|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
Erőforrásunk
a bibliai reménység
Római levél 8. fejezet 18-25. vers
„18Mert azt tartom, hogy a
jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá
lesz rajtunk.
19Mert a teremtett világ
sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.
20A teremtett világ ugyanis a
hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki
alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, 21hogy a teremtett világ maga
is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek
dicsőséges szabadságára.
22Hiszen tudjuk, hogy az
egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.
23De nem csak ez a világ,
hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is
sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására.
24Mert üdvösségünk reménysége
szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység: hiszen
amit lát valaki, azt miért kellene remélnie?
25Ha pedig azt reméljük, amit
nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk.”
Imádkozzunk:
Urunk Istenünk, Neked adunk
hálát, hogy az elmúlt napok munkálkodásai, örömei, gondjai után a nyugalom
napjával ajándékozol meg minket. Téged magasztalunk, hogy életünknek Te
rendet szabtál, hogy ebben a rendben a munkálkodás, a testi-lelki megújulás
rendjében járhatunk. Köszönjük Neked szeretteinket, hálát adunk
otthonainkért. Köszönjük a nyár örömeit, és köszönjük a Te népedet, a
gyülekezet közösségét. Magasztalunk, hogy megszólítottál, Krisztus
követésére hívtál, hogy betagoltál bennünket is néped közösségébe. Bocsásd meg
Urunk, hogy a mi életünk mégsem mindig Téged dicsőítő élet volt. Bocsásd
meg gyarlóságainkat, mulasztásainkat. Bocsásd meg Urunk, hogy a mi életünk
ugyan olvasta, ismerte az Igét, de nem mindig volt gyümölcstermő. Mennyei
Atyánk, most jöttünk, hogy együtt keressünk Téged. Jöttünk, hogy
jelenlétünkkel is hitvallást tegyünk Rólad. Jöttünk, hogy egymáshoz
tartozásunkat is kifejezzük, és gyakoroljuk. Kérjük a Te Lelkedet, legyen
segítségül nékünk, vezéreljen bennünket az Ige által, hogy a mi életünk a
reménységben megújulva legyen jó gyümölcsöt termő a Te dicsőségedre. Ámen.
Úr
Jézus, mely igen drága
A
te igédnek világa,
Mely
bölccsé tévén az elmét,
Szűli
az Úrnak félelmét.
Gerjeszd
fel most indulatunk,
Hogy
míg igédre hallgatunk,
Végyen
bennünk épületet,
A
hit, reménység és szeretetet:
Tégy
bölcsekké, tégy szentekké!
154.
dicséret
Kolossébeliekhez írott levél 1. fejezet 1-8. vers
„1Pál, Isten akaratából
Krisztus Jézus apostola, és Timóteus testvér,
2a Krisztusban megszentelt
hívő testvéreknek, akik Kolosséban élnek: kegyelem néktek és békesség
Istentől, a mi Atyánktól.
3Hálát adunk mindenkor
Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, amikor értetek imádkozunk, 4mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és arról a
szeretetről, a mely valamennyi szent iránt él bennetek.
5Hálát adunk azért a
reménységért is, amely készen van számotokra a mennyekben, amelyről már
előbb hallottatok az igazság beszédéből, az evangéliumból.
6Mert ez hozzátok is
eljutott, és ahogyan az egész világon gyümölcsöt terem és növekedik,
ugyanúgy közöttetek is, attól a naptól fogva, amelyen meghallottátok, és
igazán megismertétek az Isten kegyelmét.
7Így tanultátok ezt
Epafrásztól, szeretett szolgatársunktól, aki a Krisztus hű szolgája
értetek.
8Ő hozta nekünk a jó hírt a
Lélektől kapott szeretetetekről.”
Kedves Testvérek!
Ugye, tudjuk folytatni: „…hit,
remény, szeretet, e három;…”. Nagyon jól ismerjük ezt a mondatot a
Szeretet-himnusz végéről, az 1Korinthus 13-ból. Mi is volt itt a sorrend?
Az, amit énekeltünk az előbb a 154. dicséretben is: „A hit, reménység és
szeretet” – ez volt a sorrendje a három kifejezésnek. A ma felolvasott
újszövetségi napi Igében is mind a három szó szerepel, de nem ebben a
sorrendben. Vajon van-e valami különbség, van-e valami oka mindennek? A
különbség megvan, mert nem ez a sorrend. De a hangsúlyban is van valami
különbség? Mit jelenthet az, hogy Pál apostol a kolossébelieknek írt levél
bekezdő részében mind a hármat említi, de nem ebben a sorrendben? Mi az
1Korinthus 13 sorrendjét szoktuk általában tudni kívülről, mint ahogy ez az
előbb ki is derült, hiszen sokan már folytatták is… de hogy van az, hogy
itt most nem „hit, remény, szeretet”, hanem „hit, szeretet,
remény” sorrendben beszél, ír az apostol?
Vegyük észre, hogy a
Korinthusi levélben a nagyobb összefüggés – amiben, és amikor mindezekről
szól, ír az apostol –, az éppen az, hogy a kegyelmi ajándékokkal a
korinthusi gyülekezet nagy része helytelenül élt; szeretetlenül élt. És a Szeretethimnusznak van egy bekezdő
mondata, amit általában el szoktak felejteni – az előző fejezet utolsó
mondataként olvashatjuk: „…egy
kiváltképpen való utat mutatok néktek”. És ekkor kezdődik az
úgynevezett Szeretethimnusz. Mert
a korinthusi gyülekezetben ott és akkor szeretetlenül éltek az Istentől
való kegyelmi ajándékokkal – és ez végzetes, ez tragikus, és igeellenes.
Éppen ezért hangsúlyozza az apostol, hogy lehetnek nyelveken szólások… meg
szólhatunk így és úgy és amúgy… mint a pengő cimbalom, de ha szeretet nincs
bennünk, semmik vagyunk. Mert a szeretet az, ami itt, a jelenvaló világban
is, és ami az örökkévalóságban is létező, fontos, megmaradó valóság. Hitre,
reményre viszont csak e jelenvaló világban van szükségünk. A szeretet az,
ami most is, és a színről-színre látás világában is valóság. És legyen valóság
közöttetek korinthusiak! – ne szeretetlenül legyetek hívők! De mi lesz
addig, amíg a színről-színre látásig eljutunk? Mi lesz addig, amíg ebben a
testben kell élnünk? Mi lesz addig, amíg ebben a világban kell élnünk? Mi
lesz addig, milyen erőforrásból élhetünk? A Kolosséi levél előbb olvasott
bevezető szakasza erről beszél. Erről beszél, miközben Pál apostol hálát
ad, hogy jó híreket hallott a kolosséi gyülekezetről. Arról beszél, hogy
milyen erőforrásból él az Isten népe, és kell, hogy éljen a hívő ember.
Merthogy ez a mi világunk sokféle kihívással és sokféle próbatétellel
körülvesz bennünket. Mi lesz addig, amíg a színről-színre látásig eljutunk?
És ez a magyarázata, hogy az apostol itt e három kifejezést, hogy „hit,
remény, szeretet” nem ebben a sorrendben, hanem „hit, szeretet, remény”
sorrendjében említi meg. És ez nem egyszerűen valami tévedés, hanem ha újra
figyelmesen átolvassuk, rá kell jönnünk, hogy nagyon tudatosan
megszerkesztett bevezető szakasza a kolossébeliekhez írott levélnek. Mi
lesz addig, amíg itt kell járnunk? – ebben a testben, erőben és
erőtlenségben, örömben vagy gyászban, betegségben vagy munkában, fiatalon
vagy idősödve. Mi lesz addig, amíg a körülöttünk élő világ olyan, amilyen?
Mi lesz addig, amíg az Isten népe támadások közepette kell, hogy éljen
ebben a világban?
A Reformátusok Lapja
legfrissebb számában van egy interjú Bölcskei Gusztáv püspök úrral. Az
interjú hosszú, csak a bevezető szakaszát fogom elolvasni. A cikk címe:
„Újabb hátrányos megkülönböztetés…” „A történelmi egyházak képviselői
látogatást tettünk az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi
Minisztériumban, hogy elmondjuk véleményünket a készülő új szociális
törvénytervezetről. Ezen a találkozón a szaktárca minisztere nagyon
pozitívan beszélt az egyházi intézményekről, az egyházak
szerepvállalásáról. Mondhatom, bátorított bennünket, hogy a szociális
alapellátásban is (pl. házi gondozás, otthonápolás) az egyházak minél
nagyobb mértékben legyenek jelen. Ehhez képest valóban lesújtó a tény, ami
napvilágra került, és a Miniszter Asszony sem cáfolta. Tudniillik, hogy írt
egy levelet a Miniszterelnök Úrnak, amelyben »nemkívánatos
következményként« jelezte, hogy növekszik az egyházi intézmények száma, és
az egyházak egyre inkább meghatározó szerepet töltenek be a szociális
területen. Ez a két dolog nagyon fájdalmas ellentmondást tükröz, hiszen
amit a Miniszter Asszony levelében megfogalmazott, az azt jelenti, hogy
valójában nincs szükség az egyházak – így a református egyház –
szerepvállalására. A másik »nemkívánatos következmény«, hogy több milliárd
forintos hiány keletkezett az államháztartásban vagy minisztérium
költségvetésében, ami azt sugallja, hogy az államháztartási hiány egyik fő
oka az egyházak mohósága, telhetetlensége. Értetlenül állunk a Miniszter
Asszony levelében megfogalmazottakkal szemben, és megint csak azt érezzük,
hogy ezt a megközelítést egy vékony hajszál választja el attól, hogy
országunk egyes vezetői újfent klerikális reakció képviselőiként tekintenek
ránk. Azt gondoltuk, ezt már régen elfelejthetjük. De emlékezzünk csak arra
a heves vitára is, amely az egyházi iskolák finanszírozása körül alakult ki
a tavalyi esztendőben. Óhatatlan, hogy ne látnánk összefüggést e két dolog
között.”
Nem azért olvastam föl,
hogy erről vitát nyissunk. Sajnos nagyon egyértelmű a helyzet, és nem
először már. Csupán, mint legfrissebb esemény, hogy a körülöttünk élő
világ, olykor így, olykor úgy beszél; olykor így, olykor úgy viselkedik.
Milyen erőforrásból
élhetünk mi, hívő emberek, ha ennyire bizonytalan a minket körülvevő világ?
Ha a törvények megtartása is ennyire bizonytalan, olykor még a hatalomban
lévők részéről is? Mi lesz addig, amíg a színről-színre látásig eljutunk?
Mi lesz itt a földi hatvan, hetven, nyolcvan esztendőnk alatt?
Nos, a Kolosséi levél
bevezető szakaszában három kifejezés szerepel;mohósága, telhetetlensége.k főartásbanott, az azt jelenti,
hogylágban?ett szakasza alottatok az igazság beszédé három kifejezés
ismerős, csak mi általában a Szeretethimnusz
utolsó mondataként szoktuk mondani: „hit, remény, szeretet”. És így
is nagyon igaz, azon összefüggés szerint, ahogy a kegyelmi ajándékokkal
rosszul élő gyülekezetet figyelmezteti és tanítja az apostol. Itt most egy
pozitív példa van előttünk a kolossébeli gyülekezettel kapcsolatosan, úgyhogy
az apostol hálaadással emlegeti a kolosséi gyülekezet hitét, szeretetét és
reménységét. Nézzük sorba ezeket.
A hit – ezzel
kezdődik a korinthusi levélben is e hármas. A hit, amely hit nem általában
hit. Sok felebarátunk a mai napig összekeveri. „Hiszek én Istenben!” –
ugye, sokszor hallottuk már? Igen, de már Jakab apostol azt írja, hogy „az
ördögök is hisznek” – tudniillik Istenben –, „és rettegnek”. Az
még, hogy valaki az Isten létét hiszi, az még nem keresztyénség. Hát az,
aki a legfőbb ellenlábasa, aki bennünket Istennel szembe szeretne
fordítani, ő maga, a Gonosz is hisz az Istenben – hát másként nem harcolna
ellene! Vagyis, amikor az Újszövetségben ezt olvassuk, hogy hit, akkor
egyértelműen Krisztus-hitről van szó. Nem általában valamiféle istenhitről.
Az általában vett istenhitnek, általában semmilyen pozitív következménye
nincs. Nincs gyümölcse – az előbb olvasott Ige kifejezésével szólva. A
Krisztus-hitnek kell, hogy legyen jó gyümölcse. „Igazán megismertétek az Isten kegyelmét”– ad hálát az apostol,
és már itt a megfogalmazás utal rá: kegyelem.
A kegyelem pedig Krisztusban jelent meg. A hit tehát az egyik, ami erőforrás kell, hogy legyen a hívő
ember számára, mégpedig a Krisztus-hit.
A Krisztus-hit már kizárja a bálványozást. Az általában, de az istenhitbe
sajnos nagyon sok embernél simán belefér tárgynak, embereknek, hatalomnak,
ideológiának, vagy éppen önmagának a bálványozása. A Krisztus-hit az az
Isten kegyelmébe vetett hit. A megtérő, bocsánatot kérő és kegyelmet kapott
ember hitéről van itt szó. Vagyis a keresztyénség, az hit általi élet. De
ezzel azt is kimondtuk, hogy tárgya még nincs a birtokunkban teljesen.
Hit általi élet – ez a
Krisztus-hit, kapcsolat a mennybe ment Krisztussal. Mi ebben a világban
élünk: „Nem azt kérem, Atyám, hogy vedd
ki őket a világból, hanem, hogy őrizd meg a gonosztól.” Mi most itt még
hitben járunk, és nem látásban, ahogy máshelyen fogalmaz az Írás. Mi ebben
a világban élünk, ahol mindenféle hatás ér bennünket, ahol olykor lesújtó
és megdöbbentő nyilatkozatokkal kell találkozni; és cselekedetekkel. Milyen
erőforrásból élhetünk? Először is akkor vagyunk hívő emberek, ha valóban
Krisztus-hívők vagyunk. De a hit azt is jelenti, hogy még nincs minden a
birtokunkban.
Másodszor: az apostol hálát
ad a kolosséi gyülekezet szeretetéért.
Ez a szeretet a testvéri közösségre, a másik hívő emberre, a hívők
közösségére irányul; és megint nem valami általános természeti jelenségről
van szó. Nem minthogyha azt alábbértékelné az Írás. De nem egy általában
vett szeretet, ami a bűneset után is töredékesen megmaradt az emberben,
hanem a testvéri közösség, a hívők közössége, a szentek iránti szeretet –
ahogy itt Pál apostol fogalmaz. Itt erről van szó, ezért ad hálát. Ez a
szeretet más, és több mint az általában vett természeti szeretet. Hiszen
sok embert ismerünk olyat, aki szeretetteljes ember. Próbál mások felé
segítőkészen viselkedni. Láthatjuk most a nehezebb, árvizes, küzdelmes
időkben, hogy sokan elindulnak, hogy segítsenek – nem keresztyén emberek is!
De a hívő embernek tudnia kell, hogy az általános felebaráti szeretetnél
több az a fajta szeretet, és más az a fajta szeretet, amely szeretetről az
Írás beszél, és ami a hívő embert kell, hogy betöltse. Hiszen ez a szeretet összefogja, mégpedig
egyedülálló közösségbe, összefogja a nagyon különböző hívőket. A
Krisztusban – fogalmaz másik helyen az apostol – nincs zsidó vagy görög,
bár megmaradnak a nemzeti különbségek. Nincs férfi vagy nő, bár megmaradnak
a teremtésbeli nemi sajátosságok és szerepek. És nincs szolga és szabad,
bár soha nem lesz osztálynélküli társadalom ezen a földön, mindig lesznek
különböző rétegei a társadalomnak, de a Krisztus-hívők között egy
egyedülálló közösségnek, szeretetközösségnek kell lennie, és ez a szeretet,
fölé tud emelkedni, fölé kell, hogy emelkedjen azon különbözőségeknek,
amelyek itt e földi létben megvannak közöttünk. A „valamennyi szent iránti szeretet” – ahogy Pál apostol fogalmaz
–, mindezért hálát adok, mert hallom, hogy van! közöttetek kolossébeli
hívők. De egyúttal itt az is kiderül, hogy ez a szeretet, ez nem valami
misztikus megnyilvánulás. Nem az egyes hívőnek valami kontrollálhatatlan,
belső vallásos élménye. Ez nagyon jól ellenőrizhető, kontrollálható,
látható valóság. Mert Kolosséban megjelentek valakik, akik a hitet, a
Krisztus-hitet is, valami belső, egyéni, misztikus élmény irányába
szerették volna elvinni. Napjainkban is jelennek meg ilyenek. Lehet
találkozni olyan emberekkel, akik beszélnek nagy lelkesedéssel és tűzzel…
és halleluja, és dicsőség az Úrnak!… és minden, kezük-lábuk jár, azonban – ám
legyen mindez igaz és valóságos –, az Írás arról beszél, hogy az igazi
szeretet az kontrollálható, valóságos, a hétköznapi életben megvalósuló
szeretet hívő és hívő ember között. Ez egy kézzelfogható kapcsolat a hívők
között. Ezért fogalmaztam így, hogy egyedülálló közösségbe foglalja össze
ez a szeretet a Krisztus-hívőket. És ez az, amit meg kellene mutatnunk
ebben a világban; ez az a több,
hiszen e világban is van bizonyos szeretet, és bizonyos összefogás is. De
az a fajta szeretet, amelyre a Krisztus hívott minket, az, más és több
kell, hogy legyen!
És harmadszor: elérkeztünk
a reménységhez. A reménység az a
mennyre irányul, a még nem teljesen látható valóságra; Isten ígéreteire
irányuló reménység, amiről azt mondtam korábban, hogy a hitnek a tárgya még
nincs teljesen a birtokunkban. A reménység, „mely készen van a mennyben” számunkra – fogalmaz az apostol.
Még nem teljes a hit, nem megfogható, megmarkolható, birtokolható, de már
kóstolható. Nem véletlen mondja egyik énekünk: „Érzem, hogy az örök élet
már e földön az enyém lett”. A reménység, vagyis a teljességet a jövő rejti
még; még annak töredékét ismerjük és éljük itt. Ezért beszél a Szentírás
olyan sajátságos megfogalmazással az Isten országáról; ezért mondja Jézus
egyikszer azt, hogy „közöttetek van,
bennetek van”, máskor az mondja az Ige, hogy „eljövendő”. Igen, valami elkezdődött, de ez még nem a teljes.
Van, ami már jelen van, de még nem a teljest ismertük és tapasztalhattuk
meg. A reménység teljességét tehát még a jövő rejti. Még ezután lesz a
mienk mindez, ezután ismerhetjük meg igazán. Nem véletlen tanítja a római
gyülekezetet is az apostol a hittel kapcsolatosan, hiszen ilyet hallottunk
az előbb: „Mert üdvösségünk
reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is
reménység; hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie? Ha pedig azt
reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk”. De ez a reménység gyümölcsöt termő, jó
gyümölcsöt termő reménység kell, hogy legyen életünkben. Vagyis, itt
már most valamit megtapasztalhatunk, átélhetünk és megélhetünk az Isten
által készített teljességből.
Miért írja mindezt Pál
apostol? És itt szeretnék visszakanyarodni a bevezetőben föltett kérdésre.
Hiszen a Korinthusi levél más történeti helyzetében ez a sorrend volt: hit,
remény, szeretet. Hit, reményre most, itt van szükségünk csak; a színről-színre
látásban már nem kell hinnünk, amikor ott vagyunk az Úr színe előtt. De a
szeretetre már most is, és az örökkévalóságban is, mint valóságra
tekinthetünk. A Kolosséi levélben viszont az apostol másmilyen sorrendbe
teszi ezt a három kifejezést, hiszen „hit, szeretet, reménység” sorrendről
beszél. Miért? Nos mindaddig, amíg a színről-színre látás világáig eljutunk
– másképp is mondhatnánk –, amíg ebben a testben kell élnünk, amíg ebben a
világban kell élnünk, és ez a világ olyan, amilyen, amire a bevezető
interjú néhány sorával is utaltam, akkor addig mi lesz? Milyen erőforrásból
élünk? Mi adhat reménységet nekünk, hogy mégis jó gyümölcsöt teremjünk? Mi
adhat nekünk reménységet, hogy szeretetben elfogadjuk egymást, és megéljük
ezt a közösséget? Pál apostol célja, hogy megerősítse a kolossébeli
hívőket. Az Isten Igéjének a célja, hogy megerősítsen bennünket.
Észrevehetjük tehát, hogy a
most olvasott napi Ige sorrendje a jelenben igazít el. A jelenben. Mert
itt, most, még hitben járunk, itt, most, még reménységben élünk és
cselekszünk. Még nem a teljességet látjuk, még csak valamit kóstolunk
belőle. Megerősíteni akarta a kolossébelieket, amikor Istennek hálát ad,
hogy ezekről hallott, hogy ez megvan a kolossébeli gyülekezetben, és hogy
ebben erősödjenek. És meg akar erősíteni bennünket, ma élő keresztyéneket
és gyülekezetet is. Eligazít tehát a jelenben. Nem a misztikusnak tűnő
élmények után kell rohangálnia a hívőnek, nem attól leszünk jobb hívők,
hogy kontrollálhatatlan élményekről kezdenek némelyek beszélni, hanem
nekünk reménységben kell járnunk és cselekednünk. Ha ez a három működik,
tudniillik a hit, szeretet és a reménység, akkor vagyunk Isten gyermekei.
Akkor vagyunk. Nem akkor, ha valami rendkívülinek tűnő dolgokat kezdünk
hangoztatni. Megerősíteni akar
bennünket, ma élő hívőket is az Ige, amikor a megtapasztalás, a
keresztyénélet megtapasztalása, az Isten kegyelmének megtapasztalása, a
hívek munkájának megtapasztalása, és a várakozás – hogy tudniillik még
nem teljesült be, még nem a teljes, még nem a színről-színre látás – helyes egyensúlyára tanít. A
keresztyénségben volt mindig erre kísértés, és lesz is emberi gyarlóságaink
miatt, hogy ez a bibliai egyensúly – a keresztyénélet megtapasztalása és a
keresztyénvárakozás, reménység – helyes egyensúlya fel ne boruljon. Hol
erre, hol arra, ki-ki vérmérséklete szerint hajlik vagy hajolhat, az egyik
vagy a másik irányba borulni. De itt az Ige határozottan tanít bennünket
egy helyes egyensúlyra: a megtapasztalás, a hívőélet tapasztalata, a “már
most” és a “még nem” helyes egyensúlyára. És megerősíteni akar bennünket is
az Isten Igéje, tudniillik a reménység, az erős reménység segít türelmes
várakozásra – amikor még valami nem teljesült be. Hiszen bennünk is ott van
– és ez egy bizonyos határig nem baj – az a szent türelmetlenség, mint amikor
a kicsi gyermek, karácsony közeledtén: „Hányat kell még aludni?”. Mert ő
így tudja számolni az időt. És megkérdezi, és naponta háromszor megkérdezi:
„és még hányat kell aludni?” – hogy végre! ne csak reménység legyen, ígéret
legyen, hanem beteljesülés legyen számára a karácsony? A reménység türelmes várakozásra segít.
Nem kapkodásra, nem szektás elhajlásra, nem feladásra, nem megadásra, nem
kiszolgálásra, nem félelemre, hanem türelmes várakozásra. És ez a várakozás egy aktív várakozás,
gyümölcstermő várakozás. De ez a reménység megtanít a helyes
értékrendre is. Mert a mi világunk, mikor mit kínál… mikor mit dicsőít…
mikor mivel akar becsapni. De olykor még vallásos köntösben is megjelennek
ilyen vagy olyan értéknek kikiáltott dolgok. Egy helyes értékre és
értékrendre tanít ez a reménység, amiről itt az apostol beszél, és amit itt
harmadikként említ, mert a reménység a jövendőre vonatkozik, de idehat a
mostani életünkre. És ezért harmadikként említi itt az apostol.
Szükséges tehát a helyes
tanítás. A helyes bibliai tanítás erősíthet meg, és tarthat meg bennünket a
Krisztus-hitben, a kitartó reménységben. Ha hiányos, ha töredékes, ha
netalán emiatt téves! a bibliaismeretünk, akkor könnyen áldozatai lehetünk
bármilyen becsapásnak, saját vallásos lelkendezéseink vagy mások nagy
vallásos trükkjeinek. De ha helyes, jó bibliai tanításunk van, ismeretünk
van, akkor ez segít nekünk a helyes értékrendben megmaradni.
Megerősíteni akarja az
apostol a kolossébelieket, akik jó úton jártak, ezért hálát adott az
apostol. És tovább akarja őket erősíteni, amikor hálaadással emlékezik,
hogy náluk a „hit, szeretet, reménység” hármasa működik. Ez a reménység segít küzdeni most is a
jóért, ebben a bűnnel terhelt világban. És kinek, ha nem a hívő
embereknek kell, hogy erős reménysége legyen? Annak ellenére, ami történik
körülöttünk – Uram bocsánat, néha még bennünk is. Annak ellenére, hogy
olykor olyan dolgokat kell tapasztalni, amiről azt hihettük, hogy már túl
vagyunk történelmileg rajta. Igen, a
reménység segít küzdeni most is a jóért: az ige szerint jóért! – nem pedig a társadalom pillanatnyilag
jónak gondolt, vagy a hatalmon lévők pillanatnyilag jónak hirdetett
eszméiért –, hanem az Isten Igéje szerint való jóért. Ez a reménység segít
küzdeni egy bűnnel terhelt világban, hogy ne adjuk föl. Az apostol ezért
említi harmadikként és hangsúlyosként, és nem úgy, mint a Korinthusi
levélben, hogy „hit, remény, szeretet”,
mert ott a szeretetlenség hiányát próbálta ellensúlyozni ezzel a
hangsúllyal. Itt pedig éppen a reménység szükségességét húzza alá az
apostol, hogy reménységben! tartatunk meg.
Végezetül tehát: milyen
erőforrásból élhetünk? Erőnk forrása – talán többeknek ismerős ez a
debreceni televíziós műsorcím; a vallási műsor címe. Milyen erőforrásból
meríthetünk? Ez a bibliai reménység
lehet az erőforrás. És ekkor nem fogjuk feladni, nem esünk kétségbe,
hogyha olykor elszomorító jelenségekkel találkozunk is.
Szeretett Testvérek, a
Szentírás e csodálatos hármas kifejezése, íme, más helyzetben másképpen
szólal meg, mert arra volt szükség. Nekünk ma különösképpen a kolosséira
van szükség, ahol a „hit, szeretet” után a „reménységet” hangsúlyozza az
apostol. A reménységet akkor, amikor nagyon sok felebarátunk kétségbeesett,
csalódott: „Én nem így gondoltam! Eltelt néhány esztendő, és még mindig itt
tart a népünk? ”. A reménységre van szükségünk, hogy ebben megerősödjünk,
ha magunkra nézünk, a hívőkre, az egyházakra, a gyülekezetekre: „hát én
többet, szentebbet és jobbat gondoltam már ennyi idő alatt!” – ha csak a
rendszerváltás utáni időket nézzük. Ez a Krisztusba vetett hit, és ebből a
kegyelemből táplálkozó reménység az, ami erőt adhat, és adjon erőt nékünk
mai küzdelmeinkhez. Ámen.
Ki
Istenének átad mindent,
Bizalmát
csak belé veti,
Azt
csudaképen őrzi itt lent,
Ínség,
baj közt is élteti.
Ki
mindent szent kezébe tett,
Az
nem fövényre épített.
Zengj
hát az Úrnak s járd az útat,
Mit
épen néked ő adott;
A
mennyből gazdag áldást juttat
S
majd Jézus ád szép, új napot.
Ki benne
bízik és remél,
Az
mindörökké Véle él.
274. dicséret 1. és 4. vers
Imádkozzunk:
Magasztalunk Istenünk
kegyelmedért, megváltó irgalmadért, hogy Tőled eltávolodott teremtményeidet
Te kerested meg irgalmas szereteteddel a Krisztusban. Bocsásd meg nékünk
hitetlenségünk engedetlenségeit, kishitűségeink fölösleges aggodalmaskodásait;
bocsásd meg nekünk, Urunk, személyválogató szeretetlenségeinket, bocsásd
meg hiányos igeismeret miatti gyakran reményvesztett panaszkodásainkat,
bocsásd meg tétlenkedéseinket. Segíts folyamatosan a megdicsőült Krisztusra
nézni, egymást szeretetben elfogadva, egymást szeretetben támogatni. Segíts
Urunk Istenünk az örök élet reménységével járni, cselekedni mulandó
világunkban. Segíts Urunk, hogy reménységgel békét, örömet sugározzunk,
hogy készek legyünk a jót cselekedni, bármilyen is a minket körülvevő
világ. Könyörgünk így betegekért, erőtlenekért, hogy a Te irgalmas
szeretetedet keressék. Könyörgünk gyászolókért, hogy szívük szomorúságát Teelőtted
öntsék ki, Tőled és Általad nyerjenek vigasztalást; amikor itt a földi
létben búcsúzni kellett, akkor a Krisztus által elkészített örökélet
bizonyossága vigasztalja őket.
Könyörgünk a tanév kezdetén
diákokért és tanárokért, és kérünk a hitoktatásért, hogy minél több szülő
komolyan érezze, szükséges, hogy gyermeke bibliai ismeretet kapjon, és
megismerve a Te irgalmas szeretetedet, hitre juthasson. Így kérünk, hogy a
szülők felelősen neveljék gyermekeiket, és így kérünk, hogy segíts a
hitoktatásban is hűségesen szolgálnunk.
És könyörgünk Urunk
Istenünk, egyházunk megújulásáért is, hogy ne a napok, ne a szelek, ne a
körülmények határozzák meg, hanem mindenek előtt a Te Igéd, a mi
cselekedeteinket. Segíts Urunk, hogy jó gyümölcsöt teremjen gyülekezetünk
és minden gyülekezet élete, hogy így nemzetünk erkölcsileg is
emelkedhessen.
Urunk Istenünk, Tőled
kérjük az áldást, és kérünk, segíts bennünket, hogy tudjunk hitben,
szeretetben, jó reménységgel járva dicsőségedre munkálkodni. Ámen.
|
Vissza az
igehirdetésekhez
|
Vissza a főoldalra
|
|