| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

Követőink példává lettek

Thesszalonikabeliekhez írott 1. levél 2. fejezet 1-12.

¹Hiszen magatok tudjátok, testvéreim, hogy nem hiába jártunk nálatok.

²Sőt amint tudjátok, miután előbb szenvedés és bántalmazás ért minket Filippiben, a mi Istenünktől bátorságot kaptunk arra, hogy nyíltan hirdessük nektek az Isten evangéliumát sok tusakodás közben.

³Mert a mi igehirdetésünk nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, nem is álnokságból.

⁴Hanem mivel az Isten ítélt minket alkalmasnak arra, hogy ránk bízza az evangéliumot, úgy hirdetjük azt, mint akik nem az embereknek akarnak tetszeni, hanem a szívünket vizsgáló Istennek.

⁵Hiszen, mint tudjátok, soha sem léptünk fel hízelgő beszéddel, sem leplezett kapzsisággal, Isten a tanúnk: ⁶nem is vártunk emberektől dicsőséget, sem tőletek, sem másoktól.

⁷Mint Krisztus apostolai élhettünk volna tekintélyünkkel, mégis olyan szelíden léptünk fel közöttetek, mint ahogyan az anya dajkálja gyermekeit.

⁸Mivel így vonzódtunk hozzátok, készek voltunk odaadni nektek nemcsak az Isten evangéliumát, hanem a saját lelkünket is, mert annyira megszerettünk titeket.

⁹Hiszen emlékeztek, testvéreink, a mi fáradozásunkra és vesződségünkre: éjjel és nappal dolgoztunk, hogy senkit meg ne terheljünk nálatok, és úgy hirdettük nektek az Isten evangéliumát.

¹⁰Ti vagytok a tanúim és az Isten: milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek.

¹¹Aminthogy azt is tudjátok, hogy mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként ¹²intettünk és buzdítottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek az Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.

Imádkozzunk

Drága Istenünk! Fel sem foghatjuk, hogy milyen csodálatos dolog az, hogy a Te országodba hívsz minket, annyira méltatlan módon tudunk néha élni. Kérlek Uram, bocsásd meg nekünk gyengeségeinket, bocsásd meg nekünk, hogy annyira könnyen haragra gerjedünk, kis apróságokon úgy el tudunk csúszni, és el tudunk tévelyedni a Te utadról. Hálát adunk Neked, hogy Te most is itt vagy köztünk, és most is fel akarsz minket emelni, és vissza akarsz húzni az útra. Uram, Istenem! Magasztallak Téged, hogy mindig újra és újra utánunk jössz, és mindig fel akarsz minket emelni. Istenem hálát adok Neked II. János Pál pápa életéért. Köszönjük Neked, hogy ő példa lehetett előttünk, és ablakokat nyitogathatott még utolsó szavaival is, amin keresztül a mennyország fénye bevilágíthatta a mi életünket is. Kérünk Téged, hogy bár mindenki olyan kis aprónak érzi magát, mégis tudjunk ablakok lenni. Kérlek Téged, hogy hadd lehessünk mi is a mi saját helyünkön, ahova tettél minket, ilyen ablakok, amin keresztül a Te fényed beragyoghatja a világot és mások életét. Uram! Kérlek Téged, hogy áldd meg ezt az istentiszteletet. Add, hogy minden dolgot, ami megkötözi a gondolatainkat, minden előítéletet, minden elvárást, ami elvonhatja a figyelmünket Terólad, azt vegyél el tőlünk, és tisztíts meg minket teljesen, hogy a Te Igéd hasson a mi szívünkbe. Kérlek, áldd meg az Ige hirdetőjét is, hogy a Te Szentlelked által tudjon ma szólni hozzánk. Ámen.

Csodálatos Felség, Hadd dicsérlek téged:

Hadd szolgáljon lelkem Néked!

Angyaloknak módján Színed előtt állván

Bárcsak mindig orcád látnám!

Add nékem Mindenben Te kedvedben járnom,

Istenem, Királyom!

Általjársz Te mindent; Rám ragyogni engedd

Életadó, áldott Lelked!

Mint a kis virág is Magától kibomlik,

Rá ha csöndes fényed omlik:

Hagyj Uram, Vidáman Fényességed látnom

S országod munkálnim!

165. dicséret 3. és 4. vers

Thesszalonikabeliekhez írott első levél  1. fejezet 5-10.

⁵Mert a mi evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel és teljes bizonyossággal is. Ti is tudjátok, hogyan éltünk közöttetek, a ti érdeketekben, ⁶ti pedig a mi követőinkké lettetek, és az Úréi, amikor sok zaklatás ellenére a Szentlélek örömével fogadtátok be az igét.

⁷Példává is lettetek minden hívő számára Macedóniában és Akhájában, ⁸mert tőletek terjedt tovább az Úr beszéde, de nemcsak Macedóniába és Akhájába, hanem mindenhová eljutott a ti Istenbe vetett hitetek híre. Szükségtelen is erről bármit mondanunk, ⁹mert ők maguk beszélik rólunk, milyen fogadtatásban volt részünk nálatok, és hogy miként tértetek meg a bálványoktól az Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok, ¹⁰és várjátok a mennyből Jézust, az ő Fiát, akit feltámasztott a halottak közül, aki megszabadít minket az eljövendő haragtól.

Szeretett Testvérek!

A hívő ember számára újra és újra, a gyülekezet számára újra és újra kérdés kell, hogy legyen, hogyan terjedhet az evangélium? Különböző próbálkozások voltak, vannak napjainkban is. De igaza van egy korábbi neves igehirdetőnek, amikor ezt írta: „Mihelyt azt gondoljuk, hogy többre megyünk, ha a régi evangéliumot kiegészítjük a magunk okoskodásaival, nagy nehézségekbe ütközünk. Ha pótszerünk és műfogásunk pillanatnyi eredménnyel kecsegtet is, ez legfeljebb gomba vagy üvegházi növény lehet. De semmi esetre sem az Isten dicsőségére plántált fa.”

Műfogások vagy pótszerek, hogy úgymond az evangéliumot hatékonyabbá tegyük. Az evangélium élő és ható. Nyílván nem mindegy a módszer. De hogyan terjedhet az evangélium?

Nézzük, a Thesszalonikai levél, melyet mostanában kezdünk olvasni újszövetségi Igeként, mire tanít bennünket? Mire látunk példát belőle?

Először is az apostol szavai alapján föl tehetjük azt a kérdést: hogyan éltünk közöttetek? Az apostol emlékeztette a thesszalonikai gyülekezetet mindarra, ami ott korábban történt. És az apostol megfogalmaz néhány nagyon fontos szempontot, ami ma is legalább annyira fontos és legalább annyira szükségszerű, mint akkor volt. Az első: nem embereknek, hanem Istennek akartunk tetszeni. Ezt sokszor a hívő ember is, sokszor az egyház is szem elől téveszti. Megpróbál embereknek tetszeni. Akkor eljuthatunk látványos dolgokhoz, néha show-műsorig, de ez nem azt jelenti, hogy az evangélium került a középpontba. Amikor embereknek akarunk tetszeni, akkor a kiszolgálás, az emberi vágyak kiszolgálásának a határmezsgyéjére sodródhat az egyház, és ez a fajta kiszolgálás legtöbbször az evangélium kárára, de pillanatnyi népszerűségre (mármint a mi népszerűségünkre) szolgál. Komolyan kell vennünk azt, amire az apostolok példát adtak. A Cselekedetek könyvében olvashatunk róla, amikor a korabeli Nagytanács megtiltja nekik, hogy a Krisztus nevében prédikáljanak, akkor ők fölteszik a kérdést: Istennek kell engedni vagy embereknek? Ki a nagyobb? Ezt egyszer s mindenkorra el kellene döntenie az egyháznak is. Nekünk hívő embereknek is. Ha embereknek akarunk tetszeni, pillanatnyi népszerűséget, átmeneti népszerűséget el lehet érni, és az evangéliumot eközben el lehet takarni. Az apostol emlékeztette a thesszalonikai gyülekezetet: nem embereknek, hanem az Istennek akartunk tetszeni. Mi következett ebből? – „Nem hízelgő beszéddel és nem leplezett kapzsisággal…” Az evangélium nem üzlet, de az evangélium nem is arra való, hogy az evangélium helyett csak emberek szája íze szerint kezdjünk udvarolni. Az apostol nagyon komolyan vette mindezt.

Hogyan éltünk közöttetek? „Apostoli tekintélyünkkel nem éltünk vissza, szelíden léptünk fel” – írja az apostol. És mindezekre majd később: „Ti vagytok a tanúim és az Isten”, hogy ez így volt – így hivatkozik. Apostoli tekintélyünk ellenére szelíden léptünk fel. Ez rendkívül fontos. Az evangélium mindig csorbát szenvedett az egyház története folyamán, amikor az egyház a világi hatalommal túlságosan közeli kapcsolatba került – elfogadta a világi hatalom karját, hogy belékarol az egyházba –, mert innen kezdve a világ kezdett diktálni, akár pénzügyi módon, akár politikai eszközökkel, olykor keresztyénséget erőltető törvényekkel is. Ez nem az evangélium útja. Semmiféleképpen nem az. Akkor sem, hogyha ezen idő alatt – korábbi évszázadokra gondoljunk vissza –, esetleg katedrálisokat tudtunk építeni. Föl lehet lapozni régi jegyzőkönyveket, és bizony lehet látni mit jelentett az, amikor az egyház a világi hatalom támogató segítségét és törvényes erejét fölhasználva kényszerítette ki az emberekből, hogy fölépüljenek katedrálisok. Ez megtörtént bármely felekezetben. Az apostol azt mondja: még az apostoli tekintélyünkkel sem éltünk vissza, nemhogy külső világi erőt igénybevettünk volna; hanem szelíden léptünk fel közöttetek. Erre két nagyszerű képet használ. Az egyik az anya: „…ahogyan az anya dajkálgatja gyermekeit”. Másik oldalról pedig: apaként „intettünk és buzdítottunk”. Mind a kettőre szükség van. Szükség van arra is, hogy dajkálni tudjunk, mert van, amikor azt kell; és szükség van arra is, hogy inteni és feddeni is tudjunk népszerűség keresgetés helyett.

Hogyan éltünk közöttetek? – „Nemcsak az evangéliumot, hanem a lelkünket is odaadtuk.” Lehet, hogy igaz, lehet, hogy szép, ami hirdettetik, de az apostol azt mondja, mi a lelkünket is adtuk. Vagyis szív szerint, szívből magunkat a ti szolgálatotokra rendelve szóltunk. Ehhez hozzátartozott az is, hogy éjjel és nappal dolgoztunk, hogy ne terheljünk titeket. Vagyis, Thesszalonikában indul a keresztyén misszió, megtérések történnek, kezd egy kis közösség formálódni, és az apostol és munkatársai Szilvánusz és Timóteus, hogy fönntartsák magukat,  nem terhelték még ezt a kicsiny gyülekezetet; hanem részben például a Filippiek segítségéből, részben pedig, Pál maga írja: sátorponyva készítő tudományomat, szaktudásomat fölhasználva dolgoztam, hogy magamat eltartsam, és az evangéliumot hirdethessem. Viszont egy gyülekezet nem maradhat ilyen kiskorúságban, hogy majd helyette mások végzik a szolgálatot. De az elején még ezt is megtette az apostol érettük. Így foglalja össze: szentül, igazán, feddhetetlenül éltünk, és erre ti vagytok a tanúk thesszalonikabeliek és az Úr.

Hogyan terjedhet az evangélium? Először is mindezt kell észrevennünk, hogy hogyan éltek és szolgáltak az evangélium hirdetői.

Tegyük fel a másik kérdést az evangélium terjedését vizsgálva. Milyen fogadtatásban volt részük Pálnak és munkatársainak Thesszalonikában? Mi történt ott? Ilyet olvastunk: befogadták az Igét zaklatás ellenére. Mai szavakkal szólva: amikor nem volt divat keresztyénné lenni, Krisztuskövetőkké lettek. És nemcsak akkor, amikor éppen az adott római hatalom kicsit türelmesebb volt. Zaklatások ellenére is befogadtátok az Igét, sőt örömmel fogadtátok be. A keresztyén élethez nagyon lényegesen hozzátartozik ez az öröm – mert ez még tud misszionálni.

Hogyan fogadták az Igét? Megtértek a bálványoktól és az Istennek szolgáltak. Radikális változások történtek emberek életében. Nemcsak szép szertartást csináltak; nemcsak elmondták az elmondandót, letudták vallásos kötelezettségüket, hanem radikális életváltozások következtek be. Bálványok szolgálatát elhagyva az Isten szolgálatára indultak el emberek.

Milyen fogadtatás volt Thesszalonikában? Követőinkké lettetek és az Úr követőivé. Figyeljük meg ezt a kettős megfogalmazást. Ezt nagyon sokan ma sem akarják komolyan venni. Az egyházzal szemben elvárásaik vannak, bizonyos szolgáltatásokat az egyház a szája íze szerint teljesítsen; de azt elfelejtik, hogy és nekik, mit mond az Isten Igéje, és nekik, miben kellene megváltozniuk. 

„Követőinkké lettetek és az Úréi.” Aki Krisztus-követő lesz, az kell, hogy tartozzon a Krisztus népéhez, gyülekezethez. Aki ezt nem akarja komolyan venni, az nem Krisztus-követő. Bár lehet, hogy Isten létében hisz, de nem veszi komolyan az Úr parancsát. Jézus soha nem arról beszél a sokaságnak, hogy “majd ha nagyon ráértek, akkor néha gondoljatok a vallásra is, meg énrám is; meg azért higgyétek, hogy én létezem” – hanem azt mondta, hogy „Jöjj és kövess engem!”. Aki Krisztus-követővé lesz, az tartozik a többi keresztyénhez is. Az apostol így fogalmazza: „Követőinkké lettetek és az Úréi.” Aki ugyanazon pásztort nevezi pásztorának, ahhoz a nyájhoz kell, hogy tartozzon. Mert egyébként csak üres szólam az egész. És Thesszalonikában bekövetkezett: a Thesszalonikában megtért emberek vállalták a közösséget egymással, és vállalták a közösséget Pállal, Timóteussal és Szilvánusszal. Gyülekezetet alkottak. Nem pedig, úgy egyedileg otthon azt mondták, hogy “én is hiszem az Istent”. Azt az ördögök is hiszik – mondja a Szentírás. Az nem keresztyénség, hogy Isten létét hiszi valaki. Ott kezdődik a keresztyénség, amikor a bálványok szolgálatát elhagyom, és Krisztus-követővé leszek. De akkor az közösségbe vezet engem!

Milyen fogadtatásban volt részünk? Erővel, teljes bizonyossággal fogadták az Igét a thesszalonikabeliek. Noha elég hamar Pál és munkatársai továbbmentek a következő nagyvárosba és ott hirdették az evangéliumot, itt Thesszalonikában maradt(!) gyülekezet; nem hullott szét, nem semmisült meg! Nem átmeneti felbuzdulás volt, nem egy nagyszerű program volt! – hogy “volt itt néhány ember, olyan szépeket mondott valami Krisztusról, olyan érdekes volt, elmentünk, meghallgattuk”. A virágkarneválra is el szoktunk menni, szép és érdekes, de az még nem keresztyénközösség. Ha ennyinek tekinti valaki, akkor még mindig nem értette meg az Isten szavát.

Hogyan terjedhet az evangélium? Egy harmadik vonatkozást is föl kell tennünk, hogy megvizsgáljuk az előbbi leírást. „Tőletek terjedt tovább az Úr beszéde…” – írja az apostol. Figyeljük meg, Pál és munkatársai Thesszalonikából egy idő múlva továbbmennek következő nagyvárosba, és ott is hirdetik az evangéliumot. És nem erről beszél most az apostol. Nem arról beszél az apostol, hogy igen, Thesszalonikában hirdettük, ti befogadtátok, és az evangélium továbbterjedt, mert mi továbbmentünk és továbbhirdettük; hanem arról ír az apostol, hogy rajtatok keresztül terjedt tovább, tőletek terjedt tovább az evangélium. Pálékon keresztül is máshol, de most nem erről van szó. Arról van szó, hogy emberek megtértek, létrejött egy gyülekezet, és a gyülekezet misszionálni kezdett. Amelyik gyülekezet nem misszionál, az jobb esetben vegetál, rosszabb esetben már haldoklik. Tőletek terjedt tovább thesszalonikaiak az Úr beszéde… olyannyira, hogy így olvassuk: „…mindenhova eljutott Istenbe vetett hitetek híre”. Nem Pálé, nem Szilvánuszé, nem Timóteusé; nem az ő hírük, hanem a Thesszalonikában történt megtérések, gyülekezetformálódás és gyülekezeti közösség híre jutott el messzi. Olyannyira, hogy az apostol ilyet ír, ezt olvastuk az előbb: „szükségtelen is erről bármit mondanunk” – mármint nekünk. Annyira híre van annak, hogy Krisztus-követőkké lettetek. Mert ők beszélik… mármint a többi tartományban és a többi városban beszélik rólatok Thesszalonikabeliek, hogy milyen fogadtatásban volt részünk, és hogyan tértetek meg a bálványoktól az élő Istenhez.

Hogyan terjedt tovább az evangélium? Így. Nem arról olvasunk: “És jött aranyszájú Szent Jánosként Pál” – vagy Timóteus vagy Szilvánusz. Az sem árt, hogyha vannak ilyenek, és az Úr azokat is föl akarja használni. De az evangélium terjedésével kapcsolatosan ezt kell észrevennünk. Nem is olyan régen jött létre egy gyülekezet és már messze városokban híre van. Ott hallja Pál apostol, hogy Thesszalonikában hívő emberek vannak, megtérések történtek. Gyülekezet van. Öröm van. Odahagyták a bálványaikat, és az Istennek szolgálnak. Úgy, hogy Pál egyértelműen, nyíltan le meri írni: „Példává is lettetek minden hívő számára…” Thesszalonikabeli gyülekezet lett példává. És végül, ehhez a harmadik kérdéskörhöz még hozzá tehetjük: Istennek szolgálva várták vissza a föltámadott Krisztust.

Hogyan terjedhet az evangélium? Nyílván nem mindegy a módszer sem, ezekről is tanít az írás. De itt, sok minden mást kell észrevennünk. Először is a Krisztus által megragadott szívű emberek szóljanak. Mert úgy lesz hiteles. Lehet a szerelemről sok bölcs, nagyszerű dolgot leírni a könyvekben, és nem is árt leírni. De ettől még senki nem lesz szerelmes. És, hogy őbenne mit jelent az, hogy valaki iránt szerelemre gyulladt, azt nem a könyvek tudják leírni, ezt ő éli át. Pál apostol írja az egyik helyen, hogy megragadott engem a Krisztus és én is igyekszem, hogy megragadjam. A megragadott szívű ember tud így szólni, és az szóljon. Sőt az nemcsak szólni fog, mert amit itt olvastunk, ez gyakorlatilag nem nagyon a beszédről, hanem az életről szól.

Hogyan terjedhet az evangélium? Nemcsak szavakkal, hanem valóban a példa erejével. „Mert a mi evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, szentlélekkel és teljes bizonyossággal is.” Fontosak a szavak, de legalább annyira fontos a példa.  A példaadás, a megélt evangélium.

Hogyan terjedhet az evangélium napjainkban? Úgy, hogy a megtérés látható változásokat, életváltozást hoz az ember életében. És ezt észreveszik az emberek. Észreveszik, hogy magamat, mást: pénzt, vagyont, karriert, a világot vagy éppen valamit bálványozva éltem; az volt az életem középpontja vagy Krisztus középpontúvá lettem. Ezt nem kell kiírni magunkra nagybetűvel, hogy: „Megtértem, keresztyén vagyok, ha nem látnád!” – rettenetes baj, ha nem veszik észre. A megtérés látható életváltozást hoz az egyén életében, és a megtértek közössége, a gyülekezet élete vonatkozásában is. És így terjed az evangélium.  A hiteles példa fölerősíti a szavak által megfogalmazott üzenetet; mintegy pecsét lehet azon. Az evangélium úgy terjed, hogy aki Krisztus-követő lett, aki megragadott szívű ember lett, az keresi a másik hívő embert; az gyülekezetbe akar tartozni, az egy pásztor népéhez akar tartozni, élő közösséget alkot. Mert élő közösség, élő gyülekezet lesz vonzó! Egyébként hiába mondjuk az igaz evangéliumot! Bár az Ige önmagában nem tér vissza üresen. De ha nem vonzó a mi életünk és közösségünk, akkor egyik oldalról mondjuk az Igét, másik oldalról rontjuk ugyanannak az Igének az építő hatását.

Az élő közösség misszionál. Az első jeruzsálemi gyülekezetről olvassuk a Cselekedetek könyvében: „Együtt voltak naponta a templomban, az imádságban, a kenyér megtörésében, az Úrvacsorai közösségben, az Úr pedig szaporította a gyülekezetet az üdvözülőkkel”. Erről van szó.

Hogyan terjedhet az evangélium? Úgy, hogy ez egy folyamat. Igazán engem, ebből a szakaszból ez ragadott meg a legjobban, hogy itt egy folyamatról van szó. Mi pedig a mi világunktól átvéve nagyon hajlunk arra, hogy kampányok legyenek. A keresztyénélet az nem kampány. A kampány az egy időszakos dolog, amikor valamire ráhajtanak. Ez nem baj, csak a keresztyén élet az folyamat. Az nem “néha fölbuzdulunk, aztán egy-két hónapig, évig semmi”. A misszió folyamat. És így fogalmaztam meg magamban, ezen Ige alapján az igehirdetés címét: Követőink példává lettek. Hiszen Pál, Szilvánusz és Timóteus példa volt. Hogyan éltünk közöttetek? Az előbb elemeztük végig, milyen példaadó módon éltek és Thesszalonikában emberek megtértek, hívőkké lettek, és az ő életük és közösségük lett példává mások számára. A példa mozgósít, a példa segít; és aztán a példa újabb példa, és megint egy újabb példa. Vagyis: követőink példává lettek – írhatná az apostol, ezekkel a szavakkal is. Tehát a keresztyén bizonyságtétel, az evangélium terjedése, az egy folyamat. Missziói folyamatról van szó. Lehetnek benne kiemelkedő szakaszok, de az rettenetes, hogyha úgy csináljuk, hogy minden évben legyen egy nap. Van a víznek egy világnapja, van a földnek, van a levegőnek – hát legyen az evangéliumnak is egy nap! Akkor igyekszünk mindent beleadni. Nem baj, ha lesz egy ilyen nap. Az a baj, ha nincs 364 nap. Itt folyamatot látunk. Az evangélium terjed. Vagyis jó példát követve legyek vonzó példává. És jó példát követve legyünk vonzó példává.  Az evangélium így terjed. A mi gondolatainkban nem igazán ez van. A mi gondolatainkban be kell vallani, hogy nagyrészt az van, hogy “de jó lenne, ha jönne már egy világhírű prédikátor, és lennének nagy megtéréseink”. Nem baj, ha ilyen történik. Jó ha ilyen történik. A baj az, hogyha 364 nap alatt mi meg semmit nem csináltunk. Ez a baj. És ezért erőtelen a keresztyénség. És ezért erőtelen a misszió is napjainkban, mert mi magunk nem akarjuk komolyan venni, hogy az evangélium hirdetése, terjedése, ez folyamat. Követőink példává lettek. A mi életünk számára is valakik hozták el az evangéliumot, példává lettek nekünk, legyen a mi életünk is példává, hogy mások számára odaéljük egyénileg és közösségileg is az evangéliumot. A többit meg merjük rábízni az Isten Szentlelkére, mert azt már az Isten végzi el. De nekünk kell úgy élnünk és úgy szólnunk, hogy példává lehessünk. Ámen.

Szeress jó reménységgel,

Mely nem ejt szégyenben:

Atyafi szeretettel

Építsél éltemben,

Hogy szívből szerethessem

Felebarátomat,

És ebben ne keressem

Csak az én hasznomat.

Engedd, hogy szent Igédet

Bátran megvallhassam,

Tisztemben hűségemet

Néked megtarthassam;

Senki engem e földön

Tőled el ne vonjon,

Híveid seregében

Felséged megtartson.

493. dicséret 5. és 6. vers

Imádkozzunk

Magasztalunk Istenünk, hogy irántunk való szeretetedet nemcsak kijelentetted szavakkal, hanem Jézus szenvedése által bizonyítottad; és hogy ránk bíztad az örömhír továbbadását. Bocsásd meg, hogy kegyelmedet ugyan elfogadtuk, de gyakran alig látszott ebből valami életünkben. Bocsásd meg, hogy kevés volt a keresztyén öröm és a szent derű bennünk. Bocsásd meg, hogy ritkán lettünk vonzó példává mások számára. Bocsásd meg, hogy inkább olcsó trükkökkel akartuk pótolni a hiteles élet jó bizonyságtételét. Segíts Urunk hitben, engedelmességben, örömben megújult életre. Segíts, hogy gyülekezeti közösségben egymást szeretettel erősítve szolgáljunk dicsőségedre, hogy gyülekezetünk különböző generációinak bizonyságtétele sokakat megragadhasson. Segíts Urunk, hogy készek legyünk befogadni a keresőket, a világ zaján megfáradtakat. És segíts, hogy sok hiteles keresztyén család élete legyen vonzó példa. Könyörgünk erőtlenekért, betegségben járókért, a gyászoló szívekért, hogy az élet mélységeiből Reád, a gyógyítóra, a vigasztalóra, a hatalmasra, a feltámadott Úrra tudjanak nézni; és erősítsd hitben őket, hogy legyen lelküknek, életüknek gyógyulása, vigasztalása. Könyörgünk nemzetünk lelki, erkölcsi felemelkedéséért határon innen és túl. És könyörgünk most a Római Katolikus Egyház közösségéért, hogy találjon olyan új vezetőt, aki a vallásos hagyományoknál jobban tiszteli a teljes bibliai tanítást, és így egyháza Ige szerinti megújulását fogja munkálni. Könyörgünk a felekezetekért, hogy mindannyiunk élete egyre inkább hiteles és vonzó legyen, hogy az evangélium terjedhessen sokak javára, élete megváltozására, üdvösségére, a Te dicsőségedre Urunk. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |