| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„De…” 1.

„Nem adott neki ebből örökségül egy talpalatnyit sem, de megígérte…”

János szerinti evangélium 15. fejezet 18-26.

¹⁸»Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket.

¹⁹Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ.

²⁰Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani.

²¹De mindezt az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki elküldött engem.

²²Ha nem jöttem volna, és nem szóltam volna hozzájuk, nem volna bűnük, most azonban nincs mentségük bűneikre.

²³Aki engem gyűlöl, gyűlöli az én Atyámat is.

²⁴Ha nem tettem volna közöttük olyan cselekedeteket, amilyeneket senki más nem tett, nem volna bűnük; most azonban látták azokat, és mégis meggyűlöltek engem és az én Atyámat is.

²⁵De be kell teljesednie annak az igének, amely meg van írva az ő törvényükben: Gyűlölnek engem, ok nélkül.«

²⁶»Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam; ²⁷de ti is bizonyságot tesztek, mert kezdettől fogva velem vagytok.«

Hallottuk Jézus szavait, lélekben elcsendesedve imádkozzunk:

Hatalmas Istenünk! A te végtelen szereteted, bölcsességed, tökéletességed uralkodik a világ felett, és a legbuzgóbb imádság sem képes méltón megköszönni mind azt az ajándékot, amiért csakis Neked tartozunk hálával. Te rendelted számunkra ezt a napot, hogy újra és újra eljöhessünk testvéri közösségben hallgatni az Igét és erősödni a Szentlélek által. Te ébresztetted fel a szívünkben a vágyat, hogy keressünk Téged. Uram! Olyan nagy szükségünk van a Te Szentlelkedből fakadó erőre és az útmutatásra, melynek tiszta forrása a Szentírás. Hiszen a világ tele van dogmákkal. Saját erőnk és eszünk nem elég a bűn ellen Uram. Köszönjük Atyám, hogy minden lépésünket számon tartod. Igédben figyelmeztetsz bennünket fenyegető veszélyekre, felkészítesz a megpróbáltatásokra. Bocsáss meg, amikor nem vesszük komolyan az intéseidet. Bocsáss meg, amikor a kényelemszeretet, hiúság, irigység, nagyravágyás süketté és vakká tesz a tanításaiddal szemben. Az Igéd nélkül végtelenül kiszolgáltatottak vagyunk, kérünk ezért Uram, éleszd újra és újra a vágyat, hogy a Te utadat járjuk. Add szüntelenül látni és átérezni a csodát, hogy Krisztushoz tartozhatunk, hogy az Isten országának örökösei leszünk általa. Ez erősítsen minket a világ gyűlöletével szemben. Taníts minket ma is Igéd által, áldj meg mindnyájunkat a gyülekezet közösségében. Ámen.

Úr Jézus, mely igen drága,

A te igédnek világa,

Mely bölccsé tévén az elmét,

Szüli az Úrnak félelmét.

Gerjeszd fel most indulatunk,

Hogy míg igédre hallgatunk,

Végyen bennünk épületet

A hit, reménység és szeretet:

Tégy bölcsekké, tégy szentekké!

154. dicséret

Apostolok cselekedetei 7. rész 1-5.

¹A főpap megkérdezte: »Valóban így van ez?«

²Ő erre így szólt: »Atyámfiai, férfiak és atyák, halljátok! A dicsőség Istene megjelent a mi atyánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt letelepedett Háránban, ³és ezt mondta neki: Menj ki földedről és rokonaid közül, és menj arra a földre, amelyet mutatok neked.

⁴Ekkor kiment a káldeusok földjéről, és letelepedett Háránban. Miután pedig meghalt az apja, Isten áttelepítette őt onnan erre a földre, amelyen ti most laktok.

⁵Nem adott neki ebből örökségül egy talpalatnyit sem, de megígérte, hogy neki adja azt birtokul és majd utódjának, pedig nem volt gyermeke…«

Ígéretek – a fölolvasott bibliai szakaszunkban is… István, akit megvádoltak, hamis tanukat állítottak elő, mint annak idején Jézus esetében; megvádolták, hogy káromolta Mózest és Istent, megvádolták, hogy arról beszélt, hogy Jézus lerombolja ezt a helyet és megváltoztatja a szokásokat. Nos István, az első vértanú, amikor így megvádolják, akkor nem úgy védekezik, ahogy általában az emberek szoktak. István nem arról beszél, hogy egy szó sem igaz az egészből. Nem mondja, hogy kikérem magamnak. Nem arról beszél, hogy hamisak a tanuk. Hanem, az Isten üdvözítő tervéről beszél. Az ígéretekről. Nos ígéretek: Ja kérem, azokkal már tele van a padlás!

Úgy gondolom, hogy mi, ma élő emberek is gyakran mondhatjuk magunkban vagy hangosan ezt, amikor újra és újra zúdulnak felénk a különböző ígéretek. Pedig még a választások egy kicsit messzebb vannak. Ígéretek halmaza. De mielőtt azt mondanánk: Ígéret? – Tele a padlás, köszönjük, oda se figyelünk! – Előtte egy kicsit gondolkozzunk el azon, hogy hogy is van ez? Mert nem mindegy, hogy ki ígér, nem mindegy, hogy mit ígér. És nem mindegy, hogy miért ígér valaki valamit. Csupán az önző mulandó ember ígér, valamilyen politikai csoport ígér vagy ígérget, vagy az örökkévaló Isten tesz ígéretet. Ígéret itt is, és ígéret ott is. Mégis nagyon nagy különbség van a kettő között. Mielőtt tehát: Ígéretek? – Ja azzal tele a padlás! – és innen kezdve már nem is figyelnénk mi magunk sem, előtte kicsit vizsgáljuk meg, kinek az ígéretéről van szó. Mert bizony a mai ember gyorsan szeretne birtokolni. Máris megszerezni. Persze nem annyira modern jelenség ez. Már az Ószövetségben a próféták vagy az Újszövetségben az apostolok is beszélnek kortársaikról, tehát 2500-2600 évvel ezelőtt, közel 2000 évvel ezelőtti nemzedékről úgy: „Együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk”. Sokan így gondolkoznak.

Ígéretek – Ó, az nem érdekes! Az az érdekes, hogy most mi lehet az enyém. Ez a percemberkék dáridója nagyon sokszor. És ennek nagyon hamar kiégés, csalódás lesz az eredménye.

Nos, ígéretek. Menj arra a földre, amelyet mutatok neked, hangzott egykor, nem tudjuk hogyan, miképpen, Ábrahám felé. És elindult. Menj el a földedről. Ez nem egy elmenekülés, hiszen ott biztonságban volt. És most az ismertből az ismeretlenbe. A biztosnak látszóból a bizonytalan felé kell elindulnia Ábrahámnak. És ott, Palesztinában ő jövevény lesz, idegen lesz, kiszolgáltatott lesz, ott semmije nincs szemben azzal, atyái földjén, ahol ismert volt, ahol bizonyos védelemben részesült, ahol volt közössége. Mégis elindult. Így lesz majd a hívők atyja Ábrahám. Menj tehát arra a földre, amelyet mutatok neked. És amikor Istvánt megvádolják hamis vádakkal, akkor István tehát nem önmagát védi, hanem rámutat az Isten üdvözítő tervére, az Isteni ígéretekre. Azzal szembesíti a hamis tanukat, és az egyébként vallásos emberekből álló zsidó Nagytanácsot. És elkezdi Ábrahámtól Mózesen át Jézusig fölmutatni, hogy az Isten, aki ígéretet tesz, hogyan teljesítette a történelem évszázadai alatt ígéreteit.

A fölolvasott szakaszunknak van azonban egy nagyon érdekes mondata. Ez a mondat gondolkoztatott el engem: „Nem adott neki ebből örökségül egy talpalatnyit sem, de megígérte, hogy neki adja azt birtokul és majd utódjának, pedig nem volt gyermeke.” Nem adott egy talpalatnyit sem, de megígérte. Ez a de. Hogyha István beszédét végig olvassuk (már pedig gondolom, sokan elkezdték olvasni), akkor fölfigyelhetünk arra, hogy ebben a beszédben legalább nyolcszor találkozunk ezzel, hogy de. Sőt többször is, csak akkor nem így szerepel a kifejezés, de tartalmilag erről van szó; erről az ellentétes vagy ellentétpáros helyzetről. Isten ígéretet tett, de nem adott egy talpalatnyi földet sem. Pedig milyen jó lenne birtokolni! Milyen jó lenne, hogyha tulajdon lapja lett volna Ábrahámnak róla! Milyen jó lenne, hogyha az most meglenne! – mondanák sokan az utódjaik közül. De egy talpalatnyi földet sem adott. Viszont ígéretet tett. Ja már megint ígéret! Ez a nem létező padlás, hiszen egy nomád vándoremberről van szó, a sátornak nincs padlása, de mégis mondom, hogy Ábrahámnál is ígéretekkel már tele lehetett a padlás. Újra és újra Isten megerősíti az ő ígéretét. De Ábrahám is mondhatta volna: no jó Uram, de most már legalább egy négyzetmétert… kettőt… legalább egy holdat… vagy talán egy kicsit több területet; nem adott, de ígéretet tett.

Hogy van hát mindez? Ígéretet tett, mégpedig olyan ígéretet tett, hogy nagy néppé teszi őket, miközben még utódja sem volt. És a történetet többé-kevésbé ismerve tudjuk, hogy eléggé idős ember volt már Ábrahám.

„Nagy néppé teszlek” – Na, jó Uram, de hát az meg sok idő! Az sok évszázad! Mi lesz most nekem? Legalább egy talpalatnyi földet Uram! Aztán megígérte Isten, hogy „Megáldalak, és áldássá leszel”; „Megáldatnak benned a népek” – De hol lesz az, meg mikor lesz az Uram? Tudjuk, hogy mivel még utód, egyetlenegy gyermek sem volt, volt is idő, amikor még Ábrahám is Sára közbenjárásával megingott az ígéretben, az isteni ígéret valóságában, és úgy gondolta, hogy talán nekünk, embereknek be kell segítenünk az Úr Istennek, mert megígérte ugyan, de nem tudja teljesíteni. Megígérte, mint ahogy sokan szokták ebben a világban ígérgetni a nagy dolgokat, aztán nem sok minden valósul meg belőle. És hogyha olvassuk Mózes könyvéből, itt, a Cselekedetek könyvéből, vagy a Zsidókhoz írott levél 11. fejezetéből, ahol a hit hősei között is találkozunk Ábrahámmal, akkor olvashatunk arról, hogy Izsákkal, Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivé tette őket. Vagyis itt több nemzedék jelenik meg. A mai ember nem nagyon szeret így gondolkozni! Az ember nem nagyon szeret távlatosan gondolkozni, pedig a vállalkozások korában nem ártana. Nem ártana, ha ki-ki önmaga gondolkozna, és nem azt várná, ahogy évtizedekkel ezelőtt: hogy a mindenható államocska, atyácska majd gondoskodik mindenki örök boldogságáról. Izsákkal, Jákóbbal jön a gyermek, jön az unoka, a következő generáció, az Isten ígéretei nemzedékeket felölelnek. Szemben a mi gyarló emberi ígéreteinkkel, amit sokszor már másnapra elfelejtünk, harmadnap már le is tagadunk, hogy egyáltalán olyat ígértünk; és hogyha valaki véletlenül bízott volna az ígéretben, akkor gyorsan kimagyarázzuk: ezt nem úgy kellett volna érteni – félreértettem. Igazán azon kell elgondolkoznunk: mi az Isteni ígéretek szerepe és célja? Mert az István beszédében (amit ha az Isten éltet bennünket, tovább fogunk tanulmányozni az elkövetkező hetekben), az István beszédében, erről az ígéretről, az Isten üdvözítő tervének lépéseiről olvashatunk. És itt vizsgálhatjuk majd újra és újra, ezt a de helyzetet. Mert a de helyzetekkel nem nagyon tudunk mit kezdeni, ezt be kell vallanunk – néha még mi sem, hívő emberek. „Nem adott egy talpalatnyi földet sem, de megígérte.” És eszünkbe juthat, ahogy valaki ezt megfogalmazta: olyan szegény sose voltam, hogy amit megígértem, meg ne ajánljam. Az Úr Isten ennél gazdagabb. De ígéreteit megerősíti, és ígéreteit lépésről-lépésre megvalósítja. Mi hát ezeknek az ígéreteknek a szerepe és célja? Mert a hívő embernek tisztában kell ezzel lennie, különben tévelygünk. Különben becsapnak minket. Különben csalódunk és azt hisszük, hogy az Úr Istenben csalódtunk; pedig csak a saját tudatlanságunkban.

Először is tehát: az isteni ígéretek távlatot nyitnak. És ez rendkívül fontos. Távlatokat nyitnak, célt mutat, az isteni üdvözítő tervet mutatja meg, ragyogtatja föl előttünk. És ez az isteni üdvözítő terv az, amiben hív bennünket és szeretne betagolni bennünket az Isten. Vagyis így lesz értelme igazán az életünknek. Egyébként annak van igaza, aki azt mondja, hogy “együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk”. És akkor sokat együnk, és sokat igyunk, és sokat markoljunk; és nem egy talpalatnyi földet, hanem a fél országot vágjuk zsebre, mert holnap úgyis meghalunk. Akkor annak lenne igaza, aki azt mondja: most gyorsan ki kell élvezni az életet, de hát itt áldozat, segítés, szolgálat, szeretet szóba se jöhet, itt csak én vagyok és az én érdekeim. Ha azonban hívő emberként tudunk az Isten ígéreteiben gondolkozni, bízni, akkor mindjárt távlatosan kezdjük látni az életet. És akkor lesz igazán értelme és célja a küzdésnek, a szolgálatnak, az áldozathozatalnak.

Mi az isteni ígéretnek szerepe és célja? Az is, hogy összekapcsoljon bennünket, különböző nemzedékeket. Ábrahámot megszólítja, elhívja. Ábrahám néhány lépést megtesz, volt már száz kilométer földrajzilag, és az ígéret folytatódik a gyermekben, és az ígéret folytatódik az unokában, és az ígéret folytatódik az azután következő nemzedékek sorában. Vagyis közösségbe helyez bennünket az Isten, közös feladatra hív bennünket az Isten.

Egyszer valaki egy bizonyos ügyet nagyon a magáénak érzett, és mindenáron keresztül akarta vinni, még egy közösségen keresztül is, még annak ellenére is. És amikor vele beszélgettem és mondtam, hogy de nem szabad ilyen türelmetlenül és ilyen erőszakosan és ennyire erőltetni, akkor azt mondta, rövid az élet, és én ezt meg akarom csinálni. Ez nagyon szép, de hát ezt sokan mondták már, akik egy népet, a népeket akaratuk ellenére, rövid távon gyorsan boldogítani akarták, és földi paradicsomba akarták bevinni. A hívő ember távlatokban tud gondolkozni, nemcsak a nyitott sírig, amely nem tudjuk, hogy nem holnap lesz-e a miénk. A hívő embernél összekapcsolódnak még a nemzedékek is, és nem egymás ellen vannak, és nem lehet egymás ellen kijátszani. Igen. Izsákkal, Jákóbbal, a gyermekkel, az unokával ugyanazon ígéret örökösei.

A mi világunk ma is attól szenved, hogy bizonyos erők kijátsszák egymás ellen a társadalom különböző csoportjait. Most nektek adunk, akkor ők háborodnak föl; akkor nektek adunk, akkor megint egy másik csoport, aztán egy harmadik csoport fog fölháborodni. Mert egymás ellen játsszák ki az erőket, olykor a nemzedékeket is. Az isteni ígéret pedig összekapcsolja az ígéretben bízó nemzedékeket, és közös feladatra mozgósítja. Így maradhat meg egy nép is, mint nép, és nem fogyatkozik el. Ha egymás ellen hagyjuk magunkat kijátszani, ha a szülői érdek az, hogy együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk, akkor ne nagyon szülessenek gyermekek, mert az mind pénzbe és időbe kerül, és akkor mi marad nekünk szülőknek? Az isteni ígéret minden nemzedékről gondolkozik, minden nemzedéknek helyet, feladatot ad.

Mi az Isteni ígéretek, szerepe és célja? Tulajdonképpen István úgymond a védőbeszédében a történelem teológiai olvasatát adja; és hívő emberként ez egy nagy kiváltságunk: hogy a történelemnek az isteni olvasatát, a teológiai olvasatát is láthatjuk, és nem csupán az osztályharcok történelmének fogjuk fel. Az isteni olvasat. Erről beszélünk. Most még csak a legelejét olvastuk, de majd végigolvassuk a beszédet, ahol semmi mást nem tesz, mint az Ószövetség történeteire utalva, megrajzolja az Isten üdvösséget készítő tervét, amit ígért, és lépésről-lépésre cselekszik meg.

Szabad nekünk így is nézni a Himnuszunkra, hiszen Kölcsey a magyar reformátori igehirdetéssel együtt egy kicsit teológiai olvasatát adja a magyar történelemnek is.

Aztán mi az Isteni ígéretek szerepe és célja? Várni az erős alapokkal bíró várost. Vagyis tulajdonképpen türelemre tanít. Nem véletlen, hogy az Újszövetség úgy beszél az Ószövetségről, két helyen is, úgy értelmezi az Ószövetség történeteit, hogy mindezek megtörténtek velük, leírattak a mi tanulságunkra, hogy az Írásból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk. Hogy ne kelljen kapkodnunk, és kétségbeesnünk, és kapkodásban és önző kétségbeesésben bolond dolgokat cselekedni. Van idő az Isten tervének, van bőven ideje, és nem veszítem el a lényeget, ha nem fogok kapkodni ebben a világban. Nem adott egy talpalatnyi földet sem Ábrahámnak. Már ott volt azon a földön, de nem lett övé tulajdonjogilag. De Ábrahámé maradt az Isten ígérete, hiszen az Isten hívó szava alapján indult el, és az Istennek még van terve még a fiával meg az unokájával is. Így nézünk mi a gyermekeinkre? Így nézünk mi a nemzetünkre? – hogy az Istennek van terve a gyermekeinkkel és az unokáinkkal is? Vagy csak annyiban gondolkozunk, ameddig ellátunk?

A bibliaiskolásokkal való személyes beszélgetésekben, tizen- pár esztendő alatt néhánytól megkérdeztem, hogy ha most önmagát tavaly, tavalyelőtti vagy három évvel ezelőtti önmagával összehasonlítja, lát-e valami változást? És tizenegypár évfolyamból jó néhányszor hallottam (jóllehet ezek négyszemközti beszélgetések voltak, tehát nem beszélhettek össze), jó néhányszor hallottam azt: az egyik legnagyobb változás az, hogy türelmesebb lettem. Nem egyszer hallottam azt is, hogy még a környezetem is megállapította, hogy türelmesebb lettem. Igen. Hogyha komolyan merjük venni az Isten ígéreteit, akkor nem fogunk itt kapkodni, és könyökölni és taposni mindenáron, hogy “na most gyorsan, ebben a nagy tülekedésben legalább egy talpalatnyi földet!” – de azt aztán kipréseljem. Ha komolyan vesszük, hogy az Istennek ígérete igaz, sőt az többet ér, mint a mindenáron kipréselt talpalatnyi, akkor tudunk türelmesebbek is lenni. A percemberkék dáridója közepette türelmesen tudunk figyelni az Istenre, és tudjuk, hogy ami szükséges, és ami nekünk jó, azt Ő megadja. Ahogy mondani szokták: kiparancsolja az Úr.

Mi az Isteni ígéretek szerepe és célja? A türelem mellett, hogy reálisabb, pontosabb, biztosabb legyen az Isten-képünk. Nagyon sok, magát istenfélőnek nevező ember nagy csalódásának az az oka, hogy nem bibliai az Isten-képe, hanem a maga gyártotta Istenkép. És ami abból nem bibliai, abban hiába bízok, abban csalódni fog. Ha Ábrahámnak olyan Isten-képe lett volna: „Na végre van egy Istenem! Ígért, megmarkolhatom ezt a földet.” – ha ilyen lett volna az Isten-képe, akkor Ábrahám hatalmasat csalódik. Ábrahámnak nem teljesen ilyen volt az Isten-képe, úgyhogy elmondhatta István róla sok-sok évszázaddal később, hogy ugyan nem adott az Úr Ábrahám életében Ábrahámnak egy talpalatnyi földet sem, de ígéreteit megerősítette. És ez az ígéret több, ez az, amit nem vehet el senki. A talpalatnyi földet, vagy a száz hold földet, vagy a tizenkét hold földet sajnos még alig fél évszázada sokaktól elvették, pedig biztosnak látszott; az egyháztól is elvették, pedig milyen biztos alapnak látszott, hogy mi működjünk. Az Úr Isten nem ezt ígérte. Jézus nem azt mondta a tanítványoknak, hogy ha sok hold földet szereztek, akkor be lesztek biztosítva az evangélium hirdetésére. Azt mondta, hogy még tarisznyátok se nagyon legyen. Majd én gondoskodok róla. Ti menjetek és hirdessétek az Isten országát. Ha az Úr ad hozzá még szükséges anyagiakat a legkülönbözőbb módon, ez az ő szuverén joga, hatalma és bölcsessége. De akkor is az Úrban bízzunk és ígéretében, és ne abban, amit adott adományként. Legyen reális a mi Isten-képünk, hogy nehogy nagyon nagy csalódás érjen bennünket. Így érkezhetünk el oda, és ez is szerepe az Isten ígéreteinek, hogy erős szívűvé lehetünk, mint aki látja a láthatatlant – tudjuk, hogy az Írás, valakiről így fogalmaz. Erős szívű volt, mint aki látta a láthatatlant. Vagyis az Isten ígéretei közmondásszerűen kellene, hogy forogjanak közöttünk. És néha nem ártana a vasárnapi istentiszteletünk rendjét egy kicsit más formába venni.

Vagyis tegyük fel a záró kérdést: mit jelentenek nekünk Isten ígéretei? Mit jelent ez a de? És akkor most nagyon jó lenne, hogyha mondjuk én, itt leülnék vagy öt percre. Csendben maradnánk. Kiosztanánk mindenkinek egy papírt, egy írószerszámot, és tessék: fejből hány ígéretet tudnánk följegyezni? Mennyire ismerjük mi az Isten ígéreteit? A bibliai részt! Nem a magunk vágyait! – hanem amit ígért az Isten. A mi vágyainkra nem mondta, hogy mindent teljesíteni fog, de az ígéreteire megígérte, hogy azok megmaradnak és igazak. Vajon hányat tudunk? Le kellene-e venni a cipőt a lábunkról, hogy összeszámoljuk. Vagy talán az egyik kezünk ujjai is sok lenne hozzá, mert olyan keveset tudnánk? Hát ha nem ismerjük az Isten ígéretét, akkor miben bízunk? A magunk vallásos istenképében? Mit jelentenek nekünk Isten ígéretei? Be kell vallanunk, hogy sajnos eléggé hiányosak az ismereteink; az ilyen ismereteink, és többek között ezért vagyunk gyengék. Hát hogyha nincs meg a biztos bátorító ígéret, akkor marad a mi bölcsességünk, a mi kis hitünk, meg hogy próbáljuk egymást pátyolgatni, segíteni. Ábrahámnak egy talpalatnyi földet nem adott, de ígéreteivel körülvette, és ezeket az ígéreteket szépen, fokozatosan teljesítette be az Úr. De ezek az ígéretek adhatnak erőt és eligazíthatnak. Mit jelentenek nekünk az Isten ígéretei? – ha egyáltalán jól ismerjük azokat. Mit jelentenek? Valóban erőforrást? Valóban eligazítást? Valóban bátorítást? Valóban türelemre ad erőt? Vagy be kell vallanunk, hogy gyakran mi a magunk tervét szeretnénk valahogy az Úr Istennel jóváhagyatni. És, hogyha ez a magunk terve nem nagyon egyezik az Isten ígéretével, mi még akkor is a magunkét erőltetjük.

Mit jelentenek az Isten ígéretei? Nem véletlen mondta Jézus kortársainak, hogy „Tévelyegtek, mert nem ismeritek az Isten ígéreteit és az Isten hatalmát”. És vajon a mai hívő nép, vajon mi, nem tévelygünk néha? – Mert nem ismerjük az Igét. Sok történetét el tudjuk mondani, de nem ismerjük az Isten ígéreteit. Vajon nem ezért tévelygünk? És nem azért tévelygünk, mert az Isten hatalmát sem ismerjük hatalmasnak? Csak a földi hatalmakat látjuk nagyoknak? Bizony szükséges tehát, hogy kutassuk, tanulmányozzuk az Isten ígéreteit is, ne csak a nagyon kedves bibliai történeteket történetként ismerjük.

Mit jelentenek nekünk az Isten ígéretei? Értjük a mi életünkben, mit jelent ez, hogy de? Egy talpalatnyi földet sem – pedig valószínű nem tévedek, ha azt mondom, Ábrahám szívében azért ott volt a vágy: Uram, legalább úgy jelöljük már ki, hogy akkor mi az enyém itt Palesztinában, itt a sok idegen között. És az Úr nem adott, nem lett tulajdona, maradt vándor, mint nomád pásztor ember, és vándorolt, úgy legeltetett. Igen. Mi szeretnénk birtokolni, mi szeretnénk a magunk akaratát ráerőltetni, pedig hányszor imádkozzuk magunk ellen: legyen meg a Te akaratod Uram. De az Úri imádságban tanított minket arra is az Úr, hogy vannak dolgok, amik itt, amik nekünk személyesen fontosak; és az Úr tanított, hogy könyörögjünk érte, a mindennapi kenyértől kezdve, néhány dologra tanított. De nem kaptunk fölhatalmazást arra, hogy mi a magunk feje után menjünk, mert mi hívő emberek vagyunk, és majd az Úr Istentől a pecsétet, a jóváhagyást mindig beszerezzük. Ezt nem ígérte meg az Úr, hogy megadja, viszont igaz a de. Mi szeretnénk birtokolni néhány négyzetmétert, néhány biztos pontot; néhány dolog úgy legyen, ahogy én akarom. Az Úr meg ígéretet tett és azt mondja, hogy gyere, és az ígéret, az üdvözítő terv útján tegyél néhány lépést, és ott megáldalak. Sőt megáldatnak a gyermekeid, az unokáid, sőt a népek is megáldatnak. Vezessen tehát minket, és tanítson, segítsen minket az Isten megismert ígérete, így fogunk látni a történelem pillanatnyi helyzetei közepette és ellenére is. Legyen így tehát erősítés, bátorítás, hogy valóban legyünk eléggé türelmesek, és legyen erős a szívünk, mint akik látják a láthatatlant. Hogyha eljutottunk idáig, hogyha fölismerjük a megismert isteni ígéretek szerepét a mi életünkben, akkor igaz lesz, hogy megáldalak, és áldássá leszel. Ámen.

Az egyháznak a Jézus

a fundamentuma,

A szent Igére épült fel

lelki temploma

Leszállt a mennyből hívni

és eljegyezni őt,

Megváltva drága vérén

a váltságban hívőt.

Sok bajban küzdelemben

Meghajszolt , megvetett,

De szent megújulásért

És békéért eped,

Míg látomása egykor

Dicsőn beteljesül

S a győzedelmes egyház

Urával egyesül.

392. dicséret 1. és 4. vers

Imádkozzunk

Bevalljuk előtted Istenünk, hogy mireánk is nagyon hat a világ, hogy olcsó, gyors sikereket érjünk el, hogy a magunk akaratát erőszakoljuk egymásra, sőt még Tereád is. Bevalljuk előtted Istenünk, hogy nem igazán szeretünk hosszútávon gondolkozni, legfeljebb kicsinyes érdekeink mentén. Bevalljuk előtted, hogy bár magunkat hívő embernek nevezzük, mégis kevésbé figyelünk ígéreteidre. Ezért gyakran vagyunk türelmetlenek, erőszakoskodók. Bevalljuk előtted Istenünk, hogy gyakran jobban bízunk, és jobban hiszünk gyarló szemünknek, a világnak, mint a Te igaz ígéreteidnek. Bocsásd meg mindezt nekünk Jézus Krisztusért. És segíts Urunk megismételt ígéreteiddel, Szentlelkeddel, az Igével, a testvéri közösséggel, hogy jobban értsük a Te üdvözítő tervedet. Segíts Urunk, hogy jobban bízzunk ígéreteidben, és így erős szívűek legyünk e világ forgatagában, hogy kitartóan munkálkodjunk a Te országod épüléséért. Segíts Urunk, hogy ígéretedhez igazítsuk életünket, egyházunkat. Könyörgünk így újítsd meg hitünket, gyarapítsd igeismeretünket. Könyörgünk a felekezetek reformálódásáért, tisztulásáért, újulásáért, hogy mindannyian egyre komolyabban közeledjünk az Íráshoz, így a Krisztushoz, hogy egymáshoz is közelebb kerülhessünk. Könyörgünk, hogy a megelevenedett, megújult keresztyénség által népünk is erkölcsileg, lelkileg tisztulhasson. És kérünk a földi élet nehezebb terheit most hordozókért, betegeinkért, gyászoló szívekért, próbákban járókért, segítsd őket, hogy amikor különösképpen érzik az élet nehéz terhét, akkor még nagyobb vágyakozással forduljanak Feléd, keressék, akarják megismerni ígéreteidet, és Benned bízva gyógyulni, vigasztalódni.

Urunk Istenünk! Kérünk, hogy Te szenteld meg nyári gyülekezeti programjainkat is, hogy azok a közösség épülésében, a személyes lelki épülésben és az irántad való engedelmességben lehessenek segítségül nékünk.

Urunk Istenünk! Csodálatos a Te üdvözítő terved, hatalmas ígéreteket tettél, és ígéreteidet betartó, beteljesítő Úrnak ismertünk meg. Segíts, hogy így bízzunk Benned, hogy a mi életünk megerősödött hittel szolgálatra készen dicsőíthessen Téged. Ámen.

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.” [Róma 15:13] Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |