| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Dicsőítsétek Istent testetekben”

János evangéliuma 8. fejezet 1-11.

„¹Jézus pedig kiment az Olajfák hegyére.

²De korán reggel ismét megjelent a templomban, és az egész nép hozzásereglett; ő pedig leült, és tanította őket.

³Ekkor odavezettek az írástudók és a farizeusok egy asszonyt, akit házasságtörésen értek, középre állították, ⁴és így szóltak Jézushoz: »Mester, ezt az asszonyt házasságtörés közben tetten érték.

⁵Mózes azt parancsolta nekünk a törvényben, hogy kövezzük meg az ilyeneket. Hát te mit mondasz?«

⁶Ezt azért mondták, hogy próbára tegyék, és legyen mivel vádolniuk őt. Jézus pedig lehajolt, és ujjával írt a földre.

⁷Amikor továbbra is faggatták, felegyenesedett, és ezt mondta nekik: »Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ.«

⁸És lehajolva tovább írt a földre.

⁹Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken, és egyedül ő meg az asszony maradt ott a középen.

¹⁰Mikor pedig Jézus felegyenesedett, és senkit sem látott az asszonyon kívül, így szólt hozzá: »Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged?«

¹¹Ő így felelt: »Senki, Uram.« Jézus pedig ezt mondta neki: »Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!«”

Imádkozzunk

Mennyei Édesatyánk! Jöttünk a Te hajlékodba, jöttünk minden terhünkkel, bűnünkkel. Nem más hozott ide bennünket, de mégis úgy érezhetjük, mint akiket tetten értél különféle hűtlenségeinkben, különféle bűneinkben. De jövünk Hozzád úgy, mint kegyelmes Istenünkhöz, mert tudjuk, hogy Te a töredelmes szívet szereted. Jövünk Hozzád úgy, hogy tiszta szívet teremts bennünk. Jövünk Hozzád úgy, hogy segíts nekünk megújulni Szentlelked által, és kérünk Téged, hogy ez az alkalom, ez az együttlétünk a Te Igéd legyen a mi számunkra valóban felemelő erő, legyen a mi számunkra újjáteremtő erővé. Így kérünk, hogy áldj meg minket egyen-egyenként. Add, hogy a szívünkhöz juthasson a Te üzeneted, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen.

Nem vagyunk mi magunkéi,

De Jézus vére bére;

Lelkünk, testünk Istenéi

Az Ő tiszteletére,

Urunk Jézus, jöjj most el,

Lelked által segíts fel!

Dicsőítünk mi testünkben,

Magasztalunk mi lelkünkben!

173. dicséret

Korinthusi első levél 6. rész 19. és 20. vers [1Kor 6:19,20]

¹⁹Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok?

²⁰Mert áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben.

Szeretett Testvérek!

Nyár van. Bizonyára sokan sokfelé jártunk, sokfélét láttunk. Láthattunk akár gazdátlan, romos épületeket, láthattunk szépen felújított épületeket, akár templomokat, és ennek kapcsán jutott eszembe az a régi történet, amikor valaki egy ilyen romos épületet megvásárolt, meg akart vásárolni. A barátai értetlenül néztek rá, hogy mit akar ezekkel a romokkal. Sokan értelmetlen pénzkidobásnak látták, amit ő pedig megtett. Sokan talán azt is mondták neki, hogy elment az eszed, hogy ilyenbe ölöd a pénzedet és az energiáidat. De ez a valaki a romokban fantáziát látott, látta előre ezeknek a romoknak az újjáépítését, látta előre, hogyan fog megújulni és hogyan fog megtelni élettel újra ez az épület.

Talán érthetetlen, amikor valaki a romokban látja az újjáépített épületet. De nem valami hasonló történik velünk? Azt mondta az Igénk: Isten temploma vagytok. Másik szava, kifejezése: „…áron vétettetek meg”. Valakinek fontos volt ez a romjaiban lévő világ, valakinek, a mi Urunknak fontos ez a bűneiben levő emberiség, valakinek fontos a mi életünk egyen-egyenként, akármilyen helyzetben is van. Sokan talán rámondták már az Isten kegyelmére és irgalmára is, hogy értelmetlen dolog az egyszülött Fiút áldozni ezért a világért. Éppen majd a következő héten sorra kerülő “István a király” rockoperában mondja el Koppány, hogy nem kell olyan Isten, aki mindent megbocsát, nem kell olyan Isten, aki megöli egy fiát. Ezért a népért? Emberekért? Igen, talán sokan rámondták már, hogy értelmetlen dolog árat fizetni bűnös emberekért, de azt mondja Pál, áron vétettetek meg. És Péter még bővebben kifejti ezt (Péter apostol) az első levelében, amikor így mondja: nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattunk meg hiábavaló életünkből, hanem a hibátlan, a szeplőtlen báránynak, a Jézus Krisztusnak a vérén. Valaki fizetett értünk, nagy árat fizetett értünk. Sokan rámondták már azt is, hogy érthetetlen ez a kegyelem. Ha emlékszünk arra az énekre, „Óh érthetetlen kegyelem, mely rég utánam jár, ki tévelygőn, vakon bolyongtam utakon, egyszer csak rám talált.” Igen. Pál ezt így mondja egy másik helyen: mikor még bűneinkben voltunk, akkor meghalt értünk a Krisztus. Mikor még romokban volt a mi életünk, vagy a bűntől kikezdett volt a mi életünk, akkor meghalt értünk a Krisztus megfizetve mindazt, ami szükséges volt a mi váltságunkért.

Romokban? Milyen állapotban is voltunk? Miről is ír itt Pál? Pál azt írja a korinthusiak életéről, hogy igenis tele volt sok mindennel, ami nem tetszik az Istennek. Azt írja itt az előző versekben, „Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát. Pedig ilyenek voltak közületek némelyek – mondja Pál.

S most szándékosan csak eddig olvasom. Ha eddig olvassuk, akkor csak a romokat látjuk. Ha eddig olvassuk, akkor talán eszünkbe juthat Keresztelő János dorgálása és Jézus dorgálása. Hasonló szavakkal akarja ráébreszteni a követőit, hallgatóit, hogy ilyenek vagyunk, ilyenek voltunk, ilyen az emberi élet önmagában véve, ami volt a korinthusi gyülekezetben. És tudjuk, hogy a korinthusi gyülekezet életét különösen meghatározta az akkori görög gondolkozás, a görög gondolkozásban pedig az a nagyon fontos kitétel, hogy mindent szabad. „Mindent szabad – ezt később mondja is Pál –, de nem minden használ”. De még maradjunk itt, hogy abban a gondolkozásban van ma is sok ember, és a Pál által megszólított emberek is, hogy „ilyenek voltak közületek némelyek”.

És akkor felsorolja: paráznák… A görög gondolkozás szerint ily szabadosan élni nem volt olyan főbenjáró bűn, de a mindent szabad nekem gondolkozás bizony a test kívánságaiban, a szerelemben sokszor addig elment, hogy már a már keresztyének közé is visszaszivárgott, beszivárgott.

Ilyenek voltunk, voltatok: bálványimádók… Más istenek tisztelete volt a fontos számotokra és nem az élő Isten.

Nyerészkedők, akik csak haszonlesésből éltetek másoknak a kárára. Goethe azt mondja erre: a pénz ilyen módon tönkretette az ember teremtő erejét.

Ilyenek voltatok, részegesek, akiknek eltorzult a személyisége; rágalmazók, akik nyelvükkel szítottak békétlenséget és háborúságot; harácsolók, vagyis csak a saját hasznára dolgozó emberek.

Egy mai megfogalmazást olvastam – mielőtt még azt gondolnánk, hogy ez ránk nem vonatkozik –, hiszen mi törvényt nem sértettünk talán a harácsolásban, de egy mai megfogalmazás így mondja: a költséges életmód lefoglalja teljesen a szívedet. S azért ezen érdemes elgondolkozni. A test kívánsága lefoglalja teljesen a szívedet? A más istenek imádata lefoglalja teljesen a szívedet? Vagy a költséges életmódod – a mai szóval szólva: a fogyasztói társadalom – lefoglalja teljesen a szívedet? Ilyenek voltak némelyek közületek.

És most nézzünk körül… És nem mondhatjuk el ma? Ilyenek ma nagyon sokan körülöttünk a keresztyénnek mondott Európában, magyar népünk közösségében Magyarországon. A ‘mindent szabad’ ideológiája igazán nagy közkedveltségnek örvend. Aztán, minden fontosabb, mint az Isten ügye – ez is nagyon sokaknak ott van a gondolkozásában. Aztán a költséges életmód lefoglalja sokaknak idejét és szívét teljes mértékig.

Igen. Talán így látjuk sokszor magunk körül, hogy romokban van sok-sok ember élete. Rossz látni egy romos épületet, de még rosszabb látni romokban levő életeket, amikor az alkohol, kábítószer torzításában valaki már nagyon nehezen ismerhető fel, mint ember, vagy a prostitúciónak a megalázottságában, vagy akár az önmegvalósításoknak a zsákutcáiban is, milyen sok kudarcos, kiégett életet láthatunk.

Igen. Körülnézünk magunk körül, és nézzünk magunkba is. „Ilyenek voltak némelyek közületek” – mondja Pál. És nézzünk magunkba: mi milyenek voltunk, milyenek vagyunk talán? Hol talált meg bennünket a kegyelem, mikor még bűneinkben voltunk, és milyen módon kezdte ki a mi életünket is a bűn? Milyen módon kezdte ki a mi életünket is, amikor már nem fért az Úr Isten a szívünkbe, vagy amikor a korszellem újra kezd begyűrűzni talán keresztyén emberek gondolkozásába is.

Igen. Ilyenek voltunk, talán ilyenek vagyunk sok tekintetben, de szól az üzenet: „áron vétettetek meg”. És nem azért, hogy romokban hagyja az Úr a mi életünket, hanem, hogy újra felépítse. És az is kérdés, hogy hogyan gondolkozunk mi a romokról. Hogyan gondolkozunk mi akár egy romos épületről? Talán úgy, hogy semmi értéke? Semmi értelme tovább? Azért olvastam az első igeszakaszként, amikor odaviszik a házasságtörő asszonyt Jézus elé, mert ott azt látjuk, hogy a kegyes, istenfélő emberek az amúgy is összetört életet, ennek a házasságtörő nőnek az összetört életét még jobban össze akarják törni. Hiszen az a szokás, hogy akkor kövezzük meg. Akkor haljon meg. Akkor ne legyen lehetősége felállni. És akkor Jézus a homokba ír, és azt mondja: „az vesse rá az első követ, aki nem bűnös”. Mi emberek, emberi gondolkozásunkból csak azt tudjuk tenni, hogy a romokat még jobban rommá tegyük. Meg lehet figyelni, hogy ha elkezd egy épület romlani, széthordják a köveit, még jobban szétverik, akik arra járnak. Ezt teszi az ember. Az amúgy is bajban levő, romokban levő emberi életet még jobban tönkre tenni.

És mit tesz Jézus? Nem követ ragad, hanem azt tudja mondani, hogy „én sem kárhoztatlak téged”. Felmentelek az ítélet alól, „eredj el, és többé ne vétkezzél”. Nem úgy menti föl, hogy maradj csak a romjaidban, hanem azt mondja, hogy emelkedj föl, eredj el, és többé ne vétkezzél. Vagyis újjáteremti, megújítja ennek az asszonynak az életét.

Ilyenek voltak közületek némelyek – mondja Pál – és hogyha magunkba nézünk, akkor ilyenek voltunk, mikor még bűneinkben voltunk teljesen. És hogyha csak eddig olvasnánk el az igeszakaszt, akkor ez egy gyászszertartás is lehetne. Siratni a romokat – azt is kell –,  mert fáj nekünk, hogyha látjuk magunk körül ezeket a romokat.

Gondoljunk csak az ószövetségi történetre, amikor Nehémiás látja a lerombolt falakat Jeruzsálemben – sír, böjtöl, imádkozik. Igen. Ezt is kell. De utána hozzá kell kezdeni az újjáépítéshez. Utána engedni kell, hogy Isten újjáteremtse a mi életünket.

Ilyenek voltunk, voltatok, voltak közületek némelyek. De! Azt mondja Pál: „de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által”. Megmosattatok. Nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon, hanem drága véren váltott meg minket a mi Urunk. Aki csak eddig tudja olvasni az Igét és ítélkezéssel van, hogy ilyenek… hát igen, ilyen a világ! – szokták megállapítani sokan – de! de áron vétettetek meg, de megmosattatok, de Isten elküldte ebbe a világba az Ő egyszülött Fiát, hogy a romokból újat teremtsen, hogy a mi összetört életünket megújítsa. Van, aki csak az első részt olvassa, és ítélkezéssel van mások felé, és nem tud a kegyelmes Istenről – és ez fájó.

Zürichben van egy Roden szoborcsoport kompozíció. “A pokol kapuja” a címe, és erről írt valaki: mint egy örvény húzza le a különféle embereket a pokolba. Voltak, akik megálltak a szoborcsoport mellett, és elkezdték mondani: persze, hát paráznák! Persze hogy odakerülnek! Persze, hát a pénz ott a kezében, persze hogy odakerül. És akkor az idegenvezető egy szál rózsát tett oda a szoborcsoportra. Igen. Ítélkezéssel vagyok ott? Vagy pedig úgy, hogy van egy de. Áron vétettetek meg, de megmosattatok a Krisztus vérében. És így már egészen más szemlélni a romokat. Talán sokszor egy felújított épületnél el sem hinnénk, hogy hogyan nézett ki, ha nem tennénk mellé a régi fényképet. Hát valahogy így kellene látszani a mi életünkön is, hogy Isten újjáteremtő ereje van a mi életünkön is. Megszentelődtetek Istenünk Lelke által. És azt mondja Jézus: „eredj el, és többé ne vétkezz”. És azt mondja nekünk a megszentelődés, hogy igyekezzünk ne vétkezni, igyekezzünk megszentelt életet élni. Megigazultatok, vagyis Isten igaznak nyilvánít minket, nem kárhoztatlak többé, ha magadra veszed a Jézus Krisztus által való megmosattatást. Igen. A baj ott lehet, hogyha csak félig készül el a mi életünk. Van olyan, amikor valaki még a maga életére elfogadja, hogy Isten elküldte az Ő Szent Fiát, de már nem akarja teljesen átadni az életét, nem akarja teljesen odaszentelni Isten szolgálatára. Tulajdonképpen a kegyelmet elfogadná, de a továbbiakban nem igazán tart igényt az Isten újjáteremtő munkájára, megszentelő munkájára.

Pál azt mondja: „a ti testetek a Szentlélek temploma, amit Istentől kaptatok.” Igen, lehet szép a mi testünk a Szentlélek templomaként. És itt figyelhetünk arra, amit Pál több helyen is kifejt, hogy a mi testünk olyan egység, a mi egész emberi életünk, ami áll a hústestből, áll a mi pszichénkből, a mi lényünkből és ebbe jöhet az Isten pneumája, az Isten Szentlelke, és ezáltal lesz igazán egységgé a mi életünk.

Igen. Az Isten temploma vagytok. És belecsodálkoztunk-e már abba, hogy Isten a maga Lelkéből ad nekünk a mi életünkbe? Így akarja, hogy mi az Ő templomaivá legyünk, az Ő képviselőjévé legyünk ebben az életben.

A Heidelbergi Káté azt mondja: „Nem a magamé, hanem az én hűséges megváltómnak, a Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok.” Igen. És a végén pedig ez áll: „Szív szerint késszé és hajlandóvá tesz engem arra, hogy ezentúl neki éljek.”

A korinthusi gyülekezetben két nagyon nehéz probléma ütközött. A testtel kapcsolatosan nagyon sokan különféleképpen gondolkoztak. Volt, aki istenítette a testet, és mindazt imádta, ami a testtel kapcsolatos. A másik vonulat pedig az, amikor a test teljes megvetését láthatjuk némelyeknél, ami aszkézissel való pusztítással is járt együtt. Egyik oldalról a test istenítése, másik oldalról a test megvetése volt jellemző. Talán a test istenítésére a mai korunkat hozhatjuk föl, amikor nagyon sok minden forog a test istenítése, imádata mellett, s talán a középkor az, amire rá szoktuk mondani, hogy a test megvetése az, ami jellemző volt rá, és csak a lélek a fontos. És ezzel el is szakították egymástól a kettőt.

A bibliai reformátori tanítás pedig az, amit énekeltünk is: „Lelkünk, testünk istenéi, az ő tiszteletére.” Vagyis a mi testünk a Krisztus tulajdona, a Lélek temploma, és szolgáljon az Isten dicsőségére a mi szavunk és életünk. „Nem tudjátok…? Áron vétettetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben.”

Mai világunk nagyon sokszor támad kívülről. A már megszentelődő, a már megigazult emberre is akár testi próbákon keresztül.

Nemrég hallottam egy történetet a most fellőtt Kolumbia űrsiklóról. Egy különleges építmény az egész, egy külső, hőálló kerámia lapokból elkészített építmény, és ezek a kerámia lapocskák védik a túlmelegedéstől. És tudjuk, hogy most megsérült egy kis részen ez a külső réteg, és ez a kicsi sérülés életveszélyessé tette magát a repülést, de majd a földet érést különösképpen. Valahogy figyelmeztethet bennünket, hogy a kicsi sérülések, a kicsi gondok-bajok, a kicsinek titulált bűnök kikezdhetik az életünket, a már megszentelődött ember, a már megmosattatott ember életét is. Igen. Folyamatosan figyelnünk kell, hogy az Isten dicsőségére élünk-e? A mi életünk sokszor a szabadosság miatt ilyen veszélybe is kerülhet. Igénk felelősségre hív, hogy a mi testünk miatt lelkünk el ne vesszen. És gondolkozhatunk felelősséggel azokról az emberekről, akik még teljesen romokban vannak, és imádkozhatunk értük, és kérhetjük az Isten újjáteremtő erejét az ő életükre.

Kérdezzen meg az Isten Szentlelke most minket: az Isten temploma vagyok? Az Ő dicsőségére élek? Nem látszanak rések és repedések? Teljesen megmosattam? Akarom, hogy újjáteremtsen teljesen engem az Isten?

A Korinthusi gyülekezetet ezért kellett, hogy figyelmeztesse Pál, mert bár befogadták a Krisztust, mégis ott volt a veszély az életükben, hogy akár a testet másképpen értékeljék, nem látták igazán, hogy milyen méltóságra hívta el őket az Isten: „…a bennetek lévő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagyok. Mert áron vétettetek meg, dicsőítsétek tehát Istent testetekben.”

Megjegyzi az egyik magyarázó, hogy ott lehetett talán az a szöveg is, hogy testetekben, lelketekben. De hogyha igazán látjuk az egységet, akkor igenis a mi életünk, a mi szavaink, és cselekedeteink egységben kell, hogy dicsőítsék a mi mennyei Atyánkat. Ámen.

Jöjj és lakozz bennem:

Hadd legyen már itt lenn

Templomoddá szívem-lelkem!

Mindig közellévő:

Jelentsd magad nékem,

Ne lakhasson más e szívben;

Már itt lenn

Mindenben

Csakis téged lásson,

Leborulva áldjon!

165. dicséret 6. vers

Imádkozzunk

Urunk Istenünk! Hálát adunk Neked azért, hogy fontos Neked ez a bűnös világ. Hálát adunk azért, hogy fontos Neked a bűnös ember, hogy Te figyelsz ránk. És hálát adunk legfőbbképpen azért, hogy elküldted az egyszülött Fiadat miérettünk. Elküldted, hogy az ő vére által megválts minket. Köszönjük Neked Urunk, hogy elkezdetted a jót a mi életünkben. És kérünk Téged, hogy vidd ezt teljességre. Kérünk, hogy valóban szenteld meg a mi életünket Lelked által. Kérünk, hogy valóban segíts bennünket, hogy tudjunk a Te dicsőségedre élni.

És most könyörgünk azokért, akik még mindig romokban vannak, akik még megromlott erkölcsök rabjai. Kérünk így alkoholistákért, kérünk így kábítószer rabjaiért, kérünk így maguk elképzelésében megfásult, zsákutcába került embertársainkért, de kérünk azokért, akik csupán nélkülözik a Te kegyelmedet, a Te bűnbocsátó irgalmadat. Kérünk azokért, hogy felismerhessék, hogy Te tudsz és akarsz segíteni, és Te tudsz és akarsz megváltani minden embert a hiábavaló életéből. Kérünk Téged az elkezdődött új életek megerősödéséért, azokért, akik nem régen térhettek Hozzád. Add nekik, hogy valóban elinduljanak a megszentelődés útján. S kérünk azokért az embertársainkért, gyülekezeti tagjainkért, akik gyászt hordoznak a szívükben, vagy betegek, akik most ilyen módon sérültek életükben. Kérünk, hogy Te építsd meg őket, Te építsd fel testileg, lelkileg őket és adj nekik reménységet.

Kérünk most az évforduló kapcsán a háborús sebek hordozóiért szerte e világon, amikor talán emberi rosszindulat miatt sokan áldozatul eshettek, ártatlanul is, atombombának vagy más fegyvernek. Kérünk Urunk, hogy Te kötözd be ezeket a sebeket is. És kérjük a megújulást Urunk a mi egyházunkra, népünkre, adj nekünk erkölcsi tisztulást, adj felemelkedést, és add Urunk, hogy teljes szívvel akarjunk Neked szolgálni a gyülekezet közösségében, református egyházunkban és népünk közösségében is. Így add Urunk, hogy a romokon újra ébredés lehessen, újra újjáteremtés lehessen a Te Lelked által és sokan Hozzád térjenek. Az Úr Jézus Krisztusért kérünk, hallgasd meg a mi könyörgésünket. Ámen.

„Az Isten békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni a mi szíveinket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban.” [Fil 4:7] Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |