| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |

„Öltsétek fel a szeretetet”

Zsoltárok könyve 133. fejezet

„¹Zarándokének. Dávidé. Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!

²Olyan ez, mint mikor a drága olaj a fejről lecsordul a szakállra, Áron szakállára, amely leér köntöse gallérjára.

³Olyan, mint a Hermón harmatja, amely leszáll a Sion hegyére. Csak oda küld az ÚR áldást és életet mindenkor.”

Imádkozzunk

Urunk Istenünk, a zsoltárossal együtt mi is mondjuk: szép, gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek. Sokak vágya ezen a földön, hogy valamilyen módon egyetértésben legyünk. Szeretetben legyünk családban, szeretetben legyünk a gyülekezetben. Jöttünk Urunk, mert vágyódunk erre a szeretetre, vágyódunk a Te irántunk való szeretetedre, és vágyódunk az egymás iránti szeretetre. Jöttünk magunkat megvizsgálva, hogy ebben a szeretetben bennünket megszólító Igéd meghallásában, hogy ebben a szeretetben, a szent jegyek által a testvéri közösségben, a Veled és egymással való közösségben részesüljünk. Urunk, ne vétkeinkre tekints. Azokat Krisztusért bocsásd meg, és a Krisztusra tekintve munkáld bennünk az új embert, hogy ez a testvéri egyetértés, hogy egymás szeretetben való elfogadása valóban jó gyümölcsöt teremjen, Téged magasztaljon. Szenteld meg életünket, gondolatainkat, szívünket, közösségünket. Ámen.

Felséges Atya Úr Isten,

Ez napnak ő kezdetiben.

Könyörgünk: tarts meg hitünkben

És az igaz szeretetben.

Bűneinket megbocsássad,

És szívünket vígasztaljad,

Vallásunkat bátorítsad,

És Szentlelked nékünk adjad:

Adjad meg nékünk éltünkben

Egymást szeretnünk szívünkben;

Élhessünk nagy békességben,

És hitnek jó gyümölcsében.

492. dicséret 1, 2. és 4. vers

Kolossébeliekhez írt levél 3. fejezet 12-15. vers

„¹²Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet.

¹³Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is.

¹⁴Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent.

¹⁵És a Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak.”

Szeretett Testvérek!

Mi tarthat össze embereket? Valószínűleg sok helyen azt fedeznénk föl: a közös anyagi érdek. Esetleg másokat közös, hasonló politikai érdek. Netalán a diktatúra kényszerít rövidebb-hosszabb ideig össze embereket, vagy azt a látszatot mutatja, minthogyha emberek összetartoznának.

De fogalmazzunk meg egy kicsit pozitívabb példát is. Bizonyára az azonos érdeklődési kör is összetarthat embereket, vagy talán a szokások, amelyek szintén valamilyen módon az életünk valamilyen területén átmenetileg embereket összetartanak. Mindezekről a teljesség igénye nélkül szóltam persze, de mindezekről elmondhatjuk, hogy egy dologban közösek: mindegyik változó. Egyik sem állandó. Az anyagi érdek vagy a politikai érdek egy ideig fennáll, aztán megváltozik. Megváltozhatnak az érdeklődési körök, megváltozhatnak a szokások, amelyek rövidebb-hosszabb időre embereket összehoznak vagy összetartanak. És tudom, hogy sokakban már megfogalmazódott: hát, azért ott van a családi közösség, ott van a vérségi kötelék, ott vannak a rokoni szálak, ott van a szimpátia. Igen, mindez szintén összetarthat embereket.

De tegyük fel a kérdést úgy, a mostani Ige alapján: miért szeressük egymást a gyülekezetben? Ha nem látjuk tisztán az okot, az indokot, amiért egymást, nagyon különbözőségünk ellenére, a gyülekezet közösségében testvérként szerethetjük, akkor fölöttébb sok csalódásunk lesz, sok kiábrándulásunk lesz, és akkor mehetünk gyülekezetről-gyülekezetre, nem fogunk találni közösséget, ahol a mi elképzeléseink szerint szeretik egymást.

De hát miért szeressük egymást? – mert az Ige erre hív, hogy szeressük egymást. Érdemes tisztázni, hogy nem azért, mert megérdemli. Ha csak azért szeretnénk egymást keresztyénként, mert akadnak keresztyének, akik szerintünk megérdemlik, hogy szeressük, akkor először is elég szűk lenne ez a kör, másodszor igen személyválogató lenne az ember – aztán egy idő múlva rájönne, hogy mégsem érdemli meg, mégis csalódtam benne, mégsem olyan, ahogy én gondoltam, mégsem azt csinálja, amit én mondok neki. Tehát nem azért, mert megérdemli, nem azért mert kiváló, nem azért, mert olyan szeretetteljes, hogy nem is lehet mást csinálni, csak viszontszeretni. Akadnak ilyenek is, és ez is lehet természetesen bennünk, de a keresztyén testvérszeretetnek nem ez az alapja. Ha valaki csupán erre gondol, ha valaki ilyen világi szeretettel gondol gyülekezetben közösséget, akkor részben nem érti az Igét, részben pedig nem jó úton jár. Garantáltan csalódni fog.

Miért szeressük egymást a gyülekezetben? Hát nem azért, mert azt mondja a Biblia. Nem azért, mert muszáj. Nem azért, mert így illik. Ha téves a szeretetfelfogásunk, szeretetértelmezésünk, akkor valóban sok csalódás érhet minket. És ezeknek a csalódásoknak nagy részét nem is a másik okozza, a gyülekezet másik tagja, hanem mi magunk. Magunk, mert olyan elvárásaink vannak, mert a szeretetnek olyan feltételt szabtunk vagy olyan alapot, amelyben benne van a csalódás. Ha azért szeretnénk egymást, mert megérdemli a másik, ha azért szeretnénk, mert olyan kiváló ember, mert olyan szeretetteljes a másik, akkor kiderülne, hogy még a gyülekezetek is alig működnének. Mert nem vagyunk annyira kiválóak, nem vagyunk annyira szeretetreméltóak – arról nem is szólva, hogy amit az egyik ember a másikban szeretettel fogad, azt lehet, hogy egy harmadik nehezen viseli el, mert őneki másabb az érzése, az ízlése, a felfogása bizonyos részdolgokban. Ha téves a szeretetfelfogásunk, akkor a csalódás újra meg újra megjelenik; és erőtlen a gyülekezet. Erőtlen a gyülekezet közössége, a szeretet nem nagyon működik, mert ez a szeretet kevés – és nem erről beszél az Isten Igéje.

Ha téves a szeretetfelfogásunk, akkor mi lesz? Hiszen erőtlen lesz a gyülekezeti közösség – és akkor még inkább kezdünk kihátrálni belőle? „Hát nem ilyet gondoltam! Hát ez itt ilyen, ez olyan, emez megint másmilyen.” Nagyon sokszor lehet tapasztalni, hogy megfogalmazzák gyülekezeti tagok, hogy hát ők több szeretetet vártak, megfogalmazzák, hogy több figyelmet, figyelmességet. És ez idáig rendben is lenne, de vajon jól értjük és gondoljuk mi a választ a kérdésre, hogy: miért szeressük egymást a gyülekezetben?

A fölolvasott bibliai Igénk, amely talán többeknek szokatlanul hangzott, hogy a megterített úrasztalánál nem az istentisztelet vége felé hangzott el magyarázat nélkül, hanem az igehirdetés előtt olvastam fel, hogy gondoljuk végig ezt az egyébként már elég jól ismert bibliai szakaszt, egész pontosan ennek egy részét, mert igen gazdag a mondanivalója.

Nos, miért szeressük egymást a gyülekezetben? Amikor erre a kérdésre a feleletet keressük, akkor mindjárt az olvasott Igénkre kell visszagondolnunk: „ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is”. Mert mi szoktunk úgy megbocsátani, hogy „de nem felejtek”. Ez nem megbocsátás. Az nem megbocsátás: „Na jó, megbocsátottam, de nem felejtek!” – vagyis alkalmasint, ha jön egy következő helyzet, megint a képedbe törlöm, és megint felhánytorgatom, és akkor szépen gyűlik bennem a felháborodás, ami egyszer töréssé, nagy bajjá növekedhet. Ha az Úr így bocsátott volna meg nekünk, akkor mi már nem ülhetnénk itt. Ha úgy bocsátana meg az Isten, hogy nem a tenger mélyére veti, nem a háta mögé veti, ahogy erről a Szentírás nagyszerű képekkel beszél; hanem csak úgy, hogy „jó megbocsátok neked, de majd mikor legközelebb ilyen vétket fogsz elkövetni, akkor megint fölhánytorgatom a tegnapit, a tegnapelőttit, hogy már 826-odszor csinálod ezt…”. „Ahogyan az Úr is megbocsátott, úgy tegyetek ti is”. Hogyan bocsátott meg? Úgy, hogy a háta mögé vetette, úgy, hogy a tenger mélyére vetette – megbocsátott.

És akkor most fogalmazzuk másképp a választ: az Úr szeret bennünket annak ellenére, hogy nem a legtökéletesebbek, nem a legnagyszerűbbek vagyunk, nem a legkiválóbbak, nem érdemeljük, hogy szeressen bennünket. Ennek ellenére szeret bennünket az Úr.

Vagyis, miért szeressük egymást a gyülekezetben? Annak ellenére szeressük egymást, hogy a másik nem olyan, amilyennek én gondolnám, meg ahogyan én elvárnám. Annak ellenére szeressünk, hogy én magam sem vagyok mindig olyan kiváló, és olyan nagyszerű, és olyan szeretetreméltó és szeretetteljes. Annak ellenére szeressünk.

Miért szeressünk? Mert a Krisztus is szeretett minket. És már akkor meghalt a mi bűneinkért, mikor mi még bűneinkben voltunk. Meghalt érettünk, hogy nekünk legyen bocsánatunk. Vagyis, ez az “annak ellenére való szeretet”, ez egy előbb való szeretet, ez egy feltétel nélkül való szeretet. A gyülekezet közösségében, a hívők közösségében ezért kellene szeretnünk, így kellene szeretnünk egymást, ahogyan előbb szeretett minket. Mi is adjuk ezt a szeretetet – feltétel nélkül. Ne keressük az indokot, hogy „na találok-e néhány jó, pozitív tulajdonságot?”, akkor szeretem; de ha kiderül, hogy túl sok negatív is van, akkor méricskélek, és befejezem a szeretetet és eltávolodok. „Ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is.”

Miért szeressünk tehát? Mi ez az “annak ellenére való szeretet”? Így is megfogalmazhatjuk a választ: az Úrért szeressük egymást. Mert az Úr szeretett minket. Az Úrért. Nem azért, mert sikerül nagy nehezen néhány jó tulajdonságot összeszedni, és erre építenénk a szimpátiát. Az megvan a világban is. Az Úrért. Mert engem is szeretett az Úr. Ezért szeressem a Krisztusban testvéremet. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy hálából. Az Úr iránti hálából, és ezt a hálámat, ezt a szeretetemet árasszam a testvérem felé. Árasszam a másik ember felé, adjam tovább a gyülekezet közösségében, merítsek a krisztusi szeretetből, mert az enyém véges, az emberi nagyon véges és nagyon sokszor feltételekhez szabott és kötött. Merítsek erőt a krisztusi szeretetből. János is hasonlóképpen tanít első levelében, amikor azt írja: „ha így szeretett minket az Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást”. Egybecsengően Pál apostollal János is erre hív.

Miért tartozunk az egymás iránti szeretettel? Mert így szeretett minket az Isten, és nem azért, mert megérdemli néhány ember a gyülekezetben, hogy őket szeressük. Ez a fajta szeretet személyválogatásba szokott fulladni, és akkor a gyülekezet egységét széttördeli, akkor szankciók jönnek, csoportok alakulnak, amelyek nem funkciót töltenek be, hanem a szétszakadozásnak biztos kezdőjelei. Ha így szeretett minket az Isten, tartozunk mi is, hogy egymást szeressük.

Miért szeressük a gyülekezetben egymást? Azért, mert az Úr elfogadott. Elfogadott engem, és én ezért szeressem a gyülekezetet; szeressem a másik embert annak ellenére amilyen, úgy ahogy van, azon fáradozva, hogy jobb legyen ő is. De nem feltételként, szeretetem feltételeként szabva, hogy „akkor és addig szeretlek, amíg legalább hajlandó leszel egy-két dologban megváltozni”.

Szeretett Testvérek!

Fölolvasott Igénk, harmadszor, arra emlékeztet minket, hogy ez a szeretet – és itt az agape kifejezés van, amit a Szentírás legtöbbször az Isten irántunk való szeretetére használ –, „tökéletesen összefog mindent”. Igen, ez fog össze. Ha csak az emberi jóindulat, az emberből táplálkozó szeretet működik a gyülekezetben, az ugyanolyan, mint a világ bármilyen emberi társulásában meglévő, töredékesen vagy részben meglévő emberi szimpátia; akkor semmi különösebb nincs, semmi több nincs a gyülekezetben, közöttünk, bennünk, mint a világ bármely emberi társulásában. Ez a szeretet tökéletesen összefog mindent. Figyeljük meg, hogy az apostol nem azt írja, hogy összemos mindent. Hanem összefog mindent. Vagyis, maradnak különbözőségek: zsidó és görög, szolga és szabad, férfi és nő, maradnak képességbeli különbségek is, sokféle különbség megmarad. Ennek ellenére ez a fajta szeretet, az Úrért egymást szerető szeretet összefog bennünket a különbözőségek ellenére; sőt így, gazdagít a különbözőség, egymást kiegészítjük a magunk különbözőségeivel.

Miért szeressük egymást a gyülekezetben? Nemegyszer tapasztaltam már magunk köreiben, más gyülekezetekben is: amikor mi nagyon szeretjük egymást, „tudod kedves testvérem, csak van itt egy-két ember, aki…”. És addig sikerült szeretni egymást, hogy azt az egy-két embert sikerült kitudni, mert ők a nehéz eset. Őket nehezebb elhordozni. Ők nem teljesen olyanok, mint én, meg mint mi. Ez nem a krisztusi szeretet. Ez az emberi személyválogató szeretet.

Nos a megszentelődésben, az egyéni és a közösségi megszentelődésben csak akkor léphetünk előrébb, hogyha az egymás iránt való szeretet, az először is az Úrért való szeretet, és az Úr irántunk való szeretetéből, hálából merít és táplálkozik – akkor a megszentelődésünkben is előrébbléptünk. Ez a szeretet tarthatja össze a gyülekezetet és tarthat össze most bennünket is. És ez a szeretet kell, hogy összetartson, ez az a más, ez az a több, ez az, amire Jézus azt mondja, hogy „ti nem ebből a világból valók vagytok”. Ott születtek a tanítványok is, ott volt jó néhány halász a Genezáreti tavon, ott voltak, mindegyik annak a világnak az emberei voltak, Jézus mégis arról beszélt, hogy „ti nem e világból valók vagytok, én választottalak ki titeket”. Igen, az, ami nem ebből a világból való, az a krisztusi szeretet. De a krisztusi szeretet nem szab ilyen vagy olyan feltételeket. Már akkor szeretett, amikor még bűneinkben voltunk. Szeretett, hogy változzunk, de nem akkor foglak szeretni, ha megváltozol.

A szeretet tökéletesen összefog mindent, írja az apostol. És akkor ki kell mondanunk azt is, hogy ez a szeretetközösség ebben a világban Krisztusra mutató jel. Mondhatjuk másképpen is: bizonyságtétel. Akkor jelenik meg az, amikor a világ fiai azt mondják: nézzétek, ezek hogy szeretik egymást! Pedig tudnának ők is mondani rólunk egyet-mást. És mégis észrevehetnek valamit. És ha ezt a valamit észreveszik, akkor elkezdik keresni a forrását. És ha észreveszik, hogy nem egyszerűen a mi emberi szeretetünk, személyválogatás utáni kis szimpátiánk, aki még megmaradt vagy maradhatott ebben a csapatban, ha észreveszik, hogy itt valami több működik, itt valami olyan szeretet is van, ami az emberi, világi társulásban nincs, akkor lehet nekünk Krisztusról beszélni. Így lehet Krisztusra mutató jellé a mi életünk. „Ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is.”

A megterített asztalnál legyen különösképpen így hangsúlyos, hogy vizsgáljuk meg egy kicsit magunkat, szeretetfelfogásunkat, mennyire bibliai vagy mennyire még csupán világi, emberi. Azt nem lenézve, megvetve, de a krisztusi szeretet ennél több és más. És mi tudunk erről a szeretetről, mi ebből a szeretetből kaptunk bűnbocsánatot, és nekünk ebből a szeretetből merítve lehet szeretni egymást.

Mi tarthat össze embereket? Sokféle mulandó földi érdek. És mi tarthat össze egy gyülekezetet? Ne csupán ilyen földi mulandó érdekek és szimpátiák, hanem az, hogy az Úr szeretett bennünket, ahogy János mondja: ha így szeretett minket Isten, tartozunk mi is egymást szeretni.

Most úrvacsorai közösségünk is ábrázolja ki ezt az egymáshoz való tartozásunkat. Ámen.

Imádkozzunk

Magasztalunk Istenünk, hogy szeretetedből, teremtő hatalmad által élettel ajándékoztál meg bennünket. Dicsőítünk Istenünk, hogy gondviselő szereteted jeleit naponta megtapasztalhattuk, és áldunk Téged Istenünk irgalmas szeretetedért, melyet Jézusban elkészítettél, elhoztál, megismertettél velünk. Magasztalunk, hogy ez az irgalmas szeretet bűneink bocsánatát ajándékozta és az új életet nekünk. Segíts Urunk a Tőled kapott szeretet szerint élni felszabadult szívvel, örömmel. Segíts egymást így elfogadni akkor is, hogy ha tudnánk mondani olyan dolgokat, amelyeket nem nagyon tudunk, és nem könnyen tudunk elhordozni egymásban. Segíts Urunk, hogy a Tőled kapott szeretetért, kegyelemért hálából hitben testvéreinket elfogadjuk, hogy különbözőségeink ellenére is ebben a szeretetben, a Te szereteted által legyünk eggyek.

Segíts Urunk ebben a szeretetközösségben élni, hogy itt egymást is tudjuk a megszentelődés útján bátorítani. Hogy szeretetközösségünk, hogy gyülekezetünk Reád mutató jel lehessen. Áldd meg mennyei Atyánk gyülekezetünket ezzel a belső megújulással. Áldj meg bennünket, hogy ezzel a szeretettel tudjunk fordulni hittanos gyermekek és szülők felé, ezzel a szeretettel tudjunk fordulni erőtlenek felé, betegekhez és gyászolókhoz. Segíts bennünket, hogy ezzel a szeretettel tudjunk fordulni mindenki felé. És áldd meg gyülekezeti életünket, istentiszteleteinket, kiscsoportos foglalkozásainkat, hétköznapjainkat, hogy a Te szeretetedből merítve, egymás felé azt továbbadva, életünk, szavunk Rólad beszéljen. És most a megterített asztal közösségében Te áldd, és Te szenteld meg testvéri közösségünket. Ámen.

| Vissza az igehirdetésekhez | Vissza a főoldalra |