|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
Jézusig…
vagy Jézussal…?
János szerinti
evangélium 1. fejezet 43-51.
43Másnap
Jézus Galileába akart indulni. Ekkor találkozott Fülöppel, és így szólt
hozzá: »Kövess engem!«
44Fülöp
pedig Bétsaidából származott, András és Péter városából.
45Fülöp
találkozott Nátánaéllel, és így szólt hozzá: »Megtaláltuk azt, akiről Mózes
írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, a József fiát, aki
Názáretből származik.«
46»Származhat-e
valami jó Názáretből?« – kérdezte tőle Nátánaél. Fülöp így válaszolt:
»Jöjj, és lásd meg!«
47Amikor
Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik feléje, azt mondta róla: »Íme, egy
igazi izráelita, akiben nincsen álnokság.«
48Nátánáel
megkérdezte tőle: »Honnan ismersz engem?« Jézus így válaszolt neki:
»Mielőtt Fülöp idehívott, láttam, hogy a fügefa alatt voltál.«
49Nátánáel
így szólt hozzá: »Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya!»
50Jézus
így válaszolt neki: »Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt,
hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni.«
51És
hozzátette: »Bizony, bizony, mondom néktek: meglátjátok a megnyílt eget és
az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára.«
Imádkozzunk
Irgalmas Istenünk!
Köszönjük Neked, hogy ma is együtt lehetünk, és itt állhatunk szent színed
előtt. Ezen a héten is sokat vétkeztünk szóban, tettben és
ragaszkodásunkban. Bocsásd meg nekünk. Igyekeztünk ugyan jók lenni,
törvényed szerint élni, mégis egyre-másra ugyanazok vagyunk. Kevés az
erőnk, eredendően romlott természetünk sorra legyőzz bennünket, kihasználja
gyengeségeinket, és gyakran meg is éreztük értelmüket, úgy hisszük. Saját
erőnkből, bár, még ha úgy érezzük sikerült jobbnak lennünk, mégis esendők,
kárhozatra valók vagyunk. Köszönjük Neked, hogy elküldted hozzánk és értünk
Szent Fiadat, Jézus Krisztust. Az Ő élete, példája, tanításai, megváltott
kárhozata ragadja meg belsőnket, világosítsa meg elménket, és nyissa meg
értelmünket, égjen a szívünkben, lelkünkben. Külön is könyörgünk, a ma
alkalommal bizonyságot tévő ifjúságért, hogy ne fogja meg átláthatatlanul
az Úr Jézus Krisztus belénk rögződő képe, őket megragadó hatalma vezesse
őket. Kérünk Téged, hallgass meg minket. Ámen.
Ó
Úr Isten, légy közöttünk,
Kik
imádásodra jöttünk,
Szívünk
egyedül rád hallgasson,
Hogy
igédnek áldott szava,
Melytől
függ lelkünknek java,
Minket
minden jóra bírhasson:
Szent
e hely, légyenek szentek,
Kik
e házban megjelentek.
155.
dicséret
Máté evangéliuma 19.
fejezet 16-25.
16Odament
hozzá valaki, és ezt kérdezte: »Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az
örök életet?«
17Ő
így válaszolt neki: »Miért kérdezel engem a jóról? Csak egy van, aki jó. Ha
pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat.«
18Az
megkérdezte: »Melyeket?« Jézus így felelt: »Ezeket: ne ölj, ne
paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, 19tiszteld apádat
és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint magadat!«
20Az
ifjú erre ezt mondta: »Ezt mind megtartottam, mi fogyatkozás van még
bennem?«
21Jézus
így válaszolt neki: »Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat,
oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess
engem.«
22Amikor
hallotta az ifjú ezt a beszédet, szomorúan távozott, mert nagy vagyona
volt.
23Jézus
pedig ezt mondta tanítványainak: »Bizony, mondom néktek, hogy gazdag ember
nehezen megy majd be a mennyek országába.«
24Sőt
azt is mondom nektek: »Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a
gazdagnak az Isten országába bejutni.«
25Amikor
meghallották ezt a tanítványok, nagyon megdöbbentek, és így szóltak: »Akkor
ki üdvözülhet?«
26Jézus
rájuk tekintett és ezt mondta nekik: »Embereknél ez lehetetlen, de Istennél
minden lehetséges.«
Szeretett Testvérek!
Ma délelőtt a második
istentiszteletünkön 38 fiatal lesz itt, amikor is konfirmációjuk történik.
És ilyenkor, amikor a konfirmáció van, akkor nagyon sok emberben fölmerül:
tudod a kátékérdéseket? Pedig hát nem ez a lényeg. Olyannyira nem, hogy
amikor ide kiállnak a fiatalok, akkor igazán nem vizsga van, hanem a
gyülekezetet tanítják. Mert valljuk be, ránk fér esztendőről-esztendőre
legalább egyszer néhány alapkérdést újra meghallani, és a választ is
megfogalmazni. Ránk, felnőttekre is ránk fér; mert megbuknánk, hogyha most,
különösképpen a ma használatos konfirmációi könyv kérdéseit föltennék.
Bizony jelentős részénél be kellene vallanunk, hogy nehezen találnánk meg a
választ. És a mi világunk, ami körülvesz bennünket, az pedig túlságosan
teljesítmény-centrikus. Teljesítmény-centrikus, mindenkor csak a
teljesítményt próbálja hajtani, erőltetni. Aztán persze fölmerül a kérdés,
hogy mi az, ami a teljesítményre valakit ösztönözhet. Mi motiválhat
bennünket, mert a teljesítményre szükség van. De nem biztos, hogy az élet
csak teljesítménykérdés lenne.
Vajon mi mozgathat
bennünket nagyobb teljesítményre? A pénz, a karrier, a hatalom? Netalán az
önzésünk? Esetleg bizalom?
Az előbb Máté
evangéliumából egy igen ismert történetet olvastam föl. És ebben az ismert
történetben, amit legtöbbször, legegyszerűbben csak így szoktunk nevezni,
hogy A gazdag ifjú története, egy irigyelt ember hiányérzetéről
hallottunk. Egy irigyelt ember, mert fiatalon már igen sikeres. És nagyon
sokszor azt gondoljuk (a mi mai világunkban különösképpen), hogy akkor az
boldog ember. De szerintem itt egy irigyelt ember hiányérzetéről olvastunk.
Ez az ember anyagilag sikeres. Hogy örökölte, hogy ő maga mennyit tett
hozzá, nem tudjuk. De így jelzi az Írás, hogy mert gazdag volt. Anyagilag
tehát sikeres.
A történetből, az
evangéliumi beszámolóból kiderül az is, hogy vallásilag művelt ember volt,
hiszen a parancsolatok világát ismerte, mert kérdezni ilyen vonatkozásban;
nem félt attól, hogy ha visszakérdeznek, akkor meg fog bukni. Aztán
erkölcsileg is azt mondhatnánk, hát ez egy rendes ember volt. Saját
bevallása szerint ő ezeket a parancsolatokat megtartotta (legalább is ő ezt
így látja). De ne vitassuk el tőle, hogy erkölcsileg igyekezett rendes
ember lenni. Vagyis azt mondhatnánk, hogy anyagilag jól teljesített,
vallásilag jól teljesített (mármint a műveltségét nézve), és erkölcsileg is
“jól teljesített”, hiszen igyekezett rendes ember lenni. És ráadásul az evangélium
egyetlenegy megjegyző kis szava szerint még fiatalember volt, emberileg azt
mondhatnánk tehát, hogy előtte a lehetőség, előtte az élet. És ennek a
teljesítmény-centrikus embernek, ennek a sikeres embernek hatalmas
hiányérzete van. Annyira nagy hiányérzete van, hogy ez a hiányérzet
megmozdítja őt. Nem elégíti ki csupán az anyagi siker, nem elégíti ki
csupán a vallásos műveltség, nem elégíti ki a viszonylag erkölcsileg rendes
életmódra való törekvés. Érzi, hogy valami hiányzik, mégpedig nagyon hiányzik.
Annyira hiányzik, hogy őt megmozdítja, elviszi a kor híres rabbijához, a
názáretihez, Jézushoz. Nem kis dolog, amikor valaki hajlandó elindulni,
mert ugyan jól teljesített sok szempontból, de mégis valami hiányzik; nem
kis dolog, amikor az ember ezt elismeri, beismeri, és mások előtt is
hajlandó beismerni. Mert végül is azzal, hogy elment Jézushoz, egyik
oldalról ezt is beismerte, ezt halványan megjegyezhetjük. Másik oldalról
egy kicsit az is benne volt, hogy én ezt mind megtartottam: “Látod, milyen
rendes vagyok? Kell még nekem valamit csinálni?” Na de csak ezért ment
volna oda? Ha az egész történetre gondolunk, akkor szerintem kiderül, hogy
nem ezért. Nem egyszerűen azért, hogy megmutassa, hogy ő milyen jól
teljesített minden vonatkozásban. Megkísértheti az embert ez: “Hálát adok
uram, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek; Lám, jól állok anyagilag,
vallásilag művelt vagyok, és igyekszem a parancsolatokat megtartani; Én
igyekszek jó ember lenni, rendes ember lenni.” De így is, mi vihette oda
ezt az ember Jézushoz? Jézushoz, ráadásul nyilvánosság előtt? Nem is
éjszaka valahol, nem is egy olyan pillanatot keresve – ez nem lett volna
könnyű –, amikor Jézus körül nincsenek emberek, hanem, ahogy kiderül,
minimum a tanítványok ott voltak. Odamegy a mi emberünk, mondhatnánk egy
irigyelt ember, és kiderül, valami nagyon hiányzik: mert megy, kérdez,
vállalja a kockázatot, hogy esetleg valami más is ki fog derülni. És a
történetet jól ismerve vegyük észre, Jézus nem vitatkozik vele, hogy
tényleg megtartotta-e a parancsolatokat; hogy tényleg tudja és megtartja;
hanem egyszerűen azt mondja, jó rendben van, tegyünk egy próbát. És
kiderül, hogy egy próbában elbukik. Elbukik a mi emberünk, ez a
teljesítmény-centrikus és sikeres ember elbukik. Bár keresett, bár
vágyakozott, bár jön, bár kérdez. De amikor Jézus azt mondja: rendben van,
ha megtartottál minden parancsolatot, akkor semmi akadálya nincs annak,
hogy kövess engem, mert a parancsolat azzal kezdődik, hogy ne legyenek
neked idegen isteneid. Hát, ha te megtartottad, ha nincsenek idegen
isteneid, akkor gyere és kövess engem. Csak ugye kiderül, hogy a mi derék
emberünk azért már eljutott oda, hogy az Úr Isten elé került valami,
odakerült az anyagi javak imádata.
Jézus semmi mást nem mond,
mint arra hivatkozik, amiről beszél a mi emberünk: jó rendben van, akkor
gyere. Ha megtartottad a parancsolatokat, akkor semmi akadálya nincs annak,
hogy jöjj és kövess engem. Csakhogy Jézus azért kimondja, hogy akkor jó,
add el minden vagyonodat.
Miért beszél erről Jézus?
Ha a mi emberünk megtartotta a parancsolatokat, nyilvánvalóan azért, mert
Jézus tisztában volt vele, hogy ez az a gyenge pont. Lehet, hogy több is
volt, de ez nagyon gyenge pontja a mi emberünknek. Van valami, ami az Úr
előtt van. Ne legyenek neked idegen isteneid én előttem! Van valami, ami az
Úr elé kerülhet. Nagyobb nála és jobban tiszteli, imádja, és jobban bízik
azokban. Jézus egy próbát tesz: rendben van, gyere akkor, és valójában
elérkeztünk a bizalomkérdéshez. Merthogy az élet először is bizalom kérdése
és csak azután teljesítmény kérdése. A mi világunk ezt megint megfordította.
Először a teljesítmény, hát aztán… a bizalom se árt, ha van. Pedig az Írás
szerint, és az élet is ezt igazolja vissza, az élet először bizalom, hit és
bizalom kérdése. És csak azután jöhet a teljesítmény. Hiszen, ha csak
teljesítmény kérdése lenne, akkor életünk kezdeti szakaszán, amikor nem
sokat teljesítettünk, legfeljebb a pelenkába… és életünk későbbi
szakaszában nem egyszer fölösleges emberek vagyunk, mert már nem tudunk úgy
teljesíteni, nem vagyunk olyan sikeresek, nem tudunk annyit letenni az
asztalra. Ha csak a teljesítmény a fontos, akkor ez embertelenséghez vezet.
Embertelenséghez, mert aki nem teljesít sokat, az másodosztályú, vagy talán
még hátrább kerül a sorrendben.
Az élet először bizalom
kérdése és nem teljesítményé. Tulajdonképpen ez az, amit Jézus itt elé tesz
a mi emberünknek. Azt mondja: ha valóban bízol az Úrban, akkor most jössz
és követsz engem. Ha valóban akkora bizalom van benned, mert hozzám jöttél,
akkor jössz és követsz engem. Ha bennem van akkora bizalmad! Ha a teljesítményedben
bízol – mert az is bizalom, csak azt inkább imádatnak, bálványtiszteletnek
nevezhetjük –, ha bízol az anyagi sikereidben, ha bízol a vallásos
műveltségedben, ha bízol abban, hogy erkölcsileg te kicsit rendesebb vagy,
mint mások – mert bizonyára rendesebb is volt –, ha te csak ezekben bízol,
akkor te nem tartottad meg a parancsolatokat és nem tudsz követni engem.
Mint, ahogy ez ki is derült.
Vagyis elérkeztünk oda,
hogy ebben a történetben (és az igehirdetésnek ezt a címet adtam) arról van
szó, hogy Jézusig vagy Jézussal.
Tehát Jézusig tudok elmenni, vagy Jézussal járok. A kettő nem azonos. Bár
először hasonlóan indul. Ez a mi emberünk el tudott menni Jézusig, de már nem tudott és nem
akart Jézussal járni. Így is
fogalmazhatnánk tehát: végállomás
Jézus számomra, vagy az igazi élet kezdete? És ez egy döntő kérdés.
Valahol a keresztyénségem ott kezdődik, amikor a Jézusig mozgásból a Jézussal való járásba tudok átlépni. Mert
Jézusig sokan elmentek már. Ahogyan a történetbeli emberünk is. Sokan
elmentek és sokan eljönnek ma is Jézusig. Emlékezzünk: elmentek Jézusig a
farizeusok, elmentek a szadduceusok; föltették a rafinált kérdéseiket,
elmentek, hogy megfogják. Jézusig elment Júdás is, hogy elárulja. Jézusig
sok mindenki elment már és ma is elmegy. De tovább nem.
Jézussal járni, ez már
bizalomkérdés. Ez egy belső döntés. Vagyis nagyon sok ember számára ma is Jézusig – és ez végállomás. És nagy kérdés a konfirmandusaink számára
is, hogy Jézusig – eddig tudjuk
valamelyest segíteni őket szülőként, nagyszülőként, lelkészként,
hitoktatóként, gyülekezetként, hogy Jézusig elvezessük őket. De, hogy aztán
Jézussal járjanak, erre nekik is igent kell mondani.
A mi teljesítmény-centrikus
emberünk Jézusig eljutott. Nem
kis dolog. De sajnos Jézussal
tovább egy lépést sem mert tenni. Vagyis kiderül, hogy az élet az
elsősorban bizalom kérdése; nem pedig az úgymond
teljesítmény-centrikusság. És mivel
csak Jézusig tudott eljutni, ezért előttünk van ez a kereső, érdeklődő,
vágyakozó ember, akiből nagyon hamar szomorú, csalódott, Jézustól eltávozó
ember lett. Jézustól eltávozó ember lett. Mégpedig szomorúan ment el.
És van egy másik lehetőség,
hogy eljutottam Jézusig, és örömmel
megyek vele tovább. Jézussal, Jézust követve, hozzátartozva. Benne
bízva megyek tovább Jézussal.
A keresztyénséget, az
egyházat is sokszor megkísértette már a teljesítmény-centrikusság. Mondom
kicsit más szóval: az érdemszerző jócselekedetek begyűjtése. Sokszor
megkérdezik, nemcsak a katolikus egyházban, hanem a protestáns egyházakban
is, sokszor nálunk is megkérdezik emberek: Tiszteletes Úr, tessék
megmondani, mit kell csinálni? Én teljesítem. De valami konkrétumot
mondjak. Ő nem akar Jézussal járni, csak mondjak valami jót, és majd ő
igyekszik ezt megtenni.
Egy lelkészkollegám így
fogalmazta meg pár évtizeddel ezelőtt az egyik alföldi nagyobb falu
népéről: tudod, ezek olyanok, hogy az egyházfenntartói járulékot szívesen
befizetik, de azt nem szeretik hallani, hogy jöjjenek a templomba. Addig
elmegyünk, hogy beküldjük, de az, hogy én magam menjek, és ezen az úton
járjak, azt nem. Azt nem szeretik. De akkor marad a szomorú élet. A mi teljesítmény-centrikus
és világi fogalmak szerint sikeres emberünk szomorúan eltávozott Jézustól.
Ez lehet az egyik lehetőség: hogy minden igyekezetem ellenére szomorú ember
maradok. De ez azt is jelenti, hogy azért vagyok szomorú, mert
változatlanul keresek, kutatok; érzem, hogy valami hiányzik, talán valaki.
A mi emberünk fölismerte, hogy valaki
hiányzik az életéből. Már nem a valami! Már volt vagyon, műveltség és
erkölcsi tőke, rendesebb ember volt. De azzal, hogy Jézushoz ment, azzal beismerte, hogy valaki hiányzik az
életéből. De nem mert dönteni! Még mindig azt várta, hogy mit kell
teljesítenie; melyik parancsot kell még megtartani. Mondjál valamit Jézus,
aztán én teljesítem! Jézus meg azt mondja: bízzál bennem! Bízzál! Majd
ebből lesz cselekedet. De emberünk nem tudott Jézusban bízni, mert még
jobban bízott más teljesítményben.
De ott van a másik
lehetőség, hogy elindulni Jézussal a
Krisztus-követés útján, mégpedig örömmel,
ahogy az etióp főemberről olvastuk: megkeresztelkedése után továbbment
útján örömmel. Ez a bizalom, ez a Jézus melletti döntés indítson bennünket
jó cselekedetekre, háládatos életre, teljesítményre az előző világi
kifejezésemmel fogalmazva.
Ady egyik versének utolsó
két versszaka így hangzik: „Járj
köztünk, drága Isten-Ember, Tavasz van, nőnek a gazok, S kevesek az igaz
igazok. Úgy látlak, ahogy kigondoltalak: Egy kicsit véres a szíved, De én-szívem egészen a Tied.”
A mi emberünk, aki sok
szempontból remekül teljesített, és ugyanakkor mégis egy hatalmas űr van az
életében, nem tudja még elmondani, hogy szívem egészen a Tied. Szívem a
vagyoné, a teljesítményemé. Én magamban bízok. Látod, mennyi jót tudtam
eddig produkálni? És marad szomorú. Hány és hány szomorú emberünk van, hány
és hány magát vallásosnak nevező szomorú emberünk van. És az ilyen szomorú
vallásos ember nemhogy Jézushoz tudna hívogatni, taszítja az embereket. Hát
kinek kell egy szomorú vallásos élet? Kinek kell ilyen szomorú vallásos
teljesítmény? Ez nem vonzó. De Jézus nem is erről beszél. Jézus nem azt
mondta: de jó, hogy eljöttél idáig, minden rendben van, elég. Jézus azt
mondta: „jöjj és kövess engem!”.
Gyere, menjünk együtt. A nagy áttörés lehetősége van tehát itt. Keresni a
vágyakozót – tudod, fölismerted, itt vagy, itt toporogsz! Valójában a
megtérés, az újjászületés küszöbén itt toporogsz! – és ebben az emberben
elhalt az is, ami elindult. Ezért a nagy szomorúság. Nem véletlen, hogy a
tanítványok fölismerve a helyzetet: hát akkor ez lehetetlen! Hát hogy van
mindez? És nem véletlen, hogy Jézus kimondja: igen, embereknél ez
gyakorlatilag lehetetlen. Amíg az ember a saját teljesítményében bízik,
addig lehetetlen Jézust követni. De Istennél lehetséges!
Tudnánk mondani a
Szentírásból is példát, ahol szintén gazdag ember, tekintélyes ember,
vallásilag művelt ember volt valamelyest, hiszen kapta a zsidó vallásos
neveltetést, mondjuk egy Zákeus. És Zákeus nemcsak Jézusig, a fügefáig,
az odavaló fölmászásig jutott el, hanem Jézussal tudott járni utána.
De ez egy radikális változást jelentett életében. Aztán, gondoljunk olyan
emberre, aki vallásilag szintén nagyon jól teljesített: tekintélyes ember
volt, nagytanács tagja volt, művelt, törvénytisztelő ember volt. Például
egy Nikodémus, akiben egy hosszabb beérési folyamat eredményeként született
meg a döntés, hogy nemcsak Jézusig jött el azon az éjszakán, hanem a
kritikus pillanatokban, amikor a ‘nagy tanítványok!’ szanaszét szaladtak
Jézus kereszthalála idején, előjön és intézkedik, hogy Jézus testét
méltóképpen helyezzék el. És előjön egy arimátriai József – aki szintén egy
gazdag ember –, pontosan ugyanebben a nehéz, válságos helyzetben.
Igen, Istennél lehetséges!
Vagyis bízzál bennem, és engedd, hogy átformáljon, engedd, hogy
megszenteljen az Úr. Ne csak Jézusig jussunk el. Ez múlt. Ez a múlt.
Hanem Jézussal. Ez a jövő.
Legyen a mi életünk
örvendező, Krisztus-követő élet. Egy olyan örvendező élet, amelyik nem e
világ szerint akar teljesítmény-centrikus lenni – beleértve azt is, hogy én
sok jót tettem, ideje volna, hogy az Úr Isten megdicsérjen; ideje volna,
hogy kiváltságokat osztogasson nekem; ideje volna, hogy elismerné, és
különböző érdemkeresztekkel kitüntetne, hogy milyen nagyszerű ember vagyok
–, hanem értsem és vegyem komolyan: az élet először is bizalomkérdés.
A hétköznapi élet is. Hiszen csak így nevelkedhettünk fel, hogy
megszülettünk, és teljesen ráhagyatkoztunk a szülőkre – mert csak a
pelenkába tudtunk teljesíteni. Meg úgy tudtunk teljesíteni, hogy nem
hagytuk aludni éjjel az anyucit, mert eleinte túl sokszor fölsírtunk.
Ha csak a teljesítményt
akarjuk, és ezt vallásos változatban csináljuk, akkor nem értjük az
evangéliumot. De szabad elmenni Jézushoz. És Jézus azt mondja: jöjj és
kövess! Nem azt mondja, hogy mit keresel itt te, tudom rólad milyen
vagy – hanem Jézus vállalná ezt az embert is. Gyere, bízzál bennem, gyere,
jöjj és kövess engem. Csak van egy pont, amikor az Úr is vár. Amikor (itt
van a teniszpálya ugye a szomszédban), a labda a másik térfélen van. Amikor
nekem kell döntenem. És azután segít az Úr.
Szeretett Testvérek! Újra
és újra merjük kimondani: „De én-szívem egészen a Tied” – ahogy Ady
fogalmazott. És akkor nemcsak megszomorodva elmegyünk Jézustól, hanem
Jézussal örömmel járhatunk. Ámen.
Adjad,
hogy lássuk a világosságot,
Te
szent igédet, az egy igazságot,
A
Krisztus Jézust: örök vígasságot,
És
boldogságot.
És
ne ismerjünk többet a Krisztusnál,
Ne
szerethessünk egyebet Jézusnál;
Maradhassunk
meg a te szent Fiaddal,
Krisztus
Urunkkal.
225.
dicséret 5. és 6. vers
Imádkozzunk
Hálát adunk Istenünk
irgalmas, türelmes hívó szavadért, szeretetedért. Hálát adunk hívő
nagyszülők, szülők, keresztszülők szolgálatáért, lelki tanítókért,
hitoktatókért, gyülekezetért. Hálát adunk, hogy rajtuk keresztül is
tanítottál, hívtál bennünket. Hálát adunk mindazokért, akik segítettek
elvezetni Jézusig.
Urunk, Istenünk segíts
Szentlelkeddel, hogy ne csak megismerjük valamelyest a Szentírást, hogy ne
csak igyekezzünk rendesebbek lenni, ne vallásos teljesítményünkben
bizakodjunk, hanem Jézust kövessük, Jézussal járjunk. Erősítsd meg ezt a
hitet, ezt a bizodalmat bennünk, és kérünk, erősítsd meg ezt a hitet, a
Jézussal járás készségét most konfirmáló fiataljainkban is.
Könyörgünk Urunk
mindazokért, akik az élet más terheiben járnak, akiknek búcsúzniuk kellett,
a gyászolókért. Könyörgünk beteg testvéreinkért, az erőtlenségekben
járókért. Könyörgünk az élet értelmét keresőkért, hogy ne csak a Bibliáig
jussanak el, hanem Jézust követve tartozzunk a Te népedhez, hogy együtt
járjunk Jézust követve, a Jézus útján, hogy így lehessen a Te irgalmas
szereteted és kegyelmed gyógyulás és vigasztalás a nehéz úton járóknak.
Könyörgünk egyházunkért.
Könyörgünk azokért a felebarátainkért, akik magukat reformátusnak mondják,
de még Jézusig sem nagyon jutottak el, hogy föltámadjon szívükben a
vágyakozás, és ne csupán Jézusig jussanak el, hanem mellette döntve
Jézussal járjanak. Így könyörgünk nemzetünkben is lelki ébredésért.
Használd föl szolgálatra odaszánt életünket, hogy minél többen járhassunk
Teveled egész földi életünkben örömmel. Ámen.
„Ti azonban
választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdonba vett
népe vagytok, hogy annak nagy tetteit hirdessétek, aki a sötétségből az ő
csodálatos világosságára hívott el titeket.”
Ámen.
|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
|