| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

 

Erőforrásunk a bibliai reménység

 

 

 

Római levél 8. fejezet 18-25. vers

 

18Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.

19Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.

20A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, 21hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára.

22Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.

23De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására.

24Mert üdvösségünk reménysége szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység: hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie?

25Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk.”

 

 

Imádkozzunk:

 

Urunk Istenünk, Neked adunk hálát, hogy az elmúlt napok munkálkodásai, örömei, gondjai után a nyugalom napjával ajándékozol meg minket. Téged magasztalunk, hogy életünknek Te rendet szabtál, hogy ebben a rendben a munkálkodás, a testi-lelki megújulás rendjében járhatunk. Köszönjük Neked szeretteinket, hálát adunk otthonainkért. Köszönjük a nyár örömeit, és köszönjük a Te népedet, a gyülekezet közösségét. Magasztalunk, hogy megszólítottál, Krisztus követésére hívtál, hogy betagoltál bennünket is néped közösségébe. Bocsásd meg Urunk, hogy a mi életünk mégsem mindig Téged dicsőítő élet volt. Bocsásd meg gyarlóságainkat, mulasztásainkat. Bocsásd meg Urunk, hogy a mi életünk ugyan olvasta, ismerte az Igét, de nem mindig volt gyümölcstermő. Mennyei Atyánk, most jöttünk, hogy együtt keressünk Téged. Jöttünk, hogy jelenlétünkkel is hitvallást tegyünk Rólad. Jöttünk, hogy egymáshoz tartozásunkat is kifejezzük, és gyakoroljuk. Kérjük a Te Lelkedet, legyen segítségül nékünk, vezéreljen bennünket az Ige által, hogy a mi életünk a reménységben megújulva legyen jó gyümölcsöt termő a Te dicsőségedre. Ámen.

 

Úr Jézus, mely igen drága

A te igédnek világa,

Mely bölccsé tévén az elmét,

Szűli az Úrnak félelmét.

Gerjeszd fel most indulatunk,

Hogy míg igédre hallgatunk,

Végyen bennünk épületet,

A hit, reménység és szeretetet:

Tégy bölcsekké, tégy szentekké!

 

154. dicséret

 

 

Kolossébeliekhez írott levél 1. fejezet 1-8. vers

 

1Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, és Timóteus testvér,

2a Krisztusban megszentelt hívő testvéreknek, akik Kolosséban élnek: kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól.

3Hálát adunk mindenkor Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, amikor értetek imádkozunk, 4mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, a mely valamennyi szent iránt él bennetek.

5Hálát adunk azért a reménységért is, amely készen van számotokra a mennyekben, amelyről már előbb hallottatok az igazság beszédéből, az evangéliumból.

6Mert ez hozzátok is eljutott, és ahogyan az egész világon gyümölcsöt terem és növekedik, ugyanúgy közöttetek is, attól a naptól fogva, amelyen meghallottátok, és igazán megismertétek az Isten kegyelmét.

7Így tanultátok ezt Epafrásztól, szeretett szolgatársunktól, aki a Krisztus hű szolgája értetek.

8Ő hozta nekünk a jó hírt a Lélektől kapott szeretetetekről.”

 

 

 

Kedves Testvérek!

Ugye, tudjuk folytatni: „…hit, remény, szeretet, e három;…”. Nagyon jól ismerjük ezt a mondatot a Szeretet-himnusz végéről, az 1Korinthus 13-ból. Mi is volt itt a sorrend? Az, amit énekeltünk az előbb a 154. dicséretben is: „A hit, reménység és szeretet” – ez volt a sorrendje a három kifejezésnek. A ma felolvasott újszövetségi napi Igében is mind a három szó szerepel, de nem ebben a sorrendben. Vajon van-e valami különbség, van-e valami oka mindennek? A különbség megvan, mert nem ez a sorrend. De a hangsúlyban is van valami különbség? Mit jelenthet az, hogy Pál apostol a kolossébelieknek írt levél bekezdő részében mind a hármat említi, de nem ebben a sorrendben? Mi az 1Korinthus 13 sorrendjét szoktuk általában tudni kívülről, mint ahogy ez az előbb ki is derült, hiszen sokan már folytatták is… de hogy van az, hogy itt most nem „hit, remény, szeretet”, hanem „hit, szeretet, remény” sorrendben beszél, ír az apostol?

 

Vegyük észre, hogy a Korinthusi levélben a nagyobb összefüggés – amiben, és amikor mindezekről szól, ír az apostol –, az éppen az, hogy a kegyelmi ajándékokkal a korinthusi gyülekezet nagy része helytelenül élt; szeretetlenül élt. És a Szeretethimnusznak van egy bekezdő mondata, amit általában el szoktak felejteni – az előző fejezet utolsó mondataként olvashatjuk: „…egy kiváltképpen való utat mutatok néktek”. És ekkor kezdődik az úgynevezett Szeretethimnusz. Mert a korinthusi gyülekezetben ott és akkor szeretetlenül éltek az Istentől való kegyelmi ajándékokkal – és ez végzetes, ez tragikus, és igeellenes. Éppen ezért hangsúlyozza az apostol, hogy lehetnek nyelveken szólások… meg szólhatunk így és úgy és amúgy… mint a pengő cimbalom, de ha szeretet nincs bennünk, semmik vagyunk. Mert a szeretet az, ami itt, a jelenvaló világban is, és ami az örökkévalóságban is létező, fontos, megmaradó valóság. Hitre, reményre viszont csak e jelenvaló világban van szükségünk. A szeretet az, ami most is, és a színről-színre látás világában is valóság. És legyen valóság közöttetek korinthusiak! – ne szeretetlenül legyetek hívők! De mi lesz addig, amíg a színről-színre látásig eljutunk? Mi lesz addig, amíg ebben a testben kell élnünk? Mi lesz addig, amíg ebben a világban kell élnünk? Mi lesz addig, milyen erőforrásból élhetünk? A Kolosséi levél előbb olvasott bevezető szakasza erről beszél. Erről beszél, miközben Pál apostol hálát ad, hogy jó híreket hallott a kolosséi gyülekezetről. Arról beszél, hogy milyen erőforrásból él az Isten népe, és kell, hogy éljen a hívő ember. Merthogy ez a mi világunk sokféle kihívással és sokféle próbatétellel körülvesz bennünket. Mi lesz addig, amíg a színről-színre látásig eljutunk? És ez a magyarázata, hogy az apostol itt e három kifejezést, hogy „hit, remény, szeretet” nem ebben a sorrendben, hanem „hit, szeretet, remény” sorrendjében említi meg. És ez nem egyszerűen valami tévedés, hanem ha újra figyelmesen átolvassuk, rá kell jönnünk, hogy nagyon tudatosan megszerkesztett bevezető szakasza a kolossébeliekhez írott levélnek. Mi lesz addig, amíg itt kell járnunk? – ebben a testben, erőben és erőtlenségben, örömben vagy gyászban, betegségben vagy munkában, fiatalon vagy idősödve. Mi lesz addig, amíg a körülöttünk élő világ olyan, amilyen? Mi lesz addig, amíg az Isten népe támadások közepette kell, hogy éljen ebben a világban?

 

A Reformátusok Lapja legfrissebb számában van egy interjú Bölcskei Gusztáv püspök úrral. Az interjú hosszú, csak a bevezető szakaszát fogom elolvasni. A cikk címe: „Újabb hátrányos megkülönböztetés…” „A történelmi egyházak képviselői látogatást tettünk az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériumban, hogy elmondjuk véleményünket a készülő új szociális törvénytervezetről. Ezen a találkozón a szaktárca minisztere nagyon pozitívan beszélt az egyházi intézményekről, az egyházak szerepvállalásáról. Mondhatom, bátorított bennünket, hogy a szociális alapellátásban is (pl. házi gondozás, otthonápolás) az egyházak minél nagyobb mértékben legyenek jelen. Ehhez képest valóban lesújtó a tény, ami napvilágra került, és a Miniszter Asszony sem cáfolta. Tudniillik, hogy írt egy levelet a Miniszterelnök Úrnak, amelyben »nemkívánatos következményként« jelezte, hogy növekszik az egyházi intézmények száma, és az egyházak egyre inkább meghatározó szerepet töltenek be a szociális területen. Ez a két dolog nagyon fájdalmas ellentmondást tükröz, hiszen amit a Miniszter Asszony levelében megfogalmazott, az azt jelenti, hogy valójában nincs szükség az egyházak – így a református egyház – szerepvállalására. A másik »nemkívánatos következmény«, hogy több milliárd forintos hiány keletkezett az államháztartásban vagy minisztérium költségvetésében, ami azt sugallja, hogy az államháztartási hiány egyik fő oka az egyházak mohósága, telhetetlensége. Értetlenül állunk a Miniszter Asszony levelében megfogalmazottakkal szemben, és megint csak azt érezzük, hogy ezt a megközelítést egy vékony hajszál választja el attól, hogy országunk egyes vezetői újfent klerikális reakció képviselőiként tekintenek ránk. Azt gondoltuk, ezt már régen elfelejthetjük. De emlékezzünk csak arra a heves vitára is, amely az egyházi iskolák finanszírozása körül alakult ki a tavalyi esztendőben. Óhatatlan, hogy ne látnánk összefüggést e két dolog között.”

 

Nem azért olvastam föl, hogy erről vitát nyissunk. Sajnos nagyon egyértelmű a helyzet, és nem először már. Csupán, mint legfrissebb esemény, hogy a körülöttünk élő világ, olykor így, olykor úgy beszél; olykor így, olykor úgy viselkedik.

 

Milyen erőforrásból élhetünk mi, hívő emberek, ha ennyire bizonytalan a minket körülvevő világ? Ha a törvények megtartása is ennyire bizonytalan, olykor még a hatalomban lévők részéről is? Mi lesz addig, amíg a színről-színre látásig eljutunk? Mi lesz itt a földi hatvan, hetven, nyolcvan esztendőnk alatt?

 

Nos, a Kolosséi levél bevezető szakaszában három kifejezés szerepel;mohósága, telhetetlensége.k főartásbanott, az azt jelenti, hogylágban?ett szakasza alottatok az igazság beszédé három kifejezés ismerős, csak mi általában a Szeretethimnusz utolsó mondataként szoktuk mondani: „hit, remény, szeretet”. És így is nagyon igaz, azon összefüggés szerint, ahogy a kegyelmi ajándékokkal rosszul élő gyülekezetet figyelmezteti és tanítja az apostol. Itt most egy pozitív példa van előttünk a kolossébeli gyülekezettel kapcsolatosan, úgyhogy az apostol hálaadással emlegeti a kolosséi gyülekezet hitét, szeretetét és reménységét. Nézzük sorba ezeket.

 

A hit – ezzel kezdődik a korinthusi levélben is e hármas. A hit, amely hit nem általában hit. Sok felebarátunk a mai napig összekeveri. „Hiszek én Istenben!” – ugye, sokszor hallottuk már? Igen, de már Jakab apostol azt írja, hogy „az ördögök is hisznek” – tudniillik Istenben –, „és rettegnek”. Az még, hogy valaki az Isten létét hiszi, az még nem keresztyénség. Hát az, aki a legfőbb ellenlábasa, aki bennünket Istennel szembe szeretne fordítani, ő maga, a Gonosz is hisz az Istenben – hát másként nem harcolna ellene! Vagyis, amikor az Újszövetségben ezt olvassuk, hogy hit, akkor egyértelműen Krisztus-hitről van szó. Nem általában valamiféle istenhitről. Az általában vett istenhitnek, általában semmilyen pozitív következménye nincs. Nincs gyümölcse – az előbb olvasott Ige kifejezésével szólva. A Krisztus-hitnek kell, hogy legyen jó gyümölcse. „Igazán megismertétek az Isten kegyelmét”– ad hálát az apostol, és már itt a megfogalmazás utal rá: kegyelem. A kegyelem pedig Krisztusban jelent meg. A hit tehát az egyik, ami erőforrás kell, hogy legyen a hívő ember számára, mégpedig a Krisztus-hit. A Krisztus-hit már kizárja a bálványozást. Az általában, de az istenhitbe sajnos nagyon sok embernél simán belefér tárgynak, embereknek, hatalomnak, ideológiának, vagy éppen önmagának a bálványozása. A Krisztus-hit az az Isten kegyelmébe vetett hit. A megtérő, bocsánatot kérő és kegyelmet kapott ember hitéről van itt szó. Vagyis a keresztyénség, az hit általi élet. De ezzel azt is kimondtuk, hogy tárgya még nincs a birtokunkban teljesen.

Hit általi élet – ez a Krisztus-hit, kapcsolat a mennybe ment Krisztussal. Mi ebben a világban élünk: „Nem azt kérem, Atyám, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy őrizd meg a gonosztól.” Mi most itt még hitben járunk, és nem látásban, ahogy máshelyen fogalmaz az Írás. Mi ebben a világban élünk, ahol mindenféle hatás ér bennünket, ahol olykor lesújtó és megdöbbentő nyilatkozatokkal kell találkozni; és cselekedetekkel. Milyen erőforrásból élhetünk? Először is akkor vagyunk hívő emberek, ha valóban Krisztus-hívők vagyunk. De a hit azt is jelenti, hogy még nincs minden a birtokunkban.

 

Másodszor: az apostol hálát ad a kolosséi gyülekezet szeretetéért. Ez a szeretet a testvéri közösségre, a másik hívő emberre, a hívők közösségére irányul; és megint nem valami általános természeti jelenségről van szó. Nem minthogyha azt alábbértékelné az Írás. De nem egy általában vett szeretet, ami a bűneset után is töredékesen megmaradt az emberben, hanem a testvéri közösség, a hívők közössége, a szentek iránti szeretet – ahogy itt Pál apostol fogalmaz. Itt erről van szó, ezért ad hálát. Ez a szeretet más, és több mint az általában vett természeti szeretet. Hiszen sok embert ismerünk olyat, aki szeretetteljes ember. Próbál mások felé segítőkészen viselkedni. Láthatjuk most a nehezebb, árvizes, küzdelmes időkben, hogy sokan elindulnak, hogy segítsenek – nem keresztyén emberek is! De a hívő embernek tudnia kell, hogy az általános felebaráti szeretetnél több az a fajta szeretet, és más az a fajta szeretet, amely szeretetről az Írás beszél, és ami a hívő embert kell, hogy betöltse. Hiszen ez a szeretet összefogja, mégpedig egyedülálló közösségbe, összefogja a nagyon különböző hívőket. A Krisztusban – fogalmaz másik helyen az apostol – nincs zsidó vagy görög, bár megmaradnak a nemzeti különbségek. Nincs férfi vagy nő, bár megmaradnak a teremtésbeli nemi sajátosságok és szerepek. És nincs szolga és szabad, bár soha nem lesz osztálynélküli társadalom ezen a földön, mindig lesznek különböző rétegei a társadalomnak, de a Krisztus-hívők között egy egyedülálló közösségnek, szeretetközösségnek kell lennie, és ez a szeretet, fölé tud emelkedni, fölé kell, hogy emelkedjen azon különbözőségeknek, amelyek itt e földi létben megvannak közöttünk. A „valamennyi szent iránti szeretet” – ahogy Pál apostol fogalmaz –, mindezért hálát adok, mert hallom, hogy van! közöttetek kolossébeli hívők. De egyúttal itt az is kiderül, hogy ez a szeretet, ez nem valami misztikus megnyilvánulás. Nem az egyes hívőnek valami kontrollálhatatlan, belső vallásos élménye. Ez nagyon jól ellenőrizhető, kontrollálható, látható valóság. Mert Kolosséban megjelentek valakik, akik a hitet, a Krisztus-hitet is, valami belső, egyéni, misztikus élmény irányába szerették volna elvinni. Napjainkban is jelennek meg ilyenek. Lehet találkozni olyan emberekkel, akik beszélnek nagy lelkesedéssel és tűzzel… és halleluja, és dicsőség az Úrnak!… és minden, kezük-lábuk jár, azonban – ám legyen mindez igaz és valóságos –, az Írás arról beszél, hogy az igazi szeretet az kontrollálható, valóságos, a hétköznapi életben megvalósuló szeretet hívő és hívő ember között. Ez egy kézzelfogható kapcsolat a hívők között. Ezért fogalmaztam így, hogy egyedülálló közösségbe foglalja össze ez a szeretet a Krisztus-hívőket. És ez az, amit meg kellene mutatnunk ebben a világban; ez az a több, hiszen e világban is van bizonyos szeretet, és bizonyos összefogás is. De az a fajta szeretet, amelyre a Krisztus hívott minket, az, más és több kell, hogy legyen!

 

És harmadszor: elérkeztünk a reménységhez. A reménység az a mennyre irányul, a még nem teljesen látható valóságra; Isten ígéreteire irányuló reménység, amiről azt mondtam korábban, hogy a hitnek a tárgya még nincs teljesen a birtokunkban. A reménység, „mely készen van a mennyben” számunkra – fogalmaz az apostol. Még nem teljes a hit, nem megfogható, megmarkolható, birtokolható, de már kóstolható. Nem véletlen mondja egyik énekünk: „Érzem, hogy az örök élet már e földön az enyém lett”. A reménység, vagyis a teljességet a jövő rejti még; még annak töredékét ismerjük és éljük itt. Ezért beszél a Szentírás olyan sajátságos megfogalmazással az Isten országáról; ezért mondja Jézus egyikszer azt, hogy „közöttetek van, bennetek van”, máskor az mondja az Ige, hogy „eljövendő”. Igen, valami elkezdődött, de ez még nem a teljes. Van, ami már jelen van, de még nem a teljest ismertük és tapasztalhattuk meg. A reménység teljességét tehát még a jövő rejti. Még ezután lesz a mienk mindez, ezután ismerhetjük meg igazán. Nem véletlen tanítja a római gyülekezetet is az apostol a hittel kapcsolatosan, hiszen ilyet hallottunk az előbb: „Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység; hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie? Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk”. De ez a reménység gyümölcsöt termő, jó gyümölcsöt termő reménység kell, hogy legyen életünkben. Vagyis, itt már most valamit megtapasztalhatunk, átélhetünk és megélhetünk az Isten által készített teljességből.

 

Miért írja mindezt Pál apostol? És itt szeretnék visszakanyarodni a bevezetőben föltett kérdésre. Hiszen a Korinthusi levél más történeti helyzetében ez a sorrend volt: hit, remény, szeretet. Hit, reményre most, itt van szükségünk csak; a színről-színre látásban már nem kell hinnünk, amikor ott vagyunk az Úr színe előtt. De a szeretetre már most is, és az örökkévalóságban is, mint valóságra tekinthetünk. A Kolosséi levélben viszont az apostol másmilyen sorrendbe teszi ezt a három kifejezést, hiszen „hit, szeretet, reménység” sorrendről beszél. Miért? Nos mindaddig, amíg a színről-színre látás világáig eljutunk – másképp is mondhatnánk –, amíg ebben a testben kell élnünk, amíg ebben a világban kell élnünk, és ez a világ olyan, amilyen, amire a bevezető interjú néhány sorával is utaltam, akkor addig mi lesz? Milyen erőforrásból élünk? Mi adhat reménységet nekünk, hogy mégis jó gyümölcsöt teremjünk? Mi adhat nekünk reménységet, hogy szeretetben elfogadjuk egymást, és megéljük ezt a közösséget? Pál apostol célja, hogy megerősítse a kolossébeli hívőket. Az Isten Igéjének a célja, hogy megerősítsen bennünket.

 

Észrevehetjük tehát, hogy a most olvasott napi Ige sorrendje a jelenben igazít el. A jelenben. Mert itt, most, még hitben járunk, itt, most, még reménységben élünk és cselekszünk. Még nem a teljességet látjuk, még csak valamit kóstolunk belőle. Megerősíteni akarta a kolossébelieket, amikor Istennek hálát ad, hogy ezekről hallott, hogy ez megvan a kolossébeli gyülekezetben, és hogy ebben erősödjenek. És meg akar erősíteni bennünket, ma élő keresztyéneket és gyülekezetet is. Eligazít tehát a jelenben. Nem a misztikusnak tűnő élmények után kell rohangálnia a hívőnek, nem attól leszünk jobb hívők, hogy kontrollálhatatlan élményekről kezdenek némelyek beszélni, hanem nekünk reménységben kell járnunk és cselekednünk. Ha ez a három működik, tudniillik a hit, szeretet és a reménység, akkor vagyunk Isten gyermekei. Akkor vagyunk. Nem akkor, ha valami rendkívülinek tűnő dolgokat kezdünk hangoztatni. Megerősíteni akar bennünket, ma élő hívőket is az Ige, amikor a megtapasztalás, a keresztyénélet megtapasztalása, az Isten kegyelmének megtapasztalása, a hívek munkájának megtapasztalása, és a várakozás – hogy tudniillik még nem teljesült be, még nem a teljes, még nem a színről-színre látás – helyes egyensúlyára tanít. A keresztyénségben volt mindig erre kísértés, és lesz is emberi gyarlóságaink miatt, hogy ez a bibliai egyensúly – a keresztyénélet megtapasztalása és a keresztyénvárakozás, reménység – helyes egyensúlya fel ne boruljon. Hol erre, hol arra, ki-ki vérmérséklete szerint hajlik vagy hajolhat, az egyik vagy a másik irányba borulni. De itt az Ige határozottan tanít bennünket egy helyes egyensúlyra: a megtapasztalás, a hívőélet tapasztalata, a “már most” és a “még nem” helyes egyensúlyára. És megerősíteni akar bennünket is az Isten Igéje, tudniillik a reménység, az erős reménység segít türelmes várakozásra – amikor még valami nem teljesült be. Hiszen bennünk is ott van – és ez egy bizonyos határig nem baj – az a szent türelmetlenség, mint amikor a kicsi gyermek, karácsony közeledtén: „Hányat kell még aludni?”. Mert ő így tudja számolni az időt. És megkérdezi, és naponta háromszor megkérdezi: „és még hányat kell aludni?” – hogy végre! ne csak reménység legyen, ígéret legyen, hanem beteljesülés legyen számára a karácsony? A reménység türelmes várakozásra segít. Nem kapkodásra, nem szektás elhajlásra, nem feladásra, nem megadásra, nem kiszolgálásra, nem félelemre, hanem türelmes várakozásra. És ez a várakozás egy aktív várakozás, gyümölcstermő várakozás. De ez a reménység megtanít a helyes értékrendre is. Mert a mi világunk, mikor mit kínál… mikor mit dicsőít… mikor mivel akar becsapni. De olykor még vallásos köntösben is megjelennek ilyen vagy olyan értéknek kikiáltott dolgok. Egy helyes értékre és értékrendre tanít ez a reménység, amiről itt az apostol beszél, és amit itt harmadikként említ, mert a reménység a jövendőre vonatkozik, de idehat a mostani életünkre. És ezért harmadikként említi itt az apostol.

 

Szükséges tehát a helyes tanítás. A helyes bibliai tanítás erősíthet meg, és tarthat meg bennünket a Krisztus-hitben, a kitartó reménységben. Ha hiányos, ha töredékes, ha netalán emiatt téves! a bibliaismeretünk, akkor könnyen áldozatai lehetünk bármilyen becsapásnak, saját vallásos lelkendezéseink vagy mások nagy vallásos trükkjeinek. De ha helyes, jó bibliai tanításunk van, ismeretünk van, akkor ez segít nekünk a helyes értékrendben megmaradni.

 

Megerősíteni akarja az apostol a kolossébelieket, akik jó úton jártak, ezért hálát adott az apostol. És tovább akarja őket erősíteni, amikor hálaadással emlékezik, hogy náluk a „hit, szeretet, reménység” hármasa működik. Ez a reménység segít küzdeni most is a jóért, ebben a bűnnel terhelt világban. És kinek, ha nem a hívő embereknek kell, hogy erős reménysége legyen? Annak ellenére, ami történik körülöttünk – Uram bocsánat, néha még bennünk is. Annak ellenére, hogy olykor olyan dolgokat kell tapasztalni, amiről azt hihettük, hogy már túl vagyunk történelmileg rajta. Igen, a reménység segít küzdeni most is a jóért: az ige szerint jóért! – nem pedig a társadalom pillanatnyilag jónak gondolt, vagy a hatalmon lévők pillanatnyilag jónak hirdetett eszméiért –, hanem az Isten Igéje szerint való jóért. Ez a reménység segít küzdeni egy bűnnel terhelt világban, hogy ne adjuk föl. Az apostol ezért említi harmadikként és hangsúlyosként, és nem úgy, mint a Korinthusi levélben, hogy „hit, remény, szeretet”, mert ott a szeretetlenség hiányát próbálta ellensúlyozni ezzel a hangsúllyal. Itt pedig éppen a reménység szükségességét húzza alá az apostol, hogy reménységben! tartatunk meg.

 

Végezetül tehát: milyen erőforrásból élhetünk? Erőnk forrása – talán többeknek ismerős ez a debreceni televíziós műsorcím; a vallási műsor címe. Milyen erőforrásból meríthetünk? Ez a bibliai reménység lehet az erőforrás. És ekkor nem fogjuk feladni, nem esünk kétségbe, hogyha olykor elszomorító jelenségekkel találkozunk is.

 

Szeretett Testvérek, a Szentírás e csodálatos hármas kifejezése, íme, más helyzetben másképpen szólal meg, mert arra volt szükség. Nekünk ma különösképpen a kolosséira van szükség, ahol a „hit, szeretet” után a „reménységet” hangsúlyozza az apostol. A reménységet akkor, amikor nagyon sok felebarátunk kétségbeesett, csalódott: „Én nem így gondoltam! Eltelt néhány esztendő, és még mindig itt tart a népünk? ”. A reménységre van szükségünk, hogy ebben megerősödjünk, ha magunkra nézünk, a hívőkre, az egyházakra, a gyülekezetekre: „hát én többet, szentebbet és jobbat gondoltam már ennyi idő alatt!” – ha csak a rendszerváltás utáni időket nézzük. Ez a Krisztusba vetett hit, és ebből a kegyelemből táplálkozó reménység az, ami erőt adhat, és adjon erőt nékünk mai küzdelmeinkhez. Ámen.

 

Ki Istenének átad mindent,

Bizalmát csak belé veti,

Azt csudaképen őrzi itt lent,

Ínség, baj közt is élteti.

Ki mindent szent kezébe tett,

Az nem fövényre épített.

 

Zengj hát az Úrnak s járd az útat,

Mit épen néked ő adott;

A mennyből gazdag áldást juttat

S majd Jézus ád szép, új napot.

Ki benne bízik és remél,

Az mindörökké Véle él.

 

274. dicséret 1. és 4. vers

 

 

Imádkozzunk:

 

Magasztalunk Istenünk kegyelmedért, megváltó irgalmadért, hogy Tőled eltávolodott teremtményeidet Te kerested meg irgalmas szereteteddel a Krisztusban. Bocsásd meg nékünk hitetlenségünk engedetlenségeit, kishitűségeink fölösleges aggodalmaskodásait; bocsásd meg nekünk, Urunk, személyválogató szeretetlenségeinket, bocsásd meg hiányos igeismeret miatti gyakran reményvesztett panaszkodásainkat, bocsásd meg tétlenkedéseinket. Segíts folyamatosan a megdicsőült Krisztusra nézni, egymást szeretetben elfogadva, egymást szeretetben támogatni. Segíts Urunk Istenünk az örök élet reménységével járni, cselekedni mulandó világunkban. Segíts Urunk, hogy reménységgel békét, örömet sugározzunk, hogy készek legyünk a jót cselekedni, bármilyen is a minket körülvevő világ. Könyörgünk így betegekért, erőtlenekért, hogy a Te irgalmas szeretetedet keressék. Könyörgünk gyászolókért, hogy szívük szomorúságát Teelőtted öntsék ki, Tőled és Általad nyerjenek vigasztalást; amikor itt a földi létben búcsúzni kellett, akkor a Krisztus által elkészített örökélet bizonyossága vigasztalja őket.

Könyörgünk a tanév kezdetén diákokért és tanárokért, és kérünk a hitoktatásért, hogy minél több szülő komolyan érezze, szükséges, hogy gyermeke bibliai ismeretet kapjon, és megismerve a Te irgalmas szeretetedet, hitre juthasson. Így kérünk, hogy a szülők felelősen neveljék gyermekeiket, és így kérünk, hogy segíts a hitoktatásban is hűségesen szolgálnunk.

És könyörgünk Urunk Istenünk, egyházunk megújulásáért is, hogy ne a napok, ne a szelek, ne a körülmények határozzák meg, hanem mindenek előtt a Te Igéd, a mi cselekedeteinket. Segíts Urunk, hogy jó gyümölcsöt teremjen gyülekezetünk és minden gyülekezet élete, hogy így nemzetünk erkölcsileg is emelkedhessen.

Urunk Istenünk, Tőled kérjük az áldást, és kérünk, segíts bennünket, hogy tudjunk hitben, szeretetben, jó reménységgel járva dicsőségedre munkálkodni. Ámen.

 

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |