| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„De…” 2.

De a nyomorgatókat megítéli az Isten

Ézsaiás könyve 14. fejezet 4-17.

„…⁴ezt a gúnydalt fogod énekelni a babiloni királyról: Vége van a sanyargatónak, vége van az erőszaknak!

⁵Összetörte az ÚR a gonoszság vesszejét, a zsarnokság botját.

⁶Aki népeket vert dühében szüntelen veréssel, aki nemzeteket taposott haragjában, most azt üldözik kíméletlenül.

⁷Megnyugodott, csendes az egész föld, ujjongásba törtek ki az emberek.

⁸Még a ciprusok is így örülnek, meg a Libánon cédrusai: Mióta elterültél, nem jön favágó ellenünk!

⁹Megrendült ott lent a holtak hazája, látva jöttödet. Felkölti miattad az árnyakat, a föld összes hatalmasait, fölkelti trónjukról a nemzetek királyait.

¹⁰Rákezdik mindnyájan, és ezt mondják neked: Te is erőtlen lettél, mint mi, hozzánk hasonlóvá lettél!

¹¹Sírba omlott gőgöd, lantjaid zengése! Férgek a derékaljad, pondrók a takaród!

¹²Leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője!

¹³Pedig ezt mondtad magadban: Fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat, odaülök az istenek hegyére a messze északon.

¹⁴Fölmegyek a felhők csúcsára, hasonló leszek a Felségeshez!

¹⁵De a sírba kell leszállnod, a gödör mélyébe.

¹⁶Akik csak meglátnak, bámulnak, elgondolkoznak rajtad: Ettől az embertől reszketett a föld, ettől remegtek az országok?

¹⁷Ez az, aki pusztává tette a világot, lerombolta a városokat, és nem engedte haza a foglyokat?”

Imádkozzunk

Urunk, mennyei Atyánk! Dicsőítünk és magasztalunk mindazért, amit megtapasztalhattunk Belőled, Általad alkotott környezetünkből. Te vagy csak hatalmas. Felette ennek a világnak, te tudsz csak megoldást életünkre, és annak problémáira. Mi néha hitetlenül, hűtlenül, türelmetlenül keresünk magunknak utat, de nem találunk, és messze kerülünk Tőled. Megvalljuk Neked Urunk, hogy amint látod is, sokszor gyenge a hitünk, nem merünk egyedül Rád hagyatkozni, Benned bízni. Ma is kísért bennünket, hogy a szemünk előtt lévő hatalomtól féljünk, neki engedjünk Veled szemben. Hiába tapasztaltuk meg a saját életünkön is az elnyomás alól való szabadításodat. Félelem van bennünk. Féltjük a jövőnket, a munkahelyünket, az emberi és üzleti kapcsolatainkat, egészségünket. Féltjük magunkat. Kérünk Urunk, gyere közel ma hozzánk, szólíts meg. Adj nekünk látást, mely túl tud tekinteni a pillanaton, a jelenen, be tud tekinteni a távlatokba is. Add, hogy lássuk a Te szereteted, mely kiűzi a félelmet, hogy a környező világot a Te hatalmad alá rendelt voltában lássuk. Ámen.

Siess keresztyén, lelki jót hallani,

Régi törvényből harcolni tanulni,

Az igaz hit mellett mint kell bajt vívni,

Krisztusban bízni.

Mert nem hiába ezt az ó törvénybe,

Próféták írták Biblia könyvébe;

Szép tanulság ez most az új törvénybe,

Mi eleinkbe.

Jól tudja földön ezt minden keresztyén:

Nemcsak fegyverrel oltalmaz Isten,

Ezt minden népnek tudására adom:

Istenünk vagyon!

161. dicséret 1-3. versek

Cselekedetek könyve 7. fejezet 1-7.

„¹A főpap megkérdezte: »Valóban így van ez?«

²Ő erre így szólt: »Atyámfiai, férfiak és atyák, halljátok! A dicsőség Istene megjelent a mi atyánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt letelepedett Háránban, ³és ezt mondta neki: Menj ki földedről és rokonaid közül, és menj arra a földre, amelyet mutatok neked.

⁴Ekkor kiment a káldeusok földjéről, és letelepedett Háránban. Miután pedig meghalt az apja, Isten áttelepítette őt onnan erre a földre, amelyen ti most laktok.

⁵Nem adott neki ebből örökségül egy talpalatnyit sem, de megígérte, hogy neki adja azt birtokul és majd utódjának, pedig nem volt gyermeke.

⁶Így mondta meg Isten, hogy utódja jövevény lesz idegen földön, és rabszolgává teszik, és nyomorgatják négyszáz esztendeig.

⁷De ezt a népet, amelynek szolgálnak, ítélettel sújtom, így szólt az Isten, ők pedig ezek után kiszabadulnak, és szolgálni fognak nekem ezen a helyen…«”

Szeretett Testvérek!

Úgy gondolom, hogy mindannyiunk szívében ott vannak azok a szép vágyak, amelyek békéről, békességről, nyugalomról szólnak, igazságosságról szólnak. És elég sok ilyen jellegű szöveget is hallunk magunk körül. Másik oldalról viszont, ha a valóságot nézzük meg, akkor észre kell vennünk, hogy ott nem nyugalom, nem béke, nem békesség, nem igazságosság, hanem nagyon sokszor irigység, gyűlölet, nagyon sokszor hatalmaskodás, egyenesen háborúk vannak.

Milyen erők mozgathatnak bennünket? Csak a szép naiv vágyak? Vagy valami más, valaki más? A múlt vasárnap, István úgynevezett védőbeszédét kezdtük el olvasni, és ebben a beszédben föl kell figyelnünk arra, hogy többször megismétlődik egy rövid, kicsiny kis szócska: de. És ez a kicsiny kis szócska egy olyan kiegészítő gondolkozásmódra hívja föl a figyelmünket, amiről be kell vallanunk, nem igazán erőssége az embernek. Be kell vallanunk, nem igazán erőssége sokszor a hívő embernek sem. Pedig ha valakinek, akkor nekünk kellene, hogy erősségünk legyen. Vagyis a múlt alkalommal ezt olvastuk, ez volt hangsúlyos, hogy nem adott egy talpalatnyi földet sem az Úr Ábrahámnak, de megígérte, hogy majd utódainak adja. Ábrahámnak, aki elindult az ígéret szerint, az elhívás szerint… aki odahagyta ősi földjét, rokonságát, egy hosszú utat megtett, aki emberileg a biztosból, a láthatóból, a már ismertből elindul a bizonytalan, az általa nem ismert felé. És mielőtt azt gondolnánk, mielőtt azt gondolta volna Ábrahám, hogy innen kezdve már minden csupa szép lesz, innen kezdve csupa nyugalom, békesség, igazságosság, biztonság lesz, az Úr több információval is ellátja. És ez a több kijelentés bizony nagyon el kell, hogy gondolkoztasson. Merthogy – így foglalja össze István az eseményeket, amit Mózes könyvéből részletesebben is olvashatunk –, „Így mondta meg Isten, hogy utódja jövevény lesz idegen földön, és rabszolgává teszik, és nyomorgatják négyszáz esztendeig”. Hát ezért induljunk el? Ezért hagyjuk el atyáink földjét, az emberileg biztosat, a megfoghatót, ahova már beépítettük magunkat? Ezért induljunk el egy nem ismert, egy bizonytalan felé, amiről előre megmondja az Úr Isten, hogy nagyon küzdelmes lesz? (Sőt!) nyomorúságok is lesznek! Rabszolgává teszik őket – az 1Mózes 15-ben egyébként olvasunk erről, erre utal itt István –, hatalmaskodnak felettük sok időn keresztül, évszázadokon keresztül. Hát Uram, nem csupán valami tejjel-mézzel folyó föld lesz? Hát nem csupán valami szép, nyugalmas idő lesz? Hát miért induljak el? És valóban nem csupán a Gósen földje van; ez is van. Hiszen emlékezzünk a József történetből: a fáraó hálából, hogy az országa megmenekülhetett – a hét szűk és bő esztendő idejére visszagondolva –, Józsefnek és az ő családjának, hozzátartozóinak adja a Gósen földjét, valahol ott a Nílus delta vidékének az egyik legtermékenyebb egyiptomi területét; vagyis emberileg úgy néz ki, hogy “Óh tényleg milyen nagyszerű lesz a világ!”. De nemcsak erről van szó? Úgy néz ki, hogy emelkedő karrier, nagy elismertség, itt minden nagyszerű lesz! És milyen nyugalomban és biztonságban élhetnek ezen a termékeny területen, a kopár palesztin legelőkhöz képest! Azonban Isten fölkészíti Ábrahámot és utódait is, hogy küzdelem lesz. Mégpedig lesz olyan időszak is, amikor hatalmaskodnak felettünk. Hát ezért legyek én istenfélő ember? Ezért induljak el én a hit útján, hogy még ennyire sem vigyáz rám az Isten, hogy még nyomorúságok is lesznek, hogy hatalmaskodni is fognak felettem? Hogy ilyen lesz a történelem? Hát a történelemről, a magunk történetéről, családunkról, a mi szép vágyainkban nyugalmat, békességet, egészséget, tisztes előrehaladást, karriert álmodunk. Ez nem baj egyik oldalról. Azonban az Isten Igéje sokkal reálisabb, mint a mi szép vágyaink, amelyet aztán néha meg is lovagolnak politikai erők. Észre kell vennünk azt is, hogy még nincs a törvény – mármint a Tízparancsolat, ahogy mi szoktuk ismerni, még nem adatott –, még nincs a templom, és mégis, és máris az Isten védelme alatt vannak. Vagyis ebből észre kell vennünk, hogy nem a szertartások teljesítésével nyerjük el az Isten oltalmát és védelmét, mint ahogy ezt nagyon sokszor vallásos emberek gondolják. Aztán elég nagyot csalódnak: “Hát én pedig letudtam a szertartásokat, és az Úr Isten nem védett meg, nem gondoskodott rólam”; bajok jöttek, nyomorúságok jöttek, akár kisebb bajok, akár nagyok, akár történelmi léptékű elnyomatások jöttek.

És akkor nézzük most ezt a bizonyos de-t. Mert István, amikor áttekinti, hogy az Isten hogyan cselekedett saját őseink, népünk történetében, akkor megint eljut egy ilyen kettős megfogalmazáshoz, hogy van egy első fele az állításnak, és van egy második fele is. Az első fele ugye arról szólt, „Nem adott neki ebből örökségül egy talpalatnyit sem, de megígérte, hogy neki adja azt birtokul és majd utódjának…”. Hát, ha Ábrahám nem is kaphatta meg azonnal, de hát legalább majd az utódai, majd legalább az unokáinak. Viszont, „Így mondta meg Isten, hogy utódja jövevény lesz idegen földön, és rabszolgává teszik, és nyomorgatják négyszáz esztendeig”. Na Uram! – Még ez is? Hát nemcsak az, hogy áldást kapok, hogy végre lesz utódom? Hogy végre szaporodik a család, hogy nem hal ki a nemzetségünk? Igen, ez a bizonyos de ma így szól: de a hatalmaskodókat ítélettel sújtom. Vagyis erre is oda kell figyelnünk. Ez a de ugyanúgy fontos. A tétel második fele is ugyanúgy fontos. Nagyon sok ember Isten-képében egy olyan Isten-kép él, egy olyan Isten-gondolat él, hogy “Igen, hát a jó Isten, a jó Isten, aki gondoskodjon rólunk; a jó Isten, aki mindig nekünk jót adjon; a jó Isten, aki soha semmi bajt ne engedjen meg; a jó Isten, aki mindig megáldja a munkánkat; a jó Isten, aki mindig, mindent nekünk úgy csináljon, ahogy nekem tetszik”. Ebben az Isten-képben csalódni fogunk! Mert ez a magunk gyártotta istenkép, amiről azt mondja a Tízparancsolat, hogy ilyet ne csinálj magadnak! – se kiábrázolva, se csak az agyadban, vagy a hitedben. Hatalmaskodni fognak rajtunk. Uram, hát ezért bízzak Benned, hát ezért járjak a Te utadon, hogy hatalmaskodni fognak rajtunk? Hát, ha bízok Benned, akkor legalább védjél meg! Akkor legalább én kapjam meg, az unokáim az áldást!

Nos, nézzük akkor most ezt a második de-t. Mire taníthat minket? „De ezt a népet, amelynek szolgálnak, ítélettel sújtom…” – mondja az Úr. Először is tisztázzuk… mert itt megint sok emberben kicsit torz az istenkép! – vagyis az Úr Isten, a “gondviselő jó Isten” isten-képen kívül, még az a “naiv, szerető, jó mennyei Atyácska” sokak gondolatában. De a Szentírás szerint az Isten szent, és a szentsége azt is jelenti, megköveteli, hogy igenis van ítélet is. Az Isten igazi nagy szeretete abban mutatkozik meg, hogy először a kegyelmét kínálja föl, hogy megtérjünk. De az ítélet az akkor is komoly dolog. A kegyelem nem teszi semmivé azt, hogy az Isten számon kér. Hát a kegyelemnek is ezért van értelme és jelentősége. Vagyis az ítélet nem az Isten önkényes érzelmi cselekvése, mint ahogy mi ezt néha gondolni szoktuk, hanem a bűn szükségszerű következménye. És ezt komolyan kell venni.

Nemcsak az Ószövetség beszél erről, az Újszövetség is erről beszél. Ez a vetés-aratás képében jelenik meg Jézus tanításában is. Amit vetünk, vagy ahogyan vetünk, aszerint fogunk aratni. Aki a testnek vet, testből arat. Jézus beszél arról, hogy igen, majd jönnek aratáskor és begyűjtik a kévéket, beszél arról, hogy jobb és bal keze felől állít. Igen, az Isten szentsége megköveteli, hogy a bűn szükségszerű következményét megkapja. Viszont, mielőtt félreértenénk és elindulnánk egy olyan úton, ami minket is megkísérthet, észre kell vennünk, hogy már Mózes 5. könyvében például, de a Római levélben is – vagyis az Ó és Újszövetségben egyaránt úgy van –, „ne álljatok bosszút önmagatokért”. Az ítéletet, az Isten ítéletét, a magunk hatalmába venni, az Isten elleni lázadás. Nem az én dolgom az ítélet. Az Isten tartja meg az ő saját hatáskörébe. Ezért „ne álljatok bosszút önmagatokért!”. Ezért fogalmazza így Jézus, hogy „szeressétek ellenségeiteket”. De az Ó- és Újszövetség egyaránt tanítja.

Az előbb Ézsaiás könyvéből olvastunk egy sajátságos szakaszt – nem sok ilyen van a Szentírásban –, így kezdődött ez a szakasz: „Ezt a gúnydalt fogod énekelni a babiloni királyról”. Gúnydalt. Ritka kifejezés, de fontos igazságot fogalmaz meg. Babilónia kétezer-ötszáz,
-hatszáz, -hétszáz évvel előttünk a Közel-Kelet egyik világhatalma, melynek uralkodója magát az Isten fölé szerette volna helyezni. Ilyeneket olvastunk itt, ezzel kapcsolatosan, hogy „Rákezdik mindnyájan, és ezt mondják neked: – tudniillik a babiloni uralkodónak – Te is erőtlen lettél, mint mi, hozzánk hasonlóvá lettél!”. Te is erőtlen lettél, mint mi, hozzánk hasonlóvá lettél – mondja a többi kiskirály, aki már elbukott. „Sírba omlott gőgöd, lantjaid zengése! Férgek a derékaljad, pondrók a takaród! Leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője! Pedig ezt mondtad magadban: Fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat, odaülök az istenek hegyére a messze északon. Fölmegyek a felhők csúcsára, hasonló leszek a Felségeshez!” – az önmagát istenítő hatalomról szól ez a gúnydal. De mindezt az ‘egykori kollegák’ mondják úgymond ebben az énekben, akik már megbuktak; akik hatalmaskodtak, erőszakoskodtak, zsarnokoskodtak és megbuktak.

Tegyük föl tehát az igazi kérdést: kié a hatalom? Mert ez az egész szakasz erről szól. És jó ezt újra és újra föltenni az istenfélő embernek, jó ezt újra és újra föltennie a gyülekezetnek, jó ezt újra és újra föltennie önmaga számára az egyháznak is. Kié a hatalom? Mert ha ezt nem tisztázzuk, akkor nagyon könnyen tévelyegni fogunk, és nagyon könnyen a magukat egekig magasztalók talpnyalóivá süllyedünk, és velük együtt bukunk.

Kié tehát a hatalom? Észrevehetjük, az Isten ügyét támadó, az Istennel szembehelyezkedő magatartás egyáltalán nem a modernkor szüleménye. Már a babiloni uralkodóról szóló szakasz, amit itt az előbb olvastunk, ha nem mondtam volna, hogy Babilónia, és hogyha nem tudnánk, hogy ez a Szentírásból, Ézsaiás könyvéből való, akkor lehet, hogy valaki Hitlerre gondolt volna, lehet, hogy valaki Sztálinra gondolt volna vagy tanítványaira. Mert oda is igaz. És sajnos a világ jelenkori diktátoraira is igaz, és a holnapiakra is igaz.

Nem új dolog tehát az, amikor az Istennel az önmagát istenítő ember és az önmagát istenítő hatalom szembehelyezkedik. Nem új dolog az, amikor így az Isten ügyét és az Isten ügyében járókat támadják. Nem új dolog az, amikor az egyházat a zsarnok leigázni próbálja. És az sem új dolog, amikor az egyház üldöz, és vallásszabadságnak nevezik. Ebben semmi új nincs. De talán legalább ilyen veszedelmes, ha nem veszedelmesebb, amit valaki így fogalmazott meg: a világ mosolya veszélyesebb, mint a világ haragja. Amikor a világ, a világi hatalom megdicsér, akkor ez néha veszélyesebb, minthogyha ellentmond az Isten Igéjének. Veszélyesebb. Részben, mert a gyarló emberi oldalunkat simogatja, és veszélyesebb, mert olyan útra bátorít bennünket, amely úton az Ige szerint éppen nem volna szabad egy lépést sem továbbmenni. Vagyis, ahol már nem az Úré és nem az Istené a hatalom, hanem az időlegesen, de föltört hatalmat birtoklóknak adjuk a hatalmat.

Kié tehát a hatalom? Testi szemeinkkel mi gyakran csak a hatalmasokat látjuk. De a hit szemeivel látjuk-e Istent, a hatalmast? Mert ha nem, akkor nem vagyunk különbek a világ fiainál, ha nem, akkor veszedelmes útra indulhatunk el.

Emlékezzünk csak egy fogoly, egy hamisan megvádolt valaki, Istvánnak a mestere, akit úgy hívtak, hogy Jézus; aki ellen szintén hamistanukat állítottak, akit többek között odahurcoltak a Római Birodalom helyi illetékességű helytartója, Pilátus elé, és Pilátussal szerették volna a halálos ítéletet jóváhagyatni; és Pilátus kérdéseire Jézus alig felel, és már kezd dühös lenni Pilátus, és kezdi Jézusnak mondani: hát semmit nem felelsz? Hát nem tudod, hogy hatalmam van, hogy életre vagy halálra adjalak? – jön a lelki zsarolás. És mit mond Jézus? – Hatalmad van, mert onnan felülről kaptál. Pilátus, most te vagy a helytartó. De te itt addig leszel, amíg az Isten megtűr. Nem tied az örök hatalom. Nem tied minden. Ne fitogtasd te azt, amit te is csak kaptál. Vajon Jézus tanítványaként így látjuk mi is? – azt, ami a szemünk előtt van. Amiben benne élünk egyénileg és egyházként, közösségként is. Hatalmad van, mert a hatalom, mint olyan, az Istentől van. Az Írás elmondja azt is, hogy mi a feladata, tudniillik az emberi gonoszság fékezése és a jók jutalmazása, de a hatalom, a világi hatalom nem istenítheti önmagát. És amennyiben isteníti, akkor egy nehéz, de fontos kérdés elé kerülünk: kinek adjuk végül is a tisztességet, ki lesz számunkra az Isten? Az önmagát bálványozó vagy bálványoztató, ideig való hatalomé, vagy pedig Isten az Isten és övé a hatalom. Mert erre kaptunk szabadságot és felelősséget is, hogy ezt nekünk egyen-egyenként meg kell válaszolnunk. Nem menekülhetünk el, nem mondhatjuk azt, hogy “hát majd a többség, amit mond, akkor én is aszerint fogok viselkedni”; hanem személy szerint kell válaszolnunk. Hívő emberként nagyon komolyan látnunk kell, hogy Isten ígérete erősebb az Istentől kapott, korlátozott időre adott hatalomnál.

Fogalmazzuk meg végül: amilyen reménységünk van, úgy viselkedünk. Ahogyan látjuk a bennünket körülvevő világot, amilyen nagynak avagy kicsinek látjuk az Istent, és amilyen nagynak vagy helyénvalónak látjuk a fölénk rendelt világi hatalmat, aszerint fogunk viselkedni. Nagyon komolyan végig kell gondolnunk, hogy ez a kettő összetartozik: amilyen reménységünk van, úgy viselkedünk. Akkor először is hívő emberként tisztán kell látnunk, hogy a hatalmaskodó is és mi is az Isten kezében vagyunk. Ő sincs feljebb. Mindannyian az Isten kezében vagyunk. És mindannyian az Isten ítélete alatt vagyunk. Ez rendkívül fontos. Ha nem így látjuk, már nem reális, nem bibliai a látásunk, és szomorú következményei lesznek majd életünkben. Ha csak a láthatókra tudunk, s akarunk nézni, és a láthatatlanokat – ahogy az Újszövetség fogalmazza – nem ismerjük hitben, akkor megint szomorúan elindulunk a látható előtti hajbókolás irányába. A múlandó hatalom istenítésének irányába. Az Isten ígéretei reális világlátásra tanítanak. Miért kapta Ábrahám azt az ígéretet is, azt a kijelentést is, hogy nemcsak utódaidnak adom majd a földet, hanem utódaidat nyomorgatni is fogják? Hát nem félelmetes egy ilyen dolog? Hát az Úr Istentől ezt várni, hogy megmondja, hogy lesznek bajok, nyomorúságok, mert az emberi gonoszság kitermeli ezeket? Miért volt mindez? Nyilvánvalóan azért jelenti meg az Úr a várható nyomorúságokat is, hogy fölkészítsen rá. És Jézus is beszél erről: „nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én meggyőztem e világot”. Jézus is fölkészíti a tanítványait, csak mi olykor nem akarunk erről tudomást venni. Kergetjük saját kis vágyainkat, a szép kis aranyos, nyugodt életről. Aztán megdöbbenve tapasztaljuk: az élet nem ilyen. És némelyek ilyenkor hitükben padlót fognak. Pedig ha komolyan vennénk azt, amiről István beszél, idézve az ószövetségi Írást és eseményeket… „Így mondta meg Isten, hogy utódja jövevény lesz idegen földön, és rabszolgává teszik, és nyomorgatják négyszáz esztendeig. De ezt a népet, amelynek szolgálnak, ítélettel sújtom”. Ez az egyiptomi szolgaságról szól, és majd egy jó félezer évvel később a babiloni szolgaság, amiről az Ézsaiási Ige beszélt, emlékeztet bennünket arra, hogy Isten ad hatalmat, világi hatalmat, de azt is számon kéri. Azoktól is számon kéri, akik ezt kapták, mint ahogy tőlünk is számon kéri, amit nekünk adott, hogy hogyan sáfárkodunk vele. Az emberi gonoszság egyfajta vessző lett az Isten kezében, az ítélet vesszeje lett Izrael fölött. A babiloni király és a Babilon világtörő hatalmi elképzelése, és így népeket lesöprő, hódító szándékát az Isten fölhasználta az engedetlen Izrael megbüntetésére. De azonnal adatott ott is a kijelentés: de számon kérem Babilonon is a vétkét. És őt is megbüntetem érte. Mert amit vet az ember, azt fogja aratni. 

Mit mondhatunk tehát? – amilyen reménységünk van, úgy viselkedünk. Néhány újszövetségi megfogalmazással szeretném zárni: a római levélben az apostoli vallomástétel arról szól, hogy semmi sem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban. Sem hatalmasság, sem mélység, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem fejedelemségek, semmi nem szakíthat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban. Aztán nagy bátorítás lehet, és akkor tudjuk igazán a mi életünket az Isten Igéje szerint formálni – olykor szembekerülve az e világi hatalom ilyen-olyan elvárásaival is –, az ellenállási jogot fenntartva, gyakorolva kell élnünk. A római levél 8. fejezetében így vall erről szintén az apostol: „Diadalmaskodunk azáltal, aki szeret minket.” Vagyis, ebben a világban szembe kell néznünk a jelenlévő gonoszsággal, amely olykor hatalmi szinten megjelenik, olykor népi és népek szintjén megjelenik, akár még világrendszerek méretében is megjelenik. De aki a babiloni királyhoz hasonlóan fölé akarja magát helyezni a felséges Istennél, arról ugyanazt lehet elmondani előre, amit itt róla mondtak: „Leestél az égről fényes hajnalcsillag, lehulltál a földre népek győzője!”.

István az ő beszédében a de kifejezést többször emlegeti, több összefüggésben. Merjük mi is komolyan venni. Merjük komolyan venni, hogy mindannyian, a nálunk nagyobbak, a hatalom is az Isten kezében van, és mi is. De merjük komolyan venni hívő emberként, hogy a végső hatalom, az az Istené. És merjük komolyan venni, hogy számon kér az Isten mindenkit, minket is és rajtunk is, és másokon is, mindazt, amit cselekedtünk. Hogyha mindezt komolyan vesszük, ha valóban hitben figyelünk az Isten ígéreteire, akkor ez adhat lelki erőt, ez adhat tartást, ez adhat gerincességet; ez lehet türelmesség, amikor a földi életünkben néha szembetaláljuk magunkat azzal, hogy van hatalmaskodás, irigység, gyűlölet, emberi gonoszságból háborúk, és minden olyan dolog, amit naiv álmainkban természetesen nem szerettünk volna.

Milyen erők mozgatnak minket? Ha hívő emberek vagyunk, akkor merjük komolyan venni, hogy legyen meg az Isten akarata, de nem egyszerűen úgy, hogy elszenvedjük, hanem úgy, hogy neki engedelmeskedve cselekesszük. Akkor juthatunk el oda, hogyha kell – Dánielre gondoljunk, a bibliai Dánielre –, ha kell, akkor szembe merünk fordulni, és nemet merünk mondani a nálunk nagyobb, de Istennél kisebb gonosztevőknek is.

Újuljon meg a mi hitünk és látásunk az Isten ígéretei alapján, hogy reálisan lássuk e világot, és megerősödő hittel az Úrnak engedjünk és szolgáljunk. Ámen.

Nagy erősen, igaz hittel

Magam Isten beszédével,

Kegyelmes ígéretével,

Bátorítám Szentlelkével.

Csuda irgalmasságodat,

Hiszem, Uram, hatalmadat,

Onnan vészen bizodalmat,

Én lelkem minden oltalmat.

Kezeidnek karjaiban,

Élet, halál birtokodban,

Megmutatád, hogy markodban,

Vagyon minden oltalmadban.

273. dicséret 5-6-7. vers

Imádkozzunk

Urunk Istenünk! Szívünk vágya szerinti békességet, igazságot szeretnénk, mégis újra és újra tapasztalnunk kell, hogy gonoszság vesz körül és nagyon sokszor mi is a gonoszság eszközeivé válunk. Tőled kaptunk értelmet, tanácsot és útmutatást, hogy a jót válasszuk, vágyakozunk is erre, mégis gyakran a gyanakvás, irigység, rágalmazás, harag, veszekedés, háború van bennünk, körülöttünk és világunkban. Bocsásd meg Urunk, Istenünk, ha mi is így viselkedtünk. Bocsásd meg, amikor hagytuk, hogy a gonosz győzzön le minket. Bocsásd meg nekünk, amikor az emberi gonoszságért, az emberi gonoszságból fakadó háborúkért is Téged vádoltunk. És kérünk, bocsásd meg, ha gyakran kishitűen éltünk, és a torzult hatalom kiszolgálóivá süllyedtünk. Bocsásd meg nekünk, amikor csak önzően, a mának élve tettük tönkre közös jövőnket, és unokáink életét, pedig állítólag őket szeretjük. Segíts Urunk erősebb, tisztább, bibliai vonatkozású Krisztus-hitre. Segíts bennünket bátrabb hitvallásra, hogy az emberek önistenítő hatalmaskodásai idején is Rád nézzünk, Tőled nyerjünk útmutatást, bátorítást, ígéreteid által eligazítást, és Tőled nyerjünk reménységet, erőt, hogy reálisan látva e világot, egyházként is és egyénileg is ne a pillanatnyi hatalomhoz és azok változásaihoz, utasításaihoz igazodjunk, hanem a Te akaratod szerint éljünk.

Könyörgünk Urunk, Istenünk a nagy hatalmak trianoni sebét hordozó nemzetünkért, segíts, hogy ami rajtunk áll azt megcselekedjük népünk megmaradásáért, gyarapodásáért, megtéréséért.

Könyörgünk Urunk a belső háborúskodásban élők közösségekért, családokért, hogy ne csupán naiv vágyaik legyenek a szépről, hanem keresve a Te akaratodat, küzdjenek a jóért. És könyörgünk azokért, akik az élet más próbáiban kell, hogy járjanak, testi erőtlenségben, betegségben, gyászban, szomorúságban. Kérünk, segítsd őket, hogy a mélységből egyre inkább Reád nézzenek, Nálad és Általad keressék a jövőt, a gyógyulást, a vigasztalást.

Könyörgünk gyülekezetünk nyári programjaiért, gyermekheteinkért, táborozásért, hogy mindezek közösségépítésben, lélekben áldásul lehessenek.

Urunk Istenünk! Mi oly sokszor valljuk, hogy Tied a hatalom, segíts bennünket, hogy mi egyedül Neked akarjunk engedni, és így a Te akaratod szerint éljünk egymás javára, dicsőségedre. Ámen.

„A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.” [Róma 15:13] Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |