
a könyv első mondata kulcsfontosságú: „Ézsaiásnak, Ámóc fiának látomása,
amelyet akkor látott Júdáról és Jeruzsálemről, amikor Uzzijjá, Jótám, Áház
és Ezékiás voltak Júda királyai”. Prófétai látomást olvasunk itt. Ez
nagyon fontos, hogy jól közelítsünk a hallott, olvasott bibliai szakaszhoz.
Mi a látomás célja?
Részben, hogy könnyebben érthessük e szakaszt, lelövöm a poént; vagyis az
elején megfogalmazok néhány mondatot, amelyet talán inkább a végén kellene
az összegzésnél. Látomás célja? Hogy a történelemben uralkodó káosz
átragyogja az Isteni kijelentést. Mert mi sokszor úgy érzékeljük – ha a
történelmet nézzük vagy akár csak a közelmúlt évtizedeire gondolunk vissza
–, hogy itt kiszámíthatatlan erők, világbirodalmak jönnek-mennek. Ráadásul
ez a Kárpát-medence nagyon huzatos, ha valaki hatalomra tört Európában, mi
mindig útban voltunk, rajtunk mindenáron keresztül akart gázolni. Mi sokszor
úgy látjuk, hogy érthetetlen, kiszámíthatatlan erők működnek, azonban a
prófétai látomás segít abban, hogy mindezeken keresztül, mindezek fölött az
Isteni kijelentést lássuk, mert akkor lesz könnyebb eligazodni, úgymond a
történelem eseményei között. A látomás másik célja, hogy kizökkentsen a
lelki rövidlátásból. Ez minden nemzedéket, minket is megkísért.
Kizökkentsen bennünket szűk látókörűségünkből, mert akkor tényleg nem tud
eligazodni az ember az őt körülvevő, életét erősen befolyásoló világban.
Hogy kizökkentsen bennünket abból, hogy “én hívő ember vagyok, meg van az a
csúnya politika”. Ott messzi. És jó messze legyen! – én csak bezárkózok a
kis világomba. Hiába zárkóznék be, nincs hova bezárkózni. Benne élünk ebben
a világban. Vagyis a pártpolitizálás nem a próféta dolga és nem az egyház
dolga. De a nemzet összefüggéseiben is tudni kell gondolkozni. Sőt a népek
összefüggésében is tudni kell látni. Nem csupán az én kis üdvösségem felől
gondolkozni. A látomás célja, hogy célba érhessen a mi életünk vonatkozásában
is, annak az a feltétele, hogy engednünk kell, hogy ez a látomás
megragadjon bennünket; megragadjon minket.
Nos, kezdjük el akkor talán
hozni a már hallott bibliai szakaszt. Először is a felolvasott rész Ézsaiás
könyvéből egy nagyszerű tanítás arra vonatkozóan, amit jó lett volna, ha
komolyabban vettünk volna tíz, húsz, harminc évvel ezelőtt is. Sok
eltévelyedéstől, személyes gyötrődéstől, netalán gerinctelenségtől
megvédett volna. Merthogy itt egy nép romlásának a fokozatait látjuk
leírva; és ez többé-kevésbé 2700 évvel ezelőtt, ahogy olvastuk. Mostanában
is van ilyen. Ez nem nép-specifikus dolog, hanem eléggé általános szabály.
Először megpróbálom civil szavakkal megfogalmazni, utána pedig hozzáolvasni
Ézsaiás szavait; egy nép romlásának a fokozatait. Először és mindig
legelőször lelki, erkölcsi romlással kezdődik. Általában ezt nem nagyon
szokták észrevenni, vagy nem akarják észrevenni, de ezzel kezdődik. A
lelki, szellemi romlás, az erkölcsi romlás után a következő fokozat, amikor
kezd az adott társadalom szétbomlani. Ez így volt a szocializmus
széthullásakor is, csak látni kellett volna. És így volt Izrael életében is
2700 évvel ezelőtt. A társadalom szétbomlása után jön az általános
összeomlás, amikor egy rendszer összeomlik. És lehet az Asszíria (ez az
ókori Közel-Kelet egyik birodalma volt) és lehet Egyiptom (ez volt a
másik); de lehet a Szovjetunió, vagy lehet egy másik birodalom is. Ahol
belső lelki, erkölcsi romlás elindul, ott a társadalom kezd szétbomlani; és
törvényszerűen bekövetkezik – akármekkora katonai potenciával rendelkezik –
a rendszer általános összeomlása. Összeomlás – nem biztos, hogy kell külső
erő hozzá. De nem egyszer még ez párosul külső támadással is, és itt erről
is olvasunk. Sőt még tovább mutatja ez a látomás; azt is mutatja, hogy
nemcsak hogy Izraelben hogyan zajlott le ez a tragikus folyamat, hanem a
világbirodalomban, akkor Asszíriában is bekövetkezik ugyanez a folyamat. Se
kis nép, se nagy nép, egyik sem mentes ezektől. Hívő emberként ezt látnunk
kellene. Egészen másképpen látnánk a történelmet, és egész másképp lenne
gerincünk a néha gerincet ropogtató események közepette.
Nézzük akkor a fölolvasott
bibliai szakasz mondataiban ugyanezt. Tehát kezdődik először a lelki,
erkölcsi romlással. A 9. fejezet 8-9., valamint 15. és 16. versében
ilyeneket olvasunk a korabeli népről: „…gőgösen és dölyfös szívvel
mondják: Téglák omlottak le, de mi faragott kőből építünk! Vadfügefákat
vágtak ki, de mi cédrusokkal pótoljuk!” Mi mindent megoldunk! – ez a
dölyfösség, ez a túlzott magabiztosság, ez a gőgösség, ez tipikusan lelki
jellemző. Azután ilyet olvastunk, hogy „Mert tévútra vezették ezt a
népet vezetői, és megzavarodtak, akiket vezettek.” – van itt szó a
politikai vezetőkről, a vallásvezetőkről, a hazugságot tanító prófétáról
is. A lelki, erkölcsi romlás – amikor, ahogy mi mondjuk, a fejébe száll a
dicsőség, akkor ott végzetesen elindult valami rossz.
A második a társadalom
szétbomlása. A 9. fejezet 19. versében olvasunk arról, hogy az
életszínvonal nagyon lezuhan – csak nem ezekkel a kifejezésekkel. Hanem: „Jobbjába
is beleharap, mert olyan éhes, balját is megenné, mert nem tud jóllakni,
mindenki megenné karja húsát is.” Igen. Van, amikor az erkölcsi,
szellemi romlás miatt a munkaerkölcs is egyre lejjebb megy, és egyre lejjebb
száll a jólét. S ez elvezethet oda – és aki a történelmet egy kicsit
figyeli, és nem árt figyelni, amire az elmúlt évszázadból több példát is
mondhatnánk: akár az orosz sztyeppéken az éhínség a húszas, harmincas évek
kolhozos időszaka idején, vagy Távol-Kelet, mondjuk Korea vidékén, ahol
éhhalál környékén vannak némelyek, miközben a hatalmasok dölyfösen mondják
a magukét. A társadalom szétbomlása jelentkezik, amikor ilyen állapotok
következnek be. Itt így olvassuk tovább a 20 versben: „Manassé Efraimra,
Efraim Manasséra, mindketten Júdára támadnak.” A testvér-viszoly, a
belső harc elindul. Ez tipikus jellemzője a társadalom szétbomlásának.
Azután a 10. fejezet elején így folytatja: „…jogtalan rendeleteket
hoznak, és irataik csak terheket rónak ki. Mert elnyújtják a nincstelenek
perét, megfosztják jogaiktól népem nyomorultjait. Az özvegyeket
kizsákmányolják, és az árvákat kifosztják.” Ezek a társadalom
szétbomlásának tipikus jelei.
És a harmadik mozzanat, a
harmadik fázis, amiről a 10. fejezet következő, 3. versében így olvasunk: „De
mit tesztek majd a megtorlás napján, amikor megjön messziről az ítéletidő?
Kihez futtok majd segítségért, hol hagyjátok kincseiteket?” Általános
összeomlás. Amikor minden recseg-ropog, amit gőgösen, dölyfösen fölépített
egy nép. Hova fogtok szaladni? Vihetitek a kincseiteket, de senkinek nem
kell, és nem tartanak meg bálványozott kincseitek. Ráadásul itt még ott van
mellettük egy nép, Asszíria, amely ugyanúgy dölyfös és gőgös, ahogyan
kicsiben Izrael volt – illetve hát annak ugye az északi részét hívjuk most
már csak Izraelnek a kettészakadás miatt –, és ahogyan Júdea is ugyanilyen
gőgös kezdett lenni. Két törpe állam egy akkori világbirodalom csatlós
hálójában; és az akkori Asszíria is dölyfös és gőgös és rátámad ezekre a
kicsi népekre, akik magukat fölemésztették, ahol kezdett széthullni minden.
Még ez is tetézi a bajt. Az arámok előlről, a filiszteusok hátulról falják
Izraelt – olvashattuk az előbb a 9. rész 11. versben. És a próféta nagyon
kemény, de arról kellett, hogy beszéljen – a 10. rész 4. versben
olvashattunk erről: „Aki nem térdel a foglyok közé, a megöltek között
esik el.” Itt már az Asszíriába való deportálásról van szó.
Bekövetkezett az összeomlás és ennek ilyen súlyos személyi tragédiái is
lesznek. Egy nép összeomlásának a fokozatait látjuk leírva. Ez annyiszor
megismétlődött a történelemben és annyira nem tanulunk belőle. Pedig a mi
magyar történelmünkben is ismétlődött már ez. Ugyanakkor megdöbbentő a
fölolvasott szakaszban, hogy egy mondat ismétlődött; refrénszerűen
ismétlődött: „Mindezzel nem múlt el haragja, keze még ki van nyújtva.”
Nem múlt el… újra és újra megszólalt mindez. Talán nekünk is meglepő egy
kicsit, de a korabeli Izraelt biztos, hogy nagyon meglepte, hogy a
választott népet Isten egy öntelt pogány nép által hagyja megbüntetni. Nem
védi Izraelt; nem áll oda a határsorompóhoz, hogy az én népem igaz; hogy
vadember, dölyfös, istentelen, de ide nem jöhettek, hanem engedi, hogy
Asszíria rázúduljon a választott népre. Még azt is megengedte az Úr, amit
el nem tudtak képzelni a hamispróféták. És a nép jelentős része – erről
Jeremiás könyve 7. részében olvashatunk: „az Úr temploma, az Úr
temploma, az Úr temploma” ez, nem érhet minket veszedelem, mert itt van
Jeruzsálemben az Úr temploma. És Jeremiás azt kellett, hogy mondja, hogy ez
is el fog pusztulni, még ezt is megengedi az Isten, mert neki nem kövek
kellenek, hanem a ti engedelmességeteket szeretné; hitre akarna segíteni.
Ne bízzatok hamis próféciákban, hamis szavakban. Vagyis megdöbbentően kell
észrevennünk, hogy az Úr cselekszik. Miközben dölyfösen viselkedett a
mini-állam, Izrael. Miközben dölyfösen, nagyralátóan (ahogy olvastuk a
kifejezést) viselkedett Asszíria a kor világbirodalma. És végig a próféta
arról beszél: az Isten cselekszik. Ő nagyobb mindegyiknél. Vajon mi így
szoktuk látni a történelmet? Vagy csak szűklátókörűen valami kicsit a
körülöttünk lévő különböző erőkből, politikai szándékokból?
A 10. rész 12. versében ezt
olvassuk: „De ha befejezi az Úr minden tettét a Sion hegyén és
Jeruzsálemben…” – tehát itt már nemcsak az északi országrészről,
Izraelről, hanem majd a 140 évvel később szintén idegen kézre kerülő déli
országrészről: Júda, Jeruzsálem, már róluk is van szó. Amikor befejezi az
Úr minden tettét (tudniillik ítéletét engedetlen népén), akkor megbünteti
az Úr az asszír király dölyfös viselkedéséért Asszíriát is. Mindegy, hogy
kicsi állam, egy kis csatlós állam vagy egy világbirodalom. Az Isten
megbünteti. Egészen megdöbbentő, amit olvasunk: „Elvetemült nemzet ellen
küldöm, az ellen a nép ellen rendelem, amelyre haragszom, hogy zsákmányt
zsákmányoljon, prédát prédáljon, és eltapossa, mint az utca sarát.” Nem
védi az Úr a maga engedetlen népét, hanem Asszíria rájuk zúdulhat és ez sok
szenvedést fog okozni Izraelnek. De az Úr korábban szólt, hogy engedelmesen
bennem bízz és e helyett másban kezdett bízni. Viszont Asszíriáról pedig
ezt olvassuk (folytatva): „De ő nem így képzeli, szíve nem így gondolja,
mert szíve szerint pusztítani akar, számos nemzetet akar kiirtani.” Úgy
dicsekszik, vezérei mind királyok, és sorolja, hogy mennyi kis birodalmat,
kis országocskát lesöpörtem, meghódítottam. Vagyis Asszíria szíve gonosz,
pusztítani akar, és az Úr megengedi.
A Szent Istent mi sokszor
elfelejtjük. Az Isten Szentségét sokszor mi sem vesszük komolyan.
Megpróbáljuk kijátszani a Krisztusban fölkínált kegyelemmel. Nem lehet
kijátszani büntetlenül. Az Úr azt mondja, számon kérem Asszírián is az ő
vétkét, a maga dölyfösségét, számon kérem bálványait, számon kérem
Isten-ellenes lázadását. Számon kértem Izraelen, és számon kérem rajtuk is.
Miközben a világbirodalom dicsekszik, aközben a próféta így kell, hogy
szóljon: „Dicsekedhetik-e a fejsze azzal szemben, aki vág vele?
Fontosabb-e a fűrész, annál, aki húzza? Mintha a bot suhogtatná azt, aki
fölvette, és a vessző venné föl azt, aki nem fából van!” Asszíria úgy
gondolta, ő intézi a világ sorsát; nálánál nagyobb hatalom nincs. És akkor
a próféta egy pici kis országban, ráadásul egy olyan kis országban,
amelyben a nép jelentős része engedetlen az Isten iránt, megkérdezi: hogy
is van? Hát ki a nagyobb? A fejsze, vagy aki fogja a fejszét? Asszíria! Az,
hogy te most idejöhetsz és az ítélet eszköze leszel rajtunk, ez nem azt
jelenti, hogy tied minden hatalom. Az Isten még téged itt megtűr, a magad
gonoszságával fenyíti meg saját népét. Ez az, amiről Jézus is beszélt, amikor
Pilátus már-már majdnem hőbörögve vagy talán kétségbeesve mondta Jézusnak, “Hát
nem felelsz nekem semmit? Nem tudod, hogy hatalmam van, hogy
életre-halálra? És Jézus ennyit mond: Hatalmad van, mert kaptál felülről.
Nem a tied a hatalom. Az az Istené.
Mi látjuk így a
történelmet? Látjuk így népünket? Látjuk így egyházunkat? Látjuk így a
saját életünket vagy csak egy kiszámíthatatlan káoszt és bizonyos politikai
erőket? És nem győzünk forgolódni jobbra-balra, köpönyeget forgatni és
gerinctelenül viselkedni, hogy megmentsük és megtartsuk magunkat; és
eközben elveszítjük. Mert aki meg akarja menteni az ő életét a Krisztus
nélkül, az elveszíti azt – mondja Jézus.
A 10. rész 16. versben az
Úr kimondja az ítéletet az akkori világbirodalom, a dicsősége teljében lévő
Asszíria fölött, amikor Ézsaiás így kell, hogy szóljon: „…az Úr sorvadást bocsát Asszíriára…”,
ami hihetetlennek tűnt akkor a maroknyi Izraelből nézve. Az Isten sorvadást
bocsát a legnagyobb világbirodalomra is, amikor fejébe szállva, öntelt
dicsőséggel akar intézkedni. Ezt a hívő embernek tudnia kell és ezt nem
szabad elfelejtenünk.
És visszaérkeztünk a hit
kérdéséhez. Ne feledjük, a hit nemcsak üdvösségünkhöz kell. Ahhoz
nélkülözhetetlen, de kell a hétköznapokhoz is. Mert ahogyan igaz, hogy
kegyelemből, hit által van üdvösségünk, úgy igaz az is, hogy hit által van
megtartatásunk a hétköznapok vonatkozásában is. Vagyis a hit a napi egyéni
és nemzeti élethez és megmaradáshoz is kell. Ezt nem lehet szétválasztani.
Nem szabad szétválasztani. Végzetes tévedés teljesen szétválasztani.
Ravasz László írta egyik
helyen: „Egy nemzet sohasem küzdhet csak a szabadságáért. De viszont csak
annak a nemzetnek van ereje kivívni a szabadságot, amelyiknek azért kell a
szabadság, mert felséges missziót akar megvalósítani.” A szabadság kár az
öngyilkosnak, a renyhének, a gonosztevőnek. Az Isten azért adja a
szabadságot, hogy az általa adott felséges missziót teljesítsük, és nem
azért adja, hogy a magunk gonosz, önző, dölyfös vágyait valósítsuk meg. És
így érkeztünk el a hithez, amikor már a biztatás is megszólalt fölolvasott
szakaszunkban. A biztatás a maroknyi Izrael és a majd meghódítandó Júda
felé is. „Ne félj népem Asszíriától,
ha megver bottal” – olvassuk a 10. rész 24. versben. Ne félj a
világbirodalomtól te pici kis nép, mert rövid idő múlva véget ér kárhoztató
haragom. Ne félj, mert rajtuk is számon kérem vétkeiket, ahogyan rajtad
számon kértem. Ne félj, mert enyém a hatalom. Komolyan vesszük mi azt, amit
annyiszor hallottunk és kívülről olyan jól tudunk? Jézus mondta: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és
földön” – Komolyan vesszük mi ezt? Mert akkor nem úgy kellett volna az
egyháznak, és nem úgy kellene egyenként hívő embereknek viselkednünk a
történelemben, ahogy gyakran viselkedtünk. Komolyan vesszük, hogy a “nékem adatott minden hatalom” az
ezt is jelenti? Amit itt Ézsaiáson keresztül próbál megértetni az Isten
engedetlen népével? De a bátorítás nemcsak ennyi, hogy „ne félj népem Asszíriától, ha megver bottal” – mert
megengedem, hogy megverjen, mert megérdemled –, hanem ezt is olvassuk: „nem támaszkodik többé Asszíriára, hanem
az Úrra támaszkodik majd a maradék”. A maradék – az ítélet tüzén
keresztülment maradék.
Szeretett Testvérek! Már az
elején azzal kezdtem, hogy lelövöm a poén egy-két részét, nevezetesen, hogy
a történelemben ne csupán káoszt lássunk, hanem ragyogjon át, föl, újra és
újra számunkra az Isten hatalma és kijelentése; hogy ez a látomás,
Ézsaiásnak ez a hatalmas tanítása, ez kizökkentsen bennünket lelki
rövidlátásunkból és szűklátókörűségünkből, mert így tud bátorítani és
tanítani az Úr. De végül folytassuk még tanulságokkal. A bűnnek
következménye van egyéni és nemzeti szinten is. Az előbbit azt még néha
komolyan vesszük, az utóbbit ritkán. Pedig most is fogjuk énekelni: „Megbűnhődte
már e nép…”. Komolyan vesszük mi, hogy közösségi, népi szinten elkövetett
vétkeink minket fognak sújtani? Komolyan vesszük mi, amit bizonyos számítások
szerint így fogalmazott meg valaki a közelmúltban, nem először, hogy 200 év
múlva megszületik az utolsó magyar? Hiszen tavaly Cegléd nagyságú város eltűnt
Magyarország térképéről; mert nem születtek meg. Jövőre még nagyobb város
fog eltűnni. 10-20 év múlva még nagyobb. És néhány évtized múlva egy
esztendő alatt egy Debrecen nagyságú is eltűnhet a térképről, csak mi nem
vesszük észre, mert nem egy helyről tűnik el, hanem az összes magyar
településről fog hiányozni sok-sok ember. Komolyan vesszük mi, hogy a
bűnnek nemcsak egyéni, hanem népi szinten is, nemzeti szinten is súlyos
következményei vannak? És az Isten a mi dölyfös, önző gondolkozásunkat nem
fogja helyettünk majd valamivel kárpótolni, hanem hagyja, hogy ezek által
megbűnhődjünk; azért, amit tettünk. Fontos tanulság a mi számunkra eme
látszólag nehezen érthető Ézsaiási szakaszok alapján, hogy ahogyan hit
által van üdvösségünk, ugyanúgy a hétköznapi egyéni és népi, egyházi
szinten is kulcsfontosságú a hit. Fontos tanulság, hogy Isten mindenekfelett
való uralma és szabadságunk… Ennek egymáshoz való viszonyát nem teljesen
értjük. De nem megérteni kell, amit nem érthetünk meg, hanem komolyan kell
venni, hogy bíznom kell. Tehát Isten mindenekfelett való uralma és
szabadságunk megőrizhet a gonosz elfogadásától. Néhány évtizeddel ezelőtt
bűn nem létezett, legfeljebb hiba – hivatalosan. De vakember, aki nem veszi
észre, mennyi bűn van bennünk. Az Isten mindenekfelett való uralma és ugyanakkor
a mi személyes szabadságunk, tehát felelősségünk megőrizhet a
kétségbeeséstől is. És megőrizhet bennünket a modern bálványok
bálványozásától, megőrizhet bennünket a modern Asszíriák imádásától, megőrizhet
a félelemtől. Ne félj népem! Asszíria, akkori világbirodalom, mint bot, az
én vesszőm sújt téged. A hatalom akkor is az enyém – mondja az Úr. És megőrizhet
bennünket, ha jól látjuk Isten mindenekfelett való uralmát és saját szabadságunkat,
felelősségünket; megőrizhet bennünket az Isten iránti engedelmességben
egyénileg és közösségként: népként, egyházként, sőt nemzetként is. Vagyis
igaz Pál apostol szava ide is – a korinthusi levél 5. fejezetében
olvashatjuk –, hogy „hitben járunk,
nem látásban”. Ha csak látásban akarunk látni és járni, akkor látjuk a
pillanatot, és azt néha káoszként látjuk. Ha hitben eme Ézsaiási látomás
segítségével látjuk a történelmet, benne népünket, benne családunkat, benne
életünket, ha oda merjük magunkat bízni és nem Asszíriára és minden másra
támaszkodni az Úr helyett; hanem az Úrra bízunk! – akkor van jövendő. Ámen.
Imádkozzunk
Magasztalunk teremtő
Istenünk, hogy elhelyeztél egy család, egy nép közösségében. Hálát adunk
nemzetünk példaadó nagyjaiért, azokért, akik nemcsak maguknak, hanem népünk
javáért tudtak, s akartak fáradozni. Hálát adunk és magasztalunk Téged a
hitben előttünk járt elődök jó példáiért. Bocsáss meg, hogy beteges
önzésünkkel romboltuk népünket. Nemzetünk iránti lanyha
felelősségérzetünket Te bocsásd meg Urunk. És bocsásd meg, hogy a
történelemből gyakran még mi is kizártunk Téged, a Te hatalmadat. Segíts
Urunk hit útján engedelmesen járni, segíts nemzetünk megtéréséért
hűségesebben fáradozni, megújuló gyülekezetekként betölteni missziós
küldetésünket. Segíts megérteni, hogy egyéni, családi boldogulásunknak is
szoros kapcsolata, összefüggése van népünk, nemzetünk lelki, szellemi
felemelkedésével. Könyörgünk, hogy a Te irgalmas szereteted forduljon még
mihozzánk. Légy türelmes még hozzánk, engedetlen nemzetünkhöz. Könyörgünk
Urunk mindazokért, akik közömbösségben élnek és csak a maguk kis ügyeivel
akarnak foglalkozni. Könyörgünk, hogy észrevehessék ők is,
beleplántáltattak egy nép közösségébe. És kérünk Urunk nemzetünkért határon
innen és túl is, hogy komolyan vegyük a már több mint egy évezrede nekünk
hirdettetett evangéliumot. És könyörgünk azokért, akikre a napi gondok,
betegség, gyász nehezedik most. Irgalmas szereteteddel őket is vedd körül.
Hitükben erősítsd, és hit által adj reménységet nékik. Urunk, Istenünk!
Odaszánjuk magunkat meghallva ítéletes, de mégis kegyelmes szavadat Téged
dicsőítő életre. Ámen.
|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
|