| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

A jog útvesztőiben

Apostolok cselekedetei 24. fejezet 1-9. versek

¹Öt nap múlva azután lement Anániás főpap néhány vénnel és egy Tertullusz nevű ügyvéddel, és panaszt tettek a helytartónál Pál ellen.

²Amikor behívták, Tertullusz így kezdte vádolni: ³»Nagy békességet biztosítasz számunkra, nagyra becsült Félix, és üdvös változások történnek népünk javára a te gondoskodásod folytán. Ezt mindenkor és mindenütt teljes hálával ismerjük el.

⁴De hogy hosszan ne fárasszalak, kérlek, hallgasd meg rövid beszédünket, jóindulattal.

⁵Mi ugyanis megállapítottuk, hogy ez az ember valóságos pestis, lázadást szít a földkerekségen élő valamennyi zsidó között, és a názáreti irányzat feje.

⁶A templomot is meg akarta szentségteleníteni, de elfogtuk (és a mi törvényünk szerint akartuk elítélni.

⁷Liziász ezredes azonban odajött, és erőszakkal kivette őt a kezünk közül, ⁸és azt parancsolta, hogy vádlói hozzád jöjjenek). Magad is tudomást szerezhetsz mindarról, amivel vádoljuk, ha őt kihallgatod.«

⁹Csatlakoztak ehhez a vádhoz a zsidók is, és bizonygatták, hogy mindez valóban így van.”

Imádkozzunk

Urunk Istenünk! Mi is azzal a zsoltárostól kapott bizalommal serkentünk fel, ébredtünk fel a mai reggelen, hogy akár lefekszünk, akár felkelünk, akár hozott álmot az éjszaka és pihenést, akár csak forgolódtunk betegségben, nyugtalanságban, de mindenképpen a Te kezedben tudtuk az életünket, és tudhattuk, hogy akár hogyan is, de biztonságban vagyunk. Megköszönjük, hogy ebben a biztonságban és bizonyosságban kezdhettük el ezt a mai napunkat, hogy így kezdhetjük el ezt a mostani hetünket az Úr napjára felvirradva, hogy ebben a bizonyosságban, ami több annál, minthogy Te megvédesz minket ellenségeinktől, összetöröd azoknak fogát, akik Rád acsarkodnak; hiszen Te Fiadban, Jézus Krisztusban a halálnak hatalmát törted össze, így serkentünk fel új életre és új napra, akkor ott, a hétnek első napján, hogy lehessen számunkra ez az első nap ma is új kezdet, új életnek, új reménységnek, új erőnek a forrásává. Így hozzuk Eléd mindazt, ami ebből az erőből el akar minket tántorítani, mindazt, ami a mi erőnket töri és mardossa, mindazt, ami ki akar venni a Te hatalmadból és szeretetedből. Így tesszük le a mi bűneinket és nyomorúságainkat, terheinket és betegségeinket, így tekintünk Rád bizalommal, és kérjük, hogy áldd meg a mi Rád figyelésünket, áldd meg a mi Rád csatlakozásunkat a Te erőid forrására Jézus Krisztusban áldott Szentlelkeddel. Hallgasd meg imádságunkat Őérte. Ámen.

Hathatós Vígasztalónak

És Isten ajándékának,

Avagy hét ajándékúnak,

Isten jobb keze ujjának;

Mondatol élő kútfőnek,

Tűznek és lelki kenetnek,

Atyának ígéretinek,

És az igaz szeretetnek.

Gerjessz világot elménkben,

Önts szeretetet szívünkben,

Erősíts minket hitünkben

És nagy erőtlenségünkben.

373. dicséret 2., 3. és 4. vers

Apostolok cselekedetei 24. fejezet 10-21. versek

¹⁰Ezután Pál, amikor intett neki a helytartó, hogy beszélhet, így szólt: „Mivel tudom, hogy sok éve vagy már bírája ennek a népnek, nagyobb bizalommal védekezem a magam ügyében.

¹¹Megtudhatod, hogy nincs több, mint tizenkét napja, hogy feljöttem Jeruzsálembe imádkozni.

¹²De nem láttak engem sem a templomban, sem a zsinagógákban, sem a városban bárkivel is vitatkozni vagy a nép között lázadást szítani.

¹³Azt sem tudják rám bizonyítani, amivel most vádolnak.

¹⁴De azt megvallom előtted, hogy én a szerint a tanítás szerint, amelyet ők eretnekségnek mondanak, úgy szolgálok atyáim Istenének, hogy hiszek mindabban, ami megfelel a törvénynek, és ami meg van írva a próféták könyvében.

¹⁵És azt remélem Istentől, hogy - amit ők maguk is várnak - lesz feltámadásuk mind az igazaknak, mind a gonoszoknak.

¹⁶Ezért magam is arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindenkor tiszta legyen Isten és emberek előtt.

¹⁷Több év múltán eljöttem népemhez, hogy alamizsnát adjak, és áldozatokat mutassak be.

¹⁸A tisztulási fogadalom teljesítése közben talált rám a templomban néhány Ázsiából való zsidó, nem pedig csődületben vagy lázítás közben.

¹⁹Nekik kellett volna megjelenniük előtted, és vádolniuk engem, ha valami panaszuk van ellenem.

²⁰Vagy mondják meg ezek maguk: találtak-e bennem valamilyen vétket, amikor a nagytanács előtt álltam.

²¹Ha csak azt a kijelentést nem, amelyet közöttük állva kiáltottam: A halottak feltámadása miatt vádolnak engem ma előttetek.”

Kedves Testvérek!

Azt gondolom, hogy nem vitatott az a mondat, hogyha azt mondom, hogy a világirodalomnak, meg egyáltalán nekünk író, olvasó, TV-t néző embereknek különösen nagy érdeklődésünk van a jogi procedúrák iránt. Nem tudom, hogy honnan van ez bennünk, úgy a más baját vagy a más dolgait, úgy szeretjük látni, vagy belenézni más életébe – de ez úgy megvan bennünk. Számtalan regény, vers, film készült már, ami egy-egy perről, egy-egy bírósági tárgyalásról szól, vagy ilyen, vagy olyan módon. Talán nagyon vidám és humoros formában, mint Arany János: Fülemüléje; talán nagyon nyomasztó módon, mint Kaffkának a Pere; talán valamilyen nagy-nagy társadalmi mozgást vagy éppen korszakot jelöl egy-egy ilyen mű, ami leképezi a valóságot, gondoljunk a tiszaeszlári vérvádról szóló művekre, vagy éppen filmben a 12 dühös emberre. Hogyha azt mondom, hogy nemcsak az irodalom van ezzel így, hanem a Szentírás is meglehetősen jogi érdeklődésű és jogi természetű, akkor lehet, hogy már többen ráncolják a homlokukat, hogy hát hogy lehet a Szentírásról ilyet mondani. Mégis úgy tűnik, hogy valóban erős jogi érdeklődése van nemcsak az Újszövetségnek, ami több pernek a leírását, ítéletnek vagy kivégzésnek a leírását közli, középpontjában Jézus perével, de megjelenik ez már az Ószövetségben is, és amire Pál is utal itt a felolvasott szövegben, ott van az Isten nagy drámájának a középpontjában az az utolsó ítélet, amiben szintén jogi kategóriákat használnak a szentírók vagy éppen Jézus maga is. A perben, a bírósági tárgyalásban elméletileg mindig azt próbálják emberek eldönteni, akörül folyik minden, hogy kinek van igaza? Illetve ez a mi sok kiábrándultságunkat magunkban hordozó alapállás, sokszor az talán, hogy ki tudja bebizonyítani az igazát. Ez a kettő nagyon sokszor nem esik egybe. Vagy talán – és ezt is látjuk nagyon sokszor – csak süketek párbeszéde, mindenki mondja a magáét, és nem lehet igazán ítéletet hozni, nem lehet igazán megállapítani igazságot.

Próbáljuk meg ennek a ma olvasott pernek, processusnak egynéhány elemét, egynéhány szereplőjét körüljárni, talán egy kicsit így beletekintve ebbe a perbe és így kielégítve a mi saját jogi érdeklődésünket is.

Talán a legkönnyebb azonosulni a per szereplői közül Pállal, hiszen róla azt érezzük, hogy nem is kell beszélni, hiszen hány igehirdetésnek a középpontjában ott áll, az Újszövetség nagyobb részében az ő leveleit olvassuk. Ő a pozitív hős ebben a történetben, úgy tűnik ő az áldozat, ő az ügy mártírja, ővele, mint ahogy gyerekekkel eljátszva bibliai történeteket mindig és mindenki könnyen tud azonosulni; ő a folt és gáncsnélküli lovag. Szeretjük magunkat ilyen helyzetekbe és ilyen pozícióba beleélni, és azt mondani, hogy hát igen, mi is pont olyanok vagyunk, mint Pál, és amikor nehézséget vagy hátratételt szenvedünk, akkor valami hasonló történik velünk is, mint Pállal. Vajon ezek a mondatok, amiket sokszor mi magunk mondunk, sokszor nekünk mondanak, hogy “hát igen, igen, én pont ilyen vagyok vagy énvelem pontosan így történik”… Vajon tényleg mi vagyunk-e Pál apostol, vajon tényleg mi vagyunk-e az az áldozat, aki a Krisztus ügyéért áldozza az életét? Hogyha szeretjük felvenni ezt a pozíciót, ugyanez e tényleg a státuszunk, az állapotunk, a helyzetünk, mint a Pálé? Hogy ehhez közelebb jussunk és ezt megválaszolhassuk, ahhoz látni kell azt, hogy hogy is látják Pált, hogy is látja ő magát, mi a vád egyáltalán. A vádlottról átléphetünk a vádra.

Különböző olvasatok vannak a váddal kapcsolatban, ahogy látjuk is. Más a Pál álláspontja és más a vádlóinak az álláspontja. Jó, hogyha először Pálnak a gondolkodását ismerjük meg. Visszautal arra, amivel védekezik a Nagytanács előtt is, a vitatott Jézus ügynek az egyik alaptételét hozza fel Pál: „a halottak feltámadása miatt vádolnak engem”. Hiszen nincsen más a Jézus ügy mögött, hogyha hisszük azt, hogy a halottak feltámadnak, hogy lesz feltámadása igazaknak és hamisaknak, amire itt Pál utal, akkor hinniük kell abban is, hogy ezt az Isten a gyakorlatban is megteszi. Akkor hinniük kell, el tudják, el kell tudják fogadni, hogy valóban Isten meg tudja tenni, és feltámaszthatta Jézus Krisztust, mint az Ő Fiát. Nagyon gyakran van az életünkben az, hogy kettéválik az életünk, a hitünk, a gondolkodásunk egy ilyen dogmatikus emberre, a hittételeknek, a tanításoknak az emberére. Amit el kell hinni, arra azt mondjuk, hogy hát persze, természetesen elhiszem, elfogadom, de amikor ezt a hitet valahogy aprópénzre kellene váltani, amikor valahogy ezt meg kellene élni, amikor valóban konkrétan szembesülni kell azzal, hogy ez élet, nemcsak beszéd, akkor nagyon nehéz már vele mit kezdeni.

Nem olyan régen olvastuk éppen a Cselekedetek könyvében ezt a klasszikus esetet az óegyház életében, amikor Péter megszabadul éjszaka a börtönből, megy, kopog, a szolgáló jelenti, hogy Péter kiszabadult a börtönből, itt áll az ajtóban, s a testvérek leállnak és elkezdenek teológizálni, hogy az nem lehet, hiszen Péter a börtönben van, biztos az angyala, a szelleme, ki tudja, hogy mije… Mintha nem tudnák elhinni, hogy az Isten tényleg tud nagyokat tenni, csodákat tenni, akár a halottak feltámadásával is. Amikor pere van velünk a világnak, pere van velünk talán a világi hatóságnak, talán uram bocsá’ az adóhivatalnak, a gyámügynek, családtagnak, szomszédasszonynak… Vajon ebből a szemléletbeli különbségből származik-e ez a per, ez az összeütközés, hogy mi következetesen ragaszkodunk az Isten igazságához? – az Isten igazságának a hétköznapokban megnyilvánuló, megélt, megjelenő valóságához, azzal a tántoríthatatlan elszánással, amivel ragaszkodik hozzá Pál az élete során, amellyel annak ellenére felmegy Jeruzsálembe, hogy figyelmeztetik, hogy ott veszélyek várják, el fogják fogni, meg fogják kötözni, rabságba kerül. Vajon így tudjuk-e az Isten ügyét képviselni ebben a világban és ezért ér minket hátratétel? Jézus a Hegyi beszédben olyan szépen fogalmazza meg: „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek”. Igen, boldogok azok, akikkel ez történik, de nagyon szánalmasok azok, akik ezt igyekeznek magukról hinni vagy elhitetni másokkal, és közben csak ‘Krisztus vitézeként’ tetszelegnek ott, ahol kritikák, szemrehányások, vádak nagyon is megalapozottak és nagyon jogosak velünk vagy velük szemben.

Kik a Pál vádlói és kik a Pál ellenfelei? – erről is érdemes egy néhány szót hallanunk. Vannak vádak és vannak vádlók. Vád van három is. Az egyik az, hogy felforgatja az egész világot ez az ember, úgy terjed és olyan, mint a pestis (nagyon csúnya és halálos fertőző betegség, erről nem kell sokat mondani), a názáreti irányzatnak a feje (tehát ő a főkolomposa ennek az irányzatnak) – hangzik el –, s a harmadik pedig, hogy a templomot is tisztátalanná teszi, meggyalázza és megszentségteleníti. Pál védekezése alkalmával kiderül, hogy ezek a vádak nagyon ingatagak, merthogy, akik vádolnak, maguk sem mennek igazán utána, olyan mintha a vádak csak ürügyek lennének. Mindegy, hogy mik ezek a vádak, egy a cél: eltörölni Pált a föld színéről, ahogy egy néhány résszel hamarább ez kiderült. El lehet gondolkodni azon, hogy mi bennük ez a gyilkos és nagyon testvérietlen indulat. Mi fűti, miből származik mindez? Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy talán a hatalom elvesztése. Hiszen már Jézus körül is megfogalmazódott, hogy ha nem kezdünk ezzel a názáreti tanítóval valamit, elveszik tőlünk ezt a helyet is és a népet is. Mert a názáreti szektának a célját egyedül a hatalommegnyerés szándékában látják. Nem tudnak ettől szabadulni, és nem tudnak tovább látni; nem tudják azt látni, amiről Jézus beszélt, amit az egész élete, halála és feltámadása hirdetett és megpecsételt. De talán nem olyan távoli gondolat ez, hogy minden emberi törekvésünkben csak a hatalomnak a megszerzését lássuk, vagy tapasztaljuk meg. A keresztyénséget története során nagyon sokszor megkísértette ez a gondolat és ez a gondolkodás. Ilyen nagyon egyszerű módon így szoktam megfogalmazni magamnak, hogy az egyházszakadásoknak a tényleg csontig leegyszerűsített és lecsupaszított történetét úgy lehetne igazán megfogalmazni: több aspiráns, több jelölt van a püspöki székre, mint ahány szék. Létre kell hozni egy új felekezetet, egy új csapatot. És ez akkor is így van sokszor, hogyha ott van ezek mögött a szakadások mögött az őszinte megújító szándék. Mi az, amit féltek, mi az, ami igazán fontos számomra? Az Isten ügye, vagy a magam biznisze, a magam hatalom-vágya? Gamáliel sokat idézett mondata itt is megáll: az Isten ügyét nem kell félteni, hiszen ha Istentől való valami, akkor megmarad az. A vádak mellett van olyan, aki megfogalmazza a vádat, ez pedig ebben a bírósági tárgyalásban az ügyész, az az ügyvéd, akit magukkal visznek a nagytanácsnak a képviselői. Sok mindent el lehetne róla is mondani a beszéde alapján, egy nagyon körmönfont beszéd ez, amiben benne van a jóakarat megnyerése. Mindjárt az elején nagyon szépeket mond Félix helytartónak, de ezzel szemben talán az az első, amit el kell róla mondani, hogy van… Hogy van egy ember, aki professzionálisan, szakszerűen tud valamilyen ügyet képviselni. Hogy a Pált vádló zsidók nem játszanak el azzal, hogy “ó majd megcsináljuk ezt mi!”, hanem szakemberre bízzák. És ebből lehet sokat tanulni. Az egyház az egy olyan hely, ahol illik mindenhez érteni, lehetőleg a lelkipásztornak és lehetőleg mindent vele elvégeztetni. Egy-egy lelkipásztor az építési szakemberségtől az adó tanácsadáson keresztül a számítógépes guruságig mindenhez ért, vagy értenie kell, vagy azt hiszi magáról, hogy ért, merthogy úgy hozzák a körülmények. Jó, hogyha ebből a történetből ez is lejön, hogy milyen nagy szerepe van a szakembereknek, tovább merek menni, a hívő szakembereknek az Isten népe életében. Hol vannak, hol vagyunk szakemberek ebben az egyházban? Pál perében, ott, ott van. Viszik a vádlói, és ez a szakember úgy néz ki, hogy tudja a munkáját, tisztában van vele, ez egy ékesszóló ember, ahogy az előbb mondtam. Mert azok, akik Pált vádolják, ők biztosra mennek. Ők nem bíznak semmit a véletlenre. Nekik kell egy ilyen ember, akin sok múlik. Ő a kulcsfigura. És itt talán megint nagyon sokan nagyot sóhajtanak, és életüknek egy-egy szakaszára gondolnak vissza, amikor talán valaki ilyen kulcsfigura volt, talán nem egy ügyvéd, de talán az, aki az életüknek nagyon-nagyon máshogy alakuló szakaszát nyitotta meg a szaktudása, a munkája által. Sokakban talán keserűség van, talán éppen ahogy mondtam egy-egy ügyvédre gondolva, vagy jogi szakemberekre gondolva, mert nagyon sokszor egy-egy ilyen szakemberen törik össze a jog és az igazságosságba vetett bizalmunk. A jog és az igazság az ő személyükön szenved hajótörést, a jog és az igazság az ő személyükön válik ketté és kerül egymással kibékíthetetlen ellentétbe. Jó ügyvédje volt! – szokták mondani egy-egy eset kapcsán, amikor valaki futhat, akinek mindenki szerint nem kellene futni, vagy éppen pontosan az ellenkezőjét látjuk. És megint lehetne talán TV-filmek tucatját sorolni. De azért felesleges, mert ezeknek a filmeknek az igazságát, a valóságát, az a valóság, amit mi tapasztalunk meg a saját bőrünkön, amivel naponta konfrontálódunk, találkozunk, az mindig-mindig felülírja. Valóban köztörvényes bűnözőket látunk sokszor, amint elegánsan kisétálnak kamerákba vigyorogva, talán popsztárokat lelkes rajongóikkal, vagy kevésbé lelkes szülőkkel, és az igazság és a jog még csak köszönőviszonyban sincsenek egymással. Olyan esetek ezek, ahol igen plasztikusan képződik meg előttünk Luther mondása azokról a kisstílű és pitiáner tolvajokról, akiket Luther szerint felakasztanak, és azokról a nagystílű (talán ma így mondanánk fehérgalléros) bűnözőkről, akiket meg magas állami kitüntetésekkel kitüntetnek. És hogyha ezt a szereplőt, ezt az ügyészt vagy ügyvédet szakmaiság dicséretével kezdtem bemutatni, akkor jó, ha hozzá tesszük, és hozzá tehetjük: az első századokban talán nem véletlenül, a rétor, az ügyvéd, nem lehet a keresztyén közösségnek a tagja éppen azért, mert a keresztyén közösség nem tudja feldolgozni az igazságnak ezt a kettősségét. Az igazság képviselője vagyok, vagy azé, aki megfizet, az igazság bajnoka vagyok, vagy annak a bajnoka vagyok, ami éppen megéri, annak szelébe fogom a vitorlámat, ami legmesszebb hajtja a hajómat. Ezen is érdemes elgondolkodni, ebbe a szerepbe beleélve magunkat. S van ebben a történetben még egy szerep, a bírónak a szerepe. Félix helytartó lesz a bírája Pálnak ennél a kihallgatásnál. Látjuk azt azonban, hogy ez a Félix legalábbis ebben a szakaszban nem szól semmit, majd a következő (amit már nem olvastam), a következő szakaszban szólal meg és így kommentálja a szentíró: Félix elnapolta az ügyet, mert sokat tudott erről a tanításról. Ez is nagyon sokatmondó információ. Milyen célból, milyen lelkülettel tud sokat egy római helytartó erről a tanításról, a Jézus ügyéről, arról, hogy az Isten hatalmas kézzel feltámasztotta az ő Fiát a halottak közül. Félix szintén nagyon ellentmondásos szereplő. Hiszen egyfelől ellenség, megszálló, a gyűlöletes római birodalomnak a reprezentánsa, és mégis milyen furcsa, mégis hozzá szaladnak, mégis milyen jó, hogy el lehet vele végeztetni a piszkos munkát, és mégis milyen jó, hogy valóban az történik vele is, amit sokszor szoktunk mondani, hogy az ellenségem ellensége az én barátom. Vannak olyan esetek, amikor úgy egymásra találnak emberek. Gondoljunk Jézus perére. Ott is van egy ilyen egymásra találás. Itt is azonnal odaszaladnak, és azonnal panaszkodnak, mint a gyerekek az óvóbácsinak vagy óvónéninek: tessék megbüntetni, mert ezt és ezt csinálta! Olyan jó lenne, hogyha egyháztörténeti párhuzamokat nemcsak a középkorból tudnánk felhozni, amikor az eretnekeket a triofáló középkori egyház az éppen uralkodó államhatalommal igyekezett elnémíttatni vagy eltüntetni. A nagyobb baj az, hogy bőséggel állnak rendelkezésre a XX. századból is, éppen a mögöttünk levő korszakból is olyan történetek, események, amikor egy-egy egyházvezető, esperes, püspök a saját szolgatársait, vagy éppen a saját híveit az államhatalommal félemlítette meg, vagy éppen büntette meg. Talán ezért mondja Pál az első korinthusi levélben, hogy hívők ne pereskedjenek egymással világi hatóság előtt. Talán ismerjük ezeket a mondatait Pálnak. Jó lenne, hogyha komolyan tudnánk venni azt, amit ő mond nekünk, s komolyan rá tudnánk állni arra, hogy az Isten az, aki igazságot tesz, és a mi javunkat akarja. Mindennek ellenére azt hihetnénk, hogy Pál nem is veszi igénybe ezt a fórumot, hogy Pál nem is akar semmit Félixnek mondani, vagy talán hallgat, mint ahogy hallgat Jézus az ő pere során. Mégis azt halljuk, hogy azt mondja Pál, hogy bizalommal fordulok hozzád nemes Félix. Az államhoz való viszonyát fejezi ki ezzel, a Római levélre gondoljunk, ahogy Pál látja az államot, mint ami az anarchia ellen van, a megszálló hatalom is hatalom. Egyfajta védőháló, a jogbiztonságnak a megtestesítője. Lehet, hogy azt mondjuk, hogy optimizmus ez a szkepszissel szemben, mégis nagyon fontos az, hogy Pál látja, hogy azok a földi eszközök, instrumentumok, amik rendelkezésre állnak, azok eszközök lehetnek az Isten dolgában, és eszközök lehetnek az ő személyes életének a védelmében is. Kit használok fel, mit használok fel az igazságomnak a védelmére, mire hagyom magam használni az igazság nevében vagy az igazság védelmében.

Volt ebben a történetben minden. Volt vádlott, volt vádló, volt ügyész, volt bíró. Két dolog hiányzik, hogyha az mondjuk, hogy ez egy klasszikus bírósági tárgyalás. Nincsen ügyvéd, Pálnak nincsen ügyvédje, védőügyvéd (ügyész az van), és nincsen ítélet. Utóbbi azért nem születik, mint látjuk, mert még nincsen ideje, még folytatódik a bizonyságtétel sok nép előtt, Pálnak a római utazása során. De mi a helyzet az előbbivel? Miért nincsen ügyvéd? Megint csak rendes amerikai filmekre utalok, ahonnan jól megtanultuk: joga van hallgatni, joga van ügyvédet fogadni. Hiányozna a római jogból annak a lehetősége, hogy a vádlott megvédhesse magát valakin keresztül? Már hogy hiányozna! Nem hiányzik, de Pál nem él vele, mert senki se tudná hitelesebben védeni, hiszen ez az ő története, ez az ő élete. S Pál tudja azt, hogy akkor is, hogyha látszólag neki nincsen emberi ügyvédje, mégis van pártfogója, van ügyvédje. Az a paraklétosz, amelyikről Jézus beszél, akit Jézus ígér: másik paraklétoszt, másik ügyvédet, másik pártfogót, másik vigasztalót (fordítás kérdése, hogy hogy fordítjuk a Szentlélekre vonatkozó jelzőt) küldök nektek – mondja Jézus – aki megmondja nektek abban az órában, hogy mit kell mondanotok). Isten Szentlelke, aki megmondja abban az órában, hogy mit kell szólnia. Ez az ereje Pálnak, és ez nem valami önhipnózis, nem valami önmaga biztatása, hogy velem van az Isten, velem van az Isten, velem van az Isten, és hogyha majd sokáig mondom, akkor elhiszem és úgy lesz, hanem biztos tudás. Olyan biztos tudás, ami nem teszi feleslegessé az emberi segítséget, az emberi jelenlétet, az emberi kiállást. De kipótolja annak a hiányát, amikor nincsen. És majd fog róla beszélni Pál, hogy első védekezésem alkalmával senki nem állt mellettem. Talán még egy kicsit szemrehányólag is írja ezt. Talán éppen egy ilyen kihallgatásra gondol (bár nem valószínű, hanem inkább a római kihallgatásaira gondolhat), mégsem omlik össze. Érdemes megint csak kérdéssel zárni ezt a szakaszt: ki a kezesem, ki az ügyvédem, ki a vigasztalóm, ki a pártfogóm – különösen akkor, mint a 38 éve beteg embernek: „nincsen emberem”. Ha az emberi segítségek és támaszok elfogynak, elég erő e számomra a Lélek ereje?

Belekukkantottunk egy tárgyalásba, bekukkantottunk egy tárgyalóterembe. Néhány alakkal, néhány szereplővel szembesültünk, néhány szereplőnek beleéltük a helyzetébe magunkat, néhány kérdést fogalmaztunk meg. Talán néhány válasz is megfogalmazódott bennünk azért, hogy segítsen eligazodni az élet sok-sok perpatvarában, bonyolult perében, processusában és procedúrájában. Segítsen meg a mi Istenünk így, használni az Ő Igéjét, és használjon így nekünk az Ő szava, beszéde, a mai történet, a heti bibliai szakasznak ez a tanítása. Ámen.

Fordítsd hozzám, szent Atyám, szemeidet,

Bocsássad el mennyből te Szentlelkedet,

És tartsad meg mindvégig te hivedet,

Hogy a világ előtt vallhassalak tégedet.

Én kivallom a te igazságodat,

Mindeneknek szent irgalmasságodat;

Adjad nekem a te szent malasztodat,

És bátorítsad meg ilyen szegény szolgádat!

399. ének 12. és 13. vers

Imádkozzunk

Urunk, Istenünk! Bátorítsad meg ilyen szegény szolgáidat, amikor bátortalanul, tehetetlenül állunk sokféle váddal, sokféle szemrehányással, sokféle ránk zúduló kéréssel, kérdéssel szemben. Amikor nem tudjuk azt mondani, hogy igen, azért élünk így, ahogy élünk, azért vagyunk mások, mint a világ fiai, mert Krisztus feltámadott a halottak közül, s az Ő halálával, feltámadásával életet ajándékozott nekünk, hogy meg tudjuk mondani azoknak, akik számadást kérnek tőlünk, hogy nekünk van reménységünk, van bizalmunk, nem emberekben, nem helytartókban, nem bírákban, nem az igazság elvont gondolatának talán még elvontabb győzelmében, hanem abban, aki maga az Út, Igazság és Élet, abban, aki maga adta önmagát miérettünk, abban, akivel naponta meghalhatunk és feltámadhatunk, abban, akiben erőnk és életünk nyugszik. Azért kérünk Urunk, hogy hadd tudjuk mi is naponta megélni ennek a valóságát, hogy a Krisztus feltámadása az nemcsak dogma, nemcsak elvont tanítás, hanem az valóban élet és nemcsak az Ő élete, hanem ebbe az életbe beleoltódva a mi életünk is. Megköszönjük, hogy ennek az élő testnek a tagjaivá fogadtál minket, megköszönjük, hogy ennek az életnek a dinamikáját élhetjük meg, tapasztalhatjuk meg a gyülekezet közösségében. Megköszönjük, hogy ennek a testnek részesei lehetünk a Te sokszor gyengélkedő, sokszor szakadozó egyházadban, de mégis újból és újból örömmel érezhetjük, hogy nem vagyunk egyedül, hogy a Te áldott Szentlelked vigasztaló támasztékot adó, erősítő jelenlétén kívül vannak testvérek, akik gondolnak ránk, akik megerősítenek, akik megvédenek, s akik kiállnak mellettünk. Hadd lehessünk így mi magunk is mások testvéreivé, mások megerősítőjévé, vigasztalójává, pártfogójává és ügyvédjévé. Kérünk Téged, hogy ebben erősíts meg minket, ebben adj nekünk a Te Szentlelkedből újból és újból lüktető, erősítő hatalmat. Kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, hogy így áldd meg a gyülekezet táborozó, távollevő részét, így áldd meg a nyári szüneten levő gyermekeket, azokat, akik pihenésüket töltik, azokat, akik talán betegségükkel, talán gyengeségükkel küszködnek ezekben a forró, meleg napokban, azokat, akik talán a viharkárokkal küszködnek. Emeld fel azokat, akiket a terrorizmus sújtott, emeld fel a mi tekintetünket és bizalmunkat, hogy valóban Benned, Nálad és Veled van jövendője ennek az emberiségnek, és nem az összeomlás és nem a káosz vár ránk. Nem magunkért, hanem azért az Úr Jézus Krisztusért kérünk, hogy hallgasd meg ebben a könyörgésben a Te népedet, aki maga így tanított minket imádkozni: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben… Ámen.

„Istennek békessége, amely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni a mi szíveinket és gondolatainkat az Úr Jézus Krisztusban” [Fil 4:7], akinek legyen dicsőség mind most, mind örökkön örökké.” Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |