| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Szenvedéstörténet

Máté evangéliuma alapján

Jézus, Istennek Báránya,

Kínjaidat ég s föld szánja.

A nap, a nap Sötétté változik,

A föld, a föld Reng és ingadozik.

Hegyek, halmok süllyedeznek,

A kősziklák repedeznek,

Holtak, holtak Sírból feltámadnak,

A szent, a szent Városban jelt adnak.

Íme, a templom kárpitja

Kettéhasad és megnyitja

Helyét, helyét A szentek szentének,

Jelét, jelét Jehova frigyének.

Mindezekből ó, mit értsünk?

És szívünkbe vajh’ mit véssünk?

Isten, Isten Végtelen kegyelmét,

Hozzánk, hozzánk Csuda nagy szerelmét.

Fiát a szeretet Atyja

Kereszt kínjaira adja,

Értünk, értünk Hogy eleget tégyen,

Urunk, Urunk, S üdvözítőnk légyen.

339. dicséret 1-5. vers

Imádkozzunk

Édesatyánk! Áldunk Téged a Te nagy szeretetedért. Áldunk Téged, hogy öröktől fogva szeretted a Tiédet. Áldunk Téged azért, mert elküldted az Egyszülött Fiút ebbe a világba miérettünk, hiszen Te nem akarod a bűnös halálát, hanem azt akarod, hogy megtérjen és éljen. Köszönjük Neked, hogy az Úr Jézus keresztjénél itt lehetünk, köszönjük neked, hogy mi magunk is érezhetjük ezt a kegyelmet, ezt a szabadítást egyen-egyenként. És most kérünk Téged, hogy hozd közel hozzánk az Igéket, Szentlelked által magyarázd számunkra, és add meg nekünk, hogy érthessük a kereszt titkát. Légy itt közöttünk, áldj meg minket. Ámen.

 „Amikor Jézus Jeruzsálembe készült felmenni, maga mellé vette külön a tizenkét tanítványt, és útközben ezt mondta nekik:

»Íme, felmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik, és átadják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megkorbácsolják és keresztre feszítsék, de harmadnapon feltámad.«”

Királyi zászlók lobognak,

Fénylik titka keresztfának,

Az élet ottan halni tért,

Holtával nyervén drága bért.

Dávidnak bétölt írása,

Minden népeknek mondása:

Isten, kit felfeszítetek,

Úr lesz e fán felettetek.

Élő kútfő, Szentháromság!

Téged áldunk, legfőbb Jóság!

Kérünk: a kereszt győzelmét,

Közöljed vélünk érdemét!

344. dicséret 1., 3. és 5. vers

 „»Hallgassatok meg egy másik példázatot. Volt egy gazda, aki szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót készített, és őrtornyot épített benne, azután bérbe adta munkásoknak, és idegenbe távozott.

Amikor elérkezett a szüret ideje, elküldte szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át a neki járó termést.

A munkások megfogták szolgáit, és kit megvertek, kit megöltek, kit pedig megköveztek közülük.

Aztán ismét küldött szolgákat, többet, mint először, de ugyanígy bántak azokkal is.

Utoljára pedig fiát küldte el hozzájuk, mert úgy gondolta: A fiamat meg fogják becsülni.

De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak maguk között: Ez az örökös: gyertek, öljük meg, és azután mienk lesz az öröksége.

Majd megfogták, kidobták a szőlőn kívülre, és megölték.

Vajon majd ha megjön a szőlő ura, mit tesz ezekkel a munkásokkal?«

Ezt felelték neki: »Mivel gonoszak, ő is gonoszul veszti el őket, a szőlőt pedig más munkásoknak adja ki, akik megadják a termést a maga idejében.«

Erre megkérdezte tőlük Jézus: »Sohasem olvastátok az Írásokban: Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő, az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben.

Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcsét.

És aki erre a kőre esik, összezúzza magát, akire pedig ez a kő ráesik, azt szétmorzsolja.«

Amikor a főpapok hallották példázatait, megértették, hogy róluk beszél.

Szerették volna elfogni, de féltek a sokaságtól, mert az prófétának tartotta.”

A romlás után nem hagyál bűnünkben,

Sőt te Fiadat ígéréd Igédben,

Hogy elbocsátod őtet mi közénkben,

Emberi testben.

Felséges Isten, tenéked könyörgünk,

Hogy mutassad meg szent Fiadat nékünk,

Hogy őtet látván, benne remélhessünk,

Idvezülhessünk.

225. dicséret 3. és 4. vers

„Amikor Jézus befejezte mindezeket a beszédeket, így szólt tanítványaihoz:

»Tudjátok, hogy két nap múlva lesz a húsvét ünnepe, és az Emberfia átadatik, hogy megfeszítsék.«

Ekkor összegyűltek a főpapok, az írástudók és a nép vénei Kajafás főpap palotájában, és megegyeztek abban, hogy Jézust csellel elfogják és megölik.

De ezt mondták: »Ne az ünnepen, hogy zavargás ne támadjon a nép között.«

Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskáriótes Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz, és így szólt: »Mit adnátok nekem, ha kezetekbe adnám őt?« Azok harminc ezüstöt állapítottak meg neki.

Ettől fogva kereste az alkalmat, hogy elárulja őt.

A kovásztalan kenyerek első napján odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: »Hol akarod megenni a húsvéti vacsorát, hol készítsük el?«

Ő ezt válaszolta: »Menjetek a városba ahhoz a bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Az én időm közel van, nálad tartom meg a húsvéti vacsorát tanítványaimmal.«

A tanítványok úgy tettek, amint Jézus parancsolta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát.

Amikor este lett, asztalhoz telepedett a tizenkét tanítvánnyal.

Evés közben így szólt: »Bizony, mondom néktek, hogy közületek egy el fog árulni engem.«

Erre nagyon elszomorodtak, és egyenként kérdezni kezdték tőle: »Talán csak nem én vagyok az, Uram?«

Ő pedig így válaszolt: »Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem.

Az Emberfia elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.«

Megszólalt Júdás is, az áruló, és ezt kérdezte: »Talán csak nem én vagyok az, Mester?«

»Te mondtad!« – felelte neki.

Miközben ettek, vette Jézus a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: »Vegyétek, egyétek, ez az én testem!«

Azután vette a poharat és hálát adott, nekik adta, és ezt mondta: »Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.

De mondom nektek: nem iszom mostantól fogva a szőlőtőnek ebből a terméséből ama napig, amelyen majd újat iszom veletek Atyám országában.«

Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére.

Akkor így szólt hozzájuk Jézus: »Mindnyájan megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán, mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai. De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába.«”

Jézus! a te véred szent!

Légyen szívünk bűntől ment;

Mert örök életet veled az remélhet,

Ki megveti a vétket.

Szent törvényed fáklyája

Világoljon pályánkra!

Mert e földi úton, tudjuk, el nem téved,

Ki híven követ téged.

Fogjad azért kezünket

S magad vezérelj minket:

Mert a te útadon Istenünkhöz vezet

A hit, remény, szeretet.

442. dicséret 6., 7. és 8. vers

„Akkor elment velük Jézus egy helyre, amelyet Gecsemánénak hívtak, és így szólt tanítványaihoz: »Üljetek le itt, amíg elmegyek, és amott imádkozom.«

Maga mellé vette Pétert és Zebedus két fiát, azután szomorkodni és gyötrődni kezdett.

Akkor így szólt hozzájuk: »Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok velem!«

Egy kissé továbbment, arcra borult, és így imádkozott: »Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te.«

Amikor visszament a tanítványokhoz, alva találta őket, és így szólt Péterhez: »Ennyire nem tudtatok virrasztani velem egy órát sem?

Virrasszatok, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.«

Másodszor is elment, és így imádkozott: »Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod.«

Amikor visszament, ismét alva találta őket, mert elnehezült a szemük.

Otthagyta őket, újra elment, harmadszor is imádkozott ugyanazokkal a szavakkal.

Azután visszatért a tanítványokhoz, és így szólt hozzájuk: »Aludjatok tovább és pihenjetek! Íme, eljött az óra, és az Emberfia bűnösök kezébe adatik.

Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van az, aki engem elárul.«

Még beszélt, amikor megjött Júdás, egy a tizenkettő közül, és nagy sokaság jött vele kardokkal és botokkal a főpapoktól és a nép véneitől.

Az árulója ezt az ismertetőjelet adta meg nekik: »Akit megcsókolok, az lesz ő, azt fogjátok el!«

Majd egyenest Jézushoz menve így szólt: »Üdvözlégy, Mester!« – és megcsókolta őt.

Jézus ezt mondta neki: »Barátom, hát ezért jöttél!« Akkor odamentek, rátették a kezüket, és elfogták.

Egy pedig azok közül, akik Jézussal voltak, kardjához kapott, kirántotta, lecsapott a főpap szolgájára, és levágta a fülét.

Ekkor így szólt hozzá Jézus: »Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el.

Vagy azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet?

De miképpen teljesednének be akkor az Írások, hogy ennek így kell történnie?«

Abban az órában így szólt Jézus a sokasághoz: »Úgy vonultatok ki, mint valami rabló ellen, kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok; mindennap a templomban ültem és tanítottam, mégsem fogtatok el.

Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjenek a próféták írásai.« Akkor a tanítványok mind elhagyták őt, és elfutottak.

Lelki próbáimban, Jézus , légy velem,

El ne tántorodjék tőled életem,

Félelem ha bánt, vagy nyereség kísért,

Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért.

Ha e világ bája engem hívogat,

Nagy csalárdul kínál hitványságokat:

Szemem elé állítsd szenvedésidet,

Vérrel koronázott, szent keresztedet.

Tisztogass bár bajjal olykor engemet:

Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet;

Bár e test erőtlen: te oltárodon

Keserű pohárral, hittel áldozom.

338. dicséret 1., 2. és 3. vers

„Azok pedig, akik elfogták Jézust, elvitték Kajafáshoz, a főpaphoz, ahol összegyűltek az írástudók és a vének.

Péter távolról követte őt egészen a főpap palotájának udvaráig, és bement, leült a szolgákkal, hogy lássa, mi lesz a dolog vége.

A főpapok pedig az egész nagytanáccsal együtt igyekeztek hamis tanúvallomásra szert tenni Jézus ellen, hogy halálra adhassák, de nem találtak, pedig sok hamis tanú állt elő. Végül előálltak ketten, akik azt állították, hogy Jézus ezt mondta: »Le tudom rombolni az Isten templomát, és három nap alatt fel tudom építeni.«

A főpap felállt, és így szólt hozzá: »Semmit sem felelsz arra, amit ezek ellened vallanak?«

Jézus azonban hallgatott. A főpap ekkor azt mondta neki: »Az élő Istenre kényszerítelek, mondd meg nekünk, vajon te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia!«

Jézus ekkor így felelt: »Te mondtad. Sőt azt mondom nektek: mostantól fogva meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin.«

A főpap erre megszaggatta ruháját, és így szólt: »Istent káromolta. Mi szükségünk van még tanúkra? Íme, most hallottátok az istenkáromlást. Mit gondoltok?«

Azok így feleltek: »Méltó a halálra!«

Azután szembeköpték, arcul ütötték, mások pedig bottal verték, és ezt mondták: »Prófétáld meg nekünk, Krisztus, ki ütött meg téged!«

Péter ezalatt kinn ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgálóleány, és így szólt: »Te is a galileai Jézussal voltál.«

Ő azonban tagadta mindenki előtt, és ezt mondta: »Nem tudom, mit beszélsz.«

Mikor pedig kiment a kapuba, meglátta őt egy másik szolgálóleány, és ezt mondta az ott levőknek: »Ez a názáreti Jézussal volt.«

Ő ismét tagadta, mégpedig esküvel: »Nem ismerem azt az embert.«

Kis idő múlva az ott álldogálók mentek oda, és így szóltak Péterhez: »Bizony, közülük való vagy te is, hiszen a kiejtésed is árulkodik rólad.«

Akkor átkozódni és esküdözni kezdett: »Nem ismerem azt az embert.« És nyomban megszólalt a kakas.

Péter visszaemlékezett Jézus szavára, aki azt mondta neki: »Mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem.« Aztán kiment onnan, és keserves sírásra fakadt.”

Szelíd szemed , Úr Jézus,

Jól látja minden vétkemet,

Személyemet ne vesse meg

Szelíd szemed Úr Jézus.

Szelíd szemed , Úr Jézus,

Tekintsen rám, ha roskadok,

Adjon békét, bocsánatot

Szelíd szemed, Úr Jézus

Szelíd szemed , Úr Jézus,

Tudom, hogy vádat is emel;

Vétkeztem én, ítéljen el

Szelíd szemed , Úr Jézus.

Szelíd szemed , Úr Jézus,

Elítél bár, lásd, én megint

Csak várom, hogy majd rám tekint

Szelíd szemed , Úr Jézus.

465. dicséret

„Amikor megvirradt, a főpapok és a nép vénei valamennyien azt a határozatot hozták Jézus ellen, hogy halálra juttatják.

Azután megkötözték, elvitték és átadták Pilátusnak, a helytartónak.

Jézust pedig a helytartó elé állították, aki ezt kérdezte tőle: »Te vagy a zsidók királya?«

»Te mondod« – válaszolta neki Jézus.

De mikor a főpapok és a vének vádolták, semmit sem válaszolt.

Akkor így szólt hozzá Pilátus: »Nem hallod, mi mindent vallanak ellened?«

Jézus azonban nem felelt egyetlen szavára sem, úgyhogy a helytartó nagyon elcsodálkozott.

Ünnepenként a helytartó szabadon szokott bocsátani a sokaságnak egy foglyot, akit ők kívántak.

Volt pedig akkor egy nevezetes foglyuk, akit Barabbásnak hívtak.

Amikor tehát összegyűltek, Pilátus ezt kérdezte tőlük: »Mit akartok, melyiket bocsássam nektek szabadon: Barabbást vagy Jézust, akit Krisztusnak mondanak?«

Tudta ugyanis, hogy Jézust irigységből szolgáltatták ki neki.

Mikor pedig a bírói székben ült, felesége ezt üzente neki: »Ne avatkozz ennek az igaz embernek a dolgába, mert sokat szenvedtem ma álmomban miatta.«

A főpapok és a vének azonban rávették a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el.

Erre a helytartó újra megkérdezte őket: »Mit kívántok, a kettő közül melyiket bocsássam nektek szabadon?« Azok ezt mondták: »Barabbást.«

Pilátus így szólt hozzájuk: »Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak mondanak?« Mindnyájan így kiáltották: »Feszíttessék meg!«

Azután ezt kérdezte: »De mi rosszat tett?«

Azok pedig még hangosabban kiáltoztak: »Feszíttessék meg!«

Amikor Pilátus látta, hogy nem ér el semmit, sőt a forrongás még nagyobb lesz, vizet hozatott, megmosta kezét a sokaság szeme láttára, és így szólt: »Ártatlan vagyok ennek az igaz embernek a vérétől. Ám ti lássátok!«

Az egész nép így kiáltott: »Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére!«

Akkor szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és kiszolgáltatta, hogy feszítsék meg.

Miután kigúnyolták, levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és elvitték, hogy keresztre feszítsék.

Kifelé menet találkoztak egy cirénei emberrel, akinek Simon volt a neve: ezt arra kényszerítették, hogy vigye a keresztet.

Amikor arra a helyre értek, amelyet Golgotának, azaz Koponya-helynek neveznek, epével kevert bort adtak neki inni. De amikor megízlelte, nem volt hajlandó meginni.

Miután megfeszítették, sorsvetéssel megosztoztak ruháin; azután leültek ott, és őrizték.

Feje fölé fügesztették az ellene szóló vádat, amely így szólt: EZ JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA.

Vele együtt feszítettek keresztre két rablót is, az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől.

Akik elmentek mellette, a fejüket csóválva káromolták, és ezt mondták: »Te, aki lerombolod a templomot, és három nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről!«

Hasonlóan a főpapok is gúnyolódva mondták az írástudókkal és a vénekkel együtt:

»Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne! Bízott az Istenben: szabadítsa meg most, ha akarja; hiszen azt mondta: Isten Fia vagyok.«

A vele együtt megfeszített rablók is ugyanígy gyalázták.”

Jézus, világ Megváltója,

Üdvösségem megadója,

Megfeszített Isten Fia,

Bűnömnek fán függő díja:

Jézus, engedd hozzád térnem,

Veled halnom, veled élnem.

Szent kereszteden kereslek,

Szomorú szívvel szemléllek,

Mert így gyógyulást reménylek:

Moss meg szent véredben s élek.

Jézus, engedd…

342. dicséret 1. és 2. vers

Tizenkét órától kezdve három óráig sötétség lett az egész földön.

Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: »Éli, éli, lamá sabaktáni!« azaz: »Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?«

Néhányan az ott állók közül, akik hallották ezt, így szóltak: »Illést hívja.«

Egy közülük azonnal elfutott, hozott egy szivacsot, megtöltötte ecettel, nádszálra tűzte, és inni adott neki.

A többiek pedig ezt mondták: »Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy megmentse.«

Jézus pedig ismét hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.

És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak.

A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste.

Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek.

Amikor pedig a százados és akik vele őrizték Jézust, látták a földrengést és a történteket, nagyon megrémültek, és így szóltak: »Bizony, Isten Fia volt ez!«

Meghal a jó, ki hűség volt s alázat,

Az él, ki Isten bántására lázadt;

A vétkes ember sértetlen, s bilincsben

Ott áll az Isten.

Ó mérhetetlen szeretet, csodás hit,

Amely a kínok zord útjára rávitt!

Én vigadozva élek és örömben,

Te kín-özönben.

Ó nagy Királyom, minden kor Királya,

Hűségedet hogy hirdethesse hála?

Nincs emberszív, melyben tanács fakadhat:

Néked mit adhat?

Ha trónusodnál Jézusom, Vezérem,

Fejem ragyogva fürdik majd a fényben:

Énekelek, hol szentül zeng az ének,

Dícsérve Téged.

340. dicséret  5., 6., 7. és 8. vers

Imádkozzunk

Urunk, Istenünk! Szívünk megdöbben, amikor előttünk a mi Urunk, Jézus Krisztus szenvedése. Szívünk megdöbben, mert érettünk és helyettünk, miattunk és javunkra történt mindez. Magasztalunk Téged Jézus Krisztus, hogy vállaltad érettünk, helyettünk, miattunk és javunkra. És köszönjük, hogy a Te Lelked a mi életünk számára új életet hozott a Krisztus áldozatában. Segíts Urunk, hogy mindezt, amit érettünk és helyettünk cselekedtél, mindez a mi szívünk hálájával, életünk odaszánásával, szent élettel hirdessük ebben a világban. Segíts, hogy már a jelenvaló világban és majd trónusodnál dicsőségedet zengjük. Ámen.

Jézus, Istennek Báránya,

Kínjaidat ég s föld szánja.

A nap, a nap Sötétté változik,

A föld, a föld Reng és ingadozik.

Jézus, ki értünk szenvedtél,

Hogy éljünk, halálra mentél:

Néked, néked Szívből hálát adunk,

Holtig, holtig Híveid maradunk.

339. dicséret 1. és 7. vers

Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |