| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Gerjeszd fel…”

Cselekedetek könyve 2. rész 1-13.

¹Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, ²hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek.

³Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre.

⁴Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.

⁵Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek.

⁶Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni.

⁷Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: »Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e?

⁸Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén: ⁹pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, ¹⁰Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, ¹¹zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól.«

¹²Álmélkodtak mindnyájan, és nagy zavarban kérdezgették egymástól: »Mi akar ez lenni?«

¹³Mások azonban gúnyolódva mondták: »Édes bortól részegedtek meg.«

Imádkozzunk

Urunk dicsérünk és magasztalunk Téged. Köszönjük azt, hogy ünnepelhetünk most, és együtt vagyunk. Eljöttünk. Azért tehetjük ezt, mert Te a legdrágábbat, a Fiadat küldted el értünk, hogy aki hisz Őbenne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Felfoghatatlan ez a szeretet Uram, köszönjük, hogy Te ettől még többet adtál, Vele együtt mindent ideadtál nekünk. Köszönjük, hogy a te Szentlelkedet kitöltötted annak idején a tanítványokra, és azóta is kínálod azt mindegyikünknek. Uram, sorold elénk mindazt, ami nem kedves Neked. Te segíts, hogy meg tudjuk ismerni magunkat, hogy semmi akadálya ne legyen annak, hogy ma is ugyanúgy meg tudjunk szólalni dicsőítve Téged, magasztalva Téged, s tudjuk a Te felséges dolgaidat hirdetni, hiszen annyira szüksége van ennek a világnak ma erre. Uram! Körülnézünk, és megrettent az, amit az ember képes művelni. Olyan hatalom van már a kezünkben… de ha erre nincs pénze valakinek, elég egy húszas, és bombariadóval akár ezreket tud mozgatni. Vagy mit sem gondolva másokra egy egész ország diákjai, pedagógusai szenvednek néhány szórakozó miatt. Uram megvalljuk, hogy mi sem vagyunk különbek. Ha csak magunkra nézünk, akkor semmit nem érünk. Köszönjük azt, hogy Te a Lelkeddel bátorítasz bennünket, mert Te nem akarod, hogy csak a magunk természete legyen segítségül nekünk, azzal elvesznénk. Köszönjük azt, hogy kitöltötted ránk a Te Lelkedet és újra nekünk nyújtod azt. Kérünk, most is nyisd meg a mi értelmünket, nyisd meg a mi szívünket, Te áldd meg az Ige szólóját, és adj nekünk önvizsgálatot, adj nekünk gyönyörködést a Te beszédedben, hiszen az az igazság, és aztán adj engedelmes szívet, hogy mindazt meg is tudjuk cselekedni. Így töltsd ki ránk ma is a Te Lelkedet. Jézus Krisztusért kérünk. Ámen.

Általjársz Te mindent;

Rám ragyogni engedd

Életadó, áldott Lelked!

Mint a kis virág is

Magától kibomlik,

Rá ha csöndes fényed omlik:

Hagyj Uram,

Vidáman

Fényességed látnom

S országod munkálnom!

Egyszerűvé formálj

Belső, lelkiképen,

Békességben, csöndességben,

Tisztogasd meg szívem:

Tisztaságod lássam

Lélekben és igazságban.

Szívemmel

Mindig fel-

Szállhassak sasszárnyon:

Csak Te légy világom!

165. dicséret 4. és 5. vers

Timóteushoz írott második levél 1. fejezet 6- 7.

⁶Ezért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, amely kezeim rád tétele által van benned.

⁷Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.

Lemerültem. Le fogok merülni. – Egyre többször halljuk ezeket a szavakat a mobiltelefonok világában, mert mobiljainknak csak egy időre van ereje, és amikor le fog merülni, előtte jelez, hogy csatlakoztatni kell a töltőre. Lemerültem talán olyan értelemben is, hogy nincs pénz, nincs a kártyámon elég fedezet arra, hogy beszélgetést kezdeményezhessek. Most így állok én is, bemondta a telefonom, ön most nem kezdeményezhet hívást, mert az egyenlege nullán áll, esetleg fogadhatok hívást.

Lemerültem? Szoktuk mondani mobil nélkül is, hogy kimerültem. Elfogyott az erőm lelkileg. Nincs erőm szólni vagy cselekedni a jót. És hogyha a pünkösdi történetet nézzük, akkor előtte a tanítványok is talán ezt mondhatták volna: elment Jézus, elfogyott az erőnk, lemerültünk, mit tegyünk? Mi a teendő ilyen körülmények között? Elment a Mester, aki eddig mindig megmondta, hogy mit tegyünk. Mi a teendő? Az, amit Jézus mondott: maradjatok Jeruzsálemben és várjátok a Szentlélek ajándékát. Maradjatok együtt, és eljön a Pártfogó, a Szentlélek reátok, a vigasztaló Szentlélek, ami eszetekbe juttat mindent majd, amit én mondtam nektek; eljön a Szentlélek, aki erőt ad, bármennyire is úgy érzitek most, hogy nincs erőtök.

Mi a teendő? Csatlakozni a töltőállomásra. Imádkozni együtt tíz napig. Imádkoztak együtt abban a bizonyos szobában többekkel együtt. Már volt ugyan missziói küldés – emlékezzünk, Jézus mennybemenetele előtt már mondta, hogy menjetek el széles e világra és hirdessétek az evangéliumot –, ugyanakkor mégsem indulhattak el még a tanítványok, mert nincs erejük hozzá. Még valamire várniuk kell, még az Isten erejét el kell, hogy kérjék, meg kell, hogy kapják. Most itt van előttünk egy fiatalember, Timóteus. Timóteusról nagyon sok szépet és jót tudunk már. Azt is tudjuk, hogy benne van már a képmutatás nélküli hit, amit így mond Pál először: „…a benned élő képmutatás nélküli hit, amely először nagyanyádban, Lóiszban és anyádban, Eunikében lakott, de meg vagyok győződve arról, hogy benned is megvan”. (2Tim. 1:5) És azt mondja neki Pál, hogy gerjeszd fel: „Gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, ami van benned kezeim rátétele által.” Következő istentiszteleten a most konfirmált fiataljaink itt lesznek, és velük együtt veszünk úrvacsorát, és különösen rájuk is gondoltam, van már bennük valami. Valami, talán a családból hozott hit, talán amit megtanultak ismeret, és most hangozhat nekik is Pál, illetve a Lélek biztatása: „gerjeszd fel a benned levő kegyelmi ajándékot”. Gerjeszd fel, bár talán fiatal vagy. Gerjeszd föl, bár talán úgy érzed, hogy nem olyan nagy erő, ami benned van most. És ugyanilyen fiatalon Isten egy prófétáját küldte, Jeremiást, és ő arra hivatkozott, hogy fiatal vagyok. És erre azt mondta neki az Isten, hogy ne félj, hogy fiatal vagy, ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahová parancsoltam neked, és én veled leszek.

Igen, gerjeszd fel. Van benned valamilyen erő, és azt kell továbbszítani, továbberősíteni. Töltsd fel belülről a lehetőségeidet, gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát. Ismerd fel, hogy van benned képmutatás nélküli hit, van benned egy kicsi parázs, amit hogyha megérint a szél, megérint a levegő, akkor igenis fellobbanhat. Hogyha talán még kicsit gyámoltalannak is gondoljuk azt a parazsat, azt a kis kezdeményt, akkor is, hogyha levegőt kap, ráfújunk, akkor többszörös lesz az ereje.

Úgy érzem, a mai keresztyénségben nagyon sok az ilyen kis szunnyadó parázs a szívünk mélyén és nagyon kevésszer lobogunk igazán az Istenért. Isten meg akarja eleveníteni ezeket a kis parazsakat a mi életünkben, ahogy az egyik énekünk mondja, hogy „tüzet fogjon ez a fásult világ”. És ez a keresztyének felelőssége, hogy ami bennünk van kicsiny kezdet, talán gyámoltalan kis parázs, talán pislogó gyertyabélként, de Isten föl tudja izzítani, meg tudja eleveníteni az ő Szentlelke által. A Lélek kitöltésekor kettős tüzes nyelvek ültek az apostolok fejére, mintegy jelezve azt, hogy igenis Isten így szeretné, hogy ez a tűz terjedjen az egész világon. Terjedjen, és tüzet fogjon az a fásult pogány világ, hogy tüzet fogjon az a törvényeibe fulladó vallásosság, és legyen élő és legyen eleven. A parázs talán nekünk elég. Úgy vagyunk vele, hogy hát ezzel kihúzzuk valameddig, nekünk elég az a melegség, amit ad, de hogy másokat is tudjunk melegíteni, akkor föl kellene izzítani ezt a parazsat bennünk.

Azt mondja Pál, gerjeszd fel. Fogadd a Szentlélek eljövetelét. Fogadd a Szentlélek ajándékát, a megelevenítő erőt Őtőle. Azt mondja Pál, hogy nem a félelemnek lelkét kaptuk, nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten. Talán azért őrizgetjük azt a kis parazsat a szívünkben, mert úgy gondoljuk, hogy talán a külvilág az, ami el fogja rontani, pedig ha engednénk a szélfúvásnak, akkor sokkal többre jutna ez a ki parázs mibennünk. Talán a félelem az, ami sokszor megbénít bennünket abban, hogy tovább merjük sugározni az Isten melegét és fényét.

Amikor Jézus meghalt, akkor a tanítványok a zsidóktól való félelmükben bezárkóztak.  Bezárt tanítványok, bezárkózó tanítványok, mint akik őrzik azt a keveset, amit megfogtak a Jézus tanításából, és mintha nem mernének még vele kimenni a világba. A feltámadott Jézus bemegy közéjük, és azt mondja: Békesség néktek! S a tanítványok ahelyett, hogy megörülnének, először megijednek és félnek. Jézus megkérdezi őket: Miért rémültetek meg? Igen, először a félelem lelke az, ami talán hatalmában tart bennünket is, a mostani tanítványokat. De figyeljük csak! Jézus, amikor elküldi őket, akkor egyszer azt mondja nekik, hogy vegyetek Szentlelket. Aztán azt mondja, hogy maradjatok Jeruzsálemben, és majd eljön rátok az erőnek a Lelke. És itt, amikor Péter most ezt valóban megtapasztalja, és a tanítványok mindannyian, jön a zúgó szél, és a lángnyelvekkel együtt, bátrakká teszik őket. Péter és a tizenegy tanítvány előáll, és már azt látjuk, hogy nem bezárkóznak, nem félnek, hanem ki mernek menni a több ezres tömeg elé is, és Péter fölemeli a hangját és beszél határozottan: vegyétek tudomásul, hogy az a Jézus, akit megfeszítettetek, ő a Megváltó.

Igen. Így mondja a kátékérdésünk, illetve a feleletünk, hogy a Szentlélek a gyáva tanítványokat bátor hitvallókká tette. Vajon így van ez ma is? Vajon merjük mi is átengedni az életünket, hogy bátor hitvallók legyünk? Merjük odaadni azt a kicsi parazsat, hogy felszítsa az Isten Szentlelkének a lehelete, hogy lobogjon és égjen a mi életünk Krisztusért?

Azt mondja Jézus: „Ha valaki szégyell engem az emberek előtt, azt az emberfia is szégyellni fogja majd a mennyei Atya előtt. Aki pedig vallást tesz rólam az emberek előtt, arról én is vallást teszek az én mennyei Atyám előtt.” Gerjeszd fel a benned levő kis kegyelmi ajándékot, mert nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erőnek a Lelkét. Vesztek erőt – ígérte az Úr Jézus – ha bennem maradtok, mint a szőlőtőben a szőlővesszők, hogy állandó lehessen ez az erőátadás.

Egy elgondolkodtató kis beszédet szeretnék felolvasni, Nelson Mandela beszédéből, amikor Dél-Afrika elnökévé választották őt 1994-ben: „Erőnk minden mértéket meghalad. Nem attól kell félnünk leginkább, hogy a kihívásoknak nem tudunk megfelelni. Félnünk attól kell leginkább, hogy erőnk minden mértéket meghalad. A bennünk égő fény ok a félelemre, nem a bennünk élő sötétség. Ne kérdezd, hogyan merészelhetünk nagyszerűek, kiválók, másokat magukkal ragadni tudók lenni. De kérdezd, hogyan merészelhetünk mindez nem lenni? Isten gyermeke vagy? Ha magad meghúzod, a világ javát nem szolgálod. Ha magad meghúzod másoknak helyet adva, hogy melletted biztosabbnak érezzék magukat, ez nem alázat és nem erény. Arra születtünk, hogy általunk Isten sugározzék a világban, a bennünk lakó Teremtő. Ő nem néhányunkba költözött, minden emberben benne él. Ha ragyog belőled a kapott fény, akkor majd elkezd az másokból is sugározni. S te ezt megláthatod. Ha megszabadultunk félelmeinktől, másokat már jelenlétünk maga felszabadít.”

Megszabadultunk félelmeinktől? Megszabadultunk a félelem lelkétől? És merjük-e a bennünk rejlő erőt felgerjeszteni és még nagyobbá tenni? Olyan sok ebben a világban az önlemerítő élet. Olyan sok ebben a világban a minden mindegy, a lemondó, az én már nem érek semmit sem gondolkozás. Olyan sok ebben a világban az, aki azt mondja, hogy az a kicsi erő, ami nekem van, az nekem elég, de tőlem más ne várjon semmit. Isten egészen mást mond. Ő adni akarja az erőnek a lelkét és a bennünk rejlő erő, az is az övé, csak föl kell gerjeszteni. Csak engedni kell a szívemet, csak engedni kell a Szentléleknek. Isten így szeretné, hogy ha megerősödnénk, és valóban látszana rajtunk, hogy az erőnek a lelkét kaptuk.

Aztán azt mondja Pál: a szeretetnek a lelkét. Péter pünkösdkor megtehette volna, hogy ő maga örül, vagy a tanítványok ott maradnak és örülnek, hogy milyen nagy ajándékot kaptak. De ezzel az ajándékkal ők nem magukba akarnak maradni, hanem tudják azt, hogy ezt tovább kell adni.

Hogyha a testvérek kapnak egy tábla csokit, akkor megosztják a többiekkel. Ha testvéred a másik ember, ha felelősséget érzel a másikért, akkor oszd meg vele az örömödet, oszd meg vele az erődet, a szeretetedet. És ha fölismertem, hogy valami nagyon jót kaptam az Úrtól, akkor mutassam meg másnak is. A szeretet lelke az Úr Jézus Krisztusban volt meg igazán, aki a kifogyhatatlan forrása a szeretetnek, és az önfeláldozó szeretetnek, aki képes volt még az életét is odaadni miérettünk.

Vajon a mi szeretetünk mennyire tud a másik felé is nyitni? Mennyire kapjuk a szeretet lelkét pünkösdkor? És mennyire van bennünk az a felelősség, hogy másoknak is tovább kell adnunk?

Az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk az Isten. Az első pünkösdkor, az igeszakasz végén, amit fölolvastunk, egy furcsa félmondat van. A kívülállók megjegyezték: „Édes bortól részegedtek meg”. Honnan ez a nagy öröm? Ami talán ahhoz hasonlítható, amikor valaki még nem részegségig, de mégis valami kedvcsinálót, magához vett. Péter azzal kezdi a beszédét: „Nem részegek ezek…” Isten a józanság lelkét adta az övéinek. „Ez az, amiről Jóel próféta beszélt.”

Az Ószövetségben olvasunk egy csodálatos zsoltárt, amikor a Siont az Isten fogságból kihozá híven: „úgy mentünk, mint egy álomban, víg nevetés volt szájunkban”. Víg nevetés. Igen. Lehet ilyen öröm, a megszabadultaknak a hálaéneke. Lehet ilyen öröme annak az embernek, aki érzi a felszabadulást, érzi, hogy megszabadult a bűneitől, és Isten valami csodálatosra hívja el. Ott is megszólal a missziói felelősség, hiszen azt mondja ott a zsoltár, hogy „hozd ki Úr Isten a többit is, vesd végét ő fogságuknak is”. Igen. Ez a felelősség kell, hogy bennünk legyen. Ez a józanság, ami tud örülni, tud felszabadult lenni, tud boldog lenni a szabadulásban, és tud élni az Isten erejével.

Lemerültél? Kimerültél? Nincs fedezete az életednek? Mi a teendő? Amit Pál így mond: gerjeszd fel a benned levő kegyelmi ajándékot; azt a kicsi parazsat, és hadd legyen ez a tűz valóban olyan terjedő tűzzé, ami másokat is Istenhez hív, másokat is az ő követésére buzdít. Ámen.

Imádkozzunk

Mennyei Édesatyánk az Úr Jézus Krisztus által! Tudjuk, hogy minden erő a Tied. Olyan jó nekünk belecsodálkozni a Te hatalmadba és erődbe, és ugyanakkor olyan jó nekünk meglátni, hogy Te ebből a hatalmadból és erődből nekünk, kicsiny embereknek adni akarsz. Add a Te Szentlelked által. Megvalljuk előtted, hogy mi sokszor önmagunkat merítjük le és merítjük ki. Megvalljuk előtted, hogy sokszor elfeledkezünk, hogy Nálad lehet új erőt nyerni. De most valóban kérjük és várjuk, ahogy majd énekelni is fogjuk: „Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel, Isten élő lelke jöjj, áldva szállj le ránk”. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |